Egy hétig voltam Békéscsabán, illendőnek érzem, hogy írjak róla. Szeptember elején voltam otthon utoljára, így egy kicsit hiányzott, hogy ott legyek. Jó is volt ez az egy hét. Furcsának tartottam, hogy az átlagosnál több az útfelbontás. Állítólag csatornáznak. Erről az a Besenyő család poén jutott eszembe, amikor megjelenik az öreg, rázúdulnak a dolgok, és ezt mondja: "Jaj, rám esett a választás!" Megnéztem a Csaba Centert, látom, semmi változás nincs. A Deichmannban vettünk egy újabb fajta cipőt, aminek a talpa hajlított (vagy hogy mondják), de az a lényeg, hogy nagyon jó, mert sokkal könnyebb benne járni. Meg remélem, hogy a magasabb ár jobb minőséget takar, úgy voltunk vele, hogy inkább egyszer veszünk egy drágábbat, de ne kelljen minden évszakban új lábbelit venni.
Nővérem kisfia meg nagyon aranyos. ^_^ Amikor megszületett, kíváncsi voltam, hogy mivel az anyja magyar, az apja kínai, és Angliában él, milyen nyelven fog beszélni. Most 2 éves, szavakat mond, és mind a három nyelvet egyformán használja. O_O A gyümölcsök neveit magyarul mondja, de például angolul hív minket, mondja, hogy "come here" meg ha még egyet kér valamiből, akkor azt mondja, hogy "more". De arra is volt példa, hogy amikor elmentünk, és hazajöttünk, akkor kínaiul mondta, hogy "megérkeztünk", de mind a három nyelven el tud számolni tízig. Nem csoda, hogy tud ilyet, Angliában nagyon sokat néz TV-ben különböző kisgyerekeknek szóló műsorokat, a BBC Ceebies-ben, kifejezetten 6 éves korosztályig szóló műsorok vannak ott, játékosan mutatja be a számokat, egyszerű összeadásokat, síkidomokat, betűket, szavakat, és sok hasonló dolgokat. Szóval nagyon hasznos gyerekeknek. Komolyan, én nem is értem, hogy miért nincs nálunk ilyen. Külsőre különben sokkal inkább ázsiai, mint európai. Sötét haj, széles arc, kisebb szem, vastag orr. Látszólag az első napokban nagyon félénk volt, nemigen értette, hogy mi ez a változás körülötte, de aztán szépen lassan feloldódott. A rokonok is megcsodálhatták, nekem is jól esett látni a nagyobb családot.
Sokat kotorásztam a dolgaim között, nagyon megkönnyebbültem, amikor megtaláltam a laptopom akkumlátorát. Amikor bagszinak elpanaszoltam, hogy hiányzik, mondta, hogy jobban járok, ha előkerül, mert valami 20.000 forint egy új. Hát nagyon nem hiányzik, hogy ilyesmire adjak ki pénzt. Bár azalatt a 4 hónap alatt, míg nem volt meg, nem hiányzott. Bár ma kifejezetten jól jött, mert egy órás áramszünet volt itt, és legalább gép nem kapcsolt ki azonnal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése