A következő címkéjű bejegyzések mutatása: SHIROBAKO. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: SHIROBAKO. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. február 6., kedd

Vajon mit rejt a fehér doboz?

Idén nyáron lesz 12 éve, hogy animéket nézek, és így visszagondolva volt már arra példa, hogy egy animét képek alapján nagyon jónak képzeltem el, aztán nagy csalódás lett a vége. Viszont az ellenkezőjére nem emlékszem, hogy lett volna precedens, de úgy néz ki, hogy a SHIROBAKO lesz az első ilyen anime.

Annak idején nem tudtam az animéről, amikor megjelent, csak akkor, amikor megtudtam, hogy Okui Masami új kislemezt jelentet meg (akkor), és az az anime második openingje lesz. Okui Masami... kérlek szépen, teljesen odavoltam az örömtől. És akkor utánanéztem az animének, de semmi jó megérzésem nem volt a dologból. Ennek ellenére adtam neki egy esélyt, és megnéztem az első részt, és arra emlékszem csak, hogy öt kiscsaj, akik ilyen teljesen vidámak, víg kedélyűek, csak az élet jó oldalát élik meg, a nehézségeiről tudomást sem vesznek, közösségük szimbóluma a fánk, amit örömmel emelnek a magasba. Ha egy animének ilyen előzménye van, abból semmi jó nem sülhet ki. Meg is mutatnám a kislemez borítókat, azok is jól érzékeltetik, hogy miért voltam ennyire előítéles az anime kapcsán.
Felül látható az első opening és ending Regular- és Limited edition kislemez (Ishida Yoko: COLORFUL BOX) borítója, alul pedig a második opening és ending szintén Regular- és Limited Edition (Okui Masami: Takarabako -TREASURE BOX-) borítója. A képek mellett a dalok is eléggé árulkodóak, ugyanis mindegyik vilám, kellemes kis dal, amely még csak utalást sem tesz arra, hogy miről is szól az anime valójában. Ráadásul az első opening előadója Ishida Yoko, akit nem igazán szívlelek. Okui Masami némileg más eset. Nemcsak azért, mert ő számomra a #1, ha japán zenéről van szó, hanem azért is, amivé tette a dalt az énekhangja által. Ő is ugyanolyan dalt kapott, mint Ishida Yoko, csak az ő esetében hallatszik az is, hogy bár könnyedén énekli a dalt, mégis azért otthonosan mozog a balladákban, komoly mondanivalójú dalokban, és ez ha csírájában is, de tetten érhető az ő általa énekelt dalban. Mintha az énekhangjával meghackelte volna a dalt, pedig igencsak könnyedén kellett énekelnie az olyan szöveget, mint:
My beautiful life... Zutto
Úgyhogy bőven megvolt az alapom arra, hogy előítéletes legyen az animével kapcsolatosan, de aztán úgy voltam vele, hogy mivel az Okui Masami kislemez megjelenése február végi, ennek örömére rászánom magam, és megnézem most az animét. Hát, komolyan nem tudom, hogy egyáltalán bármikor is csalódtam kellemeset egy animében. Nem is azonnal derül ki, de azért érzékelhető már az elején, hogy sokkal többről van itt szó, mint amikről a képek és a dalok árulkodnak. Szerencsére ezt a fánkos dolgot inkább csak az első részben erőltették, aztán nem találkozunk vele. Bár a 8. részig láttam az animét, de nem látok arra utalást, hogy ennek lesz folytatása. De miről is van szó? Egy animestúdió mindennapjaiba nyerhetünk betekintést. A főszereplő öt lány még gimnáziumból ismerik egymást, azáltal lettek barátok, hogy mind az öten szeretik az animéket, és animációs klubot alapítottak. Még ebben az időben elkészítették az első amatőr animéjüket, ennek sikere pedig kellőképp inspirálta őket, hogy ezt komolyan is csinálják. Ötük közül kettejüknek Miyamori Aoi-nak és Yasuhara Emának ez lett a szakmája. Elhelyezkedtek a Musashino Animation stúdióban, és rajzolóként próbálják megállni a helyüket. Hármójuknak viszont nehézségük támad a megfelelő munkahely megtalálásában. Sakaki Shizuka seiyuu szeretne lenni, de nem tudja legyőzni az lámpalázát, így nem is tudja megmutatni a tehetségét, így nem alkalmazták még. Toudou Misának ugyan van munkája, de nem szereti azt. Egy autógyártó cégnél tervez 3D modelleket. Az ötödik lány, Imai Midori még egyetemista, de álma, hogy forgatókönyv író legyen.

Igazából már a lányok háttértörténete inkább azt alapozza meg, hogy itt komolyabb történettel van dolgunk. És tényleg. Hiába van Aoi-nak és Emának olyan munkája, amit szeret csinálni, mégis sok nehézséggel szembesülnek, melyekkel olykor eléggé nehezen birkóznak meg. Nagyon tetszett például az (és bevallom őszintén, magamra ismertem benne jellem tekintetében), amikor Ema sehogy nem tudott lerajzolni egy macskát. Hiába próbálta, a végén csak az lett a vége, hogy összegyűrte a papírt, földre dobta, és a sírás kerülgette. És akkor olyan volt, hogy ugyan meghallgatta az embereket maga körül, de szíve szerint egyedül maradt volna. Aztán végül azzal nyert inspirációt, hogy az egyik munkatársa elvitte őt a közeli parkba, ahol egy bizonyos macskával szokott találkozni, és javasolta, hogy figyelje meg a mozgását. Vizsgálja meg, simogassa meg, hogy ihletet nyerjen. Az már extra érdekesség volt, hogy szegény macskát addig vizsgálgatta, amíg el az meg nem ijedt, és el nem szaladt tőlük. De mint olvasható, a többiek élete sem könnyű. Aoi is megtapasztalja ezt, de azért megfigyelhető ebben az animében is a tipikus japán mentalitásnak egy kis szelete. Hiszen hiába küzdenek a lányok nehézségekkel, azért csak azt mondják magukról, hogy "daijoubu", meg mosolyt erőltetnek az arcukra. Azt tudni kell a japánokról, hogy náluk a mosoly nem feltétlen azt jelenti, amit minálunk. Sokszor mosoly mögé rejtik el a valódi érzéseiket, és még akkor sem vallanák be, hogy problémájuk van, amikor például haldoklik az édesanyjuk, és legbelül üvöltenek a fájdalomtól. Nem akarják a másikat terhelni a problémájukkal. Valami hasonló figyelhető meg ebben az animében is, bár Ema esete annyiban egyedi, hogy nem képes rejteni a fájdalmát. Annyira látszott rajta, hogy nyomasztja őt, hogy nem képes macskát rajzolni, de amúgy ő sem mondaná ki, hogy mi a baja. A többieknek mégsem volt nehéz rájönni, hogy mi a baja és aztán segíteni neki.

Ez egy kiragadott példa volt, de többet is lehetne mondani, ami miatt nagyon jó nézni az animét. Inkább azt érzékelem, hogy az animekészítés, és a stúdió csak egy körítés, sokkal inkább a japán valóságba vezet be minket. Ez az anime tömény Slice of Life, annak is szinte a legjobb fajtájából. Hasonló a Bakuman. is, bár az a mangakészítés rejtelmeibe enged betekintést. Abban sokkal inkább előtérbe kerül egy mangaka élete, sokkal inkább megismerhetjük annak nehézségeit, sőt az talán még Slice of Life téren is jobb lett. De mind a SHIROBAKO, mind a Bakuman. kiválóan mutatja be a japán valóságot, és azt, hogy ezzel hogyan küzdenek meg a mindennapi problémákkal szereplők. Csak ajánlani tudom mindkét animét.

2016. január 3., vasárnap

Az utóbbi időkben nézett animék

Hosszú idők után újra nézek animéket. Nagyon jó újra nézni, és jó tudni, hogy van olyan, amelyik tetszik. Régebben írtam, hogy azt hittem, hogy kinőttem belőlük, mert a SHIROBAKO annyira "éretlennek" tűnt nekem. De ez szerencsére meg lett cáfolva néhány igazán jó animével, az alábbiakkal:

Utawarerumono: Itsuwari no Kamen - Ennek most érhető el a folytatása. Előtte megnéztem az első 12 részt. Igazából az első szériát még 2006-ból nem néztem végig, mert nem volt hatással rám a történet. Hiába láttam, hogy falu leigázva, lakosai készek új életet kezdeni, még segítőjük van, valamiért nem hatott meg a történet. Az új sorozat ehhez képes sokkal könnyedebb. Épp főhősünk van bajban, és egy lány jön megsegítésére, aki arról a bizonyos vidékről érkezett. Hazaviszi a fiút, meggyógyítja, és bekerül a falu életének körforgásába. Először kinézik maguk közül, de hamar megbarátkoznak vele. Tetszenek benne a humoros, aranyos jelenetek. Viszont úgy tűnik, hogy a 13. résztől fordulat várható, ugyanis hirtelen megkomolyodott a sztori, úgy tűnik harc lesz a vége? Majd kiderül. Kíváncsian várom a folytatást.

Ezzel együtt van új opening és új ending, amit nagyon örömömre ismét Suara énekel. Már írtam arról, hogy jön az új kislemez. Most lehetőségem volt belehallgatni a dalokba. Az opening nagyon tetszik. Olyan érzésem van, mint az az előző Utawarerumono dalokból gyúrták volna volna össze ezt. Hallható benne ugyanis a Fuantei na Kamisama lendülete, a Yume ka Utsutsu ka lüktetése és a Nue Dori-ból is a kórus. És ezekből egy érdekes egyveleget csináltak sajátossággal. Így elsőre azt gondolom, hogy tetszeni fog. Az ending viszont nem. Eddigi legunalmasabb Utawarerumono dal, amit ismerek, márpedig nem keveset hallottam már. Nem jön be egyáltalán, olyan sablonos, és nem mond semmit. Leginkább a Koi Yume című dalához tudnám hasonlítani. Az önmagában jó, de nem kiemelkedő. Sajnos ilyen az ending is.

ONE-PUNCH MAN - Végignéztem, de annyira nem voltam oda érte. Úgy fogalmaznék, hogy nem annyira jó, mint amennyire felkapták. Egynek jó, végignéztem, de ennél láttam sokkal jobbat is. Az utolsó részt most 1-jén éjjel negyed 3-kor néztem félálomban. El is aludtam az első felét, de amikor éberebb lettem, egyáltalán nem éreztem, hogy bármiből is kimaradtam volna, ami fontos lenne. Az elején nagyon dominált a paródia-része a dolognak, de aztán ezt ellaposodottnak éreztem. Nem jött át semmilyen poén. Aztán, hogy a legvégére behozták, hogy idegesíti, hogy megint legyőz mindenkit egy ütésre, ez jó volt így a végére. De majd inkább az fogja eldönteni, hogy milyen anime, hogy miként fogok rá emlékezni a jövőben. A JAM Project meg az openinggel... Igazából csináltak már jobbat is. Rajongóként mondom, hogy vannak ennél menőbb dalai is.

Rakudai Kishi no Cavalry - Azért kezdtem el nézni, mert az ALI PROJECT énekli az endinget, és nem bántam meg. Tetszik nagyon. Nem ez az első hárem anime, amit látok, a Love Hina volt ebben nagyon jelentős. Kedvelt téma a japánoknál, hogy a legszerencsétlenebb srácot rajongják körbe a lányok. De az az érdekes, hogy itt a fiú egyáltalán nem szerencsétlen. Annak ellenére, hogy a legrosszabb, nem mentek arra rá, hogy az arcán is látszódjon, hogy mennyire béna, és nem bízik magában, hanem van kisugárzása. Míg például a Love Hinánál a srác végképp szerencsétlen, látszik rajta, hogy abban sem biztos, hogy ha mondjuk kinyitja a könyvet, akkor az ki is nyílik. De itt más a helyzet. Itt a 3. résznél tartok, és el is jött a legdurvább váltás. Nagyon jól megcsinálták, hogy mennyire viccesnek indul az eleje, én is szinte bedőltem neki, tökre örültem, hogy ennyire vicces lesz, erre jön egy nagyon éles váltás... Kellett egy jónéhány perc, mire kiocsúdtam belőle. Hogy ebből mi lesz? Szépen lassan ki fog derülni.

Zenei téren az opening is érdekes, ugyanis Sakai Mikio az előadó. Annyira nem ismerem őt, onnan jegyeztem meg magamnak, hogy Okui Masami-nak írt két dalt. Eléggé érdekes színfoltjai az Makkun-repertoárnak, jókedvű dal, de nem az az oldottan vidám. A Rakudai Kishi no Cavalry openingje sokkal inkább lelkes. Az ending meg... Aki ismeri az ALI PROJECT-et, az tudja mire számíthat. Én ismerem, és imádom az új dalt! Teljesen odavagyok érte. Majd később írok róla részletesen, mivel az ALI PROJECT az egyik nagy kedvencem, ezért külön blogpostot érdemel. Első hallásra lehet, hogy úgy tűnik, hogy sokban különbözik az OP és az ED, de igazából jól tükrözi az anime kettősségét. Az opening inkább a főszereplő srácról szól, az ő lelkesedését jeleníti meg, az ending pedig a lányok jellemét énekli meg. Mindkét dal nagyon tetszik, de az openinggel úgy voltam, hogy ilyet már hallottam, nekem nem újdonság. De az biztos, hogy nem akármi, hogy Sakai Mikiónak 45 évesen is ennyire fiatalos hangja van.

2015. december 20., vasárnap

Zenekvíz a 2015-ös Animekarácsonyra

Tukeinon elküldte külön E-mailben a linket nekem a mostani animekarácsonyra készített zenekvízt, amikor kitette. Meg kell hagyni, nagyon nehéz volt, bár a nehézség viszonylagos, hiszen aki jártas az animékben, az ismeri a zenéit is. Nekem nagyon rosszul ment a teszt, 64 pontból csak 10-et értem el, közülük is a felébe beletrafáltam. Ez részint azt is jelenti, hogy nem vagyok jártas az új animékben. Követem, hogy mi az aktuális, de nem nézek bele, mert az utóbbi időkben nagyon ritkán nézek animéket. Zenék tekintetében is erősen rétegződtem. Aki rendszeresen olvas, az tudhatja: JAM Project és tagjainak zenéi, különösen Okui Masami, Hayashibara Megumi, Suara, Yonekura Chihiro, meg régebben ALI PROJECT körében mozgok, de az ALI PROJECT az utóbbi időkben eléggé kiábrándítóak, közelében nincsenek annak a minőségnek, amit néhány éve nyújtottak.

Szóval elsősorban ők, és ha elkezdek animét nézni az azért van, mert a felsoroltak közül az egyik énekli az openinget vagy / és az endinget. Ez igazából rossz módszer, mert ez egyáltalán nem garantálja, hogy tetszeni is fog az az anime, amelynek dalát valamelyik kedvenc előadó adja elő. Például, amikor megtudtam, hogy Okui Masami a SHIROBAKO animének fogja a 2. openingjét énekelni, belekezdtem az animébe, és egyáltalán nem jött be. Nem is azért, mert lányoknak való, mert ennyire nem válogatok nem szerint animéket, hanem maga a történet, a cselekmény, az érzelmek megjelenítése túl egyszerű. És a túlzott egyszerűsége miatt nem hiteles. Alapvetően aranyos dolog, hogy az öt (eleinte talán három) lányt a csokis fánk tartja össze, ez szép szimbólum a barátságra, de a lányok érzelmeinek megjelenítése is túlzottan egyszerű. Így nem keltette fel az érdeklődésemet, és nem foglalkoztat, hogy mi van velük, hogy valósítják meg az álmaikat. Ugyanígy másik példa, a Garo -Honoo no Kokuin- anime, annak mindkét openingjét a JAM Project énekelte, eleinte nem is indult rossznak az anime, mert értettem az utalásokat, de a benne levő erőszakos jelenetek nekem túl durvák, nem bírtam nézni. Tehát nem jó módszer, bár van ellenpélda, például az Utawarerumono: Itsuwari no Kamen (Suara), a ONE-PUNCH MAN (JAM Project) és a K: Return of Kings (angela, bár most Horie Yui) jók, de megálltam az első résznél, mert nézek nyugati sorozatokat is, és azért ennyit nem akarok TV / laptop előtt ülni. De a zenekvíz inspiráló hatással volt rám. Hátha folytatom majd valamikor

2015. március 9., hétfő

Okui Masami sikere

Mit is mondhatnék? Rajongóként nagy örömömre szolgál, hogy az új Okui Masami kislemez, a Takarabako -TREASURE BOX- ennyire sikeres lett, ugyanis a 15. helyet érte el az Oricon charton. Ráadásul amikor kiírtam az Okui Masami FB csoportba, hogy milyen szép eredményt ért el, igazolva a Generasia linkkel, maga az énekesnő is megosztotta. Igazán zavarba jöttem, mivel nem nagyon szokása más posztokat megosztani. De igazából tudtam, hogy ez annak szólt, hogy örült annak, hogy angol nyelven is találhatók információk a kislemezről. Amit viszont érdekesnek tartok, hogy a blogjában elsősorban a Japánon túli rajongóknak köszönte meg a sikert. El is gondolkodtatott, hogy lehet morogni a letöltésekre, és lehet, hogy bizonyos helyekről elvesz, de máshonnan meg hoz. Méghozzá sokkal többet, mert én is úgy gondolom, hogy nem a honfitársainak köszönheti, hogy az új kislemez sikere a régi időket idézi, hanem azoknak a külföldi rajongóknak, akik a mai napig vesznek CD-ket. Mert el tudom képzelni, hogy egy japánnak ez már csak egy sablon-dal. Ilyet ők már rengeteget hallottak, ezért fel se figyelnek egy új egyszerűen vidám, animés dalra. Ha erre rájönnek a kiadók, akkor valószínűleg új piac felé fognak nyitni, méghozzá a külföldi rajongók fel, mert biztos, hogy sokan vannak, akik vennék is eredetiben a CD-ket, ha tetszik nekik a zene.

Én amúgy majdnem megrendeltem magamnak, csak aztán mégsem, mert nem annyira jó a dal, hogy azonnal betudjam eredetiben a gyűjteményemben. Ha csak a dal minőségét nézem, akkor vannak kislemezek, albumok Okui Masamitól, melyek prioritást élveznek, nem is kevés. Az a véleményem változatlanul fennáll a dalról, amit korábban írtam, hogy maga a zene, és a hangulat túl egyszerű, de Okui-sama éneke magasan emeli a minőséget. Az eredeti hangulat ugyanis leírja a SHIROBAKO animét is: Nem olyan bonyolult, nekem érzelmileg is túl egyszerű, én ennél többre vágyom. Az első openinget pedig borzasztónak tartom. Egyébként sem szeretem az előadó, Ishida Yoko hangját, így is nem is vártam sokat, de azért meghallgattam. Egyszer elég volt. A második opening is zeneileg ugyanolyan, de hogy mennyivel másabb önmagában attól, hogy Okui Masami énekli, az azért nem semmi. Beleviszi azt a komolyságot a hangjával, amivel az önálló dalai is olyan nagyszerűvé válnak, ezzel az egész dalt megmenti. Ugyanakkor a zene miatt egy kicsit hátrább kerül prioritási listámon.

Visszatérve a sikerre, ha tényleg a külföldi rajongóknak köszönheti ezt az eredményt, akkor ez arra is bizonyíték, hogy nem egyedül vagyok azzal a gondolattal, hogy ha letöltök valamit, és megtetszik, akkor eredetiben is megveszem. Ezért is van az, hogy akármennyire is tisztelem az eredetit, és a CD számomra a mai napig a minden zeneileg, nem ítélem el teljes mértékig a letöltést, mert ha valaminek megtetszik az, amit csinál az adott előadó, akkor megveheti eredetiben is a kiadványát. És egy olyan előadó, aki csak hazájában ismert, annak csak az internet az egyetlen kitörési lehetőség, hogy világszerte is megismerjék a zenéjét. És bizony ennek gyümölcse is beérett. Nagyon remélem, hogy ezzel új korszak nyílik Okui Masami karrierjében, és újra aktív lesz a szólókarrierje.

2015. január 9., péntek

Új Okui Masami kislemez

2 és fél év után végre új Okui Masami kislemez fog megjelenni. Eleinte nagyon megörültem neki, hogy végre új kiadvány tőle, de aztán néhány információ árnyalta a képet. Az új dal a Shirobako anime második opening dala, és meghallgatva az első opening és ending dalokat (hogy mégis mire számítsak), eléggé elszörnyedtem. Teljesen komolytalan, ilyet már ezerszer hallottam. Ishida Yoko az opening előadója, egyébként sem szeretem a hangját, és most sem győzött meg arról, hogy esetleg újabb esélyt kellene adnom neki. Az ending dalt pedig három seiyuu adja elő, az már önmagában árulkodó, hogy Momoi Haruko írta a zenét. Egyedi stílusa senkit nem hagy hidegen, de sajnos zeneszerzőként most is a gyengébbik oldalát mutatta meg, az ének pedig... seiyuu-knál elvárás az énektudás, de döntő többségénél már régen sem tették magasra a lécet, ez most sem változott.

Egy hetes szünet után tegnap elérhető lett az anime 13. része, mely már az Okui Masami openinggel hallható. Meghallgattam, és több mindenre jöttem rá. Az előadó, az énekhang rengeteget számít. Azért tartom az egyik legigényesebb '90-es évek popzenéjének azt, amit régen csinált, mert hallani, hogy komolyan vette, amit csinált, és már akkor is nagyon jól énekelt. Ez főleg abban érhető tetten, hogy már ezekben az időkben is sok feldolgozást énekelt, olyan dalokat, melyeket eredetileg ő írt, de egy seiyuu énekelte el. Néhány eredetit meghallgattam, és arra jutottam magamban, hogy Okui Masami előadásaiban inkább az hallatszik, hogy megmutatja, hogy ezt így kellett volna. Ez beképzeltségnek hangzik, de akkora a minőségbéli különbség, hogy ezt ki lehet jelenteni. A '90-es években ha nem magának, akkor legtöbbször seiyuu-knak írt dalokat bizonyos animékhez (pl. Slayers, Saber Marionette, Bakuretsu Hunters), ezeket pedig a maguk módján felénekelték. Nem tartom kizártnak, hogy Okui-sama azért énekelte fel ezeket a dalokat, mert rettenetesen zavarta, hogy úgy lettek felénekelve a dalok, ahogy, de ezekkel a változatokkal nem tud mit kezdeni, mert az akkori trendek ezt diktálták, de hogy érvényre juttassa a saját elképzeléseit, felénekelte saját változatában ezeket a dalokat, a különbség pedig szinte fizikailag kézzel fogható.

A Shirobako opening dalt más írta, mégis úgy énekelte fel, hogy neki ez a munka is komoly, neki ez is sokat számít. A másik dolog, ami árnyalja a képet, hogy ez nem teljesen saját kislemez lesz, hanem az anime második opening és ending kislemeze, és mivel az endinget más adja elő (ha jól emlékszem, az is seiyuu előadás lesz), ezért sajnos nem önálló kislemez lesz. Pedig meghallgattam volna egy második saját dalt tőle, másrészt csak jobban ékesítené a diszkográfiáját, ha teljesen saját lenne. Mindenesetre bízok abban, hogy sikeres lesz, hátha valamit visszahoz a régi sikeresebb időszakból, és ismét gyakrabban jelentethet meg saját kiadványokat. A cím mindenesetre nagyon érdekes: Takarabako -TREASURE BOX-. Pontosan úgy kell írni, ahogy a best of angela album címet. Megjelenés 2015. február 25. Eredetileg elő akadtam rendelni, de így, hogy más énekli az endinget, már nem érdekel annyira.

Amúgy megnéztem az anime első részét, egyáltalán nem tudott lekötni, úgyhogy dobtam is. Nekem már túl egyszerű, érzelmileg komolyabb alkotásokat szeretnék. Mondjuk, ha végiggondolom, a komolyságról a zene is árulkodik. Keveset nézek már animéket, de vajon kinőttem volna belőle? Ennek utána akarok járni.