A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kappei Yamaguchi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kappei Yamaguchi. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. június 23., szombat

A teljes AnimeStars magazin gyűjtemény

Van néhány epost vázlatban, és tudnék miről írni, de nem jutok el odáig, hogy ki is tegyem őket. Talán majd most. Átnézem őket, hogy melyeket tudom befejezni, és kikerülnek, amik úgy állnak, hogy rendben vannak.

Most viszont egy régi animés magazinról szeretnék írni, az AnimeStars-ról. Mely bár csak 2007-2010 között élt, de ekkor jelentős volt az akkori animés közösség számára, ezért azt gondolom, hogy érdemes írni róla. Főleg azért, mert ma már inkább olyannak tűnik, mintha elfeledkeztek volna róla. Akkor jelentős volt, de annyira mégsem, hogy ma is emlegessék. Sőt, azt gondolom, hogy aki az utolsó 5 évben lett animés, azok talán nem is hallottak a magazinról, vagy csak érintőlegesen. De mivel én már akkor is néztem animéket, ezért folyamatosan vettem az újságot, és meg is van az összes szám az elsőtől az utolsóig, de még a különszámok is.

Összesen 22 számot élt meg az újság, plusz volt az InuYasha és a Yu Yu Hakusho különszám. Már az első számot is megvettem megjelenésekor. Azt, hogy hogyan értesültem a megjelenésekor, nem emlékszem, szerintem csak annyi volt, hogy megláttam az újságosnál, és tudtam, hogy ez kell nekem.

Az első számokon lehetett érezni, hogy ugyan kezdetleges, de ebből valami jó dolog fog kisülni. Olyan volt az AnimeStars a magazinok között, mint a Magyar Anime Társaság a conok között. A legkevésbé sem érződik, hogy az anyagiak miatt csinálták az újságot, sőt inkább egyfajta naivitás figyelhető meg az írások között. Olyan érzetet adnak a cikkek, mintha néhány lelkes fiatal összeverbuválódott volna, hogy rajongásuk tárgyáról, az animékről írjanak magazint. Voltak is kapcsolataik, de a Mondo magazin sokkal progresszívebb volt marketing, hirdetések, és kapcsolatteremtés terén, nem utolsó sorban olcsóbb is volt, ezért 2010. júliusában jelent meg az utolsó szám, és aztán meg is szűnt. És talán a nem olyan jó marketing miatt nem maradt meg annyira az emlékezetekben az AnimeStars, legalábbis én nem hallom, hogy beszélnének róla, hogy milyen jó újság volt. Pedig jó volt, nekem tetszett. A dizájn tetszett, a tartalom is, jó volt az elosztás, és mindenről írtak, ami japánnal kapcsolatos. Az értékelési irányelv is megfelelő volt. Az írások is jók voltak, de azért lehetett érezni, hogy nem szakképzett újságírók írják az ismertetőket, cikkeket, mindezek mellett a cikkekben lehet érzékelni azt a naivitást, amire utaltam már feljebb. Persze pont ez adhat egyedi színezetet a cikkeknek, mert így nem a megtanult protokollok szerint születnek a cikkek, hanem adott esetben "sajátabbnak" tűnnek az írások, meg jobban érzékelni a személyiségüket bennük.

És nem titok, hogy én is írtam néhány cikket a magazinba. Már ekkor igyekeztem népszerűsíteni az általam kedvelt személyeket, és írtam olyanokról, mint Hayashibara Megumi, Okui Masami vagy a legnagyobb animés koncertrendezvény, az Animelo Summer Live-ról is írtam. Sőt, ha jól emlészem Ohmi Tomoe-ról is írtam, meg rémlik Ikue Ohtani és Yamaguchi Kappei is. Szerettem írni, csak egy idő után elvesztettem a motivációmat, és egyre nehezebben születtek meg a cikkek. Nem is merem elolvasni az írásaimat, mert olyan érzésem van, hogy akkoriban sokkal elfogultabb voltam, ráadásul nem is volt annyi ismeretem unblock az animékkel kapcsolatosan. Persze folyamatosan változok és fejlődök, úgyhogy ez annyira nem kifogás, de aminek viszont örülök, hogy ekkor tanultam meg több szemszögből nézni a dolgokat, a cikkekben is igyekeztem több szempontból rávilágítani a dolgokra. A legtöbb cikkem 2009-ben készült, aztán 2010-ben is talán van egy-kettő, de szerintem nem maradtam végig a magazinnal, mert tényleg nem voltam motivált. Azért sem, mert ritkán tetszett a cikkemnek a dizájnja, és nem tudtam, milyen képeket tettek ki. Okui Masamiról is sikerült két olyan képet találniuk, ami... nem is az, hogy nem előnyös, hanem olyan jellegű kép, ami nem megszokott róla. Vagy nem tudom, hogy fejezzem ki, de nem ezekkel mutattam volna be az énekesnőt. A másik ami nem tetszett, hogy többször átszerkesztették a cikket. Ez megszokott dolog, hogy megírom a cikket, visszaküldik, nézzem át, és ha valami rosszul van javítva, akkor írjam át. De voltak olyan javítások, amikről nem tudtam, hogy bizony előfordult egyszer-egyszer idétlen mondat, amire én is csak lestem, hogy ezt mégis hogy találták ki? Ezt be az újságba? Eszembe jutott, hogy Park Romi-ról is írtam, és nem tudom, hogy írtam már, hogy dél-koreai japán seiyuu. A lényeg, hogy volt egy ilyesféle javítás, hogy "ez az ügyeskedés sem akadályozta meg abban, hogy népszerű seiyuu legyen". Csak lestem. Nem emlékszem arra, hogy ilyet írtam volna, nem is tudtam arról, hogy így javították volna. Arról van szó, hogy Dél-Koreából került át Japánba, és hogy ennek ellenére sikeres tudott lenni. El kéne olvassam, hogy tudjam miről van szó. Valószínűleg ezek is demotiváltak az írásban.

Akkoriban MSN-es csoportban beszéltük meg a dolgokat. Már semmit nem tudok ezekből visszaidézni, csak azt, hogy igyekeztem egy harmadik különszámot kisírni, ami a Slayers-ről szólt volna. Szerettem volna az egész szériát bemutatni a videojátékokkal, nem utolsósorban a zenét, a kislemezeket és albumokat. Persze, hogy azért, hogy ezzel is vigyem Hayashibara Megumi és Okui Masami hírét, mi másért. Az az igazság, hogy úgy, nagy Slayers rajongó soha nem voltam. Soha nem jött be annyira a sorozat, nem volt rám annyira hatással, mint akár a Kaleido Star is. De végül anyagi okokra hivatkozva ez nem valósult meg.

A hibái ellenére szerettem, és azt gondolom, hogy jó magazin volt, hiányzik, és kár, hogy nem maradt meg az emlékezetekben.

2011. május 15., vasárnap

Valamivel éberebb MondoCon 2011. tavasz – vasárnap

Végülis 4 órás alvás után 3.45-kor úgy ébredtem, mint aki kialudta magát. Az előkészületek nagyját megírtam a szombati postban (mivel vasárnap reggel írtam), reggeli után 9-kor indultam el, 10 után nem sokkal értem oda. A kettes metró után, ahogy jöttem a Hungexpo felé, összefutottam Mystrával, együtt jöttünk. Érdeklődtem a Late Night karaoke felől, elmondása szerint sokkal jobb volt most, mint előzőleg, megvolt a hangulat. Ahogy megérkeztünk, kisvártatva feliratkoztam. A második férfidal: Yu Yu Hakusho: Unbalance na Kiss wo Shite. Hirtelen jött az ötlet, ezt a számot szeretem, hajnalban blogírás mellett megnéztem egy néhányszor a kfn-t, hogy ha nem is tanulom meg a szöveget, de legalább tudjam mihez kötni, hogy várhatóan mikor jön az adott sor. És nagyon sokszor meghallgattam a dalt. Azt tudtam, hogy a refrén végén levő magas hang az nálam nagyon a határon lesz, de azért akartam bevállalni, hogy kipróbáljam magam, hogy tudjam, jelen pillanatban mire vagyok képes, meddig tudok elmenni. Nagyon izgultam, és ez szerintem hallatszott is, egy helyen tudtam csak kiénekelni azt a legmagasabb hangot, de ott sem végig. De visszajelzések szerint ez nagyon jó volt, mindenképp ezen az úton kell tovább menni. Igazából szerintem az, hogy előadást tudjak kreálni, meg szemkontaktust tartani a közönséggel, az szerintem csak úgy megy, ha magabiztosan tudom a szöveget, és azt, hogy amit ki kell énekelni, azt ki tudom énekelni. Emellett átérzem a dal hangulatát, és mondanivalóját, és át tudom adni. Emellett eljött bagszi is, kinek jelenléte annyira meglepett, hogy nem bírtam visszafogni magam, és majdnem elkiabáltam magam (talán el is), hogy te itt? De örültem neki. Elmentünk szétnézni az árusok között, majd együtt mentünk a Burger Kingbe enni. Visszatérve arra számítottam, hogy Animax Musix vetítés lesz, de nem hoztak semmilyen DVD-t, úgyhogy ment tovább a hagyományos karaoke. Egészen a 14 órai zenekvízig. Ez jó volt, Lam'O-val és Dakival voltunk egy csapatban. De ideális csapatot alkottunk: Laci aludt, én a dalok többségét nem ismertem fel, úgyhogy hátul meghúztam magam, Daki meg tippelt, bár azért mi is hozzászóltunk, ha tudtunk valami. Na de én hogy! :D Character song-nál, amikor megszólal a Ranma 1/2, megint elkiabálom magam, hogy Ranma 1/2, és szabályosan előrerobbantam Dakihoz, hogy írja, hogy férfi meg női Ranma. Persze aztán a számhoz kaptam. Hát Kos csillagjegyű vagyok, nem tehetek arról, hogy ennyire lobbanékony vagyok. :D Daki nem értette, hogy mi az a férfi meg női Ranma. Elmeséltem neki hellyel-közzel az anime történetét, hogy Ranma az apjával Kínában egy elátkozott patakba estek, az apja pandává változott, míg Ranma nő lett. És ha leöntik hideg vízzel, akor nővé változik, ha pedig meleg vízzel, aki férfi lesz. Nézett is rendesen. És hogy az a dal poénja, hogy azért szól a "vízöntés" (találjon erre jobb szót valaki), hangja, mert változik a neme, és Yamagushi Kappei és Hayashibara Megumi annyira jól összedolgoztak, nagyon jól megcsinálták ezt a dalt. Igazság szerint nem tudom, hogy miről szól a szöveg, de a címből (Love Letter from China) azt tippelem, hogy igazából ez irónia valahol "átkozza" Kínát, hogy onnan szerezte ezt az ún. nemváltoztató "képességet". Miután elkiabáltam magam, és észhez kaptam, egy pillanatra ránéztem Tukira, láttam, hogy kínjában nevet, hogy istenem, mit csinálok itt. :D Két dal volt még, aminek örültem, mind a kettő a Jpop kategóriában, az egyik angela: Tsunaga Room (Tuki, imádlak, hogy betetted. :D), a másik meg FripSide: only my railgun. Ekkor már ugyan nem kiabáltam, de ugyanúgy már-már szabályosan előrerobbantam (Daki mögött ültem), hogy ezt tudom! És halkan mondtam, hogy mi ez. Az angela mellé odaírtam a kislemez címét, és annak megjelenési dátumát is. A FripSide dalt meg Shimokawa Mikuni-tól ismerem. Ő tavaly kiadott egy cover albumot, és rajta volt az only my railgun. Nagyon szeretem az ő verzióját, innen ismerem. Még szerencse, hogy utánanéztem, hogy ki az eredeti előadó, mert most biztos, hogy megőrültem volna, ha most nem tudom. A zenekvízről annyi lenne a véleményem, hogy nagyon nehéz volt. Kajiura Yuki nagyon jó ötlet volt, mert ő Japán egyik legjobb (ha nem a legjobb) zeneszerzője, és nagyon sok jó zenét szerzett, de az a baj, hogy aki csak annyira ismeri, mint pl. én, hogy Pandora Hearts opening, meg OST, valamint tudom, hogy mely animéknek írt zenét, annak talán sokat nem mond a zenék nagyrésze, de ez még mindig a jobbik eset, mi van azokkal, akik nem ismerik Kajiura Yukit? Nekik egyrészt üzenem, hogy ez nagy szégyen, másrészt meg ők tényleg, ha tippelnek, akkor az, de egyébként kifulladtak. Ayumi Hamasaki, meg ahogy megtudtam, hogy ő lesz, valahogy sejtettem, hogy ez Neelának szól, de hasonló a probléma vele is, mint Kajiura Yuki-val, de kicsit más jellegű. Nekem az a személyes problémám a nem japánok japán zenéhez viszonyulásával, hogy ugye a legtöbbjük csak egy-egy animéből ismer dal egy adott előadótól, és igazából megmondom őszintén, nem értem, hogy miért van az, hogy ha egy dal nagyon tetszik, akkor nem néznek komolyabban utána. Például annak, hogy ki az előadója, mert bennem az van, hogy ha valakinek van egy nagyon jó dala, ami megfog, akkor azt gondolom róla, hogy biztosan a többi dala is hasonlóan jó lehet, és elkezdem kutatni a dalait. Így lettem én Okui Masami rajongó. De mivel Ayumi volt az utolsó, ezért sokan beadták a lapot, hogy végeztek. Dakiék is átadták nekem a lapot, hogy én ismerem Ayumit, ez az én asztalom. Örülnék, ha úgy lenne, de azért én csak egy néhány dalát ismerem. Legalábbis ahhoz képest néhány, hogy sok millió szerzeménye van. De csalódásomra egy olyan sem (max. egy) hangzott el, amit ismerek. Kicsit korábban jött meg bagszi, de Ayumi résznél, bagszi, és Lam'O azon röhögtek, hogy milyen címek már az, hogy: A, H, M, &. Ez négy különböző dal címe. Nos igen, meg kell hallgatni a dalokat, hogy értsük ezeket a címeket. Tehát ezért volt nehéz a zenekvíz, meg a character song. Igazából ezzel a részleggel az a gond, hogy ezek a dalok többségében tényleg csak CD-n jelentek meg, az animében nem hangzottak el, és nem tudom, hányan hallgatnak OST CD-ket... De a kategóriák sokszínűsége mindenképp előny. :) Ahogy szétnéztem, abban biztos vagyok, hogy Leeáék nyertek, de amekkora passzivitás volt a versenyzők között, szerintem esélyesek vagyunk a második helyre! :o

De ezután indultunk haza bagszival. Hogy miről beszélgettünk, na az is megérdemelne egy külön blogpostot, de egyelőre ennyi. Ezúton is köszönöm Tukiéknak a fantasztikus szervezést, és a nagyon jó versenyt, a többieknek meg a hangulatot. Nagyon jól éreztem magam. :) Csak ne legyen az utolsó MondoConom...

2010. december 14., kedd

ONE PIECE újratöltve

A Super Mario All-Stars miatt kicsit hanyagoltam az animét, de most, hogy végigjátszottam a Super Mario Bros. 3-at is, ezennel újabb játék kapott "Complete-állapotot" a Backloggery profilomon, ismét nekiveselkedtem az animének. Most az 52. részt néztem meg, most nagyon jó részek vannak. Egy városban szálltak meg Luffyék (az istenért sem akar eszembe jutni a neve), itt jár Buggy, aki hiába keresi Luffyt, sehol nem leli (egy pár jelenet igencsak emlékeztet a Tom & Jerry-re. :D), Sanji a burning latin nővel méri össze szakácstudását (neki sem jut eszembe a neve. T_T), Usopp élet-halál csatát vív azzal a tengerésszel (neki sem jut eszembe a neve, én nem tudom hova figyelek, amikor az animét nézem. -_-), akiről kiderül, hogy hősünk apja egyszer már elbánt vele.

Lényegében ennyi. Nagyon jók ezek a részek, szinte nézetik magukat, tényleg szinte olyan, mint egy könyv, amit nem lehet letenni, és még azt is meg tudom bocsájtani ennek fényében, hogy lassú a történet folyása.

Időközben megismerkedtem még egy pár One Piece kislemezzel. A TOMATO CUBE: Watashi ga Iru yo dala nagyon tetszik, így érdeklődéssel hallgattam a kislemezt. Nem rossz, de ez sem az igazi. Azt érzem egy jó pár előadónál, hogy a One Piece dalnak szánt daluk ilyen kompromisszummal készült zene, ugyanis bár a stílusukon belül mozognak, de a kislemezen szereplő B-side track sokkal közelebb visz az együttes valódi stílusához, ami az én esetemben nemigen válik be, de lehet, hogy másoknak bejön. Amire még nagyon kíváncsi voltam az az Asia Engineer: Eternal Pose kislemez. Valamiért távol áll tőlem a rap és vállfajai, de ez a dal iszonyatosan bejön. Magán a kislemezen nincs mit csalódni, mert csak ez az egy dal van rajta, meg egy rádió-adás. Na ilyet se hallottam még kislemezen: Asia Engineer Super Radio Show: ONE PIECE Special. 18 perces rádióadás hallgathatunk végig, melynek vendége Mayumi Tanaka és Kappei Yamaguchi, vagyis Luffy és Usopp seiyuu-i. Nagyon érdekes volt hallani őket. Mayumi Tanaka le nem tagadhatná, hogy ő Luffy hangja, annyira hasonlít rá. Gyakorlatilag nő létére minimális változtatással képes fiú karakternek olyan hitelességgel adni a hangját, hogy tényleg, nagyon ráillik Luffyra a hangja. Kappei Yamaguchi pedig adja magát. Nagyon hiányolom mellé Megumi Hayashibarát. Nem néztem sok Ranma 1/2 részt, de azalatt a pár rész alatt úgy összenőtt számomra a hangjuk, hogy már-már párban említem őket magamban. Akárcsak Megumiból, Kappeiből is annyira természeteséggel árad a pozitív életszemlélet, a vidámság, hogy már a hangjával képes mosolyt csalni az arcomra. És már csak kettejük miatt is megérné végignézni a Ranmát. De visszatérve a rádióadásra, nagyon jó volt összességében. A csapat tagjai rögtönzött rapszöveggel ("magyarán" freestyle-lal) mutatták be a 2 seiyuu-t és a karakterüket. Meg az volt még vicces, amikor rá akarták venni őket rappelésre. :D Hát hallatszott, hogy nem az a szakmájuk, de aranyosak voltak, hogy megpróbálták. ^^ Maki Otsuki (az első 2 ending előadója) kislemezei elég jók. A memories nem a kedvencem, ellenben a RUN! RUN! RUN! valami fantasztikus! A single is nagyon jó lett!

Érdekes, ahogy utánanéztem az OP / ED előadóknak, hogy kik ők, mit csinálnak, döbbenten tapasztaltam, hogy egy részük abbahagyta a zenélést, vagy más formában foytatja. Például Maki Otsuki ma a CASSIS nevű együttes énekese, 2002-ben végleg feladta a szóló karrierjét, Ruppina elvileg egy együttes, az sem élt sokáig, ma már csak az énekesnője folytatja szólóban. A Tackey & Tsubasa is abbahagyta, de most idén ők a fő visszatérők. Hát, nagyjából ennyi.

2010. szeptember 9., csütörtök

Animét magyarul vagy japánul?

Egy pár napig van kábel TV, szerencsére Animax is van. ^^ Nekem igazából mindegy, hogy magyar, vagy japán szinkronnal megy az anime, én az évek során arra jöttem rá, hogy mindkettőnek van előny és hátránya is.

Tengapelőtt este néztem az Animaxet, Mystra itt gépezett, és szinte anti-animésként viselkedett. ^^' Na jó, ez erős túlzás, de igencsak szidta az animék magyar szinkronját. Nos, nekem az a véleményem, hogy nem a magyar szinkronszínészek a rosszak, hanem a japán seiyuuk túl jók. Legalábbis teljesen másképp kell az animéket megközelíteni szinkronizálás terén, mivel a szereplők sokkal érzelemgazdagabbak egy áltag rajzfilmhez képest, talán ezért nem állja meg a helyét a magyar szinkron az animékben. És amit tapasztalok, hogy a magyar szinkronosok nem tudják úgy visszaadni a karakterek hangját, ahogy a japánok igen. Most azt ne firtassuk, hogy igencsak nehéz lenne Hayashibara Meguminál, Yamaguchi Kappeinél vagy Paku Rominál jobbat találni, de ahogy én megfigyeltem, a magyar szinkronszínészek nem tudnak úgy isten-igazából játszani a hangjukkal. Erre számomra a legjobb példa a Fullmetal Alchemist. Amíg magyarul néztem, addig azt értettem, hogy miért szeretik sokan az animét, mi a valódi mondanivalója, de egyszerűen nem szerettem meg, mert a testvéri szeretet, ami az Elric fivérek között volt, nekem nem volt hiteles. Viszont annak nagyon örülök, hogy a magyar anime DVD-ken fellelhető a japán szinkron, na így gondoltam, hogy adok még egy esélyt az FMA-nak, és megnézem japánul, és teljesen ledöbbentem. SOKKAL-SOKKAL JOBB!!! Most már én is szeretem az animét!!! Most már biztos  vagyok abban, hogy a magyar szinkron a hibás abban, hogy nem szerettem a sorozatot. mondjuk igencsak meglepődtem, amikor Edward Elric hangjaként Szabó Mátét hallottam meg. Hát azt a srácot a TV2-ben egy délelőtti vetélkedőben láttam először. De nem volt szimpatikus... Persze lehet továbblépni, és magasabb babérokra törni, sőt most olvasom, hogy ő eredetileg színész. Sajnos kénytelen vagyok leszögezni, hogy nálam nem aratott sikert a Fullmetal Alchemist szinkronjával. Bár általánosságban számomra van egy nagy előnye a magyar szinkronnak: Sokkal jobban megmarad bennem a szöveg, és a történet, ha magyarul nézem. Lehet, hogy azért, mert nem kell az angol (vagy magyar) feliratra is figyelni. De az vitathatatlan tény, hogy a japánul sokkal hatalmasabb élmény, mert amit a seiyuuk tudnak, azt a VILÁGON senki nem tudja utánuk csinálni. A szinkronizálás japán kiváltság.

Úgy tűnik Mystra erre korábban rájött, ő kijelentette, hogy soha nem néz magyarul animét. Persze, amikor kezdődött a Bleach openingje, azt a TV-vel énekelte. ^^ És itt van közöttünk egy különbség. Azt mondta nekem, hogy ő nem olyan hű az énekesekhez, ő inkább anime openingeket és endingeket szeret. Ezért is van meglepődve, hogy vehettem ennyi japán CD-t. Hát mondom neki, én meg pont az ellenkezője vagyok. Amikor megismertem Hayashibara Megumit 2006 őszén, akkor teljesen odavoltam az olyan dalaitól, mint a Give a reason, Northern lights vagy Reflection. És ekkor kezdtem el a többi dalaira is rákeresni. Tehát, ha én tudom, hogy x előadónak több jó dala is van, amit nagyon szeretek, akkor én arra rákeresek, hogy esetleg az adott előadónak a többi dala is ilyen jó? Ugyanígy bukkantam rá Okui Masamira is. Ugye volt Megumival az a fantasztikus duettjük, a Get along, már ekkor felfigyeltem az egyedi hangjára, a többi jött magától. Ma már ott tartok, hogy 8 eredeti albumom van tőle, és 4-5 kislemez.

Az vitathatatlan tény, hogy az animések döntő  többsége nem ilyen. Hanem csak van egy anime, melynek van egy nagyon jó openingje vagy endingje, legfeljebb utánanéznek, hogy ki az előadója, és ennyi. Szerintem Mystra is ilyen, abból gondolom ezt, hogy mondta, hogy ő nem hű az előadókhoz. Szerintem ő csak annyit mondana a dalról, hogy a Bleachből az ALONES című számot énekelte a TV-vel, azt már csak kérdésemre mondta meg, hogy az Aqua Timez az előadó. És szerintem az animések döntő többsége, is csak ennyit mondana a dalról: Slayers - don't be discouraged. Míg én ezt mondanám: Hayashibara Megumi - don't be discouraged. És utána esetleg rámondom, hogy a Slayers TRY endingje.

Remélem ennek ellenére nem fogja Mystra nehezményezni, hogy egy előadótól olykor 12-13 dalt hallgatok meg egymás után. ^^'