A holland irodalom peremén

A mai nappal újabb könyv került a holland irodalmi magánkönyvtáramba, méghozzá Stephan Enter: Perem (Grip) című könyve. Ezt nem holland / flamand irodalmon vettük, hanem van külön szövegolvasás óra, ahol további könyveket olvasunk, jellemzően hollandul. Ennek van magyar fordítása is (amit speciel az a tanárunk fordított, aki az órát is tartja), meg is találtam a Moly.hu oldalon, és meglepetésembe a Könyvudvarban 87% kedvezménnyel meg is vásárolható. 3000 forint helyett 400 forint. Na mondom magamban, ezt nevezem Black Friday-nek vagy végkiárusításnak! Még épp csak beleolvastam, egyébként ahogy olvastam a molyon az értékeléseket, nem arat egyértelműen sikert, Hollandiában viszont díjazták is a regényt. Kíváncsi leszek, hogy fog tetszeni. Az biztos, hogy a borító nagyon tetszik. Egyrészt, hogy matt borítású, másrészt maga a kép is elárulja, hogy milyek körülmények között játszódik a történet, harmadrészt meg a lila színű háttér egyszerűen csodálatos! Kíváncsi vagyok, milyen maga a történet.

Egyébként nem ez az első ilyen könyv, amit szövegolvasáson hallottam és megvettem. A másik Nescio: Az élősködő / Titánok / Költőcske. Ez előző félévben volt olvasmány, egészen pontosan a Költőcskét (Dichtertje) olvastuk hollandul. Azóta olvastam a másik kettőt is, így erről már tudok nyilatkozni, hogy ez nem az én stílusom. Annyira költői a megfogalmazás, annyira túl van díszítve, hogy szinte nem érzékelem a történetet. Olyan, mint a torta, amit olyan szinten telenyomtak habbal, hogy már érezni a torta ízét tőle. Émelyítően giccses, ráadásul öreges is a szóhasználat. Szinte azért volt kellemetlen olvasni, mert teljesen ilyen öreg bácsinak képzeltem magam, aki a karosszékében ülve, a pipáját szívva olvassa ezt a könyvet. Úgyhogy ez a könyv inkább a polcon marad. Egyébként a Gondolat kiadó "akcentusok" címmel jelentetett meg egy 8 könyvből álló sorozatot, holland / flamand irodalom nagyjaiból válogatva. Megvenném a többit is.
Egyébként az előző félévben kellett egy holland regényből holland nyelvű esszét írni és én a Költőcskét választottam. Írni sem volt kellemes. Nemcsak azért, mert még csak most vagyok kanyarba a B1-es szint felé, és még nehéz komplex fogalmazást írni hollandból, hanem tényleg nehéz volt még magyarul is összeszedni a gondolataimat, mert annyira nem éreztem, hogy miről szól a történet. A díszítés teljesen elfedte a tartalmat. Végül egy holland weboldal segítségével oldottam meg. Ezen az oldalon összefoglalásokat lehet olvasni irodalmi művekből. Nyilván nem másoltam le egy az egyben, mert az tényleg csúnya lett volna, hanem azt csináltam, hogy a holland esszé segítségével írtam meg először magyarul a gondolataimat és a magyar változatomat fordítottam le hollandra. Tehát, duplán írtam meg az esszét. Ez volt az egyik vizsgaidőszakos projektem, amivel januárban foglalkoztam.

Erre a félévre viszont nem vettem fel a szövegolvasást. Egyik szaktársamat kérdeztem meg, hogy mit olvasnak. De egyrészt azért nem vettem fel, mert szabadon választható tárgy, másrészt ütközött a nyelvi lektorátusos nyelvórával, amit fontosabbnak tartottam. Elkezdtem ugyanis spanyolul tanulni.

Írtam már arról, hogy ez az a latin nyelv, amit meg akarok tanulni középfokon, és ehhez továbbra is tartom magam. Igazából fel akartam venni a szövegolvasást is, de nem volt megfelelő időpont, a spanyol nyelvnél meg kötelező az órai jelenlét, és mivel mindenképp akartam tanulni a nyelvet, ezért inkább ezt választottam. Azért is akartam egyébként mind a kettőt tanulni, hogy a krediteket is gyűjtsem. Alapvetően nagyon jól állok kreditekből, ha ebben a félévben is sikerül mindegyik tárgyat teljesíteni, akkor 127 kreditem lesz az elvárt 120 helyett, ami azért fontos, mert ha Erasmusszal tényleg kijutok Hollandiába, akkor ott annál kevesebb kreditet kell teljesíteni, hogy meglegyen az alapszak 180 kreditje. Erre lett volna jó a szövegolvasás is, hogy 129 kreditem legyen, de egyik tanár sem tartotta jó ötletnek, hogy egyénileg teljesítsem a tárgyát, így szelektálnom kellett, és inkább a szívemre hallgattam.

És nem bántam meg. Már az első óra alapján is úgy néz ki, hogy az eddigi legjobb nyelvtanárok egyikével lesz dolgom. Ugyanis pont azon van, hogy rendszerszerűen tanuljuk a nyelvet. Tehát van egy szabályszerűség, amit aztán mindenhol alkalmazhatunk. Ilyen például a jelen idejű igeragozás. Az egyes szám harmadik személyű ragozás nevezhető alapnak (például: canta), egyes szám második személyben csak egy s betűt kell hozzátenni (cantas), többes szám harmadik személyben pedig egy n betűt (cantan). És elmondása szerint ez a rendhagyó igékre is igaz, tehát ezzel meg lehet könnyíteni a nyelvtanulást magunknak. Illetve az ékezet megfelelő használatára hívta fel a figyelmet. Maguk a spanyolok sem használják megfelelően, de tőlünk nyelvvizsgán elvárják a pontos használatot. Például igeragozásnál csak többes szám második személybe teszik ki az ékezetet. Egyébként nagyon jó. Élmény tanulni a nyelvet, és egész jónak ígérkezik a könyv. És nem felejtettem el spanyolul olvasni. De rettenetesen vicces volt, ugyanis az olvasmányban a számok arab számmal volt írva, és olyan lazán olvastam spanyolul, hogy észre sem vettem, hogy a számot viszont hollandul mondtam. Teljesen kimentek a számok a fejemből spanyolul. És valahányszor megláttam egy számot, azt mindig hollandul akartam mondani. Úgyhogy ez ilyen mix holland-spanyol nyelv lesz nálam.

Úgyhogy visszatér a spanyol az életembe. Ez lesz a negyedik nyelv a német, holland és japán mellett, amit középfokon akarok tudni beszélni.

A holland irodalom egy különleges ékköve

Egy ideje nem írtam már a vizsgák miatt, de most, hogy látom a végét, van egy kicsivel több időm. A múlt héten vettem meg Hella S. Haasse: Urug című könyvét. Végre találtam egy példányt antikváriumban, azonnal meg is vettem magamnak. Hogy mit jelent a "végre", jól jelzi, hogy 4.310 forint volt. Pedig egy zsebkönyv méretű kisregény. 130 oldal, pár óra alatt elolvasható. De milyen 130 oldal... Az egyik legkedvesebb olvasmány, amivel valaha dolgom. Nagyon örülök ennek a könyvnek. Külön, csak ezért megéri Néderlandisztika szakra járni egyetemre, mert csodálatos a történet. Főleg azért, mert teljes értékű úgy is, hogy ismerjük a törtélmi hátterét az eseményeknek. Hiszen egy holland és egy indonéz fiú gyerekkori barátságáról szól. Nincs ebben semmi titok, hiszen a legelső mondat így szól: "Urug a barátom volt". És az első oldal lényegében arról szól, hogy összegyűjti az emlékeit és megírja.

Nagyon tetszik, ahogy megjeleníti a gyerek naivitását, ahogy a végsőkig hisz abban, hogy ők ketten egyenlőek, és csak a szülők tévképzete, hogy ők mások. A naivitás ára barátság, de azért is tetszik nagyon a regény, mert végig érezhető, hogy valójában nem barátok. Mindig érződik Urug távolságtartása és hogy ő az, aki nagyon is jól tudja, hogy mi történik valójában körülötte. És az az érdekes, hogy ahogy haladunk egyre előrébb a történetben, úgy válik Urug személye, jelenléte egyre távolabbivá. Nemcsak azért, mert tinédzserkorukra némileg más utakon járnak, hanem az indonéz fiú érzékelhetően nincs a teljes lényével jelen. És mintha tudná ezt az elbeszélő, főszereplő is, de a hite végig megmarad.

És én ezt szépnek tartom. Most az egy dolog, hogy soha nem volt valós a barátság, de valójában széppé tette a holland fiú gyerekkorát a hit. Aztán számot vet magával az elbeszélő, felnőttkorára már a maga valójában látja ezt a kapcsolatot, de azért is tetszik a történet, mert azt gondolom, hogy igenis szükség van a naivitásra. Abból is sokat lehet tanulni, amiből aztán lehet pallérozódni későbbre. Tehát nekem azért tetszik, mert hagyja a főszereplő megélni az érzéseit. Ezzel a fajta optimizmussal nagyon tudok azonosulni, mert az ember ekkor él igazán. Meg az is nagyon tetszik, hogy a legvégén, amikor az író számot vet a gyerekkoráról, nem vádol senkit. Nem mutogat senkire, hanem saját magáról mondja ki, hogy "soha nem értettem meg Urugot" és hogy "a mélységét soha nem értem fel ésszel". És ez mindenképpen csodás lezárást ad az egész történetnek. Sokszor el fogom olvasni ezt a könyvet.

A holland katona által őrzött ház...

Tegnap este elolvastam Willem Frederik Hermans: Het Behouden Huis című novelláját, ami Holland/Flamand irodalmon volt az egyik olvasmány. Azért vártam ennyit az olvasásával mert rettenetesen kellemetlen novella, erre talán utaltam is korábban. Nincs mit csodálkozni rajta, ugyanis Willem Frederik Hermans neve, mint "rettegett író"-ként maradt meg a holland irodalomtörténetben. Nyomasztóak az írásai, olyan asszociációkat használ például a novellában is a ház kertjében lévő fára, a ház bizonyos részeire, vagy a ház női tulajdonosára, akit megöl a holland katona, hogy alsó hangon is nyomorult lelki világra utal... Hát, ki hogy dolgozná fel, hogy a szülei mellőzték, mert a nővérét emelték piedesztálra, és a fiúra mindig azt mondták a szülei, hogy semmire sem jó? Vagy azt, amikor a II. világháborúban, amikor a németek megszállták Hollandiát, a nővére a barátjával együtt öngyilkos lett? Ezek traumatizálták az írót, és lépten nyomon megjelenik a műveiben a mellőzöttség a II. világháború okozta reményvesztettség.

A Het Behouden Huis is a 2. világháború idejében játszódik. A címet "A megőrzött ház"-ként lehetne fordítani (nincs magyar változata a novellának). A mű lényege az, hogy a holland katona, aki valahol Kelet-Európában szolgál (konkrétan nem derül ki, hogy hol, én személy szerint Németország dél-keleti részére tippelek), Egyik városba kell menni, ahol több ház is le van rombolva, egy viszont teljesen épségben maradt. Ebbe a házba megy be a férfi, és mivel látja, hogy nem porosak a berendezések, ha megnyitja a csapot, meleg víz is folyik, ezért lakható állapotban van. Annyira otthonosan érzi magát a lakásban, hogy még a cigarettacsikket is elnyomja a kanapén, majd elalszik. Másnap reggel arra ébred, hogy az ajtón csengetnek. Egy német ezredes volt az, aki a katonáival bebocsátást kér a házba, mintegy menedékhelyül, Bemehetnek, akik szintén otthonosan érzik magukat a házban. A ház mindenhol szabadon bejárható, egyetlen szoba van zárva, amit ráadásul semmilyen kulcs nem nyit. Természetesen kíváncsiak arra, hogy mit rejt a belső szoba. És ahogy az lenni szokott az irodalmi műveknél (és a videojátékoknál is) a zárt ajtó rejt az egész történet lényegét, ahogy itt is. Egy 96 éves férfi van a szobában, a könyvespolc pedig tele van horgászatról és halakról szóló könyvekkel. Illetve több akvárium is van halakkal. A férfi imádja a halakat. 80 éve foglalkozik velük.

Miről van itt szó? A következőképp értelmezem a elzárt szobát és a házat: A ház szimbolikája nem más, mint a szereplő saját maga valósága. Mentálisan szolgál menedékhelyül, mert nem akar tudomást venni a háborúról. Minden adott ahhoz, hogy nyugodt élete legyen a házban, hiszen a berendezések jó állapotban vannak, van melegvíz, tehát a háború borzalmai után végre nyugodt élete lehetne. Tehát a ház lehet az ő saját maga kis világa, ahol a háború elől biztonságban lehet, tehát nem kell tudomást vennie arról, hogy mi folyik kint. Már korábban is olvastam a II. világháború utáni holland irodalomról, rettenetesen erős és nyomasztó. Hollandia nagyon durván megszenvedte a 2. világháborút, a németek, amikor megszállták az országot, lebombázták Rotterdamot és a zsidók 80%-át deportálták. Ez olyan szintű trauma volt a holland történelemnek, amit nem lehet nem kiírni. A 2. világháború utáni holland versek és prózai írások rettenetesen erősek és nyomasztóak, erre egyik legjobb példa a Het Behouden Huis. A szereplők reményvesztettek, nincs miért élniük, keresik a maguk identitását, valóságát. A saját valóság ez a bizonyos ház, amihez a holland katona olyan szinten ragaszkodik, hogy amikor megjelennek a valódi tulajdonosok (egy házaspár), akkor a katona megöli őket. Ragaszkodik a saját valóságához és azt senki emberfia el nem veheti tőle. Az ezredes és a német katonák jelenlétét meg én úgy értelmeztem, hogy azért a holland katona nem tarthatja magát távol 100%-ig a valóságtól. A partizánok a külvilágot jelképezték, hogy a háború még mindig tart. De aztán bevégezték... A németek a valóságnak megfelelően vesztik jelentőségüket a novella előrehaladtával, az ezredes meg... a fán lóg a 96 éves férfival és a ház valódi tulajdonosaival.

Túléltem a novellát. Kellemetlen olvasmány, de nem annyira, mint amennyire féltem tőle. Mert megmondom őszintén: féltem tőle. Féltem, hogy nyomasztani fog és rossz hatással lesz rám. Szerencsére tudtam úgy olvasni, hogy végig külső szemlélőként figyeltem az eseményeket. És ami a legérdekesebb, hogy olvasatta is magát a novella. Tehát Hermans nagyon jó író, nem véletlen a 2. világháború utáni három legnagyobb holland írók egyike. Csak az ő írásai, egyéb történései miatt sokkal nyomasztóbbak.

De semmiképp nem mondanám rossznak, sőt már csak azért is érdemes ilyet is olvasni, hogy ebből a szemszögből is betekintést nyerjük a 2. világháború eseményeibe. Nagyon jól szemléltetik, hogy miért is élünk már jó ideje történelem utáni időket és hogy miért haltak ki az eszmék és az ideák. Túl nagy árat fizettek az emberek értük, csakhogy mostanra már eljutottunk oda, hogy már nincs miért élni, mert már nincs miért meghalni. Meggyőződésem, hogy valójában még most is a 2. világháború következményeit éljük ebből a szempontból.

Újabb könyv a flamand irodalomból

Kicsit késett, 1 hetet vártam az Antikváriumos könyvrendelésre, de végül megérkezett Hugo Claus: Mendemondák (De geruchten) című könyve. Ez egy nagyon friss regény, 1996-ban íródott, magyarul 2000-ben jelent meg. Nagyon furcsa történet, az igazat megvallva, komolyan utána kellett olvasnom, mert amikor online formában elkezdtem olvasni, oda jutottam magamban, hogy ez valami rettenetesen unalmas olvasmány. Azt érzékeltem, hogy a nagy semmi történik, folyamatosan olvastam vissza a sorokat, annyira nem maradtak meg bennem a történések. Azt hittem, hogy én nem olvasok kellő figyelemmel (előfordul nálam még egy nagyon érdekes olvasmánynál is, hogy vissza-vissza kell mennem pár sort, mert ha elkalandozik a gondolatom, vagy annyira erős volt az előtte lévő pár mondat, hogy azt fel kell dolgozzam, akkor nem marad meg az, amit éppen olvasok), de nem. Tényleg olyan volt, mintha a semmit olvasnám.

Igazából az egész ott kezdődik, hogy a főszereplő, René afrikai katonai szolgálatból jött haza, Kongóban szolgált zsoldos katonaként. Kongó belga gyarmat volt 1960-ig. A fiú kamaszkora megoldatlan problémái elől menekül az afrikai országba. A történet ott kezdődik, hogy René hazatért Afrikából és otthon megpróbál lepihenni elaludni.

Még csak az első pár oldalról tudok véleményt mondani, de a helyzet az, hogy hihetetlen, hogy átjön az a fajta nihilizmus, hogy egyszerűen nem volt miért hazajönnie. Olyan szintű részletességgel ír le pár percnyi történést az író, hogy lehetőségem van az adott jelenetet átélni a maga teljességében. És azért kellemetlen olvasni, mert hihetetlenül nyomasztó. Mintha a katonai szolgálata alatt semmi nem változott meg Renében, ugyanabba az életbe tért volna vissza, ahonnan elmenekült. És mintha a szülei sem tudnának mit kezdeni azzal, hogy a fiuk visszatért. Ahogy utánaolvastam, a könyv elvileg arról szól, hogy René soha nem lesz képes beilleszkedni a kisvárosi társadalomba és valami rejtélyes betegség kezdi szedni az áldozatait. Ez a betegség a gyarmatosító múlt metaforája, aminek következtében ártatlan embereket mészároltak le. René tehát a gyarmatot jeleníti meg és azért nem képes visszailleszkedni a belga kisvárosi közösségbe, mert a gyarmatosítók nem szívesen emlékeznek vissza a múltjukra.

Furcsa érzés... Ahogy így megírtam a gondolataimat a könyvről és amiket tudok, felerősödött bennem, hogy olvassam el, mert jó lesz. Azt érdemes tudni rólam, hogy sokszor csak akkor kezdek el értékelni egy adott művet (legyen az zene, film, könyv...), amikor annak egy példánya az enyém lesz. Amikor telefonon, online formában olvastam ezt a könyvet, az a gondolat járt a fejemben, hogy ezt szenvedés lesz elolvasni. De most, hogy megvan könyv formájában, olvastam a buszon, ahol tudtam, hirtelen, mintha megváltozott volna a véleményem a könyvről. Talán menni fog.

Egyébként a történet nagyban emlékeztet Hella S. Haasse: Urug című regényére. Ez ugyanis a holland gyarmatosító múltat jeleníti meg, csak pepitában, mert itt a főszereplő gyerek (és a családja) Indonéziában él, ami holland gyarmat volt. Ez a történet is nagyjából akkor játszódik, amikor Indonézia felszabadult a holland gyarmat alól, és valójában ez a könyv is rettenetesen nyomasztó, mégis imádtam olvasni. Sokkal jobban átjöttek a metaforák, hogy miért van egy holland gyereknek indonéz barátja. Ahogy haladtam egyre előrébb, érzékelhető volt, hogy egyre inkább távolodnak egymástól, a holland gyerek (aki nincs megnevezve, ezért a hollandok csak "ik-verteller"-ként hivatkoznak rá) nem érti, hogy miért nem lehetnek együtt. Míg a 6 éves indonéz fiú, Urug is jobban átlátja nála a történéseket. Az író nagyon jól érzékelteti, ahogy a két gyerek távolodik egymástól lélekben, végül olyan lesz az egész, mintha az indonéz fiú csak egy látomás lenne. Mintha a holland gyerek csak elképzelte magának ezt az indonéz gyereket, de valójában soha nem létezett.

Szóval az Urug nyomasztó hangulata jobban átjött, mint a Mendemondáké, de remélem, hogy ha könyv formájában fogom olvasni a Mendemondákat, akkor meg fogom érteni ezt is, talán meg is szeretem majd.

Keserű irodalom

Rendeltem az antikváriumból egy régi könyvet, méghozzá Marga Minco: Keserű fű (Het bittere kruid) címűt, és tegnap mentem érte. Ezt a könyvet az egyetemen 2. féléven olvastuk Holland / Flamand irodalom órán. Feltett szándékom, hogy megveszek minden olyan könyvet, melyet irodalom órán olvasunk. Ezek is részei lesznek az úgynevezett holland nyelvvel, Hollandiával kapcsolatos gyűjteményemnek.

Az előző félévben kétféle Holland / Flamand irodalom óránk volt. Volt egy, ahol klasszikus, régi irodalmi műveket vettünk (például: Beatrijs, Nijmegeni Márika, Kékszakállú holland feldolgozása, Heer Halewijn, Molnár Anna), illetve volt a mai, modern irodalom, ebből volt az egyik könyv a Keserű fű. Két olvasmány volt és a kettő körül a Keserű fű volt a nehezebb. Nem is feltétlen a témájának okán, bár bőven lehetne amiatt is, hiszen a II. világháború zsidóüldözése a téma, ami bőven adhatna alapot arra, hogy nehéz mű legyen, hiszen aki ismeri Hollandia történelmét, az tudhatja, hogy a II. világháború irgalmatlan volt számukra. Amikor Holland / Flamand Kultúra órán mutatott a tanár képet a lebombázott Rotterdamról, egyből az jutott eszembe, hogy Japánban, Hiroshimában is hasonló állapotok uralkodhattak. Szóval ez, de nekem más miatt volt nehéz olvasmány. Nehéz volt átérezni, megérteni, hogy miről is van szó. A lényeg, hogy egy zsidó gyerek szemszögéből meséli el a német megszállást, és hogy hogy próbáltak elbújni a katonák elől. Az érzékelhető volt, hogy erősen benne van az a gyermeki ártatlanság, hogy nem is feltétlen nem érti, hogy mi történik, talán nem is akarja érteni, de mintha nem érezte volna. A baj ott volt nálam, hogy amikor olvastam, nem éreztem át az egész történet súlyát. Még csak azt sem éreztem, hogy mégha egy gyerekről is van szó, aki vélhetően öntudatlanul is védi magát a valóságtól, még csak megérzés szintjén sem éreztem (a gyerek részéről), hogy itt valami borzalmas dolog történik. Ezért nem tudtam átélni, és nem érintett meg különösen az egész könyv. De nem is tartottam titokban, mondtam is a tanár úrnak, hogy most ne várjon tőlem részletes elemzést, mert ezt kevésbé éreztem át. A többieknél is azt érzékeltem, hogy mintha nekik is nehezebben jött volna át, hogy miről is van szó valójában. Az olvasást ugyanis az is nehezítette, hogy több olyan zsidó szokás, szertartás is meg van említve a könyvben, amiről nem hallottam. Nem véletlen "Keserű fű" a regény címe, de a szombati templomi szertartásokkal se tudtam mit kezdeni.

Ettől függetlenül szerettem volna könyv formájában is magaménak tudni, főleg azért, mert később majd szeretném még egyszer elolvasni, mert hátha később jobban át fogom érezni, meg fogom érteni, hogy miről is van szó.

A 2. félévben lényegében két könyvről beszélgettünk. A keserű fű mellett Willem Elsschot: Sajt (Kaas) című irodalmi alkotása volt. Na azt imádtam olvasni! Imádtam a keserédes humorát, egyszerűen sokkal jobban olvasatta magát. Ezt a könyvet is meg akarom szerezni magamnak, de sehol nem találom! 2008-ban kiadta a Gondolat Kiadó (A Lidércfénnyel együtt), kétségbeesetten keresek egy példányt a könyvből, de még a kiadó weboldalán sem találtam. A Lidényfényt (Het dwaallicht) is olvastam, az is fantasztikus volt! A két regény nemcsak azért jelent meg egy könyvben, mert mind a kettő rövid mű és ugyanaz az írója, hanem mert mind a kettőnek ugyanaz a főszereplője (Frans Laarmans). Ha jól emlékszem, a Lidércfény az, amelyik később játszódik. Sőt, biztos is, mert a Sajt korában a gyerekei tinédzserek voltak, a Lidércfényben meg már felnőttek. És a Lidércfényben csak említés szintjén vannak a gyerekek, ott már nem szerepelnek. Egyébként az is nagyon tetszik a Sajtban, hogy kiválóan megjeleníti a hollandok és a belgák közti különbséget. Frans Laarmans belga, Antwerpenben él, és amikor beindítja a sajtvállalkozását, hogy mennyire nem hisz magában, a holland vállalkozók, akik meg küldték nekik az Edami sajtot, nekik meg minden teljesen magától értetődő volt.

Ezen kívül még két könyv lett volna a tematika szerint, amit olvasunk, az egyik Harry Mulisch: Merénylet (De Aanslag) és Kader Abdolah: A Mecset ura (Het huis van de moskee), de ezekre már nem maradt idő. De szerintem önszorgalomból majd el fogom olvasni őket.

A 3. félévben eddig két könyv volt fókuszban. Az egyik Multatuli: Max Havelaar-ja a másik Hella S. Haasse: Urug (Oeroeg). Fogok majd ezekről is írni, elöljáróban annyit, hogy a Max Havelaar az egyik legfurcsább könyv, amit valaha olvastam.

Könyv a hollandiai bevándorlásról

Az egyetemen az egyik szabadon választható tantárgy keretében eljött Bérczes Tibor tanár úr, ahol bemutatta a legújabb könyvét, a Nem kell félnetek jó lesz címűt. Tudtam már róla megjelenése óta és meg is akartam venni, egyrészt mert szeretnék minél többet tudni Hollandiáról, másrészt meg ismerve a tanár úr stílusát, nemcsak hogy informatív könyvre számíthatok, hanem szórakoztató is lesz. Szerettük a Holland / Flamand kultúra előadásait, mert nemcsak az érződött, hogy minden oldalról megvizsgálja az adott témát, kérdést, tehát rendkívül tájékozott, hanem stílusa, egyénisége is van, ami által mindig egy kicsit szórakoztatóvá is tette az órákat. Annak idején külön órát szánt a bevándorlás kérdéséről, amiről tudható, hogy Hollandiában évtizedek óta égető kérdés, de talán csak az elmúlt 1-2 évtizedben kezdtek erről nyíltabban beszélni. Azt már az órán is leszögezte, hogy mind a "Willkommen-Kultur", mind a kerítésépítés túlzottan leegyszerűsíti az adott problémát, és kitért erre a mai előadásán is. Ha külön könyvet tudott írni a témáról, akkor sejthető, hogy mennyire komplex a téma.

Már a fejezetek címeit olvasva is sejthető, hogy a problémát a lehetőségekhez mérten minden szemszögből bejárta. Ír a holland bevándorlás történetéről, annak pártpolitikai megközelítéséről, ahogy próbálták elhallgatni a probléma valódi súlyát, a szegregációról, az úgynevezett "fekete-iskolákról", szó van az integrációról és a bűnözésről is. Részleteiben meg biztos, hogy még több aspektust említ meg. A könyvben egyébként elsősorban interjúk olvashatók, különböző holland szakemberekkel, akik név szerint meg vannak említve, de ahogy belelapoztam a könyvbe, egyéb információ (hol, mit csinál...) nem olvasható róluk, ezt hátránynak tartom, egy rövid információ segített volna, hogy tudjuk pontosabban, hogy ki kicsoda. A másik, amit hátránynak tartok (ha már elkezdtem sorolni...) hogy az interjúkban a kérdések dőlt betűvel vannak írva. A félkövér átláthatóbbá tette volna az interjúkat. Ettől függetlenül kiváló olvasmányra számítok.

Egyébként úgy tudtam most megvenni, hogy a tanár úr hozott néhány példányt a könyvből, amit ott 3000 forint helyett 2000 forintért lehetett megvásárolni. Azt gondolta, hogy legfeljebb 1-2 érdeklődő-vásárló lesz, ehhez képest kiderült, hogy az a kb. 15 példány, amit hozott, kevés volt. Jó az, ha a tudáshoz szerénység is társul, ahogy kivettem a szaktársaimtól és a tanszékről akiket ismerek, általános tisztelet övezi a tanár úr nevét és munkásságát. És tényleg: Végig érdekes volt a mai előadás is, nem tudok olyan mozzanatot mondani, amikor ellaposodott volna. Jó volt részt venni, a könyv meg azért is fontos számomra, hogy a lehető legteljesebb képet kapjam Hollandiáról, hogy egyrészt minden egyes hátrányával problémájával együtt szeressem az országot, másrészt ha előre felkészülök a nehézségekre, az megkönnyíti a kintlétet, ha végleg kiköltözök Hollandiába.

Az utóbbi napokban vásárolt könyvek

A héten vettem két könyvet, amik jönnek velem Hollandiába, ezekről írnék.

Bérczes Tibor: Holland foci
Nem hallottam erről a könyvről, az egyetemen említették meg, hogy az egyik tanárunk írt egy könyvet a holland foci történetéről, kulturális és társadalmi jelentőségéről. Mert hát igen: Bérczes Tibor nekem tanár úr, ugyanis az első félévben tanított nekünk holland/flamand kultúrát. Tudtuk róla, hogy nagyon szereti a focit és a könyv egyrészt érdekelt a maga holland kultúra mivolta miatt, másrészt meg tudtam, hogy a tanár úr tényleg nagyon sokat tud a holland kultúráról, ezért tudtam, hogy ez a könyv is több lesz egy egyszerű fociszukroló könyvénél. És valóban. Épp csak elkezdtem olvasni, de már a bevezetőből kiderült, hogy itt tényleg többről lesz szó. Mert többek között a társadalmi, kapcsolati háló miatt annyira jelentős Hollandiában a labdarúgás, hogy milliók játsszák az országban és sokkal több klub és akadémia van az országban. És elég jól is fociznak. Ezért tartom érdekesnek, hogy csak egy EB-t nyertek a hollandok 1988-ban. A könyv most aktuális is, hiszen küszöbön a 2020-as EB és bár nem ismerem annyira a mai holland focit, hogy megjósoljam, hogy mennyi esélyük van másodjára is megnyerni az EB-t, de nagyon fogom figyelni a játékukat és amennyire tudom, kielemzem magamban.

És a harmadik ok, ami miatt megvettem ezt a könyvet, az az volt, hogy a holland tanszéken az összes tanár közül Bérczes Tibor az, akinek az egyik legjobb stílusa volt az összes előadást tartó tanárok közül. Amit a könyvben eddig olvastam, abból érzékeltem a stílust, ahogy tartotta az órákat. Az előszó címe is ez: "A holland futball mint Kár- és hajpótlás." Azt hiszem, ebbe minden benne van, hogy mit jelentett számára az a bizonyos 1966-os Magyarország-Hollandia mérkőzés, ahol egyébként 2-2 lett a végeredmény. Külön fejezetet szánt a Németország-Hollandia találkozóknak is, aminek ezt a címet adta: "A háború folytatása más eszközökkel - A holland-német futballmeccsek." Még nem tartok itt, de jó eséllyel a II. világháború német megszállására gondolt, és hogy azt mennyire megszenvedték a hollandok. Ezt a bizonyos háborút a fociban folytatják sokkal barátságosabb eszközökkel.

Már ennyiből is látszik, hogy nem egyszerű futball-enciklopédiáról van szó. Biztos vagyok, hogy nagy érdeklődéssel fogom olvasni a könyvet, pedig csak érdeklődök a sportág iránt és alkalmanként megnézek egy-egy meccset.

Byung-Chul Han: A kiégés társadalma
Ezt a könyvet útmutatásul vettem magamnak Hollandiában, a nehéz időszakokra. A Magyar Hangban olvastam először recenziót a könyvről, már abból kiderült számomra, hogy ez nem egy átlagos életvezetési könyv, hanem itt többről van szó. Hiszen nyíltan ír arról, hogy az önkizsákmányolás okozza a kiégést, a frusztrációt. És ami érdekes, és ettől több ez a könyv az átlagos életvezetési "tanácsokhoz" képest, hogy nem arról ír, hogy az ember egyre mohóbb, egyre többet akar magának, ezeket az átlagember már meg se hallja. Hanem azt elemzi, hogy az önkizsákmányolás együtt jár a szabadság érzetével, hiszen ma már nem a másik zsákmányol ki minket, ezáltal azt hisszük, hogy a mi döntésünk az a munka, amit csinálunk. Rövid, de már az első pár oldalból érzem, hogy ez velős olvasmány lesz, mert különböző mentális betegségekről is ír. Úgyhogy igen. Rövid könyv, kisebb méretű és 112 oldal, de már az első pár oldalból érzem, hogy sokkal több van benne, mint egy önjelölt coach életvezetési könyvében.

Mind a két könyvnek örülök. Úgy éreztem, hogy ezekre szükségem volt, ezek fontos olvasmányok lesznek. Néhány könyvet magammal viszek Hollandiába, amiknek olvasásával adós vagyok magamnak. Ez a kettő biztos velem jön.

Könyvek Hollandiáról

Iskariotes mutatta nekem Twitteren Zeiler Júlia: Hollandia című könyvét. Utána is néztem, hogy mennyire elérhető. Nem is hallottam erről a könyvről, de gyanítom, hogy azért, mert 2000-ben jelent meg, és akkor még távolról se gondoltam volna, hogy 20 év múlva Hollandiába fog húzni a szívem. Így vélhetően már csak használtan, antikváriumokban lehet megvenni. Tetszett, hogy a Libri Antikváriumában 750 forint volt a könyv, de amikor láttam, hogy a konyvudvar.net webshopjában 250 forint, akkor nem is volt kérdés, hogy ott veszem meg. Van is egy boltja az Astoriánál, és mivel közel van a KRE-hez, ezért egy lyukas órán elmentem megnézni. És volt belőle jó néhány példány. De nem ez a poén, hanem hogy az üzletben 100 forint volt. Hát ilyet...

Nem volt egyértelmű, hogy melyiket vegyem meg, ugyanis több példány is fakult volt az oldalgerincén, vagy az elülső borítón voltak fakulások. Alapos, már-már szakértői szemmel vizsgáltam a példányokat, mire rátaláltam a legjobbra. És ha már ennyire olcsó volt, akkor szétnéztem az egész könyvesboltban. Ez egy nagy üzlet, ahol temérdek joglejárt könyvet adnak az eredeti árukhoz képes lényegesen olcsóbban. Szétnéztem, hogy miket találok meg, és megtaláltam még a Marco Polo útikönyv sorozatának Hollandia részét. Ez 490 forint volt, az eredeti 1.990 forintos árhoz képest. Hát jött ez is. Két Hollandiáról szóló könyvet vettem 590 forintért, tökre megörültem nekik.

A bal oldali könyv meg azt hiszem, segíteni fog az egyetemi tanulmányaimban, ugyanis lehet benne olvasni Hollandia történelméről, irodalmáról, kultúrájáról, társadalmáról. Egy bő összefoglalása annak, amiről tanulni fogok. És imádom olvasni. Egyébként nagyon nem mondható különlegesnek az írási stílus. Nem annyira száraz, mint egy tankönyvé, olvasmányos, de aki nem érdeklődik olyan szinten Hollandiáról, mint én, annak nem lesz érdekes a könyv. Én viszont tuti el fogom olvasni többször is. Iskariotes könyvi ajánlásait ezután is szívesen veszem.

A Marco Polo könyv is elég jó. Itt Hollandia látnivalói, nevezetességei vannak felsorolva. Mivel képeskönyv, ezért a lapok is fényesek. 125 oldalban sok minden meg van benne említve, de inkább hiányosnak mondanám. Hogy nem szerepel benne Alphen aan den Rijn Archeonja, az nálam ősbűn! Bár az Avifaunáról, vagyis a madárparkról írnak, amelyik szintén Alphen aan den Rijn egyik látványossága. Ezt nem láttam, de megfogadtam, hogy ha visszatérek a városba, akkor mindenképp megnézem. Ahogy az Archeont is nagyon megnézném még egyszer. A lényeg: Sok jó látnivaló, ajánló van a könyvben, de a tárgymutatót (ahol a városok vannak listázva) hiányosnak érzem. Vlissingent is kihagyni, nem ajánlani a gyönyörű tengerpartjait, szintén problémás. Zandvoortról van szó, mint tengerparti város, de kihagyni az autóversenyeit. Tudnám mivel kiegészíteni a könyvet.

De elégedett vagyok mindkét könyvvel. Lesz mit olvasni a kötelező irodalmak mellett. ^^