Holland irodalom órán tanult irodalmi művek listája

A blogomat arra is fogom használni, hogy a holland kultúra hírét vigyem, adjak nekik valami nyilvánosságot. Itt összefoglalnám azokat az irodalmi műveket, amikről tanultunk egyetemen holland irodalom órán. Külön volt régi holland irodalom óra, illetve kortárs holland irodalom, én is ezek alapján választom szét a műveket.

Régi holland irodalom

• Beatrijs
• Nijmegeni Márika
• Karel Ende Elegast
• Burgravin van Vergi
• Reynaert
• Lucifer
• Elckerlijc (Akárki)
• Heer Halewijn

Új holland irodalom

• Multatuli: Max Havelaar
• Hella S. Haasse: Oeroeg (Urug)
• Willem Elsschot: Sajt
• Willem Elsschot: Lidércfény (erről konkrétan nem volt szó, ezt én elemeztem külön)
• Marga Minco: Keserű fű
• Hermans: Het Behouden Huis (ennek nincs magyar fordítása)
• Harry Mulisch: A Merénylet
• Hugo Claus: Mendemondák
• Kader Abdolah: A mecset ura
• Kader Abdolah: De Brieven (rövid novella, ennek sincs magyar fordítása)
• Gerard Reve: Az esték
• Nescio: Az élősködő / Titánok / Költőcske (A Költőcskét olvastuk és elemeztük szövegolvasáson)

Sikeres modulzáró vizsga

Oly nagy örömmel tétetik közzé, hogy sikerült a modulzáró vizsga az egyetemen! Ez egy külön vizsga, amit mi, holland szakosok megírunk (nem tudom, hogy van-e más nyelvi szakokon), lényegében egy B2-es szintű nyelvvizsgának felel meg. Ugyanazokból a feladatrészekből áll, mint egy nyelvi érettségi, vagy nyelvvizsga: Olvasott szöveg értése, nyelvhelyesség, hallott szöveg értése és íráskészség. Meg persze a szóbeli.

Borzasztóan izgultam egyébként, úgy éreztem magam, mintha kórházban lennék, és várok a nagy műtétre. Az azért volt rettenetes, mert annyira nagy dolognak éreztem, hogy az utána következő események nagyon távolinak tűntek. Most is így voltam vele. Mondtam is a szóbelin, és pont az állandóan poénkodó holland tanár vizsgáztatott, mondta is, hogy itt vagyunk, mi mind orvosok, és bizony nagyműtét lesz. És a stílus, ahogy ezt előadta... Nagyon tudja oldani a hangulatot, az óráin is könnyeztünk a nevetéstől.

A többi feladat nagyjából megegyezett a májusi feladattal. Az olvasott szöveg és értése és a nyelvhelyesség teljesen ugyanaz volt. Nem volt könnyű az olvasott szöveg értése, ugyanis a szövegekkel kapcsolatos kérdések egyszerűsítve vannak feltéve, de a szövegben sokkal komplexebben van megfogalmazva, tehát egy bonyolult szövegrészt kellett megtalálni. A nyelvhelyesség leginkább a mondat kiegészítéséről szólt. Az volt a vicces, amikor az egyik mondat az elbocsátásról szólt. Nem tudtam, hogy van hollandul a "kirúgni", ezért májusban oly módon találtam fel magam, hogy az angol "fire" igéjét írtam át hollandul "vuren"-re. Ezen akkor Humbby barátom jót nevetett. De most sem emlékeztem az "ontslaan" igére, ezért "afscheid nemen" (elbúcsúzni) igével helyettesítettem.

A hallott szöveg értése egyetemen nehezebb, mint a nyelvvizsgán, mert a szöveget csak egyszer lehetett meghallgatni. És természetes holland beszéddel beszéltek, tehát nagyon kellett figyelni. Az íráskészségnél meg három téma közül kellett egyet kiválasztani, és amellett vagy ellene kellett érvelni. Mind a három a nyelvtanulásról, nyelvhasználatról szólt. Az "büntetni a helytelen nyelvhasználatot" témát élből dobtam, mert semmilyen módon nem tudok a büntetéssel azonosulni. Helyette inkább "kötelezővé tenném a szaktárgyakat angol nyelven tanítani" témát választottam, de még emellé is motiváló szövegekkel érveltem. Írtam olyat is, hogy "Je kunt het doen! Geloof in jezelf!" (Meg tudod csinálni! Higgy magadban!) Majd a végén: "Nu of nooit? Dit is de grote vraag!" (Most vagy soha? Ez a nagy kérdés!) Közben elképzeltem magamat, ahogy rektorként egy holland egyetem aulájában kiabálom a mikrofonba a motiváló szövegemet és az érveimet. Nagyjából aköré építettem az érveimet, hogy ma már az angol egy világnyelv, így a megszerzett tudásodat világszerte tudod használni, tehát a tudásod sokkal értékesebb lesz.

És úgy tűnik, hogy ezzel sikert lehet aratni. Azt azért tudni kell, hogy nagy különbség van aközött, hogy májusban egy sikertelen hollandiai tartózkodásom után, nem nagyon tudtam, hogy hogyan tovább, el is vesztettem a holland nyelv iránt az érdeklődésemet, és ez mind a vizsgámra is hatással volt. Most meg hogy van valami jövőképem, nemhogy ismét érdeklődök a holland nyelv iránt, hanem ismét érdeklődök a Hollandiába való visszatérés iránt, és lám... máris megfordul a világ.

Mert néhány hete gondolkodok azon, hogy visszatérnék Hollandiába dolgozni. Egyrészt a sikeres záróvizsgától tettem függővé a dolgot (efelé már jó úton haladok), másrészt, azért sem forszíroztam még a dolgot annyira, mert már van tapasztalatom abban, hogy a személyes problémáimat nem oldja meg az, hogy Hollandiába megyek. Ha felmerülnek ugyanazok a gondok, akkor azokkal Hollandiában is ugyanúgy nehéz megoldani, mint Magyarországon. Ráadásul dönteni azért is nehéz, mert ha megállapodok egy helyen, akkor onnan nem lehet csak úgy elmenni, mert az albérlet Hollandiában is, és Magyarországon is sokba kerül. Tehát a jövőmnek ez a része még kétséges. De a mostani sikernek, és a januárban várható diplomának nagyon örülök.

Tegnap vásárolt menőségek

Tegnap lehetőség adódott arra, hogy kicsit elengedjem magam, vásároltam magamnak.

Pótoltam a billentyűzetet, amit még év elején vettem Hollandiában, de nem tudtam hazahozni, mert annyi cuccom volt, hogy muszáj voltam néhány dolgot otthagyni. Sajnos a billentyűzet is áldozat lett. Az csak a véletlen műve, hogy ugyanazt a Logitech G213-as billentyűzetet vettem meg magyar billentyűzet kiosztással, ami Hollandiában maradt. Utólag azonosítottam be fénykép alapján.

De hogy hogyan tudtam megvenni, arra érdemes kitérni. A lényeg röviden az, hogy amikor Hollandiában voltam Erasmuson, Wageningenben laktam a diákszállóban, a bérleti díj és a rezsiköltség fix volt. Körülbelül két hete jött egy E-mail az Idealis.nl-től (a cég, akié a diákotthon), hogy túlszámlázták a rezsiköltséget, a különbözetet visszautalják. Hát, nagyot lestem. Mifelénk eltenni szokás a többletet, viszont az idealis.nl elküldte az éves kimutatást, amiben tételesen elszámoltak a vízzel, villannyal, miből mennyit fogyasztottam, és az utolsó Euro centig visszautalták a különbözetet. Mondtam is Humbby barátomnak, hogy jártam, erre mondta, hogy Hollandiában ez a normális, hogy cégek minden egyes centtel elszámolnak. Ezek szerint utólag is.

A hollandok nagyon komolyan veszik a pénzügyet. Hollandia többek között a kereskedelmüknek köszönhetően került a szerencsés történelmi országok közé. A kereskedelmet meg annyira komolyan művelték, hogy a hosszabb távú üzleti kapcsolat érdekében  Ezek szerint történelmi örökséggel élnek.

És pont annyi többletem volt, amiből meg tudtam venni a billentyűzetet. Ezt úgy veszem, mintha a biztosító fizette volna ki a káromat, amit a költözés során "szenvedtem el". Így tudtam venni egy ugyanolyan billentyűzetet, mint amit ott kellett hagyjak. Legyen ez a követendő példa mindenki számára. Ezt a billenytűzetet kifejezetten hosszabb távra vettem, remélem jó sok évig fog szolgálni. Az alap felszereltségem most így néz ki.

A másik, amit vettem az német nyelvű Haikyuu!! manga. Régen bővítettem a Haikyuu!! gyűjteményemet, így eljött az ideje ennek is. A 14. kötetnél álltam meg németül, így értelemszerűen a 15. kötet következik. Online már elolvastam az egész mangát angolul, de hát egyrészt egy igazi rajongó egyben gyűjtő is, másrészt, németül is el akarom olvasni. A Haikyuu!! története meg van annyira jó, hogy ne csak az animét nézzem meg sokszázszor, hanem a mangát is többször elolvassam.

Ennek is van egy kis története. Nagy örömmel vettem tudomásul, hogy nyílt Budapesten egy új képregénybolt a V26 Képregénybolt. Bementem oda szétnézni, és meglepetten konstatáltam, hogy már minimum 2.950 forint egy manga. Abból a szempontból értem, hogy drágult a papír, meg infláció is volt, ezért nem adhatják már például a Naruto mangát 2.000 forintért, mint annak idején, amikor megjelent, de hogy néhány szám 3.950 forint, az azért... Főleg az, hogy a Naruto manga 1. kötete is a drágább árkatóriába tartozik, tehát ki kell nyitnia a pénztárcáját annak, akinek 2023-ban jut eszébe elkezdeni Narutót olvasni magyarul.

Ehhez képest a Bookline-on 2.866 forint a Haikyuu!! 15. kötete. Olcsóbb, a német nyelv nekem nem okoz komoly gondot, meg az, hogy import termék. Ehhez képest kifejezetten jó ár a Haikyuu!! manga, főleg, ha számításba vesszük azt is, hogy árrés is alig van rajta, hiszen az eredeti ára €6,95, ami kb. 2.700 forint. Azt odáig értem, hogy valószínű, hogy Bookline valószínűleg olcsóbban kapja meg, de ha úgy vesszük, szállítási költség gyanánt is minimális összeget pakolt rá, tehát nagyon jó áron adják a német nyelvű mangákat.

Sajnos emiatt nagyon nehéz a magyar manga piacot támogatni. Ha kicsit nyugat felé nézek, szerencsémre tudok németül, ráadásul gyűjthetem az abszolút kedvenc mangámat, akkor egyértelművé válik, hogy melyiket választom.

Hazautazás

Na most aztán kivonatoztam magam rendesen, visszatértem most Magyarországra. Sok cuccom maradt még Hollandiában. Egy részét DPD csomagküldő szolgálattal küldettem haza, ezek úton vannak. Nagyjából sikerült annyit hazaküldeni, hogy a többiről ránézésre azt gondoljam, hogy el tudom őket egyedül is vinni.

Aztán végül ennyi csomaggal jöttem haza.

Ezt mind egyedül. A két bőrönd nagyon nehéz volt… Sőt, minden nehéz volt. A vállamat és a hátamat egy darabig nem fogom terhelni, hogy regenerálódjanak. És még csak nem is ennyivel indultam el, hanem plusz egy csomaggal. Alphen aan den Rijn-ből Utrechtbe 0:39-kor indult az utolsó vonat, azt hittem, hogy ha 23:45 körül elindulok, akkor kényelmesen elérem, mivel számítottam arra, hogy lassan fogok ennyi csomaggal haladni. Átlagban 20-25 perc az út gyalog a vasútállomásig onnan, ahonnan laktam. De lett kb. 70 perc. Ugyanis annyira nem tudtam haladni, hogy úgy kellett csináljam, hogy a felét elvinni valameddig (kb. 50 métert haladtam), majd azt le, vissza a másik feléért és előre menni 100 métert, aztán vissza az elsőért, újabb kb. 100 méter. Tehát lényegében kétszer tettem meg a távot a volt albérlettől a vasútállomásig. Így a vonat természetesen nélkülem ment el. De nem votam elveszve, mert ment a 870-es busz a Schiphol repülőtérre és onnan ment vonat éjjel Utrechtbe. 1:18-kor indult a busz és rendben odaért a repülőtérre. Aztán, ahogy láttam, hogy mennyi helyet foglal az a rengeteg minden, amit magammal vittem és mennyit szenvedtem, mire odaértem a buszpályaudvarig (természetesen itt is a vasútállomás mellett van), úgy döntöttem, hogy megszabadulok néhány dologtól.

Mert már a buszról való leszállás is borzalmasan nehéz volt. Ennek jegyében lettem szegényebb egy nagy LIDL-ös táskával, benne a Philips monitorral, a Logitech billentyűzettel, valamint azokkal a kajákkal, amik még az albérletben maradtak (amiket megcsinálhattam volna itthon, tehát, nem az útra vettem). Az előbbi kettőt nagyon sajnálom, mivel nagyon jók voltak és hosszútávra vettem őket. De ott és akkor nem találtam mást, amivel könnyíthetnék a helyzetemen. Aztán persze itthon, amikor szétpakoltam, láttam olyan dolgokat, amiket kevésbé sajnáltam volna, de ahhoz nagyon szét kellett volna pakolni. Idő lett volna rá, hiszen 1:57-kor érkezett meg a busz a repülőtérre, a vonat meg 3:13-kor indult. Igazából nem stresszben voltam, de ez is egy olyan szélsőséges helyzet, amiben, ha ott és akkor jól döntöttem volna, akkor sokat menthettem volna a helyzeten. Ez hiányzik belőlem, ebben szeretnék fejlődni.

A vonat negyed órás késéssel érkezett meg, de az út rendben volt. 4:17-re érkezett meg Utrechtbe. Úgyhogy volt majdnem 2 órám a vonat indulásáig. Nagyon nem volt erőm bármit is csinálni, mert fáradt voltam, ugyanakkor aludni se mertem, nehogy elvigyenek valamit. A vonat 6:09-kor indult Eindhovenbe, ott 21 percem volt az átszállásra. Bár nagyon nem kellett átszállni, mert a vonat Venlóba ugyanarról a vágányról indult, ahol leszálltam.

Venlóban volt nagyon durva, mert eredetileg 7 perc lett volna az átszállás, de mivel 3 perc késéssel érkezett meg a vonat, ezért 4 perc alatt kellett eljutni a 3. vágányról az 1. vágányra. Az volt a szerencse, hogy volt lift. Mivel az nem kérdés Hollandiában, hogy működik-e a lift, ezért életet mentett. De igen messze volt a vonat a lifttől, ezért mindennel együtt rohanni kellett. Nagyon rossz volt az az érzés, hogy nincs pihenés, mert ha elmegy a vonat, akkor órákkal hosszabbodik meg az út. Mellettem egy ázsiai férfi is sietett a vonathoz. Nem vett el tőlem egy csomagot sem, hogy segítsen, de azt megtette, hogy a lépcsőn állva ott tartotta a vonatot, amíg oda nem érek. De ennyi cuccal rohanni a vonathoz, olyan volt, mintha valami hadseregben lennék kiképzésen. Borzalmas szenvedés árán meglett a vonat, de úgy kell elképzelni, hogy amint felszálltam, már jelzett is, hogy zárják az ajtót és indul a vonat.

Innen Düsseldorfba vezetett az út. Kicsit aggódtam, hogy fog-e késni, az elmúlt hónapok német tapasztalatai után, de ez nem történt meg. 15 perc volt Düsseldorfban az átszállás. Fővasútállomás lévén volt lift és a működése Németországban sem kérdés, ezért kényelmesen elértem a vonatot. 9:24-kor indult és ez már egyenesen ment Bécsig. 18:47-re érkezett meg. Jó dolog bő 9 órán át vonaton lenni. El tudom tölteni az időt, nekem nem probléma, ha sokat kell utazni. Tudtam egy kicsit aludni, úgyhogy egész jó állapotban érkeztem meg Bécsbe. Itt kellett bizalomjátékot játszani, mert rengetegen utaztak ezért kellett helyezkedni, illetve helyet a bőröndöknek csak tőlem távol tudtam találni, mivel útban nem lehettek. De mivel sokak bőröndje volt a tulajdonosától távol, ezért nem éreztem, hogy nagyon aggódnom kellene. Egyszer, kb. másfél óra múlva azért rájuk néztem és a helyükön voltak.

Bécsre már elfogyott a kajám, ezért bementem az Intersparba venni néhány dolgot. Itt már azért nem voltam annyira fáradt a rengeteg csomaggal, mert megnyugtatott, hogy egyrészt jó volt az út, másrészt mindjárt vége. De ha úgy vesszük, ekkor már 19 órája úton voltam. Az volt a szerencsém, hogy az itteni vonat Bukarestig ment, ezért azt gondoltam, hogy elmehetek ezzel egyenesen Szolnokig. Békéscsaba után vágányzár van, ezért terelőúton, Berettyóújfalu felé jár a vonat, egyébként ez az a DACIA nemzetközi gyorsvonat, mely eredetileg Bécstől Békéscsabán át megy Bukarestig. Nem egészen úgy volt, ahogy elgondoltam, mert egy magyar kocsiba szálltam be, melyet Budapesten lekapcsolnak, ezért amikor megérkezett 22:20-kor a vonat Keletibe, át kellett mennem egy hátsó, román kocsiba. Azzal mehettem el Szolnokig. Egy férfi volt a fülkében, aki szintén Békéscsabéig ment. Felajánlotta a segítségét, meg egész jókat beszélgettünk az úton, annak ellenére, hogy fáradt voltam.

A szolnoki átszállás mondjuk problémás volt, mert nem az eredetileg meghirdetett 1/b vágányra érkezett meg, hanem a 4. vágányra. Mivel a vonat Békéscsabára az 1/a-ról indult, ezért az eredeti terv szerint érkezett volna meg, nem kellett volna lépcsőzni. És hát a szolnoki vasútállomásnak nemcsak az az egyik nagy átka, hogy úgyszólván igencsak ráféne egy alapos felújítás, hanem, hogy hiányzik a felvonó is. De ez ott és akkor nem zavart, csak érjünk haza. Szolnok után már nem nagyon beszéltünk, mert annyira fáradt voltam, hogy csak bealudtam. Úgy kellett felkelteni, amint Békéscsabára értünk. Meg itt már ki lettem úgymond kompenzálva azzal, hogy az 1. vágányra érkezett meg a vonat (nem az eredetileg meghirdetett 4. vágányra), ezért egyből lehetett menni a taxihoz. Onnan meg már…

Jó volt, szerettem mindennel együtt. Most az a fontos, hogy lediplomázzak és küzdjek magamért. Utána meg megragadni a lehetőségeket. Az sokat segített rajtam, hogy elsirattam, elgyászoltam a veszteséget, ennek köszönhetően megkönnyebbültem és most már tudok előre nézni. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem gondolok már vissza, de igyekszem ezt motivációként a javamra fordítani, hogy újra kint leszek Hollandiába. Folytatódni fog ez a történet.

De tényleg azt tudom mondani, hogy az utóbbi bő 2 hónapot nem lehetett már kibírni. Ki lehet próbálni, milyen az, amikor egy autistával élsz együtt, akinek teljesen saját életritmusa van, nem tudok tőle normálisan aludni éjszakánként (kevés volt a tényleg nyugodt éjszaka), ezzel együtt bejárni Hollandia egyik elit egyetemére, teljesíteni az ottani magas elvárásokat. És mivel Hollandiában nem olyan könnyű csak úgy költözni, ez az egész sok volt nekem.

Az igazság az, hogy nem az életritmusa zavart a legjobban, mert mindenki úgy él, ahogy akar (amíg nem zavarja a másikat vele…), hanem hogy soha nem láttam, hogy bármi produktívat csinált volna. Munkája nincs (ezen mondjuk nincs mit csodálkozni, mert a kommunikáció is nehézkes vele… szó szerint lassabb a felfogása), de olyat se láttam, hogy olyat csinált volna, amitől több lett volna. Nem írt, nem rajzolt, nem barkácsolt, egyebek… Nem alkotott semmit. És mivel olyannak láttam őt, amilyennek gyűlölném magam, ezért nem tudtam tisztelni őt. Erre rájött az, hogy a lakás borzalmasan mocskos volt. Amíg ott voltam, a mosogatáson kívül semmi mást nem csinált. És nem azért, mert egy átlag emberhez képest igénytelenebb, hanem mert nincs “szeme” arra, hogy milyen körülmények között él. És még ott az a kutya is… Ezt csak azért írtam le, hogy láttassam, hogy is lehet még járni külföldön. Tényleg olyan volt az egész, hogy innen csak elmenni lehetett (mivel a problémák békés megbeszélése nem vezetett eredményre), de ha nincs más út, akkor csak így.

Gyakran eszembe jutott, amikor 2015-ben dolgoztam Békéscsabán az AUT-PONT alapítványnál, hogy ott miket láttam, illetve rendezvényeken is besegítettem. Jók ezek az érzékenyítő programok, meg tényleg szükség van arra, hogy minél többen tudják, hogy mi fán terem az autizmus, de a valóság az, hogy teljesen más a helyzet akkor, ha ennek a negatív velejárói közvetlenül érnek. Ami szintén baj, hogy már akkor megszólalt a vészcsengő bennem, amikor ismerkedés gyanánt még csak videochateltünk az elején. De akkor úgy voltam vele, hogy hát ne ítéljük el őt, hiszen ő is csak ember. De sajnos az ő esete csak megerősítette azt, hogy ha megszólal a vészcsengő, akkor azt komolyan kell vennem.

De ez már így alakult, a következő ennél csak jobb lehet.

Visszatérés Hollandiába

Tegnap visszautaztam Hollandiába, ma délelőtt érkeztem meg. Vonattal jöttem, az egész út mindennel együtt kb. 22 óra volt. Most úgy volt a jegyem, hogy Budapestről Salzburgig mentem RailJet vonattal, majd onnan egy bajor régió vonattal Münchenig, majd onnan egy hatalmas Deutsche Bahn vonattal egészen Düsseldorfig és a többi, de itt érdemes megállni, mert megint Németországban volt a legérdekesebb az út.

A RailJet és a régió vonatok nagyon jól mentek. 15:40-kor indult Budapestről és kb. 20:54-re érkezett meg Salzburgba. Eredetileg 22 perc lett volna átszállásra, ami stimmelt is, de direkt sok kaját vittem magammal, mert számítottam arra, hogy ez a 22 perc nem lesz elég arra, hogy vegyek magamnak ennivalót. Amikor Bécsben szálltam át, akkor volt kb. 50 perc, az pont elég arra, hogy az ottani nagy InterSparban bevásároljak magamnak. Salzburgban is van egy Spar és pont amellett a vágány mellett volt az aluljáróban, ahol szálltam le a vonatról. Úgyhogy csak bementem szétnézni, venni 1-2 dolgot. Nem maradtam sokáig, kényelmesen elértem a vonatot Münchenbe. A német határnál állt a vonat, mert a rendőrség keresett valakit. Pont a velem átellenben lévő két széken ülő két férfit szállították le a vonatról. Megnézték az én személyimet is, szerencsére nem engem kerestek. Az út utána sima volt. Próbáltam tanulni az egyetemre, de nem volt annyi net, hogy elérjem online a tananyagot, úgyhogy maradt a könyvolvasás.

23:17-re érkezett meg a vonat Münchenbe, elvileg 0:01-kor indult volna a vonat, de később is állt be a vágányra, illetve az indulást is 0:31-re írták ki. Na mondom, csodálatos. Megint lesz egy kalandom Németországban, mint eddig mindig? Düsseldorfban ugyanis csak 17 perc az átszállási idő és melyik a vonat, amelyik behoz 13 perc késést? De ez is csak arra lenne elég, hogy pont akkor induljon el a vonat, amikor megérkezek, és hát mivel a teleportálás képességét még nem találták fel, ezért az lenne a jó, ha minimum 20 percet hozna be. Na most az érdekesség az, hogy a kiírás szerint Stuttgartba valamikor kb. 2:16 helyett 2:42 lett volna (mint ahogy annyi is volt), viszont a következő megállóra, (melynek nevére nem emlékszem) 3:35 körüli érkezését már pontosnak írta. Én nem tudom, hogy hogy csinálta, de ez így megtörtént. 26 perces késést kihozott 0 percre... Nem tudom, hogy van a német vasútnál, de önmagában az furcsa volt, hogy Stuttgartnál visszafele indult el a vonat. Igencsak nagyot néztem, amikor teljes sebességgel vágtatott a vonat, visszafelé, de gondoltam, csak tudja már a mozdonyvezető, hogy merre megy. És megcsinálta. A vonat tényleg vágtat Németországban.

225 km/h-val hasított a vonat Németországban. Nem ez volt a rekord, 250 km/h-val is ment, de ez tényleg annyira gyors, hogy a tájat nem lehet rendesen látni. Ilyet még nem láttam, hogy csak úgy behoz egy vonat egy majdnem fél órás késést, ráadásul, hogy ezt megtegye, visszafele indul el... Ennek köszönhetően menetrend szerint 6:17-kor érkezett meg a vonat Düsseldorfba így az átszállás kényelmes volt. Mit nekem repülés, sokkal kalandosabb egy vonatút.

Düsseldorfból már Hollandiába ment a vonat, pontosan Venlóba. Itt mondjuk lekéstem már az Utrechti csatlakozást, mert állt az egyik megállónál még Németországban, de ez innen már annyira mindegy, mert Venlóból már 30 percenként jár a vonat Utrechtbe. Egyébként is teljesen más időzónában élt ez a vonat, ugyanis majdnem 20 éve megállt az idő.

Magyar vasutat szokás gúnyolni a kiírásai miatt, ezt magyarázza meg nekem valaki. De ami hasonlóképpen megmosolyogtatott, hogy ez a vonat aztán hova megy vissza Venlóból.

Ez ilyen "Hamm, bekaplak!" feeling, életemben nem hallottam még "Hamm" nevű városról. De ahogy utánanéztem a nagyobb városok közé tartozik Németországban, kb. 180.000 lakosa van. Ehhez képest csak most találkoztam vele először.

Szóval Utrechtig rendben ment az út, onnan meg már Alphen aan den Rijn már igazán semmiség... lenne, ha nem felejtettem volna el érvényesíteni az OV-chipkártyát. Elfelejtettem, hogy a nemzetközi jegyem Utrechtig szólt, onnan már nem vagyok legálisan vonaton. Márpedig ez kritikus volt, ugyanis pont járt a kalauz megnézni a jegyeket, kártyákat. Szerencsére akkor láttam meg messzebb, amikor elérte a vonat Woerden városát, úgyhogy itt leszálltam. 30 perc múlva indul a vonat, legfeljebb szétnézek ebben a városban, úgysem voltam itt még soha. Úgy tűnik, tényleg érdemes Hollandiában alaposan szétnézni, mert ez a város is nagyon szép, rendezett.

Én nem tudom, hogy van ez, hogy Hollandia ennyire tiszta és rendezett, de erre mindig rácsodálkozok. Olyan, mintha nemcsak gazdája lenne az országnak, hanem gondját is viselnék. A város temploma is nagyon szép.

Máskor is megcsinálom azt, hogy elfelejtem érvényesíteni a kártyát és a kalauzt meglátva rémülten leszállok egy városban, hátha látok még valami hasonló csodát. Visszafele persze már érvényesítettem a kártyát és a következő vonattal már eljutottam Alphen aan den Rijn-ig.

Szép volt az út, kellemes, hiába tart majd' 24 órán keresztül az út, jobban szeretek vonatkozni, mint repülni. De az igazság az, hogy nem maradok itt sokáig.

...de csak egy pár napig

Végül abbahagytam a Leideni egyetemet, mert annyira nehéz volt, hogy nem bírtam el vele. Hogy mit jelent a "túl nehéz", jól példázza az, hogy holland nyelvi teszteknél 80%-ot kell elérni, hogy az sikeres legyen. Én konkrétan itt tapasztaltam meg, hogy a tanárok úgy alakítják az érdemjegyet, ahogy nekik tetszik. Ezt azért tartottam meglepőnek, mert Hollandiában 10-es rendszerben értékelik a diákokat, sőt tizedes értemjegy is van. Hollandiában 5,5-ös érdemjegy kell a sikeres eredményhez, amit teljesen logikusnak tartottam, hiszen a magyar egyetemeken is jellemzően 50-60%-ot kell elérni a sikeres vizsgáért, miért is ne lehetne Hollandiában is 55% a követelmény? De ahogy azt a Móricka elképzeli... 80%-os eredménynél kapja meg itt a diák a 5,5-ös érdemjegyet. De hogy alatta mi van... Én három nyelvi tesztig jutottam el, mire eldöntöttem magamban, hogy ennek nincs értelme. A legjobb eredményem 60% volt és milyen érdemjegyet kaptam rá? 1,4 ... Ez annak az ékes példája, hogy annyira szigorú már, hogy már amiatt nem veszem komolyan az egészet. Már amiatt nevetek kínomban, az eredményt látva. Már az esélytelenek nyugalmával sem tudom megírni a tesztet.

Az is igaz, hogy összességében tényleg nagyon magára van hagyva a diák. Sokat kell önállóan tanulni. De nemcsak ez a bajom. Hanem egy olyan könyvet kaptunk, amely lényegében egy szótár. Ott van benne témakörökre szedve a rengeteg szó, példamondattal és ennyi... Három témakörnyi szóözönönként van egy teszt. Az órával kapcsolatosan két komoly kritikám van: 1. Semmi nyelvtant nem tanulunk, 2. Az órák témája teljesen más, mint amilyen szavakat kell megtanulni. Innentől már... majdnem azt írtam, hogy értelmetlen bejárni órákra, de majdhogynem igen. Mert a házi feladat is órák témájából van, plusz még szavakat megtanulni más témákból, mindabból kiváló tesztet írni... Konkrétan feszültségforrás lett számomra a holland nyelv tanulása.

Erre rájött az, hogy milyen albérletben laktam, milyen a tényleges lakáshelyzet Hollandiában... Ez így az egész nekem túl sok volt. Éjszakákon át, sorozatban nem tudtam normálisan aludni. Aztán fáradtan bejárni órákra... Nem bírtam, nekem a február-március borzalmasan nehéz volt. Április 1-jén mentem Angliába a nővéremhez, majdnem rácsodálkoztam arra, hogy van olyan, hogy egész éjszaka csend van? Van olyan, hogy külső zaj nélkül végig lehet aludni egy éjszakát? Micsoda luxus... Aztán Magyarországon is nyugalom volt.

Aztán persze... Most megint más itt lenni Hollandiában, ahogy egy komoly stresszfaktort ledobtam magamról. Újra örülök mindennek itt, nagyon szeretem hallgatni, hogy az emberek hollandul beszélnek, szeretem látni a holland nyelvű kiírásokat, egyáltalán hollandul szólni valakihez. Csak ezt most átmenetileg nem élvezhetem. Talán most jutott el ténylegesen a tudatomig a veszteség érzése, jól esett délután kisírni magamból ezt az egészet. Ezt csak most tudtam megcsinálni. Annyira stresszes voltam, hogy sírni nem tudtam, hiába üvöltöttem legbelül.

Tényleg magas volt nekem a Leideni egyetem. Az Ede-i egyetem azért volt más, mert az nem Universiteit, hanem Hogeschool, tehát, főiskola. És most végiggondolva, az az én szintem. Itt Hollandiában az egyetemeken tényleg szinte professzorokat képeznek. A főiskola az olyan, hogy valaki magas szinten érdeklődik valami iránt, azt gyakorlati jellegű képzésekkel elsajátíthatja. És abban kaphat egy jó állást. Ez az, ami nekem megfelelő. És különben a magyar egyetemen a szakdolgozat írása közben a konzulensem kritikája által csak megerősítést nyertem arra vonatkozólag, hogy hol is van a helyem. Többször szóvá tette ugyanis, hogy nem eléggé tudományos az írási stílusom. És tényleg... De ebbe benne van az is, hogy nem célom az Élet és Irodalomba írni, ahogy nem célom a Magyar Tudományos Akadémiának előadást tartani. Egyszerűen csak a tudásomhoz mérten legmagasabb szinten akarom kifejezni magam, megszólítani velük az átlagembert és ez a... magyar szemmel nézve az egyetem alapszaka. Ez a felső határ nálam. Ezen a szinten van az Ede-i egyetem, a Leideni ennél jóval magasabb.

De hiába is szabadultam meg egy stresszfaktortól, hiába is szeretek itt lenni, nekem most az a kisebbik rossz, ha hazamegyek. Egyrészt semmi nem garantálja, hogy teljesítem a Leideni egyetem követelményeit és akkor az egész csúszik legalább egy félévet. Másrészt járok megint pszichológushoz, most konkrétan azzal a céllal, hogy valami megküzdési stratégiát kapjak az ilyen szélsőséges helyzetekre. Mert ez kikerülhetetlen. És nem elmenekülni akarok ebből a helyzetből, hanem megküzdeni velük, de erre jelenleg nincs eszközöm. Sejtésem már van, hogy merre induljak, de ezt akarom pontosítani. Meg lehet, hogy másfele is el kell induljak.

Most a gyász ideje van. Azon vagyok most, hogy a fájdalom érzése mellett lediplomázzak. Illetve igyekszem arra kondícionálni az elmémet, hogy ne azon aggódjak, hogy mi lesz a jövőben, hanem tegyem a dolgomat a jelenben, építkezzek belőle és ha adódik egy jó lehetőség a jövőben, akkor azt megragadni. Az is lehet, hogy a három nemcsak a magyar igazság, de a holland igazság is.

Utazás Angliába

Több mint 3 év után ismét Angliában vagyok a nővéremnél. Ő hívott meg magához, hogy töltsek itt egy pár napot én meg örömmel. Jó itt lenni, mindig olyan érzésem van, amikor itt vagyok, hogy na én itt maradok és itt fogok élni. De ez most két okból sincs így: 1. Nővéremnek túl sok dolga van és nincs lehetősége aktívan segíteni, 2. Anglia nem EU-tag. Bár nem vagyok semmilyen politikai aktivista, de úgy gondolkodok, hogy az EU-nak legyen bármilyen problémája, jobb EU-tagnak lenni. Egyébként sem lehet csak úgy Angliában maradni, de az, hogy nem EU-tag, az az utazás szempontjából is komoly probléma volt.

10-kor indult a gép Amszterdam Schiphol repülőtérről, 5.30 után nem sokkal indultam el otthonról. A 470-es busz közvetlen visz el Alphen aan den Rijn-ből a repülőtérre, de szombat lévén (április 1-jén jöttem ki) ritkábban járnak a buszok. A repülőtéri 40 percenként, úgyhogy azon voltam, hogy a 6.08-as buszt elérjem. Ez kényelmesen meg is lett. De hogy mennyire üres a város kora reggel, szinte megihletett.

Talán szellemek is járnak ilyenkor errefelé... Mindenesetre a busz rendben elindult. Az utazás nekem ingyen volt, ugyanis amikor bejelentkeztem, akkor egy levélben küldtek a buszra két ajándék napijegyet. Az egyiket direkt erre a napra tartogattam. A busz jól ment, semmi gond nem volt az út során. Az amszterdami repülőteret most láttam életemben először. Hatalmas... Mondjuk, nem csoda, mert a világ minden tájára megy innen közvetlen járat, így a gépeknek célállomásuktól függően külön felszállópálya kell. De hát akkora, mint egy kisebb város.

Egy kis időm volt nézelődni, de 8 órára már a kapunál kellett lenni, hogy leadjam a csomagot. Jól ment a sor, csak amikor én kerültem sorra, akkor jött a baj. Felmutatom a beszállókártyát, a személyi igazolványt, de tanácstalanul nézek magam elé, mert a hölgy kéri az útlevelet is. Abban a pillanatban leesett, hogy Anglia már nem EU-tag és hogy nem lehet csak úgy az országba beutazni. Az meg otthon maradt... Az volt a nagy szerencsém, hogy minden, még korábbi holland dokumentumot elhoztam Hollandiába és közéjük tettem az útlevelet, hogy egyszer még kellhet. Hát most kell és nagyon jó, hogy itt van. Mert hogy felhívtam anyámat és nővéremet is, hogy mit tegyek, végül a nővérem ötlete volt, hogy fogjak egy taxit és szaladjak haza az útlevélért, még elcsíphetem a gépet.

Nem mondom, sokba fog ez kerülni... Nem egy nagy talány, hogy a taxiórák közül a repülőtéri taxióra az Olimpiai bajnokok, akkora sebességgel szalad. Hát, megtettem, felszaladtam az útlevélért, szerencsére tudtam, hogy hol van, gyorsan le és vissza. Oda-vissza volt 50 km az út és került 170 Euróba. Csak a repülőt nem értem már el. 9:26-re ért vissza a taxi a repülőtérre, a kaput meg 9:30-kor zárták. Mire odaértem, már zárva volt a kapu, úgyhogy ez elment. A végső megoldás az volt, hogy akkor menjek ma a 15:50-es géppel Manchesterbe. Meglepetésre eléggé olcsó volt a jegy (ahhoz képest, hogy ma utazok), de ez akkor sem hiányzott.

De így legalább volt idő egy kicsit szétnézni a repülőtéren. És amilyen hatalmas, el is telt az idő azzal, hogy szétnéztem.

Nem lehet elég képpel kifejezni, mekkora. Bár igazság szerint azon túl, hogy hatalmas, mégis csak olyan repülőtér, mint bármelyik más. Nem olyanok a repülőterek, mint legalább a vasútállomások, hogy legalább valamiben egyediek lennének. A repülőterek olyanok, mint a plázák, szinte mindegyik ugyanúgy néz ki. Ezért is stílszerű, hogy az amszterdami repülőtéren van egy pláza is.

De legalább keresztül-kasul körbejárva eltelt az idő. Eredetileg 15.50-kor indult a gép, de ez meg késett. De itt már legalább a csomagfeladás gördülékenyen ment. Kevesen is voltak, úgyhogy gyorsan sorra kerültem. Az átvilágításon a táskám természetesen fennakadt (mivel sok elektronikai cuccokat viszek magammal, ezért az a meglepő, ha egyből kiadnák). A sok Pen Drive-ot hoztam magammal, az okozta a problémát.

Izgalmak erre a járatra is voltak, mivel a végső ellenőrzésre (amire felengednének a gépre) az EasyJet alkalmazása nem akarta betölteni a beszállókártyát. Innen ezért rendeltek vissza, mondván, hogy előbb beengednek mindenki mást, utána megnézik, hogy mi a helyzet velem. Azt mondjuk nem tudhatja a csaj, hogy csomagom is volt, ahol már ellenőrizték a beszállókártyát, de akkor is elgondolkodtatott, hogy itt már az égiek nem akarják, hogy eljussak Angliába? Végül nem kellett megvárnom a sor végét, odajött egy másik, csaj, neki szóltam, hogy milyen bajom van. Ő már foglalkozott velem. Az útlevelem alapján megnézte a számítógépben, hogy benne vagyok-e a rendszerben. Megtalált, így én is mehettem. Végül a gép is többet késett, de legalább az út jó volt. Jól ment, az időjárás is rendben volt. Bár mennyi az út Amszterdam és Liverpool között? 1 óra 20 perc. Alig, hogy felszállt, elértük a repülési magasságot, már landoltunk is és földet értünk.

Jó volt. Majd összefoglalólag írok az Angliában megélt dolgokról.

Rotterdam

Mégiscsak beütemeztem egy utazást, méghozzá Rotterdamba. Ez Hollandia második legnagyobb városa, amellett, hogy itt található Európa legnagyobb kikötője, két dologról híres még. Az egyik az 1940-es bombázás, aminek következtében a belváros szinte teljes egészében megsemmisült. Még a első félévben tanultunk róla, mutatott is a tanár képet arról, hogy nézett ki Rotterdam a bombázás után. Egészen sokkoló, tényleg a földdel tették egyenlővé a belvárost. A másik az, hogy itt élnek a legnagyobb arányban bevándorlók. Olyannyira, hogy Rotterdamnak marokkói származású polgármestere van.

Nem is annyira látnivalókat mentem nézni, de ha lett volna, amiről tanultunk volna, azt kíváncsian megnéztem volna. 4. félévben tanultunk holland kultúrtörtémelmet, és az eddigi utazásaim során is azokat a templomokat, műemlékeket néztem meg, amikről tanultunk. Megnéztem, hogy amikor Dél-Holland tartomány volt a téma, volt-e valami Rotterdamból, de nem. Valószínűleg azért, mert a bombázás miatt műemlék jelentősségű épületek semmisültek meg. És tényleg… Eléggé modern hatást keltenek az épületek, Rotterdamnak nincs meg az a tipikus hollandos hangulata.

Én is más miatt jöttem ide. Vonattal mentem Alphen aan den Rijn-ből, Goudában szálltam át. Tényleg egy szombaton majd Goudába is átmegyek, megnézni a sajtvásárt. De most csak átszállóban voltam. A vonat Rotterdam Centraal vasútállomásig ment. Meglepett, hogy Leeuwardenből indult. Az ország északi végéből jó nagy utat tett meg. Maga a vasútállomás is inkább új.

Meg egy lejárónál találtam egy idézetet Erasmustól:

“A tér a testeket választja el, nem a szellemeket.” Szép üzenet. Rotterdam büszke arra, hogy Erasmus ott született, ezért “Rotterdami” Erasmus néven terjedt el a köztudatban. De egyes források szerint Goudában született, Rotterdamban csak négy évig élt. A lényeg, hogy hatalmas elme volt a 15-16. században, olyan írásai vannak, amik még most is aktuálisak.

A “Centraal Station” kiírás a külső főbejáratnál viszont eléggé régies hatású.

Mivel nagy távolságokat terveztem megtenni, ezért biciklit kölcsönöztem. A külön kihívás volt megtalálni a biciklikölcsönzőt, Nem gondoltam volna, hogy kívül volt az aluljáróban. Az a lényeg, hogy a vasúttársasághoz tartozó biciklit “OV-fiets” lehet országszerte kölcsönözni. Eleinte azt hittem, hogy mivel van NS-Flex előfizetésem, ezért ingyen használhatom a biciklit, de ma láttam, hogy felszámolták érte a €4,45-ös díjat. Első eset volt azóta a félév óta, mióta itt vagyok Hollandiában, úgyhogy elmegy. Eleinte szokatlan volt a bicikli, de nagyon jól ment.

Az egyik, amire kíváncsi voltam, az a magyar bolt. Van Alphen aan den Rijn-ben lengyel bolt, amikor voltam ott bent szétnézni, akkor jutott eszembe, hogy még Wageningenben gondolkodtam azon, hogy van-e ott, a környéken magyar bolt, de nem. Itt van egy, Rotterdamban.

Kíváncsi voltam a kínálatukra. Volt néhány termékük, amit tényleg csak otthon lehet kapni. Sokáig viszont nem tudtam szétnézni, ugyanis volt egy olyan problémám, hogy nem tudtam lezárni a biciklit. Hiába fordítgattam a kulcsot ide-oda, sehogy nem akart kijönni. Ahogy bementem a boltba, próbáltam segítséget kérni, de ők sem tudták, hogy kell lezárni, úgyhogy vagy a zár volt hibás, vagy olyan bonyolult a mechanikája, hogy külön meg kellett volna kérjem ott, aki adta a bicikliket, hogy mutassa meg, hogy kell lezárni a biciklit. (Igen, a képen jobb oldalt van az általam kölcsönzött bicikli.) Egyébként kedvesek voltak. Bíztam abban, hogy több mindent is fogok tudni venni, de végül a sietségben csak egy Hell Gamer energiaitalt vettem €1,25-ért.

Ezután átmentem a város déli részére a “Zuidplein”-re. 6 km-t bicikliztem, úgyhogy egy vonalon elég sokat láttam a városból. Tényleg nem láttam olyan épületet, ami olyan nagyon régi lenne, hogy műemlék jelentősségű lenne. Cserébe viszont eléggé modern külsejű a város, inkább tetszett. Kellemes csalódás volt, valamiért olyan érzésem volt, hogy az egész város olyan lesz, mint Budapest VIII. kerülete. Ehhez képest pozitív volt a benyomásom. Viszont tényleg nem láttam egy olyan épületet sem, ami megállásra és fényképezésre késztetett volna. Esetleg a városháza (ami csodával határos módon túlélte a bombázást), de ahogy néztem a térképet, miközben mutatta az utat, ahogy bicikliztem, inkább múzeumok vannak, amiket érdemes lehet meglátogatni. Majd legközelebb megnézem, hogy milyen múzeumok vannak Rotterdamban, melyek kiállításai érdekelnek, és azért visszajönnék. Egyébként az épületek döntő többsége inkább új. Viszont busz mellett van metró és villamos is a városban, ami el is kél, hiszen majdnem 600 ezren laknak itt.

Megérkeztem Zuidpleinre, ami erősen Kőbánya-Kispestre emlékeztetett azáltal, hogy a földszinten van egy buszpályaudvar helyi járatokkal, közvetlen mellette egy nagyobb bevásárlóközpont.

Igyekeztem jó képeket csinálni, hogy láttassam, hogy néz ki az épület, de hát, mint látható, nem a dizájnja miatt járnak ide az emberek. Az viszont meglepett, hogy a bevásárlóközpont holland mértékhez képest meglepően nagy. Inkább a bevásárlóutcák jellemzőek Hollandiában, plázák – ha vannak – kisebbek, inkább csak extrában vannak jelen nagyobb városokban, mint például Breda, Eindhoven. Bár még itt, Alphen aan den Rijn-ben is van egy. Ez a Zuidplein kétségtelenül a legnagyobb, amit eddig láttam Hollandiában és ez emlékeztet leginkább azokra a plázákra, amik Magyarországon is vannak.

Itt a CeX-et akartam megnézni. Nem nagy, de jól néz ki. Van egy másik videojátékos üzlet ebben a plázában, méghozzá a Game Galaxy.

Nem hallottam még róluk, de ahogy szétnéztem, ez nem is csoda, hiszen csak ez az egy üzletük van. Tehát nem országos hálózat. Cserébe viszont elfogadható áron vannak itt a játékok. Egészen régiek is, de amikor megláttam a Mario Party 3-at €300-ért, azért nagyot lestem. Ritkaság volt ez a játék már 2006 körül is, amikor felfedeztem magamnak az eBay-t de akkor még kb €100-ért mentek a játékok. Azóta szépen felment az ára.

Van egy Burger King is, itt ebédeltem. Kuponom volt Xtra Long Chili Cheese-re + nagy üdítőre €5,45-ért, ezt használtam itt fel. Azt furcsállom, hogy a Burger King nincs úgy elterjedve Hollandiában. Amíg a McDonald’s kisebb városokban is jelen van, addig Burger King nem nagyon. Pedig kétségtelen, hogy a Burger King a nyerő. Sokkal inkább laktat a kajájuk (valószínűleg nincs annyira feldolgozva), plusz mindegyik BK-ban újra lehet tölteni az üdítőt, ami kétségtelenül nagy előny.

Ezután bicikliztem vissza a Centraal vasútállomásra. Leadtam a biciklit, majd vonattal mentem haza. Most Leidenben szálltam át. Jó volt ez a kirándulás, határozottan jót tett nekem. A vonat Leidenig Delften és Hágán át ment, eszembe is jutott, hogy ezekben a városokban is lenne mit megnézni. Delftben ölték meg Orániai Vilmost, és emlékeim szerint a sírhelye is megtekinthető valamelyik templomban, de ennek pontosan utána kell nézzek. Hága meg mint közigazgatási egység, sok épület műemlék jelentősségű. Megnézem majd őket.

Költözés Alphen aan den Rijn-be

Nos, csütörtökön megtörtént a költözés. Pontosabban már szerdán eljöttem, de a cuccok csütörtökön jöttek át Tukeinon segítségével. Megbeszéltük, hogy munkája utána jön hozzán és elhozzuk a régi helyről az ott maradt cuccaimat.

Továbbra is gyűlölök pakolni. Azt nem szeretem, hogy látom a sok mindent és egyszerűen nem tudom, hogy hol kezdjem el. Ezért költöztetésben nem lehet rám számítani, kifejezetten lassú vagyok. Először a fejemben kell, hogy lássam a rendszert, hogy fogok tudni összepakolni utána tudok egyáltalán nekilátni. De mivel csak késő délután mehettem, így volt idő, ezért nem volt gond belőle. A srác, aki itt lakik, a tulaj, megkért, hogy 16 óra után menjek, addig dolga van. Akkor én meg ezt megfejeltem azzal, hogy 18.30 után megyek, mert akkortól érvényes megint a 40%-os kedvezmény vonaton, mert csúcsidőn kívül utazok. Vonatnál meg tényleg sokat számít, mert egyébként tényleg nagyon drága a vonat Hollandiában. Ezzel a 40%-os kedvezménnyel válik megfizethetővé. Ez havi € 5,60-ba kerül, de ez jellemzően már az első odaútnál megtérül. A visszaút utána már tényleg olcsóbb.

Szóval szerencsére volt időm pakolászni nyugalomban, és végül egész jól ment. Kész lettem mindennel, még pihenésre is maradt idő. Viszont sok mindent nem tudtam most vinni, mert biciklivel kellett a vasútállomásra menjek. Volt nálam két hátizsák két válltáska és egy szatyor, abban voltak a kaják, amiket nem tudtam megenni. Azt hittem, hogy időben indulok, de lekéstem a 18.42-es vonatot. Mindig ez van nálam… Azt hiszem, hogy időben indulok. Egy valamit tudni kell rólam: Az esetek kb. 80%-ában elkések. Nem rólam neveznék el a pontosság mértékegységét. Így végül a 19.11-es vonattal tudtam elindulni. Kellett venni a biciklinek is vonatjegyet, az € 7,50. Hát, mint mondjak… jól megrakodva igencsak nehéz a lépcsőn felcipelni a biciklit. Itt is megvan az a kis bucka a lépcső mellett, amin fel-le lehet vinni a biciklit, de az emelkedő egy kissé meredek így eléggé küzdelmes volt felmenni a biciklivel. És ezt még egyszer meg kellett csinálni, mert Utrechtben át kellett szállni. Sietni szerencsére nem kellett, mert estére már ritkábban járnak a vonatok így a szokásos 8 perc helyett 16 perc volt az átszállási idő, ami nekem segítség volt. A vonaton aztán már nem volt probléma, mert van tágas hely biciklinek. Tehát minden adott a bicikliszállításra.

Végül 20.13-ra érkeztem meg Alphen aan den Rijn-be. A srác várt rám a vasútállomáson. Átvett tőlem néhány csomagot és biciklivel mutatta az utat. Ezen a részen még nem jártam a városnak, de nagyon tetszett. Sötétben is látszott, hogy mennyivel jobb az infrastruktúrája, Alphen aan den Rijn-nek sokkal inkább van városi hangulata. Mondjuk igazságtalan Wageningennel összehasonlítani, mert ott laknak kb. 40 ezren, itt Alphen-ben meg 110 ezren. Van különbség. De az biztos, hogy sokkal több minden elérhető itt. A környék egyébként kellemes. Van a közelben park, iskolákkal, játszótérrel, sportpályákkal (foci, tenisz, plusz pálya gördeszkásoknak), kifejezetten jó érzés ott sétálni. Tavasszal, ha jön a jobb idő, inkább gyalog fogok járni, semmint biciklivel.

Csütörtök reggel felfedeztem magamnak a várost. Sok üzlet megtalálható itt, csak bizonyos üzletekhez sokat kell biciklizni. A Jumbo van a legmesszebb, a város másik végében. Ezt leszámítva minden megtalálható maximum a központban. Albert Heijn, Primera, BoekenVoordeel, Hoogvliet, Bruna, Action, BigBazar, LIDL. Egy pár példa a számomra fontosabb üzletekre. Egyedül Prijsmepper hiányzik, ami az előző helyen volt Edében és olcsó boltnak mondható. Az itt legközelebb Delftben, Haarlemben vagy Almere-ben van. Mindhárom városba lenne okom elmenni látványosságot nézni, majd akkor beiktatom, hogy oda is elmegyek vásárolni, ami kell. De jobb így, hogy minden egy városban van, ami kell. Egyáltalán a város is nagyon kellemes hangulatú.

A munkája után hozzám jött Tukeinon, hogy felvegyen kocsival és elmenjünk Wageningenbe az ott maradt cuccokért. A délutáni általános dugó muatt lassabban ért ide. De szerencsés volt az út oda is és vissza is. Útközben többmindenről beszélgettünk. A 70 km-es út 1 óra alatt lett meg. Mivel néhány dolgot leszámítva már mindig össze volt pakolva, ezért csak fel kellett kapni őket. Először a liftig vittük el a dolgaimat, majd be mindent a felvonóba. A 3. emeletről indultunk meg lefelé. Itt volt egy érdekes meglepetés, ugyanis amikor nyílt a liftajtó, ketten be akartak szállni, de nem tudtak a sok cucc miatt, ezért lépcsőztek. Mi meg elkezdtünk nagy elánnal kipakolni, amikor gyanús kezdett lett, hogy nem ugyanaz a kőcsempe van a földön, mint ami a földszinten van. Szerencsére még az elején voltunk, mire kiderült, hogy a két srác az 1. emeletről hívta a liftet. Vissza minden, közben értetlenkedni, hogy miért hívja valaki a liftet az 1. emeletről? Még egy emeletet le, aztán pakoltunk ki mindent. Itt a rendkívül erős kajaszag csavarta az orrunkat. Amikor a kínaiak főznek, akkor van olyan szag, mint ott volt, hogy a konyha környékén sem lehet megmaradni. Nem volt nehéz megtalálni a szag forrását, az egyik folyosó ajtaja nyitva volt. Annak a konyhájának ablakába kívülről be lehetett látni és valóban egy ázsiai lány ténykedett ott. Gondolom, a többiek is csak így tudják elviselni. De valami irgalmatlanul erős szag áramlott ki.

Egy-két csomag okozott kisebb problémát, ahogy pakoltuk be a kocsiba, de szerencsére minden jól elfért. Visszafele úton megálltunk az Idealis irodájánál, hogy leadjam a kulcsot. Mivel este volt, ezért az iroda természetesen már nem volt nyitva, de volt ott egy postaláda, ahova az elköltözőknek be lehetett dobni a kulcsot. Ezután a Jumbóba mentünk, mert megéheztem. Vettem magamnak valamit, amit útközben meg tudok enni, illetve innivalót, illeti Tukeinon kérésére neki ásványvizet. Innen vissza Alphen aan den Rijn-be. Az út rendben volt, illetve mivel az 1. emeleten van a lakás, ezért a felpakolás sem volt probléma, főleg, hogy lift is volt. A lift annak fényében is meglepő, hogy egyébként csak 2 emeletes az épület. Már-már a luxus kategóriája, mivel Hollandiában sem jellemző, hogy 4-5 emelet allatti épületekben lenne lift. Így könnyű volt felpakolni. Be a szobába, végül hálás köszönettel elbúcsúztunk egymástól.

17:40-kor indultunk el és 21:00 is elmúlt, mire végeztünk. Minden pakolászással, kulcsleadással tényleg múlik az idő. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz hosszútávon itt élni. Hiszen ebben a városban voltam először immár 3 éve, ezen város által szerettem meg Hollandiát és mintegy végső cél volt, hogy itt élhessek. Tehát, ha úgy vesszük, egy álmom vált valóra. És most is azt mondom, hogy ideális város. És hogy Wageningenből végül ide jutottam, azt úgy veszem, mintha szintet léptem volna. Mintha az élet visszaigazolta azt, hogy jól vettem az első akadályokat, jöhet a következő lépcsőfok. Most azt tartom igazi megmérettetésnek, hogy milyen lesz megélni a mindennapokat abban a városban, ahova mindig is jönni akartam és nemcsak egy hétvégére vagyok itt. Ki fog derülni, igyekszem érdekessé tenni a hétköznapokat.

Visszatérés Hollandiába

Tegnapi indulással ma reggel visszatértem Hollandiába. Most nagyon jó volt az út, minden simán ment. Csak kétszer kellett átszállni Bécsben és Frankfurtban és mindkét helyen bőven volt várakozási idő: Bécsben 50 perc, Frankfurtban 3 óra 40 perc. Úgyhogy nem lett volna baj, ha késtek volna a vonatok. De szó nincs késésről, most olyan pontosan mentek a vonatok még Németországban is, hogy a tavalyi állapotok után csodájára jártam. Minden, minden sokkal jobb volt. Bécsben a nagy InterSparban volt időm kaját meg innivalót venni az útra.

Az osztrák InterSpar egyszerűen a tökéletesség határát súrolja. A gyümölcsszelet van Magyarországon is, azt Hollandiába vettem, mert azt nagyon szeretem és tudtam, hogy hiányozni fog. Ugyanúgy 5 db van benne, mint a magyarban, sőt a csomagolás is ugyanaz, mert a magyar információk is rajta vannak. Azért vettem most, mert megmutatom valaki hollandnak, hogy ugyan mondja már meg nekem, hogy lehet-e ilyet kapni Hollandiában és ha igen, hol. Ennék ilyet itt is.

Hú, nagyon előre szaladtam. A 10.20-as vonattal indultam Békéscsabáról. Itt volt néhány perc késés, mert Békéscsaba és Lőkösháza között átépítik a síneket, de ez is igazán semmiség, mert Budapesten is volt 50 perc átszállási idő. Kényelmesen át tudtam szállni az ÖBB Münchenig közlekedő RailJet vonatára. A vonat rendben megérkezett Bécsbe, itt voltam az InterSparba, majd bevásárlás után egyből mentem is a vágányhoz. A vonat 17.13-kor indult a vonat és Frankfurt volt a végállomása. Deutsche Bahn vonat szállított és örömmel jelentem, hogy a vonat végig pontos, gyors és precíz volt. Az út is rendben volt. 23:37-re érkezett meg Frankfurtba a vonat. Az az igazság, hogy nem érzem, hogy 6 órán keresztül utazok megállás nélkül. Mindig lefoglalom magam valamivel: Animézés, könyvolvasás, történetem hibáinak javítása.

Egészen zavarba jöttem, hogy még tetszett is Frankfurt am Main Hbf. állomás.

El is gondolkodtam azon, hogy tényleg annyival jobban néz ki, vagy csak én látom másképp? Mindenesetre most semmilyen balhé nem volt. Persze, hajléktalanok, koldusok itt is voltak, de nem zavartak.

Az állomás bár fedett volt felülről, de oldalról nem mindenhol, így érződött a hideg. De van McDonald’s a vasútállomáson és szerencsére nyitva is volt, úgyhogy úgy döntöttem, hogy zárásig ott melegedek. Persze nem ellenszolgáltatás nélkül, ettem egy Big Mac McMenüt €8,49-ért.

Maradjunk annyiban, hogy melegedni mentem a McDonald’sba, mert ahogy megettem, pár percre rá olyan éhes lettem, mintha semmit nem ettem volna. Egyébként a McDonald’s azért is volt eredetileg jó ötlet, mert a kiírás szerint 3:00-ig van nyitva, a vonat meg 3:13-kor indult. Ehhez képest a biztonsági őr 1:40-kor ránk szólt, hogy 20 perc múlva zárnak. Előfordulhat, hogy rosszul emlékszem és hármasnak láttam a kettest. A kijáratnál azért megnéztem, tényleg 3:00 volt írva. Nem mentem vissza akadékoskodni, 2 órakor kimentem. Olyan sokat nem voltam az egyébként még elviselhető hidegben, mert 2:40-kor érkezett be a vasútállomásra a vonat. Zürichből indult, az indulóországhoz hűen pontos volt a vonat, mint a svájci óra. Amsterdam Centraal-ig ment a vonat és a jegyem ugyan Utrechtig szólt, de már Arnhemben leszálltam a vonatról. Egyrészt mert hamarabb szállok le, másrészt a busz is, ami Wageningenbe visz, jóval rövidebb idő alatt érkezik meg, harmadrészt bíztam abban, hogy a jegy is valamivel olcsóbb lesz. Hát persze! Az Utrechtig tartó 96 perces út decemberben €7,50 volt, most Arnhemből Wageningenbe a 32 perc út €7,80. Totál logikus… De ha valamiért megérte, akkor, hogy másfél órával hamarabb érkeztem haza, mintha Utrechtben szálltam volna le.

Úgyhogy rövvidítettem magamnak, az út is teljesen flottul ment, úgyhogy szerencsés volt az utam. És Németországban is csak pozitív dolgokat tapasztaltam. Az a kéregető, aki mindenkitől ugyanabban a hanglejtésben kért pénzt, inkább megmosolyogtatott. Bár, hogy pontosan mit kért, nem tudom, mert a szövegéből csak ennyit értettem: “Entschuldigung! vfepoajIOBVIDfilejlMc:FJIOE können?” De annak a férfinak se hittem egy szavát se, aki 3 óra körül a vonat “álkétségbeesett” hangon kért pénzt vonatjegyre, lobogtatva a már meglévőt Euro bankjegyeit, hogy már csak egy kevés hiányzik. Hát persze… elég jól felismerem a hamisságot a hanglejtésben. Ennyi, ezeket leszámítva semmi különös nem történt.

Az egész hihetetlen. Csak az első néhány nap éreztem jól magam Magyarországon, amíg megvolt a “varázsa”, hogy hazajöttem, aztán ez megfordult és nagyon vágytam vissza Hollandiába. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy amikor átléptem a holland határt, akkor volt olyan érzésem, hogy hazajöttem. És amikor leszállta Arnhem Centraal-nál szétnéztem a Kiosk-ban (vasúti büfé, országszerte szinte mindegyik vasútállomáson van) és embereket hallottam hollandul beszélni, mintha az anyanyelvemet hallottam volna. Nem mondom, gyerek szintjén beszélem az anyanyelvemet, de soha nem késő fejlődni.

Tényleg, teljesen átfordult bennem ez a dolog. Még anyám is észrevette, meg is jegyezte. És tudja jól, hogy azért van ez, mert Magyarországon nem jöttek össze a dolgaim, míg itt Hollandiában bíztatóak a kezdetek. Erről van szó és anyám azért nem haragudott rám igazán soha, hogy nem akarnak összejönni a dolgaim, mert látta, hogy amit tudtam, azt megtettem. Engem az is komolyan érintett, hogy Magyarországon, se gyerekként, se fiatalabbként, nem tudok senki olyat mondani, aki felfedezett, felkarolt volna, egyengette volna az utamat. Persze, dicséreteket, jó szavakat kaptam, de nem emlékszem olyan emberre, aki valaha is azt mondta volna, hogy én ebben és ebben vagyok jó, ezt és ezt lenne érdemes csinálnom.

Hogy ez mennyire így van, jól mutatja, hogy komolyan megtévesztett, hogy jelesre érettségiztem (középszinten) informatikából és ebbe az irányba indultam el. Megpróbltam rendszerinformatikát tanulni a 2005-2006-os tanévben, de az első évben nemcsak hogy az volt, hogy épp, hogy átmentem a tantárgyakból, hanem többől meg is buktam. Természetesen esélytelen volt a dolog. Ekkor nemhogy senki nem mondta azt, hogy talán másfele kéne keresnem a karrieremet, hanem még marasztalni is próbáltak. Én voltam az, aki tudta, hogy ott nincs helye és elmentem. Jó döntés volt, óriási hiba lett volna ott maradni. Csak aztán nem tudtam, hogy merre tovább. Aztán jóval később megint próbálkoztam informatikával, meg jöttek a gazdasági jellegű szakok. A gazdasági szakok már jobban mentek, de messze nem volt az igazi. A Gazdagásinformatikus szak a BGE-PSZK-ról szintén kudarccal végződött.

Sokakat megtévesztett azt, hogy egész jól tudok fejben számolni és szinte biztosra vették, hogy reál beállítottságú vagyok. De az is túl későn esett le, hogy ez sem igaz, mert az egyetemi matematikát (sorozatok, deriválás, integrálás…) képtelen voltam megtanulni. Későn jutott el a tudatomig, hogy az irodalomra inkább vagyok fogékony, az is csak néhány éve lett kitalálva, hogy a nyelvek irányába lenne érdemes mennem. Ezért van az, hogy elég későn találtam meg a helyem.

Ez a gondolatmenet akkor kezdett el lefutni az agyamban, amikor elkezdtem nézni Almási Kitti műrosát a YouTube-on a Nyitott Akadémia csatornáján. Ez a műsor lényegében arról szól, hogy ismert emberekkel beszélget életük nagy fordulópontjairól, hogy kik voltak azok, akik egy-egy mondattal, beszélgetéssel nagyban alakították az életüket. Ahogy elgondolkodtam ezen, oda jutottam magamban, hogy az én műsorom lenne a legrövidebb, mert tényleg nem tudok sorsfordító mondatokat, beszélgetéseket visszaidézni.

Lényegében a nyelvek által jutottam el Hollandiába, ahol talán életemben először éreztem igazán azt, hogy nem számítok különcnek. Hogy semmi furcsa nincs bennem, lehet velem is ugyanúgy beszélgetni, ugyanúgy bánni velem, mint bárki mással. Ezt is igazán csak itt tapasztaltam meg. De poén volt, amint átléptük a holland határt, egyből elkezdett esni az eső. Szinte már viccnek is elmegy a találós kérdés, hogy “Honnan tudod, hogy megérkeztél Hollandiába?” “Már a határon zuhog az eső.”

Meg az is sokat javított a mentális állapotomon, hogy kiderült, hogy mégis csak indokolt lehet az optimizmusom a párkapcsolatomban, ugyanis úgy néz ki, hogy mégis csak menthető lesz. Drágalátos szerelmem ugyanis megtörte a csendet két hónap után és elmondta, hogy mi a baja. Annyit így el lehet mondani, hogy nagy toleranciára van ebben a kapcsolatban szükség, de megbeszéltük, hogy merre megyünk tovább és ha az bejön, akkor megéri. Azalatt is mindkettőnknek van munkája saját magával is.

Nos ennyi. Küzdelmes lesz a 2023-as év, de ha bejön, akkor túl fogom szárnyalni a 2022-eset.

Kalandos utazás Hollandiába

Nos, végül, ha nem kis viszontagságok árán, de megérkeztem Hollandiába. Hogy mit értek viszontagságok alatt, azt jól sejteti, hogy a tervezett 24 órás útból 37 óra lett. De csak szépen sorjában.

A 11.20-as vonattal indultunk el Békéscsabáról. Anyám és keresztanyám kísértek el egészen Pestig. A vonatút rendben volt, de a lassú közlekedés miatt 25 perc késéssel értünk be Pestre, kb. 14.20 körül. A vonat Bécsbe 15.40-kor indult, de határozottan jó ötlet volt a korábbi vonattal jönni, mert mehettünk volna a 12.20-as vonattal is, azzal is lett volna kb. 50 perc, de az meg 40 perc késéssel ért be Pestre, így alig lett volna idő átszállni. Így legalább nyugodtan volt idő még egy kicsit sétálni is.

Bár még messze volt a vonat indulása, de kíváncsiságból felszálltam a RailJet vonatra, mert még soha nem utaztam rajta. Ez az első alkalom, hogy ilyen vonaton utazhattam. Ilyen “ég és föld” feelingem volt, egyből megcsapott a nyugat-európai életérzés, amit nagyon szeretek. De végül kb. 30 perccel a vonat indulása előtt szálltam be. Komolyan meglepett, hogy tele volt a vonat, és kevesen szálltak be Bécsig. Eltelt az idő, elvoltam a vonatúton. Könyvet olvastam, vagy animét néztem telefonon.

Bécsbe a vonat 18.20-kor ért be, pontosan. Életemben először voltam Wien Hauptbahnhof-ban, és amit ott láttam, valósággal lenyűgözött. Tudni kell rólam, hogy életemben másodjára voltam most Ausztriában. Először még kisgyerekként, 1994-ben, amikor átutazóban voltunk a szüleimmel a nővéremet meglátogatni Olaszországban. Annak ellenére, hogy kicsi voltam, erősen emlékszem rá. Hogy is felejthetném el, hogy kora reggel szálltunk át Innsbruck-ban, és ugyan július volt, de veszett hideg. Talán még kabát is kellett. Szóval 1994 után 28 évvel később, most voltam először Ausztriában, és az az igazság, hogy amit én a vasútállomáson láttam, nem akartam elhinni. Persze, mondják, hogy már Ausztria is mennyivel másabb, meg el is hittem, de mindezt látni… Alig hittem el, hogy csak egy kicsit odébb Magyarországtól, és mintha egy másik kontinensen lennék. Az a modern épület, az a tisztaság, az, hogy milyen olyan csodaszép. Én nem győztem megélni a pillanatot. Már önmagában az meglepett, hogy ahogy beértünk Ausztriába, mennyi sok szélmalmot láttam egymás után. Meg az egész sokkal pozitívabb érzetet keltett.

Érdekesség, hogy a vonat Bécsbe a 8. vágányra érkezett, és a vonat Amszterdamba (vagyis Kölnig) is a 8. vágányról indult. A kettő között közel 2 óra különbség volt, addig szétnéztem, illetve bevásároltam a nagy útra. Két InterSpar is van a vasútállomáson, az egyikben vásároltam. Komolyan meglepett, hogy tényleg akkora infláció van Magyarországon, hogy Bécsben pusztán forintban átszámolva bizonyos termékek árát is olcsóbb volt, de legalább ugyanannyi, mint forintban. Tehát nem az, hogy az osztrák keresethez képest jók a árak, hanem már ott tartunk, hogy pusztán forintba átszámolva is ugyanannyiért vásároltam Bécsben, mintha otthon vásároltam volna be. Az egész volt €13.26 A kaja elfogyott, mire Kölnbe értem, innivalóból még maradt.

Na és akkor kezdődik a nagy kaland. Az odáig rendben volt, hogy a vonat 20.13-kor indult Bécsből, és menetrend szerint 6.23-kor kellett volna Kölnbe megérkezni. De ha így írom, azért sejthető, hogy nem volt menetrendszerű az utazás. Ausztriában gyorsan haladt a vonat, 22.30 körülre érkeztünk meg Németországba. Már itt volt egy kis fennakadás, ugyanis amikor Passauba értünk, állt valamennyit a vonat, mert rendőrök nézték át mindenkinek a személyi igazolványát és útlevelét. Szerencsére hoztam azt is… Nem gondoltam volna, hogy szükség lesz rá. Aztán az igazi fennakadás Nürnberg-ben volt, ahova 1:05-kor érkeztünk meg, de menetrend szerint 1:51-kor kellett volna tovább indulnia. Nos, ebből 4:05 lett végül. Senki nem tudja, hogy mi történt, ráadásul 3:30-kor indult eredetileg a vonat, de pár perc múlva megállt. Aztán kb. 20 perc múlva elindult visszafelé a vasútállomás felé. Mondjuk előtte sokáig a 7. vágányon állt, aztán az 5-ösre ment vissza. De hogy ez mi volt… Életemben nem láttam vonatot visszafele menni. De nagy nehezen elindultunk, és kb. 9.50-re értünk be Kölnbe, mert utána is több helyen megállt a vonat.. Aludni meg… Maximum fél órát, ha tudtam aludni. Ülőhelyet vettem, úgyhogy nem számíthattam összkomfortra, de az is zavart, hogy a velem egy fülkében lévő idős férfi is állandóan ténykedett valamit, amivel folyamatosan felébresztett. Volt még egy anya és lánya is, akik viszont elég jól aludtak. A kislány konkrétan végigaludta az éjszakát. És ahogy megtudtuk, ukránok voltak, ami már csak azért is volt érdekes, mert egy férfi is velük volt (vélhetően az apuka) egy másik fülkében. Ezek szerint a férfiak most már elhagyhatják az országot? Ezt inkább nem kérdeztem meg, bár lehet, hogy válaszoltak volna, mert egyébként szimpatikusak voltak. A német út alatt leginkább a Rajna folyó és a túloldalon lévő hegy tetszett.

Szóval így érkeztem meg Kölnbe. Illetve plusz egy infó: Kiderült, hogy azért állt 3 órán át a vonat Nürnbergben, mert az egyik előtte lévő vonatnak ugrott egy ember, aki meghalt. És hát ennek a “procedúrája”… Köln vasútállomástól indult valahonnan a busz tovább Hollandiába, de nem találtam sehol. Egyik kijárat, másik kijárat, köröztem mindenfelé és semmi. Rengeteg ember volt a vasútállomáson, nagyon könnyű volt a “holland csapat”-ot elveszíteni. Már teljesen feladtam volna, vettem volna jegyet egy másik vonatra, mely elvisz Hollandiába, amikor szerencsémre összefutottam a kalauznővel. Nem tudta pontosan megmondani, hogy hova kell menni, mert másodjára van Kölnben, de a telefonomba beírva a címet, megmutatta. Onnan már boldogultam egyedül. Először is Köln vasútállomás.

De ami ezután jött, az rettenet volt. Elvileg három buszt rendeltek hozzánk, hogy elvigyen mindenkit Hollandiába, de végül kettő jött. A harmadikat lemondta a Deutsche Bahn, mert… fogalmunk sincs miért, de ahogy ki lehetett találni, én is a harmadikon utaztam volna. Nem is jött busz, legalább 2 órán át vártam. Még a vonaton Köln felé tartva beszélgettem drága német barátommal Noellel, hogy kijöjjön-e a vasútállomásra, hogy lássuk egymást személyesen (ez lenne az első 3 évnyi online ismertség után), de végül elvetette az ötletet. Az állomáson a buszra várva már kétsébeesetten írtam neki, hogy fizetek neki, csak vigyen el Hollandiába. Mondta, hogy nem éri meg neki kivinni. Zülpich-ben lakik, valamivel lejjebb, úgyhogy igazából nem haragszom, hogy nem vitt el. Helyette azt tanácsolta, hogy ha annyira el akartam jutni Kölnbe, akkor legalább a környéken nézzek szét. És különben igaza van. Ez az ötlet azért játszott, mert ha jön is busz, az legfeljebb 15:30-kor, és akkor még volt 3 órám. És tényleg, nézzem meg egy kicsit a várost. Mert ki tudja, mikor lest erre lehetőség. Volt az állomáson egy poggyászlerakó, oda tettem le a csomagjaim nagyját, 2 órára €3-ért. Így valamivel könnyebben, szabadabban sétáltam egy nagyot Kölnben.

Bár annyira messzire tényleg nem mentem, egy bevásárlóközpont volt ott, oda mentem szétnézni. Meg hát a vasútállomásról a Kölni Dóm… Én nem is tudom, hogy láttam-e életemben valaha olyan épületet, ami ennyire hatalmasnak hatott, de valami eszméletlen látvány volt. És az egész annyira csodálatos volt. Nem tudom pontosan szavakkal leírni, de minden harmonizált mindennel, és ezt nagyon jó volt látni. Nagyon ritkán látok olyan épületet, amiben órákon át gyönyörködtem volna a Kölni Dóm biztos, hogy közéjük tartozik.

A bevásárlóközpontban inkább csak sétáltam, illetvea REWE-be mentem be kaját venni a nap többi részére. Illetve szétnéztem a Media Markt-ban és a Saturn-ban. Több emeletes Media Marktról van szó, az alagsorában vannak a számomra érdekes dolgok, a CD-k, DVD-k, Blu-rayek és játékok. Szép, nagyon szép. Óriási mennyiségben van mindegyikből. Volt külön anime DVD, Blu-ray részleg, és ahogy megláttam a német Haikyuu!! Blu-rayeket, én komolyan elérzékenyültem a látványtól.

Csak a felelősségtudatomnak köszönhetem, hogy nem vettem egyet sem (volt is áruk… €44/db), egyébként rettenetesen sajnáltam otthagyni őket. Leginkább azon gondolkodtam, hogy mikor tudnám ezt megközelebb megvenni? Mert Hollandiából Kölnbe elutazni nem annyira olcsó buli. De ezen ráérek majd akkor gondolkodni, amikor több pénzem lesz. De tényleg elérzékenyültem, amikor megláttam, és nagyon sajnáltam otthagyni őket. De lesz még rá alkalom.

Meg a Nintendo-részleg az, ami nagyon ízléses és szép volt. Nem hiába, mégiscsak Németországban vagyunk.

Ezután a REWE-be mentem (ez a Penny Market német megfelelője), itt vettem kaját az útra, majd láttam, hogy még időm, így gyorsan szétnéztem a Saturn-ba is. Valóságos nosztalgia volt Saturnba betérni, hát mióta nincs Magyarországon. Annyira nem volt nagy szám, de legalább megnéztem.

De mentem is vissza Köln Hauptbahnhof-ra, hogy kivegyem a csomagomat. 3 perc híján pont meglett a 2 óra. Ezután visszamentem a buszhoz, mert már az a bizonyos 15:30 nem volt messze. El is jött és tényleg jött busz értünk, csak az a busz teljesen máshol volt… El kellett oda sétálni, ami kb. 20 perc volt… Két Deutsche Bahn-os alkalmazott mutatta az utat. Pont 15:30 lett, mire odaértünk. Mindenki nagyon megkönnyebbült, hogy végre volt busz, de az nem volt biztos, hogy melyikre szálljunk fel, ugyanis több busz is volt. Eleinte kettészedték a csapatot, aki Utrechtbe, aki Amszterdamba megy, mert két külön busszal vittek volna minket. De addig ment az egyezkedés, amíg végül eldöntötték, hogy mivel nem vagyunk annyira sokan, ezért az egész társaság egy busszal megy. Utrecht és Amszterdam egyénként is egy útvonalon van. Tehát egy buszra szállt fel mindenki, feladtuk a csomagot és végre elindult a busz Hollandiába. Nagy taps lett az elindulásra. Hát, 16 óra után indultunk el, ami ahhoz képest is durva, hogy a vonat kb. 9:50-re érkezett meg Kölnbe. De ha beszámítjuk azt is, hogy a vonatnak menetrendszerűen 6:23-kor kellett volna Kölnbe érkeznie, akkor 10 órás dekkolás után indultunk tovább.

Kölnről néhány gondolat: Annak ellenére, hogy mennyire akartam látni, összességében azt kell mondjam, hogy csalódás volt. Maga a vasútállomás volt egy hatalmas was ist das (hogy stílszerű legyek), de lehet, hogy azért látom így, mert a bécsi teljesen lenyűgözött. De nem hatott annyira újnak és modernnek. A város meg itt-ott eléggé koszos volt. Sajnos nem volt mentes a környék a hajléktalanoktól, ráadásul elzártabb helykeen erős húgyszag terjengett. Úgy tűnik, illúzió volt az a “tökéletesség”, amit Kölnről gondoltam.

A busz egyszer állt meg egy benzinkútnál, hogy vásároljon, intézze az “ügyes-bajos” dolgait. Nagyjából 18 óra volt, amikor átléptük a holland határt, és 19:30 volt, mire elértük Utrechtet. Nekem már önmagában az nagyon jó volt, hogy végre Hollandiában vagyunk, és a célállomás sem volt annyira messze. Mielőtt a buszhoz mentem volna, ami elvitt Wageningenbe, elmentem egy közelben lévő Albert Heijn-be holnap reggelig elegendő kaját, piát venni magamnak. Hát, komolyan mondom, Albert Heijnben vásárolni életérzés! Mindig is nagyon szerettem oda járni. Kajával most már biztonságban vagyok, de ha eddig nem lett volna elég 5 csomag (1 bőrönd, 2 hátizsák, 1 válltáska, 1 szatyor) a karácsonyfa feelingért, hát lett egy hatodik. Egyébként az az érdekes, hogy semmi fáradtságot nem éreztem, mintha kialudtam volna magam. Utrecht viszont nagyon tetszett.

Megkerestem a buszmegállót, ahonnan indul az 50-es busz Wageningenbe, kiderült, hogy Utrecht Centraal vasútállomáson át vezet az út. Csak az átjárás miatt nem volt üres a vasútállomás, egyébként egyetlen vonat nem járt. De szó szerint: EGYETLEN EGY SEM!

Így maradt a busz. A C4-es megállóhelyre mentem, negyed óra múlva indult onnan a busz. A jegyet a buszon vettem meg, €7.50 volt Wageningenbe. Itt már kényelembe helyeztem magam, azt hittem, hogy lesz nyugodt másfél órám, de nem úsztam meg… 20 perc múlva Zeist-nél leszállított mindenkit a sofőr, hogy az egyik busz visz tovább minket Wageningenbe. Ha a “kamatokkal” együtt számított 10 órás dekkolást kibírtam, akkor mi már ez a pár perc? De innen már tényleg egyenes út vezetett Wageningenbe.

El is értem. Onnan helyi busszal elmenni az irodához, ahol a kulcsot hagyták nekem. Már 22:40 körül volt, az iroda meg természetesen zárva, de mivel előre szóltam, hogy nem jutok el oda a 17 órás zárásig, ezért valami megoldást kértem tőlük. Az iroda ajtaja mellett vannak különböző kis széfek, megírták pontosan, hogy melyikbe teszik a kulcsot, megadták a kódot, és így jutottam hozzá a kulcshoz. Onnan egyenes út vezetett már a szobába, ahova 23:15-re érkeztem meg.

Tehát elindultam hétfőn 10:40 körül, és kedden 23:15-re érkeztem meg. Nagyon nehéz volt, itt-ott kifejezetten éreztem is, hogy komolyan próbára teszik a türelmemet, összességében mégis pozitív érzésem van a sztrájkkal kapcsolatosan. Nem tudom pontosan, mi a követelésük a dolgozóknak (bár gondolom, nem járok rossz helyen gondolatban, ha összefüggésbe hozom az általános munkaerőhiánnyal), de az, hogy az egész vasutas munkaközösség egy emberként áll ki magáért, én ezt fantasztikusnak tartom. És nem az, hogy alkudoznak az elégséges szolgáltatásrók, ami nincs, az nincs! Számomra ilyen egy igazi polgári viselkedés, ahol egy közösség egy emberként tart össze, és kiállnak magukért. Remélem, elérik a céljukat. Sokat lehetne tőlük tanulni. Mondom mindezt úgy, hogy én is szenvedő alanya volt a sztrájknak. Majd kialszom magam.