Holland irodalom órán tanult irodalmi művek listája

A blogomat arra is fogom használni, hogy a holland kultúra hírét vigyem, adjak nekik valami nyilvánosságot. Itt összefoglalnám azokat az irodalmi műveket, amikről tanultunk egyetemen holland irodalom órán. Külön volt régi holland irodalom óra, illetve kortárs holland irodalom, én is ezek alapján választom szét a műveket.

Régi holland irodalom

• Beatrijs
• Nijmegeni Márika
• Karel Ende Elegast
• Burgravin van Vergi
• Reynaert
• Lucifer
• Elckerlijc (Akárki)
• Heer Halewijn

Új holland irodalom

• Multatuli: Max Havelaar
• Hella S. Haasse: Oeroeg (Urug)
• Willem Elsschot: Sajt
• Willem Elsschot: Lidércfény (erről konkrétan nem volt szó, ezt én elemeztem külön)
• Marga Minco: Keserű fű
• Hermans: Het Behouden Huis (ennek nincs magyar fordítása)
• Harry Mulisch: A Merénylet
• Hugo Claus: Mendemondák
• Kader Abdolah: A mecset ura
• Kader Abdolah: De Brieven (rövid novella, ennek sincs magyar fordítása)
• Gerard Reve: Az esték
• Nescio: Az élősködő / Titánok / Költőcske (A Költőcskét olvastuk és elemeztük szövegolvasáson)

Sikeres modulzáró vizsga

Oly nagy örömmel tétetik közzé, hogy sikerült a modulzáró vizsga az egyetemen! Ez egy külön vizsga, amit mi, holland szakosok megírunk (nem tudom, hogy van-e más nyelvi szakokon), lényegében egy B2-es szintű nyelvvizsgának felel meg. Ugyanazokból a feladatrészekből áll, mint egy nyelvi érettségi, vagy nyelvvizsga: Olvasott szöveg értése, nyelvhelyesség, hallott szöveg értése és íráskészség. Meg persze a szóbeli.

Borzasztóan izgultam egyébként, úgy éreztem magam, mintha kórházban lennék, és várok a nagy műtétre. Az azért volt rettenetes, mert annyira nagy dolognak éreztem, hogy az utána következő események nagyon távolinak tűntek. Most is így voltam vele. Mondtam is a szóbelin, és pont az állandóan poénkodó holland tanár vizsgáztatott, mondta is, hogy itt vagyunk, mi mind orvosok, és bizony nagyműtét lesz. És a stílus, ahogy ezt előadta... Nagyon tudja oldani a hangulatot, az óráin is könnyeztünk a nevetéstől.

A többi feladat nagyjából megegyezett a májusi feladattal. Az olvasott szöveg és értése és a nyelvhelyesség teljesen ugyanaz volt. Nem volt könnyű az olvasott szöveg értése, ugyanis a szövegekkel kapcsolatos kérdések egyszerűsítve vannak feltéve, de a szövegben sokkal komplexebben van megfogalmazva, tehát egy bonyolult szövegrészt kellett megtalálni. A nyelvhelyesség leginkább a mondat kiegészítéséről szólt. Az volt a vicces, amikor az egyik mondat az elbocsátásról szólt. Nem tudtam, hogy van hollandul a "kirúgni", ezért májusban oly módon találtam fel magam, hogy az angol "fire" igéjét írtam át hollandul "vuren"-re. Ezen akkor Humbby barátom jót nevetett. De most sem emlékeztem az "ontslaan" igére, ezért "afscheid nemen" (elbúcsúzni) igével helyettesítettem.

A hallott szöveg értése egyetemen nehezebb, mint a nyelvvizsgán, mert a szöveget csak egyszer lehetett meghallgatni. És természetes holland beszéddel beszéltek, tehát nagyon kellett figyelni. Az íráskészségnél meg három téma közül kellett egyet kiválasztani, és amellett vagy ellene kellett érvelni. Mind a három a nyelvtanulásról, nyelvhasználatról szólt. Az "büntetni a helytelen nyelvhasználatot" témát élből dobtam, mert semmilyen módon nem tudok a büntetéssel azonosulni. Helyette inkább "kötelezővé tenném a szaktárgyakat angol nyelven tanítani" témát választottam, de még emellé is motiváló szövegekkel érveltem. Írtam olyat is, hogy "Je kunt het doen! Geloof in jezelf!" (Meg tudod csinálni! Higgy magadban!) Majd a végén: "Nu of nooit? Dit is de grote vraag!" (Most vagy soha? Ez a nagy kérdés!) Közben elképzeltem magamat, ahogy rektorként egy holland egyetem aulájában kiabálom a mikrofonba a motiváló szövegemet és az érveimet. Nagyjából aköré építettem az érveimet, hogy ma már az angol egy világnyelv, így a megszerzett tudásodat világszerte tudod használni, tehát a tudásod sokkal értékesebb lesz.

És úgy tűnik, hogy ezzel sikert lehet aratni. Azt azért tudni kell, hogy nagy különbség van aközött, hogy májusban egy sikertelen hollandiai tartózkodásom után, nem nagyon tudtam, hogy hogyan tovább, el is vesztettem a holland nyelv iránt az érdeklődésemet, és ez mind a vizsgámra is hatással volt. Most meg hogy van valami jövőképem, nemhogy ismét érdeklődök a holland nyelv iránt, hanem ismét érdeklődök a Hollandiába való visszatérés iránt, és lám... máris megfordul a világ.

Mert néhány hete gondolkodok azon, hogy visszatérnék Hollandiába dolgozni. Egyrészt a sikeres záróvizsgától tettem függővé a dolgot (efelé már jó úton haladok), másrészt, azért sem forszíroztam még a dolgot annyira, mert már van tapasztalatom abban, hogy a személyes problémáimat nem oldja meg az, hogy Hollandiába megyek. Ha felmerülnek ugyanazok a gondok, akkor azokkal Hollandiában is ugyanúgy nehéz megoldani, mint Magyarországon. Ráadásul dönteni azért is nehéz, mert ha megállapodok egy helyen, akkor onnan nem lehet csak úgy elmenni, mert az albérlet Hollandiában is, és Magyarországon is sokba kerül. Tehát a jövőmnek ez a része még kétséges. De a mostani sikernek, és a januárban várható diplomának nagyon örülök.

Tegnap vásárolt menőségek

Tegnap lehetőség adódott arra, hogy kicsit elengedjem magam, vásároltam magamnak.

Pótoltam a billentyűzetet, amit még év elején vettem Hollandiában, de nem tudtam hazahozni, mert annyi cuccom volt, hogy muszáj voltam néhány dolgot otthagyni. Sajnos a billentyűzet is áldozat lett. Az csak a véletlen műve, hogy ugyanazt a Logitech G213-as billentyűzetet vettem meg magyar billentyűzet kiosztással, ami Hollandiában maradt. Utólag azonosítottam be fénykép alapján.

De hogy hogyan tudtam megvenni, arra érdemes kitérni. A lényeg röviden az, hogy amikor Hollandiában voltam Erasmuson, Wageningenben laktam a diákszállóban, a bérleti díj és a rezsiköltség fix volt. Körülbelül két hete jött egy E-mail az Idealis.nl-től (a cég, akié a diákotthon), hogy túlszámlázták a rezsiköltséget, a különbözetet visszautalják. Hát, nagyot lestem. Mifelénk eltenni szokás a többletet, viszont az idealis.nl elküldte az éves kimutatást, amiben tételesen elszámoltak a vízzel, villannyal, miből mennyit fogyasztottam, és az utolsó Euro centig visszautalták a különbözetet. Mondtam is Humbby barátomnak, hogy jártam, erre mondta, hogy Hollandiában ez a normális, hogy cégek minden egyes centtel elszámolnak. Ezek szerint utólag is.

A hollandok nagyon komolyan veszik a pénzügyet. Hollandia többek között a kereskedelmüknek köszönhetően került a szerencsés történelmi országok közé. A kereskedelmet meg annyira komolyan művelték, hogy a hosszabb távú üzleti kapcsolat érdekében  Ezek szerint történelmi örökséggel élnek.

És pont annyi többletem volt, amiből meg tudtam venni a billentyűzetet. Ezt úgy veszem, mintha a biztosító fizette volna ki a káromat, amit a költözés során "szenvedtem el". Így tudtam venni egy ugyanolyan billentyűzetet, mint amit ott kellett hagyjak. Legyen ez a követendő példa mindenki számára. Ezt a billenytűzetet kifejezetten hosszabb távra vettem, remélem jó sok évig fog szolgálni. Az alap felszereltségem most így néz ki.

A másik, amit vettem az német nyelvű Haikyuu!! manga. Régen bővítettem a Haikyuu!! gyűjteményemet, így eljött az ideje ennek is. A 14. kötetnél álltam meg németül, így értelemszerűen a 15. kötet következik. Online már elolvastam az egész mangát angolul, de hát egyrészt egy igazi rajongó egyben gyűjtő is, másrészt, németül is el akarom olvasni. A Haikyuu!! története meg van annyira jó, hogy ne csak az animét nézzem meg sokszázszor, hanem a mangát is többször elolvassam.

Ennek is van egy kis története. Nagy örömmel vettem tudomásul, hogy nyílt Budapesten egy új képregénybolt a V26 Képregénybolt. Bementem oda szétnézni, és meglepetten konstatáltam, hogy már minimum 2.950 forint egy manga. Abból a szempontból értem, hogy drágult a papír, meg infláció is volt, ezért nem adhatják már például a Naruto mangát 2.000 forintért, mint annak idején, amikor megjelent, de hogy néhány szám 3.950 forint, az azért... Főleg az, hogy a Naruto manga 1. kötete is a drágább árkatóriába tartozik, tehát ki kell nyitnia a pénztárcáját annak, akinek 2023-ban jut eszébe elkezdeni Narutót olvasni magyarul.

Ehhez képest a Bookline-on 2.866 forint a Haikyuu!! 15. kötete. Olcsóbb, a német nyelv nekem nem okoz komoly gondot, meg az, hogy import termék. Ehhez képest kifejezetten jó ár a Haikyuu!! manga, főleg, ha számításba vesszük azt is, hogy árrés is alig van rajta, hiszen az eredeti ára €6,95, ami kb. 2.700 forint. Azt odáig értem, hogy valószínű, hogy Bookline valószínűleg olcsóbban kapja meg, de ha úgy vesszük, szállítási költség gyanánt is minimális összeget pakolt rá, tehát nagyon jó áron adják a német nyelvű mangákat.

Sajnos emiatt nagyon nehéz a magyar manga piacot támogatni. Ha kicsit nyugat felé nézek, szerencsémre tudok németül, ráadásul gyűjthetem az abszolút kedvenc mangámat, akkor egyértelművé válik, hogy melyiket választom.

Hazautazás

Na most aztán kivonatoztam magam rendesen, visszatértem most Magyarországra. Sok cuccom maradt még Hollandiában. Egy részét DPD csomagküldő szolgálattal küldettem haza, ezek úton vannak. Nagyjából sikerült annyit hazaküldeni, hogy a többiről ránézésre azt gondoljam, hogy el tudom őket egyedül is vinni.

Aztán végül ennyi csomaggal jöttem haza.

Ezt mind egyedül. A két bőrönd nagyon nehéz volt… Sőt, minden nehéz volt. A vállamat és a hátamat egy darabig nem fogom terhelni, hogy regenerálódjanak. És még csak nem is ennyivel indultam el, hanem plusz egy csomaggal. Alphen aan den Rijn-ből Utrechtbe 0:39-kor indult az utolsó vonat, azt hittem, hogy ha 23:45 körül elindulok, akkor kényelmesen elérem, mivel számítottam arra, hogy lassan fogok ennyi csomaggal haladni. Átlagban 20-25 perc az út gyalog a vasútállomásig onnan, ahonnan laktam. De lett kb. 70 perc. Ugyanis annyira nem tudtam haladni, hogy úgy kellett csináljam, hogy a felét elvinni valameddig (kb. 50 métert haladtam), majd azt le, vissza a másik feléért és előre menni 100 métert, aztán vissza az elsőért, újabb kb. 100 méter. Tehát lényegében kétszer tettem meg a távot a volt albérlettől a vasútállomásig. Így a vonat természetesen nélkülem ment el. De nem votam elveszve, mert ment a 870-es busz a Schiphol repülőtérre és onnan ment vonat éjjel Utrechtbe. 1:18-kor indult a busz és rendben odaért a repülőtérre. Aztán, ahogy láttam, hogy mennyi helyet foglal az a rengeteg minden, amit magammal vittem és mennyit szenvedtem, mire odaértem a buszpályaudvarig (természetesen itt is a vasútállomás mellett van), úgy döntöttem, hogy megszabadulok néhány dologtól.

Mert már a buszról való leszállás is borzalmasan nehéz volt. Ennek jegyében lettem szegényebb egy nagy LIDL-ös táskával, benne a Philips monitorral, a Logitech billentyűzettel, valamint azokkal a kajákkal, amik még az albérletben maradtak (amiket megcsinálhattam volna itthon, tehát, nem az útra vettem). Az előbbi kettőt nagyon sajnálom, mivel nagyon jók voltak és hosszútávra vettem őket. De ott és akkor nem találtam mást, amivel könnyíthetnék a helyzetemen. Aztán persze itthon, amikor szétpakoltam, láttam olyan dolgokat, amiket kevésbé sajnáltam volna, de ahhoz nagyon szét kellett volna pakolni. Idő lett volna rá, hiszen 1:57-kor érkezett meg a busz a repülőtérre, a vonat meg 3:13-kor indult. Igazából nem stresszben voltam, de ez is egy olyan szélsőséges helyzet, amiben, ha ott és akkor jól döntöttem volna, akkor sokat menthettem volna a helyzeten. Ez hiányzik belőlem, ebben szeretnék fejlődni.

A vonat negyed órás késéssel érkezett meg, de az út rendben volt. 4:17-re érkezett meg Utrechtbe. Úgyhogy volt majdnem 2 órám a vonat indulásáig. Nagyon nem volt erőm bármit is csinálni, mert fáradt voltam, ugyanakkor aludni se mertem, nehogy elvigyenek valamit. A vonat 6:09-kor indult Eindhovenbe, ott 21 percem volt az átszállásra. Bár nagyon nem kellett átszállni, mert a vonat Venlóba ugyanarról a vágányról indult, ahol leszálltam.

Venlóban volt nagyon durva, mert eredetileg 7 perc lett volna az átszállás, de mivel 3 perc késéssel érkezett meg a vonat, ezért 4 perc alatt kellett eljutni a 3. vágányról az 1. vágányra. Az volt a szerencse, hogy volt lift. Mivel az nem kérdés Hollandiában, hogy működik-e a lift, ezért életet mentett. De igen messze volt a vonat a lifttől, ezért mindennel együtt rohanni kellett. Nagyon rossz volt az az érzés, hogy nincs pihenés, mert ha elmegy a vonat, akkor órákkal hosszabbodik meg az út. Mellettem egy ázsiai férfi is sietett a vonathoz. Nem vett el tőlem egy csomagot sem, hogy segítsen, de azt megtette, hogy a lépcsőn állva ott tartotta a vonatot, amíg oda nem érek. De ennyi cuccal rohanni a vonathoz, olyan volt, mintha valami hadseregben lennék kiképzésen. Borzalmas szenvedés árán meglett a vonat, de úgy kell elképzelni, hogy amint felszálltam, már jelzett is, hogy zárják az ajtót és indul a vonat.

Innen Düsseldorfba vezetett az út. Kicsit aggódtam, hogy fog-e késni, az elmúlt hónapok német tapasztalatai után, de ez nem történt meg. 15 perc volt Düsseldorfban az átszállás. Fővasútállomás lévén volt lift és a működése Németországban sem kérdés, ezért kényelmesen elértem a vonatot. 9:24-kor indult és ez már egyenesen ment Bécsig. 18:47-re érkezett meg. Jó dolog bő 9 órán át vonaton lenni. El tudom tölteni az időt, nekem nem probléma, ha sokat kell utazni. Tudtam egy kicsit aludni, úgyhogy egész jó állapotban érkeztem meg Bécsbe. Itt kellett bizalomjátékot játszani, mert rengetegen utaztak ezért kellett helyezkedni, illetve helyet a bőröndöknek csak tőlem távol tudtam találni, mivel útban nem lehettek. De mivel sokak bőröndje volt a tulajdonosától távol, ezért nem éreztem, hogy nagyon aggódnom kellene. Egyszer, kb. másfél óra múlva azért rájuk néztem és a helyükön voltak.

Bécsre már elfogyott a kajám, ezért bementem az Intersparba venni néhány dolgot. Itt már azért nem voltam annyira fáradt a rengeteg csomaggal, mert megnyugtatott, hogy egyrészt jó volt az út, másrészt mindjárt vége. De ha úgy vesszük, ekkor már 19 órája úton voltam. Az volt a szerencsém, hogy az itteni vonat Bukarestig ment, ezért azt gondoltam, hogy elmehetek ezzel egyenesen Szolnokig. Békéscsaba után vágányzár van, ezért terelőúton, Berettyóújfalu felé jár a vonat, egyébként ez az a DACIA nemzetközi gyorsvonat, mely eredetileg Bécstől Békéscsabán át megy Bukarestig. Nem egészen úgy volt, ahogy elgondoltam, mert egy magyar kocsiba szálltam be, melyet Budapesten lekapcsolnak, ezért amikor megérkezett 22:20-kor a vonat Keletibe, át kellett mennem egy hátsó, román kocsiba. Azzal mehettem el Szolnokig. Egy férfi volt a fülkében, aki szintén Békéscsabéig ment. Felajánlotta a segítségét, meg egész jókat beszélgettünk az úton, annak ellenére, hogy fáradt voltam.

A szolnoki átszállás mondjuk problémás volt, mert nem az eredetileg meghirdetett 1/b vágányra érkezett meg, hanem a 4. vágányra. Mivel a vonat Békéscsabára az 1/a-ról indult, ezért az eredeti terv szerint érkezett volna meg, nem kellett volna lépcsőzni. És hát a szolnoki vasútállomásnak nemcsak az az egyik nagy átka, hogy úgyszólván igencsak ráféne egy alapos felújítás, hanem, hogy hiányzik a felvonó is. De ez ott és akkor nem zavart, csak érjünk haza. Szolnok után már nem nagyon beszéltünk, mert annyira fáradt voltam, hogy csak bealudtam. Úgy kellett felkelteni, amint Békéscsabára értünk. Meg itt már ki lettem úgymond kompenzálva azzal, hogy az 1. vágányra érkezett meg a vonat (nem az eredetileg meghirdetett 4. vágányra), ezért egyből lehetett menni a taxihoz. Onnan meg már…

Jó volt, szerettem mindennel együtt. Most az a fontos, hogy lediplomázzak és küzdjek magamért. Utána meg megragadni a lehetőségeket. Az sokat segített rajtam, hogy elsirattam, elgyászoltam a veszteséget, ennek köszönhetően megkönnyebbültem és most már tudok előre nézni. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem gondolok már vissza, de igyekszem ezt motivációként a javamra fordítani, hogy újra kint leszek Hollandiába. Folytatódni fog ez a történet.

De tényleg azt tudom mondani, hogy az utóbbi bő 2 hónapot nem lehetett már kibírni. Ki lehet próbálni, milyen az, amikor egy autistával élsz együtt, akinek teljesen saját életritmusa van, nem tudok tőle normálisan aludni éjszakánként (kevés volt a tényleg nyugodt éjszaka), ezzel együtt bejárni Hollandia egyik elit egyetemére, teljesíteni az ottani magas elvárásokat. És mivel Hollandiában nem olyan könnyű csak úgy költözni, ez az egész sok volt nekem.

Az igazság az, hogy nem az életritmusa zavart a legjobban, mert mindenki úgy él, ahogy akar (amíg nem zavarja a másikat vele…), hanem hogy soha nem láttam, hogy bármi produktívat csinált volna. Munkája nincs (ezen mondjuk nincs mit csodálkozni, mert a kommunikáció is nehézkes vele… szó szerint lassabb a felfogása), de olyat se láttam, hogy olyat csinált volna, amitől több lett volna. Nem írt, nem rajzolt, nem barkácsolt, egyebek… Nem alkotott semmit. És mivel olyannak láttam őt, amilyennek gyűlölném magam, ezért nem tudtam tisztelni őt. Erre rájött az, hogy a lakás borzalmasan mocskos volt. Amíg ott voltam, a mosogatáson kívül semmi mást nem csinált. És nem azért, mert egy átlag emberhez képest igénytelenebb, hanem mert nincs “szeme” arra, hogy milyen körülmények között él. És még ott az a kutya is… Ezt csak azért írtam le, hogy láttassam, hogy is lehet még járni külföldön. Tényleg olyan volt az egész, hogy innen csak elmenni lehetett (mivel a problémák békés megbeszélése nem vezetett eredményre), de ha nincs más út, akkor csak így.

Gyakran eszembe jutott, amikor 2015-ben dolgoztam Békéscsabán az AUT-PONT alapítványnál, hogy ott miket láttam, illetve rendezvényeken is besegítettem. Jók ezek az érzékenyítő programok, meg tényleg szükség van arra, hogy minél többen tudják, hogy mi fán terem az autizmus, de a valóság az, hogy teljesen más a helyzet akkor, ha ennek a negatív velejárói közvetlenül érnek. Ami szintén baj, hogy már akkor megszólalt a vészcsengő bennem, amikor ismerkedés gyanánt még csak videochateltünk az elején. De akkor úgy voltam vele, hogy hát ne ítéljük el őt, hiszen ő is csak ember. De sajnos az ő esete csak megerősítette azt, hogy ha megszólal a vészcsengő, akkor azt komolyan kell vennem.

De ez már így alakult, a következő ennél csak jobb lehet.

Visszatérés Hollandiába

Tegnap visszautaztam Hollandiába, ma délelőtt érkeztem meg. Vonattal jöttem, az egész út mindennel együtt kb. 22 óra volt. Most úgy volt a jegyem, hogy Budapestről Salzburgig mentem RailJet vonattal, majd onnan egy bajor régió vonattal Münchenig, majd onnan egy hatalmas Deutsche Bahn vonattal egészen Düsseldorfig és a többi, de itt érdemes megállni, mert megint Németországban volt a legérdekesebb az út.

A RailJet és a régió vonatok nagyon jól mentek. 15:40-kor indult Budapestről és kb. 20:54-re érkezett meg Salzburgba. Eredetileg 22 perc lett volna átszállásra, ami stimmelt is, de direkt sok kaját vittem magammal, mert számítottam arra, hogy ez a 22 perc nem lesz elég arra, hogy vegyek magamnak ennivalót. Amikor Bécsben szálltam át, akkor volt kb. 50 perc, az pont elég arra, hogy az ottani nagy InterSparban bevásároljak magamnak. Salzburgban is van egy Spar és pont amellett a vágány mellett volt az aluljáróban, ahol szálltam le a vonatról. Úgyhogy csak bementem szétnézni, venni 1-2 dolgot. Nem maradtam sokáig, kényelmesen elértem a vonatot Münchenbe. A német határnál állt a vonat, mert a rendőrség keresett valakit. Pont a velem átellenben lévő két széken ülő két férfit szállították le a vonatról. Megnézték az én személyimet is, szerencsére nem engem kerestek. Az út utána sima volt. Próbáltam tanulni az egyetemre, de nem volt annyi net, hogy elérjem online a tananyagot, úgyhogy maradt a könyvolvasás.

23:17-re érkezett meg a vonat Münchenbe, elvileg 0:01-kor indult volna a vonat, de később is állt be a vágányra, illetve az indulást is 0:31-re írták ki. Na mondom, csodálatos. Megint lesz egy kalandom Németországban, mint eddig mindig? Düsseldorfban ugyanis csak 17 perc az átszállási idő és melyik a vonat, amelyik behoz 13 perc késést? De ez is csak arra lenne elég, hogy pont akkor induljon el a vonat, amikor megérkezek, és hát mivel a teleportálás képességét még nem találták fel, ezért az lenne a jó, ha minimum 20 percet hozna be. Na most az érdekesség az, hogy a kiírás szerint Stuttgartba valamikor kb. 2:16 helyett 2:42 lett volna (mint ahogy annyi is volt), viszont a következő megállóra, (melynek nevére nem emlékszem) 3:35 körüli érkezését már pontosnak írta. Én nem tudom, hogy hogy csinálta, de ez így megtörtént. 26 perces késést kihozott 0 percre... Nem tudom, hogy van a német vasútnál, de önmagában az furcsa volt, hogy Stuttgartnál visszafele indult el a vonat. Igencsak nagyot néztem, amikor teljes sebességgel vágtatott a vonat, visszafelé, de gondoltam, csak tudja már a mozdonyvezető, hogy merre megy. És megcsinálta. A vonat tényleg vágtat Németországban.

225 km/h-val hasított a vonat Németországban. Nem ez volt a rekord, 250 km/h-val is ment, de ez tényleg annyira gyors, hogy a tájat nem lehet rendesen látni. Ilyet még nem láttam, hogy csak úgy behoz egy vonat egy majdnem fél órás késést, ráadásul, hogy ezt megtegye, visszafele indul el... Ennek köszönhetően menetrend szerint 6:17-kor érkezett meg a vonat Düsseldorfba így az átszállás kényelmes volt. Mit nekem repülés, sokkal kalandosabb egy vonatút.

Düsseldorfból már Hollandiába ment a vonat, pontosan Venlóba. Itt mondjuk lekéstem már az Utrechti csatlakozást, mert állt az egyik megállónál még Németországban, de ez innen már annyira mindegy, mert Venlóból már 30 percenként jár a vonat Utrechtbe. Egyébként is teljesen más időzónában élt ez a vonat, ugyanis majdnem 20 éve megállt az idő.

Magyar vasutat szokás gúnyolni a kiírásai miatt, ezt magyarázza meg nekem valaki. De ami hasonlóképpen megmosolyogtatott, hogy ez a vonat aztán hova megy vissza Venlóból.

Ez ilyen "Hamm, bekaplak!" feeling, életemben nem hallottam még "Hamm" nevű városról. De ahogy utánanéztem a nagyobb városok közé tartozik Németországban, kb. 180.000 lakosa van. Ehhez képest csak most találkoztam vele először.

Szóval Utrechtig rendben ment az út, onnan meg már Alphen aan den Rijn már igazán semmiség... lenne, ha nem felejtettem volna el érvényesíteni az OV-chipkártyát. Elfelejtettem, hogy a nemzetközi jegyem Utrechtig szólt, onnan már nem vagyok legálisan vonaton. Márpedig ez kritikus volt, ugyanis pont járt a kalauz megnézni a jegyeket, kártyákat. Szerencsére akkor láttam meg messzebb, amikor elérte a vonat Woerden városát, úgyhogy itt leszálltam. 30 perc múlva indul a vonat, legfeljebb szétnézek ebben a városban, úgysem voltam itt még soha. Úgy tűnik, tényleg érdemes Hollandiában alaposan szétnézni, mert ez a város is nagyon szép, rendezett.

Én nem tudom, hogy van ez, hogy Hollandia ennyire tiszta és rendezett, de erre mindig rácsodálkozok. Olyan, mintha nemcsak gazdája lenne az országnak, hanem gondját is viselnék. A város temploma is nagyon szép.

Máskor is megcsinálom azt, hogy elfelejtem érvényesíteni a kártyát és a kalauzt meglátva rémülten leszállok egy városban, hátha látok még valami hasonló csodát. Visszafele persze már érvényesítettem a kártyát és a következő vonattal már eljutottam Alphen aan den Rijn-ig.

Szép volt az út, kellemes, hiába tart majd' 24 órán keresztül az út, jobban szeretek vonatkozni, mint repülni. De az igazság az, hogy nem maradok itt sokáig.

...de csak egy pár napig

Végül abbahagytam a Leideni egyetemet, mert annyira nehéz volt, hogy nem bírtam el vele. Hogy mit jelent a "túl nehéz", jól példázza az, hogy holland nyelvi teszteknél 80%-ot kell elérni, hogy az sikeres legyen. Én konkrétan itt tapasztaltam meg, hogy a tanárok úgy alakítják az érdemjegyet, ahogy nekik tetszik. Ezt azért tartottam meglepőnek, mert Hollandiában 10-es rendszerben értékelik a diákokat, sőt tizedes értemjegy is van. Hollandiában 5,5-ös érdemjegy kell a sikeres eredményhez, amit teljesen logikusnak tartottam, hiszen a magyar egyetemeken is jellemzően 50-60%-ot kell elérni a sikeres vizsgáért, miért is ne lehetne Hollandiában is 55% a követelmény? De ahogy azt a Móricka elképzeli... 80%-os eredménynél kapja meg itt a diák a 5,5-ös érdemjegyet. De hogy alatta mi van... Én három nyelvi tesztig jutottam el, mire eldöntöttem magamban, hogy ennek nincs értelme. A legjobb eredményem 60% volt és milyen érdemjegyet kaptam rá? 1,4 ... Ez annak az ékes példája, hogy annyira szigorú már, hogy már amiatt nem veszem komolyan az egészet. Már amiatt nevetek kínomban, az eredményt látva. Már az esélytelenek nyugalmával sem tudom megírni a tesztet.

Az is igaz, hogy összességében tényleg nagyon magára van hagyva a diák. Sokat kell önállóan tanulni. De nemcsak ez a bajom. Hanem egy olyan könyvet kaptunk, amely lényegében egy szótár. Ott van benne témakörökre szedve a rengeteg szó, példamondattal és ennyi... Három témakörnyi szóözönönként van egy teszt. Az órával kapcsolatosan két komoly kritikám van: 1. Semmi nyelvtant nem tanulunk, 2. Az órák témája teljesen más, mint amilyen szavakat kell megtanulni. Innentől már... majdnem azt írtam, hogy értelmetlen bejárni órákra, de majdhogynem igen. Mert a házi feladat is órák témájából van, plusz még szavakat megtanulni más témákból, mindabból kiváló tesztet írni... Konkrétan feszültségforrás lett számomra a holland nyelv tanulása.

Erre rájött az, hogy milyen albérletben laktam, milyen a tényleges lakáshelyzet Hollandiában... Ez így az egész nekem túl sok volt. Éjszakákon át, sorozatban nem tudtam normálisan aludni. Aztán fáradtan bejárni órákra... Nem bírtam, nekem a február-március borzalmasan nehéz volt. Április 1-jén mentem Angliába a nővéremhez, majdnem rácsodálkoztam arra, hogy van olyan, hogy egész éjszaka csend van? Van olyan, hogy külső zaj nélkül végig lehet aludni egy éjszakát? Micsoda luxus... Aztán Magyarországon is nyugalom volt.

Aztán persze... Most megint más itt lenni Hollandiában, ahogy egy komoly stresszfaktort ledobtam magamról. Újra örülök mindennek itt, nagyon szeretem hallgatni, hogy az emberek hollandul beszélnek, szeretem látni a holland nyelvű kiírásokat, egyáltalán hollandul szólni valakihez. Csak ezt most átmenetileg nem élvezhetem. Talán most jutott el ténylegesen a tudatomig a veszteség érzése, jól esett délután kisírni magamból ezt az egészet. Ezt csak most tudtam megcsinálni. Annyira stresszes voltam, hogy sírni nem tudtam, hiába üvöltöttem legbelül.

Tényleg magas volt nekem a Leideni egyetem. Az Ede-i egyetem azért volt más, mert az nem Universiteit, hanem Hogeschool, tehát, főiskola. És most végiggondolva, az az én szintem. Itt Hollandiában az egyetemeken tényleg szinte professzorokat képeznek. A főiskola az olyan, hogy valaki magas szinten érdeklődik valami iránt, azt gyakorlati jellegű képzésekkel elsajátíthatja. És abban kaphat egy jó állást. Ez az, ami nekem megfelelő. És különben a magyar egyetemen a szakdolgozat írása közben a konzulensem kritikája által csak megerősítést nyertem arra vonatkozólag, hogy hol is van a helyem. Többször szóvá tette ugyanis, hogy nem eléggé tudományos az írási stílusom. És tényleg... De ebbe benne van az is, hogy nem célom az Élet és Irodalomba írni, ahogy nem célom a Magyar Tudományos Akadémiának előadást tartani. Egyszerűen csak a tudásomhoz mérten legmagasabb szinten akarom kifejezni magam, megszólítani velük az átlagembert és ez a... magyar szemmel nézve az egyetem alapszaka. Ez a felső határ nálam. Ezen a szinten van az Ede-i egyetem, a Leideni ennél jóval magasabb.

De hiába is szabadultam meg egy stresszfaktortól, hiába is szeretek itt lenni, nekem most az a kisebbik rossz, ha hazamegyek. Egyrészt semmi nem garantálja, hogy teljesítem a Leideni egyetem követelményeit és akkor az egész csúszik legalább egy félévet. Másrészt járok megint pszichológushoz, most konkrétan azzal a céllal, hogy valami megküzdési stratégiát kapjak az ilyen szélsőséges helyzetekre. Mert ez kikerülhetetlen. És nem elmenekülni akarok ebből a helyzetből, hanem megküzdeni velük, de erre jelenleg nincs eszközöm. Sejtésem már van, hogy merre induljak, de ezt akarom pontosítani. Meg lehet, hogy másfele is el kell induljak.

Most a gyász ideje van. Azon vagyok most, hogy a fájdalom érzése mellett lediplomázzak. Illetve igyekszem arra kondícionálni az elmémet, hogy ne azon aggódjak, hogy mi lesz a jövőben, hanem tegyem a dolgomat a jelenben, építkezzek belőle és ha adódik egy jó lehetőség a jövőben, akkor azt megragadni. Az is lehet, hogy a három nemcsak a magyar igazság, de a holland igazság is.

Utazás Angliába

Több mint 3 év után ismét Angliában vagyok a nővéremnél. Ő hívott meg magához, hogy töltsek itt egy pár napot én meg örömmel. Jó itt lenni, mindig olyan érzésem van, amikor itt vagyok, hogy na én itt maradok és itt fogok élni. De ez most két okból sincs így: 1. Nővéremnek túl sok dolga van és nincs lehetősége aktívan segíteni, 2. Anglia nem EU-tag. Bár nem vagyok semmilyen politikai aktivista, de úgy gondolkodok, hogy az EU-nak legyen bármilyen problémája, jobb EU-tagnak lenni. Egyébként sem lehet csak úgy Angliában maradni, de az, hogy nem EU-tag, az az utazás szempontjából is komoly probléma volt.

10-kor indult a gép Amszterdam Schiphol repülőtérről, 5.30 után nem sokkal indultam el otthonról. A 470-es busz közvetlen visz el Alphen aan den Rijn-ből a repülőtérre, de szombat lévén (április 1-jén jöttem ki) ritkábban járnak a buszok. A repülőtéri 40 percenként, úgyhogy azon voltam, hogy a 6.08-as buszt elérjem. Ez kényelmesen meg is lett. De hogy mennyire üres a város kora reggel, szinte megihletett.

Talán szellemek is járnak ilyenkor errefelé... Mindenesetre a busz rendben elindult. Az utazás nekem ingyen volt, ugyanis amikor bejelentkeztem, akkor egy levélben küldtek a buszra két ajándék napijegyet. Az egyiket direkt erre a napra tartogattam. A busz jól ment, semmi gond nem volt az út során. Az amszterdami repülőteret most láttam életemben először. Hatalmas... Mondjuk, nem csoda, mert a világ minden tájára megy innen közvetlen járat, így a gépeknek célállomásuktól függően külön felszállópálya kell. De hát akkora, mint egy kisebb város.

Egy kis időm volt nézelődni, de 8 órára már a kapunál kellett lenni, hogy leadjam a csomagot. Jól ment a sor, csak amikor én kerültem sorra, akkor jött a baj. Felmutatom a beszállókártyát, a személyi igazolványt, de tanácstalanul nézek magam elé, mert a hölgy kéri az útlevelet is. Abban a pillanatban leesett, hogy Anglia már nem EU-tag és hogy nem lehet csak úgy az országba beutazni. Az meg otthon maradt... Az volt a nagy szerencsém, hogy minden, még korábbi holland dokumentumot elhoztam Hollandiába és közéjük tettem az útlevelet, hogy egyszer még kellhet. Hát most kell és nagyon jó, hogy itt van. Mert hogy felhívtam anyámat és nővéremet is, hogy mit tegyek, végül a nővérem ötlete volt, hogy fogjak egy taxit és szaladjak haza az útlevélért, még elcsíphetem a gépet.

Nem mondom, sokba fog ez kerülni... Nem egy nagy talány, hogy a taxiórák közül a repülőtéri taxióra az Olimpiai bajnokok, akkora sebességgel szalad. Hát, megtettem, felszaladtam az útlevélért, szerencsére tudtam, hogy hol van, gyorsan le és vissza. Oda-vissza volt 50 km az út és került 170 Euróba. Csak a repülőt nem értem már el. 9:26-re ért vissza a taxi a repülőtérre, a kaput meg 9:30-kor zárták. Mire odaértem, már zárva volt a kapu, úgyhogy ez elment. A végső megoldás az volt, hogy akkor menjek ma a 15:50-es géppel Manchesterbe. Meglepetésre eléggé olcsó volt a jegy (ahhoz képest, hogy ma utazok), de ez akkor sem hiányzott.

De így legalább volt idő egy kicsit szétnézni a repülőtéren. És amilyen hatalmas, el is telt az idő azzal, hogy szétnéztem.

Nem lehet elég képpel kifejezni, mekkora. Bár igazság szerint azon túl, hogy hatalmas, mégis csak olyan repülőtér, mint bármelyik más. Nem olyanok a repülőterek, mint legalább a vasútállomások, hogy legalább valamiben egyediek lennének. A repülőterek olyanok, mint a plázák, szinte mindegyik ugyanúgy néz ki. Ezért is stílszerű, hogy az amszterdami repülőtéren van egy pláza is.

De legalább keresztül-kasul körbejárva eltelt az idő. Eredetileg 15.50-kor indult a gép, de ez meg késett. De itt már legalább a csomagfeladás gördülékenyen ment. Kevesen is voltak, úgyhogy gyorsan sorra kerültem. Az átvilágításon a táskám természetesen fennakadt (mivel sok elektronikai cuccokat viszek magammal, ezért az a meglepő, ha egyből kiadnák). A sok Pen Drive-ot hoztam magammal, az okozta a problémát.

Izgalmak erre a járatra is voltak, mivel a végső ellenőrzésre (amire felengednének a gépre) az EasyJet alkalmazása nem akarta betölteni a beszállókártyát. Innen ezért rendeltek vissza, mondván, hogy előbb beengednek mindenki mást, utána megnézik, hogy mi a helyzet velem. Azt mondjuk nem tudhatja a csaj, hogy csomagom is volt, ahol már ellenőrizték a beszállókártyát, de akkor is elgondolkodtatott, hogy itt már az égiek nem akarják, hogy eljussak Angliába? Végül nem kellett megvárnom a sor végét, odajött egy másik, csaj, neki szóltam, hogy milyen bajom van. Ő már foglalkozott velem. Az útlevelem alapján megnézte a számítógépben, hogy benne vagyok-e a rendszerben. Megtalált, így én is mehettem. Végül a gép is többet késett, de legalább az út jó volt. Jól ment, az időjárás is rendben volt. Bár mennyi az út Amszterdam és Liverpool között? 1 óra 20 perc. Alig, hogy felszállt, elértük a repülési magasságot, már landoltunk is és földet értünk.

Jó volt. Majd összefoglalólag írok az Angliában megélt dolgokról.

Rotterdam

Mégiscsak beütemeztem egy utazást, méghozzá Rotterdamba. Ez Hollandia második legnagyobb városa, amellett, hogy itt található Európa legnagyobb kikötője, két dologról híres még. Az egyik az 1940-es bombázás, aminek következtében a belváros szinte teljes egészében megsemmisült. Még a első félévben tanultunk róla, mutatott is a tanár képet arról, hogy nézett ki Rotterdam a bombázás után. Egészen sokkoló, tényleg a földdel tették egyenlővé a belvárost. A másik az, hogy itt élnek a legnagyobb arányban bevándorlók. Olyannyira, hogy Rotterdamnak marokkói származású polgármestere van.

Nem is annyira látnivalókat mentem nézni, de ha lett volna, amiről tanultunk volna, azt kíváncsian megnéztem volna. 4. félévben tanultunk holland kultúrtörtémelmet, és az eddigi utazásaim során is azokat a templomokat, műemlékeket néztem meg, amikről tanultunk. Megnéztem, hogy amikor Dél-Holland tartomány volt a téma, volt-e valami Rotterdamból, de nem. Valószínűleg azért, mert a bombázás miatt műemlék jelentősségű épületek semmisültek meg. És tényleg… Eléggé modern hatást keltenek az épületek, Rotterdamnak nincs meg az a tipikus hollandos hangulata.

Én is más miatt jöttem ide. Vonattal mentem Alphen aan den Rijn-ből, Goudában szálltam át. Tényleg egy szombaton majd Goudába is átmegyek, megnézni a sajtvásárt. De most csak átszállóban voltam. A vonat Rotterdam Centraal vasútállomásig ment. Meglepett, hogy Leeuwardenből indult. Az ország északi végéből jó nagy utat tett meg. Maga a vasútállomás is inkább új.

Meg egy lejárónál találtam egy idézetet Erasmustól:

“A tér a testeket választja el, nem a szellemeket.” Szép üzenet. Rotterdam büszke arra, hogy Erasmus ott született, ezért “Rotterdami” Erasmus néven terjedt el a köztudatban. De egyes források szerint Goudában született, Rotterdamban csak négy évig élt. A lényeg, hogy hatalmas elme volt a 15-16. században, olyan írásai vannak, amik még most is aktuálisak.

A “Centraal Station” kiírás a külső főbejáratnál viszont eléggé régies hatású.

Mivel nagy távolságokat terveztem megtenni, ezért biciklit kölcsönöztem. A külön kihívás volt megtalálni a biciklikölcsönzőt, Nem gondoltam volna, hogy kívül volt az aluljáróban. Az a lényeg, hogy a vasúttársasághoz tartozó biciklit “OV-fiets” lehet országszerte kölcsönözni. Eleinte azt hittem, hogy mivel van NS-Flex előfizetésem, ezért ingyen használhatom a biciklit, de ma láttam, hogy felszámolták érte a €4,45-ös díjat. Első eset volt azóta a félév óta, mióta itt vagyok Hollandiában, úgyhogy elmegy. Eleinte szokatlan volt a bicikli, de nagyon jól ment.

Az egyik, amire kíváncsi voltam, az a magyar bolt. Van Alphen aan den Rijn-ben lengyel bolt, amikor voltam ott bent szétnézni, akkor jutott eszembe, hogy még Wageningenben gondolkodtam azon, hogy van-e ott, a környéken magyar bolt, de nem. Itt van egy, Rotterdamban.

Kíváncsi voltam a kínálatukra. Volt néhány termékük, amit tényleg csak otthon lehet kapni. Sokáig viszont nem tudtam szétnézni, ugyanis volt egy olyan problémám, hogy nem tudtam lezárni a biciklit. Hiába fordítgattam a kulcsot ide-oda, sehogy nem akart kijönni. Ahogy bementem a boltba, próbáltam segítséget kérni, de ők sem tudták, hogy kell lezárni, úgyhogy vagy a zár volt hibás, vagy olyan bonyolult a mechanikája, hogy külön meg kellett volna kérjem ott, aki adta a bicikliket, hogy mutassa meg, hogy kell lezárni a biciklit. (Igen, a képen jobb oldalt van az általam kölcsönzött bicikli.) Egyébként kedvesek voltak. Bíztam abban, hogy több mindent is fogok tudni venni, de végül a sietségben csak egy Hell Gamer energiaitalt vettem €1,25-ért.

Ezután átmentem a város déli részére a “Zuidplein”-re. 6 km-t bicikliztem, úgyhogy egy vonalon elég sokat láttam a városból. Tényleg nem láttam olyan épületet, ami olyan nagyon régi lenne, hogy műemlék jelentősségű lenne. Cserébe viszont eléggé modern külsejű a város, inkább tetszett. Kellemes csalódás volt, valamiért olyan érzésem volt, hogy az egész város olyan lesz, mint Budapest VIII. kerülete. Ehhez képest pozitív volt a benyomásom. Viszont tényleg nem láttam egy olyan épületet sem, ami megállásra és fényképezésre késztetett volna. Esetleg a városháza (ami csodával határos módon túlélte a bombázást), de ahogy néztem a térképet, miközben mutatta az utat, ahogy bicikliztem, inkább múzeumok vannak, amiket érdemes lehet meglátogatni. Majd legközelebb megnézem, hogy milyen múzeumok vannak Rotterdamban, melyek kiállításai érdekelnek, és azért visszajönnék. Egyébként az épületek döntő többsége inkább új. Viszont busz mellett van metró és villamos is a városban, ami el is kél, hiszen majdnem 600 ezren laknak itt.

Megérkeztem Zuidpleinre, ami erősen Kőbánya-Kispestre emlékeztetett azáltal, hogy a földszinten van egy buszpályaudvar helyi járatokkal, közvetlen mellette egy nagyobb bevásárlóközpont.

Igyekeztem jó képeket csinálni, hogy láttassam, hogy néz ki az épület, de hát, mint látható, nem a dizájnja miatt járnak ide az emberek. Az viszont meglepett, hogy a bevásárlóközpont holland mértékhez képest meglepően nagy. Inkább a bevásárlóutcák jellemzőek Hollandiában, plázák – ha vannak – kisebbek, inkább csak extrában vannak jelen nagyobb városokban, mint például Breda, Eindhoven. Bár még itt, Alphen aan den Rijn-ben is van egy. Ez a Zuidplein kétségtelenül a legnagyobb, amit eddig láttam Hollandiában és ez emlékeztet leginkább azokra a plázákra, amik Magyarországon is vannak.

Itt a CeX-et akartam megnézni. Nem nagy, de jól néz ki. Van egy másik videojátékos üzlet ebben a plázában, méghozzá a Game Galaxy.

Nem hallottam még róluk, de ahogy szétnéztem, ez nem is csoda, hiszen csak ez az egy üzletük van. Tehát nem országos hálózat. Cserébe viszont elfogadható áron vannak itt a játékok. Egészen régiek is, de amikor megláttam a Mario Party 3-at €300-ért, azért nagyot lestem. Ritkaság volt ez a játék már 2006 körül is, amikor felfedeztem magamnak az eBay-t de akkor még kb €100-ért mentek a játékok. Azóta szépen felment az ára.

Van egy Burger King is, itt ebédeltem. Kuponom volt Xtra Long Chili Cheese-re + nagy üdítőre €5,45-ért, ezt használtam itt fel. Azt furcsállom, hogy a Burger King nincs úgy elterjedve Hollandiában. Amíg a McDonald’s kisebb városokban is jelen van, addig Burger King nem nagyon. Pedig kétségtelen, hogy a Burger King a nyerő. Sokkal inkább laktat a kajájuk (valószínűleg nincs annyira feldolgozva), plusz mindegyik BK-ban újra lehet tölteni az üdítőt, ami kétségtelenül nagy előny.

Ezután bicikliztem vissza a Centraal vasútállomásra. Leadtam a biciklit, majd vonattal mentem haza. Most Leidenben szálltam át. Jó volt ez a kirándulás, határozottan jót tett nekem. A vonat Leidenig Delften és Hágán át ment, eszembe is jutott, hogy ezekben a városokban is lenne mit megnézni. Delftben ölték meg Orániai Vilmost, és emlékeim szerint a sírhelye is megtekinthető valamelyik templomban, de ennek pontosan utána kell nézzek. Hága meg mint közigazgatási egység, sok épület műemlék jelentősségű. Megnézem majd őket.

Költözés Alphen aan den Rijn-be

Nos, csütörtökön megtörtént a költözés. Pontosabban már szerdán eljöttem, de a cuccok csütörtökön jöttek át Tukeinon segítségével. Megbeszéltük, hogy munkája utána jön hozzán és elhozzuk a régi helyről az ott maradt cuccaimat.

Továbbra is gyűlölök pakolni. Azt nem szeretem, hogy látom a sok mindent és egyszerűen nem tudom, hogy hol kezdjem el. Ezért költöztetésben nem lehet rám számítani, kifejezetten lassú vagyok. Először a fejemben kell, hogy lássam a rendszert, hogy fogok tudni összepakolni utána tudok egyáltalán nekilátni. De mivel csak késő délután mehettem, így volt idő, ezért nem volt gond belőle. A srác, aki itt lakik, a tulaj, megkért, hogy 16 óra után menjek, addig dolga van. Akkor én meg ezt megfejeltem azzal, hogy 18.30 után megyek, mert akkortól érvényes megint a 40%-os kedvezmény vonaton, mert csúcsidőn kívül utazok. Vonatnál meg tényleg sokat számít, mert egyébként tényleg nagyon drága a vonat Hollandiában. Ezzel a 40%-os kedvezménnyel válik megfizethetővé. Ez havi € 5,60-ba kerül, de ez jellemzően már az első odaútnál megtérül. A visszaút utána már tényleg olcsóbb.

Szóval szerencsére volt időm pakolászni nyugalomban, és végül egész jól ment. Kész lettem mindennel, még pihenésre is maradt idő. Viszont sok mindent nem tudtam most vinni, mert biciklivel kellett a vasútállomásra menjek. Volt nálam két hátizsák két válltáska és egy szatyor, abban voltak a kaják, amiket nem tudtam megenni. Azt hittem, hogy időben indulok, de lekéstem a 18.42-es vonatot. Mindig ez van nálam… Azt hiszem, hogy időben indulok. Egy valamit tudni kell rólam: Az esetek kb. 80%-ában elkések. Nem rólam neveznék el a pontosság mértékegységét. Így végül a 19.11-es vonattal tudtam elindulni. Kellett venni a biciklinek is vonatjegyet, az € 7,50. Hát, mint mondjak… jól megrakodva igencsak nehéz a lépcsőn felcipelni a biciklit. Itt is megvan az a kis bucka a lépcső mellett, amin fel-le lehet vinni a biciklit, de az emelkedő egy kissé meredek így eléggé küzdelmes volt felmenni a biciklivel. És ezt még egyszer meg kellett csinálni, mert Utrechtben át kellett szállni. Sietni szerencsére nem kellett, mert estére már ritkábban járnak a vonatok így a szokásos 8 perc helyett 16 perc volt az átszállási idő, ami nekem segítség volt. A vonaton aztán már nem volt probléma, mert van tágas hely biciklinek. Tehát minden adott a bicikliszállításra.

Végül 20.13-ra érkeztem meg Alphen aan den Rijn-be. A srác várt rám a vasútállomáson. Átvett tőlem néhány csomagot és biciklivel mutatta az utat. Ezen a részen még nem jártam a városnak, de nagyon tetszett. Sötétben is látszott, hogy mennyivel jobb az infrastruktúrája, Alphen aan den Rijn-nek sokkal inkább van városi hangulata. Mondjuk igazságtalan Wageningennel összehasonlítani, mert ott laknak kb. 40 ezren, itt Alphen-ben meg 110 ezren. Van különbség. De az biztos, hogy sokkal több minden elérhető itt. A környék egyébként kellemes. Van a közelben park, iskolákkal, játszótérrel, sportpályákkal (foci, tenisz, plusz pálya gördeszkásoknak), kifejezetten jó érzés ott sétálni. Tavasszal, ha jön a jobb idő, inkább gyalog fogok járni, semmint biciklivel.

Csütörtök reggel felfedeztem magamnak a várost. Sok üzlet megtalálható itt, csak bizonyos üzletekhez sokat kell biciklizni. A Jumbo van a legmesszebb, a város másik végében. Ezt leszámítva minden megtalálható maximum a központban. Albert Heijn, Primera, BoekenVoordeel, Hoogvliet, Bruna, Action, BigBazar, LIDL. Egy pár példa a számomra fontosabb üzletekre. Egyedül Prijsmepper hiányzik, ami az előző helyen volt Edében és olcsó boltnak mondható. Az itt legközelebb Delftben, Haarlemben vagy Almere-ben van. Mindhárom városba lenne okom elmenni látványosságot nézni, majd akkor beiktatom, hogy oda is elmegyek vásárolni, ami kell. De jobb így, hogy minden egy városban van, ami kell. Egyáltalán a város is nagyon kellemes hangulatú.

A munkája után hozzám jött Tukeinon, hogy felvegyen kocsival és elmenjünk Wageningenbe az ott maradt cuccokért. A délutáni általános dugó muatt lassabban ért ide. De szerencsés volt az út oda is és vissza is. Útközben többmindenről beszélgettünk. A 70 km-es út 1 óra alatt lett meg. Mivel néhány dolgot leszámítva már mindig össze volt pakolva, ezért csak fel kellett kapni őket. Először a liftig vittük el a dolgaimat, majd be mindent a felvonóba. A 3. emeletről indultunk meg lefelé. Itt volt egy érdekes meglepetés, ugyanis amikor nyílt a liftajtó, ketten be akartak szállni, de nem tudtak a sok cucc miatt, ezért lépcsőztek. Mi meg elkezdtünk nagy elánnal kipakolni, amikor gyanús kezdett lett, hogy nem ugyanaz a kőcsempe van a földön, mint ami a földszinten van. Szerencsére még az elején voltunk, mire kiderült, hogy a két srác az 1. emeletről hívta a liftet. Vissza minden, közben értetlenkedni, hogy miért hívja valaki a liftet az 1. emeletről? Még egy emeletet le, aztán pakoltunk ki mindent. Itt a rendkívül erős kajaszag csavarta az orrunkat. Amikor a kínaiak főznek, akkor van olyan szag, mint ott volt, hogy a konyha környékén sem lehet megmaradni. Nem volt nehéz megtalálni a szag forrását, az egyik folyosó ajtaja nyitva volt. Annak a konyhájának ablakába kívülről be lehetett látni és valóban egy ázsiai lány ténykedett ott. Gondolom, a többiek is csak így tudják elviselni. De valami irgalmatlanul erős szag áramlott ki.

Egy-két csomag okozott kisebb problémát, ahogy pakoltuk be a kocsiba, de szerencsére minden jól elfért. Visszafele úton megálltunk az Idealis irodájánál, hogy leadjam a kulcsot. Mivel este volt, ezért az iroda természetesen már nem volt nyitva, de volt ott egy postaláda, ahova az elköltözőknek be lehetett dobni a kulcsot. Ezután a Jumbóba mentünk, mert megéheztem. Vettem magamnak valamit, amit útközben meg tudok enni, illetve innivalót, illeti Tukeinon kérésére neki ásványvizet. Innen vissza Alphen aan den Rijn-be. Az út rendben volt, illetve mivel az 1. emeleten van a lakás, ezért a felpakolás sem volt probléma, főleg, hogy lift is volt. A lift annak fényében is meglepő, hogy egyébként csak 2 emeletes az épület. Már-már a luxus kategóriája, mivel Hollandiában sem jellemző, hogy 4-5 emelet allatti épületekben lenne lift. Így könnyű volt felpakolni. Be a szobába, végül hálás köszönettel elbúcsúztunk egymástól.

17:40-kor indultunk el és 21:00 is elmúlt, mire végeztünk. Minden pakolászással, kulcsleadással tényleg múlik az idő. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz hosszútávon itt élni. Hiszen ebben a városban voltam először immár 3 éve, ezen város által szerettem meg Hollandiát és mintegy végső cél volt, hogy itt élhessek. Tehát, ha úgy vesszük, egy álmom vált valóra. És most is azt mondom, hogy ideális város. És hogy Wageningenből végül ide jutottam, azt úgy veszem, mintha szintet léptem volna. Mintha az élet visszaigazolta azt, hogy jól vettem az első akadályokat, jöhet a következő lépcsőfok. Most azt tartom igazi megmérettetésnek, hogy milyen lesz megélni a mindennapokat abban a városban, ahova mindig is jönni akartam és nemcsak egy hétvégére vagyok itt. Ki fog derülni, igyekszem érdekessé tenni a hétköznapokat.

Visszatérés Hollandiába

Tegnapi indulással ma reggel visszatértem Hollandiába. Most nagyon jó volt az út, minden simán ment. Csak kétszer kellett átszállni Bécsben és Frankfurtban és mindkét helyen bőven volt várakozási idő: Bécsben 50 perc, Frankfurtban 3 óra 40 perc. Úgyhogy nem lett volna baj, ha késtek volna a vonatok. De szó nincs késésről, most olyan pontosan mentek a vonatok még Németországban is, hogy a tavalyi állapotok után csodájára jártam. Minden, minden sokkal jobb volt. Bécsben a nagy InterSparban volt időm kaját meg innivalót venni az útra.

Az osztrák InterSpar egyszerűen a tökéletesség határát súrolja. A gyümölcsszelet van Magyarországon is, azt Hollandiába vettem, mert azt nagyon szeretem és tudtam, hogy hiányozni fog. Ugyanúgy 5 db van benne, mint a magyarban, sőt a csomagolás is ugyanaz, mert a magyar információk is rajta vannak. Azért vettem most, mert megmutatom valaki hollandnak, hogy ugyan mondja már meg nekem, hogy lehet-e ilyet kapni Hollandiában és ha igen, hol. Ennék ilyet itt is.

Hú, nagyon előre szaladtam. A 10.20-as vonattal indultam Békéscsabáról. Itt volt néhány perc késés, mert Békéscsaba és Lőkösháza között átépítik a síneket, de ez is igazán semmiség, mert Budapesten is volt 50 perc átszállási idő. Kényelmesen át tudtam szállni az ÖBB Münchenig közlekedő RailJet vonatára. A vonat rendben megérkezett Bécsbe, itt voltam az InterSparba, majd bevásárlás után egyből mentem is a vágányhoz. A vonat 17.13-kor indult a vonat és Frankfurt volt a végállomása. Deutsche Bahn vonat szállított és örömmel jelentem, hogy a vonat végig pontos, gyors és precíz volt. Az út is rendben volt. 23:37-re érkezett meg Frankfurtba a vonat. Az az igazság, hogy nem érzem, hogy 6 órán keresztül utazok megállás nélkül. Mindig lefoglalom magam valamivel: Animézés, könyvolvasás, történetem hibáinak javítása.

Egészen zavarba jöttem, hogy még tetszett is Frankfurt am Main Hbf. állomás.

El is gondolkodtam azon, hogy tényleg annyival jobban néz ki, vagy csak én látom másképp? Mindenesetre most semmilyen balhé nem volt. Persze, hajléktalanok, koldusok itt is voltak, de nem zavartak.

Az állomás bár fedett volt felülről, de oldalról nem mindenhol, így érződött a hideg. De van McDonald’s a vasútállomáson és szerencsére nyitva is volt, úgyhogy úgy döntöttem, hogy zárásig ott melegedek. Persze nem ellenszolgáltatás nélkül, ettem egy Big Mac McMenüt €8,49-ért.

Maradjunk annyiban, hogy melegedni mentem a McDonald’sba, mert ahogy megettem, pár percre rá olyan éhes lettem, mintha semmit nem ettem volna. Egyébként a McDonald’s azért is volt eredetileg jó ötlet, mert a kiírás szerint 3:00-ig van nyitva, a vonat meg 3:13-kor indult. Ehhez képest a biztonsági őr 1:40-kor ránk szólt, hogy 20 perc múlva zárnak. Előfordulhat, hogy rosszul emlékszem és hármasnak láttam a kettest. A kijáratnál azért megnéztem, tényleg 3:00 volt írva. Nem mentem vissza akadékoskodni, 2 órakor kimentem. Olyan sokat nem voltam az egyébként még elviselhető hidegben, mert 2:40-kor érkezett be a vasútállomásra a vonat. Zürichből indult, az indulóországhoz hűen pontos volt a vonat, mint a svájci óra. Amsterdam Centraal-ig ment a vonat és a jegyem ugyan Utrechtig szólt, de már Arnhemben leszálltam a vonatról. Egyrészt mert hamarabb szállok le, másrészt a busz is, ami Wageningenbe visz, jóval rövidebb idő alatt érkezik meg, harmadrészt bíztam abban, hogy a jegy is valamivel olcsóbb lesz. Hát persze! Az Utrechtig tartó 96 perces út decemberben €7,50 volt, most Arnhemből Wageningenbe a 32 perc út €7,80. Totál logikus… De ha valamiért megérte, akkor, hogy másfél órával hamarabb érkeztem haza, mintha Utrechtben szálltam volna le.

Úgyhogy rövvidítettem magamnak, az út is teljesen flottul ment, úgyhogy szerencsés volt az utam. És Németországban is csak pozitív dolgokat tapasztaltam. Az a kéregető, aki mindenkitől ugyanabban a hanglejtésben kért pénzt, inkább megmosolyogtatott. Bár, hogy pontosan mit kért, nem tudom, mert a szövegéből csak ennyit értettem: “Entschuldigung! vfepoajIOBVIDfilejlMc:FJIOE können?” De annak a férfinak se hittem egy szavát se, aki 3 óra körül a vonat “álkétségbeesett” hangon kért pénzt vonatjegyre, lobogtatva a már meglévőt Euro bankjegyeit, hogy már csak egy kevés hiányzik. Hát persze… elég jól felismerem a hamisságot a hanglejtésben. Ennyi, ezeket leszámítva semmi különös nem történt.

Az egész hihetetlen. Csak az első néhány nap éreztem jól magam Magyarországon, amíg megvolt a “varázsa”, hogy hazajöttem, aztán ez megfordult és nagyon vágytam vissza Hollandiába. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy amikor átléptem a holland határt, akkor volt olyan érzésem, hogy hazajöttem. És amikor leszállta Arnhem Centraal-nál szétnéztem a Kiosk-ban (vasúti büfé, országszerte szinte mindegyik vasútállomáson van) és embereket hallottam hollandul beszélni, mintha az anyanyelvemet hallottam volna. Nem mondom, gyerek szintjén beszélem az anyanyelvemet, de soha nem késő fejlődni.

Tényleg, teljesen átfordult bennem ez a dolog. Még anyám is észrevette, meg is jegyezte. És tudja jól, hogy azért van ez, mert Magyarországon nem jöttek össze a dolgaim, míg itt Hollandiában bíztatóak a kezdetek. Erről van szó és anyám azért nem haragudott rám igazán soha, hogy nem akarnak összejönni a dolgaim, mert látta, hogy amit tudtam, azt megtettem. Engem az is komolyan érintett, hogy Magyarországon, se gyerekként, se fiatalabbként, nem tudok senki olyat mondani, aki felfedezett, felkarolt volna, egyengette volna az utamat. Persze, dicséreteket, jó szavakat kaptam, de nem emlékszem olyan emberre, aki valaha is azt mondta volna, hogy én ebben és ebben vagyok jó, ezt és ezt lenne érdemes csinálnom.

Hogy ez mennyire így van, jól mutatja, hogy komolyan megtévesztett, hogy jelesre érettségiztem (középszinten) informatikából és ebbe az irányba indultam el. Megpróbltam rendszerinformatikát tanulni a 2005-2006-os tanévben, de az első évben nemcsak hogy az volt, hogy épp, hogy átmentem a tantárgyakból, hanem többől meg is buktam. Természetesen esélytelen volt a dolog. Ekkor nemhogy senki nem mondta azt, hogy talán másfele kéne keresnem a karrieremet, hanem még marasztalni is próbáltak. Én voltam az, aki tudta, hogy ott nincs helye és elmentem. Jó döntés volt, óriási hiba lett volna ott maradni. Csak aztán nem tudtam, hogy merre tovább. Aztán jóval később megint próbálkoztam informatikával, meg jöttek a gazdasági jellegű szakok. A gazdasági szakok már jobban mentek, de messze nem volt az igazi. A Gazdagásinformatikus szak a BGE-PSZK-ról szintén kudarccal végződött.

Sokakat megtévesztett azt, hogy egész jól tudok fejben számolni és szinte biztosra vették, hogy reál beállítottságú vagyok. De az is túl későn esett le, hogy ez sem igaz, mert az egyetemi matematikát (sorozatok, deriválás, integrálás…) képtelen voltam megtanulni. Későn jutott el a tudatomig, hogy az irodalomra inkább vagyok fogékony, az is csak néhány éve lett kitalálva, hogy a nyelvek irányába lenne érdemes mennem. Ezért van az, hogy elég későn találtam meg a helyem.

Ez a gondolatmenet akkor kezdett el lefutni az agyamban, amikor elkezdtem nézni Almási Kitti műrosát a YouTube-on a Nyitott Akadémia csatornáján. Ez a műsor lényegében arról szól, hogy ismert emberekkel beszélget életük nagy fordulópontjairól, hogy kik voltak azok, akik egy-egy mondattal, beszélgetéssel nagyban alakították az életüket. Ahogy elgondolkodtam ezen, oda jutottam magamban, hogy az én műsorom lenne a legrövidebb, mert tényleg nem tudok sorsfordító mondatokat, beszélgetéseket visszaidézni.

Lényegében a nyelvek által jutottam el Hollandiába, ahol talán életemben először éreztem igazán azt, hogy nem számítok különcnek. Hogy semmi furcsa nincs bennem, lehet velem is ugyanúgy beszélgetni, ugyanúgy bánni velem, mint bárki mással. Ezt is igazán csak itt tapasztaltam meg. De poén volt, amint átléptük a holland határt, egyből elkezdett esni az eső. Szinte már viccnek is elmegy a találós kérdés, hogy “Honnan tudod, hogy megérkeztél Hollandiába?” “Már a határon zuhog az eső.”

Meg az is sokat javított a mentális állapotomon, hogy kiderült, hogy mégis csak indokolt lehet az optimizmusom a párkapcsolatomban, ugyanis úgy néz ki, hogy mégis csak menthető lesz. Drágalátos szerelmem ugyanis megtörte a csendet két hónap után és elmondta, hogy mi a baja. Annyit így el lehet mondani, hogy nagy toleranciára van ebben a kapcsolatban szükség, de megbeszéltük, hogy merre megyünk tovább és ha az bejön, akkor megéri. Azalatt is mindkettőnknek van munkája saját magával is.

Nos ennyi. Küzdelmes lesz a 2023-as év, de ha bejön, akkor túl fogom szárnyalni a 2022-eset.

Kalandos utazás Magyarországra az ünnepekre

No, hazajöttem az ünnepekre. És ha az augusztusi kiutazás a holland vasutassztrájk miatt volt emlékezetes, a mostani a német állapotok miatt. Nem gondoltam, hogy olyanokkal fogok Németországban találkozni, mint amiket láttam. De csak szépen sorban.

December 22-re találtam olcsón jegyet magamnak, úgyhogy ide vettem jegyet. Elrendeztem mindent a szobában, ahol lakok, hogy rendezett körülmények várjanak, ha visszatérek, elvégeztem a rám bízott takarítási feladatokat, összepakoltam mindent, amit magammal akarok vinni. Sokat nem pakoltam össze, mert majd vinni akarok magammal sokat Hollandiába, amikor visszamegyek. Kajából természetesen sokat vásároltam, mivel 24 óra lesz az út (ideális esetben...), ezért alaposan feltankoltam belőlük.

Ezek jó dolgok Hollandiában. Frikandelbroodje klasszikus, a többi meg ugyan van Magyarországon is, de szeretem őket. 12 óra után indultam el a buszpályaudvarra. Busszal megyek ugyanis Utrechtbe. Napos idő volt egyébként és csodálkoztam, hogy délben mennyire alacsonyan volt a nap. Nem sokkal volt a horizont fölött. Meg ez a késői Napkelte... Az utóbbi napokban 8.40-kor volt Napkelte és olyankor az van, hogy 8 órakor kezd el világosodni. Nagyon furcsa, főleg ha reggel vissza akarok aludni, mert még azt látom, hogy teljes sötétség van kint de nem tudok visszaaludni. Aztán feladom, mondom magamban, hogy majd délután alszok, ha tudok. Ránézek az órára, és már 7.45 is elmúlt. Ja, akkor egész sokat aludtam! Megviccel az, hogy ennyire későn van Napkelte.

Az 50-es busz jár Utrechtbe. Jól tettem, hogy előre megnéztem, hogy mennyi a menetidő, mert busszal jóval hosszabb, mint vonattal. Vonattal 55 perc alatt elérem az ország közepét, busszal viszont 96 perc. Úgyhogy korábban indultam el, mint terveztem. A buszjegy meg olcsóbb volt, mint amire számítottam. €7,50 volt, de valami €9,30 körüli árat láttam. Mindegy, nem bosszankodok, ha kevesebbet kell fizessek, mint számítottam. A busz rendben megérkezett Utrechtbe. A vonatig volt még 35 perc, de gyorsan elment az idő. Az NS International alkalmazásában vásárolt jeggyel léphettem be az állomásra. Itt az Albert Heijn to go-ban vettem magamnak egy kávét, majd mentem a vonathoz. Itt aranyos volt, mert olyan vonat ment Amersfoortba, amivel még nem utaztam. Nézem, hogy van is egy elfedett fülke része a vagonnak, itt jó lesz utazni. Csak később láttam meg az 1-es számot a vonat mellett, meg is kérdeztem a nőt, aki szintén ott volt, hogy ez elsőosztály? Mondja igen. Ja, akkor a másodosztályú jegyemmel nem lehetett itt. Meg is jegyeztem, hogy túl jól nézett ki a vonat. Nevetett rajta. Csak 16 perc volt az út Amersfoortba, semmiség volt.

Innen 16 perc múlva indult a vonat, ezzel már Németországba mentem. A vonat Berlinig ment, de az én végállomásom Hannoverben van. Múlt hónapban, amikor találkoztam Tukeinonnal, megilletődött, hogy csak 8 perc az átszállás, elég bátor, ahhoz képest, hogy a német vasút újabban mennyire megbízhatatlan. Valami tényleg nincs rendben... 3 óra volt egyébként az út Hannoverig. A vonat egyébként Deutsche Bahn volt. És sajnos megtörtént az, amitől féltem. Az volt az érdekes, hogy amíg Hollandiában volt a vonat, addig semmi baj nem volt, rendben ment a vonat. De amint átléptük a német határt, mintha egy fonalat vágtak volna el. Perceket állt a megállókban, aminek végül az lett az eredménye, hogy 25 perc késéssel érkezett meg a vonat Hannoverbe. Ha 8 perc lett volna az átszállási idő, mekkora az esély, hogy elérjem a vonatot? Ha csak ez lett volna az egyetlen baj... Hannoverben először a Reisezentrumba mentem, hogy hogyan mehetek tovább... Amikor mondtam, hogy Budapestre akarok menni, úgy néztek rám, hogy mégis mit akarok innen Magyarországra menni? Átirányítottak az információhoz, ott foglalkoznak a nemzetközi esetekkel. Hát ott se tudtak sok jót mondani. A nő azt javasolta, hogy menjek a 20.26-os vonattal Nürnbergbe, ott vegyek ki egy szobát, és holnap folytassam az utat. Egyébként mutattam a jegyemet és az InterCity Hotelt mondta, hogy oda menjek, de úgy mondta, mintha késéssel ingyen mehetek oda éjszakázni. De ő is furcsán nézett rám, hogy mit akarok én Magyarországra menni? Mindegy, elmentem Nürnbergbe, ott meglátom, hogyan tudok onnan tovább menni. Az már jóval közelebb van az osztrák határhoz, annyival is előrébb vagyok. De ez a vonat is negyed órás késéssel indult. Az út 3 óra volt, 23:41-re ért be Nürnbergbe. Ott még az utolsó pillanatban elértem az információt (éjfélig volt nyitva). Itt is tisztára úgy kezeltek, mintha reménytelen eset lennék. Hogy gondolom én, hogy Budapestre akarok menni? Aztán nagynehezen kinyomtatott a férfi egy utazási tervet, mondta, hogy 6 órakor indul egy vonat Bécsbe, onnan el tudok menni Pestre. Hát, végülis 5 órával érnék a tervezetthez képest később haza.

Azért elővettem a naiv énemet és megpróbáltam az InterCity Hotelt, hátha van a ingyen dologban valami. Mutattam a jegyet, elkezdett kérdezni, hogy hogysmint, reggelivel vagy nélküle és valami €120-at mondott a végére. Hát persze... Vissza a vasútállomásra. Nürnbergben fogok éjszakázni, 6 órát kell várjak a vonatra. Még éppen túléltem volna, de nekem furcsa, hogy a vasútállomás se nézett ki annyira jól, de amiket ott láttam... Komolyan meglepett, hogy több hajléktalan meg részeges ember volt ott. Mondjuk nem voltak félelmetesek, nem volt olyan érzésem, hogy félni kelljen tőlük, de nagyon meglepett, hogy Németország mennyire visszaesett. De nemcsak a lezüllött emberek miatt. 1 óra után az egyik hajléktalant próbálták meg a biztonságiak elzavarni, de hogyan? Az a verbális aggresszió, meg az egyik biztonsági őr a férfi táskáját elvíve próbálta távozásra bírni. Ez összességében rosszabb látvány volt, mint a hajléktalan maga. Azt olvastam (független forrásból), hogy Németország nagyon megszívta a világjárvány és a háború miatt, valamint Olaf Scholz is lényegesen alulteljesít Angela Merkelhez képest, de ahogy elbántak azzal a hajléktalannal olyan érzetet adott, mintha Németország nemcsak gazdasági, de társadalmi krízisben is van. Aki nem bírta, a szakadék szélére került, azt be is lökik. Pedig tényleg nem ártott az a szerencsétlen ember senkinek. Még csak nem is az, hogy elfeküdt a székeken, hanem egy széken próbált valahogy aludni, egyáltalán nem volt zavaró.

Egy kép a vasútállomásról. Igazából így nem is néz ki annyira rosszul. De ott más érzetet adott, amikor ott voltam. De ha már nem tudok aludni (ahhoz hangos volt az állomás), akkor elfoglaltam magam. Szétnéztem a vasútállomáson, sétáltam egyet, egy-két kisebb üzlet nyitva volt, ott szétnéztem, de egyébként nem vettem semmit. Az volt egyébként a baj, hogy olyan jegyem volt, amivel nem szállhattam fel NightJet vonatra, mert 4:08-kor indult olyan vonat Bécsbe. Anyámmal folyamatosan tartottam a kapcsolatot, ő azt javasolta, hogy jegyek jegyet arra a vonatra, hogy annyival hamarabb érjek haza. €64,99 volt a jegy, végül megvettem. Csakhogy a weboldalról nem lehetett elérni a jegyet, E-mailben meg nem küldték el... Máshol meg nem érhettem el. Úgyhogy €64,99 ki az ablakon... A semmibe... Hiába van ott, hogy kifizettem, nem érek vele semmit. De kiderült, hogy ha meg is lett volna a jegy, akkor se mentem volna semmire, mert ez a vonat is késett, méghozzá 1 órát. 5.08-kor indult. Amikor megjött a vonat, azért odamentem, épp jött ki a kalauz, mondtam neki, hogy mi a bajom, azt mondta, hogy nem tud mit tenni, mert a jegyen a helyfoglalás benne van, úgyhogy hiába mutatom, hogy megvettem, jegy nélkül nem szállhatok fel. Egyébként ez már ÖBB (osztrák) vonat volt, és a kalauz is sokkal készségesebb volt.

De az eseményeknek még mindig nincs vége. Igyekeztem elfoglalni magam, de még korábban, 3 óra után valami óriási kiabálást hallottam tőlem messzebbről. Nem láttam sokat, nem tudom, hogy összeverekedtek-e, de szinte az összes biztonsági őr egy emberként ment oda rendet teremteni. De ez nem volt elég, kihívták a rendőrséget is. Valahogy rendet tettek. Nem féltem, mert kellően messze voltak, de ezt látni Németországban... Komolyan, olyan érzésem volt, mintha Budapest egy rosszabb helyén lennék. De hogy még emlékezetesebb legyen az ittlétem, ugyan nagyon nem kellett WC-re mennem, de gondoltam, hogy ha nem drága, akkor segítek magamon. €1,00 az ára. Hollandiában egységesen €0,70 a vasútállomásokon a WC-k használata... Az előtérben melegebb volt, ráadádul volt szék is, úgyhogy úgy döntöttem, hogy kicsit kényelembe helyezem magam ott. De nem telt el fél perc, a férfi, aki ott dolgozott, úgy zavart ki, mintha én is hajléktalan lennék. Nem fizetsz? Nincs jogod melegben lenni! Senki nem volt, nem tudtam arról, hogy bárkinek is elfoglaltam volna a helyét.

Ha ezt így valaki elmeséli nekem, nem biztos, hogy elhittem volna. Nem gondoltam volna, hogy Németország ennyire megzuhant volna. Amikor augusztusban Kölnben voltam, ott is láttam hajléktalanokat, eldugottabb helyeken hugyszag volt, de hogy ennek az esetnek párja lesz... Én szerintem azt se túlzás kijelenteni, hogy Hollandia és Németország úgy van szomszégságban egymással, mint Ausztria és Magyarország. Nagyon remélem, hogy a krízis után Németország visszatalál önmagára. Lesújtó volt ezeket átélni. Nem vettem ezt konkrétan úgy magamra, hogy elhagyatottnak éreztem magam és sírtam volna, csak az, hogy ezt Németországban éltem meg. De azért elegem lett, ezért úgy döntöttem, hogy bár még közel 2 óra van a 6:00-kor induló vonatig, én felmegyek a vágányhoz. Annyira nincs hideg, és ha vannak ott emberek, jóval kevesebben, így a hideg a kisebbik gond az állomáson megéltekhez képest.

Nézegettem a vonatot az alkalmazáson, hogy biztos 6:00-kor indul-e, tud-e valamit, amit én nem. Kiderült, hogy tud, de más kedvezőbb híre van. Indul egy vonat 4:52-kor Münchenbe, onnan 16 perc múlva átszállhatok egy Bécsbe tartó vonatra és egy órával korábban érhetek haza. Természetesen semmi nem biztosította, hogy elérem a bécsi vonatot, de ezzel is úgy voltam, hogy menjünk. München még közelebb van az osztrák határhoz, annyival is előrébb vagyok. A vonat eleve 4:57-kor indult, menetrend szerint 6:07-re kellett volna Münchenbe beérnie, természetesen esélytelen volt. A 6:23-kor Bécsbe induló vonatot is lekéstem. De legalább már Münchenben vagyok! De ott a vonaton is az volt az általános beszédtéma, hogy Deutsche Bahn, meg immer verspätet... Állítólag tényleg borzalmasan lezüllött az egész vasúttársaság, olyat is hallottam, hogy idén rettenetesen sok vonat késett sokat (min. 30 perc, de nem ritka az órás késés sem)! Mindegy most már, még egy lépést tettem Magyarország felé! Innen már óránként járnak vonatok Bécsbe. Sőt, hogy valamennyire kárpótolva legyek a nehézségekért, a 7.23-as vonat egyenesen Budapestig ment! Nagy megkönnyebbülés volt ezt tudomásul venni. Ráadásul azért is szerencse, hogy volt még kb. 50 percem, mert kajából is fogytán voltam, úgyhogy kerestem a közelben egy élelmiszerboltot. Van is közvetlen az állomás mellett egy REWE (ez van PENNY néven Magyarországon), itt vettem ivójoghurtot meg tonhalas pizzát. Ezekkel elleszek Pestig, meg ami még megmaradt.

Egyébként München Hbf. vasútállomástól se dobtam hátast. Úgy nézett ki, mint Budapest Nyugati Pályaudvar. Ahhor képest van egyébként nagy elvásárom, hogy Ausztiában a Wien Hauptbahnhof, illetve Hollandiában az Utrecht Centraal és Eindhoven Centraal vasútállomások elsőosztályú, modern, kényelmes, 21. századi épületek, ehhez képest amiket láttam eddig német vasútállomások... De Hollandiában még az olyan kisebb vasútállomások is, mint például Arnhem Centraal, Leiden Centraal, Breda is egész jól néznek ki. Nem tudom, hogy ki milyennek éli meg, aki alkalmanként jár ezen országokban, de amit láttam, azokból azt tudom mondani, hogy Ausztria és Hollandia sokkal jobb állapotban vannak. Aztán nagyon remélem, hogy csak egy átmeneti állapot az, ami Németországban van (elsősorban a társadalmi oldalára gondolok most), mert óriási baj lenne, ha egy ilyen ország teljesen elhagyná magát.

Mindenesetre ahogy Münchenben felszálltam a vonatra, ott már semmi baj nem volt. 14.19-re kellett a menetrend szerint beérnie Budapestre, tehát az egész út 6 óra 56 perc volt, és láss csodát, pontos volt a vonat! Ausztriában már gördülékenyen ment minden, csak annyit állt az állomáson a vonat, amennyit kellett, menetrend szerint ment tovább. Ehhez képest Magyarországon is jobb volt a helyzet. Legalábbis most. Beért rendesen a vonat a Keleti Pályaudvarra, innen nekem még 50 perc múlva indult a vonat Békéscsabára. Itt meg már a megszokott "kelet-magyarországi" vonat ment. Az ülések nagyjából rendben voltak, de a fűtés úgy ment, mintha -20°C lenne, a WC-ben meg nem volt víz. De már semmi nem zavart, mert hamarosan hazaérek. Ráadásul ez a vonat is pontos volt, úgyhogy ha nem kis viszontagságok árán, de 18 órára hazaértem. Végül 5 órával értem később haza, mint az eredetileg volt tervezve. Most is csak az derült ki, hogy nem mindig az a legolcsóbb, ami annak látszik...

A két szak összehasonlítása

Valószínűleg részint etikátlan lesz ez a blogpost, de mégis bevállalom, hogy láttassam a különbséget, illetve, hogy egy kicsit írjak az elveimről és a gondolatmenetemről.

A múlt héten elkezdődött a holland egyetemen a második szak, méghozzá a Liefde, seks en erotiek (Szerelem, szex és erotika). Ez holland nyelvű és a nyelv gyakorlása mellett azt várom tőle, hogy pszichológiai szempontból fogunk mélyebb ismeretet szerezni a szerelemről és a szexualitásról. És nagyon úgy néz ki, hogy be fognak jönni a számításaim, minden szempontból sokkal jobb, mint az előző szak. Össze se lehet hasonlítani a kettőt.

Az előző a "Building a better world" volt. Tanultunk jó dolgokat itt is, mint például "nem lehet a végtelenségig hajtani a GDP-t, mert a világ erőforrásai végesek", valamint volt téma a rövid- és hosszútávú gondolkodás közti különbség, de a tananyag döntő többsége olyan volt, amiről egyébként is tudhatunk. De ami igazán zavart, hogy naiv módon tanultunk, beszélgettünk az egészről. Többször is idéztek a Gyűrűk Urából, mintha abból le lehetne képezni a paradicsomi jövőt. Nincs bajom a Gyűrűk Urával, nekem az egyfajta "komfortfilm", egy tündérmese felnőtteknek. Alkalmanként jó leülni elé és lazítani. De mivel a fő bajok forrásának az Egy Gyűrűt mutatja be, aminek megsemmisítésével édeni jövő vár ránk, és ezt leképezni a való világra, ezt problémásnak tartom. Főleg annak fényében, hogy a többi téma lényegében az afrikai mélyszegénység, a járványok, az emberi jogok sárba tiprása Közel-Keleten, fenntartható életmód. Mindezt úgy, hogy több alkalommal volt egész napos óránk, aminek ebédszünetében biztosított volt az étkezés. És ott olyan bőséges ebédet biztosítottak, hogy úgy kértek minket, hogy vigyünk haza belőle, különben ki kell dobniuk. Mindezt úgy, hogy az egyik téma konkrétan az ételpazarlás volt... Tehát ennyire lehetett komolyan venni az egészet. Ekkor voltam úgy az egész szakkal, hogy ugyan vizsgázni nem kell, hanem különböző esszéket írni, előadásokat tartani, hogy jó, megcsinálom határidőre, ahogy tudom, aztán ha megkapom rá a hatost (ez a minimum érdemjegy, amivel Hollandiában át lehet menni, magyarán, mint nálunk a kettes) akkor rendben van.

Meg többször eljátszottunk egy-egy országot képviselve egy ENSZ közgyűlést. Hát én életemben nem süketeltem annyit, mint ott. Valószínűleg egy igazi ENSZ közgyűlésen sem csinálják sokkal jobban (főleg, ha a Coca Cola támogatja...), de biztos, hogy nem tudnám ezt hosszútávon csinálni, mert már itt is konkrétan belefáradtam abba, hogy a semmiről beszélek.

Az volt a fő bajom egyébként ezzel a szakkal, hogy olyanokról beszélgettünk, amihez nincs hozzáférésünk, mindezt úgy, hogy mi bármit is tehetünk azért, hogy ez a világ jobb legyen. De ez ebben a formában nem igaz. Én azt gondolom, hogy az ember átlagban jobb annál, mint amerre tartanak a világ eseményei (a klímaváltozással és annak velejáróival), a baj ott van, hogy az emberek 99,9%-ának semmi hatása nincs a világ történéseire. Csupán néhány hatalmas befolyású embernek, akiknek a hatalomvágya végtelen, ezért mindenki mást kiszorítanak. Ezért nincs hozzáférése az átlagembernek az afrikai mélyszegénységhez és a közel-keleti emberi jogok nem meglétének.

És akkor megróvó pillantásokat kapok a tanároktól, amikor olyat mondok, hogy az ember legfeljebb a saját környezetére lehet hatással. De hogy a komolytalanság néha mit hoz ki belőlem, az érdekes. Egyik ilyen egész napos óra végén megkért az egyik tanár minket arra, hogy az egyik weboldalon keresztül írjuk ki azt az egy szót, ami az órán elhangzottakkal, órai munkával kapcsolatban eszünkbe jut. Röpködtek az olyan szavak, mint "egyenlőtlenség", "klímaváltozás" meg "emberi jogok". Volt olyan, aki egyedibb szót írt, én a "képzelet"-et (imagination) írtam ki. Rákérdezett a tanár néhány ilyen egyedibb szóra. És persze engem is. Teljesen lefagytam, mert én csak azért írtam ki, mert a Haikyuu!! első openingje (SPYAIR: Imagination) járt a fejemben, és akkor írjuk ezt a szót. És akkor teljesen a semmiből jöttek olyan gondolatok, hogy érdekes volt elképzelni a mai napon tanultakat és átélni. Elfogadta a tanár. Miután lenyugodtam, pár másodperc múlva jöttem rá, hogy igazat mondtam: Nekünk csak a képzeletünkhöz van hozzáférésünk, ha a világ problémáit nézzük, az aktív cselekedetekhez nincs.

Tényleg azt gondolom, hogy az emberek csak a maguk környezetére lehetnek hatással, és a legtöbb, amit tehetnek, hogy ezzel jó hatással vannak másokra, ezzel egyre nagyobb környezetre lehetnek hatással, és ez terjed és terjed. Egy dolog megmaradt bennem az informatikai tanulmányokból, és már akkor is valami ilyesmire gondoltam. Ez nagyjából úgy szól, hogy "Négy ember elég ahhoz, hogy az egész világot elérjük". Ez nagyban formálta a gondolkodásomat, mert így tényleg láncszerűen fokozatosan el lehet jutni mindenkihez. Én ebben hiszek.

És ha már szóba került a Gyűrűk Ura, akkor azt is elmondanám, hogy gondolkodtam ezen az Egy Gyűrű dolgán, és oda jutottam, hogy ez a bizonyos "Egy Gyűrű" valójában nem létezik. Valójában a negatívnak titulált tulajdonságokra is szükség van kis mértékben, hogy funkcionálni tudjunk az életben. Kis mértékű féltékenységre igenis szükség van, hogy megvédjük azt, ami (aki) igazán fontos számunkra. Kis mértékű önzőségre szükség van ahhoz, hogy senki ne használjon ki minket. Így ezzel elvoltam magamban, amikor egyszer rájöttem magamban arra, hogy ez az "Egy Gyűrű" mégis létezik, és ez a mértéktelenség. Az, hogy az ember nem tudja azt mondani, hogy elég, elégedett vagyok azzal, amit elértem, amim van, ennél többet nem akarok. Ehelyett van a mértéktelen halmozás, hatalomvágy. Én ezt nevezném meg a való világunk "Egy Gyűrűjének", aminek kapcsán azt gondolom, hogy ha elpusztítanánk, akkor tényleg egy jobb világban élnénk. Hogy ezt el lehet-e pusztítani, az persze megint egy másik kérdés...

Ha úgy vesszük, ezt kaptam az angol nyelvű szaktól. A saját gondolatmenetemet a világról alakítottam, formáltam.

De azt már most el tudom mondani, hogy a holland nyelvű szak a szerelemről, szexről, erotikáról lényegesen jobb, mint az előző. Már csak azért, mert tényleg biológiai, pszichológiai szempontokat veszünk alapul, és azt kell mondjam, hogy a lehetőségekhez mérten magas színvonalon beszélgetünk a párkapcsolatokról, szexualitásról. És tapasztalom azt, amit mondanak a hollandokról, hogy meglehetősen szabadon beszélnek a szexről, nyílnak meg a témában, osztják meg a saját gondolataikat, tapasztalataikat. Ezeken az órákon magamról is tanulok, mert már az első héten olyan téma volt, aminek kapcsán szégyenérzetet éltem meg, és nem tudtam beszélni róla. Ez a meztelenség volt, hogy mennyire volt normális a családban. Pedig nagyon jó a téma, erről lehetett diskurálni, de ebből kimaradtam. Rosszul is éreztem magam, de leginkább amiatt, mert tudtam, hogy ez a szégyenérzet nem helyes. Ráadásul teljesen meggátolt abban, hogy aktívan részt vegyek az órán. El is határoztam, hogy legközelebb küzdeni fogok ellene. Szinte sorsszerű volt, ami ezen a héten történt. Most a párkapcsolatok, házasság, válás, ezen belüli (és kívüli) szexuális élet volt a téma. Az óra végén a tanár egy kártyát tett ki az asztalra, melyen egy-egy kérdés volt. Én voltam az egyik, aki húzott, magyarra fordítva az alábbi kérdés volt a kártyán:

Szeretnél szeretkezni a partnereddel, de szégyelled a testedet. Mit teszel ellene?

Bejött nekem megint a szégyen. Erre azzal az óra eleji feladattal tudtam válaszolni, ahogy én azt megoldottam. Egy nagy papír a falon négy részre volt osztva a következő meghatározásokkal: "Uiterlijk" (külső) "Karakter" (jellemvonás) "Omgaan met anders" (másokkal kijönni) "Omgaan met je" (veled kijönni). És a lényeg az, hogy kaptunk négy kis papírt, írjuk fel, hogy milyen az ideális partner. Én az "Uiterlijk" részre egyetlen dolgot írtam: "Sterke uitstraling" (Erős kisugárzás). Azért, mert ebben minden benne van, amitől a másik ideális partner lehet. Akinek erős a kisugárzása, az hisz magában, az tud egészségesen szeretni. Az tudja elfogadni és tisztelni saját magát. Ezzel válaszoltam a fenti kérdésre. Lehet, hogy nem tökéletes a teste, de ha elfogadja magát olyannak, amilyen, akkor le tudja győzni az esetleges szégyenét és átadni magát a testi örömöknek. Egyébként az óra eleji feladat kapcsán kaptunk két kérdést, melyeket a tanév végén leadandó portfolióban kell válaszolni.

• Mennyire felel meg a jelenlegi / ex partnered az elvárásaidnak?
• Mennyire felelsz meg te magad az elvárásaidnak?

Erős kérdések. De én ezt szeretem. Ezek a valódi beszélgetések, amik ténylegesen előre visznek minket. Erős kérdések, adott esetben fájdalmas is lehet rá a válasz, de ha szembesülünk vele, akkor lehetőséget kapunk a fejlődésre. Meg ez az, amire ráhatásom lehet, amivel javíthatok a magam életminőségén. Hiszen (ideális esetben) én választom meg, a partneremet, és én döntöm el, hogy kivel részesítek szexuális kapcsolatot, és ha valami nincs rendben ezekben a dolgokban, sokkal nagyobb hatalmam van változtatni ezeken, nem utolsósorban sokat is tehetek magamért, ha változtatok azokon, amik nem tetszenek, amikkel nem vagyok elégedett. Ez is oka annak, amiért azt gondolom, hogy ezekről lehet valódi beszélgetést folytatni. Úgyhogy ez nagyon jó szak lesz.

Ilyen tapasztalataim vannak itt a holland egyetemen. Két szakon vagyok, de a kettő össze se hasonlítható egymással. De tapasztalatnak mindenképp jó.