Shania Twain

Shania Twainnel adós vagyok, pedig az ő dalait is nagyon szeretem. De érdekes módon, olyan szintű rajongás soha kötött hozzá, mint akár a The Corrs-hoz, pedig nagyon szerethető személyiség. Hirtelen nem tudok olyan előadót mondani, akinek jól állnak ezek a "feelgood" dalok. Ő ebben nagyon erős, és azon kevés előadók közé tartozik, akinek a dalai mindig mosolyra fakasztanak. Nem utolsósorban jó hangja van, és a dalok is jól meg vannak írva. Szinte mindegyik dalt élő hangszerekre írtak, és nagyon sok közülük vidám. Persze, vannak köztük lassabb dalok is, de egyik sem kifejezetten szomorú. Mégis a végsőkig hitelesnek hangzanak. El tudom képzelni, hogy Shania Twain tényleg így éli a mindennapjait. Aztán persze ő is ember, nyilván neki is lehetnek rosszabb napjai. Sőt, most olvasom, hogy voltak nehézségei gyerekkorában, fiatal felnőttként. De ahogy ránézek, olyan érzetet, mintha ezek a helyén lennének, és megbékélt a gyerekkorával. Hirtelen nem is tudok más olyan ismert embert mondani, akinek ez a fajta optimizmus és érezd jól magad feeling jól állna. Hát, ha csak az angol Heart North West Radio-t, ha hallgatom, egy idő után azért nem tudom hallgatni, mert annyira kényszeresnek érzem a "Turn up the feel good" szlogent.

Az összes album megvan tőle, ami valaha megvolt, ezeket soha nem adtam el. Két oka is van: Csak kellemes emlékek kötnek a dalaihoz, ezért soha nem akartam tőlük megválni, másrészt, amikor esetleg gondolkodtam, hogy eladhatnám őket, mindig oda jutottam magamban, ahogy néztem a borítókat, hogy jól jönnek még később. Fogom még ezt a zenét hallgatni. Előfordul, hogy a próféta szól belőlem. Egyébként 1999-ben találtam Shania Twainnel először, a nővéremnek volt meg a "Come On Over" CD, azt kezdtem el nagyon hallgatni annak hatására, hogy nagyon tetszett a rádiókban a "That Don't Impress Me Much" dal. Annyira, hogy annak idején az egész albumot meghallgattam. És annyira bejött, hogy valósággal ráfüggtem az albumra. Már akkor is felfigyeltem arra, hogy nagyon jó zenei megoldások vannak az albumon, és már akkor észrevettem, hogy Shania Twain éneke nagyon kedves és közvetlen. Hihetetlen tartalmas album, nem sok olyan énekes van, akinek az egész albuma meg van töltve tartalommal, és nem azt érzem, hogy egy-egy dal csak a helyet tölti ki.

Aztán jött 2002-ben (nekem 2003 nyarán) az "Up!" album, ami szintén szintlépés volt. Ezt a CD-t már én magam vettem meg, és talán a legjobb album, amit 2003-ban vettem meg. Ezt is rengeteget hallgattam, és most is azt gondolom, hogy hihetetlen, hogy 19 olyan dal fel tudott kerülni az albumra, melyek tartalmassá teszik azt. És ehhez kellett egy olyan producer, mint Robert John "Mutt Lange", aki Shania Twain férje volt 2010-ig. Így azt gondolom, hogy ismerte az énekesnőt annyira, hogy olyan dalokat írjon neki, ami passzol a személyiségéhez, és megírja azokat slágergyanúsan. Mert én maximálisan el tudom képzelni, hogy Shania Twain tényleg így éli a mindennapjai nagyrészét. Nyilván neki is lehetnek olyan napjai, amikor elvonul a világ elől, és nem akar senkit látni, semmiről sem tudomást venni, de számon kérni tőle, hogy miért nem énekel erről az oldaláról, egyáltalán nem helyén való. Egyrészt, jogában áll eldönteni, hogy miről énekel, másrészt az egész énekesnői karrierje magas színvonalon van. Így ha ő eldönti, hogy csak ezt az oldalát mutatja, de ebben legalább hiteles, nekem több kérdésem nincs. Vélhetően Shania Twain célja a szórakoztatás, és nem feltétlen az, hogy az szövegeivel elgondolkodtasson. És mivel a szórakoztatásnak magas nívóját űzi, ezért bőven van annyi értéke a dalainak, hogy arra fókuszáljunk, és ne a hiányosságait kérjük számon.

Egyébként pont azért, mert úgy tűnik, hogy nagyon jól össze vannak válogatva a dalok, ezért nem is nem is lehet úgy nagyon kiemelkedő dalt választani. Azt érzem, hogy a Come On Over és az Up! albumok egy koncepcióra készültek. Van néhány dal, amit kifejezetten nagyon szeretek tőle, például az "I Won't Leave You Lonely" vagy a "Juanita" vagy az "(If You're Not in It for Love) I'm Outta Here!", amiket külön élmény csak magában hallgatni, de összességében az egész album ad egy teljes egészet. A 2004-es Greatest Hits album (nekem 2005 májusa óta van meg) is egy nagyon jó összeállítás, azt is nagyon szerettem hallgatni. Az új dalok is jók rajta. Ezután jött egy hosszú szünet, 2017-ben tért vissza a "Now" című albummal, ahogy hallgattam, az se rossz. majd később jobban meghallgatom, illetve tervbe van, hogy azt is megveszem majd. De most ezek. És örülök, hogy megvannak, örülök, hogy van ilyen kiváló énekesnő. Nagyon szeretem a stílusát, örülök, hogy ismerem.

The Corrs: Borrowed Heaven CD

Újra van The Corrs CD-m! És esküszöm, nem hittem volna, hogy valaha is eljön az az idő, hogy ugyanazzal a lelkesedéssel fogok The Corrs dalokat hallgatni, mint 15 éve. De hát úgy tűnik, hogy ennek most jött el az ideje. Bár egyébként volt ennek előjele nálam, ugyanis néhány hónapja megjelent álmomban az együttes. Amikor felébredtem, még csodálkoztam is, hogy hogy jelentek meg, amikor régesrég nem hallottam a zenéjüket, a rádiók csak a Breathless-t játsszák. Azzal is úgy vagyok, hogy szóljon, ha épp nincs más, de soha nem foglalkoztam velük azóta komolyan. Aztán ezt azzal rendeztem le magamban, hogy a tudattalanomból ezt halászta elő az elmém, és nem is foglalkoztam vele többet. És most tessék.

500 forintért nyertem a Vaterán, ezzel a CD-vel is úgy vagyok, hogy ha már egyszer megvettem, akkor másodjára ne vegyem már meg nagyon drágán. Főleg, hogy annak idején az eladott példányomból én sem gazdagodtam meg. Na de megvan. És kifejezetten szeretem ezt az albumot, mert a rádióbarát Talk on Corners és In Blue albumok után komolyabb, érettebb albummal jelentkezett az együttes. Jobban meg vannak írva a dalok, zeneileg gazdagabb a hangzás, és szövegileg is összeségében jobb, mint az előző két stúdióalbum. Már annak idején is különleges volt ez az album számomra, érzékeltem a fejlődést. A producer Olle Romö, az első Corrs album, amit szárnyai alá vett. Jó eséllyel neki is az volt a célja, hogy érettebb gondolatokkal álljon elő az együttes. Ami még csak nem is rossz ötlet, mert két rádióbarát album után az együttes kellőképpen ismert lett ahhoz, hogy egy másik oldaláról is megismerje a zenekedvelő közönség. Emlékeztem a producer nevére, de csak innen, úgyhogy utánanéztem, hogy mely albumoknál volt jelen. Soknál tényleg nem, de ami meglepő volt számomra, hogy Shania Twain: Come on Over (egyszer erről az énekesnőről is kéne írnom, az ő is dalait is imádtam egy időben) albumán működött közre.

Először essünk túl a Borrowed Heaven negatívumain, hogy mi számomra a probléma az albummal. Szerencsére kevés, igazából csak két dallal van problémám. Ezek pedig a Long Night és a Goodbye. A Long Night számomra túlzottan érzelgős. Olyan érzelmekkel írták meg, amivel már nem tudok azonosulni, és igazából Andrea hangja sem tetszik ebben a dalban. Túlságosan tragikus az a bizonyos hosszú éjszaka, mert hideg van a szerelme nélkül.

It's gonna be a long night,
It's gonna be cold, without your arms.

Persze, ismerem az érzést, meg áttételesen is lehet értelmezni, de mégsem ez az én érzelmi világom. A Goodbye is is túlzás számomra, főként a dal vége, amikor Andrea annyira felviszi a hangját. Az igazából nem szép tőle. Én legalábbis nem szeretem, ha valaki fejhangon szédeleg a magaslati levegőben. Amit Anastacia művel, ahogy ő viszi fel erőből a hangját, az igen! Az számomra sokkal átélhetőbb, de a fejhangon való éneklés nem, mert nyávogóssá válik az ének. Meg a szöveg is kicsit zavaros:

Where are you now?
Could I get there somehow?
It's time to say goodbye...

Tudja, hogy nincs esély, de csak azért is keresi. Jó eséllyel nagyon friss a szakítás élménye, akkor van az embernek belső háborúja, nem akarja elfogadni, hogy vége, de közben meg nagyon is tudja, hogy nincs folytatás. Ez is olyan, hogy tudom, hogy milyen érzés, ismerős, de ez sem az én világom. Más dallammal énekelnék ilyen érzésekről.

És akkor most jöjjön a hosszabbik rész, ami miatt szeretem az albumot. Öt dal is van rajta, ami miatt emlékezes számomra, ezeket veszem át egyesével:

• Hideaway: Ez a szám nálam nagyon komoly versenyben van a Forgiven, Not Forgotten dallal a legszebb The Corrs dalának címéért. Ugyanolyan csodálatos és fájdalmas a dallama, de talán abból a szempontból jobb ez a dal, hogy erősebb a hangszerelése, és hihetetlenül elementáris, ahogy kitör a refrénre. A szövege is alapvetően nagyon jó, és van is érvényessége. Meglátjuk egy bizonyos embernek a valódi értékét, amit mások nem, és bíztatja, hogy ne bújjon el, mert lehet az, aki lenni akar. Még jobban zanzásítva önmagad felvállalásáról szól a szöveg, de ez így már-már profán, de többről van itt szó. Bár személyes tapasztalatból kiindulva annyiból árnyalnám a képet, hogy meg lehet látni egy ember értékét, de fontos tudni, hogy valójában minden egyes embernek megvan az angyali és az ördögi oldala. De hogy melyikkel él, az mindig az egyén döntése. Velem is előfordult, hogy megláttam egy ember pozitív értékeit, és nagyon azt akartam, hogy azt hozzuk ki belőle (ezért tudom nagyon átérezni a dalt), de ez sok esetben nem sikerült. Többszöri sikertelen próbálkozás után jöttem arra rá, hogy mindig az egyén döntése, hogy melyik utat választja, és semmire nem lehet kényszeríteni. Mégis érvényes lehet ez a dalszöveg akkor, ha olyan emberről szól, aki ki akarja hozni a pozitív értékeit, de nem tudja, merre induljon el. Nekik lehet segítséget nyújtani, és mondhatjuk, hogy ez a dal róluk szól. Egy biztos: Zeneileg gyönyörű, és Andrea is olyan érzelmeket énekel ki, amik emelik a dal hitelességét.
• Even If: Nagyon tudom szeretni az ilyen bolondos dalokat! Megint arról van szó, hogy szövegileg ugyan túlidealizálja a szerelmet, de ez most azért más, mert az ének is teljesen játékos. Mintha maga Andrea is tudná, hogy semmi nem valós abból, amit itt énekel, de ha játékosan, már-már viccelődve énekel, akkor megállja a helyét. És azt kell mondjam, hogy igaza van. Ilyen szöveget nem lehet komolyan gondolni:
  

  Even if the sun came tumbling down
  You light the ground, I walk on.

  De ezt tökéletesen kivágja az énekstílussal. Ilyesmit még én is mondanék nagyon szerelmes, romantikus hangulatomban. Miért is ne lehetne élni az I'm in heaven right now, and I don't wanna come down érzéssel? A legszebb érzés az egész világon. A zene is nagyon kellemes, ez az egy dal sokat old az album komoly hangulatán, és mégis odaillik a többihez.
• Confidence for Quiet: Ezt a dalt sokáig félreértettem, ami abból fakad, hogy még most is problémáim vannak az angol szöveg értésével. Csak még akkor sem foglalkoztam a szöveggel, amikor meglett az album CD-n (sokáig csak kazettán volt meg, amin nincs szöveg). Mert csak azt értelmeztem a szövegből, hogy
  

  What day, that I've left behind
  You forgave...
  ...
  I'm not hopeless

  Ebből arra következtettem, hogy visszatért egy régi nagy szerelem, és boldog benne, és nem érzi magát reménytelennek. Holott valójában arról van szó, hogy ő már elengedte azt a szerelmet, és már nem kíváncsi a srácra. És nem foglalkozik azzal, hogy mások azt mondják, hogy nem ez a szabadság, ő továbblépett. Mondjuk, hogy erre hogy jön a bizalma a csendben, erre a mai napig nem sikerült rájönnöm. De az biztos, hogy a zene és a dallam itt is nagyon szép. Az istenit neki, ha lett volna egy jó szövegírója a Corrs-nak, akkor olyan karrierjük lehetett volna, mint a legjobbaknak. A szövegnél buknak el! Ha az lett volna, hogy visszatér ahhoz a szerelemhez, akkor szerintem jó lett volna a szöveg. Mert miért ne történhetne meg ez bárkivel? De a zene nagyban ellensúlyozza, és igazából, ha azt a szöveget gondolom el mellé, amit ideálisnak tartok, akkor imádom ezt a dalt.
• Baby Be Brave: Ennek a szövege sokban hasonlít Hideaway szövegéhez, csak a zene nem annyira tragikus hangulatú. Ugyanolyan bátorító, mert akihez szól, az fél kimutatni a gyenge pontját, de a refrénben megkérdezi, hogy fél a kudarctól? A szöveg egyébként a versében eléggé áttételes. Főleg a második verse, amit nehéz is értelmezni... Megint oda jutunk, hogy adjon valaki egy szövegírót az együttesnek! Zenét tudnak írni, azt ebben a dalban is bizonyítják, mert a dallam emlékezetes. És nagyon jó a hangszerelés is, ezért nagyon jó hallgatni a dalt.
• Silver Strand: Ez az album is instrumentális zenével zárul. Csodálatos a zene. Csodálatos, egyben nagy fájdalmat érzek benne. Azt érzem, hogy egy múltban megtörtént eseményt síratnak el. Olyan a zene, mintha egy régen történt, egyébként nagyon szép eseményről emlékezne meg, de nem annak örül, hogy az megtörtént, hanem azt síratja el, hogy az már nincs többé. Az tudható, hogy egy múltbéli eseményt a fentebb említett kétféle módon zárhatjuk le. Persze, hogy ki melyiket választja, az egyéni döntés. Az biztos, hogy nagyon szép a zene, mély érzelmek hallhatók és csodálatosan zárja le az albumot

Azért látható, hogy a negatívumok sem teljesen rosszak, a pozitívumok sem teljesen jók. Jobb szövegileg ez az album, de még mindig gyenge pontja az együttesnek. De a jelen árát megérte, és ha lesz lehetőségem ezen az áron további Corrs albumokat venni, akkor élni fogok a lehetőséggel.