A végére elégedettséget éreztem, úgy éreztem, hogy sikerült kiválasztani az énekesnő legjobb dalait. Viszont az elején volt némi kellemetlen érzésem, amikor nemcsak dicsértem, hanem kritizáltam a dalokat. Elkezdtem megbánni, hogy 40-es listát állítottam össze, minek írok én listát 40 legjobb dalról, ha a valójában nem érzem, hogy 40 igazán erős dala van? Aztán azzal zártam le magamban a dolgot, hogy így tudom a legátfogóbban megmutatni az énekesnő teljes pályafutását. Hiszen mindenféle dal szerepel a debütálasától kezdve egészen a mai időkig.
Illetve, aki hozzám hasonlóan ismeri az énekesnő szinte teljes pályafutását, az felfigyelhetett arra, hogy egy album teljesen hiányzik. Ez pedig az 1998-as always album. Nem véletlen. Többször írtam arról, hogy az énekesnő dalainak többsége klisés, túlárad a pozitív gondolkodás, és az élet értelmét filléresre váltott gondolatok. Az always album egy hatalmas kliséhalmaz. A rajta szereplő 13 dal sablonos, végighallgatva semmi kiemelkedőt nem nyújt. Talán az Eien no Tobira című dalt lehetne kiemelni, az ismert is a rajongók által, hiszem 08th MS Team Gundam zene, a maga nemében jó dal, de végsősoron semmi kiemelkedőt nem nyújt. Sőt, ezen az albumon szerepel Yonekura Chihiro minden idők általam legrosszabbnak vélt dala, a Yume Miru Blue Moon. Úgy énekel benne érzelmeket, ami nekem már túl sok, ráadásul a refrénben olyan magasra viszi fel a hangját, ami komolyan bántja a fülemet. Túlzottan idealista, olyan boldogságot énekel meg abban a dalban, ami talán már nem is létezik. Ahol minden csodálatos, gyönyörű, a szél miatta táncoltatja a faleveleket, és borúnak nyoma nincs. És ezt úgy adja elő, mint egy végkifejlett állapot, tehát, hogy az ideális boldogság elérhető. Csakhogy ez hazugság. Aki örökösen a boldogságot hajszolja, az soha nem lesz elégedett az életében, mert mindig boldogabb és boldogabb akar lenni a jelenlegi állapotához képest, ezáltal az élet elmegy mellette. Ezért tartom jó gondolatnak, amit nemrég hallottam, hogy nem boldognak, hanem elégedettnek kell lenni, mert akkor állsz le, és nem hajszolod az élményeket, hanem megéled a jelent. És sajnos az album többi dala is hasonló mondanivalóval bír, a zenéket meg nem tudom visszaidézni. Pedig megtettem azt, hogy néhány évre rá ismét elővettem az albumot, gondolván, hogy hátha érteni fogom, hogy miről énekel az énekesnő, de sajnos ugyanúgy vakvágány volt a dolog.
Úgyhogy Yonekura Chihiro is ad elő érvénytelen gondolatokat, emiatt néhány albuma semmi jelentőséggel nem bír, már-már súlytalanok. Azokat a dalait bocsájtom meg neki, sőt, már-már szeretem, ahol nem feltétlen az a célja, hogy pozitív gondolatokat adjon elő, hanem hogy szinte kifigurázza ezeket azzal, hogy túlzottan lazán, szinte már szórakozottan adja elő. Ezekkel azért nincs bajom, mert azt érzem, hogy a könnyed szórakoztatás a célja, és ez nálam bőven belefér, hiszen nekem is vannak oldottan bolond pillanataim, ezekbe ezek a dalok tökéletesen beleillenek. Aztán meg van néhány olyan dala, ahol tényleg komolyan énekel, vagy az előadásmódja szerethetővé teszi a gondolatait. Ezek kerültek a lista élbolyába. És valahányszor hallgatom a Colours, a jam és a Nakeru Anison albumokat, melyek a kedvenceim tőle, akkor azért valami reményt érzek, hogy érdemes hallgatni őt, és ráérzek arra, hogy miért is szeretem őt. Hát amikor 2011-ben megjelent és megismertem a Nakeru Anisont, olyan szinten hatással volt rám, hogy hirtelen sokat nőtt Yonekura Chihiro a szememben, és elkezdtem hallgatni ennek szellemében a régi albumait. Volt néhány, ami megtetszett, de még utána is voltak olyan dalok, melyekről azt gondolom, hogy jobb, ha meg sem születtek volna. Az, hogy a hatás mekkora volt, az abból is meglátszik, hogy az albumból 5 dal is helyet kapott a listán, ezek közül pedig 3 ott van a minden idők legjobb 5 dalának listájában.
De hogy mennyire passzolt volt a Nakeru Anison koncepciója Yonekura Chihiróra, az is bizonyítja, hogy az albumnak van egy folytatása. 2015-ben megjelent egy "Nakeru Anison ~with you~" című album, mely Yoshioka Aika albuma. Nagyon kíváncsi voltam rá, bíztam benne, hogy lesz olyan jó, mint Yonekura Chihiro albuma, de óriási csalódás volt. Soha nem hallottam Yoshioka Aikáról, de egyáltalán nem keltette fel az érdeklődésemet. Egy érzelmileg teljesen éretlen fiatal lányt hallottam énekelni, aki azon a bizonyos sztereotip magas japán női hangon énekel olyan érzelmekről, amikről nyilvánvalóvá válik, hogy nem élte meg azokat. Pedig a dalok hangszerelése, koncepciója ugyanaz, csak az előadó más. Egy ugyan jó hangú, de teljesen súlytalan énekesnőt hallottam énekelni, aki legfeljebb saját magát szórakoztatja, de nem éreztem, hogy bármi érvényeset akar átadni.
Szóval vannak nagyon jó dolgai Yonekura Chihirónak, én csak azt tudom neki kívánni, hogy ne csak a pozitív gondolkodás legyen nála túlsúlyban, hanem a nagyon jó dalai is. Legyen trónfosztás az első helyen.
