Végül sikerült megszerezni Okui Masami: Mitsu kislemezét. Amazonon találtam meg, az egyik japán boltnak volt belőle készleten. Összességében jobban is jártam, mert kicsivel olcsóbb is volt, mint a CDJapannél. Most is azt gondolom, hogy az egyik legjobb kislemeze, nagyon szeretem azokat a dalait, ahol őszintén és hitelesen énekel az érzéseiről. Attól más egy olyan előadó komolyabb dala, azzal, hogy saját maga írja azt, hogy ő maga úgy fejezi ki magát, ahogyan azt legbelül érzi. És ha ehhez, hozzámegy az is, hogy azonosulni tudunk a szerzeménnyel, akkor jön a zene pszichés pozitív hatása, amely nagyban segíthet rajtunk. Elősegítheti az adott probléma oki kezelését, bátoríthat a cselekedetre. Ez a dal pedig részint az illúziókról szól, hiszen egy olyan ember szeretetére vágyik, aki félrevezette őt (ezt ki is mondja). Alapvetően itt nem énekel olyan dominánsan, mint más balladáiban, de az utolsó refrénnél a háttérvokál (aki egyébként ő maga jó szokásához híven) egy helyen nagyon kiugrik, ezzel kiemeli az éneket is. És ezzel megnyugszik, és elfogadással a hangjában zárja le a dalt. Annyira még nem vagyok otthon a japán nyelvben, de feltételezem, hogy az elfogadást az is szimbolizálja, hogy az első versében "watashi tachi madowashita" szavakkal fejezi ki, hogy milyen is az, akiről énekel, majd a záróversét így fejezi be: "Watashi tachi wo madowasu". Más a ragozás, így valószínűleg mást is jelent. A madowasu, madowashita (gondolom a madowa a szótő, ez jelenti azt, hogy megzavar, megtéveszt, amúgy a kanji-ja ez: 惑 és kínaiul is ugyanezt jelenti, ahogy okoskodok a fordítóval.) És persze, ahogy az lenni szokás, hiába tudja, hiába mondja ki, hogy nem tiszták az egyén szándékai, csak azért is kialakít vele egy kapcsolatot, amire persze ráfázik és végül (úgy tűnik, hogy) elfogadja, hogy mi történt. A videoklip is nagyon kifejező, azt már belinkeltem korábban. És csak ismételni tudom magam, hogy felbecsülhetetlen eredeti CD-t kezemben tartani, főleg olyat, melynek dalával nagyban tudok azonosulni. Olyannyira, hogy még azt is el tudom fogadni, hogy a B-side track, a Paradise Lost teljesen disszonáns, nem is szeretem annyira azt a számot. Viszont helyet kapott még egy régebbi dalának a Sora ni Kakeru Hashi-nak egy újrahangszerelt változata, melyben Kageyama Hironobu gitározik és háttérvokálozik. A címadó dal videoklipjében pedig szerepel Endoh Masaaki is, így a kislemez egy kicsit JAM Project koprodukció is. Az biztos, hogy külön ékessége az Okui Masami repertoárnak.
Nem most terveztem megvenni a legújabb Zorán koncert DVD-t, de végül meglett. És rettenetesen örülök neki. Néhány éve a Kultúrbarlang foglalkozik a Zorán kiadványok terjesztésével, tavaly konkrétan mind a hat régi Hungarotonos Zorán albumot kiadták újra. Sajnos nem jutányos áron, így az Édes Évek CD továbbra is hiányzik. A lényeg az, hogy úgy kezdődött, hogy megkérdeztem a Kultúrbarlangot E-mailben, hogy szállítanak-e Angliába is. Mondták, hogy természetesen, csak adjam meg a címemet. Megadtam nekik, de nem írtam meg konkrétan, hogy szeretném megrendelni, nem is jött rá azonnal válasz csak kb. 2 hét múlva, hogy postázták a DVD-t, és hogy ennyi lesz az ára. Fúú, hát jó. Örültem neki, de váratlanul ért, de utána úgy bántam a pénzzel, hogy ki tudjam fizetni. 5.090 forint volt postával, valami £13.60 font volt átszámolva. Megjött, nagyon örültem neki, csak először megijedtem, hogy nem tudom kifizetni. Először ugyanis a bankba mentem, ahol a számlám van, hogy segítsenek Magyarországra pénzt átutalni. Mondja az ügyintéző, hogy £25 a költsége. Meg vannak bolondulva... Egyszerűen már nem tudom szebben mondani. Most már látom, hogy az lehet, hogy az alap banki szolgáltatások ingyenesek, de az ilyenek meg extrém drágák. Természetesen nem utaltam át, hanem mutatott az ügyintéző egy másik intézetet, a "The Money Shop"-ot, ahol ezt olcsóbban lehet megtenni. De még mennyivel... £2.90 volt az extra költség. Erre is azt mondtam volna szívem szerint, hogy inkább átugrottam volna, de ezt már sokkal inkább kifizetem, ha már van költsége a külföldi átutalásnak. És rendben is lett. A koncert maga? Úgy tűnik, Zorán hiába csak egy szál gitárral ül középen, nincs két egyforma koncertje. Pláne, hogy a tavaly megjelent Egypár barát albuma duettalbum, és mindegyik vendége jelen volt. Érdekes kettősséget hozott magával a koncert, ugyanis ahogy annak lennie kell, művészi, de mégis tetten érhető volt a spontaneitás, ami nagyban megnövelte az előadás értékét. Zoránnak egy ilyen koncert után merek még legalább 10 évet jósolni. Szokása az Apám hitte című dalának végét a közönséggel énekeltetni, és tényleg mindenki egy emberként énekte most, Zorán csak ennyit mond: "Ez annyira megható, komolyan." Nem értem, hogy mit csodálkozik. Aki 50 éve változatlan minőséggel szolgál, zenei pályája felér egy életművel, annak ez a legkevesebb, ami visszajár. Nagyon átjött a hangulat, egy újabb nagyszerű koncert DVD-vel lepett meg minket, rajongókat. És innen Angliából nagy hálával tartozok, hogy nekem is dedikálta a DVD-t, és legyek akármennyire is távol a hazámtól, zenéjének mindenhol hatalmas eszmei értéke van.
Ezt a CD-t pedig inkább az iskolának vettem, ahogy gazdasági nyelven szokás mondani: apportba. Kung Fu órák alatt szokásuk mai nyugati zenét adni, és van néhány Now That's What I Call Music! CD-jük, és úgy döntöttem, hogy ennyivel is segítem őket, hogy megszerzem nekik a legújabb kiadást a 88-asat. Még júliusban jelent meg, már akkor is szemeztem vele, mert ezen van néhány dal, amit szívesen meghallgatok, ha éppen szól:
- Clean Bandit feat. Jess Glynne: Rather Be
- Kiesza: Hideaway
- Neon Jungle: Welcome to the Jungle
Ezek közül az elsőről már írtam korábban is, ezt a mai napig szeretem, a másik kettőt meg inkább viccesnek tartom. A Hideaway tényleg inkább a vicc kategória nálam: Ezzel az énekkel balladát énekelni, nekem sehogy sem hiteles. De maga az ötlet tetszik. A videoklipet is volt "szerencsém" látni, a nő férfiról férfira jár, elhiszem, hogy fáj neki a szerelem... Nem is értem, miért kételkedek. A Welcome to the Jungle olyasfajta elektronikus zene, amit meghallgatok, csak ahogy számítottam rá, néhány meghallgatás után dögunalmasnak fogom tartani, mert nem sok változatosság van a dalban. A többi dal nagyrészét pedig a pokolba kívánom. Gyűlölöm a mai nyugati zenét. De annyira meghallgatom, hogy ha Kung Fu edzések alatt szól, akkor mondom magamban, jó, menjen. Amúgy ez az egész válogatássorozat 1983-ban indult, ezalatt a 31 év alatt érte el a 88. részét. Meg volt egy darabig Magyarországon is, csak a 8. rész után megszűnt. Ment még a Now.hu is, na az jó ötlet volt, de az sem bírta sokáig. Itt Angliában a mai napig megy. Majd a századikra külön befizetek.
