Saját válogatás

Az iskolában több új órát is útjára indítottak október 13 óta, többek között kard edzést. Ezeket a fegyvereket Xing Yi kardoknak hívják, kétféle van belőlük: Egyenes (jian) és szablya (dao). Figyeltem az első néhány edzést, és szimpatikus volt számomra, úgy döntöttem, hogy ma kipróbálom. Gyakorlatban is szimpatikus, és ami még menőbb, és ahhoz képest, hogy először csináltam, egészen jól ment. Jól áll a kezemben a kard, azt érzem. Úgy döntöttem, hogy folyamatosan fogom csinálni, örvendtem a szerencsének, hogy kipróbálhattam valami újat.

Még régebben összeállítottam egy saját albumválogatást, mely 12 dalt tartalmaz: 11 Okui Masami és 1 Hayashibara Megumi. Az alábbiakat:

1. Okui Masami: Just do it
2. Okui Masami: Chou
3. Okui Masami: Shounen
4. Okui Masami: Mitsu
5. Okui Masami: OVER THE END
6. Okui Masami: WHEEL
7. Okui Masami: CHAOS
8. Okui Masami: lotus
9. Okui Masami: Melted Snow
10. Okui Masami: Moon
11. Okui Masami: Gift
12. Hayashibara Megumi: Kagirinai Yokubou no Naka ni

Úgy állítottam össze a sorrendet, hogy az egész egy történetet meséljen el. Itt-ott vannak bakik e téren, de ez a 12 dal nagyon jelentős, szinte kijelenthetem, hogy mintegy ideális album számomra. Természetesen vannak mások is, melyek legalább ekkora jelentőséggel bírnak az életemben, de úgy gondolom, hogy ezek a dalok így alkotnak egy teljes egészet. Miért?

Just do it - Egy útnak indító, bátorító dal, ha van álmod, célod az életedben. Harcolj érte, de ne félj szembenézni a fájdalmakkal!

Chou - Márpedig abból lesz bőven. Ez a dal az első nagy csalódásokat szimbolizálja, és az abból fakadó fájdalmakat. A címe magyarul pillangó, ez a lelket szimbolizálja, és minden vágya, hogy szabadon szállhasson annak ellenére, hogy ezt a körülmények nem engedik. Ez a fajta mondanivaló vissza fog még köszönni.

Shounen - Az egyik legérdekesebb dal Okui Masamitól. Itt nem egy létező fiúról énekel, ahogy a cím engedné következtetni, hanem ismét a lélekről énekel, a benne élő fiúról énekel. Akinek szárnyakat adott, de eltörték és lezuhant. Újra felszáll és ha megtanul repülni, akkor megcsodálja a mennyek országát is.

Mitsu - Sokáig gondban voltam afelől, hogy mi az az emberi kapcsolat, ami még erősít minket, és honnan kezdődik a társfüggőség. De az biztos, hogy nagyon kevés embernek mutathatjuk meg, hogy kik vagyunk valójában, szinte szomjazunk arra, hogy megmutassuk neki magunkat. Ha találkozunk valakivel, és annyira szimpatikussá válik, hogy a legféltettebb titkainkat is megosztjuk vele, annál nagyobb boldogság nem nagyon van. De ha ő csak félrevezet... Nos, nem gondolom, hogy elemezni kell, hogy mekkora fájdalom az.

OVER THE END - Hasonló az előzőhöz, de könnyedebb stílusban. Keserű felismeréssel kezdi, hogy egy kis szeretetért bárkivel képesek vagyunk összejönni, és észre sem vesszük, hogy összetöri a szívünket. A dal ennek túléléséről szól.

WHEEL - Nem véletlen választottam egy átmenetet, ennek a dalnak nagyon egyedi hangzása van. A természettel való azonosulást szimbolizálja a tradicionális hangzás, az album szempontjából pedig az eddigi problémákra megoldást, megnyugvást, melyet a természetben meg lehet találni. Lezárja az eddigi gondolatokat, és reményekkel néz az új időkbe.

CHAOS - De aztán alaposan vissza a közepébe. Főleg az Oroszlánkirály 2 kapcsán írtam, hogy nagyon szép bölcsességekkel rendelkezni, de mi van azok alkalmazásával? Az már teljesen más. Ez a dal nem is szerelmi csalódás, hanem nem ért a jelekből, és azt hiszi, hogy baj van, de az a tekintet, az a mosoly, az nem lehet véletlen... Ismerős? Ezt elemzi ez a dal, nem is akármilyen rock balladában.

lotus - Az egyik legnagyobb hatású Okui Masami dal. A keleti világban a lótuszvirág a tisztaságot jelképezi, hiszen még a legmocskosabb vízben is gyönyörűen virágzik. De ha olyan emberekkel vagyunk körülvéve, akik azt a bizonyos vizet szimbolizálják, ott nagyon nehéz gyönyörű virágként maradni. Ha nagyon költői akarnék lenni, erről szól ez a dal. De micsoda zene megy alatta! Ennek a válogatásnak ez a csúcspontja.

Melted Snow - Erről nemrég írtam, hogy ez karácsonyi ballada, a szeretet ünnepének nem a szép oldaláról. A magányosokról, de azokról is, akik lelkileg egyedül vannak.Nekik a karácsony a legszomorúbb ünnep, mert nem érzik meg az ünnep szeretet-mivoltát. Én ilyennek érzem ezt a dalt.

Moon - Bár a dal szövege az útkeresésről szól (I'm looking for the truth), mégis ide gondoltam a legjobbnak, mert van lezárása, mely azt jelképezi, hogy már az eddig felvértezett erővel képes tovább lépni a csalódásokon, és új utakon új boldogságot keresni, találni.

Gift - Ahogy meg is kapja azt, és ezzel vége a nehéz időknek. Ez a dal nekem azt a bölcsességet szimbolizálja, hogy minden egyes emberrel való találkozás egy ajándék, hiszen mindenkitől tanulhatunk valamit, amitől erősödhetünk, de kétségtelen, hogy a legszebb ajándék, ha mindezekhez tiszta érzelmek párosulnak. Ennek a boldogságát érzem ebben a dalban. Becsüljük meg, mert nagyon ritka.

Kagirinai Yokubou no Naka ni - És a még annál is nagyobb ajándék, ha megtaláljuk az igaz szerelmet. Az eddigi életút lezárását érzem ebben a dalban, hiszen ha tanulunk a megélt fájdalmakból, akkor csak még többek lehetünk, és olyan boldogságot élhetünk meg, ami csak azoknak adatik meg, akik megdolgoztak érte. Így találjuk meg önmagunkat, és így tudunk őszintén és oldottan mosolyogni, és tiszta szívből nevetni. Ez az élet értelme.

Valóságos érzelmi fejlődés ez a válogatás, nem véletlen hát a sorrend. Kellemes érzés így ezeket a dalokat végighallgatni. Benne van a fájdalom, a megnyugvás, de a végén ott van az is, hogy a kemény munka mindig kifizetődik.

Heti edzés és magyar zene

Ha lehet, ma még annál is családiasabb hangulatú volt az eheti Kung Fu edzés, ugyanis csak ketten voltunk a kínai sráccal. Illetve később csatlakozott egy lány, de ő eredetileg San Shou-ra akart volna jönni, csak eltévesztette az időpontot, így csatlakozott hozzánk. Remélhetőleg nem bánja, hogy tévedett, járjon heti szinten. A felnőtt edzéseken ezen túl a formák gyakorlása mellett mindig lesznek gyakorlatok arra, hogyan szabaduljunk ki fogságból. Mint megtudtam, ezek a mozdulatok a legerősebb kézszorítások esetén is hatásosak, hiszen ezeknek az a céljuk, hogy a lehető legkisebb fizikai erő kifejtése mellett a lehető legnagyobb hatást érjük el. Hiszen ahogy írtam régebben, a távol-keleti küzdősportoknak az a lényegük, hogy a belső energiáidat használjuk fel, így erősebb támadásokra vagyunk képesek, mintha a fizikai erőnket használnánk. És hogy mennyire nem szükséges izom a Kung Fu edzésre, jól példázza az is, hogy jár egy pár fizikailag jobban kigyúrt fiatal (bár azt hiszem, hogy ezt is írtam) edzésekre, és bizony nem is csinálják annyira jól, mert az izomerejüket használják fel. Ez például abban nyilvánul meg, hogy a válluk felemelkedik, mert oda helyezik az energiáikat, így viszont a karjuk erőtlen marad. Ezért is van az, hogy a mozdulatsoruk nagyon furcsán néz ki. Viszont, akiknek nincs annyi erejük, azok tényleg csak a belső energiáikkal fejlődnek, így a mozgásuk sokkal szebb. Persze ehhez formálni kell a tudatot, hiszen aki másfajta edzésekre járt, és annak köszönhetően tettek szert nagy fizikai erőre, náluk érthető, hogy szinte ösztönösen jön, hogy onnan merítsenek erőt, ahonnan eddig is.

Az utóbbi időkben ismét a magyar zenék felé orientálódtam, köszönhetően annak, hogy teljessé tettem a Skorpió zenei gyűjteményemet flac-ban. Mivel nem jelent az összes albumuk CD-n, ezért csak egyféle módon lehetett ezt megtenni: Ha megvásároljuk a Hungaroton weboldaláról a zenéket. A kiadó egy ideje ugyanis digitális formában teszi elérhetővé a náluk kiadott lemezeket. Valaki más jóvoltából elérhető lett a "Kelj fel" album veszteségmentesen, így osztottam, szoroztam, két album hiányzott a gyűjtemény teljessé tételéhez:

• Gyere velem
• Azt beszéli már az egész város

Miután az azt beszéli már az egész város album a kedvencem a Skorpiótól, ezért úgy döntöttem, hogy beadom a derekam, és megszakítva "digitális formában nem vásárolok zenét" szokásomat, megvettem. De nem ám az egész albumot, ugyanis a Hungaroton árszabása rettenetesen idétlen. Egy dal letöltése flac-ban 289 forint, az egész album pedig 2899 forint, de az album csak 9 dalból áll... Valószínűleg a kiadó is tudja, hogy nem megfelelő az album árszabása, az ilyen eseteket úgy oldják meg, hogy egy bizonyos dalt csak albummal értékesítenek. Itt az a szerencsés eset állt elő, hogy a "Ne félj" dalt adják csak albummal, ami viszont rajta van a Skorpió 1973-1993 válogatásalbumon, ami már nekem be van rippelve CD-ről, és a címadó dal is rajta van, így csak 7 dalt kellett külön leszedni, így kb. 1000 forinttal lett kevesebb számomra az egész album. Legalább annyi esze lehetett volna a kiadó cégnek, hogy egy olyan dalt tesznek csak albummal elérhetővé, ami csak azon a lemezen hallható, és akkor ne adj isten, az én eszemen is túljártak volna. De maga a mentalitás az, ami nem tetszik: Nem vagyunk hajlandóak csak azért olcsóbban adni egy lemezt, mert kevesebb dal van rajta, ezért egy-egy dalt nem adunk oda csak úgy. Ez valószínűleg a CD-ről visszamaradt gondolkodás, hiszen egy lemez sem volt csak azért olcsóbb, mert kevesebb dal volt rajta, és ezt nem akarják a digitális letöltéssel sem megváltoztatni.

A Gyere velem album viszont ellenpélda, ugyanis az albumon eredetileg 10 dal van, viszont rátették a Boszporusz partján című dalt is, ami az albumot promotáló kislemezen jelent meg eredetileg, és az összesen 11 dalra alkalmazták azt az árszabást, amit az Azt beszéli már az egész város albumon. Ebből a szempontból meg sokkal jobb az összkép, és ha már csak ez az album hiányzik, akkor megveszem ezt is. Meghallgatom, de annyira nem szeretem. Az aranyalbum 1973-1983-on meg mivel nincs új dal, ezért a korábbi albumokról hoztam össze az azon szereplő dalokat, így újabb albummal lettem gazdagabb. Így sikerült teljessé tenni a digitális gyűjteményt. Flac-ban 3,56 GByte, míg 320 kbps mp3-ban 1,09 GByte-ot tesznek ki. Úgyhogy örvendve vagyok, és így megint jobban elmerültem azokban a magyar zenékben, amiket szeretek, így az LGT és Zorán is előtérbe került. De még a Skorpióról: Továbbra is az a véleményem róluk, amit 1-2 éve írtam, hogy amit Frenreisz Károly csinált zeneileg (az LGT első 2 albumán is) az világszínvonalú, ha csak erre alapozunk, akkor az együttes sokkal többet érdemelt volna, viszont szerintem pont a szövegek miatt nem lett akkora jelentősége  a csapatnak az utókorra, mint például a fentebb felsorolt LGT-nek vagy Zoránnak. Azt már korábban is írtam, hogy egyetértek azokkal a kritikákkal, hogy a szövegeik igencsak hagynak kívánnivaló maga után. De érdekes, hogy inkább most kezdett el zavarni, hogy például a Vezess át az éjszakán és a Kelj fel jóember dalokban sorokat, versszakokat a végtelenségig ismétel, gyerekként ez egyáltalán nem foglalkoztatott. Ugyanakkor, ha megnézek egy Frenreisz Károly interjút, akkor odajutok magamban, hogy tőle nem is kell többet várni, ez ő maga. Amiket mond, és ahogy beszél, nem tűnik nekem olyan embernek, akiből mély érzelmek törnek elő. Ezt lehet érezni annak ellenére, hogy valaki egyébként teljesen normálisan nyilatkozik, de például Presser Gábor vagy Zorán teljesen más. Frenreisz Károly ilyen, ő így egyéniség, és így alkotott maradandót a Skorpióval. Bár nem annyira a nagyvilágnak, hiszen a rádiók legtöbbször két dalt játszanak az együttestől: Így szólt hozzám a dédapám és az Azt beszéli már az egész város, míg más rock együttesektől többet. Erre mondom azt, hogy bár szövegileg tényleg problémás (legtöbb esetben, mert azért van egy-két nagyon jó szövegük), de mégis többet érdemeltek volna. Több olyan kritikát is olvastam, hogy ha egy nagyon jó szövegíró írt volna az együttesnek szövegeket, sokkal jobb lett volna. Én ebben kételkedek, és pont a frontember egyénisége miatt. Mert írhat például Sztevanovity Dusán olyan kaliberű szövegeket az együttesnek, amilyeneket még testvérének sem, de ha nem igazodik az énekes stílusához, akkor nem tudja jól előadni, és hiába teljesít a szöveg versként világszínvonalút, ha az előadásmód nagyot csorbít rajta. Ezért gondolom azt, hogy a Skorpió úgy jó, ahogy van. Tőlük nem kell többet várni.

És máris jelentkezett a hatás a Last.fm profilomon, ugyanis az eddig oly sokáig 8. helyen álló Ohmi Tomoe helyére az LGT került.

Egyébként is akarom erősíteni a magyar zenei vonalat a profilomban, ezzel is jelezni, hogy örök érvényűek nálam. A másik meg az, hogy ha magát a zenét nézem, akármennyire is szeretem Ohmi Tomoe dalait, de korántsem annyira jelentősek, mint az LGT, úgyhogy  a változtatás nem volt kérdés. A Skorpió sincs messze a nyolcas listától, de ahhoz, hogy mind a ketten fent maradjanak, ahhoz Yonekura Chihirónak kell áldozatot mutatni. Most egyelőre ennyi van.

Családi hangulatú edzés

A héten beindították a Kung Fu iskolában az új órarendet, ami részemről annyi változással jár, hogy a csütörtöki edzés átkerült szerdára. Ugyanis külön lettek választva a gyerekek és a felnőttek, és a gyerekek maradtak csütörtökre, mi pedig átjöttünk szerdára. Hát, nagyon meglátszik, hogy gyerekek járnak döntő többségében, a felnőtt edzésen ugyanis csak négyen voltunk. Nővéremék más okok miatt gondolom nem lelkesek érte (bár erre még lehet mondani, hogy most kezdtük), de hogy ilyen jó órában soha nem volt részem, az is egyszer tény. Szerintem mindenki ismeri a kis csoportos foglalkozások előnyeit: Oldottabb hangulat, jobban odafigyel az edző (jelen esetben Huicong) az egyénekre. És jobban mondta, hogy az adott gyakorlatot így és így kell csinálni, ezzel együtt jött a felismerés, hogy ja... Ha ezt így csinálom, nem is olyan egyszerű. Én is jobban odafigyelek, és menőnek érzem magam, ha meg tudok csinálni egy gyakorlatot. És végre új dolgot is tanultunk! Persze nem haszontalan a shaolin formát (vagy hogy mondják magyarul) gyakorolni, de a változatosság gyönyörködtet. Különböző fogásokat kezdtünk el gyakorolni, hogyan szabadulhatunk eredményesen egy hirtelen jött támadásból. Ezeket elsősorban San Shou-n oktatják, de jól jön ide is, nem árt tudni őket. Egy kínai sráccal gyakoroltam párban, ilyen vak vezet világtalant elv alapján. Amikor Huicong nem mutatta nekünk a kézmozdulatot egyénileg, akkor ment egy darabig nélküle, de utána már csak elszórakoztuk az egészet amíg nem tért vissza. Egy kicsit azért elgondolkodtam azon, hogy ezek tényleg mind szépek és jók, de mi van akkor, ha egy olyan erős egyén támad meg minket, akinél örülhetünk, ha egyáltalán nem töri ripityára a csontunkat. Vagy ha nem számít, hogy milyen erősen fog le minket, mert ezek biztos fogások, akkor semmi baj. Mindenesetre nagyon örültem ennek az órának. A szombati menetrend marad, mivel akkor felnőttek és gyerekek együtt vannak, és megmondom őszintén, örülök, hogy pont a csütörtöki lett külön választva, mert kevesen járnak mindkét alkalommal egy héten, és a szombati csoport jobb. Nem hittem el, hogy néha fegyelmezni kell a gyerekeket. Eddig én csak örülök a változásoknak, és bízok abban, hogy majd jönnek többen is.

Az angol nyelviskola is elég jól megy. Már itt is meg lehet tapasztalni, hogy valóban vannak különbségek angol is magyar oktatási rendszer és elmélet között. Itt jobban odafigyelnek magára az egyénre és a tanulási módszereire. Volt egy amolyan "tutorial" elbeszélgetés a tanárral, akihez lehet fordulni, amikor is mindenkivel egyénileg elbeszélget, hogy kinek mi a célja ezzel a nyelviskolával, hogyan tudja azt elérni, mik a múltbéli tanulási módszerei, mennyire jöttek be, és ilyenek. Ez tetszik, mondta is a tanár, hogy mindenki egyéniség, és mindenki más módszerrel jut el a céljáig. Effektíve a tanárok is szimpatikusak, és abból a szempontból érdekes, hogy mivel ugye az ismeretlen szavakat nem tudja elmondani mindenkinek a saját nyelvén, ezért körülírja. Ez is érdekessé teszi, bizonyos szavakat hogyan lehet körülírni angolul. Voltak közmondások, szólások. Például macskát a galambok közé engedni azt jelenti, hogy szándékosan megzavar egy addig jól menő dolgot. Vagy még egy macskás: Kijön a macska a táskából = Kibújik a szög a zsákból. Meg akik ugyanabból az énekkönyvből énekelnek, azok mind egy követ fújnak. És hasonlók, most ezek jutottak eszembe. Meg sok az interaktív, párban dolgozós, beszélgetős feladat. Jobban kíváncsiak arra, hogyan gondolkodunk. Úgyhogy örülök ennek a tanfolyamnak, akár itt maradok Angliában, akár hazamegyek, csak a hasznomra válik.

Változások

Szép dolog változtatni, valami újba belefogni. Ahogy írtam tegnap ismét sok munka van az iskola körül, október 13-ától jelentősen kibővül az órarend. Elsősorban azért, mert nem kezdő és haladó Kung Fu lesz, hanem szintekre lesznek osztva a csoportok, méghozzá ha jól tudom, eredeti kínai "szintezés" szerint. Ez úgy néz ki, hogy indul 5. Ji-ről, majd eléri az elsőt, innen átmegy Duan-ba, ami egyestől indul, és hatos a csúcs. De az már olyan csúcs, hogy nyakad-kezed-lábad kitöröd, olyanokat tudsz. Xingbo pedig a legmagasabb szint (tehát a 6. Duan) mestere. Ennyire nem lesznek szintekre osztva az órák, hanem úgynevezett "Gold-", "Silver-" és "Bronze Eagle"-re. A tanulók közül a legjobbakat az 1. Ji-be sorolták, de már az is elég kemény nekem, ők vannak a "Gold Eagle" csoportban, a kettes, hármas szintűek (egyszerűsítsünk) a Silver-ben, míg a négyes, ötös a Bronze-ban. Engem a négyesbe soroltak be, az pont helyén való, de azt tudni kell rólam, hogy amekkora fizikai erő birtokában voltam gyerekként, kész csodának számít, hogy eljutottam idáig.

Legfőképp a Kung Fu órák bővültek, Tai Chi és a San Shou (kínai kick-box) annyira nem, akrobatikus Kung Fu pedig maradt a heti egy alkalom. Csak hát sajnos, ahogy lenni szokott, a változásokhoz stressz is párosul, melyből nekem is jutott, és ez egy kicsit megviselt lelkileg. De szerencsére vannak itt olyan emberek, akikkel ezeket meg tudom beszélni, érzem és tudom, hogy figyelnek rám, meghallgatnak, aztán a végére kölcsönös és oldott beszélgetés lesz. Ilyenkor van az, hogy nem számít, hogy múlik az idő, mert jól érezzük magunkat, és ezek nekem mindennél többet érnek. Ezért is van az egyébként, hogy nem nagyon szeretek csak úgy felületesen beszélgetni, szerencsére elég hamar észreveszem, ha valaki csak udvariasságból "figyel", és akkor gyorsan abba is hagyom. De a komoly beszélgetések köszönhetően 2-3 nap alatt helyrerázódtam, de ennek ellenére elbizonytalanodtam, hogy jöjjek vissza novemberben, vagy sem? Amúgy szórólapokkal is hirdetjük az új órákat, és tegnap szórólapozás közben gondolkodtam ezen, aztán arra jutottam magamban, hogy érdemes lenne visszajönni, és adni egy pár hónapot, hogy lássuk, mi lesz az újdonságokból, valamint, hogy fogják viselni. Könnyen meglehet, hogy minden jóra fordul, az idő úgyis keményen igazságot tesz mindenki felett.

Őszközép ünnep

Nagyon utánanéztem, hogy ne szó szerint fordítsam le, de úgy tűnik, tényleg ez a magyar megfelelője a Mid-Autumn festival-nak. A kínaiak és a vietnamiak egy jelentős ünnepe, melyet minden holdév nyolcadik havának 15. napján ünneplik meg. Ezt mi is megtettük vasárnap.

Mielőtt még írnék róla, egy kép, aminek megörültem:

Ezt a végleges ittmaradásomnak köszönhetem. Miután nővéremék tudják, hogy számíthatnak rám, ezt egy tagságival megerősítették meg. Örültem neki, mert nagyon szeretem amit csinálnak, és ahogy csinálják, és azt érzem, hogy jó közéjük tartozni. Oroszlántáncra meg biztosan nem maholnap kezdek el gyakorolni, mert a fesztiválon az is volt, és láttam egy próbát. Akár elől vagyok, akár hátul mindkét félnek kemény fizikai erőt kell demonstrálnia.

Egész héten az ünnepségtr készültünk, többek között Holdsüteményeket (ez volt a másik, amin meglepődtem, hogy a Moon Cake is tükörfordításban van magyarul) készítettünk. A Holdsütemény nagyon érdekes, mert nem a hagyományos tészta az alapja, ezért nem is könnyű elkészíteni. Liszt, olaj és aranyszirup az alapösszetevők. Az aranyszirup nagyon hasonlít a mézhez, nem tudom, hogy ugyanaz-e, de ez nádcukorból készül. Huicong gyúrta össze a tésztát, szinte óramű pontossággal állította össze az alapanyagokat. Például a liszt csakis és kizárólag 600 gramm lehet és nem 599 de nem is 601. Meg egyszer hívott segíteni, hogy a lótuszmagokból szedjem ki a közepén található zöld valamit. Kicsit megrökönyödtem, hogy lótuszmag-ízű sütemény? Az mégis milyen? Szokatlan, ennyit elárulhatok. Meg volt még vörösbabpép töltelék is, ennek sem tudtam hova tenni az ízét. A tésztát is nagyon pontosan kellett szaggatni, ahogy tölteléket is pontosan annyit lehetett tenni, hogy mindegyik egyforma legyen. Erre a sütés miatt volt szükség, hogy minden egyes sütemény egyformán süljön meg. De esztétikus is volt, hogy mindegyik szinte ugyanúgy nézett ki. Igazából még szórakoztunk is vele, hogy a tészta csakis 30 gramm lehet. 29 gramm? Tegyél még hozzá. 31 gramm? Vegyél el belőle. Ugyanígy a töltelék, ami 35 gramm lehetett. A végére már szemmértékem is lett arra, hogy a kiszaggatott tészta, vagy kiszedett töltelék annyi-e vagy sem.

A sütést ráhagytam a többiekre, én inkább ma az iskolában segítettem asztalokat, székeket pakolni. Ráadásul igencsak húzós nap volt, mert az egyik kung fu-ra járó gyerek nálunk tartotta 11 órától a születésnapját. Arra is külön készülni kellett. Igazából a néhány poszttal lejjebb olvasható JAM Project X cures Earth album kritikám is a születésnapi parti alatt íródott meg. Úgy volt, hogy mindig amikor szusszanhattam egyet, akkor írtam, de szinte mindig kellett valamit segíteni, például kávéval, teával kiszolgálni az embereket, vagy ne adj isten pedig Kung Fu Pandának öltözni, gyerekeknek integetni, ölelkezni, a ruha mögött jól megizzadni... Úgyhogy megvolt nekem is a dolgom. De az ünnepre készülni már sokkal jobb volt. Egy nagy evészettel kezdődött a mulatság, úgyhogy nagyon sok dolgom volt a pult mögött, nem is bírtam egyedül, segítség meg csak sokára jött. Szinte imádkoztam, hogy kezdődjön el a műsor, addig is nyugalom lesz. Egy helyes kis történetmeséléssel kezdődött, Christopher-t körbeülték a gyerekek. Chang'e történetét mesélte el nekik, aki a Hold kínai istennője, viszont nem a Holdat személyesíti meg, hanem ott él. Hozzá kapcsolódik a Jáde nyúl története, amit már nem meséltek, hanem a gyerekek játszották el. Ennek jobban értettem a történetét, nagyon zanzásítva a lényege az, hogy egy szegény öregember éhes volt, és ennivalót kért a nyúltól, aki hiába próbálkozott, semmivel nem tudott szolgálni az öregembernek. De hogy mégse maradjon éhes, feláldozta saját magát, és a belőle készült húsból jól lakhatott. A nyúl a Holdra került és Jáde nyúlként ott készíti az örök élet elixírjét. Igazán szép történet, és az alakítás is tetszetős.

Ezután két embert is felköszöntöttünk születésnapja alkalmából (az egyik közülük az, akinek volt a partija, maradt az ünnepségre is), tortaevés után elsétáltunk a Seacombe Ferry-be, ahol lampionokat eregettünk. Ilyet eddig csak koreai történelmi sorozatokban (A királyi ház titkai) láttam, és nagyon tetszett, hogy milyen szép, hogy a sötétben egyszerre sok kis lampion az égnek ereszkedik. Ez a mi esetünkben nem így lett, csodálkoztam is, hogy miért megyünk még sötétedés előtt, azt hittem, hogy majd ilyen 21 óra fele megyünk, erre 19 órakor voltunk. Osztogattuk őket, és egyenként emelkedtek az égbe. Így is szép volt, meg jól éreztük magunkat, de úgy lett volna az igazi, ha tényleg mindenki egyszerre emeli fel. Nem mindegyik tudott felemelkedni, amelyiket túl hamar engedték el, azok a folyóban végezték sajnos. De amelyek az égnek emelkedtek, azokat mind megtapsoltuk. Ilyenkor szokás kívánni is, ami részemről elmaradt, mondjuk ebből a szempontból eléggé lazán csináltuk, mivel sokan nem tudták, hogy mit kell pontosan meggyújtani, meg hogy megy, ezért segíteni kellett. Ebből a szempontból is veszített a varázsából, mert nem az eredeti "tulajdonosok" emelték fel a lampiont. Miután visszamentünk az iskolába, még egy kicsit játszottak a gyerekek, mi is szórakoztunk, aztán elkezdtük visszahordani az asztalokat, székeket az eredeti helyükre.

Összességében jól éreztem magam, és hiányzott már egy olyan esemény, amit mi szervezünk, összegyűlik a társaság, és kikapcsolódunk. Az általam készített képeket ide tettem fel:

2014. szeptember 7. - Mid-Autumn Festival

Sűrűsödő események

Úgy tűnik, nem lesz eseménytelen az életem, ha tényleg itt maradok, ugyanis most, hogy Xingbo is értesült arról, hogy csak látogatóba megyek haza, komolyabb tervei vannak velem. Jobban be akar vonni az iskola dolgaiba. Valószínűleg előadásokra, Workshopokra is vinni akar, mivel egyik célja, hogy megtanítsa nekem is az oroszlántáncot. Nem különösen lelkesedek érte, meg is mondtam nővéremnek őszintén. Megnézem, de nem érzem azt, hogy nekem ezt csinálni kell. Erre mondta, hogy jobban be akar vonni ezekbe a dolgokba, mint egy családtagot, és azt akarja, hogy tegyek érte. Különben ez tipikus ázsiai gondolkodás, és nem is azért van, mert tetőt adnak a fejem fölé (ahogy szokás fogalmazni), főznek, mosnak rám, hanem mert minden távol-keleti nép közösségekben gondolkodik, akinek együtt kell cselekedni a célért. És a családot tartják a legerősebb köteléknek, közösségnek, melynek mindig együtt kell működni. És ebbe beletartoznak olyan dolgok is, melyeket egy egyén nem csinál adott esetben szívesen. És egy ilyen családban pont ott kezdődik a probléma, ha valaki túlságosan kilóg a sorból, emiatt sok mindent csak kényszerből csinál. És ezt hosszasan lehetne sorolni, hogy az egyénnek miért káros, Japánban rengeteg ilyet lehet hallani, elég csak a hikikomori-kra gondolni, biztosan sok a családi ok is. De nem is akarom elemezgetni, mert aztán végiggondoltam magamban, és oda jutottam, hogy ha tényleg szeretem az iskolát, akkor ezt fel lehet úgyis fogni, hogy ennyi áldozatot megér. Egy énekes is, ha igazán jó akar lenni, akkor be kell vállalni olyanokat, amiket nem szívesen tesz, de ha valaki igazán el akarja érni a célját, az bevállalja. Ez a szemlélet segített megváltoztatni a gondolkodásomat. Meg hát próbáljuk meg, hátha tetszeni fog.

Viszont ez is olyan, hogy fizikai edzések kellenek hozzá, mert azért kívülről is látszik, hogy nem egyszerű bizonyos mozdulatokat megcsinálni. Fizikai edzés meg lesz, ugyanis másik terve velem, hogy jobban tudjam a Kung Fu-t, és jobban akar edzeni engem. Az alapok meg már megvannak, azok egyre jobban mennek, hiszen amiket tudok, azok már dinamikusan is mennek. Kezdetnek futást javasolt, a többi majd kiderül. És ha tényleg komolyan gondolja, akkor elmegyek a háziorvoshoz, hogy a karomat megnézze, ugyanis a felkarom könnyen kificamodik egy hirtelen gyors mozdulat után. Ezért bánok óvatosan vele, így évente kb. egyszer van csak baj. Ez amúgy 2010 júliusa óta van, amikor elkísértem anyámat a repülőtérre, és az egyik hátizsákot is vittem, ami elég nehéz volt. És egy rossz mozdulat volt az egész, ahogy a vállamra vettem, és megtörtént a baj. Ugyan helyre tudtam hozni magamtól, de azóta nem tudom 100%-osan mozgatni a bal karomat. És szerintem vállra nehezedő súly külön probléma volt. Amúgy nem nagy lebénulást kell elképzelni, mert - ha már százalékban írom - 95%-ban tudom rendesen mozgatni, de nagyon kifele mozdítani, ahogy az átlagembernek még megy, azt már nem tudom. És nem tudom, hogy rendes csonterősítéssel (pl. több gyümölcs, zöldség, D- és K-vitaminok, több edzés) vissza lehet-e hozni a rendes állapotába, vagy orvosi beavatkozás kell már ehhez, ezért kértem időpontot a háziorvoshoz. Mert amúgy szívesen csinálom komolyan is, mert amikor ott vagyok, és látom, mit csinálnak haladó kung fu-n, az is tetszik, meg az akrobatikus kung fu is, csak azt pont ezért nem vállaltam be. Ott meg sok olyan gyakorlat van, amit nem tudtam az iskolai testnevelés órákon megcsinálni. Pl: Kézenállás, fejenállás, cigánykerék, ezek a halálom voltak, pedig már akkor is tudtam, hogy csak lendület kell hozzá. Meg utána megfelelő karizom, hogy megtartsam magam. De félek, hogy egyetlen rossz mozdulat, és mivel terhelés közben jönne a baj, ezért még annál is súlyosabb lenne a sérülés, mint amennyire súlyos eddig volt. Na majd kíváncsi leszek, hogy mit fog mondani.

Ja, meg lehet, hogy munka is lesz. Az egyik kínai étteremben keresnek felszolgálót. És mivel családi barátok, ezért szóltak nekünk is. Először Huicong-nak és telefonon egy magyar ismerősünknek mondta nővérem, ekkor jutott el a fülembe, és jelentkeztem, hogy én is. Kiderült, hogy azért nem szólt, mert szerinte úgysem vállalnám el. Hát tévedett. Birkenhead-ben van az étterem, és a minőségibbek közé tartozik, nagyon finomak a kajáik. Pénteken és szombaton kellene menni, vagyis lehet jelen időben beszélni, ugyanis most kaptam a telefont, hogy ma be kell menni, hogy megtanuljam a számítógépes rendszerüket. Nagyon várom. Tudom, hogy nehéz rólam elképzelni, hogy a vendéglátásban dolgozzak, de hát kínai étteremről van szó, és ha már ennyire közel kerültem az ázsiaiakhoz az elmúlt 8 évben, abban reménykedek, hogy ez lelkesíteni fog, hogy csináljam. Sokat tanultam tőlük, és bizony már 8 éve, hogy japán pop zenét hallgatok.

Egy kis elismerés

Látszik, hogy nyár van itt is (na, nem a klímán, mert most is 17°C van), ugyanis kevesen voltunk ma Kung Fu-zni, konkrétan öten. És mivel a nyári szünet itt csak hat hetes, ezért mindenki augusztusra időzíti a nyaralását. Ha van valami jó a dologban, akkor ezen a héten én lettem elismerve. Mivel ez kezdő Kung Fu, és mivel döntő többségében gyerekek járnak, ezért minden óra végén egy kis trófeát kap a legjobb. Ez nyilván gyerekeknek van, hogy ösztönözve érezzék magukat, ezért zavarban is voltam, hogy miért pont én kaptam meg, de igazából jól esett, hogy elismerte a fejlődésemet. Érzem is egyébként, hogy jobban tudom koordinálni a mozgásomat, és képes vagyok egyszerre több mindenre odafigyelni, ezáltal jobban is megy. De az elmúlt héten megéltek miatt most kifejezetten jól esett, hogy kaptam egy kis elismerést, még akkor is, ha csak öten voltunk, és ilyen "nem volt más" feelinget adott a dolog, de úgy érzem, hogy komolyabban megszerettem a Kung Fu-t.

A hétfői laptop baleset, és a pénteki telefonos "baleset" kicsit lejjebb engedett az önbizalmamból. Biztosan kívülről könnyű meglátni, hogy milyen rosszul kezeltem a dolgot, és a helyzet az, hogy ilyenkor érzem azt, hogy hiába mentem át az évek során különböző érzelmi fejlődéseken, azért még ott munkálkodnak bennem azok az érzések, melyek a gyerekkori élményekből adódóan önbizalomhiányt hozott ki belőlem. És amikor gondtalanabbnak érzem magam, akkor én is könnyen vagyok azzal a gondolattal, hogy el tudom fogadni, hogy bennem marad, csak harcolni kell ellene, de az adott pillanatban elönt az öntudatlan félelem. És akkor aztán, amit írtam nem is olyan régen, ha nincs meg bennem a "hideg fej", akkor aztán vége, és akkor már csak az van bennem, hogy nem tudom, nem tudom, nem tudom, végül kétségbeesetten leteszem a telefont. Ráadásul a tegnapi napra még rátett egy lapáttal, hogy utolsónak hagytam el a házat (egyedül), és azelőtt csuktam rá a bejárati ajtót, ahogy ráeszméltem, hogy nincs nálam a kulcs, és mivel kívülről nem lehet nyitni, ezért kizártam magam. Ha nem mentem volna a könyvtárba, és Liscard-ba vásárolni, akkor azt mondanám, hogy 4 órát vártam kint, mire bejutottam, de így ez csak a fele lett. Úgy különösebben nem unatkoztam, mert játszottam 3DS-en Super Mario Bros. 3-at, olvastam a könyvet, és mivel nálam volt a laptop, megnéztem a Jóbarátok tegnapi részét. Legalábbis ami nálam tegnapi, mivel naponta nézek meg egy epizódot.

Másfelől ez a hét olyan volt, mint egy súlyos műtét, amiből a felépülés lassú, és fájdalmas lesz. Igazából elkezdtem írni, hogy mi történt, de aztán csak kitöröltem, mert így is néha úgy érzem, hogy túl sokat írok magamról a nyilvánosságnak, ugyanakkor meg azt is érzem, hogy jól esik kiírni magamból a gondolatokat, érzéseket. Talán majd egyszer...

Újfajta gyakorlat

Úgy néz ki, hogy teljes mértékig megnyugodhatok, nem telefonáltak vérvétel ügyében, tehát minden rendben van. Csak ne felejtsek el október végéig elkérni egy példányt. Ugyanis itt nem szokás adni, de majd ha hazamegyek, majd bizonyítani kell, hogy voltam vérvételen, hogy kapjam továbbra is 90%-os kedvezménnyel a gyógyszert. Amúgy örülök annak, hogy már az elején sikerült megtalálni a jó orvosságot, azóta semmilyen tünetem nincs, rendben vagyok.

Szeptembertől jelentősen kibővülnek az edzési lehetőségek az iskolában, jóval több óra lesz. Egyrészt a Kung Fu órák szintekre lesznek osztva, és most már felnőtteknek is lesz külön. Az egyik újfajta óra valami "Circuit training" lesz. Az a lényege, hogy a centerben körbe különböző eszközök vannak (súlyzók, hulahopp (akkor nem két l-lel kell írni?) karika, ugrálókötél, stb.), és ezeken kell egy bizonyos ideig (jelen esetben 40 másodpercig) edzeni. Ha letelt, tovább kell menni a következőre, és így megyünk körbe. 11 különböző gyakorlat volt:

1. Súlyzóval lassan bokszolni
2. Súlyzóval oldalra emelni karunkat
3. Súlyzóval magasba emelni karunkat (három pár volt)
4. Nagyobb súlyt a hátunk mögött tartva leguggolni, majd vissza
5. Matracon felülést végezni
6. Dobbantón fel-le futni
7. Matracon fekvőtámaszozni
8. Hulahoppkarikázni (mindig 2 l-lel akarom írni...)
9. Ugrókötelezni
10. Bokszzsákot ütögetni
11. Lécet a tarkónk mögött tartani és fordulni

Ezeket egymás után csinálni rettenetesen kimerítő, nagyon kifáradtam, pedig csak fél órás próba volt. Ez most azért volt, hogy lássuk, hogy megy a gyakorlatban, elmondtuk a véleményünket, hogy azért majd élesben jól menjen. Igazából nagyon jó ötlet, mert rövid intervallumban minden testrészt meg lehet mozgatni. Annak ellenére, hogy kifáradtam, élveztem.

Ezután Chesterbe mentünk, az egyik játszóházba vittük a 8 gyereket, aki velünk tartott, mi felnőttek pedig ettünk, és beszélgettünk. Jól eltelt az idő, jó nap volt a mai.

Hayashibara Megumi őrület #2

Szinte ugyanaz, mint ami tavaly volt, csak most más okból, ami önmagában szintén őrület. A Last.fm profilomhoz köthető, ugyanis "sérelmeztem" (természetesen nem úgy komolyan), hogy két nagyon jó válogatásalbuma igencsak szerényen áll nálam. Ezek pedig a Slayers Megumix és a VINTAGE White. És ahogy elkezdtem hallgatni őket, megint feljött bennem az érzés, hogy igen. Az a helyzet, hogy azért nem "egyenletes" az érdeklődésem iránta, mint Okui Masami iránt, mert eléggé egy síkon mozognak a dalai. Konkrétan a VINTAGE White egyik új dala, a Heart bridge az, amit amikor először meghallottam, azt hittem, hogy ki akarnak kergetni a világból. A legrosszabb Hayashibara Megumi dal, ami már túlzásba viszi ezt a pozitív gondolkodás és az ártatlanság elméletét, és már-már gyerekesre sikeredett. Ezt régen sokkal jobban tudta művelni, nála ugyanis itt érezhető az idő múlása. Néhány ilyen dal, amit a '90-es évek elején énekelt fel egészen jóra sikeredett. De ebben egyrészt nem tud már újat mutatni, másrészt már nem állnak jól neki, mert változott a hangja. Viszont nemrég jöttem rá arra, hogy bár a dalai nagyrészt egy síkon mozognak, mégis változatosak, mert szinte minden egyes dala más és más érzetet kelt. Tehát azt az egyetlen egy kellemes pop zenét vesézi ki több oldalról, erről majd írok később.

És most van is lehetőségem több albumos válogatás CD-ket hallgatni, mert azért nem vagyok teljesen munka nélkül. Nővérem megkért, hogy segítsek neki az iskolában takarítani, én meg boldogan elvállaltam. Nemcsak testvéri szolidaritásból, hanem mert újra imádok órákra járni, és most még annál is jobb érzés oda járni, hogy egy kicsit az én munkám is benne van abban, hogy az iskola rendezett és tiszta. Ezért kapok hetente egy szerény juttatást. Tehát valamennyire megvalósult az, hogy foglalkoztat, és ezzel is elégedett vagyok annak ellenére, hogy az eredeti tervtől messze elmarad. De mivel nála lakok és etetnek, stb. ezért állapodtunk meg egy jóval kisebb összegben. És egyre gyakrabban segítek be egyéb háttérmunkálatokba is, például most hétvégén nem volt itthon, így pénteken és szombaton én szedtem az óradíjakat, meg számoltam el a pénzzel, valamint kérdőíveket is osztottam. Az egyéni igények, gondok megértését leszámítva egész jól ment, de a nehézségekben volt segítségem. Boldogan segítenék tartósan, akár sok évig is, mert amúgy élvezem, és szeretem csinálni, de rendes anyagi juttatás híján ez nem megy. Viszont addig is jó elfoglaltságként fogom fel, valamint bekerülhet az önéletrajzba is. Konkrétan ma is voltunk promóción, a tengerparton volt egy szabadtéri rendezvény, Egremont Festival néven, és helyet kaptunk mi is. Mi nyitottuk meg a műsort egy kis sárkány- meg oroszlántánccal. Érdekes, most egy olyan korú gyerek, aki sírni szokott az oroszlán láttán, nevetve simogatta. Tök aranyos volt. Nekem annyi dolgom volt, hogy a sárkány előtt tartottam a China Spirit táblát. Úgy éreztem magam, mintha egy felvonulás vezetője lennék. Amúgy a születésnapos posztnál elfelejtettem megírni, hogy megint voltam Kung Fu Panda. De szerencsére most nem kellett semmi attrakciót csinálni, csak integetni a gyerekeknek, akik megérkeztek.

Na szóval, mivel az iskolában egyedül vagyok délelőttönként, és az angol rádiókkal meg úgy vagyok, hogy mentsen meg tőlük az ég, ezért sokat hallgatok Hayashibara Megumit. Most konkrétan a Plain albumát hallgatom. Csak felidézésként, hogy milyen, ugyanis ezt az albumot hallgatom a legkevesebbet, mivel ezt tartom a legrosszabbnak. Egy kedvenc előadó is csak ember, ő is csinálhat rossz albumot. Azt nem szeretem benne, hogy régi dalok, melyek ezelőtt, nem kerültek fel nagylemezre (pl. Breeze, trust you, KOIBUMI), helyet kaptak, és a régi hangulatuk miatt nincs helye az újak között. Az új dalok meg nem nagyon sikeredtek jóra. Bár érdekesség, hogy erre az albumra került egy régi dal újragondolt változata. Ez pedig a 4 Gatsu no Yuki, mely eredetileg a Mahou no Princess Minky Momo anime egyik dala, ez kapott egy nagyon jó, újragondolt változatot. Az eredetit konkrétan gyerekhanggal énekli el, ezt pedig a rendes felnőtt hangján, így az a bánat, amiről énekel, sokkal komolyabbnak hangzik, jobban szívhez szól. A hangszerelés is új lett, sokkal komolyabb tehát az egész dal nagyon jóra sikeredett. Valószínűleg Okazaki Ritsuko emlékére került fel, ő az eredeti szerzője a dalnak. A 2007-es évet neki szánta Hayashibara-san, az album megjelenése előtt megjelent egy kislemez "A Happy Life" címmel, mely szintén a néhai zeneszerző egyik szerzeménye. Meg a Plain albumra került fel a híres Slayers dalnak, a Give a reason-nek a ballada változata, mely szintén nagyon szépre sikeredett. Úgyhogy nem olyan rossz korong, csak menten bealszok itt a macska mellett a többi dal hallatán...

ChinaCon

Ma volt a nyílt nap a China Spirit UK-nek, melyet oly sokat promotáltunk. Nagyon-nagyon jól sikerült, majdnem olyan volt, mint egy AnimeCon, csak kínaiban. Azért látszik, hogy nővérem az évek során nagyon kitanulta a marketinget, és hogy hogyan kell egy vállalkozást fellendíteni, minden flottul ment.

9-kor indultunk el itthonról, még az utolsó simításokat el kellett végezni a 10 órási kezdéshez. Az emberek nem nagyon jöttek az elején, ami részint az útlezárásnak is betudható, ugyanis 10 km-es futóverseny volt, és Birkenhead Road-ot is érte. Csak hallom, hogy tapsolnak, nem tudtam, minek örülnek ennyire. Kimegyek, és látom, hogy a futóknak tapsolnak, beszálltam én is. Jó volt látni a sok lelkesen futó egyént, később kihoztuk a kínai dobot, és Anna valamint Christofer, a két hozzáértő, doboltak nekik. Örültek a biztatásnak. Miután kezdtek beszállingózni az első vendégek, kezdtük csinálni a workshop-okat. Úgy volt ugyanis a program, hogy 10-13 óra között lesznek a workshop-ok, majd 13-14 óra között a nagy bemutató műsor, majd 14-17 óra között ugyanazok a workshop-ok, melyek délelőtt voltak. Először gyerek- majd felnőtt jóga volt, majd gyerek- és felnőtt kung fu, san shou végül Tai Chi. Most nem vettem részt semmiben, inkább fényképeztem, és segítettem, ahol tudtam. A műsorra pedig elég sokan lettünk, olyan 120-150 körülire tippelem a jelen lévők számát. A China Spirit UK elit tagjai tartottak Tai Chi, Kung Fu bemutatókat, de volt oroszlántánc, kínai tradicionális hangszer, valamint evőpálcika használó verseny is. Az két oroszlán elég érdekesen debütált. Jött a polgármester is, és velük akarták üdvözölni. Egyszer csak látom, hogy robajjal megjelennek az oroszlánok, és a mellettem álló kisfiú rémülten rohan az apjához. Hát biztos, hogy én is sírógörcsöt kaptam volna, ha gyerekként láttam volna. Nekem nem szimpatikusak, hogy őszinte legyek, de elfogadom, hogy az oroszlán a kínai kultúra része. Inkább a Kung Fu Panda, de néha még attól is megijednek a gyerekek, hiába mosolygós a jelmez. A lényeg inkább, hogy a polgármester megjelent. Ők viselik azt a nagy láncot, amit lehet látni filmekben is. Az előadáson természetesen az első sorban kapott helyet. Nagyon jó lett az egész, mindenki a legtöbbet hozta ki magából. Voltak vendégek is, például az egyik hölgy, aki tradicionális kínai táncot mutatott be. Ő az a tipikus szépség, akit úgy kifestenek, és kecses mozdulataival olyan távolinak tűnik a jelenléte. A másik vendég játszott azon a bizonyos kínai pengetős hangszeren, nagyon szép volt a játéka. Csak a háttérben levő vendégek zsibongása nagyon zavaró volt. Erre azt csinálom, hogy kizárom a tudatomból a "háttérzajt", és csak zenére összpontosítok. Máris másképp hangzik. A kaját csak 14 órára hozták meg, de sajnos a hatalmas sor nem csillapította az éhségemet. Azt találtam ki, hogy nem állok be a sorba, majd ha nem lesz ott senki, akkor majd veszek magamnak. De szükség nemcsak törvényt, hanem tervet is bont, inkább beálltam. Az eleinte igen lassan induló sor végre önmagára talált, és találtam pirított tésztát, volt valami rántott szezámmagos kenyér, vagy mi, de rizs mellett tekercsből is lehet enni. Sajnos csak csirkeszárny volt, pedig reméltem, hogy teleehetem magam szezámmagos csirkével vagy illatos-omlós csirkével. Maradt a fentebb felsoroltak (a csirkeszárnyat leszámítva) és a rákszirom. Nagyon finomak voltak. A délutáni workshop-okat már nem néztem, és nem is nagyon találtam a helyem. Még mindig úgy vagyok, habár több embert is ismerek, de kevés emberrel tudok beszélni, és még félek angolul megnyilvánulni, mert sokszor keresem a szavakat, így a kommunikáció akadozóvá válik. Azok, amiket korábban írtam, azok még most is igazak, bár tényleg úgy érzem, hogy valami haladgat, csak belassult. De nagyon jó volt látni, hogy mennyien jöttek el. Az apróbb csúszások ellenére amilyen jól ment a szervezés, ezek után fel kell lendülnie a vállalkozásnak.

A délutáni workshop-ok már nem voltak olyan komolyan megtartva, 16-17 óra között rapid sebességgel csökkent a létszám. Utána páran takarítottak, míg mi nlhányan a kis szobában beszélgettünk, és játszottunk. Az egyik szervezőnek, Annának (aki dobolt) a telefonján van tarot kártya alkalmazás, azzal játszottunk. Illetve kezdtük komolyan venni, ugyanis szinte minden igaz volt, amit kihoztak a virtuális kártyák. Rajtam és egy másik magyar lányon, Icukán nevettünk a legtöbbet, ugyanis nekem mindig azt hozta ki, hogy szerelem közelít, a titkos kérdésemre is a LOVERS kártyát hozta ki. Nem bírtam már megállni, hogy ne piruljak bele. Icukának meg kisbabája lesz hamarosan. Nekem annyiszor hozta ki, hogy mondom magamban, ha júniusban nem jön el az igaz szerelem (true love, úgy kérdeztem rá), akkor minden egyes szava hazugság volt. Írtam már többször róla, hogy fontos számomra a szerelem, ugyanakkor az utóbbi időkben feladtam, hogy bármi sikerem is legyen e tekintetben. Nem a csalódásokról van szó, hanem ismerem magamat, és tudom, hogy vannak olyan tulajdonságaim (ez főleg itt, Angliában jött ki, amik belső háborgást váltottak ki bennem), melyekről tudom, hogy a sok ezer emberből, aki ismer, maximum 10 fogadja el. Nevezhetném egyfajta védelemnek is, hogy nem akarom a másik felet kitenni annak, hogy frusztrált legyen miattam. Bár tény, hogy azonnali hatállyal ki is lépnék abból a kapcsolatból. Mindenesetre ez most őszintén fellelkesített, aztán ki tudja. Lehet, hogy maholnap tényleg lesz valami.

Képeket is csináltam, kitettem őket a képmegosztó oldalon a profilomra. Elég sok homályos lett, mert nem akartam a műsort "adók" szemébe belevakuzni, mint múltkor. Valamint egy idő után abbamaradt a fényképezés, mert nagy tumultus alakult ki ott, ahol fényképeztem, és ahova álltam, onnan nem nagyon lehetett jó képeket csinálni. Mindenesetre lessétek meg őket:

China Spirit UK Open Day

És azt is örömmel vettem, hogy visszatért a lelkesedésem a Kung Fu-hoz. Csak helyre kellett tenni a dolgaimat. Az egyik kissrác, aki rendszeresen jár, mondta is, hogy örül, hogy újra lát. Ez jól esett. Ha minden jól megy, ismét rendszeresen fogok járni. Nővérem is megköszönte a segítséget, ami a mai napért tettem. Boldogan, amibe az akaratom benne van, abba a tudásom legjavát adom bele.

Szórólapozás

Igaz, hogy a nővéremtől kaptam ezt a munkát, de már ennek is örültem. A Kung Fu iskolában új tanfolyamokat indítanak, ezeket promotáljuk szórólappal. Hétfőn és kedden ezeket osztogattam. Azért kijött most is, hogy rendesek, közvetlenek a britek. Egy rossz szót nem hallottam senkitől, hogy mit osztogatom a szemetet, senki nem kíváncsi rá. Bár az biztos, hogy hétfőn az elején volt rossz érzésem, hogy azért privát területbe lépek be, nem biztos, hogy kéne... Mert ugye itt a házak nagyrésze emeletes, egy kis belépőterülettel. És én már azt is a ház privát területének gondolom, ezért volt szokatlan, de aztán, ahogy láttam, hogy az embereket ez nem zavarja, úgy oldódott ez is. Akik kint voltak, azoktól megkérdeztem, hogy adhatok-e, és volt olyan is, aki kedvesen elutasította, de tényleg senkitől nem hallottam, hogy bárkinek is nem tetszene, amit csinálok. Amúgy kisgyerekeknek (2-5 éves) indítanak Kung Fu tanfolyamokat, valamint különböző jóga tanfolyamok indulnak. Weboldal itt.

Amúgy hétfőn nagyon rossz idő volt, de az, ami már a lélekre is rossz hatással van. Rám is, mert megszoktam, hogy májusban azért már itt-ott utalások vannak a nyár érkezésére, itt meg folyamatosan ősz van. Ha időjárás, akkor gyűlölöm Angliát. És ha ilyen lesz a nyár, én gyalog Magyarországig hazaszaladok. -_- Amúgy pont a mostani Heti Hetesben mondta az egyik új nő, nem tudom a nevét, hogy a brit nők úgy néznek ki - nem idézem pontosan - mint akiket gyurmából kifaragtak, aztán ledobták a földre. Ez nagyon igaz. Tényleg csúnyák a brit nők, és pont azért, mert ritka itt a napsütés. A hangulatot is befolyásolja, viszont, ha komolyabban megmutatja magát a Nap, mert erre is van példa, akkor a magyar májusi meleggel vetekszik az itteni klíma. De a hétfői rossz időnek van utóélete, ugyanis csúnyán megfáztam. Ha hallanátok a hangomat... XD Az orrom szokatlanul gyorsan javul, viszont kicsit lejjebb már nagyobb a baj. Pont azon röhögtem magamban, hogy 1-2 hete néztük a Jóbarátokat, mert az nővérem nagy kedvence, és én is szeretem, ezért be szoktam kapcsolódni, és az a rész ment, ahol Phoebe mindent megtett azért, hogy megfázzon, mert olyan szexi a hangja akkor. Kinyitotta az ablakot, és a vizes haját a szélnek eresztette, szemetet szórt szét a szobában, és ami a legviccesebb, amikor a kávézóban gitározott, és egy nálánál jóval idősebb férfi ment el mellette, aki épp köhögött, csak ennyit mond neki: "Csókolj meg!". Akkor végem volt! Csak ezt most így megélni, és hallani a hangomat. Ez nálam nem tartozik a szexi kategóriába, inkább a viccesbe. Mindegy, amíg nem meg a fülemre, addig nincs nagy baj.

Önkéntes munka jól megy, Kung Fu, Tai Chi felől pedig elvesztettem a lelkesedésemet. Igazság az, hogy részint azért is mentem, hogy bekerüljek valami jó közösségbe, de mind a kettő kifut, mert Kung Fu-n jóformán 6-10 évesek vannak, egy-két 12 éves, és az a pár felnőtt, akik tanársegédi munkát látnak el. A Tai Chi-nál pedig minimum 50 évesek járnak, így nagyon nem sikerült hasonló korú egyénekkel találkozni. Mondjuk, a Tai Chi külön poén, mert azt néha ugyan mutatják egyesével, lépésenként a mozdulatokat, de múlt szombaton az volt, hogy elkezdtük, az eleje még ment, de aztán eljöttek a hibák, majd egyre nagyobb mértékben, majd azon kapom magam, hogy 10 perc múlva sincs vége. Ez így nem megy, ki is szálltam. Hibát hibára halmozok, és végeláthatatlan mozdulatsorozatok... már azt se tudtam, mit csinálok, csak mentem a többiek után. Aztán mondtam magamban, hogy jó, a szórakozást befejeztük. Szoktam egyébként magyarul kommentálni a látottakat, úgysem érti senki. Kung Fu-n, amikor gyerekek mennek egymás után, de szorosan követik egymást, erre mondom, hogy másszatok egymás nyakába, úgy kell! Meg ilyenek. Úgyhogy megvagyok én, nincsenek nagy bajok.

Kínai küzdősportok versenye

Tehát, ezen a hétvégén Milton Keynes-ben voltunk, ahol Huicong és egy angol ismerősünk, Simon vett részt versenyen. Szombaton 10 órakor indultunk el itthonról, és kb. 3 óra volt az út, ha nem számítjuk bele, hogy többször megálltunk és a végén többször eltévedtünk, nem tudtuk pontosan merre is kell menni. Végül egy közeli látványosságnál kötöttünk ki, a Peace Pagodánál. Nagyon szép, közepén van egy Buddha szobor:

Itt csináltunk néhány képet, aztán mentünk is tovább a tó felé, a partján végigsétáltunk. Az egyik részen lehet szörfözni és wakeboardozni. A Wakeboard kötélpályája lassan jár, írva is vagyon, hogy kezdők is kipróbálhatják, valamint tanfolyamot is indítanak. Itt beültünk egy kávézóba, megittuk a szokásos kávé / forró csoki / hideg üdítő adagunkat, majd a szálloda felé vettük az irányt kocsival. Egyszerű, polgári hotel volt, semmi extrákkal, de kellemes volt maga a helyiség. Két szoba lett kibérelve egy éjszakára, természetesen nemek szerint lett elosztva. Amikor Simonnal elfoglaltuk a szobát, ő TV-zett, én a gépen működtem. Nem nagyon kommunikálok angolokkal, megmondom őszintén, és ez lehet, hogy hiba is. A legnagyobb problémám, hogy nem tudom úgy kifejezni magam, mint magyarul. Kérdeztem egy pár dolgot nővéremtől nyelv kapcsán, angolban például lehet tudni, hogy kötött a szórend, de annyira, hogy például nincs kiemelés. Mert ugye a magyarban ilyen lehetséges, és jó dolognak tartom, hogy ha konkrétan egy valamiről beszélünk, azt a mondat elejére tesszük. Például ha sok kép közül konkrétan azt az egyet szeretnénk a falra kitenni. Ez csak egy dolog, ami így hirtelen eszembe jutott, de az alapvető problémám az, hogy nem tudom, hogy kifejezni magam, és megmondom őszintén, nem is vetettem bele magam abba, hogy jobban megismerjem, hogy az angoloknál ez hogy szokás, pedig lehet, hogy megtalálnám a megfelelőt.

Kis pihenés után a szálloda éttermében vacsoráztunk. Hmm... Már voltunk ilyen jellegűben, már akkor sem voltam elragadtatva érte, most is úgy voltam vele, hogy végülis, megettem. Az a lényeg, hogy tányérral sorban kell állni, és meg kell mondani, hogy milyen húst szeretnénk enni, és vágnak 1-2 szeletet, utána annyi zöldséget és szószt szedsz mellé, amennyit szeretnél. Nekem elsősorban azért nem jött be, mert zöldséget nem nagyon eszek, azt is csak nyersen. A szósz, és a hús miatt mondom azt, hogy megeszem, nincs vele problémám. Utána fagylaltdesszert. Aero csokis fagyit kértem, bár csalódásként ért, hogy maga a fagyi vaníliás, és csak a csoki a mentolos, reméltem, hogy az egész az. Egy ilyen kiadós vacsora után ismét felmentünk, a többiek Britain's Got Talent-et néztek, én magánakcióba kezdtem, amiről írtam is előzőleg. Elég sokáig működtem gépen, olyan 22.30-ig, aztán én is aludni akartam, de csak fél 3-kor jött álom a szememre, addig egyáltalán nem voltam fáradt. Érdekes, hogy nem éreztem magam fáradtnak fél 8-kor, amikor felébredtem, meg sikeresen elkészültem, mire menni kellett.

Ugyanabban az étteremben reggeliztünk, ami All You Can Eat volt. Választék most sem volt nagyon nekem való, de nem volt nagyon érdekes, mert a szokásos, már-már unalmas brit reggelik közül lehetett választani: Paradicsomos bab, tükörtojás, pirítós, sült virsli, sült szalonna és hasonlók. Mondjuk újdonság volt számomra a rántott burgonyapüré, ez ízlett. Különben nem tudom, hogy miféle fétis a briteknél ez a bab, mert azt szinte minden étteremben, kajáldában szinte ingyen osztogatják, aztán nem győznek szólni az üvöltő szelek... Miután végeztünk, gyorsan összeszedtük a dolgainkat a szállodából, és már indultunk is a center felé. Egy sportcentrumban volt a verseny, szinte az utolsók között érkeztünk meg, a csoport egy része már bemelegített. Azért még találtunk helyet magunknak. Két asztal volt, úgy tűnik, ketten fognak párhuzamosan versenyezni. Van is rá lehetőség, ugyanis kategóriánként csoportra voltak osztva a versenyzők. A megnyitószöveg után volt még szünet, aztán kezdődött. Mondjuk eléggé furcsa volt, mintha nem lett volna jól megszervezve, ugyanis többször voltak kisebb-nagyobb kimaradások. A másik meg az, hogy az egyik zsűricsoport mondta a pontokat, a másik csak azt, hogy ki hányadik lett. Mondjuk a pontszámok is érdekesek voltak, mondhatni "aranyárban" mérték őket, ugyanis a maximális 10 pontból senki nem kapott 9-et. Pedig voltak páran, akik tényleg nagyon magas szinten űzik a sportot. Például, amit Huicong bemutatott, az olimpiai színvonalú volt. Én nem is hittem el, hogy ilyet láthatok élőben, tényleg a semmi bizonytalanság, végig a legprecízebb, leggyorsabb mozdulatok. Ha ennek a tizedét tudnám, már azzal nagyon elégedett lennék, és csak 8,73 pontot kapott. Az tényleg csak, méghozzá nagy betűkkel, amikor olimpián is szokás 9+ pontokat osztogatni, ott biztosan akár 9,6-ot is kapott volna. Hát igen, azért keményen meglátszott, hogy Kínában, bentlakásos iskolában nevelkedett. Mindenesetre nemcsak a kategóriájában, hanem összességében is ő kapta a legmagasabb pontszámot. A szervezés tényleg zavaros volt, valamikor már osztották az érméket, míg mások még bemutatták, amit tudnak, meg ez, hogy valakinek megmondták a pontszámot, míg mások ennek tudata nélkül mentek haza. Huicong még Tai Chi-ban is versenyzett, itt második lett. Simon meg negyedik lett a saját kategóriájában, pedig ügyes volt ő is. Miután megkapta a második érméjét is, mentünk is haza, így is 14 óra volt, de azért még beültünk egy kávéra és még ettünk egyet. Így 14.30 lett, mire elindultunk, és többszöri megállás után 18.30 körül értünk haza. Örültem ennek a hétvégének, jól éreztem magam, a versenyzők is magas színvonalúak volt.

Képeket csináltam, de nagy bajban voltam, a verseny közben, a 70 elkészült képből csak 24 sikeredett. Nem is nagyon volt lehetőségem előremenni, a másik meg hogy csak azok a képek sikerültek melyek automatikus vakuval fényképeztem (igen, nekem még digitális fényképezőgépem van), de azt sem volt "szép" csinálni, mert láttam, hogy bezavart egy-két embernél, akkor gondolatban meghúztam magam egy sarokban, senkinek nem akartam megszabotálni a versenyét. Mondjuk nem én voltam az egyedüli, aki hasonlóképp fényképezett. Mindenesetre a jól sikerült képek itt vannak:

Verseny - 2014. április 27.

Születésnapi vacsora

Már éjfél van, úgyhogy már április 14-e, vagyis ma van a születésnapom. Méghozzá a 28. Ennek alkalmából kínai all you can eat étteremben vacsoráztunk. Van itt minden, mi szép és jó, és ha már így megszerettem az elmúlt években, most határtalanul ehetem. Csak nem jegyeztem meg a nevét, pedig amikor elmentünk, az ajtónál még felnéztem, hogy ne felejtsem el, de sajnos ez történt. A weboldal sem volt kiírva. De a lényeg az, hogy jót ettem, ugyanakkor vigyáztam, hogy nehogy úgy járjak, mint 2 és fél éve a Pizza Hut all you can eat étteremben, egy pennés makaróninak köszönhetően, mely elrontotta a gyomromat, nagyon rossz vége lett a bulinak. Most voltak tészták, csirkehúsok, fagylaltok, pattogatott kukorica, leves, és minden, amitől egy kínai étterem menő lesz. Arról már nem tudtam, hogy kapok itt egy kisebb tortát. Kicsit zavarba jöttem, amikor megszólalt hangosba a happy birthday to you, és egy kis tortával meg valami gonggal jöttek felém, és felköszöntöttek. Jól esett nagyon. :) Egyébként mivel Angliában ugye fordítva írják a dátumokat, ezért mindig azt hittem, hogy már április 14-e van. Aztán meguntam, hogy mindig ezt gondolom, ezért elkönyveltem magamban, hogy nekem most egész hónapban születésnapom van. Így vagyok menő. Az a játék is jó volt, amit Huicong javasolt, hogy mondjuk azt, hogy elmentem a boltba, és vettem egy a, b, c... betűvel kezdődő valamit. De úgy kell, hogy az első csak a betűset mond, a második pedig b betűset, de mondja az a betűset is, és így mentünk el egészen a z-ig. Jó kis memóriajáték. Meg az is vicces volt, hogy n betűnél én voltam a soros, és így tök spontán bemondtam, hogy nipple. Fogalmam sem volt, hogy mit jelent, csak a semmiből előugrott, hogy biztosan van ilyen szó. Van, mint kiderült, azt jelenti, hogy mellbimbó... XD Akinek azt boltban kell venni, azzal nagy baj lehet. K betűnél meg olyan hangzott el, hogy knitting needle, az a kötőtű. Ezt a szót nem ismertem, ezért ehelyett is knitting nipple-t mondtam. Megnevettettem a társaságot, de aztán a noodle szóból megjegyeztem. Összességében jó hangulatban telt a vacsora, a kaja is jó volt. Xingbo is örült, hogy kínai étterembe megyünk, mert az ott dolgozók speciel a barátai, így tudott beszélgetni. És ha egyszer elkezdi mondani, akkor annak se vége, se hossza. Meg egyre gyakrabban belegondolok abba, hogy még "egy pár" kínai nyelvóra, és érteni fogom, amit beszélnek... én akarok tudni kínaiul. Érdekes dolog az, hogy amíg a japán írásban a vonásirány nem mindegy, mert azzal lehet megváltoztatni egy szó jelentését, addig a kínai valami hangsúlyozó nyelv. Talán tonalizáló az erre megfelelő szó... A lényeg az, hogy latin írással két ugyanúgy megírt szót jelentésében hangsúlyozással különböztetnek meg. Ha másképp hangsúlyozol egy szót, teljesen mást jelent, és abból eléggé kacskaringós mondatok jöhetnek ki.

Előtte voltunk az iskolába, de ma csak versenyre felkészítés volt. Továbbra is nagyon tetszik az az építő jellegű szigor, amivel a tanítványaihoz fordul. Őszintén bízok abban, hogy meglesz az eredménye. Miközben figyeltem, hogy mit csinálnak, addig végre újra rászántam magam a japán és a német nyelvek tanulására. Németből szótáraztam a szavakat. Minden egyes kiszótárazott szóval egyre jobban megszerettem az eddig sem gyűlölt német nyelvet. Japánban meg a 2. leckét kezdtem el.

Örülök annak, hogy a fizetés gördülékenyen megy. Magyar bankkártyával fizetek, és kicsit aggódtam, hogy nem-e lesz túl drága, de egyszer, amikor megnéztem az egyenlegemet, örömmel vettem tudomásul, hogy több pénzem van, mint amire számítottam. Deviza eladási árfolyamon számolja el a bank az összeget, és eddig azt vettem ki, hogy ezen túl semmi többet. De felvettem a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal, hogy lehetséges-e, hogy külföldi telefonszámot megadni, mert ugye netbankot csak SMS kóddal lehet elérni, és hogy tételesen meg tudjam nézni a terheléseket.

Egy gondolat erejéig visszatérve a születésnapra: Érdekes ajándékot kaptam az élettől. Ami szép, kellemes, de ugyanakkor fájdalmas. De nem félek szembesülni vele, mert tudom, hogy utána csak jobb lesz nekem. De erről már írtam korábban. A kellemes oldalát ez a dal nagyszerűen kifejezi:

https://www.youtube.com/watch?v=w-uNbHc5Kx4

Az időskor szépségei

Egy-egy Kung fu edzés után 2-3 napra biztosítva van az izomláz. Ma volt Tai Chi is, és végre egyenként voltak bemutatva a gyakorlatok, így már azért jobban ment. Először mintha csak egy nagy labdát fognál át a két kezeddel, majd szépen lassan kilököd. Tetszett, és nagyon szép, ahogy idősek szinkronban csinálják egymással. Ez a pár idős ember képes megváltoztatni az időskorról alkotott képet. Sokkal szimpatikusabb, hogy valaki 70-en túl is aktív életet él, és a legszebb, hogy nagyon szépen csinálják a mozdulatokat, és ahogy szinkronban vannak egymással, azt komolyan mondom, videóra kéne venni, és mindenkinek látni kell. Csak így tovább, az ilyen embereknek szép haláluk lesz, ha eljön az idő, jó szájízzel fogják itt hagyni a földi létet, mert az utolsó percig éltek. Magára a gyakorlatokra visszatérve még az is problémát okozott, hogy szinte mindig másképp képzeltem el a következő lépést, ebbe bakiztam folyamatosan bele. Nagyjából olyan, hogy ha én magam állíthatnám össze a a gyakorlatot, és én találnám ki, hogy mi legyen a következő lépés. Szinte soha nem az, ami valójában következik, így mindig figyelnem kell. Daloknál szokott ez lenni, amikor tanulok egyet, és amikor még nem ismerem, akkor sokszor úgy éneklem a következő dallamot, ahogy én írnám meg, és azt gondolnám, hogy úgy harmonizálna. Itt van olyan, hogy bele is találok, de ugyanúgy tévesztek is.

A Kung Fu-ra persze megint rohamosan csökkent az átlagéletkor, de nagyon tetszett, hogy egy kisfiú apja is csatlakozott. Első órája volt, és meg kell hagyni, egészen ügyes volt. Szerencsére most nem merítettek úgy ki az ugrálógyakorlatok, mint csütörtökön, de a combomat most is érzem. Megvan a rendszere az órának: Óra előtt játék van, aztán egymás mögé állva ugrálógyakorlatok, majd jön a bemelegítés, elsősorban lábra összpontosítva. Majd ismét egymás mögé állva egyes Kung fu gyakorlatokat próbálunk, végül két csoportra vagyunk osztva. Akik ismerik a gyakorlatokat, azok bemutatják, hogy mit tudnak, és fejlesztik azokat. A másik csoportba tartozok én is, akik folyamatosan, lépésről lépésre sajátítanak el egyre több mozdulatot, és fokozatosan alakul ki 1-1 gyakorlatsorrá. Csak nem akarok cigánykerekezni meg spárgázni. T_T Vannak akik ilyeneket is csinálnak, és én azokat nem tudom, és félek, hogy kelleni fog. Jár egyébként egy 40-es nő, aki külsőre effektíve letagadhatna 10 évet, de olyan fitt, hogy a gyakorlatokat 20 éveseket megszégyenítő ügyességgel képes csinálni. Ismét egy bizonyíték, hogy fiatalkor után is van élet. Bár ne öregítsem, hiszen 40 évesen egy ember élete teljében van.

Aztán a kínai nyelvóra előtt még volt akrobatikus Kung Fu, amire már nem mentem, inkább hazamentem ebédelni. Nővérem most nem volt az iskolában, ezért gyalog indultam hazafelé. Az utat csak autóból ismertem, de nem is egészen azon az úton mentem, amit látásból tudtam, és próbáltam a megérzéseimre hagyatkozni, hogy merre kell menni. Rossz volt a kezdet, mert eltévedtem, de kis bolyongás után ismerős utcát találtam, de szembesülnöm kellett azzal, hogy tettem egy nagy kerülőt, és jobban jártam volna, ha azon az úton megyek, amit ismerek autóval. Aztán onnan már nem volt probléma. Legalábbis az úttal nem. Ugyanis elfelejtettem elkérni a kulcsot, az enyém bent maradt. És nem volt otthon senki. Ha úgy vesszük, volt egy nagy sétám, mehettem vissza. A visszaút már sokkal jobban ment, sőt meg voltam lepve, hogy milyen hamar megérkeztem. Pedig meg mertem volna esküdni, hogy van még egy kanyar, de már a Birkenhead road fogadott, mely az iskola utcája.

A kínai nyelvóra most is jó volt. Több színt tanultunk meg és annak keretében részletesen kifejezni magunkat. Ide is jár egy 70 év körüli idős hölgy, aki mondta, hogy soha nem tanult nyelvet, neki ez az első, és ez neki egy nagy lépés. Mert ilyen idősen is lehet új életet kezdeni. Angliában meg nincsenek úgy rákényszerülve a nyelvek tanulására, mint mi magyarok, hiszen szinte bárhol elboldogulnak a saját nyelvükkel. Aki nekiveselkedik, az általában németül, franciául, hollandul tanul, esetenként spanyol, bár az ritkább. Viszont azt vettem észre, hogy a magyar iránt egyáltalán nem érdeklődnek. Biztos úgy vannak vele, hogy kis ország, kevesen beszélik, minek tanuljanak magyarul? Pedig, ha tudnák, milyen szép, dallamos nyelv... és komolyan ezt gondolom. Viszont úgy, velünk, magyarokkal nincs semmi bajuk. Csak amikor nővéremhez magyarul beszélek, kérik, hogy beszéljek angolul. Ugyanakkor az látszik, hogy a németet jóval többen ismerik. Nagy ingerem van németül megszólalni (hiányzik a nyelv...) és néha, amikor angolok közegében szólalok meg németül, egyből rávágják, hogy német. Mondjuk beszélgetnék is, mert az egyik Kung Fu-s srác anyja német, de vele még nem találkoztam. Különben sem szólítanám le ismeretlenül. Mondanám neki: "Entschuldigung, ist das richtig, dass Sie Deutsch sind?" Mondjuk azt nem bánnám ha egy német anyanyelvű elmagyarázná a nyelvtan bizonyos nehézségeit... Maradva a nyelveknél: A mandarin óra után (mert ugye Kínában a mandarin nyelvet beszélik) van egy srác, Christofer, aki az egész Kung Fu-s csapat mókamestere, megvárta velünk nővéremet, és beszélt nekünk a Liverpool-i akcentusról, mondott egy pár példát, hogy miben más a többihez képest. Például a cap szót ugyanúgy mondják, ahogy mi tanuljuk a cup-ot, az náluk a "cop". Tehát: "Cop" of Tea. És, amikor "cap"-et vesznek a fejükre, akkor akármennyire is úgy hangzik, de nem a teáscsészét veszik fel, hanem a sapkát. Hasonlóképp az Uncle is náluk valami "Onkl". És ahogy ezeket mondta, összegeztem magamban, és tényleg sok o betűt hallok. Rendszerint az a és á közötti hangokat o-nak mondják. Vicces volt, ahogy Huicong-ot gördeszkázni tanította.

Egy új szériája kezdődött el a Britain's Got Talent nevű tehetségkutató szériának. Ez is tipikusan olyan, hogy jó, adunk neked egy pár adást, hadd énekelj, hadd hidd, hogy a csillagokban van megírva, hogy énekes leszel, de aztán húzzál vissza mosogatni, és add vissza a helyet a valódi tehetségeknek. Itt is vannak bőséggel, akik beveszik ezt a szép mesét.

Ismét Liverpoolban

Manapság sokat hallgatom Okui Masami: spicy essence dalát. Amúgy is itt látva az angol feliratokat, ha valami ismerős valamelyik dalból (angol cím, vagy dalszövegrészlet), akkor egyből elkezdem dúdolgatni magamban. De ez most nagyon kifejezi a jelenlegi érzéseimet:

https://www.youtube.com/watch?v=tyT3CrjRCKQ

És itt van Yonekura Chihiro: I believe dala is. Mindig is tudtam az énekesnőről, hogy ha nagyon megerőlteti magát, akkor lazán kihozza magából az Okui Masami színvonalat.

Ezt is nagyon kellemes hallgatni. Igazából nem gondoltam volna, hogy azok a változások, melyek miatt ki akartam jönni Angliába, ilyen hamar bekövetkeznek. Szükségszerűen hozza magával a fájdalmat, mert a változás mindig ismeretlennel, bizonytalansággal jár, de szükség van rá.

Tegnap is voltam iskolában, de most nézőnek, ugyanis Sanshou volt. Nem, ez nem japán küzdősport, bár a neve alapján lehetne az, hanem ez a kínai Kick Box. Engem nem vonzott annyira, és igazából az sem lelkesített, hogy láttam másokat. Egyszerűen nem vagyok az a "Lerúgom a fejed, ha beszó'sz, kiscsíra" egyén, de amúgy a lelkesedés a többieken nagyon jelen volt. Ez inkább a felnőttek küzdősportja, tinédzserből volt 1-2. A mai Kung Fu órán pedig nem nagyon emelkedett az átlagéletkor. Örülök, hogy ennyi gyereket érdekel, de megmondom őszintén, olyan érzésem volt egész idő alatt, mintha általános iskolás testnevelés órán lettem volna. Voltak még egy páran idősebbek mellettem, de legyenek még többen. De így is nagyon jó volt, és remélem, hogy a szombati is hasonló élmény lesz. Az első percekben az ugráló gyakorlatok nagyon kimerítettek, de utána, ahogy a főgyakorlatokat próbáltuk egy páran, egészen jól megy nekem, csak az egyensúlyomat kell kordában tartani. Az első néhány mozdulat, de jó érzés látni, hogy már most jól megy. A Kick Box pedig elsősorban önvédelemre nagyon jó. Ha valaki meg akar rúgni, csak fogd le a lábát, és teremtsd földre. Viszont a Tai Chi nagyon nem akar megszeretni. Nem tudom összhangban mozgatni a kezemet és a lábamat, meg mivel nem ismerem a gyakorlatot, de a többiek már nagyon, ezért ügyetlenül próbálom utánozni őket. Igazából menne, ha ezt is megtanulnám egyenként, mint a Kung Fu gyakorlatokat, csak itt gondolom, mivel rajtam kívül nincs újonc (mindenkinek flottul megy), ezért nekem nem mutatja be egyesével. Amúgy itt is jó látni az időseket, hogy 60-70+ évesen is ennyire aktívak, és nem ilyen konszolidált emberek, szinte várva várják, hogy mikor halnak meg.

Beadtuk a jelentkezést az adományboltba, azt mondták néhány napon belül jelentkeznek. Aztán leesett, hogy formanyomtatvány jött meg csak tegnap, ezért kellett visszamenni. Egy hat oldalas űrlapot kellett kitölteni és két tanúval aláíratni. Kicsit gondolkodtam, hogy el tudják-e olvasni az írásomat, mert a britek másfajta írást tanulnak az iskolában, mint mi, de tisztáztuk, hogy nem probléma, el tudják olvasni. Például az egyest csak egy vonallal intézik el, ugye mi meg a pálcikának adunk egy lekonyuló... valamit. A hetest meg nem húzzák át.

Ma pedig Liverpoolban voltunk, de kiderült, hogy nővérem rosszul emlékezett a dátumra, ugyanis holnapra kaptam időpontot és nem mára. A munkaügyibe kellett menni, ott kapjuk a biztosítási számot, amivel ellátott leszek itt. Meg akkor jobban tudok intézkedni Angliában. Vannak szép helyei Liverpoolnak. A Chinatown állítólag itt nem nagy szám, de pagodaszerű bejárata Európában ez a legnagyobb. Az csodaszép. "Belső tartalmában" a Londoni és a Manchesteri talán nagyobb, de a Liverpool-it is megnézném. Amúgy a lakosság kb. 7%-a kínai (30.000 fő a kb. 450.000 főhöz képest. Mondjuk én azt hittem, hogy Liverpoolt legalább 1 millióan lakják). Aztán már csak kávézóba tértünk be (mint minden nap) meg néhány üzletbe, utána mentünk haza. És vissza lehet jönni holnap. Amúgy a recepciós hölgy a munkaügyiben nagyon szépen beszélt, minden egyes szavát értettem. Gondolom, mivel sok a külföldi, ezért tudják, hogy nehezen értenénk meg az akcentust, amit nem tudom eléggé szidni, hiszen számomra érthetetlen, de még nem adtam fel. Nem is tehetem meg, főleg ha munkát akarok találni. Márpedig úgy tűnik, hogy lesz itt maradásom.

Anglia – 3. nap

"Élőben" már nem tudom nézni a Játék határok nélkült, vagyis az M3-on, de egy en betűs magnak köszönhetően utólag vissza tudtam nézni. Csodálatos volt az egriek játéka, görögökkel együtt lettek az 1. helyen 62 ponttal. Nagyon szépen játszanak idén (1995-ben) a görögök, ez a második első helyük, holott se 1993-ban, se 1994-ben nem sikerült nyerniük. A máltaiak viszont rettenetesen szerencsétlenek. Kétszer voltak idén (még mindig 1995-ben járunk) elsők, de az utolsó játékaikat úgy elrontották, hogy egyszer ötödikek, majd harmadikok lettek. Bár a harmadik hely egyáltalán nem rossz ahhoz képest, hogy rendre sereghajtók szoktak lenni. Most sem volt ez másképp. De amikor végig elsők voltak, végig drukkoltak nekik, és úgy néztem arra a bizonyos 1. helyre, mint egy törékeny vázára. Sokáig masszívan állt, de aztán a végén nagyon magasról dobták le a földre. Most is úgy élvezem a műsort, mintha élőben menne. Annak ellenére, hogy szinte mindig utolsók a máltaiak, nagyon szimpatikusak lettek számomra, egyszer szeretnék eljutni oda nyaralni. Okui Masami ott forgatta a labyrinth videoklipjét, legalább bejárnám azt a helyet, ahol volt. La Valletta biztosan csodálatos főváros.

Ma már részt vettem egy Tai Chi és egy Kung Fu órán. Ma mindenkinek van óra, és mivel lelkesített, amit láttam, ezért úgy döntöttem, hogy kipróbálom. Nagyon élveztem mind a kettőt, elhatároztam, hogy ha tehetem, minden héten részt veszek egy-egy órán. A Tai Chi mivel lassú mozgású, ezért arra idősek járnak elsősorban, így magasan én voltam a legfiatalabb. Meg a legügyetlenebb. Bár ez első alkalom volt, de rendre összekevertem a két karomat és két lábamat, hogy éppen melyikkel merre kell lépni, mutatványozni. Mindenesetre nagyon tetszett a természetközelsége, olyan, mintha a napfényt vagy a szelet ölelnék magukhoz. Érzéssel kell csinálni, és szerintem rá lehet érezni, hogy mikor mit kell csinálni, mert a mozdulatsorokban látok harmóniát, csak ez most nagyon nem sikerült. Főleg a lábam nem mozgott a testemmel. Lépéseket kell bizonyos gyakorlatoknál megtenni, én meg lesek, hova el nem mennek már a többiek. O_O Legyező most nem volt, de mivel én is csináltam volt, ezért valószínűleg nem ijedtem volna meg. Csak most kiszúrtak velem, ugyanis tegnapelőtt és tegnap egyáltalán nem kapcsolták be a fűtést, és kabátban is fáztam. Bezzeg ma, amikor már én is beálltam, iszonyúan begyújtottak, tojást lehetett volna sütni a radiátorokon, és rövidujjúban is melegem volt. Bár ezt Kung Fu-ra azért jelentősen enyhítették. Mindenesetre azt sokkal jobban élveztem. Elemi erők jönnek ki, és hamar ráéreztem a helyes testtartásra. A Kung Fu inkább gyerekek küzdősportja, úgyhogy legfiatalabból legidősebb lettem. A második felére két csoportra voltunk osztva, én nyilván a kezdők között voltam, de növelte az önbizalmamat, hogy néhány hibával ugyan, de tudtam csinálni a gyakorlatokat. Az alapok megvannak. Ezután akrobatikus Kung Fu volt, ezalatt nővéremmel és Dominikkal elmentünk ebédelni nővérem egyik barátnőjének éttermébe. Én ugyanazokat ettem, mint tegnap (mivel tegnap is vendégei voltunk) sült krumpli sajtburgerrel és dobozos üdítővel. Mivel éhes voltam, ezért nagyon jól esett, de effektíve finom is volt. Desszertnek pedig mentolos fagyi figyelt be. Ebéd után visszamentünk, mert ma volt kínai nyelvóra, amin részt vettem. Ma a színeket vettük. Valószínűleg az lesz a heppem, hogy keresni fogom az összefüggéseket, azonosságokat a kínai és a japán nyelv között. De más nyelvet is sikerült beiktatni. Most tudtam meg, hogy a kínai latin szavaknál az ékezet a hangsúlyozást mutatja. Például a piros: Hóngsè: Hong-nál felfele "megy" az o betű, míg a se-nél a e betű lefele. Itt-ott vannak módosítások a kínai és a japán írás között, de érdekes, hogy a kínai piros: 红 majdnem ugyanúgy van, mint a japánok karmazsinvöröse: 紅 (kurenai). Így variálgattak az írással. A kínaiban van ü betű. Mosolyogtam magamban, hogy amíg az angolok szenvednek a kimondásával, nekem élből megy, hiszen ugyanúgy kell kimondani, mint a mi ü betűnket. Viszont a piroshoz hasonlóan érdekes a zöld szín: Lǜsè. Lényegében ü betű lefele hangsúlyozással, de azt hiszem, most már tudom, honnan származik a vietnamiak ékezethalmozása. Az óra jó volt, várható leszek a jövő héten is.

Nagyjából ennyi volt mára, továbbra is segíteni fogok magamon.

Anglia – 2. nap

Tegnap is és ma is voltam az iskolában, ahol Xingbo tanít. Még csak néztem, hogy megy egy ilyen óra, de megmondom őszintén hamar eloszlott a szkepticizmusom, és nagyon fellelkesedtem. Az idők során jó csapat gyűlt össze, így a hangulat is jó volt az órákon, és elhatároztam, hogy ha nem is szombattól, de jövő héttől csatlakozni fogok. China Spirit UK néven tart fenn iskolát, ahol Tai Chi-t, Kung Fu-t, jógát és kínai nyelvet is tanítanak (vannak segítői). Tegnap kezdő Kung Fu és Tai Chi volt, ma pedig haladó Kung Fu, melyre csak azok járhatnak, akik kijárták a kezdőt. Nem csoda, sokszor még látásra se bírtam megjegyezni a mozdulatokat, nemhogy nehéznek tűntek. Ráadásul itt már szigor van, aki nem csinálja rendesen, annak fenekén elcsattan a cipő. Ha jobb napja van a mesternek (mindenki "master"-nek hívja), akkor csak az arca előtt összeüt két cipőt, annak aztán van hangereje. Természetesen nem kell véres oktatást elképzelni, éppen csak annyira, hogy kellőképpen komolyan vegyék. Nekem egyelőre elég lesz a kezdő. O_O Az viszont játékos, nagyon tetszik. A Tai Chi rendkívül érdekes volt. Ez ugye lassú mozgású küzdősport, és tegnap legyezővel hajtották végre a gyakorlatokat. Szépnek szép volt, de nem láttam értelmét, hogy összecsukott legyezővel bűvészkedjenek. Kicsit később az összes egyszerre nyílt ki, a szívem majd kiugrott a helyéről. Fából készült legyezők nagyot szólnak egy hirtelen mozdulat hatására. Aztán figyeltem a mozdulatokat, folyamatosan felkészítettem magam, hogy na, most fog kinyílni... nem. Na most! nem... Amikor már nem számítok rá, akkor jön a hatalmas csattanás, megint nagyon megijedtem. Röhögtem magamon. A kellemesen lassú tradicionális kínai zene nagyon emelte a hangulatot. De hogy "Oppan Gangnam Style"-ra menjen a Kung Fu 3-4 percben... O_O Koreai pop zenére kínai küzdősportot, szép párosítás. Alig várom, hogy Jpop-ra nyomjuk.

Nincs olyan a repertoárban, de valószínűleg nem is lesz. Ahogy megy a kínai adó a TV-ben (CCTV4), és megy alul a kínai felirat, kezdett leesni, hogy mire mondta Xingbo néhány éve, hogy a japánok átvették az írásukat és megbolondították a jelentésüket. Van néhány kanji összetétel, amiket fejből tudok (pl. holnap 明日, történet 物語), ezeket kínaiul teljesen másképp kell írni, és ilyen jellegű szóösszetételekkel nem találkoztam a kínai nyelvben, úgyhogy tényleg variáltak a japánok. Bár olyan egyszerűbb szavakat, mint pl. fiú 少年, számok, időpontok írása maradt a régi. De elhatároztam, hogy fogok járni kínai nyelvre. Úgyis a japán iránti érdeklődésem kiterjed egész Ázsiára, és csak több leszek attól, ha tudom a kínait is, a japán mellett. Meg a Kung Fu, meg a Tai Chi is megtetszett, bár arra elsőre azt mondtam magamban, hogy túlzottan lassú nekem, de a mozdulatok szépsége megtetszett. Csütörtökön van mindkét küzdősport, a nyelv pedig szombaton kora délután.

Amúgy ezen kívül nem nagyon történt különös. Ma délelőtt megpróbáltunk Liscard-ban bankszámlát nyitni nekem, de ha jól vettem ki, akkor legalább egy angol nyelvű igazolvánnyal kell rendelkezzek. De az majd a munkavállaláshoz is fog kelleni. Addig itthon sem vagyok felesleges, elkél itt is a segítség, én pedig készséges vagyok. Mellesleg itt Liverpool-i akcentussal beszélik az angolt, és nekem nagyon nehéz megérteni. Örülök, ha 1-2 szót megértek a beszédhalmazból, ehhez képest a nővérem beszédét tökéletesen értem. Benne van az a bizonyos magyaros akcentus, de még így is sokkal szebben beszél az átlagnál, és mindenki érti. Hozzám és Dominikhoz pedig magyarul beszél, és a legszebb az, amikor nem jut eszébe egy szó, és egy mondatában keverednek az angol, magyar szavak. Angol kapcsán az volt a vicces, amikor egy angol nő beszélt hozzám, és pont az, hogy értettem, hogy mit mondott, de annyira meglepett, hogy magyarul kérdeztem vissza, hogy micsoda? Persze nevetés tört ki, de megkért, hogy angolul beszéljek hozzá. Az a lényeg, hogy azt látta, hogy az előző találkozásunkhoz képest fogytam. És ez azért lepett meg, mert a mérleg szerint híztam 3 kilót, ehhez képest mindenki soványabbnak lát... Amúgy szokni kell az angol beszédet, ha dolgozni akarok...

Forma 0

Ahhoz képest, hogy amikor letöltöttem az F-Zero X-et, és először játszottam vele (ezelőtt nem volt hozzá szerencsém), nem nagyon tetszett, azért rendesen ráfüggtem. Világ életemben szerettem az autóverseny játékokat, az F-Zero dinamizmusa már SNES-en is megfogott, de a N64-es folytatás több tekintetben sokkal jobb lett. Írtam is tesztet mind a két játékról:

F-Zero
F-Zero X

Nem lett olyan nagy szám egyik írás sem, de egy elolvasást megér. Olyan tárgyilagos, kevésbé jön át az, hogy milyen érzéseket kelt a játék valójában. Nyilván nem említhető egy kalap alatt a Mario Kart-tal, mivel nem egy súlycsoport, de egy valamiben különösképp kivétel a SNES-es F-Zero a Mario Kart-okhoz képest: Általában azt szokott lenni, hogy a nagyobb végsebességű és nehezebben gyorsuló kocsikat nehezebb kezelni, ám itt teljesen más a helyzet. Érdekes, hogy pont az a kocsi irányítható a legkönnyebben, amelyiknek a legnagyobb a végsebessége (478 km/h). Könnyen veszi be a kanyart, nem kell elvenni a gázról az ujjunkat (B-gomb), így sebességvesztés nélkül tudjuk bevenni a kanyarokat. Nem volt így nehéz 5-10 másodperceket javítani a legjobb időimen.

Minden egyes nappal egyre izgatottabban várom az angliai utazásomat, és a kvázi "próbatételemet". Ha őszinte akarok lenni, kevés olyan szituáció volt az életemben, ahol valóban teljesíteni akarok (bár szerintem bőven nem én vagyok az egyedüli, aki hasonló helyzetben van), és meg akarom mutatni, hogy ki vagyok valójában, de ez most ilyen, és ezért is várom, hogy mit tudok ebből kihozni. A másik meg az, hogy érzem, hogy szükségem van változásra az életemben, hogy további fejlődést tudjak elérni, elengedni, újraértelmezni bizonyos dolgokat. Hiszen azzal, hogy kimegyek Angliába, feláldozok bizonyos dolgokat, de ugyanakkor kapok is, amik itt Magyarországon nem adatnak meg, de mérlegelve a dolgokat azt érzem, hogy meg tudom hozni az áldozatokat, mert amiket kaphatok, sokkal többet érnek. Hogy csak egy jelentéktelenebbet említsek: Végre a valóságban is kiélhetem a kutya-macska szeretetemet. Ugyanis nővéreméknek eredetileg egy nőstény macskája volt régebben, ami most is megvan, de ez bővült azóta egy kandúrral és egy kan kutyával. Egyszer fialt a nőstény macska, és ha jól tudom, az egyik kiscicát megtartották. A kutya meg már nem is tudom, hogy milyen keverék, de nagyon vicces, amit állítólag csinál: Félnek tőle a macskák, de ő csak játszani akar velük, így mindig kergetőzés a játék vége. De van még egy pár dolog. Például, ha lesz inspirációm, fogok járni kung fu-zni. Ha nővérem férje indít kezdő kung fu tanfolyamot, akkor elképzelhető, hogy járni fogok rá. Önbizalom, fizikai állóképesség növelése, hogy csak egy pár célt mondjak. De azért nem írom biztosra, mert csak akkor akarok járni, ha motivációm is lesz rá, különben semmi értelme nem lesz.

Ma este megint egy kicsit visszarévedtem a gyerekkoromba, és egy olyan rajzfilmet néztem meg, amit annak idején nagyon sokszor láttam, de aztán feledésbe merült: Szentikék. Egy kicsit féltem megnézni, mert ahogy visszagondoltam rá, olyan gyerekesnek gondoltam a rajzstílust. Bejöttek ezek a megérzések, bár igazából a gyerekessége abban merül ki, hogy az érzelmek túlságosan egyszerűen vannak megjelenítve. Amúgy két részes a rajzfilm, az elsőt szerettem nagyon. Az a tízparancsolatot mondja el dalokban, mint a legősibb slágerlista. Mind a két rajzfilm ugyanis a kereszténységen és az istenhiten alapul, de határozottan kijelenthetem, hogy a pozitív oldaláról. Viszont, ami kellemes meglepetésként ért, hogy a dalokat most is jó volt hallani. Nemcsak mert régi szép emlékek, hanem komolyabb a hangzásuk, egy felnőtt számára is kellemes lehet hallgatni. Jó volt újra látni, de rajzstílus miatt, nem fogom sokszor újra megnézni. Sokkal inkább a második részre voltam kíváncsi, mert azt viszont nem szerettem annak idején. Ennek egyszerű a magyarázata: Az első részben látható öt kis állatka (aka. szentikék) közül a kis Dávid volt a kedvencem. Ő a második rész főszereplője, de sérelmeztem, hogy teljesen másképp néz ki, mint az elsőben. Ebből talán nem nehéz kitalálni, hogy a második rész Dávid és Góliát történetét meséli el. Magát a történetet szerintem mindenki ismeri. A lényeg, hogy ezáltal olyan történetbe, szituációba került, mellyel nem tudtam azonosulni (túl nagy hőstett), ezért sem szerettem. Persze így 20 év múlva, letisztult tudattal azért más volt nézni, de a rajzstílussal itt is a gyerekeket célozták meg. Mindenesetre egyszer érdemes volt megnézni, hogy lássam, hogy mit szerettem akkoriban.