A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pokémon Battle Revolution. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pokémon Battle Revolution. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. március 13., vasárnap

Krisi születésnapja

Ma délután voltam Krisi születésnapján (konkrétan pár perce jöttem haza, imádkozva, hogy elérjük az utolsó metrót. :D). Jó volt, ott voltak, Ninty, Szabolcs, Rokai, Norbi, Ricsi, Csibi, Ádám és én. Szerettem volna játszani a Donkey Kong Returns-szel, de erre végül nem került sor. Helyette volt Super Smash Bros. Brawl, Mario Kart Wii, WarioWare, és sok egyéb. Igazából a mai napig rácsodálkozok Krisi Nintendo-gyűjteményére, a Nintendós társaságunkból magasan neki van a legnagyobb, de pont ezért én ezt már a másik végletnek tartom. Több Japán konzol, és játék... de nagyon jól néznek ki. Először Brawllal játszottunk négyen, majd a többiek Pokémon Battle Revolution-öztek. Krisi, Ricsi, Csibi és Ádám, többször Pokémon TCG-ztek, majd amikor üres lett a szoba, megszemléltem a Pokémon White Version dobozát, és leírását. Szép, a pokés játékok dobozaira küllemére mindig is nagy gondot fordított a Nintendo. A kis szobában összeszereltük a Nintendo 64-et, és egy általam soha nem játszott játékszériát próbáltam ki, a Mystical Ninja, a Goemon. Nagyon ígéretes, élveztem. Jó buli volt, csak volt egy ilyen négy kockás oszlop, azon nem tudtunk Ninty-vel továbbjutni. Azt kiderült, hogy nekem nem volt meg egy képességem hozzá. Ezután kiválasztottunk egy négy-öt NES játékot, amit szerettünk volt kipróbálni (volt is választék), én a Duck Tales-t vittem magammal. Jó volt, érdekes volt Dagobert bácsi sétabotja rugónak szolgál. :D Annyiszor ugrálsz vele, ahányszor csak jólesik, kicsit Kirby-utánérzése van. De ezekről a játékokról azért nem tudok részletesebben írni, mert jobban el kell merülni bennük, és így, társaságban nem megy. De ettől függetlenül jó volt. A nappaliban mindig arénáztak valamit a többiek, a Super Smash Bros. Brawl mindig nagyszerű alkalmat ad arra, hogy ökörködjenek. :D Én félrevonultam egy kicsit SNES-ezni, a Stret Fighter 2-vel, nagyon régen nem játszottam vele. De ez is olyan játék, amiből semmit nem felejtettem. És élvezetes. Bár ennek is van ezer meg egy alcíme, de én ezt is élveztem. 0-ás, legkönnyebb szinten játszottam, és sikeresen végigvittem. Később Rokai-jal játszottunk Mario Party-t Nintendo 64-en. A Mario Partyk döntő többségét valamiért mindig én nyerem, már régóta az az érzésem, hogy a gép direkt csinálja úgy a dolgokat, hogy én nyerjek. :D Ekkor jött meg a pizza, kimentünk enni. Volt húsimádó, hawaii, és ilyen tejfölös-tarjás. Ebből nekem természetesen a Hawaii ízlett a legjobban, de a többi kettő is finom volt. Bár én a pizzában annyira nem szeretem a kolbászt, mert nekem túlzottan erős. Vagy nem is, hogy erős, hanem számomra nem harmonizál a pizzával. Már nem is voltunk nagyon a kis szobában, a nappaliban játszottunk WarioWare Smooth Moves-szal, GC-s WarioWare-rel, és Mario Kart Wiivel. Eközben lettem figyelmes arra, hogy Krisi anyja nézi a ValóVilág párbaját. Ahogy lehet, úgy gyűlölöm az egész mindent, ami ekörül van, de a kíváncsiság csak odahúzott. Csak azt kaptam, amit vártam. Hatalmas cirkuszt, a nézősereg kiabál minden egyes elejtett hülye mondaton, és az a reklámsereg... Annyira látszik az egész manipuláció, de a milliós nézettség sajnos nem ezt tükrözi (mármint, hogy látszana). Az egész egy nagy cirkusz, amit már az ókorban is tudtak: Kenyeret és cirkuszt a népnek, hogy eltereljük a figyelmét a napi problémáiról. De az egész tényleg azért van, hogy bámulj, mint borjú az új kapura, csodálkozz, közben fogyaszd a reklámozott termékeket. Én meg a kezembe temetem a fejemet, hogy ez volt az, amit régen még én is szerettem... Nem hiszem el. Egyszer voltam még 2007-ben Csillag Születik felvételen, meg volt adva, hogy mikor tapsolhatunk, bár annak a "cirkusz-értéke" feleekkora sem volt, mint a ValóVilágnak. De valami rettenetes, hogy mi megy. Már csak kíváncsiságból is kivártam az egész eredményt, aztán mentünk is haza. Nagyon jó volt egyébként. Én még ezt a TV-zést is élveztem. :D Cukkoltuk egymást a Ninty-vel meg Rokai-jal, de egyszerűen tényleg lehetetlen, hogy erre van igény. A 31-es buszra várva Ninty-vel és Norbival, kicsit aggódtunk, hogy elérjük-e a metrót, szerencsére az utolsó előttit sikerült, így mindnyájan rendben hazaértünk.

Ádám örül, hogy hamarosan a 19. kerületbe költözök. Igen, március végén fogok új helyre költözni, ez már annyira biztos, hogy péntek este át is adtam a kaució összegét (papír van róla természetesen), úgyhogy költözhetek. :)

2009. március 22., vasárnap

Születésnapi összejövetelen

Március 8-án volt Krisi barátom 17. születésnapja, és most 21-én tartott egy kisebb konzolos összejövetelt. Meghívta a konzolos társaságunk apraját-nagyját. 10.18-as vonattal mentem fel Pestre, ahol Csabi várt engem, aki egy aprósággal lepett meg, ezúton is köszönet érte. ^^ Elkísért aztán egész Krisiék háza elé, még soha nem járt a környéken. Meg is lepte egy kicsit, hogy Budapestnek van zöld övezete? Ugyanis ő bent lakik. 14 óra előtt pár perccel érkeztem meg, én voltam az első. Két éve voltam utoljára Krisinél, 2007 márciusában (és nem 2006 decemberének végén, ahogy a Csabinak mondtam, elfelejtettem, hogy 2 éve is rendezett Krisi születésnapot. ^^') Nem változott semmi. Ugyanolyan kegyetlen Krisi gyűjteménye Nintendós cuccokból. Rengeteg sok játék, azok dobozai, nagyon sok Nintendo, Pokémon figura, poszterek körbe a szobában, stb. Az egyetlen, ami változott 2 év alatt, a gondolkodásmódom. Akkor régen irigyeltem, hogy milyen durva kollekciója van, és anno elhatároztam magamban, hogy nekem is lesz majd ennyi. Most már azt mondom, hogy ez a másik véglet. Jó dolog a Nintendo, és tényleg, irigylésre méltó, és gratulációt érdemlő a kollekciója, hosszú éveken át gyűjtötte, de ha őszinte akarok lenni, szerintem az már sok.

De jó volt, nyilván a Brawl volt a főszereplő. Young Link is kipróbálta, csodálkozott, hogy néha nyert. A legdurvább az volt, amikor láttam az Animal Crossingot Wiin. Az a "játék" egy katasztrófa... Nem is az, hogy életszimulátor, mert játszottam (ugyan nem túl sokat) Simsszel, de az Animal Crossing grafikai megjelenítése borzalmas. Meg az egész... Volt valahol egy szavazás arról, hogy a legdepresszionistább játékok? Vagy mi. És az Animal Crossing nyert. Hát nem csodálom. Az az egész játék... Nem is tudom, hogy leírni, de ott az a város, szinte tök egyedül vagy, gondozod a kertet, bevásárolsz, néha mész múzeumba, és ennyi, amit láttam. Nem tudom, hogy egyesek mit művelnek online, de nem értem, mit tudnak beszélni róla órákig... Még ami irritál a játékban, az a zene. Amikor a Brawlban meghallok valami AC-s zenét, akkor inkább lenémítom a TV-t, mert tényleg annyira frusztrál, hogy nem bírom hallgatni. És most látva a játékot... Hát biztos nem fogom megvenni, még akciósan sem. Ez egy olyan játék, aminek nem értem a lényegét, és nem is akarom érteni. Menjünk is tovább. A Pokémon Battle Revolution hidegen hagyott, ezért megkértem Krisit, hogy üzemelje be a Twin Famicom gépezetét. Nem vicc, tényleg van Japán Nintendo gépe. A Twin Famicom meg egy olyan gépezet, aminek 2 nyílása van, az egyikbe lehet berakni Famicom Discet, másikba a kazettát. És kipróbáltam a Japán Super Mario Bros. 2-t. Az Discen van. Úgy kell elképzelni egy ilyen lemezt, mint egy 1.44 MByte-os floppyt, csak sárga színben. Jól néz ki. Ha berakjuk a gépbe, nem hosszú a töltési idő, pár másodperc alatt behozza a játékot. És láttam az eredeti verziót. Nagyon szép. Jó érzés volt eredetiben játszani. Aztán átadtam, hogy bemutassa Famicomon a MOTHER játékot. Nagyon jól néz ki az is. Aztán Brawl minden mennyiségben. Hamar eljött a 19.20, amikor mentem, hogy haza tudjak menni a 20.13-as vonattal. Jól éreztem magam ott, jó volt ott lenni.