Nemrég találkoztam a neten egy spanyol sráccal, aki szintén anime rajongó, aztán egész jó beszélgetés lett az első "online találkozóból". Ajánlott néhány animét, meg dalt is, ami kifejezetten tetszett neki. Az egyik olyan dalt szeretném megmutatni, amit általa ismertem meg és szinte teljesen a magamévá tudtam tenni: Lyn: Beneath the Mask.
Nem ismeretlen számomra a Persona franchise, láttam néhány évadot az animéből (közülük csak az első, a Trinity Soul az egyedüli, ami értékelhető), illetve tudok a játéksorozatról is, hiszen több ismerősöm és barátom is rajongója, meg hát Joker jelen van, mint játszható karakter a Super Smash Bros. Ultimate-ben. A Persona 5-öt animében még nem láttam, terveztem amúgy megnézni annak ellenére, hogy a Persona 4 után sokat nem remélek az ötödik évadtól.
Ez a dal viszont inspirál arra, hogy hamarabb kezdjem el az animét, mint ahogy terveztem. Melankolikus dal, annak ellenére, hogy sokkal inkább optimista vagyok, azért előfordul, hogy ilyen a hangulatom. Általában akkor, amikor nagyon emésztem magam egy-egy rossz döntés miatt, vagy valami komoly dologban hibáztam. Akkor van az, hogy pár napra elvonulok a külvilág elől, és nem nagyon adok életjelet magamról. Az én olvasatomban a maszknak, amiről szól a dal, másképp van átvitt értelme, mint ahogy az emberek általában értelmezik. Pontosan úgy, ahogy a második refrén utolsó sorában hallható.
Please, don't take off my mask. My place to hide.
Mert azt értem, hogy sokak számára az a bizonyos álarc, amit átvitt értelemben viselnek magukon az emberek, az arra szolgál, hogy elrejtsék a valódi érzelmeiket a külvilág elől. Arra a következtetésre jutottam magamban, hogy ez a bizonyos álarc sokak számára az a komfortzóna, ami megadja azt a biztonságot, hogy olyan arcot mutassanak a társadalom felé, ami által megfelelhetnek az emberek elvárásainak. Na erre mondja bárki azt, hogy "gyere ki a komfortzónádból!"
Azt odáig értem, hogy az ember különböző szerepeket játszik az életben, és bizonyos emberek előtt más-más arcát mutatja meg. Egyébként erről konkrétan nyelvészeten is tanultunk, ugyanis a szociolingvisztika egyik kutatási területe az, hogy az emberek milyen közegben milyen beszédstílust és nyelvezetet használnak. Erre nagyon komolyan felfigyeltem, egyébként is a nyelvészeten belül a pszicholingvisztika, szociolingviszika érdekel a leginkább. A lényeg az, hogy a különböző szerepek "eljátszása" az életben teljesen normális dolog, hiszen természetes, hogy nem beszélünk a bolti eladóval úgy, mintha közeli barátunk lenne. Ami probléma emberek egy részénél, az az, hogy ezekből a bizonyos szerepekből teljesen kivonja a saját egyéniségét, és álarcként vesz fel olyan szerepeket, amivel nem önazonos.
Én azok közé tartozok, aki nem tud ilyet csinálni. Ezért nálam ez a bizonyos álarc mást jelent. Azon túl, hogy emberekkel helyzettől függően másképp beszélek, de mindenki láthatja a személyiségem egy részét. Kinek többet mutatok meg belőle, kinek kevesebbet. De olyan nincs, hogy álarcot viselek. Akinél erre kényszerülök, azt következetesen kerülöm és minimalizálom vele a kapcsolatot. Én nem tudok álarcot viselni. Nálam az álarc az, ami a fentebb idézett sorban olvasható. Az én "álarcom" (nevezzük komfortzónának, ahol feltöltődök), az, amikor elvonulok a nyilvánosság elől. Akkor van olyan érzésem, mint amilyen ez a dal, és olyankor a "Please don't take off my mask" mondat az én olvasatomban azt jelenti, hogy hagyjál békén, most nem akarok senkit látni.
Ezt jelenti számomra ez a dal. Ezért vagyok nyitott új emberekre, új barátságokra, mert olyan olyan dolgokat tudok meg magamról, amiről eddig nem tudtam, vagy másképp tudtam. Nagyon tudom szeretni azokat az embereket, akik által inspirálódhatok, akik személyisége által úgy érzem, hogy én is több vagyok. Spanyolországból még úgysem ismerek konkrétan senkit, hátha kialakul vele is egy komolyabb barátság. Szívesen alakítanék ki egy európai hálózatot a baráti körömből, továbbra is Hollandiával az élen.
