1 hétvégén 2 rendezvényen

Simán lehetne a elmúlt hétvége a rendezvények hétvégéje! Szombaton a MondoConra mentem el, vasárnap pedig a Regamex Retro Videojáték kiállítására. Többektől is hallottam, hogy problémás, hogy több rendezvény is volt ezen a hétvégén, amire elmentek volna, de választaniuk kellett. Én úgy oldottam meg, hogy egyik nap azt egyikre mentem, másik nap a másikra. Én sem így terveztem egyébként, de végül így lett a legjobb.

Szombat - MondoCon

Már 4.30-kor felkeltem. El is gondoltam, hogy esetleg mehetnék az 5.32-es vonattal, mint a régi szép időkben (amikor az 5.25-ös vonattal mentem Pestre), de végül nem tudtam időben elkészülni hozzá. De természetesen a 6.20-as is bőven megfelelt. Az út rendben volt, a vonat is jól ment. Egyből metróval mentem a Pillangó utcáig, majd onnan elsétáltam a Hungexpóig. Vendégként azonnal bejutottam, és kifejezetten kellemes volt még az üresben szétnézni az árusok között.

Volt természetesen most is volt minden: Eredeti animés cuccok, hamisítvány bóvlik, könyvkiadók, artist alley-k, kajáldás rész, esport részleg. Olyan ez tulajdonképpen, mint egy nagy animés pláza, ami 3 havonta kitelepül egy hétvégére a Hungexpo épületére. Egyre többen vannak külföldi árusok. A kínai hamisítvány-árusok kifejezetten problémásak, hogy megengedettek. Egyre többen jönnek viszont lengyelek, akik jellemzően eredeti cuccokat hoznak. Az oldalt látható Kageyama figura is egy lengyel árustól származik. Ebben viszont nem voltam biztos, hogy eredeti. Két dolog volt gyanús: A "FuRyu" céget nem ismertem, plusz az eredeti figurakészítők sportanime karaktereknél általában arra fókuszálnak, hogy a sportember mivoltát hozzák ki. Ehhez képest nem láttam még olyan figurát, ahol Kageyama ennyire kifejező, merengő tekintettel nézne hátrafele. De Airisu kisegített, hogy ez eredeti. Nagyon tetszett egyébként, de sejthető, hogy a bal-felső sarokban lévő "180 ,-" nem magyar forintban volt megadva. A lengyelek 1 PLZ = 100 HUF árfolyamon számoltak, és hát sajnos 18.000 forint nem volt nálam, így ott kellett hagynom. Egyébként tesznek rá valamennyi árrést, hiszen 1 lengyel zloty valójában 90 forint, de úgy vélem, így éri meg nekik eljönni Budapestre.

A Haikyuu!! iránt egyébként nagyon megnőtt kereslet, ugyanis a Geek Corner újabban Haikyuu!!-ból is állít össze Mystery Box-okat. Nagyon megkísértett, hogy vegyek-e egyet, de végül azért álltam el tőle, mert bagszi az egyik videójában bontott fel Pokémonos Mystery Box-ot, és egyértelműen az volt a konklúzió, hogy nem éri meg. Ami meglepett, hogy emlékeim szerint még hamisítvány is volt a csomagjában. Sajnos ebbe bele lehet futni náluk. Még a Holdfényes időkből vettem náluk Taiwani bootleg The Legend of Zelda: Ocarina of Time OST CD-t 3000 forintért. Akkor volt még, amikor nagyon ráfüggtem a Zelda játékokra, és nem tudtam, hogy mik az ismertetőjegyei egy hamisítványnak. Mostanra meg annyira kiképeztem magam, hogy már az is gyanús, ami eredeti.

A következő kalandom a Nissin Cup Noodles-nél volt. Most is meg lehetett náluk azt csinálni, hogy a szobabiciklijükön ketten tekernek és aki 3 perc alatt többet teker, az nyer egy pohár Nissin levest. Szerencsém volt, mert egy lány pont egy riválisra várt. Itt vagyok én. Érdekes volt... Nagy lendülettel nekiveselkedtem, volt is előnyöm, de döbbenten konstatáltam, hogy elég gyorsan elfáradtam. Messze nem annyira könnyű. Igyekeztem a fáradtságommal minden fronton megküzdeni, végül holtverseny lett a vége. Vagyis minden a ketten kaptunk egy-egy pohár levest.

Meglepett, hogy mennyire nehezemre esett 3 perc után levegőt venni, meg járni. De korábban, amikor néztem egy-egy '90-es évekbeli Játék határok nélkül adást, akkor találtam ki, hogy ha én játszanék valamelyik játékban, nem érdekelne, hogy mennyire lenne fárasztó, két perc alatt összeszorítanám a fogam és végigcsinálnám. Utána lehet pihenni. Ezt az elvet követtem itt is, és ha holtversenyben is, de eredményre vezetett. Utána elég gyorsan regenerálódtam, nem volt gond. Egyébként egy marhahúsosat kértem.

Ez is segített, hogy addig is pihenjek, amíg eszek. Ezután mentem fel a karaoke terembe megnézni, hogy mi a helyzet, de meglepően nagy volt az üresség. De nemcsak induláskor: Egész nap. A törzscsapaton kívül: Mazsibazsi, ToumeiNi, Mai, Sapka, Mystra, Tsuki, Leea nem sokan énekeltek. Nyolc most nem jött, John igen, viszont meglepetésemre nem énekelt. Kérdeztem is, mondta, hogy már nem izgalmas neki a dolog. Valami hasonló volt nálam is. Néztem a karaoke dallistát és konkrétan meg kellett "erőltessem" magam, hogy valamit mégis énekeljek a verseny előtt, hogy bemelegítsek. Még ha váltogatom is a dalokat, egy idő után tényleg nem buli ugyanattól a Hayashibara Megumi-tól, Okui Masami-tól, Suarától énekelni. Nem érdekes még úgy sem, hogy több év szünet után tértem vissza a karaokéhoz. És mivel nem éreztem a hangomat ereje teljében, ezért nem akartam sportanimék férfi előadóit bevállalni.

De hogy azért mégis kimenjek elénekeltem a Saber Marionette J-ből az I'll be there-t. Ezzel elvagyok, és jó is volt egy egyszerűbb dallal bemelegíteni a versenyre. Néha voltam nézelődni, de igyekeztem vissza a 13 órási versenyre. Versenyre is nagyon kevesen jelentkeztek. Összesen 12-en, de mivel volt egy kezdő és egy haladó kategória, 6-6 fős csapatokra lettünk osztva. Ráadásul mind a kettőben volt egy, aki végül nem jelent meg, ezért végülis 5-en versenyeztünk egy csoportban. Én harmadiknak voltam írva, de másodiknak mentem ki. Ahogy írtam korábban, a Bakuten!! endingjét, az Anata ga Iru-t énekeltem. És azt kell mondjam, hogy összességében jól ment! Sőt! Otthon hiába gyakoroltam, valahol mindent belebakiztam a szövegbe, a versenyen viszont hibátlanul ment! Mondjuk retteneten izgultam, és nagyon figyeltem a szöveget. Mondjuk ennek az izgalomnak az lett az ára, hogy itt-ott eltévedtem hangban. Meg amikor az énekes a refrénben viszi fel lépcsőzetesen a hangját, itt-ott rosszul vettem a lépcsőfokokat, és megbotlottam. De mindent egybevetve elégedett vagyok. Úgy gondolom, hogy jó hírét vittem az animének. Egyébként a kezdő csapatban voltam, aminek azért örültem, mert jó esélyét láttam annak, hogy akár helyezett is lehetek. Főleg, hogy csak öten versenyeztünk.

A hagyományos karaokén viszont továbbra sem volt nagy változatosság. Lexi volt az, aki énekelt még, illetve Miroku szórakoztatott minket a soknyelvű dalaival. Valószínűleg az is befolyásolta a létszámot, hogy jó idő volt kint. Nagyon sokan lézengtek odakint, ott csináltak programot maguknak az animések.

Én se maradtam sokat a karaoke teremben. A versenyzőket végighallgattam, de aztán én is mentem nézelődni. Előadásokat hallgatni, nézelődni az árusok között. Pont akkor csíptem el a cosplay versenyt, amikor egy The Legend of Zelda cosplayes volt. Nem volt rossz.

De annyira nem fogott meg az előadása. Az előadó színpadnál sem voltak sokan. Itt pont egy képregényes előadás volt, a Pilote magazin történetéről. Ez az a téma, amiben nem vagyok jártas, de nyitott vagyok rá. Érdeklődéssel is hallgattam volna, ha nem épp akkor tört volna rám a mélypont, és nem aludtam volna be az előadáson. Amit hallottam belőle, az jó volt. Azért érdemes olyan témákban is előadást hallgatni, ami a geek kategórián belül van ugyan, de kívül esik az érdeklődésünkön, mert egyrészt vannak átfedések az egyes kulturális termékek között, másrészt ebben is hallhatunk olyan érdekességeket, amiből tanulhatunk.

Az árusoknál akartam vásárolni. Két dolog között vacilláltam. Vagy a Fumaxnál veszem meg a Bűnös beszélgetések 1 és Cagaster 1 mangákat, vagy a 5panelsnél veszem meg Molnár Eszter: Hidden képregényét. Az utóbbi mellett döntöttem. Elsősorban azért, mert ez Krisi barátom feleségének munkája, és mivel nagyon becsülöm, ha valaki kibontakoztatja a tehetségét, akartam támogatni a munkásságát és a törekvését. Azt leszámítva, hogy a karakterdizájn nem az én stílusom, jó a képregény. Jó a történet, jól egyensúlyoz a krimi és a romantika között, és a rajzstílussal, az erős vonásokkal, kontrasztos színekkel is jól érzékelteti a történet jelentősségét a karakterek szempontjából. Úgyhogy a magam részéről érdemes a támogatásra, remélem megtalálja a számításait a kiadónál és eredményesek lesznek a későbbi munkái is.

A másik ok, amiért nem a Fumaxnál vásároltam, mert a weboldalon ugyanezen az áron bármikor meg lehet vásárolni a mangákat, ráadásul egy rakással van nekik belőle.

Vissza-visszajárogattam a karaoke terembe, meghallgatni, hogy mi a helyzet. Hát, lehet, hogy tényleg rosszkor tértem vissza, mert majdnem el is fogyott az énekesek listája. Én még bevállaltam a WHITE ALBUM-ból az Akai Ito dalt, de ezt is úgy vadásztam, mintha egy nagy fűcsomóból kellene megtalálnom az egyetlen kiszáradt fűszálat. Emlékeztem arra, hogy ezt annak idején nagyon szerettem énekelni. Jó volt most is. De aztán mentem le a nagyszínpadhoz, mert közeledett az eredményhirdetés. És mivel jó esélyét láttam arra, hogy helyezett lehetek, ezért mindenképp meg akartam nézni. De végül a kezdők ötöse közül nem voltam helyezett. Az igazat megvallva nagyon csalódott voltam, mert megítélésem szerint ketten rosszabbak voltak, mint én, nagyjából az egyik szintjén gondoltam az előadásomat, illetve egy valakit gondoltam biztosan jobbnak nálam. De nem én vagyok a zsűri, nem én hallgattam az 5 előadást külsős szemmel, ezért csak tudomásul vehetem az eredményt, de nem változtathatom meg. Azt azért megtettem, hogy E-mailben kértem visszajelzést, milyennek gondolták az előadásomat, ez nem jött még meg.

Ezután mentem a Kinizsi utcára a szálláshelyre, ahol az éjszakát töltöttem. Mivel belváros, ezért a régi, 100 éves lépcsőház egyik lakása volt. Galériás kislakás, amennyire csak lehetett, felújították, szépen nézett ki. Egy személy számára pont megfelelő. Mielőtt mentem volna lefeküdni, még a bloggal foglalkoztam, migráltam át a posztokat.

Vasárnap - Regamex Retro videojáték kiállítás

Sajnos nem tudtam sokat aludni, mert arra ébredtem fel 4.30 fele, hogy valaki becsapta az ajtót. És ez annyira hangos volt, hogy megijedtem, mert azt hittem, hogy betörtek! De mivel nem láttam mozgást, ezért megkönnyebbülten konstatáltam, hogy a szembe lévő szobába tértek haza. De ez jól mutatja, hogy mennyire áthallatszik a zaj ezekben a régi lakásokban. Próbáltam visszaaludni, de már nem tudtam. Ezért inkább bekapcsoltam a laptopot, és tovább dolgoztam a blogon. Pont 9 óra lett, mire végeztem a kitűzött munkával. Összekészülődtem, és indultam. A kulcsot az instrukciók szerint leadtam, majd irány a Regamex!

A Kispesti Művelődési Központban (KMO) volt a Regamex, ezért metróval Kőbánya-Kispestig mentem. Előtte a Tescóba mentem bevásárolni. Micsoda nosztalgia visszatérni a XIX. kerületbe. Mennyi szép emlék! Közel van a KMO a metrómegállóhoz, a jegy megvásárlása után betértem. Felmértem a terepet, egyből bagszit kerestem. Meglepődött, hogy meglátott, mondtam, már nem volt érdekes a MondoCon. Az elején még kevesen voltak, vasárnap lévén egyébként is lassabban szállingóznak az emberek.

Külön megörültem annak, hogy találkoztam a Futu-Retróval is. Rég beszélgettünk már, de mintha csak onnan folytattuk volna, ahol utoljára abbahagytuk. Vagyis azért kíváncsi voltam arra, hogy mi történt vele, mert se a weboldal nem működik, se Facebookon nem válaszol az üzenetekre. Sajnos komoly nehézségekbe ütközött, de nagy örömünkre nem adta fel a munkásságát. A Game Boy múzeum neki küldetés.

Örülök neki, hogy csinálja, mert nagyon jó, hogy ily módon is viszi a Nintendo hírét. Bizony ott az asztalon végig-végig Game Boy játékok láthatók. Valamint van négy példány abból a Virtual Boy-ból, ami már nem jutott el Európába. De nagyon keveseknek van Magyarországon ekkora gyűjteménye egy Nintendo konzolból. Emlékszem, valamikor 13-14 évesen a fejembe vettem, hogy az összes Európában megjelent Super Nintendo játékot megveszem, mert akkor is ez volt a kedvenc konzolom, és ebben a mai napig nincs változás. Nem vált valóra, most meg már nagyon-nagyon drága lenne elkezdeni. Nemcsak a retro játékok drámai drágulása miatt, hanem több dolgot is szeretek, gyűjtök, és minden mástól elvonná a pénzt, ha elkezdenék egy Super Nintendo múzeumot létrehozni. De példaértékű, hogy a Futu-Retro így csinálja, küldetésként fogja fel, és nem adta fel.

Azért szép számmal összegyűltünk. Jöttek az emberek, és szinte mindegyik TV-nél nagy volt a nyüzsgés. Mert tényleg volt itt minden: A Videoton Pong gépétől kezdve az Atari és a Commodore számítógépén át a Nintendo, Sega és a Playstation nagysikerű konzoljáig bezárólag valamennyi konzol konzol egy-egy emlékezetes játéka kipróbálható. A színpadon még Wii is volt Wii Sports-cal. Itt felelevenítettem a promóteri múltamat, ugyanis egy apa a fiával kíváncsian nézte a Wii-t, hogy kell ezt irányítani. Szívesen beavatottam őket az alapokba. Nagyon élvezték a teniszt, az apán is látszott, hogy valósággal újra élte a gyerekkorát. Az is felkeltette az érdeklődését, hogy a Mario és Zelda játékokat is lehet mozgásérzékeléssel játszani. Csak nem új Wii-tulajdonosokat kreáltam? Ha tovább fejleszteném a kommunikációs készségemet, szerintem egész jól be tudnék mutatni egy konzolt, és tényleg jó promóter lehetnék.

Egyébként mindig jó látni ezeken a retro kiállításokon, ahogy apák viszik a fiaiak egy-egy géphet, hogy "nézzétek meg, ezzel játszottam, amikor annyi idő voltam, mint ti most!" És tényleg úgy játszanak a gyerekek a nagy klasszikusokkal, mint a mai trendekkel. Ez mindig megmelengeti a szívesen. Bizony, ha úgy alakul, hogy nekem is lesz gyerekem, beavatom a tutiba!

A Regamex alapítója, Sakman kvízzel is kedveskedett, mellyel próbára tehettük a retro videojátékos tudásunkat. Három kérdéssorral készült, és volt is érdeklődés szép számmal. Mindegyiken legalább 30-an vettek részt. A kérdéseket az Ahaslides-on voltak elérthetők. Soha nem hallottam erről az oldalról, a Kahoot az, ami közszájon forog. Az első kvíz volt az, ahol sikeres voltam. Több volt itt a Nintendós kérdés, plusz amiket nem tudtam biztosra ott is több kérdésre megérzésből jól válaszoltam. Hát mondom magamban, megyek lottózni. Végül 3. helyen végeztem. A másik két kvízen már messze nem voltan ennyire szerencsés. Nehezebbek, "trivia-szerűbbek" voltak a kérdések, a videojáték-történelem sokkal nagyobb szegmensét ölelték fel, így ezekben a hátsó helyek egyikén harcoltam a becsületemért. Az utolsó kvíznél pont az utolsó két kérdésnél szépítettem az eredményemen.

A Regamex régóta biztosít lehetőséget magyar független játékfejlesztőknek, hogy bemutassák az játékukat. Ezek ott kipróbálhatók, lehet is beszélgetni a fejlesztőkkel. Ezzel nem éltem, mert tényleg utolsó vagyok a programozók között, ezért nagyon beszélgetni sem tudok róluk. De a kezdeményezés mindenképp becsülendő. Ami viszont érdekelt, az a Tuan könyvesbolt könyvei. A Fumax mellett ők a másik olyan kiadó, amelyik videojátékok könyvadaptációit adják ki magyarul. Ezeket a könyveket azért szeretem, mert olvasás formájában élhetem meg azon játékok történetét, amivel nincs lehetőségem játszani, de érdekelnek. Vannak könyvek, amik jó áron vannak náluk, úgyhogy be is regisztráltam az oldalra. Fogok náluk vásárolni. Illetve ők is adnak ki játékot "Firebat Revolution" címmel, ennek a demóját osztották CD formájában. A teljes változat hamarosan megvásárolható lesz itt.

Amit még érdekesnek tartottam, és sajnos nem tudtam élni vele, a Moleman film legújabb videojáték témájú dokumentumfilmje a "Stamps Back" Blu-ray formában is megvásárolható. Rajongói adományokból sikerült a Blu-ray kiadványt elkészíteni, és azt kell mondjam, hogy az egyik legigényesebb kiadvány, amivel a DVD megjelenése óta dolgom volt. A borító nagyon stílusos és szép, a díszdoboz meg olyan, hogy bármelyik blockbuster film díszdobozos kiadása mellett ott állhat. Sajnos nem volt lehetőségem megvenni (és képen sem örökítettem meg...), de remélem, lesz lehetőségem megvenni. Néhány dokumentumfilmben szereplő fejlesztőnél pedig alá lehetett írni akár a Blu-rayt, de hoztak posztert is a filmről, én azt írattam alá. Sajnos itt sem tudtam beszélgetésbe elegyedni senkivel, de volt valaki, aki ismerős volt. Akkor nem tudtam megmondani, hogy honnan, már csak utána esett le, hogy ő volt Martin, a legendás 576 Konzol főszerkesztője. Ha lett volna bátorságom, vele beszélgettem volna egy kicsit.

Még egy kicsit maradtam bagszinál, játszottam Nintendo Switch-en, de aztán 16 órakot mentem haza. A 17.10-es vonatot kényelmesen elértem, és 20 órára haza is értem.

Összegzés

Megmondom őszintén, nemcsak azért döntöttem úgy, hogy megyek a Regamexre is, hogy végül mind a két rendezvényen jelen tudjak lenni, hanem mert volt akkora csalódás a karaoke verseny eredménye, hogy végül váltsak. Mivel egy számomra nagyon kedves animéből énekeltem egy olyan dalt, amiről azt gondoltam, hogy jól áll nekem, és úgy érzem, hogy jól is ment, olyan érzésem volt, mintha a személyemet tagadták volna meg. De ha megkapom a visszajelzést, az még módosíthat ezen a gondolkodásomon, de úgy gondolom, hogy karaokén nem veszek többet részt. MondoConra fogok járni, magával a rendezvénnyel nincs problémám, beülök egy kicsit a karaoke terembe, ha úgy alakul, de nem hiszem, hogy kiállok még egyszer énekelni, versenyezni.

De mivel ennyire kontrasztos volt a szombati és a vasárnapi nap, elég élesen kijelölte az utamat, hogy merre tovább. Nem ez az első eset, amikor egy kisebb rendezvény jobban sül el (nemcsak a személyes érintettség okán), egyszerűen azért, mert egy kisebb csapat a szívét lelkét beleadja. Átjött a "rajongóktól rajongóknak" szemlélet. Tehát egyértelműen a Regamex sikerült jobban, érdemes figyelni a kisebb rendezvényeket is, mert könnyen előfordulhat, hogy innen távozunk lélekben gazdagabban.

Képgaléria a hétvégéről:

• 2024. tavaszi MondoCon (szombat)
• Regamex retro videojáték kiállítása (vasárnap)

Jövőbeni tervek

Ha már a MondoConos postban említést tettem a terveimről, akkor úgy döntöttem, hogy a külön blogpostban kifejtem, hogy miről is van szó. A lényeg az, hogy az írási készségemet ezen túl komolyan fejlesztve szeretnék minél több emberhez eljutni. Azt már márciusban megtettem, hogy külön tematikus blogokat hoztam létre, amibe komolyabb, elsősorban kifejtősebb írások kerülnek, illetve a kritikák, recenziók is oda kerülnek. Ez fog egyre nagyobb publicitást kapni, ahogy érzem, hogy egyre fejlődik az írásom és a barátok is ezt jelzik vissza. Bár úgy írtam, hogy ennek a “stúdiómunkálatai” folynak, de ennek folyamata valójában nem titok, mert semmi forradalmi nincs benne. Inkább ennek tanulási folyamata lehet sajátságos. Ráadásul ezek nagyrészét már csináltam korábban is, de most sokkal tudatosabban fogom csinálni.

Mily módon tervezem fejleszteni az írásomat? Minél több blogot olvasok annak érdekében, hogy “ellessek” máshonnan is ötleteket. Például tanulságos volt kritikákat olvasni Az utazó macska krónikája című könyvből. Kb. 15-20 blogpostot olvastam el és mindegyik írás kapcsán az volt a gondolatom, hogy jók a postok, jól összefoglalták a lényeget, némely kifejezetten formálta a véleményemet a könyvről és a filmről annak köszönhetően, hogy rávilágítottak néhány olyan pontra, amik nekem nem tűntek fel, pedig azok is fontosak. Ugyanakkor egyetlen blog esetében sem volt meg az az érzésem, hogy visszajárnék oda. Az ok egyszerű: Nem volt az írónak egyedi stílusa. Egy jól megírt blogpostot olvastam, de nem érzékeltem, hogy az írónak egyénisége lenne, ami által az ő blogja jól megkülönböztethetővé válik a többitől. Márpedig én ezt fontosnak tartom. Ez ugyanolyan, minthogy gyerekkoromban azért volt népszerű az 576 Konzol magazin, mert teljesen íróknak volt saját stílusa, ami által még egymástól is jól megkülönböztethetők voltak. Elég volt az első néhány mondatot olvasni és már tudható volt, hogy ki írta az adott játékról a tesztet. Valami ilyesmire törekszem már egy ideje, figyelve azokat az embereket, akiket tisztelek, akiket követendőnek tartok. Ellesni tőlük néhány trükköt.

Mégis népszerűek azok a blogok. Sokan jelezték vissza, hogy rendszeres olvasójuk, kommentek formájában volt némi élet azokban a blogokban. Mi lehet a titka? Naná, hogy a reklámok és a népszerűsítés! Teljesen világos, hogy mi a dolgom. Terjeszteni az írásaimat ahogy csak tudom. Ennek első lépéseként kipofoztam egy kicsit a Linktree oldalamat. Itt minden munkásságom megtalálható egy helyen. Illetve a blogom facebook oldalát is aktívabban fogom használni. Nemcsak arra, hogy a posztjaimat oda is kilinkeljem, hanem egyéb érdekességeket is kiposztolok oda, amik engem is érdekelnek vagy azt gondolom, hogy érdeklődésre tarthat számot. Tehát egy kicsit felrázni azt is. Ezek az ötleteim első körben, a többi még képlékeny, hogy tudom jobban terjeszteni.

Meg persze barátok véleményét is kikérem, hogy miben lehetnék jobb. Humbby javasolta nekem, hogy tegyek több érzelmet az írásaimba. Ez nagyban korrelál azzal, amit mások blogja kapcsán írtam. Többek között a markáns gondolatok hiányoztak a könyves blogokból. Tehát igaza van, ez is segít abban, hogy az írásaim egyediek, sajátok legyenek. De nagyon fontos, hogy ne olyan legyen, mint amit például Gamer YouTuberek szoktak csinálni, hogy műmájer módra túltolják az érzelmeket, mert azt hiszik, hogy ezektől lesznek érdekesek, viccesek. Ezek nemcsak azért bűzlenek, mert a játékukat nézve nyilvánvaló, hogy az érzelmeknek nagyobb a füstje, mint a lángja, hanem mert annyira hallatszik, hogy nem sajátok. Ezeket a szerepeket valaki rájuk aggatta, mondván, hogy ettől lesznek népszerűek. Óriási baj az, ha valaki a népszerűség oltárán feláldozza az egyéniségét. Vagy nem is volt egyénisége? Vajon melyik a nagyobb baj?

Ahhoz, hogy valaki ténylegesen jó legyen a saját stílusában, ahhoz kellő önismerettel kell rendelkezzen. Tudja, hogy mi az, ami jól áll neki, és mi az, ami már elüt a személyiségétől. Ehhez fontos, hogy olyan írókat, személyiségeket kövessünk, akár válasszunk példaképnek, akiknek a stílusával, értékrendjével ténylegesen azonosulni tudunk. Tőlük ellesni apró fortélyokat. Ez azért működik, mert a példaképnek legtöbbször olyan embereket választunk ki, akik olyan tulajdonsággal rendelkeznek, amivel mi még nem, de vágyunk rá. Kádár Annamária pedig megírta az első Mesepszichológia című könyvében, hogy csak arra vágyhatunk, aminek csírája már bennünk rejlik. Tehát nemcsak követendő példával szolgálnak, hanem azokat el tudjuk érni.

OctoZakynak beszéltem arról MondoConon, hogy kommentálnám a videóimat, ha nem kívánna annyira intenzív jelenlétet a játék közbeni beszéd. Szerinte nekem a “kifejtősebb” kommentek állnának jól, ahol játék közben az azzal kapcsolatos mélyebb ismereteimet osztom meg a nézőkkel. Ezzel gyakorlatilag ugyanazt mondta vissza, amit már annak idején célként tűztem ki magam elé, hogy mint egy sportkommentátor, közvetíteném a játékaimat. Jó ha mások is tőlem függetlenül ugyanazt javasolják nekem, amit én tartok jónak. Annyira nem állok rosszul önismeret terén. Ez azért is jó cél, ha sportkommentátorok közül négyet is tudok kapásból mondani, akiket követendő példának tartok. Gundel Takács Gábor, Wéber Gábor, Hajdú B. István és Lantos András tartoznak nálam azon sportkommentátorok közé, akiket ha csak meghallok, már tudom, hogy színvonalas közvetítésre számíthatok. Ők azok, akiket külön figyelek, hogy miket tanulhatok el tőlük, amik által még többet hozhatok ki az egyéniségemből.

Szakmaibb jellegű jövőbeni terv, hogy elvégzek egy néhány hónapos újságírói tanfolyamot. Egészen pontosan azt az online újságírói tanfolyamot végezném el, amit Dévényi István vezet. Adott volt a választás, hiszen Dévényi István azon közéleti újságírók egyike, akit szintén követendő példának tartok. Ő is az a fajta újságíró, akinek elég csak az első néhány szavát elolvasni és már tudom, hogy ő írta. Az egyéniség számomra azért áll mindenek felett, mert magyarul nemcsak bárki megtanulhat szépen, hanem azt gondolom, hogy kötelesség is minden magyar számára. Ahogy jól fogalmazni is bárki megtanulhat, aki affinitást érez rá és komolyan foglalkozik vele. A szóhasználat, a kifejezésmód az, ami igazán sajáttá teszi az írásokat. Ezt nem lehet tankönyvekből megtanulni, ennek csak az a módja, hogy kellő önismerettel rendelkezünk és tudjuk, hogy ki az, akit tényegesen érdemes követni, mert általa többek lehetünk. Dévényi Istvánnak néha olyan keserédes humora van, mintha saját fiatalkori énjét gúnyolná ki, amikor még hitt abban, hogy megválthatja, ha nem is a világot, de az országot biztosan. De aztán a valóság megmutatta neki a sötét oldalát, és be kellett látnia, hogy mily naiv volt, hogy hitt bennük. De hogy ezekből viccet tud csinálni és jó is olvasni, jelzi, hogy elfogadta a helyére tette magában. Ez az az önismeret, amiről beszélek.

Többen is feltették a kérdést, hogy vissza fogok-e térni Hollandiába. Igazából pont emiatt válik egyre inkább valószínűvé, hogy nem. Mert az írást csak Magyarországon tudnám érdemben folytatni. Sőt! Még most is azt érzem, hogy sokat kell tanulnom. Még most előfordul nálam, hogy hosszú perceket ülök egy-egy mondat előtt, hogy azt hogy írjam meg jól? És ha magyarul néha problémát okoz, hogy úgy fejezzem ki magam, ahogy gondolom, akkor hogy menne angolul, németül vagy hollandul? Sokkal rosszabbul. Nem véletlen a mondás, hogy “ahány nyelv, annyi ember”, mert egy idegen nyelven frappánsan kifejezni magam, majdhogynem új embert kíván, mert nemcsak szinte anyanyelvi szinten kell beszéljem azt a nyelvet, hanem meg kell tanulni azokat a kifejezéstárakat, amikkel szintén egyedi módon fejezhetem ki magam. Ráadásul külföldi médiaszemélyiségek közül csak egy embert tudok mondani, aki követendő példa számomra. Méghozzá egy német, nevezetesen Günther Jauch. Őt elsősorban a német Legyen ön is milliomos! adásokból ismerem, hihetetlen szimpatikus a stílusa. Nem mindig értem, amit mond, de a mozdulataiból és a tekintetéből látom, hogy tényleg vicces, amit mond és ténylegesen megnevettet. Ő is többek között sportkommentátor, róla olvastam azt, hogy az egyik 1998-as focimérkőzést, amit ő közvetített, valamilyen balhé miatt félbeszakították. És annyira tetszett a nézőknek a humoros beszólásai, hogy arra az időre, amíg állt a meccs, nagyobb volt a nézettsége, mint a tényleges focimérkőzés alatt. Ez is az egyéniségről szól. 2005-ben ő volt Németország legkedveltebb médiaszemélyisége. Jó ideje nem láttam már a német Legyen ön is milliomost, most néztem, hogy még van, úgyhogy elkezdem újra nézni.

Nos, ennyi lenne. Főleg a hirdetés része a dolognak az, ami még homályos számomra, de a többi koncepciója már alakul a fejemben. És érzem is, hogy jó lesz. Az írás nem csupán a szenvedélyem, hanem ez az a dolog, amiért nekem nem gond áldozatot hozni. Nem is hozok áldozatot, mert többször előfordult már az, hogy elhatároztam magamban, hogy ezt a néhány bekezdést megírom, mielőtt mást kezdek el csinálni. Aztán egyszer csak azon kapom magam, hogy kész az egész post. Kell ennél nagyobb bizonyíték, hogy ez az én utam?

PlayStation Classic

Óriási akció volt mindenfelé a Sony PlayStation Classic konzoljaira. Waka mutatta nekem, hogy az Alzánál is le volt értékelve 35.990 forintról 11.670 forintra... Néztem is nagyot. Mutattam bagszinak a linket, mondta, ennyiért már neki is megéri, hogy megvegye, így rendeltünk közösen egyet-egyet magunknak. Ma átvehettük, az enyém már nálam van.

Dizájnos a doboza, bár jobban tetszene, ha mind a két controller rajta lenne. Egyrészt jobban ki lenne töltve a fekete rész, másrészt meg reklámnak sem utolsó, hogy két controller jár a konzolhoz. Természetesen kettő jár hozzá. Amit sajnálok, hogy nem DualShock-osak a controllerek, amúgy prímák. De nézzünk beljebb.

Hátulján van a játékkínálat. Igazából nekem azért nincs bajom vele, mert nemrég játszok PlayStation-nel, ezért úgy a PSX... tudtam róla, hogy van, meg láttam, a játékokkal is nagyjából tisztában voltam, de nem tartom rossznak a játékkínálatot. Annyira nem ismerem, nincs hozzájuk úgy kötődésem, mint a Nintendo játékaihoz, hogy minősítsem a kínálatot. Van rajta néhány olyan játék, amit szívesen játszottam volna már annak idején, ez azért pozitívum. Az alábbi 20 játék játszhatók a konzolon:

• Battle Arena Toshiden
• Cool Boarders 2
• Destruction Derby
• Final Fantasy VII
• Grand Theft Auto
• Intelligent Qube
• Jumping Flash!
• Metal Gear Solid
• Mr. Driller
• Oddworld: Abe's Oddysee
• R4: Ridge Racer Type 4
• Rayman
• Resident Evil: Director's Cut
• Revelations: Persona
• Super Puzzle Fighter II Turbo
• Syphon Filter
• Tekken 3
• Tom Clancy's Rainbow Six
• Twisted Metal
• Wild Arms

Félkövérrel emeltem ki azokat, amik kifejezetten érdekelnek, dőlttel vannak azok, amelyekről olvastam 576 Konzolban, állítólag nagyon jók. A Wild Arms speciális eset, mert animében láttam (Ment az A+-on annak idején), emiatt érdekel. Sokan szidják a játékkínálatot. Az biztos, hogy hiányzik néhány jó játék rajta, amit szívesen játszanék, de konkrétan nem tudok hozzászólni. Az én személyes 20 játékos kínálatom egyedi lenne, az biztos. ^^' Ha kibontjuk, első körben így néz ki.

Meglepett, hogy külön dobozban van a konzol. Teljesen felesleges. A külső doboz valamivel vékonyabb, a belső fehér doboz vastagabb. Annak bőven meg lehet adni a külső doboz dizájnját. Van kívül is egy papír, melyen a magyar nyelv mellett szláv nyelveken olvashatók az alapok. A fehér dobozt kinyitva van még egy kisebb doboz benne.

A fehér dobozon belül van a kis PlayStation, és a papír angolul, és a többi fejlettebb ország nyelvén, valamint mellé van csatolva a garancia is. A jobb oldali dobozban van a PlayStation. És mire kitaláltam, hogy nyílik ki a belseje, és hogy érem el a kiegészítőket benne, az még érdekesség volt.

A konzol kivéve, a dobozt valahogy felnyitva találtam meg alatta a controllereket és a vezetékeket. De hát mégis csak a géppel alkotnak egy egészet.

Elkezdtem lassan kibontogatni a PSX-et és perifériákat, összekötöttem a TV-vel. Ez is olyan, hogy USB-ről kap áramot, de tapasztalatom szerint a TV-hez csatlakoztatva nem tudja venni az áramot, mindenképpen áramforráshoz kell csatlakoztatni. A PS controller USB-s, úgyhogy sejthetően máshol is lehet használni, akár PC-n is lehetne játszani vele. Összeszerelve így néz ki.

Hát van itt minden. Nagyon jó kis gép, a dizájnja fantasztikus. De az emulátor operációs rendszere nem rossz... De egy zene nagyon hiányzik rajta. Először is nyelvet választhatunk.

Sajnos nincs rajta magyar, de az furcsa, hogy többféle angol, spanyol, francia, portugál nyelv található rajta. Először igencsak belelkesedtem, amikor csak a sok nyelvet láttam, bíztam benne, hogy magyar is lesz köztük, de nem. A japánnak viszont lehet örülni.

Alapvetően nem rossz dizájnra szerintem, de egy zenével még hangulatosabbá lehetett volna tenni. Ami gond, hogy a 20 játékból 9 PAL verzióban játszható. Ez régi TV-n menő, de HDTV-n nem igazán, mert 50 Hz-es a játék, ez pedig lassabb játékot eredményez. Ami nekünk európaiaknak nem probléma, mert ez volt az általános, de ha az NTSC régióban (Amerika és Japán) mindig is 60 Hz-esek voltak a játékok, nekik lassúak lesznek a játékok. Egyáltalán igénytelenségre utal, hogy miért van az, hogy bizonyos játékok NTSC változatok, míg néhány PAL maradt. Egy weboldalon találtam egy listát, az alábbi játékok PAL-osok a konzolon:

• Battle Arena Tonshiden
• Cool Boarders 2
• Destruction Derby
• Grand Theft Auto
• Jumping Flash!
• Oddworld: Abe's Oddysee
• Resident Evil: Director's Cut
• Tekken 3
• Tom Clancy's Rainbow Six

Jónéhány nagy cím a PAL-os verzióban játszható a kis konzolon. Főleg a Tekken 3 érdekes, mert az effektíve lassú játék, hát még a PAL-os változatok milyenek lehetnek az amerikaiaknak. Állítólag nagyon gyorsan kellett összehozni a konzolt, és ennyire sikerült határidőre összehozni. Nem tudom, mi igaz ebből, de az biztos, hogy nem lehet ezt eljátszani a PlayStation rajongókkal, mert más a játékos kultúrájuk, mint a Nintendósoknak. Mi imádjuk a retro játékokat, képesek vagyunk egy-egy játékot vagy tízszer megvenni, hogy minél több helyen tudjuk játszani, de a PlayStationösök mások. Ami Nintendón sikeres, az nem biztos, hogy bejön a Sony-nak is. És nagyon úgy néz ki, hogy tényleg bukás a Sony-nak, hát nem véletlen, hogy ennyire leárazták a konzolt. Úgyhogy nem hiszem, hogy lesz folytatás a Sony részéről.

Amúgy egy játékot próbáltam ki, a Ridge Racer Type 4-t. Szeretem az autós játékokat, meg volt teszt róla az 576 Konzol 1999. áprilisi számában, ezért erre voltam a leginkább kíváncsi. Alapvetően jó játék, csak szokni kell az irányítást, meg a zene idegen számomra. Amúgy három részből áll a bajnokság (Grand Prix), van két futamból álló első forduló, egy szintén két futamból álló második forduló, majd ezután megy élesben a verseny négy futam erejéig. Nyolc autó van versenyben, az első fordulóban legalább a 3. helyezést kell elérni, hogy továbbjussunk, a második fordulóban már másodiknak kell lenni, míg az utolsó négy futamban már csak győzelemmel lehet továbbjutni. Ami érdekesség, hogy minden egyes futamnál 4 lehetőséget (életet) kapunk. Ez némi könnyebbséget jelent, ugyanis ha az egyik versenynél csak többedik próbálkozás után jutunk tovább, a következőnél ismét 4 lehetőségünk van újra próbálkozni, ha nem sikerült elérni a megfelelő helyezést. Első körben a 3. pályáig jutottam el (tehát az első fordulót sikerült teljesíteni), aztán a 3. futamnál nem sikerült elérni a 2. helyet, ami a továbbjutáshoz kellett. Amúgy négy csapat közül lehet választani, hova igazoljunk. Van japán, amerikai, francia és olasz csapat. A japánhoz csatlakoztam, de milyen szövege van a főnöknek, amikor továbbjutok... Ilyet mond: "A nagymamám is jobban vezet", "Nem tudom, hogy képzelted, hogy versenyző leszel", "Fogalmam sincs, hogy mit láttak meg benned, ami miatt leszerződtettek téged" ... Mondom magamban, hogy ragasztanád be celluxszal a szádat. Ilyet még nem láttam. Amúgy jó játék, tetszik a fizikája, könnyen megtanulható a vezetés.

Aztán kikapcsoltam a kis gépet, és most itt vagyok. De azért egy összehasonlító képet csináltam, hogy lássuk, mekkora a classic gépezet, az eredetihez képest.

Szépségesek együtt. A kis gép meg végülis ennyiért megérte az árát, főleg, ha egyénileg lehet bővíteni a játéklistát...

Magyar flipper

Néha nézegetem Nintendo eShop-on, hogy mi van leárazva. Általában nem találok semmi érdekeset, de amikor megláttam, hogy van Zen Pinball 3D £4.49 helyett £0.89-ért, azt gondolkodás nélkül megvettem. Szeretem a flippert, és már hallottam a cégről, mely fejlesztette (Zen Studios), úgyhogy nagyon rossz nem lehet. És kipróbáltam, hát ez tényleg nagyon jó. Én kérek bocsánatot azért, amiért ennyire olcsón vettem meg. Teljes mértékig realisztikus flipper, a golyó úgy viselkedik, ahogy a való életben, tehát teljesen rendben van a játék fizikája. Négy tábla van, mindegyik változatos, és szerethető egy egyedisége miatt:

• Excalibur
• Eldorado
• Shaman
• Earth Defense

Ötletes mind a négy, és tényleg annyira tetszik mindegyik, hogy váltogatom, hogy melyiken játszok. Kedvencként az Eldoradót mondanám, de csak a zenéje miatt, ugyanis annak a táblának a legjobb a zenéje. Mindegyiknek megvan a hangulata, ami miatt jó rajta játszani. Igazából a játéknak tényleg csak a rekordhajhászás a lényege, de ha ezt ennyire hangulatosan megtehetjük, akkor miért is ne.

Nem voltam annyira járatos a Zen Studios munkáiban, egyszer-egyszer szembetalálkoztam a fejlesztő és kiadó nevével, de konkrétan nem foglalkoztam vele komolyan. De amikor megnéztem a Credits-et, és láttam, hogy csak magyar nevek vannak a fejlesztők listájában... Én kérek bocsánatot, hogy eddig elmentem mellettük. Már ez önmagában meglepő volt számomra, de az talán még jobban meglepett, amikor olvastam Vári Zoltán nevét a grafikusok között. Ha ő az, aki annak idején az 576 Konzolban írt döntő többségében Nintendo 64 teszteket, akkor még jobban bocsánatot kérek, hogy eleddig nem ismertem őket. Már gyerekkoromban is szerettem olvasni az írásait, és most, felnőttként is újraolvasva a Nintendo 64 játékokról az ismertetőit, nagyon jó stílusa van. Az volt a gondolatom olvasás közben, hogy ő egy végtelenül kedves és közvetlen ember lehet. Örültem a szerencsének, és tényleg nagyon jó a játék. Most egy darabig a flipperrel fogok foglalkozni.

Leszedtem Wii U-ra a Zen Pinball 2-t is, itt derült ki, hogy igazából a 3DS-es játék inkább csak egy bemutató. A Wii U-s változathoz ingyenesen lehet hozzájutni, de minden táblát csak demóban lehet játszani. Azokat kell külön megvenni. Elég sok van, és ahogy szétnéztem a fejlesztő cég weboldalán, a sokféle flipperjáték táblái szinte kivétel nélkül megtalálhatók itt. Fogok náluk vásárolni, már csak azért is, mert amilyen jó a Nintendo 3DS-es játék, megalázóan olcsón vettem meg.

Playstation 2

No, hát újabb Sony konzol került a videojátékos gyűjteményembe, egészen pontosan egy PlayStation 2.

Nézegettem, hogy milyen lehetőségek vannak, már nagyon szerettem volna egy PS2-t. Erre is van néhány játék, ami érdekel. Volt néhány kitételem, hogy milyen legyen a PlayStation 2, amit megvennék:

• Első kiadású, azaz FAT legyen. Ezt tartom az eredetinek. A sovány változat inkább néz ki jóárasított fapados verziónak.
• Ne legyen chippelt. A Sonyt is tisztelem annyira, hogy eredeti játékokat vegyek, főleg, hogy elég sok olcsó játék van PS2-re.
• Mindene legyen meg hozzá, és minden kiegészítő legyen eredeti.

A jófogáson találtam hirdetést, ami megtetszett, és jó áron is volt. 10.000 forint volt, plusz melléadta a Tomb Raider Anniversary-t. Sok játéka volt az eladónak PS2-re, közülük két jelöltem volt. Az egyik a Final Fantasy XII, a másik meg a Tomb Raider Anniversary. A Final Fantasy XII-t akartam eredetileg, mert az nem Platinumos kiadás, de mint kiderült, annak nemcsak a borítója német, hanem maga a játék is, és az eladó elmondása szerint nem lehet benne nyelvet állítani. Így a Tomb Raiderre esett a választásom. De nem fogom megtartani, mert platinum kiadás, és német borítós. De ahogy szétnéztem vaterán, nem is nagyon fogom tudni eladni, mert nagyon olcsón adják, és van olyan, ami már jó ideje fent van. Helyette inkább vennék versenyjátékokat. Az a baj, és részint ezért is kerültem a Sony-t, mert az eladó srác képen mutatta, hogy milyen játékai vannak, ezek közül ad egyet a konzol mellé. Azt hiszem, 30 játék volt egy képen, és ezek közül volt az a kettő, amire felfigyeltem. A többiről még csak nem is hallottam. Megvettem, átvettem a konzolt, és közben gondolkoztam, hogy milyen játékokat vennék PS2-re. Próbáltam visszaidézni az 576 Konzolos teszteket, de semmi érdemleges nem jutott eszembe. Csak versenyjátékok, Sonic, meg Naruto. Ezek jutottak eszembe. És igen, a PS2 az a konzol, amire rengeteg sok játék jelent meg, de igazán érdemleges cím nem jut eszembe. Jelen tudásom alapján nem tudok olyan játékot mondani PlayStation 2-re, ami mindenképp kell. Míg PSX-re igen. A spontán döntésben bízok. Ha meg tényleg nincs nagy szabású játék PS2-re, akkor nem tudom, hogy mire volt olyan népszerű, és adtak el belőle 140 millió példányt. Final Fantasy-ket is olyan olcsón lehet kapni PS2-re. De ha van olyan PS2 játék, ami olyan kalibetű, mint PSX-re, a Metal Gear Solid vagy a Grand Theft Auto, akkor fejet hajtok előtte, és meg fogom venni.

A távirányítót meg extrába vettem mellé, ezzel funkcionál a PlayStation 2 DVD-lejátszóként, minden DVD-lejátszó távirányítójának a gombja megvan rajta. Habár azt gondolom, hogy ritkán fogom használni a PlayStation 2-t DVD lejátszóként, mert van rendes lejátszóm, de a PS-es gyűjteménybe ideális. Aztán kipróbáltam a Tomb Raider Anniversary-t. Már az elején nem tudtam, hogy mit kell csinálni benne, teljesen szokatlan számomra az egész dolog. Az irányítás nagyjából megvolt, csak a tanulórésznél nem tudtam továbbjutni, mert átugrani egyik függeszkedésből a másikba még át tudtam, de hogy onnan hogyan tovább, azt már nem. Próbálgattam mindent, de nem tudtam rájönni. Ettől függetlenül hangulatos játék, de nem hiszem, hogy megtartom, már csak a platinum mivolta miatt sem. Versenyjátékkal (Gran Turismo, Need for Speed) sokkal szívesebben játszanék.

A régmúlt tisztázása

Jóformán az én nemzedékem, és a nálam idősebbek azok, akik látták, hogy a Nintendo bejött Magyarországra. Előtte jóformán Ausztriából lehetett beszerezni a Nintendo konzolokat és játékokat (mint megannyi elektronikai cikket) A magyarországi elterjedésben lényegében két dolog játszott közre. Az egyik, hogy a Stadlbauer 1991-ben bejött Magyarországra, a másik meg Dévényi Tibor műsora az Elektor Kalandor. Az utóbbiról szeretnék írni.

Játszottam már a Nintendo előtt is, hiszen volt Commodore Plus/4-es számítógépünk, azon volt néhány játék, amivel szerettem játszani. De igazán nagy hatással a Nintendo és Super Mario volt rám. Vele az Elektor Kalandorban találkoztam először. Onnantól szinte egy napot se hagytam ki, hogy lássam ezt a műsort és a játékot, és Dévényi Tibi bácsi pedig egyfajta... hát, nem is példakép volt, mert az erős, de ő volt az, aki megmutatta nekem a Nintendo világát, ezáltal nagyon sokáig felnéztem rá. Ezt erősítette a Három Kívánság, hiszen ott is megjelent a Nintendo, főleg Super Nintendo, de mellette olykor a Sega MegaDrive is feltűnt. Én meg csodálattal néztem a műsort, főleg azért, mert nem is kívánságokkal voltam "elfoglalva", hanem azok voltak az igazi adások számomra, amikor a Nintendo megjelent. Illetve egy reklám maradt meg bennem. Mivel később születtem, ezért nem a pöttyös labdás részeket láttam (ez számomra "újdonság" volt, csak jóval később láttam, hogy volt ilyen, amikor az M3-on ismételték a régi adásokat). Én már a '90-es években láttam a műsort, ahol az alábbi szöveget nyomatta Tibi bácsi:

Aki a leghangosabban tapsol, annak máris dobom a Chio Chipset!

Ez már annak idején is gyanús volt nekem, és 7-8 évesen azon gondolkodtam, hogy vajon honnan hallja Dévényi Tibi bácsi, hogy ki az, aki a leghangosabban tapsol, és hogy kinek kell dobni a Chio Chipset? Azzal zártam le magamban a dolgot, hogy hát kisgyerek vagyok, ha majd felnőtt leszek, majd biztosan én is hallani fogom, hogy ki az, aki a sokszáz tapsoló közül a leghangosabb. Itt vagyok 32 évesen, és nem tettem szert ezen képességre, és ahogy utána olvastam a dolgoknak, rájöttem, hogy rettenetesen meg voltam vezetve. Senki nem tapsolt leghangosabban, csak arról szólt a dolog, hogy zabáljon minden gyerek Chio Chipset. Ne legyen dietetikus Dévényi Tibi bácsi, de ahogy olvastam a műsor hátteréről, és hogy mikkel kritizálták a műsorvezetőt, úgy dőlt össze egy illúzió, és rá kellett jönnöm, hogy Dévényi Tibi bácsi adta nekem a Nintendót, de vele együtt adott még ezer illúziót, ugyanis én beismerem, hogy én mindent elhittem neki. Főleg azért, mert nem igazán foglalkoztam a kívánságokkal, csak azzal, hogy lássam a Nintendót.

Az első komolynak mondható kritika, amit olvastam, egy 576 Konzolban, egy félmondat, ahol Dévényi Tibi bácsi extrém hülye ruházatát tették szóvá valaminek okán, már nem emlékszem, hogy merült fel. Akkor már idősebb voltam, volt rálátásom a dolgokra, és akkor ahogy előhozakodtam a régi emlékeimmel, be kellett lássam, hogy tényleg nem a ruházata miatt szerettük Tibi bácsit. Aztán egyre-másra olvastam arról, hogy a műsorban hogy voltak megrendezve a kívánságok, és hogy mennyire voltak valósak. Azt Dévényi Tibi bácsi is elismeri a Három kívánság című könyvében, hogy a kívánságok közül válogattak, és azokat teljesítették, melyek látványosabbak voltak, a műsor szempontjából érdekesebbek. De igazából Puzsér Róbert: Sznobjektív műsora volt az, ami ténylegesen rávilágított a valóságra.

Ugyanis 1. helyre tette a 10 leghitványabb televíziós műsorvezető listáján. És igazából, hogy mennyire voltak megrendezettek a kívánságok, azért belátható, hogy nagyon. Az biztos, hogy az egyik legidétlenebb kívánságból sikerült bejátszani, és bizony volt ilyen is, ahol ha jobban "figyeltem volna", hogy a gyerek mit kíván, feltettem volna magamnak a kérdést, hogy biztos, hogy kívánnék ilyet, ha szerepelhetnék a műsorban? De voltak olyan kívánságok is, amikre rá lehet mondani, hogy azokat azért kérték, mert a '90-es években még nem volt internet, sőt a kereskedelmi TV-k is csak fokozatosan jöttek be, ezért ha magyarul akartunk TV-zni, egy darabig csak a Magyar Televízió egyes és kettes csatornája állt rendelkezésünkre még a rendszerváltás után is. És én emlékszem arra is, általános iskolában az osztálytársak nem feltétlen az aktuális rajzfilmről beszéltek, hanem a Dallas volt a téma, meg a Vészhelyzet, meg a Knight Rider. A kérések egy része az aktuálisan trendi műsorokkal, sorozatokkal volt kapcsolatos. Igazából én valahol logikusnak tartom, hogy egy gyerek ezekkel a sorozatokkal kapcsolatosan kértek kívánságokat, aztán hogy ezt hogy csűrték-csavarták, az más kérdés. Mert azt el tudom képzelni, hogy a gyerek épp csak annyi kívánt (már ha tényleg az a gyerek kívánta, akit láttunk a TV-ben), hogy találkozzon mondjuk George Clooney-val. Mondják neki a szerkesztők, hogy rendben van, egyébként is jön Magyarországra, de ezt valahogy érdekessé kell tenni. És hogy hozzáteszik, hogy a x termékből maradt egy rakással a gyárban, ezért mi lenne, ha mondjuk gombócevőversenyt rendeznénk? Mert hogy el volt árasztva reklámokkal a Három kívánság, az tény. És akkor nem beszéltem még az akkor aktuális előadókról, és arról a bizonyos "étlapról", amit szintén csak az M3-on láttam (legalábbis nem maradt meg az emlékeimben, hogy lett volna ilyen később is), de furcsán néztem, hogy fér meg egy helyen a Macskafogó meg a New Kids on the Block? Vagy Jason Donovan, hogy csak a legemlékezetesebbeket mondjam. És ahogy már felnőtt fejjel hallottam a gyerekek ovációját, ahogy Tibi bácsi tételesen sorolja fel az étlap tartalmát, azért felmerült bennem, hogy azért hitelesebben tessék "örülni" neki. Úgyhogy felnőtt fejjel már értem mi a baj a műsorral, és biztos, hogy gyerekként is értettem volna, ha nemcsak egyvalamire összpontosítottam volna.

Ráadásul az Elektor kalandor sem volt tiszta, mert az 576 KByte 1993. decemberi számában a csevegőben összegezték az évet, többek között olyat is írtak, hogy mögöttünk van egy gyanús múltú Elektor Kalandor. És ennyi, ezt nem részletezték már. Aztán, hogy előre tudható volt, hogy ki nyeri meg a főnyereményt az utazást Floridába, vagy bármi más, azt már nem tudom. Mert amúgy abban az évben nem sokkal karácsony előtt lett vége az Elektor Kalandornak.

Ezt most már el tudom képzelni, de elismerem, hogy ehhez kellett egy kis idő, mire helyretettem magamban a dolgokat, mert azt gondolom, hogy sokunknak volt Dévényi Tibor a gyerekkorának egy része, és hát ily módon szembesülni kellett azzal, hogy a gyerekkorunk egy része puszta hazugság volt. Én meg azzal, hogy csak a Nintendóra összpontosítottam, lényegében semmi mást nem csináltam, mint a koszos tóból kiemeltem a lótuszvirágot. A Nintendót megköszöntem Dévényi Tibi bácsinak, azzal adta meg a gyerekkoromat, meg életem legnagyobb rajongási tárgyát, aztán, hogy milyen műsorokat gyártott, vezetett, és hogy mennyit asszisztált ahhoz a rengeteg hazugsághoz, amit elénk tett a TV által, annak kapcsán meg számoljon el a lelkiismeretével, ha nem tette volna meg.

Az utolsó Official Nintendo Magazine

Hát döbbenten vettem tudomásul, hogy vége az Official Nintendo Magazine-nak. Meg is fogadtam magamban, hogy ha nem is végleg, de amíg itt leszek Angliában, addig megveszek minden számot. Nem tartott sokáig. Mondjuk vicces, mert az újságosnál nem esett le, hogy az utolsó számot fogom megvenni, szokásomhoz híven kerestem a videojátékos újságok között, megvettem, aztán már csak utólag láttam oldalt, hogy "Xmas" szám, és nem december. Egy évben ugyanis 13 szám jelent meg, mivel négyhetente jöttek ki az új számok, így a havi számozásban mindig előbb jártak. Ennek eredményeként a decemberi szám után mindig megjelent egy karácsonyi is. A novemberi szám még szeptemberben jelent meg. De a lényeg az, hogy hiába volt a címoldal aljára írva, hogy "last issue ever", nem tűnt fel. Majd amikor otthon elkezdtem olvasni, akkor sem értettem, miért írnak olyan játékokról tesztet, ami még meg sem jelent (future reviews). A Top 100-as listát meg betudtam az új SSB páros megjelenésének. Majd aztán felmentem valamiért az újság weboldalára, már nem emlékszem, hogy miért, ott láttam először, hogy vége. Nagyon meglepődtem, majd jobban szemügyre vettem az újságot, összeállt a kép, és akkor láttam meg, mi van az aljára írva. Nekem így sokszor lassan esnek le a dolgok, többször mondta nővérem, olyan vagyok, mint a Jóbarátokból Joey. Vagy lassan esik le a tantusz, vagy teljesen félreérti a dolgokat.

Az újság tekintetében nem is azért "nem örülök" neki, mert már nem lesz Nintendós újság, hanem mert ez azt jelzi, hogy már Angliában is haldoklik a nyomtatott sajtó. Bár itt még rengeteg témában lehet különféle magazinokat kapni, de nagyon úgy tűnik, hogy ezek száma az elkövetkezendő 5 évben drasztikusan csökkenni fog. 2012 táján megszűnt az NGamer magazin (később Nintendo Gamer), most ez következik. Amúgy már lehetett sejteni, hogy nem olyan már a magazin helyzete, mint régebben, ugyanis pár éve még mindenféle apró menőségeket csomagoltak az újságok mellé, és nagyobb kartonban adták őket, de ez idővel megváltozott, már csak maga az újság jelent meg, és legtöbbször posztert, vagy Pokémon TCG-t csomagoltak mellé. És úgy tűnik, hogy most már semmi sem lesz. A Top 100-as listára visszatérve, gondolom abból, hogy mely artworkök vannak nagyban és melyekből adnak posztert, nem nehéz kitalálni, hogy mely két játék van az első két helyen. Szép, nagyon szép. Zelda OoT a második, a Mario Galaxy pedig az első. Mondjuk én speciel fordítva raktam volna ki, mert az első Super Mario Galaxy-t annyira nem bírom, a második sokkal jobb volt. Meg persze néhány játékot máshova tettem volna, de hát ez így is van rendjén, hiszen nincs az a lista, mely a világ összes emberének megfelelne.

Aztán elkezdtem átértékelni magamban az újságot ilyen 576 KByte, 576 Konzol jelentősségűre, melyeknek nagyon szeretem a régi számait olvasni, és úgy döntöttem, hogy szétnézek az eBay-en, hogy mennyire lehet kapni az Official Nintendo Magazine régi számait. Lehet, szép számmal, és nem is drága (legalábbis ahhoz képest, amire számítottam), ilyen 2-4 fontért postával elvihető egy-egy régi szám. Majd szépen lassan elkezdem bepótolni őket. Innen tudtam meg egyébként, hogy nagyjából 1992. októberében jelenhetett meg az első szám, mert novemberit, decemberit, valaki második és harmadik számként hirdette meg. Tényleg létezett már a Nintendo hőskorától az újság. Amúgy az eredeti számozás 2006-ig ment, onnastól valamiért újra kezdték. Én eredetileg a Wii megjelenésére datáltam az új számozást, csak most láttam, hogy már 2006 nyári számok is már az új elején vannak. Gondolom, valami kiadó- vagy stábváltás lehetett az oka. Az új számozásban amúgy ez a 114. szám, tehát eddig ment az újság. A régi valami 160-ig ment, tehát összesen körülbelül 275 szám lehet. Otthon is van egy jó néhány régi szám, ezek szinte kivétel nélkül a nővérem jóvoltából lettek meg. Az első szám, ami megvan, az valami 2000. novemberi, most így hirtelen nem ugrik be, Csak az, hogy Zelda: Majora's Mask van a címlapon. Na majd látjuk, hogy lesz, mivel nagyon szeretek újságot lapozgatni, olvasgatni, képekben elmerülni, szagolgatni (a friss nyomdaillat...), ezért én ebben is maradok régimódi, és ha tudok, igyekszek minél több régi számot beszerezni, és ez a gondolat most lelkesít.

Meg most minden boldogságom tárgya az új Okui Masami CD, amit szintén az Amazontól rendeltem ugyanattól az eladótól, akitől a Mitsu kislemezt is. Csak félig vagyok boldog, és félig üresnek látom a poharat, ugyanis vele együtt Ohmi Tomoe: Fuyu no Himawari kislemezt is megrendeltem, de azt nem postázta. Volt mellette egy papír, hogy nem képes egyszerre kettőt postázni. Meg tudom bocsájtani, és még attól is el tudok tekinteni, hogy nem értem, hogy miért nem képes egyszerre postázni, nem ismerem, hogy mennek az eladónál a dolgok. De mivel ez a két kislemez párban együtt az igazi, ezért rendeltem meg őket együtt, és ezért vártam őket egyszerre. Úgy voltam vele, hogy addig nem bontom fel ezt, amíg nem jön meg a másik, de csak nem bírtam ki. Nagyon szeretem, csodálatosan szép karácsonyi lassú zene. Amúgy ez az a dal, amire mondta nekem Tukeinon, hogy ha megtanulnám, indulhatnék vele karaoke versenyre. Még megtörténhet. Különben több éve tervezem, hogy a Melted Snow és az Ohmi Tomoe kislemezeket karácsonyra megveszem. Minden évben elterveztem, aztán jött az október, november, december, a lehetőség meg elszállt. De most van. Vele együtt boldogság is van. Van egy érdekes hangulata az evolution kiadású Okui Masami albumoknak, kislemezeknek, erre ez a gyűjteménykép világított rá. Ezek mind az énekesnő saját kiadója gondozásában megjelent albumok és kislemezek, és olyan érzésem volt, mintha ezeket a kiadványokat nemcsak az köti össze, hogy azonos az előadójuk, hanem ... nehéz értelmesen úgy szavakkal elmagyarázni, hogy ne tűnjön hülyeségnek. Az a lényeg, hogy minden egyes Okui Masami kiadás egy hatalmas kincs, és folyamatosan, amint lehetőségem lesz, beszerzem az albumait és kislemezeit, hogy a gyűjtemény teljes legyen.

Valaki keresett a blogban eladó Marie figurát a Macskarisztokratákból felnőtteknek. Aki egészségesen gyereklelkű, annak tárháza végtelen, de én szívesebben vennék Berliozzal kapcsolatosan valami figurát, jelezve, hogy nekem ő a kedvencem. Csak ez a fajta gyűjtögetés inkább a lányok privilégiuma, nekik meg erre csak egy kislány macska felel meg, úgyhogy én kiestem ebből a szórásból.

Német nyelvvizsga + A Silla királyság ékköve

Mielőtt elkezdeném a mondandómat, egy érdekesség: Kaptam ma Nintendo hírlevelet, ahol a téli olimpia örömére hirdetik az új Mario & Sonic olimpiai játékot, és az egyik képen, ahol Worldwide ranking látható egy "érdekes" ország áll az első helyen:

Szinte zavarba ejtő.

Ma volt a német nyelvvizsga. Öröm, boldogság, könnyűnek éreztem, szerintem sikerülni fog. A teszt mondjuk bizonytalan, de mivel nincs ott minimum, ezért talán nem olyan nagy gond, ha átszámítás után is 0 pontot kapok. Effektíve igyekeztem úgy készülni, hogy a többi három feladatrészben összesen 17 pontot veszítsek, így meglenne a 60%. Valentin nap és az influenzajárvány jegyében készült a feladatlap, ami nem csoda, hiszen mindkét téma aktuális. A németről magyarra fordítás szólt az influenzajárványról. A sok szóismétlés miatt nem volt annyira nehéz, és a magyarra fordítás egyik nagy előnye, hogy nem kell foglalkozni a stilisztikával, hiszen csak tudunk már magyarul mondatot alkotni. Ami gond volt nálam gyakorlás közben, az a mondatok esetleges totális félreértése. Többször előfordult, hogy lefordítottam egy mondatot, de az valahogy nem passzolt a többi szöveghez, pedig az akkori legjobb tudásom szerint jól fordítottam le. Az Akadémiai kiadós írásbeli nyelvvizsga könyvének hátuljában benne van a megoldás (inkább tipp, hogy érdemes fordítani), és teljesen másképp volt megfogalmazva a mondat. Annak alapján logikusabbnak tűnt, persze a megoldást látva jobban át tudom látni a német mondatot. Most a nyelvvizsgán is volt egy-két kisilabizálhatatlan mondat, de szerencsére a döntő többségét könnyű volt lefordítani. Aztán a levélírás. Itt két levél közül lehetett választani, az egyik hogy fogalmazzam meg az egyik külföldi barátomnak a véleményemet a szerelemről, házasságról és a párkapcsolatról. A másik pedig, hogy új iskolába, munkahelyre kerültem, és hogy véleményezzem a helyet, munka(osztály)társakat, és hogy min változtatnék. Az elsőt választottam, túl is mentem a szükséges 17-20 soron, de csak úgy jöttek belőlem a gondolatok. Nem álltam meg nagyon, gördülékenyen tudtam írni. Talán jobb a baráti levél. A hivatalos levélnél az a gond, hogy sok sablonmondatot be lehet írni, így végül is attól nem teszel jobb nyelvtudásról tanúbizonyságot, hogy hivatalos levelet írsz. Végül pedig a szövegértés. Adott a szöveg németül, és a kérdésekre kellett magyarul válaszolni. Valentin nap története, kialakulása, Szent Bálint története, valamint Júnó istennő kapcsolata a Valentin nappal. Szerencsére könnyű volt a nyelvezet, és a kérdésekre sem volt nehéz megtalálni a választ. Beszámoztam a válaszokat, remélem, nem lesz probléma, hogy nem sorrendben válaszoltam, hanem ahogy megtaláltam a helyes válaszokat, ugyanis a kérdések sorrendje nem feltéten követi hűen a szöveg sorrendjét, és abban a sorrendben adtam meg a válaszokat, ahogy az írásban megtaláltam. Nem biztos, hogy jó módszer, de én úgy csinálom, hogy előbb elolvasom a kérdést, és annak függvényében kezdem el olvasni a szöveget, hogy mikor találom meg a választ. És ahogy megtaláltam, úgy írom is le. Ez akkor jó, ha nagyon gyorsan akarunk kész lenni vele, de azt szokták javasolni, hogy először a szöveg egészét olvassuk el, hogy átfogóan megértsük, hogy miről szól, és aztán válaszoljuk meg a kérdéseket. Ez a bölcsebb, de az én módszeremmel is átfogóan megértettem a szöveget, de azért nem tartom követendőnek, mert azt az érzetet kelti, hogy na, csak végezzünk már a szöveggel.

Alapvetően könnyebb az Origós nyelvvizsga, jól jártam vele. Most, hogy láttam két különböző nyelvvizsgát, van összehasonlítási alapom. Ugye novemberben Telc-eset csináltam. Erről több helyen is olvastam meg hallottam, hogy nagyon nehéz, csak arra kíváncsiak, hogy mit nem tudsz, mindent megtesznek annak érdekében, hogy ne sikerüljön... Én ezt másképp látom. Tény, hogy nagyon nehéz, egyben legdrágább nyelvvizsga, de a Telc más módszerekkel méri fel a nyelvtudást. Ők nem arra kíváncsiak, hogy nem tudsz-e szólalni középszinten, hanem arra, hogy mennyire tudod használni a nyelvet. Na meg hogy mennyire ismered, mivel más módon van náluk a szövegértés. Adott az egy oldalas szöveg, 5 kérdés, és 3 válaszlehetőség. És szinte mindig volt arra példa, hogy legalább 2 válaszlehetőséggel találkoztam a szövegben, rosszabb esetben mind a hárommal. És nekünk azt kell megtalálni, amelyik a leginkább igaz. Nem is biztos, hogy 100%-ban igaz az az állítás, lehet, hogy csak 80%-ban, de a 80%-osat kell megjelölni. Arról nem is beszélve, hogy nem is azokkal a szavakkal vannak megadva a válaszlehetőségek, hanem rokon értelműekkel. Így a Telc-et én inkább azoknak ajánlom, akiknek magabiztos B2-es szintű tudásuk van nyelvből. Én maradok az Origósnál, nekem az szimpatikusabb. Majd itt teszem le az angolt, és majd ha eljutok oda, akkor a japánt is.

De nem teszem le a lantot német nyelv terén. Nagyon le vagyok maradva az Unterwegs könyvvel, és szeretném folytatni. Akkor fogom elmondani magamról, hogy tudok németül, ha az Unterwegs Neu B után meg tudom csinálni a Grünes Licht-et is. Amúgy amikor utoljára voltam az Alexandrában, meglepve láttam, hogy nincsenek ott az Unterwegs tankönyvek, és itthon láttam, hogy a weblapjukról is leszedték. Már csak a Neu B tankönyv és munkafüzet hiányzik, így valószínűleg sietni kell a beszerzésével, a Libriben láttam, hogy van még könyvesboltonként egy pár. Meg most már szeretném megint elővenni a japánt, csak az a bajom, hogy elvesztettem a tankönyv hanganyagát... Most ezért vegyem meg még egyszer a könyvet? ... Nem olcsó, 7.000 forint, de abba legalább benne van a könyv, szószedet és a CD. Igen, a Dekiru-ről van szó.

A sikeresnek jósolható nyelvvizsga örömére megleptem magam egy könyvvel: A Silla királyság ékköve. Nem hiszem, hogy beszélnem kell arról, hogy az utóbbi időkben mennyire belezúgtam a koreai történelmi sorozatokba, és meglepődtem, amikor néhány hónapja spontán rábukkantam az egyik sorozat könyvkiadására magyarul. A Silla dinasztia történelmében korántsem vagyok annyira jártas, mint a Csoszon dinasztiáéban, de a Korona hercegét is úgy kezdtem el nézni, hogy semmit nem tudtam a XVIII. századi koreai történésekről. A Vad Virágok Könyvműhely adta ki a könyvet, és meg kell hagyni, nagyon szép kiadás. Igényes borító, és a betűtípus is tetszik. Gondoltak azokra is, akik nem ismerik annyira ezt a történelmi időszakot, részletesen bemutatják a szereplőket, és van egy kapcsolati tábla is, hogy jobban átlássuk, hogy ki kihez hogy viszonyul. Egyelőre az előszavakat, és a szereplők ismertetését olvastam el, de biztos, hogy nem marad elolvasatlan. A sorozat forgatókönyvírója, a könyv írója, és a fordító is megírta előszó formájában a saját gondolatait.

Vevő lennék a többi koreai sorozat könyvére is, ha egyáltalán létezik ilyen, fordítsák le magyarra. DVD-n biztos nem fog megjelenni, miután újabb amerikai sorozat kiadásokat sem nagyon látok már. Meg se jelent az az egy amerikai sorozat, amit szeretek: Xena: Warrior Princess. Néztem annak idején a TV2-n, és szerettem. Csak aztán, ahogy véget ért, szinte teljesen kiesett a tudatomból, és csak nemrég jutott eszembe, ahogy forgattam az 576 Konzol számokat, és eszembe jutott, hogy az 1999. novemberi számának címlapján Xena látható, ugyanis PlayStation-ön is megjelent játék. Van Nintendo 64-re is, de az verekedős játék, míg PSX-en kalandjáték van. Játszottam a N64-es játékkal régen, nem rossz, de nem nehéz jobb verekedős játékot találni. Most "magán úton" ismét elkezdtem nézni a sorozatot, és most is élvezem. Nagyon jó színésznőt választottak ki Lucy Lawless személyében, hihetetlen erős kisugárzása van, alkalmas egy ilyen erős jellemű nő alakítására. Gabrielle-t is szerettem, nemrég találtam egy mostani képet Renee O'Connor-ról, mintha semmit nem változott volna, nagyon hasonlít a sorozat-béli énjéhez, pedig már 15 év is eltelt. Szívesen nézném eredeti DVD-n a sorozatot. A magyar hang nekem nagyon tetszik.

Amúgy összeírom magamnak az 576 Konzol teljes, részletes tartalomjegyzékét magamnak Word-ben, ezért foglalkozok most ennyit a magazinnal. És az egyik játék nevét mindig félreírtam: "Duke Nukem: Time to Kill" helyett "Duke Nukem: Time to Kiss"-t írtam. FPS-szerelmes játéknak elmehetne...

Dalmaták és a többiek

A hosszú hétvégére hazajöttem Békéscsabára. Milyen érdekes, hogy 2 éve, amikor felköltöztem Pestre, és akkoriban hazajártam, szinte mindig aznap vissza akartam menni, most meg kellemesen érzem itt magam. Változtam ezidő alatt, sokminden miatt voltam nyugtalan akkoriban, de úgy érzem, hogy azóta jóra fordultak a dolgok, és innen már csak feljebb van út.

És akkor jómúltkorában 10 Disney videokazettát hoztam haza, megnéztem akkor hármat, most a maradék hetet. Ezekről írnék.

Nagyon vágytam arra, hogy ismét megnézzem a 101 Kiskutya élőszereplős verzióját, ez valamiért sokkal jobban tetszik, mint az eredeti rajzfilm, jobban a hatása alá kerülök általa. A rajzfilmben valahogy annyira komolytalan Szörnyella De Frász, viszont a filmben sokkal jobban kijön az őrült jelleme, ezért a tettei sokkal hatásosabbak. Na meg hát filmben sokal szeretetőbbek a kiskutyák.

A két Oroszlánkirályt egybe fogom vetni, ugyanis most jutott idő az Oroszlánkirály extra változatára. Egy jelenetet átalakítottak benne (vagy az eredeti mivoltában láthatjuk?). Amikor Zazu hozza a friss napi híreket Mufasának. El is gondolkodtam azon, hogy valami nincs rendben, nem ezt mondja. Aztán leesett, hogy ez az extra jelenet. Ha valóban ez lett volna az eredeti forgatókönyv, akkor jobb, hogy átalakították, mert egyrészt hirtelen jön az ének, másrészt nagyon nem is illik oda, hogy dalban mondja el Zazu a dolgokat, harmadrészt, meg a jelenet végén túlságosan hirtelen jön a hangulatváltás, ahol már visszatérünk az általunk ismert jelenetekhez. A videokazettát a film végén megspékelték még két videoklippel. Az egyik valami Disney Channel Circle of Stars, ahol ilyen megcsinált tinik éneklik el a Circle of Life dalt. Az ilyenekből nőttek ki a Hannah Montana és társai, rémes volt, bár talán egy fokkal jobbak voltak, mert természetesebbnek tűntek, de az énekstílus miatt egyébként is felejthető, nem szeretem az ilyet. Nagyon elrontották vele a videokazetta értékét. A másik videoklip pedig Elton John: Can you feel the love tonight? dal PV-je, természetesen az eredeti. Amit még ennyi idő után is nagyon kellemes hallgatni, biztos nincs olyan ember, aki ne ismerné a dalt.
Aki jó Disney folytatást szeretne nézni, az mindenképp az Oroszlánkirály 2: Simba büszkeségét válassza. Sőt, még második megnézésre is azt mondom, hogy ez jobb lett, mint az első, mert mélyebb a mondanivalója, és nagyon jól megcsinálták a készítők. Sokszor még saját magamon is tapasztalom, hogy az egy dolog, hogy egy bölcseletet, egy elméletet megértesz, magadénak tudsz, de azokat alkalmazni teljesen más. Nagyjából így írható le az Oroszlánkirály 2 története. Ugyanis az első részben az apjától megkapja a szükséges intelmeket ahhoz, hogy jó király legyen, de a második részben, amikor király lesz, rajta a sor, hogy azokat következetesen alkalmazza. Ugye milyen nehéz? De egy nagyon nehéz, göröngyös úton Simba megérti apja tanításait, és igazi jó király lesz belőle.

És ha már jó folytatás: Hasonlóan tetszetős volt a Szépség és a Szörnyeteg: Varázslatos Karácsony. Bár ha az eredeti rajzfilm anime lenne, ez inkább egy OVA lenne, mert bár jól kiegészíti a történetet, nélküle is teljes értékű a rajzfilm, és rövidebb is. Mégis nagyon jó lett. Soha nem láttam az eredeti Szépség és a Szörnyeteget, az egész emlékem róla annyi, hogy egy mozis újságból levő óriásplakát volt belőle kirakva apám szobájában. És annak idején a poszter alapján valahogy nem gondoltam, hogy olyan jó lenne. Aranyosak voltak az életre keltett tárgyak, de ennyi. De ez a rajzfilm nagyon megtetszett, keresni fogom az eredeti történetet (videokazettán és DVD-n), felkeltette az érdeklődésemet.

És ha extra változat, akkor az Aladdin is. Bár nem tudom, hogy mivel érdemelte meg az "extra változat" rangot, mivel semmivel nem több az eredetinél, max az új borító, de csak a DVD érdemli meg az extra változat jelzőt, hiszen az 2 lemezes. De ettől függetlenül jó volt megint megnézni. Mind az Aladdin, mind az Oroszlánkirály esetében eszembe jutott a SNES játék, főleg az Oroszlánkirálynál, hogy milyen nehéz. Elhatároztam, hogy ha hazamegyek, megpróbálom.

És egy nagyon-nagyon régi Disney rajzfilm, amit szintén most láttam először: Bambi. Csak azt tudtam róla, hogy legenda, (mifelénk még italt is neveztek el róla. Jó ez elcsépelt. ^^') és sok jóra megtaníthatja a gyerekeket, de ennyi. Hát most megnézve inkább az aranyosságra helyezték a hangsúlyt. Nézhető felnőttek számára is, de annyira... nem is tudom hogy kifejezni magam, de egyáltalán nem negatívan gondolom. Tehát annyira gyerekeknek akarja elmagyarázni az élet dolgait, hogy hozzám például egyáltalán nem jutott el úgymond. Néztem, nagyon aranyosak voltak az állatok, kedves történet, jó a lezárás, de ennyi. Igazából nem érintett meg mélyen.

És a legvégére hagytam az első Disney-Pixar alkotást, az Egy bogár életét. Nagyon-nagyon régen nem láttam Pixar rajzfilmet, és talán most éreztem meg igazán, hogy mennyire hülye vagyok, hogy mert 16-18 éves voltam, akkor azt gondoltam, hogy ezeket úgyis gyerekeknek találták ki, én már nem nézek több ilyet. Pár órája még bántam, de most már nem. Lehet, hogy így volt jó, mert most fejlődtem úgy érzelmileg, hogy megint tudom szeretni a Pixar alkotásokat. Nemrég ment a mozikban (talán még megy? Akkor meg fogom nézni) a Merida, a bátor, zsida látta, és mesélte, hogy ez a rajzfilm is ugyanazt a hatást váltotta ki belőle, mint a korábbi Pixar animációs filmek, hogy teljesen a hatása alatt leszel napokig, szinte lázban égsz tőle, és az Egy bogár élete is pontosan ilyen. Mert a szereplők szerethetőek, jó a történet, hiteles az egész megjelenítés, a poénok ütnek, és az egész hangulatvilág, nagyon meg tudják ragadni az embert. Csupán egyetlen egy hátránya van az Egy bogár életének, az pedig a végefőcímdal. A magyar előadója valami borzalmas, semmi hangja nincs az énekesnek. De ez nem szegte a lelkesedésemet, hogy a Pixar kiadványokat is összegyűjtsem. Kíváncsiságból megnéztem, hogy milyen a Disney-Pixar lista, nem túl hosszú, én hosszabbra számítottam. Nem lesz nehéz bepótolni a többit. Bár azt megjegyzem, hogy én azért is gondoltam hosszabbnak, mert amielőtt nem foglalkoztam komolyabban a Disney rajzfilmekkel, azelőtt nekem a Pixar, és a Dreamworks alkotásait teljesen egy kalap alá vettem, és a kettőt egynek hittem, ezért gondoltam azt, hogy jóval több Pixar rajzfilm van, de most már látom, hogy nem így van. Így nem lesz nehéz dolgom megszerezni a hiányzókat is.

Holnap megyek haza (nekem Békéscsaba és Budapest is ugyanúgy az otthonomat nyújtja. ^^'), kiválasztottam 4 régi 576 Konzol magazint, amiket magammal viszek, hogy olvassam az úton. A 2000. áprilisiban van benne az Egy bogár élete Nintendo 64 játék tesztje, azt fogom elolvasni, valamint egy olyan N64 játék, mely régen megvolt nekem: Vigilante 8: 2nd Offense. Nem egy Mario Kart, de elvoltam vele. A másik, a 2003. áprilisi szám, ebben van egy 2 oldalas ismertető a Game Boy Advance SP-ről. Érdekel, hogy akkoriban mit írtak róla. A harmadik, a 2003. júniusi, ebben van egy 22 oldalas írás az E3 2003-ról, valamint egy 2 oldalas teszt a GBA-s WarioWare, Inc.: Minigame Mania játékról. És végül a 2003. novemberiben van benne a Super Mario Advance 4: Super Mario Bros. 3 teszt, és egy jó reklám róla. Idefele a vonaton pedig az új Konzol magazint olvastam. Gratulálok a szerkesztőknek, sikerült színvonalas magazinná avanzsálni az újságot, van akkora élmény olvasni, mint a régi 576 Konzolokat. Ne adják alább!

Hiányzó 576 KByte és 576 Konzol számok

Nagyon-nagyon régen, kb. 8 éve, amikor komolyan elkezdtem gyűjtögetni a régi 576 KByte, és 576 Konzol számokat, akkor elkezdtem számon tartani, hogy mely számok hiányoznak még. Nagyon szépen gyűltek, mára nagyon kevés hiányzik, de pont ebből kifolyólag nehéz már a maradékot megszerezni. Néha nézem a vaterát, de akkor nem találok hiányzó számot, ezért úgy döntöttem, hogy kiteszem ide a hiányzó számaim listáját, akinek valamelyik megvan, és nem kell neki, az kommentben jelezze, árban megegyezünk. Íme a lista:

576 KByte

• 1992: 7-8
• 1993: 7-8, 9
• 1994: 9, 10
• 2002: 4, 5, 9

576 Konzol

• 1997: 1 (a legelső szám)
• 1998: 11, 12

Preparing for Super Mario Sunshine!

Közel egy hetes gamer-szünet után tegnap ismét elővettem GBA-n a Super Mario Worldöt, meg van nyitva mind a 96 kijárat. És valóban elment mindent, összeszámoltam magamban, hogy 70 pályán lehet összesen megszerezni a Yoshi érméket, nekem 49 pályán sikerült. Ez pont 70%. Ahol nem sikerült megszerezni, annak általában két oka van.

1. Elvileg meglett volna, de meghaltam, és a pályafelező után voltam, ott meg nem menti el az addig megszerezett Yoshi érméket. Bosszankodtam is magamban egy néhányszor emiatt.
2. Vagy a pálya nehézsége miatt nem voltam azon, hogy meglegyen mind, vagy kerestem, de annyira el lett tüntetve 1-2, hogy egyszerűen nem lett meg.

De dolgozni fogok azon, hogy meglegyen mind, hiszen csak így lehet tökéletesen, 100%-ra kész a játék. Egyébként tetszik a játék, van egy pár újdonság benne, amiről akkor tudtam, hogy benne van, de valahogy kiment a fejemből. Például beszéltem arról, hogy immáron Luigi nemcsak megkapta a saját jellegzetes küllemét, hanem egyedi tulajdonságai is vannak, magas ugrás, például. De azt totál elfelejtettem, hogy ha Luigi üli meg Yoshit, akkor Yoshi nem nyel le semmit (kivéve az almákat), hanem ki lehet köpni, akár rá a következő megjelenő ellenfélre. Ötletes.

Most erre a hétvégére hazajöttem Békéscsabára, és elhatároztam, hogy megkeresem a Super Mario Sunshine tesztet és végigjátszást (576 Konzolosok), és nekikezdek a játéknak, ha visszamegyek Pestre. A végigjátszás elég nehezen lett meg, kicsit kellett is rámolni. De előkerült. Elkezdtem olvasni a tesztet, és valahogy előjöttek azok a bizonyos rossz érzések a játék iránt, de ugyanakkor azok a kellemesek is, mert akármennyire is bosszantott, hogy akkor hogy szenvedtem vele, azért nem 1 pontot adnék rá 10-es skálán. De változott a játékokhoz való hozzáállásom is az évek során, én is változtam, és kíváncsi vagyok, hogy így hogy menne a játék, bízok benne, hogy sokkal jobban. Előkerült egy jópár végigjátszás: The Legend of Zelda: The Wind Waker, Golden Sun: The Lost Age, és Wario World. Ezeket is elviszem, és el fogom olvasni.

Érdekes korszak volt ez a 2000-es évek eleje, jó visszaemlékezni rá. Ma már azért teljesen más olvasni az 576 Konzolt, ahogy tisztán látok, esküszöm, nem hittem volna, hogy igaza van Martinnak a Nintendo ügyében. De a Stadlbauer mostani ténykedése teljesen az 576-ot támasztja alá. Ezek után teljesen nyilvánvaló, hogy ez mindig is így volt. Az egyik ismerősöm szerint, amíg a hivatalos magyar Nintendo forgalmazónak azzal a kevesebb eladott példányszámmal is van egy biztos vásárlói bázisa, melyek bevételei bőven fedezik a Stadlbauer (siralmasan szegényes) tevékenységét, addig nem érdekük új vásárlóbázist kialakítani, egy stabil Nintendós közösséget létrehozni. Ha így állunk, akkor nekem sem érdekem támogatni őket.