A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Super Mario Sunshine. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Super Mario Sunshine. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. január 20., péntek

Eladó Nintendo játékok

Eladók az alábbi Nintendo játékok:

Wii

  • Super Mario Galaxy 6000 Ft
  • Super Mario Galaxy 2 (komplett) 6000 Ft
  • Donkey Kong Country Returns 6000 Ft
  • Super Smash Bros. Brawl 4000 Ft
  • Super Paper Mario 3000 Ft

GameCube

  • The Legend of Zelda: The Wind Waker (Limited Edition, német borítós, magas a játék angol) 6000 Ft
  • Luigi's Mansion 3000 Ft
  • Super Mario Sunshine 3000 Ft
  • Killer 7 (nem GC dobozos) 1500 Ft
  • Paper Mario: The Thousand-Year Door (NTSC, fóliás új) 2000 Ft

Nintendo 64

  • Donkey Kong 64 (expansion pak nélkül, csak a kazetta) 2500 Ft

Nintendo DS

  • Final Fantasy III (leírás nélkül) 2000 Ft
  • Dragon Ball Origins 3000 Ft

Game Boy Advance

  • Final Fantasy Tactics Advance (komplett) 3000 Ft
  • Tales of Phantasia (komplett) 3000
  • Golden Sun + Golden Sun: The Lost Age (mindkettő komplett) 6000 Ft

Playstation 2

  • Metal Gear Solid 2: Substance (kékdobozos) 2000 Ft
  • The Legacy of Kain: Soul Reaver 2 2500 Ft
  • Blood Omen 2 2500 Ft

Playstation

  • The Legacy of Kain: Soul Reaver 2000 Ft

Eladó konzolok

  • Nintendo 64 (limitált kiadású) + Super Mario 64 - Alig használt, tökéletes állapotban, dobozában 18.000 Ft
  • Nintendo Wii - Fekete Wii Sports Resort Pakk, megkímélt állapotban összes tartozékával, dobozában Duracell márkájú ceruza akkumálor, töltőelemekkel. Igény esetén softmoddolható 33.000 Ft
  • Game Boy Advance SP - Tribal mintás, töltővel, doboz és leírások nélkül 5.000 Ft

Érdeklődni a zsida87@gmail.com címen lehet.

2011. július 16., szombat

Könyvek

Jó pár napja nem írtam, mostanában nagyon nem történik semmi. Nemrég vettem két Csernus Imre könyvet (A Keleti Pályaudvaron nagyon olcsóak még az új könyvek is), ezeket olvastam. A Fájdalom Arcai és Ki Nevel a Végén? A utóbbi könyvet szerintem nem kell bemutatni senkinek, még a címe is nagyon árulkodó, a gyereknevelésről és annak hiányosságairól szól. Elmélete szerint, már nem a pokol tornácán vagyunk gyereknevelés terén, hanem a pokolban. Ijesztően hangzik. Bár én nem foglalkozok gyerekekkel, és nincs a terveim között az, hogy gyerekekkel foglalkozzak, de én még az utcán sem nagyon találkoztam kemény dolgokkal, egyszer-egyszer igen, amiken azért én is megrökönyödtem, de ennyire nagy számban még nem. Az előző albérletünkben Mystrával, a főbérlő elsős tanító volt, ő mesélt még hajmeresztő történeteket, hogy miket tapasztalt. És arra voltam kíváncsi, hogy hol rontják el a szülők, ami miatt ekkora gáz van. Amiket leírt, azokat én is tapasztaltam (nemcsak a saját bőrömön keresztül, hanem másoknál is), és ha belegondolok, azok a dolgok, amiket ott leírt, azok tényleg nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a szülő elveszítse a hitelességét a gyereke felett. És a könyv rávilágított arra, hogy nem érdemes a társadalomra fogni, hogy az rontja el a gyereket, minden a szülőtől indul. Ha a szülő hiteles nevelést ad a gyereknek, akkor megismeri, és meg tudja különböztetni a rosszat, a jótól, és elkerüli azt.

A Fájdalom Arcai a legutolsó könyvkiadványa. Előadásaiból válogat, ahol embereket buzdít arra, hogy merjenek változtatni a saját életükön, persze ezt a maga egyedi stílusában. Szerinte minden változás és fejlődés fájdalommal jár, de ha készek vagyunk változtatni a saját poklunkon, akkor hosszú és keserves munka árán meglelhetjük a saját boldogságunkat, és lelki békénket. Ehhez azonban félre kell tenni a gyávaságunkat, és fel kell ismerni, és ki kell mondani, hogy amiben élünk, az nekünk nagyon nem jó.

Nagyon körvonalasan ennyiről szól. A Wii Fiten edzek, ha más nem, 30 percig futok, de ma reggel elővettem a Mario Kart Wiit. Hiányzott. Írtam, hogy elkezdtem a Super Mario Sunshine-t. Nem folytattam. Az a baj, hogy ez a játék (nem azért, amikért szidtam néhány éve), korántsem annyira jó, mint a többi Mario. A Super Mario Bros. széria, Super Mario World, Super Mario 64, Super Mario Galaxy mind korszakalkotók voltak, ezért egy ilyen Mario játék felől már eléggé nagy elvárások vannak, a Sunshine ezt nem teljesíti. Iszonyúan szép grafikája van, korának legszebbje, de egyáltalán nem hangulatos. Úgyhogy, még nem biztos, de lehet, hogy annyiban marad.

Ma jutott eszembe, hogy rég hallgattam LGT-t. Szerintem meghallgatom most az 1976-os V. albumukat.

2011. július 10., vasárnap

Perfect

Egy ötletes videó kíséretében megkaptam a Super Mario World: Super Mario Advance 2 GBA játékban a perfect minősítést. Hihetetlen, hogy 21 pályán hiányoztak még a Yoshi érmék, és egy nap alatt sikerült megszerezni mindet. Szeretem ezt a "csak azért sem adom fel" jellememet, bizonyos szituációkban nagyon erős bennem. És gyümölcsöző. Bár nem úgy kell elképzelni, hogy mindenhol izzasztó csatát vívtam a Yoshi érméknél, hiszen írtam, hogy voltak olyan pályák, ahol azért nem lettek meg a Yoshi érmék, mert időközben meghaltam, és nem tudtam visszamenni értük a pályafelező miatt. De most direkt nem aktiváltam őket. Így a 21 pályahiányt gyorsan le tudtam apasztani 11-12-re. Aztán volt egy pár olyan pálya, mint pl. a Larry's Castle, vagy a Star Road 4, ahol egyszerűen el nem tudtam képzelni, hogy hol lehetnek Yoshi érmék, muszáj voltam utánanézni. És olyan helyen voltak, ahol el nem tudtam volna képzelni, hogy ott legyen... Mit keres ott? Na mindegy, meg tudtam szerezni őket. De azért volt egy pár pálya, ahol keményen küzdöttem a Yoshi érmékért. Most, hogy megvan mind, most Peach érmék jelentek meg a Yoshi érmék helyén... Mi van? Ahogy elnézem, ezeket nem menti el, úgyhogy ezeket kihagyom. ^^' Szép volt, jó volt, de most mást akarok.

Super Mario Sunshine! El is kezdtem. Tetszik. Ez az egyetlen Mario játék, melynek komolyabb története van. A lényege az, hogy Mario, Peach hercegnő, és Toad nyaralni készülnek a Delfin szigeten (Isle Deflino). Ez az a sziget, ahol az év minden szakaszában süt a Nap, ez adja a lakók boldogságát. Ám, amikor Marióék megérkeznek, furcsa dolgoknak lesznek szemtanúi. Minden össze van festékezve, az ég borult, a lakók bosszankodnak. A sziget közepén álló hatalmas Shine Sprite elvesztette az erejét. Mariót hirtelen letartóztatják, és gyorsított eljárás keretében elítélik, ugyanis a szemtanúk meg vannak győződve arról, hogy Mario fizimiskájával tökéletesen megegyező alak csinálja a galibát. Csak ők nem látták még Shadow Mariót, aki a problémák valódi okozója. Csakhogy Mario büntetést kap, addig nem hagyhatja el a szigetet, amíg nem tisztítja meg a szigetet. Persze Mario nincs egyedül, a hátulján levő FLUDD (Flash Liquidizer Ultra Doushing Device) egy többfunkciós kütyü, mely vizet spriccel magából, ezzel tudjuk megtisztítani a szigetet. És nagy segítségünkre lesz, sok ellenséget ezzel tudunk megölni azáltal, hogy meglocsoljuk az ellenséget körülölelő festéket, vagy befecskendezzük a szájába a vizet, így megfekszik a hirtelen kapott sok víztől, és rá kell taposni a hasára. De többféleképp lehet megölni ellenfeleket. Van egy bossfight, ahol szerintem eléggé gusztustalan módon kell megölni az ellenfelet, de majd akkor írok erről. De 3 Shine-t (miután itt nem csillagot kell összegyűjteni) sikerült összeszerezni. Vajon meglesz a 120? Én mindent megteszek érte.

2011. július 9., szombat

Preparing for Super Mario Sunshine!

Közel egy hetes gamer-szünet után tegnap ismét elővettem GBA-n a Super Mario Worldöt, meg van nyitva mind a 96 kijárat. És valóban elment mindent, összeszámoltam magamban, hogy 70 pályán lehet összesen megszerezni a Yoshi érméket, nekem 49 pályán sikerült. Ez pont 70%. Ahol nem sikerült megszerezni, annak általában két oka van.

  1. Elvileg meglett volna, de meghaltam, és a pályafelező után voltam, ott meg nem menti el az addig megszerezett Yoshi érméket. Bosszankodtam is magamban egy néhányszor emiatt.
  2. Vagy a pálya nehézsége miatt nem voltam azon, hogy meglegyen mind, vagy kerestem, de annyira el lett tüntetve 1-2, hogy egyszerűen nem lett meg.

De dolgozni fogok azon, hogy meglegyen mind, hiszen csak így lehet tökéletesen, 100%-ra kész a játék. Egyébként tetszik a játék, van egy pár újdonság benne, amiről akkor tudtam, hogy benne van, de valahogy kiment a fejemből. Például beszéltem arról, hogy immáron Luigi nemcsak megkapta a saját jellegzetes küllemét, hanem egyedi tulajdonságai is vannak, magas ugrás, például. De azt totál elfelejtettem, hogy ha Luigi üli meg Yoshit, akkor Yoshi nem nyel le semmit (kivéve az almákat), hanem ki lehet köpni, akár rá a következő megjelenő ellenfélre. Ötletes.

Most erre a hétvégére hazajöttem Békéscsabára, és elhatároztam, hogy megkeresem a Super Mario Sunshine tesztet és végigjátszást (576 Konzolosok), és nekikezdek a játéknak, ha visszamegyek Pestre. A végigjátszás elég nehezen lett meg, kicsit kellett is rámolni. De előkerült. Elkezdtem olvasni a tesztet, és valahogy előjöttek azok a bizonyos rossz érzések a játék iránt, de ugyanakkor azok a kellemesek is, mert akármennyire is bosszantott, hogy akkor hogy szenvedtem vele, azért nem 1 pontot adnék rá 10-es skálán. De változott a játékokhoz való hozzáállásom is az évek során, én is változtam, és kíváncsi vagyok, hogy így hogy menne a játék, bízok benne, hogy sokkal jobban. Előkerült egy jópár végigjátszás: The Legend of Zelda: The Wind Waker, Golden Sun: The Lost Age, és Wario World. Ezeket is elviszem, és el fogom olvasni.

Érdekes korszak volt ez a 2000-es évek eleje, jó visszaemlékezni rá. Ma már azért teljesen más olvasni az 576 Konzolt, ahogy tisztán látok, esküszöm, nem hittem volna, hogy igaza van Martinnak a Nintendo ügyében. De a Stadlbauer mostani ténykedése teljesen az 576-ot támasztja alá. Ezek után teljesen nyilvánvaló, hogy ez mindig is így volt. Az egyik ismerősöm szerint, amíg a hivatalos magyar Nintendo forgalmazónak azzal a kevesebb eladott példányszámmal is van egy biztos vásárlói bázisa, melyek bevételei bőven fedezik a Stadlbauer (siralmasan szegényes) tevékenységét, addig nem érdekük új vásárlóbázist kialakítani, egy stabil Nintendós közösséget létrehozni. Ha így állunk, akkor nekem sem érdekem támogatni őket.

2010. március 13., szombat

Super Mario Sunshine – Van még esély?

Szerintem már ide is megírtam, hogy 4-5 éve mekkora nehézséget okozott a Super Mario Sunshine. Azóta többen is noszogattak, hogy próbáljam meg még egyszer, menni fog. Hát, nem azt mondom, hogy a másik szava nem ér számomra semmit, de leginkább magamban kell éreznem, hogy meg kell próbálnom. És ez az érzés eljött tegnap este. Hát gondoltam megpróbálom. Az előző 35 csillagos eredményemet még korábban kitöröltem, amikor beszereztem a Pikmint, mert 19 blokk kellett neki, és akkor még csak 59 blokkos kártyám volt. Na de tegnap megpróbáltam. A grafikája a Super Mario Galaxy után kissé lesújtott. Nem rossz, meg nagyon szép, de azért a Super Mario Galaxy élénk színvilága valamiért közelebb áll hozzám. ^^' A Super Mario Sunshine-é meg olyan sötét, fakó, talán ez is egy kicsit taszított anno a játéktól. De most el tudok tekinteni tőle, miközben játszok. Három Shine Sprite-tal kezdtem, hát csak reménykedni tudok, hogy sikerrel fogok járni. De fel vagyok készülve arra, hogy lesznek itt még problémák. Bár a kék érme könnyű megszerzése jó jel volt. Az, amelyik a Delfino Plazában van, ha lelocsolod az x-et, és a másik x-ért megyek. Ezért régen legalább fél órát futkostam, most pár perc alatt sikerült. Amivel érzem, hogy komoly gondok lesznek, az a Shadow Mario üldözése. Azért oda kell ügyesség, hogy pontosan eltaláljuk, és még üldözzük is. Az mintha rémlene, hogy lehet futás közben is spriccelni, de nem próbáltam. De az a nosztalgikus érzés, ahogy először járok a Bianco Hills pályán, mint akkor, azért elfogott. Könnyen ment. Nagyon kíváncsi leszek, hogy most meddig jutok el, én mindent megteszek, hogy akár a 120 shine-ig is eljussak. És akár meg is szeressem a játékot.

Azért érzem, hogy kellett ez a nagy szünet. Hisz akkor megélni a Sunshine nehézségét, látni, hogy az elődeihez képest a Mario Kart: Double Dash!! milyen gyengén muzsikál, meg hogy milyen unalmassá tud válni a Mario Party 5, azért rendesen kiábrándított a Mario játékokból, ekkor volt az (2005. második felében) hogy majdnem félévig a konzolok felé sem néztem. És kellett látnom a Super Mario 64 DS-t, a Mario Kart DS-t, a New Super Mario Bros.-t, és Wiis társaikat, hogy visszatérjen a hitem a Mario játékokba. A hitem régebben visszatért, de az, hogy képes vagyok felvenni a küzdelmet a játékkal, azt csak tegnap éreztem. Őszintén remélem, hogy nem marad végigjátszatlan a játék.

Új rekord a Tetris DS-ben: 184 sor. Azért nagyon szépen elvittem a 170. sorig, de már úgy kellett nyomkodni az A-gombot, hogy egyáltalán lássak valamit, belefájdult az ujjam. Utána már elvesztettem az uralmamat a játék felett. De szerintem nem kivitelezhetetlen a 200 sor. Ma mindenképp megpróbálni.

A Maths Trainingben meg elértem a 2-es szintet. Nem volt nehéz, itt az eleje nagyon könnyű. De kipróbáltam több módját a játéknak, azért nem lesz minden ilyen könnyű. Az ún. "létra-kivonás" jobban megdolgoztatja az agyat. Az a lényege, hogy van egy szám, pl. 174.280, és mindig ki kell vonni belőle 17.428-at, tehát a különbségéből is. És ezt addig, amíg az eredmény nem lesz 17.428. A másik, ami kicsit komolyabb, az a maradékos osztás. Kicsit bezavart, hogy 2 számot kell beírni. Aztán jöttem rá, hogy miről is van szó. Úgyhogy nemcsak 9+7-et kell összeadni, hanem jönnek a nehezebbek is.

2010. január 22., péntek

1991-2010

Még mielőtt bárki is megijedne, gyorsan leszögezném, hogy nem halt meg senki. ^^' De a New Super Mario Bros. Wii még mindig a hatása alatt tart. Spoiler Ilyen jól megrendezett jelenetet egy játékban még életemben nem láttam. És valahogy annyira logikusnak tűnt az egész. Nincs meg a harmadik érme, biztos ott felejtettem valahol. És amikor először harcoltam Bowserrel, gyakorlatilag Hercegnő miért is ne fordíthatná el a fejét? Annyira fél, retteg Bowsertől, hogy látni sem bírja. És amikor legyőzöm, nekem még az is logikus volt, hogy Hercegnő nem fordítja hozzánk a fejét azonnal. Biztosan fél még, hogy ott van még, vagy már elment. És amikor megjelenik... Ha nekem valaki pár éve azt mondja, hogy egy Mario játék miatt egyszer meg fog hűlni a vér bennem, biztos kinevetném. És tessék... Megtörtént. De annyira ártatlanul várom, hogy jöjjön már, biztos csak a hatást akarták fokozni azzal, hogy Hercegnő nem néz felénk azonnal, és nézd meg... Hát SIKERÜLT fokozni a hatást!!! spoiler vége

Miközben hallgattam az ALI PROJECT: Kinjirareta Asobi dalát, úgy végigfutott bennem a Mariós korszakom. Ahogy 1991-ben Dévényi Tibor: Elektor Kalandor műsorában meglátom Mariót, és megismerem ezt az egész videojáték fogalmat. És abban az évben megkapom a NES-t. Majd életem egyik legjobb játékának tartott Super Mario All-Stars 1993-ban a Super Nintendo konzollal együtt felejthetetlen éveket töltök. Majd 1996-1997-ben meglátom a német RTL-en a Super Mario 64 reklámot! Mario 3D-ben! Igen, ez kell nekünk, gondoltam magamban! Mario Kartok, Mario Golf, minőségi spinoffok. Game Boy Advance, GameCube, ahogy 2005-2006 között beleőrülök a Super Mario Sunshine-ba, annyira nehéz. Majd egy kisebb passzív időszak, melyet érdemben csak 2008-ban a Super Mario Galaxy tör meg. Felejthetetlen online multik a Mario Kart Wiivel és a Super Smash Bros. Brawllal! Azt gondoltam, ennél többet úgysem kaphatok, és itt van a New Super Mario Bros. Wii!

Hát ez a Nintendo! 2010-ben 25 év után is van még a tarsolyában! Amivel ilyen hatást kelt a rajongóiból! Nagyon tiszteli a retro játékosokat, nem hiába a Virtual Console, de nem hagyja, hogy belefásuljunk abba a tudatba, hogy bezzeg a régi szép idők... Már most előre megírom, hogy hatalmas legendaként fogunk emlékezni 20-25 év múlva a New Super Mario Bros. Wiiről! Az egész Mario szérián végigmentek a játékok, elvoltam azzal a gondolattal, hogy kedves tájakkal megáldott játék vízvezeték-szerelő hősünkkel, mely azért keményen megizzaszt itt-ott, és jön ez az APRÓSÁG, még nálam átírja az egész Mario játékokról alkotott fogalmamat. Így azért más lesz nézni a Mario játékokat.

2009. június 15., hétfő

Segítő-funkcióval lesz ellátva a New Super Mario Bros. Wii

Ma került fel a Gamer365-re a hír, miszerint a New Super Mario Bros. Wii játékban lesz olyan funkció, ahol helyetted játsza a gép a játékot, ha kéred. A hír itt olvasható. Inkább ide írom le a véleményem, mert ami ott van... arról inkább nem írok véleményt, mások megtették helyettem ott. Megmondom őszintén nem értem, hogy ez miért háborítja fel a játékosokat. Illetve tippeim vannak. Szerintem a nagy többséget nem az idegesíti, hogy beletették ezt a funkciót, mert azt szerintem ők is felérik ésszel (én vagyok ennyire optimista) hogy opcionálisan választható, tehát te magad döntöd el, hogy használod-e vagy sem. Szerintem a legtöbben a Hardcore mivoltjukat féltik oly módon, hogy majd sokkal többen fogják azt mondani, hogy végigvitték a játékot, eme segítőnek köszönhetően. Hát fű. Ha ez minden bánatuk, akkor erre már nem lehet szalonképesen válaszolni, ez már mindennek az alja. Ráadásul olyanok szólalnak fel, akiknek jóformán semmi közük nincs a Nintendóhoz. Különben is. Ez már hír volt pár hónapja, hogy az új Zelda játékban benne lesz ez a funkció. Igazság szerint, ha belegondolunk, akkor várható volt, hogy előbb-utóbb ebből valóság lesz, mert a Wii az a konzol, amely szinte mindenkit meg akar szólítani, játékra csábítani. Az, hogy volt idő, amikor ez a Hardcore réteg kárára ment... hát valamit valamiért. De ez a segítő-funkció sok problémára nyújt megoldást. Néhány éve volt cikk a néhai 576 Konzolban, miszerint a megvásárolt játékok 80%-a végigjátszatlanul porosodik a polcon. Nyilvánvaló, hogy az az oka, hogy annyira nehéznek találja az illető a játékot, hogy már a motivációját is elveszi, hogy még egyszer végigjátsza. Hát itt a saját példám: Super Mario Sunshine. Annyit idegeskedtem rajta, hogy már otthagyom a polcon, egye meg a por a játékot. Ha azt látom, hogy 2 és fél, 3 órát szenvedtem egy Shine-ért, akkor azt mondtam magamban, hogy nem éri meg. És igen, inkább legyen benne, minthogy ott álljon a polcon parlagon. Most még csak ennyit tudni, hogy benne lesz ez a funkció, de hogy pontosan mit tartalmaz, még nem tudni.

2009. április 15., szerda

Csak pozitívan!

Már az önmagában fantasztikus dolog, ha ne adj Isten a média arra vetemedik, hogy pozitív színben tűntesse fel a videojátékokat. A Metropol 2009. április 9-ei számában így tett. Azt írták benne, hogy nem erőszakos játékok nevelnek, és együttműködésre, segítőkészségre késztetik a játékosokat. Jó érzés volt olvasni. De ez még mind semmi! Egyik példaként a Super Mario Sunshine-t hozták fel! És elmesélték a játék történetét hibátlanul! Mire föl ez a változás? :-O

Egy apró hiba van, hogy a Sunshine-t Wiis megjelenésre írták, holott tudjuk, hogy GC-re jelent meg. De ez legyen a legnagyobb probléma, már az önmagában nagyon szép. Csak hát elég nagy szívfájdalmam, hogy pont ez a játék... Biztos ide is leírtam már, hogy megjártam, és mennyit idegeskedtem a játék miatt. De most, ha akarnám se tudnám újrakezdeni, mert a mem. kártyám tele van, és kitöröltem, mert kellett a Zelda OoT-nek a hely. Talán majd egyszer...

2009. február 3., kedd

Casual vagy Hardcore gamer?

Tegnap a Gamer365 fórumán vetette fel valaki a témát. És hogy őszinte legyek, meglepett, hogy több idősebb játékos Casual gamernek vallotta magát. Mondván, hogy a munkából hazajövet már nincs erejük, meg idejük játszani annyit. Én is kifejeztem álláspontomat affelől, hogy mennyire megváltozott az egész videojáték kultúra. Ez rám is nagy hatást gyakorolt. Régen az SNES-es, N64-es időkben szinte az összes játékot, ami megvolt nekem, szinte mesteri módra vittem végig. A GameCube azonban rengeteg sok negatív nyomot hagyott bennem. a Super Mario Sunshine adta nehézségek, a a GC-s folytatások középszerűsége (Mario Kart DD!! szerintem a leggyengébb a Mario Kart sorozatban, és a Mario Party is nagyon rossz lett). Azóta jóval kevesebet játszok Nintendón. És igen, elsősorban a kudarctól való félelem miatt. Egyedül a Zelda játékok, amik visszahoztak valamennyit a régi életerőmből.

A másik ok, ami miatt lényegesen kevesebbet játszok az az, hogy azt tapasztaltam, hogy nálam az első végigjátszás után elmúlik a játék varázsa. Ezt leginkább akkor a Super Mario 64 120 csillag szerzése után éreztem meg, hogy hiába veszem elő még egyszer a SM64-et, már nincs meg a varázsa. Ezért egy olyat próbáltam meg, hogy kevesebbet játszok egyszerre, de továbbtartson a játék élménye. De akkor meg az jut eszembe, hogy mennyi végigjátszatlan játékom van. Vezetek erről egy nyilvántartást: http://backloggery.com/options.php?user=supermario4ever
És akkor felmerült bennem a kérdés, hogy melyik jobb? Inkább játszunk végig egy játékot 36 nap alatt 1 órán keresztül, vagy 3 nap alatt 12 órán keresztül? Az első verzió, a régi időkben, amikor még rövidebbek voltak a játékok, akkor sokkal inkább megállta a helyét, de mostanság... Amikor annyi játék van, hogy alig tud választani az ember, akkor mi a jobb. Igazából az, hogy rengeteget Minish Capeztem egyhuzamban elgondolkodtatott, hogy talán mégsem annyira rossz dolog egyszerre sokat, de pár nap alatt végigvinni a játékot. Szóval szerintem át fogok állni a sokat kevés ideig sémára, és így fogom végigvinni a Super Mario Galaxyt.

2009. január 31., szombat

Meddig érdemes elmenni?

Ezt a kérdést már a Super Mario Sunshine idejében is feltettem magamban kb. 3 éve, de lehet, hogy 4 is megvan. Amikor egy-egy Shine Sprite-ért rengeteget vergődtem, és mégis alulmaradtam. Nem hittem volna, hogy lesz Zelda játék, mely hasonló sorsra jut. De úgy tűnik a Twilight Princessnek ez adatott meg. Van egy rész, amit 2 óra szenvedés árán sem tudtam megcsinálni. Már írtam korábban, hogy ott tartok, hogy Kakariko Village-be el kell kísérni a szekéren ülő Telmát és Iliát. A vaddisznóháton ülő Moblint már le tudom verni, ki is nyitom a zárat, de amikor hat lyen hülyeség jön (nem tudom név szerint, és hogy őszinte legyek nem is érdekel), meg 2 sas. És tüzes nyilakkal, meg bombákkal dobálják meg a szekeret. Az jó dolog, hogy Telma, aki vezeti a szekeret, tudja az útvonalat, de amikor megég a szekér, akkor pánikszerűen letér az útról. És utána annyira rossz, mert nekem kell eloltani a tüzet, ami marha nehéz, mert bumeránggal kell lóháton ülve becélozni, de még közben az ellenségeket sem ártana leblokkolni, hogy legalább ne ártsanak többet, de a kocsi prioritást élvez. De egyszerűen nem megy. És ilyenkor szoktam azt mondani magamban, hogy nem fecsérelem az időt ilyen hülyeségekre. Most ne értsetek félre, nem riadok vissza a nehézségektől, de aminek nem látom értelmét, azt abba szoktam hagyni. Mert szerintem semmi értelme nincs annak, hogy egy játék miatt idegroncsok legyünk, szerintem nem emiatt játszunk, hanem a játékélményért. És lehet egy játék nehéz, az csak növeli az élvezetet, meg harcolni kell, hogy minél jobbak legyünk, de nem érdemes halálra idegesíteni magunkat, ha akármilyen módszert is dolgozunk ki, mindig alulmaradunk.

A Twilight Princess amúgysem először okozott csalódást. Több ilyen “titok nyitja” annyira bárgyú, fáradt, mintha már nem lett volna több ötlet. Például, amikor másodjára vagyunk farkasok, és a Kakariko Village-ben kellett a könnycseppeket összegyűjteni, és az egyik házba is be kellett menni, amit egy csak farkasszemmel látható bogár felrobbant. Én akkor azt hittem, hogy valami módszerrel el kell oltani a tüzet, de semmi mást nem kellett csinálni, mint kilépni a házból, hadd égjen össze. Na mondom, nagy ész kellett ehhez. A másik nagy csalódás akkor volt, amikor harmadjára kellett farkassá változni, és felgyújtják a hidat. Akkor azt hittem, hogy át kell ugrani valahogy a tüzet, de nem. Leugrani a hídról. Hadd égjen össze a híd. A másik ami miatt csalódás volt a TP, hogy annyira látszik, hogy az Ocarina of Time fölé akartak kerekedni, hogy az egész erőltetett lett a végére szerintem. A jelenetek, meg sok minden, érződik, hogy nagyon hatást akartak kelteni az emberekben, de ez már a másik véglet. Az Ocarina of Time is hatásvadász, de mégis más. Természetes az egész. Ezáltal a TP-s szereplők is esetleg ellenszenvesek lehetnek. Én legalábbis nagyon nem szeretem Iliát. De ez már részletkérdés. De a számomra megoldhatatlan küldetések, a fáradt továbbjutási lehetőségek, és a mesterkélt hatásvadász jeleneletek, számomra elég ahhoz, hogy a TP igencsak hátul legyen a képzeletbeli Zeldás listámon. Sőt, ha őszinte akarok lenni, akkor eddig sereghajtó.

2008. augusztus 29., péntek

Félsiker

Hát sajnos a tervezett 8 óra leredukálódott 3 órára. Eleve csak 23 órakor tudtam elkezdeni, mert átjött az egyik unokatestvérem, akivel szoktunk játszani. Nyomja a Super Mario Galaxyt, nagyon jól megy neki. Aztán Brawloztunk. A mai nap nem az én napom volt ^^' Linkkel ma nem ment úgy, ahogy szokott menni. Többször nem sikerült a Final Smash, mert félrecéloztam -_- Aztán elterveztük, hogy megcsinálunk 400 Smasht, hogy megszerezzük Toon Linket. Aztán, amikor láttam, hogy még csak 128 van, na mondom magamban, itt lehetünk reggelig, akkor se lenne meg ^^' De jókat játszottunk. Szeretek is az unokatestvéremmel játszani, mert nem fölényeskedik, amikor nyer, hanem játszik. És ez nálam nagyon fontos multiplayerben.

Na de a Final Fantasy IX. Sajnos annak ellenére, hogy 3 órát játszottam a játékkal, csak alig több, mint 1 óra mentés került rá. Most négyen vannak a csapatomban: Garnet, Zidane, Vivi és Steiner. És sajnos a 2 lány (szerintem Vivi lány) elég hamar meghalt. És ezzel saját magamnak tettem nehézzé a játékot, mert a lányoknak is volt erejük bőven. Hiányoztak az ő képesseik. Steiner és Zidane is meghaltak, így újra kellett kezdenem az utolsó mentésponttól. A legszivatósabb a jégbarlang, mert ott sehol nem lehet menteni, és elég hosszú. A legszemetebb az egyik mamut, aki HP cserére "invitál". Volt már olyan, hogy elvette Steiner 305 HP-ját, és odaadta az ő 129-ét. Jobb üzletet is kötöttem már... Ezek szerint a jégbarlangban a legvégsőkig ki kell tudni tartani, mert ha túl hamar töltjük fel a HP-nkat, bármikor jöhet egy mamut és orvul elveszi a miénket. Aztán még ami nagyon nehéz, a Black Waltz no. 1 ellenfél, akinek van egy óriás fókamutánsa (nem tudom a nevét ^^') és nem szabad eleinte a fókát támadni, mert ez a fekete keringő nevezetű emberke ráfigyel, és HP-val tölti fel. Előbb az embert kell megölni, és utána jöhet a fóka. Elég nehéz, mert itt csak Zidane van, és amikor támadhatna, mindig "megvárja", amíga fóka támad, és utána jön ő. Ez akkor probléma, amikor Potiont adnék Zidane-nak. Nem egyszer jártam úgy, hogy akkor lett vége. Szóval nem könnyű a játék, DE!

Mégsem készít ki annyira, mint a Super Mario Sunshine anno. Mert itt lehet fejlődni, aztán erősebben visszatérni. Ha nem megy, nem baj. Fejlődünk, és erősebben visszatérünk. És ez azért nem idegesítő, mert annyira jó játék, annyira élvezem, hogy még írni is öröm róla. Ugyanaz a hatás ért el, mint az Ocarina of Time vagy a Link to the Past esetében, amikor először kezdtem el Zeldázni. Amikor még csak hallgattam az OST-t, elgondolkodtam azon, hogy egy 2000-ben kiadott játéknak, nem lesz ez "sok"? Ezt úgy értem, hogy grafikailag még nem tud olyan sokat a játék PSX-es mivolta miatt, és hogy ez a zene nem lesz-e túlzottan giccses? Remélem érthető, hogy mit akarok ezzel mondani ^^' De a lényeg az, hogy nem érzem annak. Egyébként meg grafikailag sem akármi, amit nyújt a játék. Mert bár maga a játék, sokszor pixeles, de a videók sokszor annyira gyönyörűek, hogy esküszöm, talán még GC-n is szépen mutatnának! Egyszerűen nem hiszem el, hogy ilyen létezik PSX-re! csodálatos! És a karakterek személyiségei is annyira emberiek. Garnet aki annyira naiv, és lelkes, Steiner, aki mindig szkeptikus és távolságtartó, idegeskedik minden miatt, de hamar kiderül, hogy csak Garnet Hercegnőt félti. Vivi az esetlen, és végül Zidane, akinek egyetlen gyenge pontja van, a lányok! Nekik soha nem tud ellenállni!

Szóval iszonyat hangulatos a játék!

2008. június 4., szerda

Hogyan is lettem Zelda fan?

A Zelda fanságom kialakulásáról már írtam az első blogpostomban, most egy kicsit más szemszögből szerentém megközelíteni a témát. Igazság szerint a kiábrándultság vezetett ahhoz, hogy tegyek egy próbát 2008. január 25-én a Link to the Pasttel. Hogy hogyan is alakultak a dolgaim?

2005. október 15-én, amikor megújult az 576 fórum, akkor az összes addigi hozzászólás is eltűnt, és egy teljesen új arculattal jöttek elő. Nekem tetszett, bár a régi is nagyon jó volt. Természetesen nem voltam rest megnyitni a Super Mario topicot, melybe ha belenéztek, azért nagyon látogatott topic (volt). Aztán én ebbe a topicba elkezdtem teljesen gyanútlanul olyan információkat megosztani, melyekről azt hittem, hogy mindenki tudott, csak azt akartam hogy egybe legyenek gyűjtve. És teljesen el voltak ájulva, hogy én milyen nagy tudású Mariós vagyok. A tudtom nélkül el is terjedt rólam az, hogy biztos én vagyok Magyarország legnagyobb Mario fanja. De erről nagyon sokáig nem tudtam, és magamról se gondoltam semmi ilyesmit, mert úgy voltam vele, hogy szeretem a Mario játékokat, meg minden. De volt egy vágyam: Szerettem volna összehozni Magyarország Mario fanjait, ezért csináltam egy honlapot a Hungarian Super Mario Fan Clubot. 2006. március 19-én indult, azért eléggé döcögősen. Nemigen tudtam még, hogy hol lehetne reklámozni. De azért beindult a szekér. A honlap bár GPortálos, de a sok információért nagyon sok dicséretet kaptam, amiért ezúton is köszönetet mondok.

És aztán, ahogy találkoztam interneten megismert emberekkel, akkor mondták nekem, hogy "Kíváncsi vagyok, hogy játszik Magyarország legnagyobb Mario fanja" Én meg nézek magam elé, hogy mi van? Én ilyet soha nem állítottam magamról. Valaki itt félretájékoztatta a népet. De akkor nem szóltam, mert úgy voltam vele, hogy ha így látják, hát akkor legyek az. Csak aztán, ahogy elkezdtünk játszani multiban a Mario Kart: Double Dash!!-sal, meg a többi Marióval, és látták, hogy milyen "szerencsétlenül" játszok, akkor vágnak pofákat, hogy "Ez meri magát legjobb Mariósnak nevezni?" De kérem, én soha nem hívtam így magam! Itt valami félreértés van. De én hiába magyaráztam ki magam, hogy ezt nem én állítom magamról, hanem terjesztik rólam, nem érdekelték. És ez egyfajta lelki terhet rótt rám, és így a honlapot is nehéz volt szerkeszteni.

Meg a Nintendo GameCube-ps Mariók is kiábrándítóak számomra. A Double Dash!! szabályos visszafejlődés a Mario Kart 64-hez képest. A Mario Partyk meg nagyon egyhangúvá váltak, pedig az N64-es Mario Partyk nagyon jók voltak. A Mario fociban semmi érdekes nincs, a Super Mario Sunshine meg egyenesen undorító az én szememben, mert rohadtul nehéz. És nem is az, hogy nehéz, hanem nincs meg az a hangulata, mely arra ösztökél, hogy én azt igenis továbbvigyem. A Super Smash Bros. Melee már egy kicsit más sztori. Az nagyon jó játék, de csak egy bizonyos szintet tudtam elérni, és érdekes, hogy nem tudok továbbfejlődni. De nem azért, mert annyira rossz lenne, hanem mert nincs rá késztetés. Egyébként ez a szint nem elégséges, mert társaságokban folyamatosan felsülök. Na majd a Super Smash Bros. Brawl! Azt mindenki imádni fogja! Egy szó, mint száz, az összes GC-s Mariót visszafejlődésnek érzem.

És ezen okok miatt hiába noszogattak, hogy még lehetek jó, nem akartam. Mert ilyen jellemtelen játékok jöttek ki. Be is következett egy hosszabb szünet a konzolos időszakomban, legalább 6 hónapig a gép felé nem néztem. És tényleg úgy tűnt, hogy minden elveszett, amikor 2008. január 25-én jött az egyszemélyes felmentősereg Link személyében, aki nemcsak Zeldát mentette meg, hanem az én konzolos mivoltamat. Az egész konzolvilág átértékelődött bennem, és most már úgy gondolkodom a Mario játékokról, mint egy könnyed szórakozás, hatalmas ügyességi körettel. A Zelda ennél sokkal komolyabb. Bár lehet, hogy a korom is hozta ezt (22 éves vagyok) de én másra vágyom. Egy olyanra, amit a Mario játékok nem tudnak megadni már. Bár a Super Mario Galaxy még helyrehozhat dolgokat...

2008. március 31., hétfő

Napsütés kontra szél

Érdekes dolgok történnek, valahogy nem tudok eligazodni még saját magamon sem. Én már kígyót-békát ordítottam a Super Mario Sunshine-ra, nem tetszik a zene, frusztráló egy-két küldetés, meg hasonlók. Ellenben a Zelda Wind Waker más. Itt is találkozok itt-ott számomra nehéz küldetésekkel, de valamiért nemhogy nem leszek ideges, hanem csak még jobban lázba hoz, hogy csak azért is megcsinálom. Ezt valamiért nem kapom meg a Sunshine-ban. Nem tudom, mert a zenére és a nehézsége nem lehet fogni. Most így, ahogy gondolkodom, a karakterekben (is) lehet a titok nyitja, ahogy a játékban megjelennek. Mario a Sunshine-ban… hogy is fogalmazzak? Annyira szerencsétlen. Nincs olyan hősi megnyilvánulása. A játékban ahogy mozog, ahogy megnyilvánul, amilyen arcot vág, amikor megsebződik. Annyira nincs olyan… “hősies” kisugárzása. Ellenben a Super Mario 64-ben volt valami normális megnyilvánulása. Éreztem, hogy alkalmas arra, hogy megmentse Hercegnőt, de a Sunshine-ban nem.

És akkor mi van Linkkel? Hisz ő egy a Wind Wakerben egy 12 éves gyerek. Ő teljesen más. A játékban is azt a hangulatot adja, hogy ő egy kiválasztott, és ő ezzel tisztában van, és megmutatja, hogy méltó is rá. És igen! Méltó rá! Mesteri módon tud bánni a karddal, és engedi, hogy megtanuljunk bánni vele. Ezért írtam azt, hogy nagyon sokat számít a karakter, akit irányítunk. Link, ezalatt a bő 2 hónap alatt, amióta aktívan Zeldázok, elérte nálam azt, mint játékkaraktert jobban szeretem, mint Mariót.

2008. február 20., szerda

Egy jó játék ismérvei

Amióta Zeldázok, azóta egy kicsit átértékelődött bennem a játék fogalma, hogy mitől lesz egyáltalán nekem jó egy játék.

Elsődleges szempont nálam maga a karakter, akit irányítok, hogy az szerethető legyen, tudjak vele azonosulni. Talán ezért szerettem meg nagyon a Zeldákat, mert Link számomra egy borzalmasan szimpatikus karakter, nagyon megszerettem. És a Mario Spin-offokban (másodrangú Mario játék, mint pl. a Kart és a Party széria) is azért választom mindig Yoshit, mert nagyon szeretem.
Azért azt el kell ismerni, hogy a Nintendo nagyon kreatív karaktereket alkotott a közel 30 éves konzolos múltja alatt. És szinte mindenki megtalálja az ízlésének megfelelő karaktert. Én például Linkben. De olyan magas szinten, hogy katarzis-élményem volt. Ennyire egy karaktert se szerettem meg. Viszont számomra van mélypont is. Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de a Starfox karakterei a Nintendo-kreativitás legalja. Én nem tudom hogy lehet ilyet kitalálni, hogy egy róka mászkál az űrben egy galambbal, egy csacsival, egy békával, és egy szemüveges öreg nyúllal. Sokan elismerik a Starfox szériát, mint játékot, sőt még lehet hogy én is jól eltudnák játszani vele, de hogy a karaktereket nem tudnám megszeretni onnan, az is biztos. A Metroid Samus Aranja egy érdekes szituáció. Bár egyre sűrűbbek a főhősnők, de hogy egy másik bolygón egy nő mentse meg az ottani világot, az egy kissé paradoxon. Bár el kell ismerni, hogy Samus igencsak szexi, szóval még a Metroidokkal is jól el tudnék játszani. Illetve próbálkoztam is a Metroid Prime-mal, de olyan szinten felsültem, hogy 5 percnyi játék után úgy elakadtam, hogy feladtam, mert nem találtam kiutat. A Kirbyről meg azt hiszem, hogy nem kell beszélni, mert az önmagában egy csoda. A Kirby játékszéria nem is itt mondja fel a szolgálatot, hanem a pályák végtelen egyhangúsága. Annyira egyformák pl. a Kirby’s Adventure-ben a pályák, hogy teljesen összefolynak az emlékeimben, semelyik válighoz nem tudok kötni pályát. A Mario meg alap. Viszont a Sunshine azért mondott nálam, mert mindig amikor medúzára rálépve ezerrel kell vágtatni a piros érméért, és amikor nekiütköztem valaminek, akkor ugye automatice kampec. Már az is idegesítő, hogy elrontottam, de amikor Mario a vízbe esik, minek kell Mario fejét felém fordítani? Nem elég, hogy a Halál-zenéje rettenetesen frusztráló (nekem) de hogy lássam Mario fejét halottként? Ez olyan, mintha a játékkészítők azt akarnák megmutatni, hogy nézd meg, mit tettél vele! De miért a Sunshine-t hozom fel, amikor a többi Mario játékot imádom? 🤔 Mindegy.

Második nagyon fontos dolog a zene számomra. Eleve játékzene-őrült vagyok, rengeteg játékzene van a gépemen, de egy játéknál kulcsfontosságú, mert nagyon befolyásolja az adott hangulatát, nagyban emeli a játékélményt. Azt gondolom, hogy nem kell ecsetelnem azt, hogy mennyire kiábrándító az idegesítő zene.

Hát nagyjából ennyi.

2007. november 25., vasárnap

Furcsa következtetések

A minap beszélgettünk a Matilddal MSN-en, és firtatta, hogy miért vagyok gyenge GC játékokban. Azt hiszem, hogy a válasz egyértelmű. Mivel én már elég régóta játszok, ezért nekem van viszonyítási alapom. És az összes Nintendo konzol közül a GameCube-ról mondható el részemről, hogy a legkevesebb élményt nyújtotta. Azért sokat Super Smash Bros. Melee-ztem, meg Sunshine-oztam, meg Mario Kartoztam, és a többi, aki visszaolvassa, az láthatja is, és egyszerűen az volt az érzésem, hogy ugyan jót játszottam, de később nincs kedvem elővenni. Nem hinném, hogy bennem van a hiba, meg az én 21 évemben, mert ma is néha előveszem az SNES-t, és végigviszem pl. a Super Mario All Starson belül az egyik játékot. És ott egyértelműen azt érzem, hogy nemhogy jót játszottam, hanem kis idő múlva megint elővenném játszani (persze elő is veszem ^^') De ez nagyon sok mindentől is függ. Most teszem én azt egy 15 éves gyerek, aki teszem én azt 3-4 éve játszik, megint másképp látja a dolgokat. Mert ha ő azt csinálja, vesz egy GameCube-ot, és imádja. És úgy dönt, hogy utólag beszerzi az összes régi Nintendo konzolt, az szeretni fogja a GameCube-ot is mellette. De én, aki már akkor SNES-ezett, amikor a konzol aktuális volt, és aktívan éltem ilyen téren ebben a korban, az teljesen másképp látja a dolgokat. Nekem a GameCube egy olyan konzol, mintha a Nintendo tudja, hogy semmi esélye nincs a PlayStation 2-vel szemben, de mégis szolgálják ki a megmaradt Nintendo fanokat, nesze nektek egy konzol. Még a Nintendo 64 is sokkal életképesebb konzol volt, holott szerintem a cég már akkor tudta, hogy a kazettás rendszernél megmaradni nagy merészség a PlayStation mellett. Szerintem úgy gondolkodtak a Nintendo 64-ről, hogy a szupererős hardware-e miatt majd nagyokat fog szólni az eladásokban, hát ez sajnos nem így lett, és a GameCube számomra egy ilyen “végső elkeseredésben készült” konzol lett. De mi van/lesz a Wii-vel? A Wii egy új életforma. Erről beszélni nem lehet, ezt át kell élni. Szerintem a Wii-ben bele fogok húzni, és nagyon erős leszek, ha érzek életerőt majd a játékokban, akkor tutira elmondhatom majd magamról, hogy profi leszek az összes Wii játékban, ami a tulajdonomba kerül. De ez még a jövő zenéje. Lehet, hogy nem is annyira távoli ez a jövő?

(Importálva a http://www.smb.gportal.hu oldalról)

2007. augusztus 16., csütörtök

Önmagam védelmében #2

Már írtam korábban a honlapomon, hogy miért vagyok gyenge a Nintendo játékokban újabban, most ismét erről szeretnék beszélni, csak most más szemszögből. Számtalanszor mondtam már, hogy 16 éve játszok. 16 év rengeteg idő. Ezalatt a hosszú idő alatt valahogy elveszett az a régi érzés, és erről nem a Nintendo tehet. Egyszerűen arról van szó, hogy a Nintendo annyira az életem részévé vált, hogy már el is felejtettem, hogy mennyire szeretem. És ezért van az, hogy nem élvezem a játékot, és ezért van az, hogy hiába adok bele mindent, nem elég. Mert a játékon keresztül is átjön, hogy mennyire élvezed pillanatnyilag a játékot. Most nem akarok mentegetőzni, mert Matilda és Krisi is nagymenőzött, meg gúnyolódott rajtam, hogy legyőztek engem, sőt Krisi ha burkoltan is, de számon kérte tőlem, hogy hogy merészelem én Magyarország legnagyobb Mario fanjának nevezni magam, ha simán legyőz engem! Ez az egész nem olyan egyszerű. Nincs rosszabb a megszokásnál. Most gondoljatok bele, hogy sok éves házasok is ún. megszokják egymás jelenlétét 15-20 év után, akármennyire is dúlt köztük a szerelem az első időkben. Mi kell ahhoz, hogy újra élvezzem a játékot? Valami új, amit még soha nem éltem át. Ezért örülök annak, hogy a Nintendo új irányba ment el azzal, hogy a DS-nek van az érintőképernyője, Wii-nek meg a mozgásérzékelője. Az az érzés kézdett megszokottá válni, hogy nyomkodom ész nélkül a controller gombjait. Valami más kell, amit most megkaptam, és hátha minden jobbra fordul. 😅 A Super Mario Sunshine-t egy életre feladtam, de majd jönnek az újabb játékok, és lehet, hogy megint visszanyerem a világ legjobbja címet! Egy biztos, én nem adom fel!

(Importálva a http://www.smb.gportal.hu oldalról)

2006. augusztus 15., kedd

Döntöttem, feladom, kész befejeztem! Nem szenvedek vele tovább!

Nem tudom, hogy ki volt az, aki ennyire nehézre csinálta a Super Mario Sunshine-t! De ez számomra túlontúl nehéz. Olyan nehézséget képvisel, ami nem arra sarkall, hogy “gyerünk, meglátod sikerülni fog” hanem hogy kapcsoljam ki, mert tiszta ideg leszek. Az vagyok most. A Ricco Harborban van abban a nagyon magas ilyen Eiffel-torony szerű (jobb hasonlat híján találtam ezt ki) épületben van bezárva a csillag. Az rendben van, hogy a rámpán kell menni, de egyszerűen nem látom az utat! Egyszerűen fogalmam sincs, hogy merre kell menni! 2 órán keresztül szenvedtem vele, és nem találtam meg a Shine Sprite-hoz vezető utat. Annyira mérges voltam, hogy majdnem földhöz vágtam a Joystickot. Mellesleg azt gondolom, hogy elég magas az ilyen “gyerünk, meglátod sikerülni fog” ingerem, ha 14 évesen 2000-ben 120 csillagra ki tudtam játszani a Super Mario 64-et. És mindenki azt írta az 576 fórumba, hogy a Super Mario 64 sokkal nehezebb. Nem tudom, hogy miben de hogy ez nincs így, erre a nyakamat tenném. Jó, nehéz a Super Mario 64 is, de az épp csak annyira nehéz, hogy érzem azt, hogy többszöri gyakorlás után igenis sikerülni fog, ellentétben a Super Mario Sunshine-nal. Ha ezek után nekem valaki azt mondja, hogy jobb, ha nem kezdek el Zeldázni, nem biztos, hogy igaza van. Mert az megint más. Ahogy elnéztem, ahogy Bálint (Metalsonic) játszik, ha van ott mellettem valaki, aki mondja, hogy mit kell csinálni, érzem, hogy meg tudnám csinálni. De a Super Mario Sunshine-t inkább majd évtizedek múlva. 😃

(Importálva a http://www.smb.gportal.hu oldalról)

2006. március 26., vasárnap

Az első

Úgy döntöttem, hogy blog írásába kezdek a honlapon belül. Persze, nem a magánéletemet fogom kitárgyalni, hanem Nintendós élményeimet fogom megosztani veletek. Remélem, tetszeni fog nektek.

Nagyon nehéz a Super Mario Sunshine. Én 9 hónapja játszottam vele utoljára, 18 Shine Sprite-nál tartottam, amikor annyira nehéznek tartottam, hogy feladtam. De ma beszélgettem erről egy sráccal az 576 fórum Super Mario topicban. De ő bíztatott, hogy ne adjam fel, ő 118 Shine Sprite-nál tart. Először nagyon kétségbeestem, és egy senkinek gondoltam magam Mario játékok terén. Aztán kb. 10 perc múlva megcsillant egy szikra, és azt mondtam magamban, hogy egy igazi Mario fan nemhogy nem adja fel, nem is adhatja fel. Ezért elővettem 9 hónap után a játékot, betettem a lemezt, és játszottam vele. A táj nagyon magával ragadó, és a játékélmény is nagyon átjön. Végülis egy Shine Sprite-tal gazdagabb lettem. A tintahalas küldetést csináltam meg, ahol le kellett tépni az összes karját, majd az orrából a parafa dugót kell kihúzni, majd az orrát kell kitépni, és ezzel vége. Kicsit morbid, de érdekes. És nem is volt annyira nehéz. Most csak ezt az egyet csináltam meg. És végleg kedvet kaptam, hogy tökéletesre kijátszam a játékot, vagyis megszerzem a 120 Shine Sprite-tot.

(Importálva a http://www.smb.gportal.hu oldalról)