2010. október 9., szombat

Gamer Suara

Néha megmosolygom, hogy egy-egy ismert ember is szokott játszani. ^^ Mindig látogatom a japán énekesek oldalait, hogy na, mikor jelentetnek már meg új kiadványt. Pláne Suara honlapját, mert utoljára egy kislemezt jelentetett meg 2009. október 28-án. Igaz, hogy kijött idén egy koncertalbum, és az Amane Uta mini-album újrakiadott változata, de az sovány vigasz.

Nagyon szeretem, hogy japán hírességek blogot írnak (úgy tudom, hogy ez a világ többi táján annyira nem bevált gyakorlat), ezzel is emberközelivé teszik magukat, és az egész énekesi karrierjüket. Suara blogjában arra voltam kíváncsi, hogy 2007-ben körülbelül mikor vágathatta le a haját. Azt láttam az Ichibanboshi kislemezén, mely 2007. február 28-án jelent meg, hogy akkor még hosszú haja volt, de nem sokáig maradt meg, ugyanis márciusban már rövidebb hajjal mutatt magát a blogjában.

És furcsamód itt találtam képeket róla konzolok közegében.

2007. január 26-án arról írt, hogy amikor főzni támad kedve, de unja a sablonos recepteket, akkor mindig előkapja a Nintendo DS-ét, és az egyik programból (melynek egyike miatt ezen időkben sokan átkozták a Nintendót, hogy mi az, hogy ilyen programjukkal sikeres a cég), néz ki érdekes recepteket, és az eredmény elmondások szerint sokkal jobb. No azért remélem, a többi Nintendo játék sem áll tőle messze. ^^

Az eredeti blogpost itt olvasható:

http://www.fixrecords.com/suara/diary/2007/01/

2007. február 15-én a FIX records cég elnöke mindenkinek ajándékozott egy PS3-at, így Suara is kapott egyet. Én is szeretnék egy olyan cégnél dolgozni, ahol csak úgy ajándékoznak egy PS3-at... Hallomásból tudja az énekesnő, hogy a PS2 használata gyerekjáték, de neki abban sincs gyakorlata, de mi majd meglátjuk mennyire nem tud játszani. Jó dolog az önbizalom. Aztán közli velünk, hogy ha más nem, annak örül, hogy lehet Blu-Ray discet, DVD-t nézni, meg SACD-t hallgatni (legalább van hol hallgatnia az általa kiadott SACD-ket). Végül azt mondja a saját konzoljának, hogy szeretné egy kicsit használni. Aranyos. ^^

Az eredeti blogpost itt olvasható:

http://www.fixrecords.com/suara/diary/2007/02/

Mindegyik kép Suara hivatalos weboldaláról származik!

http://www.fixrecords.com/suara

A PS3-as szöveg fordításáért köszönet bagszinak. ^^

Nincsenek megjegyzések: