Újabb könyv a flamand irodalomból

Kicsit késett, 1 hetet vártam az Antikváriumos könyvrendelésre, de végül megérkezett Hugo Claus: Mendemondák (De geruchten) című könyve. Ez egy nagyon friss regény, 1996-ban íródott, magyarul 2000-ben jelent meg. Nagyon furcsa történet, az igazat megvallva, komolyan utána kellett olvasnom, mert amikor online formában elkezdtem olvasni, oda jutottam magamban, hogy ez valami rettenetesen unalmas olvasmány. Azt érzékeltem, hogy a nagy semmi történik, folyamatosan olvastam vissza a sorokat, annyira nem maradtak meg bennem a történések. Azt hittem, hogy én nem olvasok kellő figyelemmel (előfordul nálam még egy nagyon érdekes olvasmánynál is, hogy vissza-vissza kell mennem pár sort, mert ha elkalandozik a gondolatom, vagy annyira erős volt az előtte lévő pár mondat, hogy azt fel kell dolgozzam, akkor nem marad meg az, amit éppen olvasok), de nem. Tényleg olyan volt, mintha a semmit olvasnám.

Igazából az egész ott kezdődik, hogy a főszereplő, René afrikai katonai szolgálatból jött haza, Kongóban szolgált zsoldos katonaként. Kongó belga gyarmat volt 1960-ig. A fiú kamaszkora megoldatlan problémái elől menekül az afrikai országba. A történet ott kezdődik, hogy René hazatért Afrikából és otthon megpróbál lepihenni elaludni.

Még csak az első pár oldalról tudok véleményt mondani, de a helyzet az, hogy hihetetlen, hogy átjön az a fajta nihilizmus, hogy egyszerűen nem volt miért hazajönnie. Olyan szintű részletességgel ír le pár percnyi történést az író, hogy lehetőségem van az adott jelenetet átélni a maga teljességében. És azért kellemetlen olvasni, mert hihetetlenül nyomasztó. Mintha a katonai szolgálata alatt semmi nem változott meg Renében, ugyanabba az életbe tért volna vissza, ahonnan elmenekült. És mintha a szülei sem tudnának mit kezdeni azzal, hogy a fiuk visszatért. Ahogy utánaolvastam, a könyv elvileg arról szól, hogy René soha nem lesz képes beilleszkedni a kisvárosi társadalomba és valami rejtélyes betegség kezdi szedni az áldozatait. Ez a betegség a gyarmatosító múlt metaforája, aminek következtében ártatlan embereket mészároltak le. René tehát a gyarmatot jeleníti meg és azért nem képes visszailleszkedni a belga kisvárosi közösségbe, mert a gyarmatosítók nem szívesen emlékeznek vissza a múltjukra.

Furcsa érzés... Ahogy így megírtam a gondolataimat a könyvről és amiket tudok, felerősödött bennem, hogy olvassam el, mert jó lesz. Azt érdemes tudni rólam, hogy sokszor csak akkor kezdek el értékelni egy adott művet (legyen az zene, film, könyv...), amikor annak egy példánya az enyém lesz. Amikor telefonon, online formában olvastam ezt a könyvet, az a gondolat járt a fejemben, hogy ezt szenvedés lesz elolvasni. De most, hogy megvan könyv formájában, olvastam a buszon, ahol tudtam, hirtelen, mintha megváltozott volna a véleményem a könyvről. Talán menni fog.

Egyébként a történet nagyban emlékeztet Hella S. Haasse: Urug című regényére. Ez ugyanis a holland gyarmatosító múltat jeleníti meg, csak pepitában, mert itt a főszereplő gyerek (és a családja) Indonéziában él, ami holland gyarmat volt. Ez a történet is nagyjából akkor játszódik, amikor Indonézia felszabadult a holland gyarmat alól, és valójában ez a könyv is rettenetesen nyomasztó, mégis imádtam olvasni. Sokkal jobban átjöttek a metaforák, hogy miért van egy holland gyereknek indonéz barátja. Ahogy haladtam egyre előrébb, érzékelhető volt, hogy egyre inkább távolodnak egymástól, a holland gyerek (aki nincs megnevezve, ezért a hollandok csak "ik-verteller"-ként hivatkoznak rá) nem érti, hogy miért nem lehetnek együtt. Míg a 6 éves indonéz fiú, Urug is jobban átlátja nála a történéseket. Az író nagyon jól érzékelteti, ahogy a két gyerek távolodik egymástól lélekben, végül olyan lesz az egész, mintha az indonéz fiú csak egy látomás lenne. Mintha a holland gyerek csak elképzelte magának ezt az indonéz gyereket, de valójában soha nem létezett.

Szóval az Urug nyomasztó hangulata jobban átjött, mint a Mendemondáké, de remélem, hogy ha könyv formájában fogom olvasni a Mendemondákat, akkor meg fogom érteni ezt is, talán meg is szeretem majd.

Belgium VS Hollandia

Szívesen ismerkednék belgákkal is, hogy meggyőzzenek arról, hogy az ő országuk is érdemes arra, hogy jobban tanulmányozzam, többet tudjak róla és akár el is járjak Belgiumba. Ezért kezdtem el beszélgetni egy belga sráccal, aki szintén videojátékos, kíváncsi voltam arra, mit tud mondani az országáról.

De végül engem igazolt vissza, ugyanis elmondása szerint, ha tehetné, Hollandiában élne. Mondta, hogy a belgák távolságtartóbbak, kevésvé optimisták és kevésbé elfogadók. Ezzel szemben a hollandok sokkal inkább élettel telibbek, bevállalósak, alapvetően pozitívabban látják az életet és hát ha mértékegysége lenne az elfogadásnak, annak biztos, hogy a hollandok lennének a mércéje.

Igen, egyébként van ennek is történelmi vonatkozása. Még olyan sokat nem tudok a belga és holland történelemről, de amit biztosra tudok mondani, hogy két ország közül Hollandia történelme szerencsésebb. Erre egyik legjobb példa a 16-17. században a Nyolcvanéves háború (mely Németalföldi háborúként is ismert) során a belgák szinte azonnal spanyol kézre kerültek és egyből a katolikus vallás dominált az országban, míg a hollandok sokkal keményebben harcoltak a spanyol megszállás ellen. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindig sikerrel jártak, volt olyan, amikor a spanyolok voltak fölényben, de végsősoron a hollandok soha nem adták fel a harcot az autonómiájukért, és meg is maradt a protestáns vallás, mint fő vallás az országban.

Amiről még tudok, hogy különbség a két ország között, hogy a flamandoknak sokkal inkább harcolni kellett a történelem során a nyelvi autonómiájukért, míg a hollandoknak nem. Ezért van az, hogy Hollandiában távolról sem annyira erős a hazaszeretet, mint azokban az országokban, ahol jobban meg kellett küzdeni a hazájukért. Megvan a hollandok maguk nemzetiségtudata, de mivel nagyon megszenvedték a II. világháborút, ezért a túlzott hazaszeretetnek inkább pejoratív érzete van.

Már olyan könyvhöz is volt szerencsém holland / flamand irodalom órán, mely szintén jól érzékelteti a belgák kisebbségérzetét a hollandokkal szemben, méghozzá Willem Elsschot: Sajt című könyv "személyében". Willem Elsschot flamand költő, prózaíró volt, aki Antwerpenben élt. A sajt története is ott játszódik, méghozzá 1933-ban. Egy 50 éves férfiról, bizonyos Frans Laarmansról szól, aki egyik barátjának közbenjárásának köszönhetően otthagyja a gyárat, ahol eddig dolgozott és vállalkozást indít, melynek keretében sajtot értékesít. Az egész történet során lehetett érzékelni, hogy valójában ezt az egész sajt-bizniszt nem érzi magáénak, túl kevésnek érzi magát ahhoz, hogy ő maga be tudjon indítani egy vállalkozást. Ugyan folyamatosan csinálja, amit kell, hogy azért sikeres legyen, de nagyon botladozva és érzékelhető, hogy nem hisz magában. És a holland-belga gondolkodás közti különbség egyrészt akkor jön ki, amikor ő maga elment Amszterdamba, hogy szerződést kössön az Edami sajtok értékesítéséről és a vonaton történtek is érzéketették a különbséget. Másrészt akkor jön ki (és itt sokkal erősebben) a belgák kisebbségtudata, amikor a holland üzletember, Antwerpenben meglátogatta volna Fransot, hogy maga lássa a sajtvállalkozás fejleményeit. Frans annyira rettegett a látogatástól, hogy konkrétan nem nyitott neki ajtót, amikor csengetett. Úgy tettek a feleségével, mintha nem lettek volna otthon. Ebből tudható is, hogy mi lesz a meg nem történt látogatás következménye, de az kemény jelenet volt.

Úgyhogy az irodalomban is megjelenik a hollandok és a belgák közti különbség. Egyébként élveztem a könyv olvasását, tervezem, hogy írok majd róla olvasónaplót.

Szóval maradok Hollandiánál.