Követek egy bot profilt Twitteren, mely ’90-es években megjelent japán kislemezek borítóit posztolja. Ahogy a világon máshol, úgy Japánban is a ’90-es évek volt a CD aranykora, amikor rengeteg albumot és kislemezt adtak el. Csak Japánban külön kultuszuk volt a kislemezeknek, melyek kis méretű (8 cm) CD-n adtak ki hosszúkás, papírborítóban. Sokan szenvedélyesen gyűjtötték ezen kiadványokat, ez a profil meg ezen kislemez borítókról posztol ki egy-egy képet. Nekem is van néhány ilyen kislemezem és tényleg különleges feelingjük van. Ez a profil nemcsak nosztalgiázásra jó, arra is volt példa, hogy ezáltal találkoztam egy animével és néztem meg.
Ahogy a Ganbarist! Shun-nal is itt találkoztam először. Igazából azért keltette fel az érdeklődésemet, mert a My Anime List szerint ez is a gimnasztikát mutat be, ahogy a Bakuten!! is. Azt hittem, hogy a Bakuten!! elődjét fogom látni, de már csak “élesben” szembesültem azzal, hogy nem erről van szó. A Ganbarist! Shun az atlétikát mutatja be, amit ténylegesen művelnek férfiak is. És amihez tényleges fizikai erő kell. A Bakuten!! a ritmikus sportgimnasztikát mutatja be, ahol hat férfi mutat be alaki gyakorlatot. Jellemzően nagyon kevés férfi űzi ezt a sportágat, már csak alkati ok miatt is, ugyanis a ritmikus gimnasztikához könnyűnek és tényleg vékonynak kell lenni.
De nem bántam, hogy elkezdtem a Ganbarist! Shun-t, kifejezetten jó sportanime. Bár Top 10-es nem lesz, de érdemes nézni. Ez is az a fajta sportanime, ahol a főszereplő srác, jelesül Fujimaki Shun, valami elképesztően szerencsétlenül vág neki az atlétikai karrierjének. Ha szabad így fogalmazni, mutatványára akkora egyest kapott, hogy kilógott a naplóból. De aztán az állhatatosságának köszönhetően mindig egy kicsivel jobb lesz. A 3. résznél tartok, biztos, hogy végig fogom nézni.
1996-os anime, kifejezetten tetszik a rajzstílusa, egyértelműen nosztalgikus. Szeretem a ’90-es évek rajzstílusát. Azon talán érdemes lehet egy kicsit filozofálni, hogy van-e a valóságban is ilyen, hogy valaki egy esetlen kezdés után valóban válhat-e belőle vérprofi versenyzővé? Minimális az esély rá, mert egy ilyenből jellemzően az derül ki, hogy hősünk pályát tévesztett. Erre akkor van esély, ha az alapképessége megvan az adott sportághoz, csak mivel semmilyen tudással nem rendelkezik, ezért nem tudja a gyakorlatokat kivitelezni. De nyilván megvan annak a módja, hogyan lehet ezeket a képességeket kibontatkoztatni. De akkor válhat valósággá egy ilyen anime.
Az viszont kár, hogy nem használják ki a jelenetekben rejlő poén lehetőségeket, lett volna bőven. Ezért nem fog olyan kortárs sportanimék fölé kerekedni, mint a Slam Dunk vagy a Hajime no Ippo. Ezt már így 3 rész után ki lehet jelenteni. De meg fogom nézni mind a 30 részt.