Az előző posztomban, ahogy írtam Jakupcsek Gabriella könyvéről, és megemlítettem Borbás Marcsit, azon gondolkodtam el, hogy milyen további csoportokra osztanám a különböző médiaszemélyiségek tevékenységeit, az interneten fellelhető gondolatokat. Öt osztály jutott eszembe, de ebbe nincsenek benne a nagyon trash celebek, influenszerek, akiket, ha tehetném, kitiltanék a média világából. A felettük álló öt csoport nálam ekképp nézne ki.
Elsősorban Facebookon, Instagrammon fellelhető naplementés-, cicaképes idézetek, "bölcsességek", melyek túl egyszerű mivoltukból kifolyólag többet ártanak, mint használnak, hiszen az emberi lélek ennél sokkal bonyolultabb, komplexebb dolog. Ezek legtöbbször plusz nyomást tesznek az emberre, mert sokan úgy gondolják, hogy ha ez ennyire egyszerűen van megfogalmazva, akkor nekem is sikerülni fog, én is így fogok élni, de nem megy... 1-2 pont (szeretek 10-es skálán osztályozni)
Az első értelmes gondolatok itt fogalmazódnak meg, de itt is annyira általános dolgokat írnak le, amik egy tudatosan élő ember számára teljesen normális, mindennapos dolog. Ilyeneket lehet olvasni Borbás Marcsi: egy.hu oldalán is, amik nem rosszak, mert nem károsak, de olyan alapdolgok vannak megfogalmazva, hogy ennél nem nehéz feljebb jutni. Mégis sok ember részéről nagy dolog lenne, ha már ide eljutna, úgyhogy ezért van szükség Borbás Marcsi munkásságára. 3-4 pont
Itt már lehet értékesebb gondolatokat olvasni. Lehet érzékelni, hogy következetes gondolatmenet mentén vannak lefektetve bizonyos értékrendek. Ezáltal már vannak itt olyan gondolatok, amik követendők, megszívlelendők. De az igazán progresszív gondolatok még innen is hiányoznak. Ugyanakkor kaphatunk instrukciókat a nehéz időkre, azt gondolom, hogy szép az, ha már valaki így gondolkodik. Jakupcsek Gabriella gondolatait sorolom például ide. 5-6 pont
Ez az első olyan kategória, ahol igazán magvas gondolatokat lehet olvasni. Ide sorolom például Gundel Takács Gábort, akinek a Szemlélek blogon olvastam az írásait. Egyébként is mindig felnéztem a médiabeli munkásságára, de valahányszor olvastam itt a cikkeit, mindig azt éreztem, hogy egy kicsit több lettem tőlük. De Dévényi István is ide tartozik nálam, akitől szintén nagyon szeretek olvasni, hallgatni a gondolatait Kötöttfogásban, Flaszterban. 7-8 pont
Ide tartoznak a minden szempontból hiteles írások, melyek úgy reflektálnak a való életre, amilyen az valójában. Itt van nálam például Almási Kitti, de ide sorolom még Puzsér Róbertet is, aki akármennyire is megosztó személyiség, és lehet vele vitatkozni, de nagyon jól ráreflektál a valóságra, és komoly szükség van rá, mert szemléletet formál. Ide tartoznak tehát azok, akiknek gondolatai az élet minden területén rendkívül hasznosak, és kiváló útmutatást adnak akár a nehéz időkben is. 9-10 pont
Sokáig a legmagasabb kategóriába tartozott nálam Csernus Imre is, de azáltal, hogy nem volt képes megújulni, és hogy az új könyveiben már csak önmagát ismétli és igazolja, villámgyorsan kizuhant onnan. És ahogy nézegetem a Facebook postjait, már csak akkor lehet esélye oda visszakerülni, ha abbahagyja a könyvírást. Egyébként így néz ki nálam ez az ötös lista, ki-ki állítsa össze a magáét.
Nagyon ritkán nyilvánulok meg közéleti témákban, elsősorban azért, mert úgy gondolom, hogy vannak nálamnál okosabb emberek, akik jobban ki tudják fejteni a véleményüket bizonyos témákban, másrészt meg van miről írnom, úgyhogy csak ha tényleg úgy érzem, hogy szükséges, mint például most. Egyik ismerősöm ugyanis olyat tweetelt, ami erősen elgondolkodtatott.
A történelem óráimat jelenleg egy amerikai férfi tanár kollégával együtt tartom. Nemrég a húga coming outolt, ő pedig szolidaritásból kifestette a körmeit. A diákoknak ez tetszett, de az egyik szülő felnyomta őt az iskola vezetésénél, hogy ennek az üzenete milyen káros hatású.
Mindenek előtt köszönöm CaptainBalusnak, hogy hozzájárulását adta, hogy megosszam ezt a tweetjét. Itt nemcsak a szülő félelme jelenik meg, hanem a tájékozatlansága is. Ugyanis attól, hogy valaki homoszexualitást lát, attól még nem lesz meleg az, akinek nincs rá hajlama. Mert elsősorban biológiai tényezők befolyásolják a szexuális orientációt. Akiben meg benne van a hajlam, abból előjön, az ellen meg nincs mit tenni. Valaki így születik, ezen nem lehet változtatni, csak megtanulni vele együtt élni. Ez a tájékozatlansági rész.
De mi a helyzet a félelemmel? Ez már keményebb téma. Több cikket és könyvet is olvastam arról, hogy még az elfogadó szülőkben is komoly megrendülést kelt, ha a gyereke előáll a szexuális orientációval. És döntő többségében azt olvasom, hogy vagy az rendíti meg, hogy nem lesznek nagyszülők (ez a gyakoribb), vagy egyszerűen csak mert a gyereke "más". Viszolygok attól, hogy a melegeket másnak hívják, az meg különösen, hogy vannak olyan meleg szervezetek, közösségek, melyek nevében benne van a "mások" szó. Ilyenkor mindig felmerül bennem a kérdés: Aki "más", az miért várja el, hogy "ugyanúgy" kezeljék, mint a többieket? Kicsit kellemetlenkedek, de remélem, érthető, hogy mit akarok kihozni ebből. A lényeg: Aki meleg, az nem más. Nagyon jó lenne, ha a "más" jelző kiveszne a köztudatból. Ami a nagyszülő részt illeti, azt Csernus Imre A Férfi című könyvében foglalta össze nagyon jól (amikor még progresszív gondolatai voltak), hogy miért problémás ez a gondolkodás. Egyszerűen azért, mert ez azt az érzetet adja, hogy a gyereket valójában nem önmagáért szülte meg az anya és nevelik a szülők, hanem ha majd eljön az idő, akkor majd ő is szülő lesz, és tovább viszi a nevet. Ha van káros gondolkodás, akkor ez az. Mert ez tényleg arról szól, hogy a gyereket nem a gyerekért, a személyéért nevelik. Minden egyes ember külön személyiség, saját célokkal, saját álmokkal, adott esetben saját szexualitással. És azt gondolom, hogy az igazi szülő, aki tényleg szereti a gyerekét, az úgy fogadja el őt, amilyen és a végsőkig támogatja őt, addig, amíg a tettével nem árt másoknak. De meggyőződésem, hogy az ideális szülő számára az elsődleges a gyerekének a boldogsága. És ha a gyerek boldogása az, hogy azonos nemű párja van, akkor abban támogatni a végsőkig. Lehet megrendülni a homoszexualitáson, alapvetően valós érzés, hiszen tényleg sok minden megváltozhat azzal, ha a gyerek előáll azzal, hogy meleg, biszexuális, vagy bármi más, ami nem hetero. De azt gondolom, hogy ezek után a helyes lépés az, hogy idővel lenyugszunk, és elfogadjuk a gyerek szexuális orientációját.
És az az igazság, hogy ez is komoly ok arra, hogy miért szeretem Hollandiát annyira. Hát ismert tény: A világ legelfogadóbb országa Hollandia, Amsterdam pedig a világ leginkább melegbarát városa. Nagyon sok meleg rendvezvény van Hollandiában, Amsterdamban pedig külön úgynevezett melegbarát szállodák vannak, ahol nyugodtan bérelhet egy közös szobát egy férfipáros, senki nem fogja kinézni őket emiatt. Én ezt csodálatosnak tartom. A másik, amit én magam láttam Eindhovenben:
Egy alagút szivárvány színűre festve. És ott úgy mennek át az emberek, mint bármelyik másik alagúton, nem viszolyognak amiatt, hogy "úristen, buzi leszek, ha átmegyek ezen az alagúton, kerüljük el nagy ívben!", hanem ugyanúgy használják, mint bármelyik másikat. És a mintázat is gyönyörű, igazán igényes munka. Szóval Hollandiában megélhetem azt, aki vagyok, és ez számomra nagyon fontos.
Visszatérve a homoszexualitás megítélésére, ami talán még károsabb (vagy talán inkább ostobább) ennél, az az, amikor egyes hetero férfiak azért tartják gyűlöletesnek a homoszexualitást, mert milyen undorító látvány. És kigúnyolják a meleg srácot amiatt, hogy pasival szeret együtt lenni, mert hogy az mennyire "lányos" dolog. Ez a gondolkodás szerintem abból fakad, hogy sok férfi azzal éli meg a férfiasságának a "csúcsát", ha elveszti a szüzességét, és megvolt az első szexuális élmény egy nővel. Az olyan férfias, akkor igazi férfi volt. Ez az a tipikus, negatív értelemben vett túl egyszerű gondolkodás, ami nem a közszájon forgó józan paraszti észre utal, hanem az emberi butaságra. Ha valaki engem kérdez, egy férfi például attól férfi, hogy felvállalja az érzéseit, vállalja értük a felelősséget, ahogy a tetteiért is, kiáll önmagáért, mindig következetes, és a nőt, akit szeret, tiszta szívből szereti, és mindig megvédelmezi. Vagy ha homoszexualitásról van szó, akkor a férfi párok kiállnak egymásért és megvédik egymást. Ami pedig a látvány részét illeti, ez pedig egyszerűen olyan dolog, amibe nem kell belegondolni. A magánéleti rész maradjon meg annak, aki megéli azt, és ha őt a meleg szex teszi boldoggá, akkor hadd élje meg azt. Ahhoz senkinek semmi köze. Innentől kezdve nagy butaság a látvány rész miatt lenézni, kigúnyolni, megvetni valakit.
És akkor érdemes megemlíteni a leszbikus részt is, mert erről is érdekeset lehet olvasni, hallani. Alapvetően az van a köztudatban, hogy a leszbikusok elfogadottabb közegben élnek. De ez is olyan dolog, hogy ami a felszín alatt van, az teljesen más. Látszólag azért elfogadottabb a leszbikus páros, mert két nő szexuális együttléte nem kelt annyira kellemetlen látványt a férfiakban. De meddig? Addig, amit a leszbikus pornóban látnak. Ott ugye a legtöbb esetben az van, hogy két nagyon csinos, szexi nő van együtt, és ez ugye nagyon kellemes látvány. De ez is nagyon jó példa arra, hogy mennyire valós az, amit a pornókban látunk. Hiszen egy leszbikus nő valójában sok esetben férfiasan néz ki, ami már nem annyira kellemes látvány, hiszen ott mégsem két nőies nő szépsége virágzik ki. Másfelől nagyon tanulságos volt Puzsér Róbertnek az a rádióműsora, ahol a beszélgetőtársával a homoszexualitásról beszélt. Annak volt egy olyan része, ahol a hármas szex volt a téma. Általánosságban olyan SMS-ek jöttek, hogy ha a nő kedvéért kell egy férfitársukkal hármasban együtt lenni, ugyan megteszik, de nagyon vigyáznak arra, hogy nehogy "összekoccanjanak" dolgok. Megmosolyogtam, amikor erre Puzsérék megjegyezték, hogy nagyon oldott lehet az a szex, ahol kínosan ügyelnek arra, hogy nehogy összekoccanjanak dolgok. Ha pedig az volt, hogy a férfi lehetne együtt két nővel, az már sokkal szimpatikusabb volt. Azt minden további nélkül. Akkor megbocsájtóbbak a homoszexualitás jelenségével. Azt gondolom, hogy ez rettenetes, mert azt érzékelteti, hogy bizonyos férfiak számára a nő csak játékszer a szexben. Pedig egy hetero nő számára ugyanúgy kellemetlen egy másik nővel együtt lenni, csak ez a férfiakat nem foglalkoztatja.
És lenne még egy fontos dolog, amire kitérnék, ez pedig a nemiség. Ez azért lett fontos téma szerintem, mert manapság rengeteg ilyet látni. És próbálom megérteni ezt a jelenséget. Az a lényeg, hogy Discordon egyre több tizenéves a bemutatkozó csatornákon azt írja magáról, hogy "they / them" vagy teljesen mindegy, hogy melyik "pronoun"-t használják neki. Ugyanígy egyre többet látom azt, ha valaki a biológiai nemével ellenkező nemet használja. Komolyan meglepett, hogy ez ennyire elterjedt az utóbbi években. Mert amikor gyerek voltam, a '90-es években láttam én is a TV-ben transzvesztitákat, transzszexuálisokat, transzneműeket, de annyira ritkán voltak láthatóak, hogy úgy könyveltem el őket, hogy léteznek, de a periférián vannak. Az utóbbi években viszont olyan sok nemi sajátossággal élő embert (ezt most találtam ki) lehet látni, hogy majdhogynem én vagyok "cishet"-nek beállítva azért, mert férfinak születtem, és jól is érzem magam a nememben. Pedig a "cishet" egyik fele sem igaz rám. Se nem vagyok cisznemű, se nem vagyok hetero. Azt szoktam mondani magamról, hogy szexualitás terén biszexuális vagyok, mert érdekelnek a nők is, viszont érzelmileg meleg, mert csak férfit tudok szerelemmel szeretni. De a nemiségemmel nincs semmi baj, csak lassan ott tartunk már, hogy aki harmóniában van a saját nemével, az olyan, mintha valaki a heteroszexualitását vállalná nyíltan.
De mivel meg akarom érteni ezt a jelenséget, ezért elbeszélgetek erről emberekkel. Többek közt egy magyar lánnyal is, aki szintén inkább a "they / them"-et használja magára. Kíváncsi voltam, hogy miért ezt használja, miért érzi azt, hogy ezzel fejezi ki önmagát. Nagyjából annyiban foglalta össze, hogy nem érzi, hogy a tipikus női sztereotípiák igazak lennének rá. Azt gondolom, hogy ezzel fontos dolgot mondott. Sokan azért használnak más személyes névmást magukra, mint a biológiai nemük, vagy a "they / them"-et, mert nem érzik azt, hogy azok a nemi sztereotípiák igazak lennének rá, és azt érzik, hogy akkor lennének önazonosak, ha nem skatulyázzák be magukat egy nembe. Bát ezen az alapon nézve én is lehetnék "they / them", mert nem sok férfi viseltet ennyi érzelemmel a világ felé nyíltan, és éli meg annyira intenzíven, mint én. De engem nem érdekelnek a sztereotípiák, én azért vagyok "he / him", mert magam egyéniségével együtt vagyok önazonos a nememmel.
Nagyon kibővítettem a tweet-hez kapcsolódó mondanivalómat, de ez most kikívánkozott belőlem. Mivel tényleg azt látom, hogy nagyon sokan vallják magukat a biológiai nemüktől eltérőnek, ezért ez mára kardinális jelenséggé vált, amivel foglalkozni kell. Emellett nem lehet csak úgy elmenni, hogy "majd kinövi", vagy "persze, most hogy nincsenek háborúk meg válságok, már mindenféle úri gondjai vannak a mai fiataloknak" Szó nincs erről. Olvasom a "vent" csatornákat, és olyanokat írnak magukról... olyan szörnyű mentális állapotban vannak a mai tizenévesek, hogy tényleg az volt a gondolatom, hogy ugyan nekem is megvannak a magam problémái és belső közdelmei, de egyszerűen olyanokat olvasok tőlük, hogy én hozzájuk képest teljességgel harmóniában vagyok magammal, és jól érzem magam a bőrömben. Pedig ez nem mindig van így. Úgyhogy tényleg az van, hogy a mai tinédzsereknek már teljesen más problémáik vannak, amiket komolyan kell venni, éskomolyan kell velük foglalkozni, ha nem akarjuk, hogy a most felnövő és fiatal társadalom és az utánuk következők következtében lelki beteg legyen az egész világ. Könnyen meglehet, hogy ez a jelenség Magyarországon is jelen van már, csak nem forog annyira közszájon. Akkor viszont még inkább érdemes lenne ezzel az iskolákban foglalkozni. Az biztos, hogy a Pszichológus, Pszichiáter szakma egyáltalán nincs veszélyben.
Ahogy írtam, szeretném bővíteni a Blu-ray gyűjteményemet, de persze csak azokkal a filmekkel, rajzfilmekkel, esetleg animékkel, amiket szeretek. Már jó ideje meg akarom venni a Harry Potter filmeket is Blu-rayen, csak amikor elhatároztam magam, már sehol nem találtam meg az első filmet, csak a későbbieket. Begyűjteni pedig sorrendben akartam. Persze most, hogy már elhatároztam, hogy megveszem, amit megtalálok (és persze nincs meg), már késő, mert már alig kapható boltokban.
A Titkok kamráját láttam, hogy van néhány darab a Kökiben lévő Libriben. Na mondom, az jöhet. Bemegyek a Libribe, és döbbenten látom, hogy van itt egy Bölcsek köve Blu-ray. Nem is volt kérdés, hogy ezt veszem meg. Ez korábban listázva volt a Libri honlapján, de azóta levették az oldalról, ráadásul a legnagyobb DVD-Blu-ray webshopok is már bizonytalannak írják a Blu-ray beszerezhetőségét. Ezért örültem meg neki ennyire. Mostanra ritkaság lett. A Harry Potter Blu-rayeket is amiket lehet még kapni, azokat is 1.990 forintért adják már. Így ez nekem, mint rajongónak bőven megéri. A Harry Potter is olyan dolog számomra, amit nem tudok elégszer megnézni. Nagyon szeretem a hangulatát, és akárhányszor megnézem, minden egyes alkalommal egy élmény számomra. Többek között azt szeretem benne, hogy valóságos helyszíneket is megjelenít, ezáltal a varázsvilágot közelebb hozza, kicsit elhiteti, hogy ez velünk is megtörténhet. Olyan ez, mint amikor kisgyerekként arról álmodoztam, hogy egy nap találkozni Super Marióval. Biztos voltam benne, hogy létezik ő, csak egy másik dimenzióban, és csak a kiválasztottak találkozhatnak vele. És hittem abban, hogy én lehetek az egyik kiválasztott, aki találkozhat vele, és azokat a kalandokat, amiket Nintendón éltem át vele, azokat megélhetem vele a valóságban. Persze kiderült egy idő után, hogy ez nem fog megtörténni, és Super Mario csak a képzelet szüleménye. A Harry Potterrel 16 évesen találkoztam először, 2002 nyarán, amikor már ismételték a moziban. Emlékszem, mekkora hatással volt rám. Többek között azért, mert visszahozta a fentebb leírt kisgyerekkori hitvilágot, azáltal, hogy valóságos közegbe helyezte a varázsvilágot. Persze tinédzserként nem kezdtem el megint abban hinni, hogy találkozhatok Super Marióval, de nagyon jó volt újra megélni azt, amit gyerekként éreztem.
A filmeket, könyveket és az egész történetet némi hibákkal, de kiválónak tartom. Arra emlékszem, hogy Puzsér Róbert a Sznobjektív műsorában betette az egyik Top 10-es listájába, mint az egyik legpusztítóbb kulturális minta. Valahogy úgy indokolta meg többek között, hogy különbséget tesz a varázslók és a varázstalan emberek között, ezáltal megjelenítve a társadalmi különbségeket, mint a gazdagok és a szegények között, és hogy csak az lehet varázsló, aki annak születik. Meg is találtam a videót:
Az a helyzet, amivel kritizálja a Harry Potter-t, az egyszerűen nem igaz! Ott van rögtön az egyik főszereplő, Hermione Granger, aki mugliként kerül a varázsvilágba. A szüleinek teljesen átlagos foglalkozása van. Nem mellesleg a könyv és a film is azokat a varázslókat mutatja pozitívnak, akik a varázstalan embereket is egyenrangúként kezeli. Hogy különbséget tesz a varázsló és a varázstalan emberek között, az benne van, és hogy sértőnek hangzik a mugli szó, még ezt is elismerem. Nekem sem tetszik a hangzása, és tényleg van egyfajta negatív áthallása. Olyan tényleg van, hogy a varázstalan embereket, akiknek tényleg semmi köze nincs a varázsvilághoz, azok elől titokban tartják, szinte teljesen elzárják az egész varázsló dolgot. Ezt ugyan Hagrid az első könyvben azzal indokolta, hogy ne akarjanak az emberek mindent varázslattal megoldani, de azt gondolom, hogy ez azért is jó, hogy így van kitalálva, mert ezáltal még valóságosabb érzetet ad az egész Harry Potter világ. Azt érezteti, hogy tényleg létezik a varázsló világ valahol a mi valóságunkban. A történet meg pont azokat mutatja be negatívnak, akik a rasszizmus alapján tesznek különbséget varázslók és a muglik között, és ki akarják irtani a muglikat. Ha Puzsérnak a Harry Potter egyfajta leegyszerűsítés, legyen. Az alapján, ahogy figyeltem a TV műsort (Sznobjektív), és hallgattam a rádióműsorait, nagyjából körvonalazódott számomra, hogy milyen ízlése. Az alapján elhiszem neki, hogy az egész Harry Potter történet a mondanivalójának egy leegyszerűsítése. De szükség van erre is, hiszen hányan olvasták el a könyveket, olyanok is, akik talán életükben nem vettek a kezükbe könyvet. Talán túl optimista leszek, de elképzelhetőnek tartom, hogy vannak, akiket tényleg a Harry Potter inspirált olvasásra, szerette meg az olvasást, és vett a kezébe komolyabb műveket is. De ilyenről nem tudok. A másik, meg azt gondolom, hogy szükség van ilyen egyszerűbb, de mégis nagyszerű művekre is, méghozzá azért, mert például számomra a komolyabb, sokkal összetettebb történetek, művek nehezen emészthetők. Például azokat a filmeket, amikről lehet tudni, hogy Puzsér igazán nagyra értékel, azok többsége számomra nehezen emészthetők. Többek között azért, mert a azok a filmek többségében a valóságnak egy negatív oldalát mutatja be, és miután én eléggé beleélős vagyok, ezért azon filmek hatására szerintem pesszimistább, reményvesztettebb lennék. Alacsony az ingerküszöböm, elismerem. Presser Gábor énekelte az egyik Zorán dalban a következő sort:
Én mégiscsak azt mondom, hogy a valóság már az élethez túl kevés.
Azt gondolom, hogy ez komoly igazság. Egy kis illúzióra, vízióra igenis szükség van az életben, mert reményt, hitet ad. Harry Potter világa ezt adja meg. És aki tisztában van azzal, hogy amit lát, az nem a teljes valóság, az inspirálódhat belőle azáltal, hogy a valóságot a maga "valójában" elfogadva, és benne élve víziókat, álmokat épít, úgy, hogy közben él, annak komoly esélyei vannak arra, hogy a maga kis világa ideális legyen, és azzal akár másokat is inspirálhat. Én ebben hiszek, és így élem az életemet. Rettenetesen tisztelem Puzsért a munkássága miatt, és hogy azon van, hogy kritikusan szemléljük a világ dolgait, ugyanakkor igazuk van azoknak, akik szerint olykor felületesen nyilvánít véleményt. Ez a Harry Potter esetében tökéletesen tetten érhető. Ugyanakkor sok dolgot lát jól, és azt gondolom róla, hogy sok esetben véleményformálóak a meglátásai.
De vissza a filmhez. Érdekes, hogy a Blu-ray kiadás elülső borítója a filmzene borítója. A hátsó borító viszont teljesen megegyezik az eredeti videokazetta és DVD kiadással. Egylemezes kiadás, kevesebb extra van rajta, mint az első kiadású DVD-n, ami duplalemezes. A DVD amúgy érdekes, mert akkor jelent meg, amikor a DVD-technológia felfutóban volt. Ennek következtében egyrészt nagyon szép, díszdobozos kiadásban jelent meg, másrészt annyi extrával pakolták meg, hogy csak önmagában azokért érdemes megvenni. El is kérték az árát annak idején, 6.990 forint volt, és ha ezt párosítjuk a 2002-es kereseti viszonyokhoz, akkor főleg extrém drágának számít.
A Blu-ray kiadásnál annyira nem nézem, hogy az első kiadás legyen meg, ami kapható, annak örülök. Mégis kicsit csalódás volt számomra, hogy az újabb dizájnú grafikát nyomtatták a lemezre, nem azt, amit az első kiadású DVD-n van.
A videó képe érdekes. Látszik, hogy Full HD, de picit szemcsésnek tűnik a kép. Olyan érzetet ad, mintha DVD-ről felskálázták volna a videót 1080p-re. Tehát látszik, hogy Full HD, meg éles a kép, de nem olyan, mint például a Legendás állatok és megfigyelésük, ami egyszerűen gyönyörű, és látszik, hogy tényleg natív Full HD a Blu-Rayen lévő film. Mindenesetre akárhányszor nézem meg a filmet, tényleg élmény számomra.
Egy képet rögtönöztem, de nem azért, hogy szemléltessem a videó minőségét, hanem más miatt.
Magyar hanggal, lett felirattal néztem a filmet. Már annyiszor láttam, hogy gondoltam, hogy miért is ne. Amúgy van valaki, aki miatt érdekel a nyelv. Nekem is sokáig csak egy nyelv volt a sok közül, nem gondoltam volna, hogy valaha is érdekelni fog. Amúgy ha már Piton professzornál fényképeztem le, elárulom, hogy az ő személyét tartom a legzseniálisabbnak az egész Harry Potter világban, és a színész, Alan Rickman, aki alakította, szintén kiválóan játszotta Piton professzor szerepét. Már annak idején is, amikor a moziban néztem a filmeket, olyan érzésem volt, hogy bár nem láttam át a személyét, negatívnak gondoltam, mégis valami miatt nagyon kedveltem őt. Mintha a színészi játékát is úgy találták volna ki, hogy lehessen érzékelni, hogy egyfajta negatív szereplő, talán még el is hisszük neki, hogy tényleg gyűlöletes számára Harry Potter és valóban Voldemortot szolgálja. Mégis vannak olyan megnyilvánulásai, melyek mindig is azt érzékeltették, hogy valójában szerethető karakter, és megadja a gyanút, hogy nem biztos, hogy az a valódi szándéka, hogy Voldemortot szolgálja. Ezt a színész kiválóan jelenítette meg, és a magyar hangja Tahi Tóth László is kiválóan adta vissza ezt a kettősséget a hangjával.
Egyébként nem ez az első Blu-ray kiadásom ebből a filmből. Angliában is megvettem annak idején, hogy addig meglegyen, és tudjam nézni. Ezt már az eredeti DVD-borítóval dobták piacra. Meg fogom tartani az angol Blu-ray kiadást is, méghozzá azért, mert azon rajta van a német és a japán szinkron is. Nagyon jó a japán szinkron is, nekem nagyon tetszik. Harry Potter hangja Kensho Ohno, aki bőven ismert animés körökben is, hiszen sok animében lehet hallani a hangját. Elég ha csak annyit mondok, hogy ő volt Kuroko Tetsuya a Kuroko no Basket-ből. Egyébként félelmetes a japán szinkron, Piton professzor hangja egyenesen ijesztő! Amikor először meghallottam, valósággal kirázott a hangjától a hideg. Az ő szinkronhangja Hashi Takaya, ő is hallható animékben, de ahogy szétnéztem, nagyon emlékezetes alakítása nincs. De bőven elég volt, amit Piton professzor szinkronhangjaként művelt. Azt gondolom, hogy senki nem tudott volna ilyen karakteres hangot adni neki. Egyenesen félelmetessé tette Pitont.
Amúgy ugyanazok az extrák vannak az angol kiadáson is, jó eséllyel az extrák egy az egyben lettek áthozva, mert változó hangformátumot írtak a magyar borítóra. Tehát jó eséllyel csak azoknak van magyar szinkronja, amik a DVD-n is megjelentek. De ebben nem vagyok biztos, nem néztem meg az extrákat.
Mindenesetre szeretném begyűjteni mind a 8 Harry Potter Blu-rayt magyarul.
Jóformán az én nemzedékem, és a nálam idősebbek azok, akik látták, hogy a Nintendo bejött Magyarországra. Előtte jóformán Ausztriából lehetett beszerezni a Nintendo konzolokat és játékokat (mint megannyi elektronikai cikket) A magyarországi elterjedésben lényegében két dolog játszott közre. Az egyik, hogy a Stadlbauer 1991-ben bejött Magyarországra, a másik meg Dévényi Tibor műsora az Elektor Kalandor. Az utóbbiról szeretnék írni.
Játszottam már a Nintendo előtt is, hiszen volt Commodore Plus/4-es számítógépünk, azon volt néhány játék, amivel szerettem játszani. De igazán nagy hatással a Nintendo és Super Mario volt rám. Vele az Elektor Kalandorban találkoztam először. Onnantól szinte egy napot se hagytam ki, hogy lássam ezt a műsort és a játékot, és Dévényi Tibi bácsi pedig egyfajta... hát, nem is példakép volt, mert az erős, de ő volt az, aki megmutatta nekem a Nintendo világát, ezáltal nagyon sokáig felnéztem rá. Ezt erősítette a Három Kívánság, hiszen ott is megjelent a Nintendo, főleg Super Nintendo, de mellette olykor a Sega MegaDrive is feltűnt. Én meg csodálattal néztem a műsort, főleg azért, mert nem is kívánságokkal voltam "elfoglalva", hanem azok voltak az igazi adások számomra, amikor a Nintendo megjelent. Illetve egy reklám maradt meg bennem. Mivel később születtem, ezért nem a pöttyös labdás részeket láttam (ez számomra "újdonság" volt, csak jóval később láttam, hogy volt ilyen, amikor az M3-on ismételték a régi adásokat). Én már a '90-es években láttam a műsort, ahol az alábbi szöveget nyomatta Tibi bácsi:
Aki a leghangosabban tapsol, annak máris dobom a Chio Chipset!
Ez már annak idején is gyanús volt nekem, és 7-8 évesen azon gondolkodtam, hogy vajon honnan hallja Dévényi Tibi bácsi, hogy ki az, aki a leghangosabban tapsol, és hogy kinek kell dobni a Chio Chipset? Azzal zártam le magamban a dolgot, hogy hát kisgyerek vagyok, ha majd felnőtt leszek, majd biztosan én is hallani fogom, hogy ki az, aki a sokszáz tapsoló közül a leghangosabb. Itt vagyok 32 évesen, és nem tettem szert ezen képességre, és ahogy utána olvastam a dolgoknak, rájöttem, hogy rettenetesen meg voltam vezetve. Senki nem tapsolt leghangosabban, csak arról szólt a dolog, hogy zabáljon minden gyerek Chio Chipset. Ne legyen dietetikus Dévényi Tibi bácsi, de ahogy olvastam a műsor hátteréről, és hogy mikkel kritizálták a műsorvezetőt, úgy dőlt össze egy illúzió, és rá kellett jönnöm, hogy Dévényi Tibi bácsi adta nekem a Nintendót, de vele együtt adott még ezer illúziót, ugyanis én beismerem, hogy én mindent elhittem neki. Főleg azért, mert nem igazán foglalkoztam a kívánságokkal, csak azzal, hogy lássam a Nintendót.
Az első komolynak mondható kritika, amit olvastam, egy 576 Konzolban, egy félmondat, ahol Dévényi Tibi bácsi extrém hülye ruházatát tették szóvá valaminek okán, már nem emlékszem, hogy merült fel. Akkor már idősebb voltam, volt rálátásom a dolgokra, és akkor ahogy előhozakodtam a régi emlékeimmel, be kellett lássam, hogy tényleg nem a ruházata miatt szerettük Tibi bácsit. Aztán egyre-másra olvastam arról, hogy a műsorban hogy voltak megrendezve a kívánságok, és hogy mennyire voltak valósak. Azt Dévényi Tibi bácsi is elismeri a Három kívánság című könyvében, hogy a kívánságok közül válogattak, és azokat teljesítették, melyek látványosabbak voltak, a műsor szempontjából érdekesebbek. De igazából Puzsér Róbert: Sznobjektív műsora volt az, ami ténylegesen rávilágított a valóságra.
Ugyanis 1. helyre tette a 10 leghitványabb televíziós műsorvezető listáján. És igazából, hogy mennyire voltak megrendezettek a kívánságok, azért belátható, hogy nagyon. Az biztos, hogy az egyik legidétlenebb kívánságból sikerült bejátszani, és bizony volt ilyen is, ahol ha jobban "figyeltem volna", hogy a gyerek mit kíván, feltettem volna magamnak a kérdést, hogy biztos, hogy kívánnék ilyet, ha szerepelhetnék a műsorban? De voltak olyan kívánságok is, amikre rá lehet mondani, hogy azokat azért kérték, mert a '90-es években még nem volt internet, sőt a kereskedelmi TV-k is csak fokozatosan jöttek be, ezért ha magyarul akartunk TV-zni, egy darabig csak a Magyar Televízió egyes és kettes csatornája állt rendelkezésünkre még a rendszerváltás után is. És én emlékszem arra is, általános iskolában az osztálytársak nem feltétlen az aktuális rajzfilmről beszéltek, hanem a Dallas volt a téma, meg a Vészhelyzet, meg a Knight Rider. A kérések egy része az aktuálisan trendi műsorokkal, sorozatokkal volt kapcsolatos. Igazából én valahol logikusnak tartom, hogy egy gyerek ezekkel a sorozatokkal kapcsolatosan kértek kívánságokat, aztán hogy ezt hogy csűrték-csavarták, az más kérdés. Mert azt el tudom képzelni, hogy a gyerek épp csak annyi kívánt (már ha tényleg az a gyerek kívánta, akit láttunk a TV-ben), hogy találkozzon mondjuk George Clooney-val. Mondják neki a szerkesztők, hogy rendben van, egyébként is jön Magyarországra, de ezt valahogy érdekessé kell tenni. És hogy hozzáteszik, hogy a x termékből maradt egy rakással a gyárban, ezért mi lenne, ha mondjuk gombócevőversenyt rendeznénk? Mert hogy el volt árasztva reklámokkal a Három kívánság, az tény. És akkor nem beszéltem még az akkor aktuális előadókról, és arról a bizonyos "étlapról", amit szintén csak az M3-on láttam (legalábbis nem maradt meg az emlékeimben, hogy lett volna ilyen később is), de furcsán néztem, hogy fér meg egy helyen a Macskafogó meg a New Kids on the Block? Vagy Jason Donovan, hogy csak a legemlékezetesebbeket mondjam. És ahogy már felnőtt fejjel hallottam a gyerekek ovációját, ahogy Tibi bácsi tételesen sorolja fel az étlap tartalmát, azért felmerült bennem, hogy azért hitelesebben tessék "örülni" neki. Úgyhogy felnőtt fejjel már értem mi a baj a műsorral, és biztos, hogy gyerekként is értettem volna, ha nemcsak egyvalamire összpontosítottam volna.
Ráadásul az Elektor kalandor sem volt tiszta, mert az 576 KByte 1993. decemberi számában a csevegőben összegezték az évet, többek között olyat is írtak, hogy mögöttünk van egy gyanús múltú Elektor Kalandor. És ennyi, ezt nem részletezték már. Aztán, hogy előre tudható volt, hogy ki nyeri meg a főnyereményt az utazást Floridába, vagy bármi más, azt már nem tudom. Mert amúgy abban az évben nem sokkal karácsony előtt lett vége az Elektor Kalandornak.
Ezt most már el tudom képzelni, de elismerem, hogy ehhez kellett egy kis idő, mire helyretettem magamban a dolgokat, mert azt gondolom, hogy sokunknak volt Dévényi Tibor a gyerekkorának egy része, és hát ily módon szembesülni kellett azzal, hogy a gyerekkorunk egy része puszta hazugság volt. Én meg azzal, hogy csak a Nintendóra összpontosítottam, lényegében semmi mást nem csináltam, mint a koszos tóból kiemeltem a lótuszvirágot. A Nintendót megköszöntem Dévényi Tibi bácsinak, azzal adta meg a gyerekkoromat, meg életem legnagyobb rajongási tárgyát, aztán, hogy milyen műsorokat gyártott, vezetett, és hogy mennyit asszisztált ahhoz a rengeteg hazugsághoz, amit elénk tett a TV által, annak kapcsán meg számoljon el a lelkiismeretével, ha nem tette volna meg.
Novemberben, amikor a Nintendo megszüntette a Miiverse szolgáltatását, olyan találgatások láttak napvilágot, hogy a Mario Kart bajnokságok is meg fognak szűnni, merthogy a Miiverse-hez vannak kötve, vagy valami ilyesmi. Ez mint kiderült, nem igaz, ennek ellenére alábbhagytak a Wii U-s Mario Kart 8 online játékok, mert egyre többen vásárolnak Nintendo Switch-et, vele együtt Mario Kart 8 Deluxe-et, úgy mentek át egyre inkább a bajnokságok az új konzolra. A pénteki versenyt már Switchen játsszák, egyedül a Vasárnapi Veteránok maradt meg Wii U-n. Tegnap meghívott Mii Tibi a versenyre, na mondom magamban, úgyis olyan rég vettem részt online bajnokságban, uccu neki! Amekkora lelkesedéssel vetettem bele magam a versenybe, annyira lett tragikus az eredmény.
Helytelen lenne arra hivatkozni, hogy biztos azért volt ilyen rossz eredményem, mert rég játszottam. Egyszerűen arról van szó, hogy a kocsi beállítás nem volt olyan, ami számomra ideális:
Blue Falcon
Slick gumi
Super Glider
Tudtam különben, hogy a Slick gumi eléggé szenvedős, és ez meg is látszott abban, hogy nehezebb volt bevenni a kanyart, talán a sebességet sem úgy érte el, ahogy azt megszoktam, de azt biztos, hogy sokszor csúsztam ki a pályáról. Jobb beállításokat legközelebb.
De szerencsére nem is bosszankodtam az eredményem. A nagyobb oka a rossz eredménynek az, hogy nem is vettem komolyan a dolgot. Az első órában ugyanis csak GamePad-ről játszottam, TV-n Puzsér Róbert Sznobjektív műsora ment a Hír TV-n, és olykor nagyot nevettem a beszólásain. Ilyenkor eléggé nehéz volt a játékra összpontosítani. Aztán, amikor vége lett, zenét raktam be magamnak, méghozzá az LGT-től "A Locomotiv GT összes kislemeze" című albumot, akkor meg kísérleteztem kiénekelni a magas hangokat az adott dalban. Az esetek 90%-ában sikert arattam (aki jobban figyeli az LGT dalokat, az hallhatja, hogy a tagoknak nagy hangterjedelmük van), és ennek úgy örültem, hogy teljesen elvonta a játékkal kapcsolatos teljesítményemről a figyelmet.
Úgyhogy most ez nem volt olyan nagy szám a részemről, de jó volt újra játszani a többiekkel. Amúgy az eredmény annak fényében is tragikus, hogy voltak emberek, akiket többször ledobott a szerver, és nehézkes volt visszatérniük. Velük szemben én meg végig jelen voltam a játékban.
Talán egy kicsit túlzás a nézőpont váltás, mert ha nem is utálatból ment át némileg pozitív irányba a véleményem egy emberről, de tény, hogy ahogy jobban megismertem őt, kiváltotta a tisztelemet. Mert nem arról van szó, hogy nem szerettem őt, hanem amit eddig hallottam róla, úgy voltam vele, hogy hozzám képest más világban él.
Nagyon szeretem a Négy Szellem című műsort, mert Borbás Mária, a műsorvezető, akit egyébként nagyon kedvelek, komoly témákról beszél emberekkel, elsősorban lélektani dolgokról. Eléggé szellősen nézem, nem mindig jut eszembe, hogy éppen megy. De nagyon szeretek ilyen beszélgetéseket hallgatni, egyrészt, mert ezek nem ilyen légből kapott felemelkedett szövegek, mint amiket például FB-n posztolnak ki egyesek. Ezektől a falra mászok, mert vagy olyan embertől látok ilyet akiről tudom, hogy nem így éli az életét, tehát egyáltalán nem hiteles, vagy olyan... nem is tudom milyennek mondjam a másképp, de olyan "tutyimutyi" (most elnézést, de tényleg nem tudom másképp kifejezni) emberektől látok ilyet, akik csak ülnek, naponta 50 ilyet kitesznek, és azzal elvannak... A harmadik "harmad" meg azért nem tesz ki ilyeneket, mert tudja, hogy nem az idézeteknek, hanem a tetteknek kell beszélniük. És azok az emberek, akik ebben a műsorban megjelennek, és beszélnek, azokról lehet érezni, hogy amiről beszélnek, azokat valóban úgy gondolják, nemcsak mint személyes gondolat, hanem lehet érezni, hogy a tetteikben is megnyilvánul az, hogy így gondolkodnak. És több ember, aki nem volt szimpatikus nekem, így vált hitelessé a szememben.
Megnéztem egy régebbi adást, konkrétan a 2012. szeptember 6-ait, amikor a világvége volt a téma. Volt mítoszkutató, asztrológus, filozófus, ezek mind logikus, hogy ott legyenek, de hogy Puzsér Róbert hogy kerül oda. O_O Akkorát röhögtem, amikor megláttam az arcát, hogy szerintem még a szomszédok is hallották. Mint sokan, én is a Csillag Születikből ismerem. Én akkor már nem néztem a tehetségkutatókat, csak visszahallottam, hogy milyen "furcsán" kritizál, aztán a Bagi-Nacsa is kiparodizálta, az nekem nagyon tetszett. Aztán rájöttem, hogy miért hívták be őt a műsorba. A másik három vendég inkább a valóságtól elrugaszkodottan elemezgette a dolgokat, míg Puzsér sokkal inkább "földhözragadtabban" (nem ez a legjobb szó ide) látja a témát, és vicces volt hallgatni, ahogy vitázik a többiekkel. XD Viszont rendkívül okos. Olyan szintű kapcsolatokat lát dolgok között, amik szerintem nem tűnnének fel az átlagembernek, mégis végighallgatva azt mondanám, hogy egyáltalán nem hülyeség, sőt nagyon is logikus. És érdekes, azt figyeltem meg rajta, hogy bár látszik, hogy nem hisz sem az asztrológiában, sem a mítoszok elemzésében, sőt látszott is, hogy nevet a többieken (még ha csak gondolatban is), de mindig kérdezett. Kíváncsi volt arra, hogy miért gondolja a másik, úgy, ahogy gondolja. És normálisan elmagyarázták, és ha nem is teszi magáévá, de láthatóan elfogadta. És ez nagyon tetszett. Úgyhogy teljesen szimpatikus ember lett számomra, hogy láttam, milyen okos, és bár hallottam, hogy alapból utálja a médiát (nem csoda), és konkrétan ebben a műsorban mondta, hogy az emberiség egy nagy tévedés (ezzel azért vitatkoznék), de mégsem zárkózik el a beszélgetéstől, kérdez, kíváncsi az emberekre. Így viszont hiteles számomra, mert nem légből kapottan vannak negatív véleményei dolgokról, hanem azokat "tanulmányozva" mondja el a gondolatait. Szívből ajánlom az ilyen műsorokat, mert tényleg meg tud változni a véleményünk az emberekről, ha megismerjük a hitelesebb oldalát. Ez a műsor erre nagyon alkalmas.
