A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tomb Raider. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tomb Raider. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. január 23., szerda

Rossz filmért egy forintot se?

Ismét egy videojátékos jellegű filmről szeretnék írni. Jó ideje szemeztem már a Tomb Raider DVD-vel. Valamit tudtam, hogy új filmet csinálnak, de mintha nem lett volna akkora hírverése, így komolyan nem foglalkoztam vele. Aztán amikor láttam a DVD-t a Media Markt-ban, megnéztem a borítót, elolvastam az ismertetőt, ami oda van írva, na mondom magamban, ez annyira rossz nem lehet, de megvárom, amíg lemegy 1.000 forintra az ára, és majd akkor megveszem. Volt is egy darabig annyi, de ma úgy döntöttem, hogy teszek vele egy próbát, és megveszem.

De talán még ennyi pénzt sem ér meg. Az egyik alapvető gond, hogy a főszereplő csajról egy pillanatig nem hittem el, hogy ő Lara Croft. Sokkal inkább egy Avril Lavigne-féle csitrit láttam benne, aki mondjuk szereti a Tomb Raider játékokat, hovatovább nagyot álmodik, hogy majd bejárja a világot, és az egyik álmát látjuk a filmben. Még az akciójelenetek során sem volt olyan érzésem, hogy a Tomb Raider főhősnőjének a történetét látom. Van más hibája is, ráadásul a többi színészt sem éreztem igazán erősnek. Olyan érzésem volt, mint az Assassin's Creed film láttán. Azt végig se tudtam nézni, mert az is olyan volt, hogy erős színészi játékkal akarták jelentőségteljesnek mutatni a történéseket, csak hát pont emiatt vált erőltetetté. Ezt éreztem a Tomb Raider alatt is.

Mivel csak minimálisat játszottam a Tomb Raider játékokkal, ezért utánaolvastam a történetnek, hogy össze tudjam a film történetével hasonlítani. A dolog hellyel-közzel stimmel is. Himiko jelen van (ez amúgy valós, tényleg a japán legenda része), Japán környéki lakatlan sziget rendben van (bár persze a valóságban máshol forgatták a filmet), Bermuda-háromszög "ikertestvére" is játszik a nagy vihar miatt, viszont az utána lévő történések a játékban fantáziadúsabb, izgalmasabb, mint a filmbéli események. A filmben szörnyű dolgot látunk. Rabszolgákat, akiket a Trinity expedíciócsoport ejtett foglyul, arra kényszerítve őket, hogy találják meg Himiko sírját. De valami embertelen körülményeket mutatnak be, fegyveres őrök felügyelnek rájuk, és aki lazsál, azt lelövik. Egyszer-kétszer szólnak neki, hogy álljon fel, és folytassa a munkát, de aki nem engedelmeskedik, azt megölik. Az expedíció már 7 éve kutatja a sírhelyet, ennek a vezetője, Mathias Vogel, aki igazából nem más, mint egy elmebeteg pszichopata (mondjuk ezek rokonértelmű szavak), aki vélhetőleg beleőrült abba, hogy évek óta egy lakatlan szigeten vesztegel, és nem találja a sírt. A kegyetlenség mintapéldája, senki iránt nem mutat könyörületet, mindenkit lelő, akivel gond van. Ez a viselkedés lehet hiteles is, mert hát aki évek óta egy lakatlan szigeten kényszerül lenni egy sírhely miatt, amit nem találnak, ott tényleg el tudom képzelni, hogy neki már semmi és senki nem számít.

Csak vázlatosan írtam le a történetet, nem is állt szándékomban lespoilerezni az egészet. Alapvetően azért izgalmas a film (és kételkedek abban, hogy ezt lehet-e jó pontnak hívni), mert végig azért izgultam, hogy azok a szerencsétlen emberek jussanak ki azoknak a szörnyetegeknek a keze alól. De nem Lara Croftnak szurkoltam, pont azért, mert az őt alakító színésznőben semmilyen hitelességet nem éreztem. A másik hibája a filmnek, hogy kiszámítható. Ránéztem a szereplőkre, és egyből meg tudtam állapítani, hogy ők segíteni fognak-e vagy sem. Mathias Vogel is alapvetően kedvesnek mutatkozott be, miután kimentették Larát és Lu Ren-t (aki Larával tartott Hong Kongból, köze van Lara apjához), de egyből éreztem, hogy nagyon nincs rendben. Emiatt némileg unalmas is a film, az egyetlen izgalmas pont számomra, hogy a rabszolgáknak tartott emberek legyenek szabadok. Meg persze ott van Lara apja is.

Úgyhogy csalódott vagyok így első végignézésre. Hogy másodikra, harmadikra tetszene-e, ha rászánom magam, nem tudom. Inkább megnézem majd valamikor az Angelina Jolie-féle Tomb Raidert. Azt még nem láttam.

2018. október 4., csütörtök

Playstation 2

No, hát újabb Sony konzol került a videojátékos gyűjteményembe, egészen pontosan egy PlayStation 2.

Nézegettem, hogy milyen lehetőségek vannak, már nagyon szerettem volna egy PS2-t. Erre is van néhány játék, ami érdekel. Volt néhány kitételem, hogy milyen legyen a PlayStation 2, amit megvennék:

  • Első kiadású, azaz FAT legyen. Ezt tartom az eredetinek. A sovány változat inkább néz ki jóárasított fapados verziónak.
  • Ne legyen chippelt. A Sonyt is tisztelem annyira, hogy eredeti játékokat vegyek, főleg, hogy elég sok olcsó játék van PS2-re.
  • Mindene legyen meg hozzá, és minden kiegészítő legyen eredeti.

A jófogáson találtam hirdetést, ami megtetszett, és jó áron is volt. 10.000 forint volt, plusz melléadta a Tomb Raider Anniversary-t. Sok játéka volt az eladónak PS2-re, közülük két jelöltem volt. Az egyik a Final Fantasy XII, a másik meg a Tomb Raider Anniversary. A Final Fantasy XII-t akartam eredetileg, mert az nem Platinumos kiadás, de mint kiderült, annak nemcsak a borítója német, hanem maga a játék is, és az eladó elmondása szerint nem lehet benne nyelvet állítani. Így a Tomb Raiderre esett a választásom. De nem fogom megtartani, mert platinum kiadás, és német borítós. De ahogy szétnéztem vaterán, nem is nagyon fogom tudni eladni, mert nagyon olcsón adják, és van olyan, ami már jó ideje fent van. Helyette inkább vennék versenyjátékokat. Az a baj, és részint ezért is kerültem a Sony-t, mert az eladó srác képen mutatta, hogy milyen játékai vannak, ezek közül ad egyet a konzol mellé. Azt hiszem, 30 játék volt egy képen, és ezek közül volt az a kettő, amire felfigyeltem. A többiről még csak nem is hallottam. Megvettem, átvettem a konzolt, és közben gondolkoztam, hogy milyen játékokat vennék PS2-re. Próbáltam visszaidézni az 576 Konzolos teszteket, de semmi érdemleges nem jutott eszembe. Csak versenyjátékok, Sonic, meg Naruto. Ezek jutottak eszembe. És igen, a PS2 az a konzol, amire rengeteg sok játék jelent meg, de igazán érdemleges cím nem jut eszembe. Jelen tudásom alapján nem tudok olyan játékot mondani PlayStation 2-re, ami mindenképp kell. Míg PSX-re igen. A spontán döntésben bízok. Ha meg tényleg nincs nagy szabású játék PS2-re, akkor nem tudom, hogy mire volt olyan népszerű, és adtak el belőle 140 millió példányt. Final Fantasy-ket is olyan olcsón lehet kapni PS2-re. De ha van olyan PS2 játék, ami olyan kalibetű, mint PSX-re, a Metal Gear Solid vagy a Grand Theft Auto, akkor fejet hajtok előtte, és meg fogom venni.

A távirányítót meg extrába vettem mellé, ezzel funkcionál a PlayStation 2 DVD-lejátszóként, minden DVD-lejátszó távirányítójának a gombja megvan rajta. Habár azt gondolom, hogy ritkán fogom használni a PlayStation 2-t DVD lejátszóként, mert van rendes lejátszóm, de a PS-es gyűjteménybe ideális. Aztán kipróbáltam a Tomb Raider Anniversary-t. Már az elején nem tudtam, hogy mit kell csinálni benne, teljesen szokatlan számomra az egész dolog. Az irányítás nagyjából megvolt, csak a tanulórésznél nem tudtam továbbjutni, mert átugrani egyik függeszkedésből a másikba még át tudtam, de hogy onnan hogyan tovább, azt már nem. Próbálgattam mindent, de nem tudtam rájönni. Ettől függetlenül hangulatos játék, de nem hiszem, hogy megtartom, már csak a platinum mivolta miatt sem. Versenyjátékkal (Gran Turismo, Need for Speed) sokkal szívesebben játszanék.

2017. április 6., csütörtök

Tervezett játékvásárlási lista PlayStationre

tegnap írt Tetris DS tesztnek sokkal inkább szimbolikus értéke van, amellett, hogy tényleg mindent úgy gondolok, ahogy ott leírtam. A napokban elővettem néhány 576 Konzol magazint, végiglapozgattam, elolvastam néhány olyan PlayStation játék tesztjét, ami érdekel. Oda jutottam magamban, hogy ezeket Nintendo mellett is tudnám játszani, és vennék úgy PlayStationt, hogy a Nintendo játékok is megmaradnak. Ezt akartam jelképezni a Tetrises írással, hogy attól függetlenül, hogy tényleg változás elé nézek konzolos téren, ettől nem fog csorbulni a Nintendo tekintélye nálam. Össze is gyűjtöttem néhány játékot, amit szívesen vennék PlayStationre. A lista korántsem teljes, és mivel tényleg azt látom, hogy óriási a kínálat PSX-re (most csak az első PlayStationről beszélünk), elég nehéz is volt kiválasztani a nekem tetszőket, de néhány játékot azért sikerült:

  • Crash Bandicoot sorozat
  • Crash Team Racing
  • Final Fantasy sorozat (főleg a 9-es érdekel)
  • Driver
  • Ridge Racer Type 4
  • Spyro the Dragon sorozat
  • Croc duó
  • Gran Turismo sorozat
  • TOCA: World Touring Cars
  • Valamelyik FIFA játék
  • Hercules
  • Mulan
  • Tarzan
  • Egyéb Disney játékok
  • S.C.A.R.S.
  • Vigilante 8 páros
  • Tomb Raider játékok

A lista korántsem teljes, de erre már lehet alapozni. Nem is gondoltam volna, hogy ennyi összegyűlik, tényleg érdemes lesz PlayStationt venni. Amúgy azt azért most is látom, hogy hiába van hatalmas kínálat PlayStation játékok terén, néhányukról, már a borítójáról azt gondoltam, hogy egy nagy adag szemét lehet, és nehéz kiválasztani azokat, amik jók.