A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Yoshi Touch & Go. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Yoshi Touch & Go. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. szeptember 3., kedd

Tiszta romantika

Nem kell megijedni, nem fogok a Junjou Romanticáról írni, bár azt elárulom, hogy lesz Shounen ai a terítéken.

Mielőtt a tárgyra térnék, engedjétek meg, hogy figyelmetelókbe ajánljam a legújabb játéktesztemet: Yoshi Touch & Go

Hihetetlen, hogy nemrég végeztem egy olyan animével, amelyik a hikikomori "életmódba" engedett egy kis betekintést (Arata Kangatari), itt egy másik, a Rozen Maiden, mely sokkal komolyabban foglalkozik ezzel az egyébként nagyon súlyos jelenséggel. Egyébként amióta ismerem és szeretem az ALI PROJECT-et, azóta látni akartam ezt az animét, de csak most, az új évad megjelenésének hatására szántam rá magam, hogy megnézzem. Nagyon érdekes anime, már az első 5 rész, amit eddig láttam, azok is szolgáltattak némi mondanivalóval. A főszereplő srác, Sakurada Jun (ilyen 12 év körülinek tippelem) beilleszkedési problémái miatt nem jár iskolába. Egyetlen mániája van: Internetről különös, elátkozott játékbabákat rendel. Van olyan, amelyiket megtart, de jórészüket visszapostáztatja a családjával. Egyik nap egy nagy doboz érkezik a fiú nevére, benne egy átlagnál jóval nagyobb játékbaba. Jun-kun megrémül, amikor látja, hogy életre kel a baba, és be is mutatkozik: Shinku, és arra kéri, hogy legyen a szolgája. Ám a srác csak akkor mond igent, amikor az élete veszélybe kerül, és a baba megmenti őt. Egy rózsagyűrű által medium-ja lesz. Aztán hamar kiderül, hogy miért is tud élni, és hogy mi volt a készítőjének szándéka vele. A fiú személyisége azért megér egy misét: Nem tudják elfogadni az iskolában, ezért bezárkózik a szobájába, és esze ágába sincs még onnan sem kijönni, nemhogy iskolába járni. Egyelőre a nővérét láttam, mint családtag, de mint a kutyával, úgy beszél vele, de rosszabb az, hogy lány nemhogy tűri, de fel is lelkesedik attól, ha az öccse egy fokkal kedvesebb hangnemben szól hozzá. Ez önmagában borzasztó, de a testvére jelleme általánosabb, ugyanis beleesett abba a hibába, amibe sokan szoktak, hogy ha nem fogadják el őt az embertársai. Ekkor kialakul benne egy felsőbbrendűségi érzés, hogy csak az én elméletem a jó, az összes többi ember mind pokolra való. Ez lehet sértettségből vagy egyéb más érzésből. Ez a srác is ilyen, hiszen nemcsak a testvérével beszél alpári hangnemben, hanem általában az emberekkel. Viszont a 3. rész nagyon jól rávilágít arra, hogy belőle a sértettség váltotta ki ezt az érzést, ugyanis kimerészkedik a lakásból. Csendben, suttyomban járja az utcákat (egyébként boltba megy), és látszik rajta, hogy nagyon fél, nehogy bárki is megjegyzést tegyen rá. Tettek is, amikor nem figyelt az úttesten való áthaladáskor, az egyik autó sofőrje rárivall, hogy nem képes figyelni. Bár maradt volna otthon... Gondolja magában. A kialakuló gazda-szolga kapcsolat pedig nem véletlen, hiszen Jun így jön rá arra, mennyire fontosak az emberi kapcsolatok, és más által nagyszerűen lehet látni bizonyos emberi hibákat. Például a 2. részben Tomoe-chan játékbabája mutatja be az önzőséget. Nem jut eszembe a neve, de ő az, aki ha nem is követeli meg, de mindig kéri, hogy Tomoe-chan álljon rendelkezésére, és kéréseit teljesítse. És amikor Shinku-val harcol, akkor döbben rá, hogy mit csinált valójában. Szolgája eszméletlenül fekszik, ez az önzőségének a következménye. Csak saját magával volt elfoglalva, és nem vette észre, hogy a lány minden energiáját elszívta. Ennyi komolyság mellett talán érdekesnek hathat, hogy van humor is az animében, márpedig az a helyzet, hogy az 5. rész úgy bohózat, ahogy az elő van írva. Nem lehet nem könnyes szemmel végignézni, ennyi gyerekes állatságot kitalálni... XD

A blogpost címe, a WHITE ALBUM animére utalt, ez a sorozat ugyanis önmagában kimeríti a brazil sorozatok romantikus csöpögését. Bár talán annyira nem is csoda, hiszen az anime visual novel-ként látott napvilágot még 1998-ban, ehhez képest csak 2009 januárjában láthattuk először anime formájában. A történet főszereplői Fujii Touya és Morikawa Yuki, akik középiskolában ismerkedtek meg, egymásba szerettek, és jártak is, ám a lány emellett olyan álmokat kerget, mely idővel szétválasztja őket: Énekesnő akar lenni. Mindezért tesz is, tehetségének köszönhetően felfigyelnek rá, és híres énekesnő, Ogata Rina háttérvokalistája lesz koncerteken. Időnként találkoznak, ám aki egy kicsit is benne van a könnyűzenében, az tudhatja, hogy nem sok szabadideje van még vokalistaként sem. A fiú, Touya meg ehhez képest tökéletesen az ellentéte barátnőjének, ugyanis őneki fogalma sincs, hogy mit akar csinálni. Édesanyja meghalt, apja elvárja, hogy önálló élete legyen, ezért albérletben él. Ráadásul nincs romantikus anime harmadik, negyedik sőt - ebben az esetben - sokadik fél nélkül, ugyanis Touyába két lánybarátja is beleszeret, és a fiú olyan, hogy mindenkin kész segíteni, így a lányok nagy reményt éreznek nála, ami tovább bonyolítja a helyzetet. És akkor nem is beszéltünk még Yuki menedzseréről, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy távol tartsa igaz szerelmét. És csak hogy teljes legyen a kör, maga az énekesnő is szemet vet Touyára. Nyilván nem véletlen kérte el a telefonszámát. Hát eddig nagyjából ennyi. Az első 13 részben állítólag kibogozódik ez az igen kusza szerelmi szál. A zene nagyon tetszik. Az opening (Mizuki Nana: Shinai) a legnagyobb kedvencem az énekesnőtől, igazi szenvedélyes szerelmes dal. Viszont az opening video nagy csalódás volt számomra. És abból a szempontból elgondolkodtató, hogy Mizuki Nana ekkor már nagy név volt a japán zenei iparban, és én azt gondoltam, hogy egy ilyen nagy névhez minimum igényes videót csinálnak, ám ehhez képest csak szimbólumokat, motívumokat láthatunk, amik adott esetben bírhatnak jelentéssel, de egy ilyen dalhoz nem feltétlen jó választás. Ehhez képest az ending video sokkal jobb lett. A dal (Suara: Maiochiru Yuki no You ni) egy lassú ballada, nem épp a kedvencem Suarától, de a hozzá készült mozgóképsorozat nagyon átadja a dal hangulatát. Rajzolt képek, szereplők gyerekkorukban, miközben játszanak, álmodoznak. Én ezzel maximálisan elégedett vagyok. Az anime meg mindazonáltal a srácba vagy 20 csaj szeret bele, nagyon lassú. Ráadásul a grafika nem is egyenletes minőségű. És ha ezt én észreveszem, az már tényleg problémás... Úgyhogy ezt az animét csak azok fogják szeretni, akik fogékonyak a túlzott romantikára. Ez még nekem is sok, de a lassú történetmenet sokkal jobban zavar. De végignézem csak azért, mert Suarának is köze van hozzá. És hát úgy voltam vele, hogy most ősszel jön a második évad, de így meglátjuk, hogy mi lesz az első 26 részben (két részre van osztva, az első 13 2009 telén ment, a második tizenhármat pedig ugyanezen év őszén folytatták).

Na, a harmadik anime, viszont nagyon érdekes. Ezzel most végeztem, Tukeinon ajánlotta nekem, és igaza volt abban, hogy az Antique Bakery messze a legnézhetőbb a Shounen ai kategóriában. Bár a férfiszerelem inkább csak mellékszál, mivel a főszereplő srác nem szeret bele senkibe, és a történet körülötte forog. Keiichiro Tachibana jómódú szülők nevelték fel... legalábbis félig, ugyanis gyerekkorában egy férfi elrabolta őt, és arra kötelezte, hogy minden nap egy-egy szelet tortát vagy süteményt meg kell enni. Így nem csoda, hogy utálja az édességeket, de akkor miért nyit cukrászdát? Sokan kiakadtak ezen, de akik jártasabbak a pszichológiában, azok joggal gyanakodhatnak Stockholm-szindrómára (azaz, amikor a fogvatartott megszereti a fogvatartóját), ám a kép ennél sokkal árnyaltabb. Minden ki fog derülni az anime végére. Ahogy írtam, a homoszexualitás csak mellékszál, ám így is szükségeltetik némi tolerancia a végignézésére, mert egyes jelenetek akármennyire is még a "belefér" kategóriába tartozik, zavarhatnak embereket, ugyanis az egyik cukrász Yusuke Ohno kicsapongó meleg-életet él, de szerencsére ebbe csak ritkán nyerünk betekintést. Annak ellenére, hogy a grafika nem tetszik (nekem fakók a színek), és nagyon lassú volt a történet, de nézhető volt számomra. Összesen két Shounen ai animét láttam: Gravitation, Loveless, ezek bőven bizonyították, hogy ez nem az én műfajom. De ez az anime némileg enyhített a negatív megítélésemen, bár ettől nem leszek shounen ai rajongó, de ha akad egy-két hasonlóan jó, akkor azt lehet, hogy megnézem.

2010. július 9., péntek

Hivatalosan is budapesti állampolgár vagyok

Ma végre visszamehettem az Okmányirodába (a főbérlő tegnapig vacakolt a papírral, amit neki kell kitölteni) a kitöltött papírokkal, és megkaptam az ideiglenes lakcímkártyát. Ez azért is jó, ha van, mert ha munkát vállalok, azért csak másképp fest a dolog, ha fel tudom mutatni, hogy Budapesten lakok. Persze állandó lakcímkártya lenne az igazi, de az majd csak akkor, ha saját lakásom lesz. (Hol vagyok még attól?) Még vásároltam egy keveset a Sparban, majd mentem haza egy kicsit enni, de utána szinte azonnal mentem vissza Kőbánya-Kispestre, mert itt beszéltünk meg találkozót a bagszival és a V-ADival. Először hozzánk jöttünk, megnézték a házat, meg csináltam nekünk egy kis ebédet bolognai spagetti néven. Aztán elmentünk bagsziékhoz, ahova izgalommal mentem, mert amikor múlt szerdán voltam nála, akkor ottmaradt egy pár DS játékom, és meg találtam meg most sem... És el nem tudom képzelni, mi történt. Illetve el tudom, szerintem lopás történt. És ha valóban, ez, akkor tudom, hogy ki(k) volt(ak). 10 DS játékom nincs meg:

  • The Legend of Zelda: Phantom Hourglass
  • The Legend of Zelda: Spirit Tracks
  • Super Mario 64 DS
  • Naruto Ninja Council 2
  • Tetris DS
  • Nintendogs: Dachshund & Friends
  • Yoshi: Touch & Go
  • Yoshi's Island DS
  • WarioWare Touched!
  • Pokémon Link

És ez azért pénzben sem kicsi, majdnem 100 000 forint. Bár én igazából komolyan nem is pénz miatt fáj a szívem értük, mert pl. a Naruto is csak 5 font volt Angliában, de pont a Naruto. Akkor szerettem meg a sorozatot, és tökre örültem, hogy van Naruto játékom. Mondjuk ezeket pénzben marha nehéz lenne pótolni, de akkor is. Én egyáltalán nem vagyok az erőszak híve, én nem bántok senkit, és komolyan senkit nem verek meg, csak ha tényleg lopás történt, szolgáltassa vissza a játékokat. Vagy az árait... Bagszival nemrég beszéltem, megígérte, hogy jól szétnéz, mert nálam biztosan nincs. De itt is tényleg nem a pénz az, ami miatt hiányzik, és nem azért van (volt) nekem 23 DS játékom, mert hej, de gazdag vagyok. Ezek többségét én akciósan vettem. Például a Yoshi's Island DS is 3000 forint volt a békéscsabai Media Marktban. És akkor sem azért vettem meg, mert jaj de jó, milyen olcsó, lesz eggyel több DS játék gyűjteményemben, hanem maga a játék miatt. Örültem, hogy ennyiért be tudtam szerezni, mert tudtam, hogy az SNES-es Super Mario World 2: Yoshi's Island milyen jó játék volt, és tök jó, hogy olcsón meg tudtam venni a folytatását, ami nagyon jó volt. Tehát nekem a játék eszmei értéke hiányzik, és ezért nem fogok (és nem szeretnék rákényszerülni) eladni játékot, mert ha végig is vittem, ha ránézek, vagy később előveszem, eszembe jutnak a régi emlékek, hogy de jót játszottam vele. Ja, és a Tetris DS, amit Angliából kaptam tavaly. Na még nagy fájdalom lenne, ha nem kerülne elő. Mert arra is komolyan, teljesen rácsodálkoztam, hogy lehet egy egyszerű Tetris játék ennyire jó? Szóval ez a 100 000 forint is enyhe túlzás, de mondom, az eszmei érték... Na mindegy, nagyon remélem, hogy bagszi holnapra megtalálja, és elhozza a pokétalira (igen, holnap lesz a Pokémon találkozó a WestEndben), de erre nagyon kicsi esélyt látok, de azért bízok benne, mivel nincs más remény. Nálam biztos, hogy nincs. Addig szerencse, míg a japán CD-imet nem viszi el senki, mert komolyan eret vágnék magamon.

Na de térjünk vissza a témára. Bagsziékkal még egy kicsit beszéltük a témát, de hamar elkezdtek másról beszélni. Engem még egy kicsit őrölt az ideg, de próbáltam oldódni, hogy jól érezzük magunkat, mert most úgysem tudunk mit tenni. Tehát elmentünk két konzolboltba, először a Blahára a JoeyStationbe, bagszi ott vett magának Super Smash Bros. Brawlt Wiire, valamint Pokémon Mystery Dungeon Explorers of Darknesst DS-re. Utána átmentónk a Nyugatihoz, ott a MultiFormatban vettek V-ADival közösen ajándékba egy Wiimote-ot egy barátjuknak. Ezután átmentünk a Határ útra, az ottani InterSparban vásároltunk be magunknak kaját. Én is, remélhetőleg van annyim, hogy kihúzom vele kb. 1 hétig. Utána elmentünk Kőbánya-Kispestre és mentünk haza.

Különben nagyon érdekes, hogy amióta Pesten vagyok, azóta jóval kevesebbet eszek. Na nem mintha amíg Békéscsabán voltam, 20 emberre valót ettem volna, csak az átlag szükségletnél többet. És most amióta itt vagyok, azóta a negyedét sem. Egyszerűen nincs étvágyam, nem tudom miért nincs. Már arra is gondoltam, hogy ott valamiféle hiányérzet betöltésére szolgált az evés... Tehát lelki okok. De mindegy is, nagyon örülnék, ha éhség-érzet nélkül le tudnék fogyni kb. 20 kg-ot. És akkor elégedett lennék magammal. ^_^

UPDATE:
Most telefonált bagszi, hogy nála van mind a 10 játék. Nagyon megnyugodtam. ^^ De azt mondta, hogy nagyon kereste, már az ágy alá is benézett, azt mondta olyan dolgokat talált, amikről rég azt hitte, hogy elvesztek. ^^' Jól van, örülök, hogy tisztázódott, és hála Istennek, nem történt lopás. De azért a bagsziban benne lehetett az a rossz érzés, hogy miféle embereket enged be házába? De hála Istennek minden rendben van.