A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Skorpió. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Skorpió. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. november 9., szombat

Skorpió lemez

Mielőtt rátérnék a témára, szeretném megemlíteni, hogy ma először láttam Havas Henriknek a műsorát az ATV-n, mely a Havas a pályán címet kapta. Nem a politikai mivolta az érdekes most, hanem hogy bejátszanak mindig egy kisfilmet a hét történéseiből. A film nem tölti ki a teljes képernyőt, és a háttérben Super Mario Bros. 3-ból átvett felhők vannak. Iszonyatosan meglepett. Aztán reklámfilmet megszakító szignál videójában pedig ugyanebből a játékból, vagy a Super Mario World-ből (nem láttam pontosan) átvett Tűzvirág látható. Meg a 8-bites szignálzene is meglep, hogy egy ilyen komoly politikai műsorhoz hogy jön a NES és SNES hangulatvilága, mert nagyon hozza.

Ma is voltam a bolhapiacon, és kellemes meglepetésemre találtam Skorpió lemezt, méghozzá az egyik kedvenc albumomat, a Zene tíz húrra és egy dobosra albumot. Miután 200 forintért adta, ezért evidens volt számomra, hogy megvegyem. Meg is hallgattam, teljesen rendben szól. Szeretném begyűjteni az összes Skorpió albumot, amik lemezen megjelentek, eddig van 4, az alábbiak hiányoznak:

  • Kelj fel
  • Gyere velem
  • Új! Skorpió
  • Azt beszéli már az egész város
  • A show megy tovább

Mondjuk azt nem tudom, hogy a Show megy tovább megjelent-e lemezen, de rémlett, hogy láttam régebben neten, de most hirtelen nem találtam meg. De ami még nagyon kell a hiányzókból az Azt beszéli már az egész város, az még nagy kedvenc. Annak nagyon örülnék, ha valaha megjelenne CD-n. Különben ha valami miatt sajnálom, hogy úgy nem éltem az előző rendszerben, az a nagyon színvonalas magyar rockzene. Jártam volna annak idején LGT, Skorpió koncertekre.

A lemezről már írtam korábban, amikor megjelent idén CD-n. Azóta valami olyan szintű Skorpió-hullám indult el nálam, régen nem hallgattam ennyit az albumaikat, mint most. Úgy vagyok Frenreisz Károllyal, hogy a maga stílusában elsőszámú zeneszerző, a dalok nagyon hallgattatja magukat.

2013. szeptember 11., szerda

Új! Skorpió

Tegnap sikerült megszerezni a Skorpió együttes másik újra kiadott CD-jét az Új! Skorpió albumot. Igazából most is az az eset áll fenn, mint abban a néhány esetben, amikor többszöri meghallgatás után jobb véleményem alakult ki az albumról, mint amikor először. Emlékszem, amikor először végighallgattam, nagyon vártam, hogy legyen már vége, mert untam az egészet, ráadásul Frenreisz Károlynak ez a fajta magas hang, mint amit például a "Sötét nappalok és fényes éjszakák" című dalban kiad magából, borzasztó volt hallgatni. Igazából mostanra a szöveget értelmezve, érthető, hogy miért énekel így, és így már sokkal elfogadhatóbb, de most is azon a véleményen vagyok, hogy jobb az a fajta erőből kiadott magas hangja, mint ami például az "Álljatok meg" című dalban hallható. Igazából ez az album sokkal inkább a zenei minőségével ad élményt, mint a hangulatával. De van egy dal, amit szeretnék kiemelni, a "Furcsa emberek" című dalt. Hangulatilag tetszetős, és zeneileg is jól meg lett csinálva, a szöveg meg vicces. Úgy tűnik, hogy sok emberben felmerülnek azok a gondolatok, amik egyszer-egyszer bennem is. Egyébként mostani szemmel azt mondom az albumra, hogy jó, de csináltak ennél sokkal jobbat is, olyan 7/10-esre értékelném.

2013. augusztus 31., szombat

40 éves a Skorpió

Újjáéledt a Skorpió! Egyre többet hallani róluk, nemrég láttam a TV-ben, Frenreisz Károly adott interjút. Tudtam az augusztus 19-ei koncertről, de hogy ezt az évfordulót két albummal is megspékeljék, az igencsak meglepett. Onnan tudtam róla, hogy böngésztem az aktuális heti MAHASZ eladási listát, és felkerült rá mind a két album. A lényeg az, hogy az új felállásnak két albumát adták ki CD-n, ami eddig csak lemezen volt elérhető. Megmondom őszintén nem értem, hogy a Hungaroton annak idején miért csak az első két albumukat adták ki CD-n, amikor sok előadónak megjelent utólag az összes albuma digitálisan. Egyébként nemcsak az lepett meg, hogy két régi albumot adtak ki újra, hanem az is, hogy milyen jól szerepeltek: Az Új! Skorpió album a 21. helyen debütált, míg a Zene tíz húrra és egy dobosra album pedig a 9. helyen. Szétnéztem neten, először ilyen nagyon ritka kiadványra gondoltam, ugyanis még soha nem hallottam a Grund Records kiadóról. Aztán, ahogy utánajártam, láttam, hogy elég sok helyen kapható online, így ma délelőtt elmentem a városba megnézni, hogy üzletekbe mennyire lehet kapni. Lehet mind a kettőt. Csak az egyik CD-re volt pénzem, és az az igazság, hogy egyáltalán nem volt nehéz a választás, mivel a Zene tíz húrra és egy dobosra album sokkal jobban tetszik, mint az egy évvel előtte megjelent lemezük. Több életet hallok ebben az albumban, másrészt meg nekem sokkal jobban bejön a hangulat is. Nagyon örülök ennek a kiadásnak, végre megvan jó minőségben. Eddig csak úgy volt elérhető, hogy valaki lemezről felvette, és feltette mp3-ba. Annak is jó volt a minősége, de összehasonlíthatatlan a CD-ével, arról nem is beszélve, hogy végre megvan nekem 320 kbps mp3-ban, és flac-ban. És a borítót is bescanneltem magamnak. Az albumon a 8 dal mellett, még kettő van, az 1979-ben megjelent kislemez (Új Generáció / Előre nézz!) anyaga. Még soha nem hallottam őket, de nagyon bejönnek, így maximálisan elégedett vagyok az albummal. Nemcsak hogy végre megvan CD-n ez az album, hanem még a két számomra új dal is nagyon tetszik, sok régi érzést visszahozott. Ennél már csak az lenne a jobb, ha az Azt beszéli már az egész város album is végre kijönne korszerű hangzásban. Az még nagy kedvenc.

2012. november 20., kedd

Személyes LGT történelem

Az utóbbi években néha-néha elővettem az LGT dalokat, de valamiért nem hallgattam olyan komolyan. De aztán, amikor múlt hónapban az ottani munkahelyemre vittem a gépemet, akkor többször hallgattam magyar zenét, többek között LGT-t, és Zoránt is, és elkapott megint az a hangulat, ami miatt szeretem őket. Nem mondanám magam "hardcore" magyar rock zene rajongónak, de mindig kellemes érzés fogott el, amikor egy-egy régi magyar dalt hallok.

Az LGT-t körülbelül 1992 óta (6 évesen) ismerem két, egymástól független "úton" ismertem meg. Egyrészről nővérem hallgatott egy számomra nagyon kellemes dalt. Akkor még nem tudtam, hogy mi ez, csak nagyjából megjegyeztem, hogy melyik CD-ről volt (ekkor adta ki a Hungaroton a Locomotiv GT. összes nagylemeze címen az együttes összes albumát CD-n is), és próbáltam visszakeresni a dalt, akkor jöttem rá, hogy ez a "Neked írom a dalt" a Mindig magasabbra albumról. Ez volt az első nagy hatás. Aztán apám tette fel többször több lemezt (bakeliten is megvoltak), ez volt a második nagy hatás, mely után már magamtól is hallgattam. Fogalmam sem volt a dalszövegek mondanivalójáról, de a zene hangulata, és az ének annyira megfogott, hogy én rajtuk keresztül szerettem meg egyáltalán a zenét, és rengeteg mindenben nyújtottak inspirációt nekem.

Én magamban 4 korszakra osztom az LGT albumokat (illetve 5-re, ha az újakat is belevesszük), és az "Ilyen a Boksz, az LGT sztori" könyvet olvasva sok érdekes információt találtam. Az együttes ugye, 1971-ben alakult meg, és még ebben az évben december 10-én jelent meg az első albumuk. Érdekes, hogy ezt az albumot csupán 1 hét alatt vették fel, és valahol érződik, hogy ez inkább ilyen kísérletező album. Nagyon jók lettek a dalok, de lehetett volna még finomítani rajta. Az már akkor is feltűnt, hogy nagyon előtérben van a gitárszóló. Aztán olvastam, hogy Barta Tamás mindig is azt gondolta magáról, hogy ő Magyarország egyik legjobb gitárosa, és ezt meg is mutatta, itt-ott eszméletlen gitárszólót nyomatott. Az album mélypontja számomra a "Hej, én szólok hozzád" című dal: Szövegileg sem áll a helyzet magaslatán, de az ottani gitárszóló... Szerintem ember nincs, aki azt vissza tudná dúdolni. Nem olyan a dallama, hogy az megmarad az emberben. A másik dal, ami nem éppen negatívum, de én konkrétan féltem tőle: Ez a "Sose mondd a mamának" dal. A végén hallható gonosz nevetéstől sokáig annyira féltem, hogy nem mertem újra meghallgatni a dalt, vagy csak átugrottam a végét. Mondjuk Frenreisz Károly (ez az ő dala) munkássága több szót is érdemel, róla majd később. Aztán a második album, a Ringasd el magad már érettebb lett, érződik, hogy többet dolgoztak rajta, mindezek mellett, még változatos is lett. Kellemes atmoszférát nyújt, én szertartás-szerűen szoktam hallgatni az albumot, mert mindegyik dalra külön kell figyelni. És pont ezért, mert mindegyik dal más, ezért nem nagyon tudnék kedvencet mondani innen, viszont a "Megvárlak ma délben" dal különös hatással volt rám. Akkoriban nem nagyon értettem akkoriban a szöveget, de ahogy Frenreisz Károly énekelte, annyira átjött a hangulata, hogy szomorúvá tett, főleg a dal végén hallható basszusgitár szólam miatt. Egyébként számomra érdekes "A semmi kertje" dal, ugyanis még 1971-ben az együttes Japánban lépett fel a Yamaha fesztiválon, és ennek volt abban a dalban egy utózöngéje, ugyanis minden refrén végén hallható halkan a "Mite kudasai" (見てください) szöveg, mely azt jelenti, hogy "kérlek, nézd meg". A második album után lépett ki Frenreisz Károly. Több helyről több indokot is olvastam, hogy miért, valahol azt olvastam 1972 táján már tervben volt a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról színházi alkotás, és már ekkor felkérték az LGT-t a zenei munkálatokra, viszont Karesz egyáltalán nem akart színházi munkát. Van ennek alapja, egyrészt maga az album címe, másrészt meg annak zárótétele, de annak nagyobb valóságalapját látom, hogy nem tudta összeegyeztetni a dalait az LGT "profiljával". Ha jobban meghallgatjuk az első két albumot, akkor tényleg megfigyelhető, hogy az ő dalai mindig más irányba mentek el. De ez engem egyáltalán nem zavart, sőt, mivel szerettem a dalait, ezért nyitottam a kiválása után megalakult Skorpió együttes felé is. Na ez az együttes is megérdemelne egy külön blogpostot. Szeretem a Skorpió dalokat is, de személy szerint nem vagyok 100%-ig elégedett. Arra már magamtól is rájöttem, hogy nem kell feltétlen mindegyik daluk szövegében keresni az értelmet, nemrég olvastam róluk, hogy a dalszövegeiket sokszor érte kritika, sajnos van igazság benne. Vannak mély mondanivalóval rendelkező dalszövegek, de a döntő többségére tényleg nem ez jellemző. Én kifejezetten rossznak tartom a "Kelj fel" és az "Új! Skorpió" albumokat, ezekről csak az 1973-1993 válogatásalbumra másolt dalokat tartom jónak, de azok nagyon jók. Az is gond egyébként, hogy Frenreisz Károly néha túlságosan magas hangon énekel. De nem az az erőből kiénekelt igazi férfi tenorhang, hanem az a már-már fület bántó fejhang. A többi album elég jó, nagy kedvencem például az Ünnepnap, és az Azt beszéli már az egész város. De visszatérve az LGT-re, a harmadik albummal vált igazán népszerűvé az együttes, hiszen a rajta szereplő dalok már "könnyebben fogyaszthatóak", viszont érdekes, hogy nekem az első két album jobban tetszik. Az tény, hogy egységes lett az album hangzása, és úgy tűnik, hogy Frenreisz Károly és megtalálta a számításait a Skorpióval, mindkét albumból (LGT - Bummm!, Skorpió - A rohanás) 200.000 példány fogyott. Ez mai szemmel nézve hatalmas szám annak fényében, hogy ma már 10.000-es összeladás után is szinte már ünnepel a kiadó cég. Ezután jött az együttes egyik legzűrösebb időszaka, amikor nyugaton próbáltak szerencsét, de ez ugye nem sikerült, sőt igen csúnyán ért véget az egész történet. Ekkor volt az, hogy Barta Tamás annyira megszerette Amerikát, hogy ő ott maradt, és ott akart tovább zenélni. Ha jól emlékszem, azt olvastam, hogy ő tartotta magát olyan nagyra, hogy akár Amerikában is megállná a helyét. Így kint maradt, és az ő helyére Karácsony János került.

Az együttes csak lassan talált magára, mire elkészült 1975-ben a Mindig magasabbra albummal. Én személy szerint innen számolom az LGT második korszakát. Ez egy nagyon kellemes album számomra, annak ellenére hogy mintha jóval szerényebben lenne hangszerelve, nem hallatszik annyi hangszer. Ezen az albumon van az együttes szerintem egyik legszebb szerelmes dala, az "Álomarcú lány". Össze se tudnám számolni, hányszor hallgattam, ma is valahányszor meghallgatom, hihetetlen kellemes érzés fog el. Egy évre rá, 1976-ban jött az LGT szerintem legnagyobb dobása az ötödik album (Locomotiv GT V.). Ezt az albumot hallgattam legtöbbet gyerekkoromban, mert a dalok rendkívül élettel teliek, szinte mindegyik vidám, és a CD utolsó 9 dalának (ami a 2. lemez B oldala) koncertverziója meg csak emel a hangulaton. Érdekes volt utólag értesülni arról, hogy az nem is valódi koncertfelvétel, csak utólag keverték rá a tapsot gépről. Megfigyelhető, hogy az utóbbi két albumban háttérbe szorult a gitárszóló. Gondolom ez egyrészt azért van, mert Karácsony János nem akarta annyira megmutatni, hogy mekkora virtuóz, másrészt mert ő más stílusban játszik, az ő szólói valahogy nyugodtabbak. Egyébként a "Rohanj hozzám" dal után vált személyes kevencemmé. Kellemes légkört teremt a dalaival, egyszerűek, letisztultak, és ez az érzés tetten érhető a három szóló albumán is, melyeket a mai napig nagyon szeretek hallgatni. Az ötödik album után volt az, hogy a dobos, Laux József egyre inkább eltűnőben volt, később már közvetlenül sem tartotta a kapcsolatot a többi taggal. Amerikába disszidált a feleségével. Arra már nem emlékszem, hogy miért, de mivel ő volt a zenekar vezetője, ezért nem kis probléma volt a kiválása. Egyrészt, hogy egyáltalán ki veszi át az együttes irányítását, másrészt meg, hogy ki lesz a dobos. Jött Solti János.

És miután Laux József felesége Adamis Anna volt, ezért ő is vele ment, szövegíró sem volt, jött helyébe Zorán testvére Sztevanovity Dusán. Ő valahogy más életérzést hozott magával. Az 1977-es "Mindenki másképp csinálja - Zene" album felnőttes hangzású lett, mind szövegben, mind zenében. Ezen a felnőttes hangzáson sokat oldott a Jóbarátok vagyunk dal. A történetmesélős dalok (A rádió, Boogie a zongorán) hallgattatják magukat, és el is képzelem, hogy azokban az időkben hogy történhettek a dolgok. Ez számomra az "alapalbum", ez volt az első, amit meghallgattam annak idején, ezzel szerettem meg az együttest. A rá egy évre megjelenő "Mindenki" album érdekes. könyvben sem beszélnek róla sokat, annyi maradt meg bennem, de ebben sem vagyok biztos, hogy ez az album sehogy nem akart úgy összejönni, ahogy szerették volna. Igazából, most ahogy gondolkodok, nem tudok róla ilyen gyors jellemzést írni, hogy milyen. A kedvenc dalom innen a "Hirdetés", de nagyon tetszik a "A téma" című dalban a beszélgetés-szerű éneklés. Énekben vitatják meg, hogy mitől lesz érdekes az emberek számára egy téma. A "Baba-rock" dal pedig nagyon szép, engem konkrétan megérintett. Maga a zene fantasztikus, és a dalban felsíró kisgyerek Somló Tamás újszülött kisfia. Ha jól tudom, ő az, aki a 2000-ben a Zenecsomag című albumában a "Nagy bohóc" című dalban énekel. 1979-ben egy kisebb szünet volt az együttes életében, csak egy kislemez jelent meg, amire négy fantasztikus dal került fel. Viszont az 1980-as Loksi album számomra az ötödik album folytatása. Talán azért, mert ez is dupla lemezes, de valamiért ezen a két dupla lemezes albumon valahogy felszabadultabbnak érzem az együttest. Arról olvastam, hogy ez az album valami trükkel jelent meg ebben a formában, de már nem emlékszem, hogyan. De az érdekes, hogy a lemezhez mellékeltek egy kis papírt, melyen a nehezen érthető dalszövegrészletek olvashatók. Hát igen, annak idején tényleg nem értettem sok szövegrészletet benne, viszont az idő múlásával, ahogy egyre jobban füleltem, ki tudtam venni a szövegeket. Ezt az albumot tartom az előző kettő kiteljesedésének. Imádom azt a rockos hangzást, ami a Loksiban van. Annak idején a "Szentimentális rakenroll" dalra tomboltam, kiabáltam, ugráltam, egyszerűen imádtam a hangulatát. Persze, hogy miről szól a szöveg valójában, arról halvány lila gőzöm nem volt, csak később, ahogy egyre több mindent tudtam meg az előző rendszerről, úgy érettem meg, hogy miről is énekel Presser Gábor valójában. Annak ellenére, hogy az együttes mindig táncolt a "tiltott" és a "tűrt" kategória között, ebben az albumban szóltak be a legjobban a rendszernek, amit ugye cenzúráztak. Azt hiszem, több dalt be akartak tiltani, de szerintem bizonyos helyeken azért érthető nehezen a szöveg, mert így átmehetett a rostán. Ami tetszik még, az az utolsó dal, az Áldd meg a dalt másodjára. Karácsony János távolinak hangzó (vagy inkább álombéli) énekhangja nagyon szépen búcsúztatja az albumot.

Ugyanakkor szerintem egy korszakot is búcsúztat. Ugyanis ezek után ritkábban jelentek meg az albumok, és korántsem arattak akkora sikert. Én sem hallgattam sokáig, nem tetszett az utolsó két album. A Locomotiv GT X. album (ami egyébként kilencedik) már más stílus. Az, hogy miért lett tizedik? Ha jól emlékszem, túl későn vették észre a hibát, már ki volt nyomtatva a borító. Emlékszem is, hogy annak idején számolgattam, de mindig csak 9-ig jutottam, mire elértem ezt az albumot, és kerestem, hogy hol maradt ki egy. Egy időben az volt a tippem, hogy a Képzelt Riport CD maradt ki, és akkor meglenne, hogy ez a 10. De akkor meg az V. album lenne a hatodik (mert a Képzelt Riport 1974-es), úgyhogy így sem stimmel. Aztán annyiban hagytam. Aztán megtudtam a titkot, jót mosolyogtam magamban. Persze, ez semmit nem von le az értékéből. Sőt, igaz, hogy később kezdtem el hallgatni ezt az albumot, de akkor nagyon ráéreztem az ízére. Ez még viszonylag sikeres volt, de az 1984-es Ellenfél nélkül már nagyon hamar feledésbe merült. Na ezt az albumot meg a címadó dal miatt kerültem sokáig. Olyan kellemetlen érzésem volt, kicsit gonosznak éreztem a hangulatát. Mostanra meg majdnem kedvenc lett. Nekem nagyon tetszik az utolsó két album hangulatvilága, teljesen más, mint az előzőek. Az Ellenfél nélkül albumot azért is kerültem sokáig, mert olyan hangszereket hallottam benne, amit még előtte soha (és utána sem), és ettől annyira idegennek tűnt az egész. És tényleg, lehet, hogy én nem hallgattam még túl sok lemezt, de ilyen hangszereket még soha életemben nem hallottam. Például kíváncsi lennék arra, hogy a "Banális Blues"-ban mi a neve annak a hangszernek, amin Presser Gábor játszik. Nagyon furcsa a hangzása. Sajnálom, hogy akkoriban nem kapott nagy hírverést ezt az album, de akkor már teljesen más volt a trendi zenei stílus. Megmosolyogtató, hogy amit akkoriban zenei élet lezüllésének mondtak, ma már kifejezetten igényesnek számít. De mivel ebből az albumból már nem fogyott sok (tippem szerint), ezért már nem készültek újabb albumok.

Az 1992-es Búcsúkoncert jó volt, de már akkoriban tudtam, hogy ez pontosan mit jelent. Tudtam, hogy nem dolgoznak most már közösen, mégis mindig reménykedtem, hogy hátha megjelenik az életemben új LGT nagylemez. És igen! 1997. október 24: 424 mozdonyopera. Teljes titoktartás közepette készült el az album. Emlékszem, hogy akkor volt az első interjú, amikor megjelent az album. Iszonyatosan örültem neki. Nem sokkal ezután meg is vettük CD-n. Nagyon sokat hallgattuk, azt éreztem, hogy ez már más, de ezt az idő múlására fogtam rá, a másik meg az, hogy nekem ez is nagyon bejött. Tíz fantasztikus dal került az albumra. Hatalmas siker volt, szerintem adtak el belőle annyit, mint a régi nagylemezekből. Aztán a ténylegesen utolsó nagylemez a 2002-es "A fiúk a kocsmába mentek" album. Ez már nem lett annyira erős, mint 424 mozdonyopera, de van egy-két jól sikerült dal rajta. Ezek után azt gondoltam, hogy ötévente jönnek új albumok, ezért vártam 2007-re, de elmaradt.

Ami persze nem baj, mert ezzel a 12 stúdió albummal komplett életművet hagytak maguk mögött. Nagyon jó együttes van (igaz, hogy az én szemszögemből elsősorban Japánban), de biztos vagyok abban, hogy amíg élek, az LGT zenéje el fog kísérni.

2009. október 15., csütörtök

Skorpió: Azt beszéli már az egész város

A Skorpió együttes az évek során kétszer ment át teljes átalakuláson. Ennek okát hosszan lehetne elemezni, de most csak vázlatosan. Az első tagcserét 1976-ban élte meg az együttes, amikor Fekete Gábor dobos disszidált. Helyére Németh Gábor jött, ám ez a felállás sem maradt meg sokáig, 1979. április 4-én Szűcs Antal Gábor lakásában kimondták az együttes megszűnését. Persze Frenreisz Károly nem akarta abbahagyni a zenélést, így Tátrai Tiborral, és Papp Tamással megalapította az új Skorpió együttest 1980-ban. Ebben a felállásban 2 album készült, majd 2-3 évi hallgatás után Tátrai Tibor kivált az együttesből, helyébe visszatért Szűcs Antal Gábor, majd az együttes ismét kapott billentyűst, Pálvölgyi Géza személyében. Frenreisz Károly alapból vezető típus, és nagyon jól vezette a Skorpió együttest. A probléma ott volt, hogy “Skorpió-tortából” túl sokat tulajdonított magának. Ezáltal a többi tag úgy érezhette magát, hogy ők talán nem egészen fontos tagjai az együttesnek. Tátrai Tibor egyszer azt nyilatkozta, hogy Frenreisz Károly, mind emberként, mind zenekarvezetőként fantasztikus, de egyszerre 8 dolgot csinál az együttesben. Felsorolta őket, és arra kérte, hogy legalább egyet adjon át neki. Nem hinném, hogy azért, hogy Frenreisz Károly válláról vegyen le terhet, mert ő nagyon jól viselte, hanem hogy kapjon valami szerepet, hogy fontosnak érezhesse magát az együttesben. Én erre következtetek a sok tagcseréből. De lássuk az 1985-ben, hosszú hallgatás után megjelent Skorpió lemezt.

Dalok listája

  1. Azt beszéli már az egész város
  2. Ha elveszítenélek
  3. Ne félj
  4. Éjfél után
  5. Anyám jó fiad leszek
  6. Érinted a két kezem
  7. Húzzatok el életemből
  8. Mint a lavina
  9. Karib éjszakák

Azt beszéli már az egész város
4 év hallgatás után tért vissza az együttes, egy energikus dallal nyitják az albumot. Így az elején talán szokatlan lehet a szintetizátor-szólam, nem volt annyira jellemző az együttesre, de nem kell megijedni: minden más hangszer; dob, gitárok eredeti. Ez a dal is nagyon ismert lett az együttestől, a mai napig játszák az rádiók. A szöveg pedig a halgatással teli évekről, és a tervekről szól.

Ha elveszítenélek
Kicsit lassú, melankólikus dal. Kissé gondterhelt, nem akarja elveszíteni őt. Ugye most már jobb a szintetizátor? Nekem az a véleményem, hogy az újítás kell az együttesbe, és amíg nem alakítja át teljesen az együttes arculatát, akkor miért ne? Nagyon szép szintetizátor-szólója van a dalnak, és a gitárról még nem is beszélünk!

Ne félj
Szintén egy lassabb, kicsit ilyen útraindító-hangulata van. Nagyon hangulatos. A szöveg egy hosszú útra készít fel, és nem szabad félni, mert messze van a végállomás, és bármi lesz, ő mindig mellette lesz.

Éjfél után
Egy kicsit zúzós rock dal. És pozitív hangulatú, jó érzést kelt az emberben. A szöveg pedig arról szól, hogy mennyi tennivaló van, nincs egy perc pihenésre. A zene nagyon erős.

Anyám, jó fiad leszek
Egy lágy, kellemes dal. Emlékek a gyerekkori évekből, a sok csínytevésről. És megígéri, hogy továbbra is jó fia lesz az anyjának. A zene pedig lágy, kellemes a fülnek. A lágy ének csak emeli a dal értékét.

Érinted a két kezem
Nem annyira szerelmes, inkább gondolkodó dal, hogy szeretne értékes lenni. Frenreisz Károly egyik legkomolyabb dala. A zene komoly, elgondolkodtató, hasonlóan a szöveghez. Nagyon szép dal.

Húzzatok el életemből
A Skorpiónak van már korábbról egy olyan dala, ahol bizonyos embereket küld el melegebb éghajlatra, ez a dal a negatív dolgok elűzéséről szól. Erőteljes zene, szinte követeli, hogy menjenek el az életéből!

Mint a lavina
A mély, komor hangzás azt sugallja, hogy komolyan erősnek érzik magukat, és olyan az életük, mint a lavina. Nagyon jó a zene, hatásos lett.

Karib éjszakák
Egy instrumentális dal, valami hihetetlen hangulatos lett. Tényleg megidézi a karibi hangulatokat. Az ütőhangszerek, gitár, dob, már csak a latin zenékben használatos trombita kell, és teljes lenne az összkép. De nagyon jó zene!

Ahogy megírtam a 2. dalban, szerintem nem tett rosszat az együttesnek, hogy előtérbe került a szintetizátor-hangzás, sőt! Kifejezetten színessé tette az együttes rock hangzását. Egy igazán fantasztikus albummal tértek vissza néhány év hallgatás után. Nagy kár, hogy csak lemezen érhető el a hanganyag.

2009. október 10., szombat

Skorpió: Ünnepnap

A Skorpió együttest, akárcsak az LGT-t és Zoránt is, gyerekkoromban ismertem meg. Emlékszem a nővérem szerette nagyon a zenéjüket, és egyszer, amikor hallgatta, felfigyeltem Frenreisz Károly hangjára (ekkor már ismertem az LGT-t), de furcsálltam, hogy a dalt nem ismertem. Megmutatta nekem a Skorpió 1973-1993 kazettát (ami a mai napig megvan, és őrzöm), és egyszer meghallgattam a teljes kazettát, és nagyon tetszett. Aztán később keresgéltem az itthoni lemezek között, és megtaláltam az Ünnepnapot. Azonnal meghallgattam, és iszonyatosan tetszett.

A többi albumot, csak idén volt alkalmam megismerni, és így többszörös végighallgatás után nekem az Ünnepnap a kedvencem

Hogy miért ez a kedvencem? Mert zeneileg ezt érzem a legkomolyabbnak, meg szövegileg is VISZONYLAG komoly. Aki ismeri az együttest, az tudja, hogy nem épp a komoly, elgondolkodtató szövegeikről híresek, de inkább a zene van náluk előtérben. Egyébként ez a 2. albumuk, mely 1976-ban jelent meg. A felállás ekkor a következő volt: Frenreisz Károly (basszus) Fekete Gábor (dob) Szűcs Antal Gábor (Gitár) Papp Gyula (Orgona).

Dalok listája:

  1. Menetirány
  2. Rongylábkirály
  3. Ne haragudj rám
  4. Ágnes
  5. Ünnepnap
  6. Mondd te szép lány
  7. Vezess át az éjszakán
  8. Ha újra kezdenénk
  9. Nyújtsd a kezed, barátom
  10. Újra az úton

Menetirány
Fekete Gábor indítja az albumot, de még hogy! Életemben nem hallottam még ilyen jó dobolást, és az instrumentális dalok között is az élen jár nálam ez a dal. Egyszerűen csoda!

Rongylábkirály
Dal elején a basszus gitár, és az elektromos gitár szólam valami fantasztikus! A szöveg pedig egy ember történetéből kiindulva mutatja meg, hogy mi lesz velünk, ha elhagyjuk magunkat. Egy srácról szól a dal, aki Rock ‘n Roll táncos. Fiatalkorában nagyon jó volt, de ahogy megházasodott, és nem ment el sehova elhagyta magát, meghízott, és sehova nem jár már el.

Ne haragudj rám
Ebben a dalban szinte megvan, ami miatt szeretem az együttest. Az elején a gitárszóló valami fenomenális. Ilyet se hallani minden nap. A szöveg pedig csak 1 versszakból és egy refrénből áll, ezt ismételik még egyszer. És lányhoz szól, akinek kicsit keményen megmondják, hogy nincs esélye. A zene hihetetlen erős.

Ágnes
Ritka, hogy egy lányt így megneveznek egy dalban. Ennek sem komoly a szövege, egy lányról szól, aki szép, de kimondják, hogy buta. Hát kell az ilyen is. De a zene mindenképp epic.

Ünnepnap
Ebben a dalban hallhatjuk Frenreisz hitvallását. Mindenki csak a vasárnapot várja, mert sokan csak látják, hogy milyen szép az élet, de Frenreisz szerint erre hat napot várni értelmetlen. És valljuk be igaza van. Ez a dal zeneileg azon kevesek közé tartozik, ahol meghallhatjuk, Szűcs Antal Gábor igazi gitártudását. Eszméletlen.

Mondd, te szép lány
Ez a dal ékes példája annak, hogy élő hangszerrel is lehet művészien komolytalanul játszani. Semmi komolyság nincs benne, mégsem csorbítja az album értékét. A szöveg pedig nagyon hasonlít az LGT: Megvárlak ma délben című dalra. Ugyanúgy Frenreisz énekli, ugyanúgy iskolába járó lányt keres, és mintha itt sem aratna sikert. Az egyetlen különbség, hogy itt optimista.

Vezess át az éjszakán
Ennek a dalnak is rövid a szövege, ismétlős, itt is sokkal inkább a zenén van a hangsúly. Na nem arról van szó, hogy nehéz az éjszaka, arról van szó, hogy Frenreisz nyugodt éjszakát szeretne, erről énekel.

Ha újra kezdenénk
Kissé melankólikus ez a dal, amikor minden jónak tűnik, de igazából bizonytalan a jövő. És csak akkor lesz jó minden, ha ő itt van. Szűcs Antal Gábor gitárjátéka hihetetlen jól visszaadja a szövegben rejlő bánatot.

Nyújtsd a kezed barátom
Könnyed, vidám dal mind zeneileg, mind szövegileg. Az igaz barátok azok, akik ha baj van, segítenek. És ez a legjobb dolog az életben. És milyen igaza van!

Újra az úton
Útravaló dal, nagyon jól kiválasztották, mint utolsó dal, az együttes koncertezik, de utána sietnek haza a kedvesükhöz. És a zene is ilyen vidáman búcsúzó, nagyon jó zárása a lemeznek.

Aztán 1976-ban kivált az együttesből Fekete Gábor, disszidált. Az együttes gyorsan talált egy másik dobost Németh Gábor személyében, de Fekete Gáborral hatalmas személyiség hagyta el az együttest. Hogy milyen volt az új felállásban az együttes, majd később kiderül, de számomra az első az igazi.