Idealista magyar sorozat

1994-1995 körül meglehetősen népszerű volt a Patika című sorozat. A dalok is nagyot mentek, az album az 1. helyet is elérte a MAHASZ album eladási listán. Azóta viszont mintha feledésbe merült volna. Nézzük meg retrospektív a sorozatot, hogyan hat most, 30 évvel a debütálása után, 2025-ben.

Nekem már csak azért is aktuális, mert most láttam először. Annak idején nem néztem, mondjuk gyerekként valószínűleg nem értettem volna sokat a történésekből, de a zene nálunk is nagyon ment. a mai napig megvan a kazetta, és annak ellenére köszöni szépen, jól van, hogy élvezi a "rongyosra hallgatott" státuszt. De csak most nyáron szántam rá magam, hogy a sorozatot is megnézzem, és azt kell mondjam, hogy ahhoz képest, hogy egy átlagos magyar alkotásra számítottam, nagyon tetszett.

Miről van szó? Polacsek Lídia több évtized után hazatér Svájcból, hiszen újra az övé lehet a Polacsek patika. Ennek jogi ügyeit jött haza intézni. Ám sajnos meglehetősen nehéz természet. Finom hölgy, a tökéletesség mintapéldája, és ezt várja el a környezetétől is. Az életnek szerinte meghatározott mederben kell folynia, ami azt jelenti Polacsek Norbert számára, hogy neki kell a patikát továbbvinnie. Ám neki más tervei vannak az életét illetően. Egykor beatzenész volt, és ezen ambícióit szeretné a negyvenes éveiben újraéleszteni. Ám ez számára egyenlő lenne a családi örökségből való kitagadással, hiszen Lídia néni csak Chopin, Beethowen és Mozart számítanak igazi zenésznek. Amit meg ma zenének csúfolnak... Ráadásul Norbi is ennek a csúfságnak élne... Ez egyszerűen megengedhetetlen! Ez a sorozat egyik fő szála, a másik pedig Norbi beteljesületlen szerelme, Júlia, akivel ma is tartja a kapcsolatot, hiszen mind a ketten a patikában dolgoznak.

Az elején nem egészen volt számomra egyértelmű, hogy mit is akar közölni a sorozat. A privatizációval azt hittem, hogy a '90-es évek bizonytalan magyar létállapotot kívánja bemutatni, amikor egy cég (vagy jelen esetben egy gyógyszertár) magánkézbe kerül, így a dolgozók sorsa bizonytalan lesz. Később aztán teret kap a maffia is, hiszen Polacsek Norbert, hogy kiadja az együttesével az Old Golddal az első kazettájukat, a pénzt elő kell teremteni, ehhez pedig jobb híján alternatív forrást vesz igénybe. A maffia is virágzott a '90-es években. De mindkét szálat elég gyorsan elvarrták, így marad az együttes és a Norbert szerelme Júlia iránt.

Talán kiváló kordokumentum lehetett volna, ha foglalkozik a '90-es évek társadalmi problémáival, ezzel szemben megmaradt egy kedves, szerethető sorozatnak. Talán még a "főgonoszt", Brankovics Oszkárt sem lehet komolyan venni. Elsősorban az tetszik a sorozatban, hogy annyi szív és szeretet van benne, hogy ez gyakorlatilag egy mese felnőtteknek. Idealista történet, ahol a jó elnyeri méltó jutalmát és a gonosz méltó büntetését. És végül a jók boldogan élnek, míg meg nem halnak. Azért működik a dolog mégis, mert a színészek kiválóan játszanak benne. Mondjuk olyan színészgárda mellett, mint Koltai Róbert, Pogány Judit, Vándor Éva, nem is lehet más. Ezek nemcsak kiváló színészek, hanem saját egyéniségük, stílusuk van, ami egyébként nagyon hiányzik a mai színészekből. Nekik elhiszem, hogy meg lehet lágyítani Lídia néni szívét, de azt is átélhetően közölte a sorozat, hogy Magyarországon, a szűkre szabott kereteink között is megtalálhatjuk a boldogulásunkat. Egyedüli komoly hibának azt tartom, hogy a sorozat a végén nem varr el minden szálat rendesen.

A zene pedig legendás! Ennyi évtized után is bármikor szívesen előveszem és hallgatom! A dalok egy része lazán kötődik a sorozathoz, hiszen a lényeg itt az, hogy az Old Gold új életre kell. Újra zenélnek, beindul a karrierjük. Ezen együttes dalai kaptak a való életben egy albumot. És ahogy utaltam rá, a való életben is megállná a helyét. Dés László írta a zenét, ez önmagában garancia a minőségre. A lemezen meg nemcsak Koltai Róbert énekel, hanem Kaszás Attila, Somló Tamás, de még Dés László is énekelt egy szép balladát. Somló Tamás egyébként egyfajta cameo szerep, hiszen egy Artúr nevű karaktert játszik. Artúr volt Somló Tamás beceneve az LGT-ben. Ja, és el ne felejtsük Gerendás Pétert sem, aki szintén brillírozik a stílusában. Külön csattanónak tartottam, hogy a sorozatban ő játszotta a bankigazgató szerepét, aki szintén mit csinált fiatalkorában? Hát persze, hogy zenélt! A Csak együtt című dalával ezt bizonyítja Polacsekéknek és nekünk, nézőknek is.

Az számomra meglepő, hogy regény formájában is olvasható a történet. Nemrég láttam a Molyon, onnantól, ahogy tudtam, igyekeztem beszerezni. És komolyan meglepett: Ez egy zseniálisan megírt történet! Ugyanazt a szeretettel és humorral adja át a történetet Nógrádi Gábor, ahogy a sorozatban a színészek. A stílus könnyed, olvasmányos. Nincs túlspilázva a szöveg, de annyira leleményesen bánik a magyar nyelvvel, hogy nem egyszer könnyesre röhögtem a szemem a metaforákon. Az egyes háttértörténeteket is nagyon jól kitalálta az író. Nem mindegyik történet kapcsolódik konkrétan az adott karakterhez, legalábbis, amilyennek a sorozatban megjelenítették, de nagyon érdekesek az ötletek. Egyszerűen élmény olvasni! Tehát megérte kiadni könyv formájában a történetet, hihetetlenül szórakoztató és jól meg van írva.

Tehát, mint írtam, ez egy idealista történet, ezért azt gondolom, hogy nem fog mindenkinek tetszeni. Mégis, akinek felteltette az érdeklődését, érdemes próbát tenni vele, mert a színészek játszanak olyan magas nívón, hogy akár fel is merülhet bennünk a kérdés, hogy miért is ne élhetnénk így? Ha elindít bennünk egy ehhez hasonló gondolatmenetet, akkor megérte megnézni.

Moly | Snitt | Port.hu | Mafab | IMDb

Somló Tamás: Semmi Cirqsz

Ahogy írtam nemrég, a ’90-es évek rendkívül változatos volt magyar zenei téren. Hiszen a jó, igényes zenétől kezdve az aktuális trendek kiszolgálásán át, a külföldi sikercsapatok silány másolatáig minden helyet kapott. Eszméletlenül sok zenei album jelent meg a rendszerváltás utáni évtizedben, és elég nehéz volt a zajban meghallani a zenét. De akinek volt füle hozzá, az meghallotta Somló Tamás 1997-ben megjelent 2. stúdióalbumát, mely ritka nagy kincse a ’90-es évek magyar zenéjének.

Habár Presser Gábor is a köztudatban maradt az LGT aktív évei után, hiszen ő is készített szólólemezeket, nem utolsósorban írta Zoránnak a jobbnál jobb zenéket, de Somló Tamás aktívabb volt. Hiszen szólólemezei mellett énekelt dalokat filmeknek, sorozatoknak, és több aktuális énekessel is együtt dolgozott. Emlékezhetünk például amikor még egyszer felénekelte az első albumára az Annyi mindent nem szerettem még című LGT dalt, ebben Geszti Péter rappelt, de ott van a közös dala az Animal Cannibals-szel vagy Zsédenyi Adriennel. Egy biztos: Bármit is csinált, biztosra volt vehető, hogy a tőle megszokott színvonalon művelte azt. Hiszen mindegyik dalában, közös projektben tetten érhető az egyénisége. És mivel 50-en túl is megőrizte fiatalos lendületét, jó humorát, ezért jól álltak neki az új dalok is. Ezzel megcsinálta azt, hogy egy dal erejéig magához emelte az adott előadó színvonalát, vagy az adott betétdallal kedvesebbé tette az adott filmet, sorozatot. Emlékezhetünk a Patikának énekelt “Olyan szépek voltunk” (1994) című dalára, de a Miniszter félrelép “Találj rám” (1997) és a Hippolyt “Indulni kell” (1999) című dalok is ismerősek lehetnek. Akár ezen dalok minőségéből, akár az LGT-nek írt dalaiból származtatjuk a Semmi Cirqsz album minőségét, mind a kettő helytálló. Az album ugyanis nem más, mint 70 percnyi zene, annak is a legjobb fajtájából.

Az album nagy erőssége nemcsak a kiválóan megírt dalok, és Somló Tamás éneke, hanem hogy mindegyik dalban fellelhető az énekes egyénisége. Hallhatjuk a humorát például a Zenebeszéd című dalban, a bánatot, az illúziót és a reményt az Eltévedt nyár című dalban, énekel a barátságról is, és szinte mindegyik dal szövegében hallható, hogy vannak gondolatai az életről, a világról. Az albumot kiváló zenésztársak erősítik. Már az első dalban hallhatjuk Presser Gábort, de Demjén Ferenc is jelen két dalban (Barátság, Léghajó), de olyan nevek is közreműködtek az album készítésében, mint Borlai Tibor, aki a KFT együttes tagja volt, és Závodi Gábor, aki az LGT 424 Mozdonyopera című album készítésében is közreműködött hangmérnökként.. Ők mind Somló Tamás zenészbarátai, és mivel sejthetően embertként is ismerik, ezért olyan dalokat írtak neki, melyek tökéletesen passzolnak az énekes egyéniségéhez. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy ez az album ennyire jó lett.

És igaz Somló Tamásra is, hogy halálával pótolhatatlan űr keletkezett a magyar zenében. Mert vannak jó hangú énekesek, sőt, vannak, akik érvényes gondolatokat fogalmaznak meg, de olyan egyéniség, mint Somló Tamás, nincs még egy a világon. És az az érdekes, hogy valahányszor hallom a dalait, nem az a gondolatom, hogy jaj, meghalt, nincs már köztünk, hanem hogy volt egy ilyen egyénisége a magyar könnyűzenei életnek, aki beletette önmagát a dalaiba, ezáltal egyedivé, nem utolsósorban szerethetővé tette azokat. Meg egy kicsit megadta az az érzetet, hogy jó magyarnak lenni. Az ő esetében nem üres pozitív gondolkodású szöveg az, hogy a dalaiban él tovább. Mindig, amikor hallgatom a dalait, olyan érzésem van, hogy azokkal hagyott egy kis részt önmagából, és sokkal inkább ennek az örömét érzem, mint annak a bánatát, hogy ő már meghalt. Ha az emberi lét értelme az, hogy nyomot hagyjunk a világban, és Somló Tamásnak ez sikerült.

Az album zeneileg és szövegileg is tartalmas, és úgy változatos, hogy mégis egy egységet alkot. A fenti példákon felül hallhatunk érvényes gondolatokat a pozitív gondolkodásról.

Légy az, akiből árad a nyugalom,
légy az, akire nem hat a hatalom.
Nyújtsd oda, hogyha kérik a kezedet,
menj oda, ahol fázik a szeretet.

Emellett több szerelmes dal is hallható, a “Gondolsz-e rám?” a kétségekről, az elmúlásról szól, de külön kiemelném a már fentebb említett “Eltévedt nyár” című dalt is, mely az egyik legnyomasztóbb szerelmes dal, amit valaha hallottam. Hihetetlen erős képekkel jeleníti meg a kilátástalanságot és a reménytelenséget. Olyannyira apokaliptikus a kép, hogy nem lehet egyszerűen azt gondolni, hogy az élet és a világ nehézségei elől jelent biztonságos menedéket a szerelem. Sokkal inkább háború utáni képeket képzelek el magam elé, amikor a dalt hallgatom, és a szerelem jelenik meg az eltévedt nyár képében. Mindig összeszorul a szívem, amikor meghallom. A másik kiválóság, amit mindenképp érdemes kiemelni, az az “India” című dal, ahol varázslatos zenével (nem is lehet másképp mondani, ez a valóság) illusztrálja azt a misztikumot, azt a fajta csodálatot, ahogy az emberek a távolból látják Indiát, a szöveg pedig sejteti, hogy Somló Tamás egy kicsit érti a spiritualitást is.

A karma törvény húrjain
Játszanak zenét saját vágyaink
Elmerülsz dallamában

Van két feldolgozás is az albumon, mely szintén emelik az színvonalat. Az “Azt mondta az anyukám” egy Omega sláger volt, valamint a “Boogie Woogie a zongorán”, melybe két dalt vegyítettek: Az LGT Boogie a zongorán és az Omega A 958-as Boogie Woogie klubban. Ilyet még életemben nem hallottam, és a feldolgozás is hihetetlenül ötletes. Mind a két feldolgozásban jelen van Somló Tamás vidám, vicces személyisége, hiszen mindkét dal lendületes, dinamikus, és a hangszerelés is kiváló. Úgy mentettek át három klasszikus dalt a ’90-es évekre, úgy adtak nekik új értelmet, hogy semmit nem vesztettek eredeti értékükből. Megadja azt az érzetet, hogy a ’90-es évek, de a mai kor fiataljainak is megvan a maguk ‘958-as Boogie Woogie klubja, és nekünk is ugyanúgy mondta apukánk, hogy gondja lesz reánk. Konkrétan ez nálam a feldolgozás értelme, így lehet régi klasszikusokat a mai (vagyis jelen esetben a ’90-es évek) hallgatóság számára is értelmezhetővé, élvezhetővé tenni. Ennek egyébként nagyon kevés feldolgozás tesz eleget.

Ha egy hibáját lehet mondani az albumnak, az az, hogy a borító tömör. Csak 8 oldalas, és tömörítve, egymás alatt vannak a dalszövegek. Pedig jobb lett volna, ha oldalanként 1-2 dal szövege lenne, és nem fehér alapon, hanem valami illusztrációval. A kazettán más képek, illusztrációk vannak, azokat rátehették volna a CD-re is, néhány extra fotóval.

Az albumnak azért megvolt a maga ismertsége, hiszen a MAHASZ album eladási listán a 12. helyig jutott, és 15 hétig volt listán. Szerencsére az album azért fellelhető az interneten, tehát valamennyire a köztudatban maradt. Ez mindenképpen örvendetes, hiszen bőven megérdemli a nyilvánosságot. Ilyen egy kiváló album.

Ének: 9/10
Zene: 10/10
Szöveg: 9/10
Hangszerelés: 9/10
Borító: 6/10
Hangulat: 10/10

+ Változatos, mégis egységes, benne van az énekes egyénisége
– A borítón lehetett volna több tartalom

93%

LGT – 424 Mozdonyopera lemezkritikák

FB-n a Somlo Tamas fan club ertesitette a rajongokat, hogy a Hungaroton weboldalarol letoltheto az elso magyar orias kislemezrol letiltott dal, a Dalaktika. 269 forintot boven meger, majd otthon leszedem magamnak. Rakerestem a dal szovegere, az nem lett meg, de erdekes, mert a www.lgt.hu oldalon csak a "koncertreklam" van, semmi mas nem erheto el kozvetlenul, csak ugy talaltam meg a weboldal belso adatait, hogy rakerestem a betiltott dal szovegere. Igy olvasgattam a lemezekrol, hatha talalok egy-ket erdekes infot. Talaltam, a legerdekesebb szamomra a 424 Mozonyopera albumrol osszegyujtott kritikak. Mar az tetszett, hogy a legrosszabbtol a legjobbig olvashatok a rezenciok. A rosszakon is elgondolkodtam, van valosagalapja. En rengetegszer meghallgattam az albumot, es az biztos, hogy nekem is csak ugy tetszik, hogy nem a regi lemezek hangulatat keresem benne, mert azokat alulmulja.

A szoveg is csalodas szamomra, mert pont azert szeretem nagyon Dusan szovegeit, mert azok donto tobbsegeben mindenkihez szolnak. Barki megertheti, aki csak egy kicsit is nyit fele, ezert is szeretem nagyon a Zoran albumokat. Ezen az albumon hallhato szovegeket tobbszor meg kell hallgatni, hogy egyaltalan derengjen valami, hogy mire is gondolhatott a szerzo. Ez nem szol minden korosztalynak, kicsit oreges, olyan, mint egy kb. 40 eves erettsegi talalkozo, ahol a maguk egyedi bolcsesseikkel emlekeznek meg a fiatalsagukra, ugyanis a lemez alapkoncepcioja tenyleg az emlekezes.

Bar nem vagyok nagy zenesz, de a zenerol szolo negativ kritikakkal egyaltalan nem ertek egyet. Teny, hogy nem olyan nagy hatasu, mint a regi albumokon, de azt tulzasnak tartom, hogy csak par akkord, keresik a hangokat, stb. stb. Inkabb a spontaneitas erzodik benne, hiszen erre a lemezre ugy nem keszultek.

Ami viszont bosszanto, az a femtok, szerencse, hogy ez az egyetlen egy album, ahol ezt alkalmaztak. Nekunk konkretan elrepesztette a CD-t, annyira nehez volt kivenni, hogy a kiadoval ki kellett csereltetni egyszer. Aztan igyekeztunk vele szepen banni, a masodik lemez is elrepedt, egyaltalan nem tudja beolvasni a CD-lejatszo. En akkor azt gondoltam, hogy csak a mi peldanyunk hibas, de ahogy itt olvasom, hogy tobbeknek is ugy kellett kiimadkozni a lemezt, latom, hogy ez alapveto. Ez egy elhibazott dontes volt, szerencsere nem is alkalmazzak tobbet.

Ami miatt annyizor meghallgattam az albumot, es meg most is szivesen eloveszem, az a hangulat. Azert haladtak a korral, erzodik rajta a '90-es evekbeli igenyes hangzas. Ez a pozitiv oreges hangulatvilag nekem bejon, kellemes kepet festenek a dalok kepzeletben. Es ha ilyen vidam az oregkor, akkor nem felek tole.

Személyes LGT történelem

Az utóbbi években néha-néha elővettem az LGT dalokat, de valamiért nem hallgattam olyan komolyan. De aztán, amikor múlt hónapban az ottani munkahelyemre vittem a gépemet, akkor többször hallgattam magyar zenét, többek között LGT-t, és Zoránt is, és elkapott megint az a hangulat, ami miatt szeretem őket. Nem mondanám magam "hardcore" magyar rock zene rajongónak, de mindig kellemes érzés fogott el, amikor egy-egy régi magyar dalt hallok.

Az LGT-t körülbelül 1992 óta (6 évesen) ismerem két, egymástól független "úton" ismertem meg. Egyrészről nővérem hallgatott egy számomra nagyon kellemes dalt. Akkor még nem tudtam, hogy mi ez, csak nagyjából megjegyeztem, hogy melyik CD-ről volt (ekkor adta ki a Hungaroton a Locomotiv GT. összes nagylemeze címen az együttes összes albumát CD-n is), és próbáltam visszakeresni a dalt, akkor jöttem rá, hogy ez a "Neked írom a dalt" a Mindig magasabbra albumról. Ez volt az első nagy hatás. Aztán apám tette fel többször több lemezt (bakeliten is megvoltak), ez volt a második nagy hatás, mely után már magamtól is hallgattam. Fogalmam sem volt a dalszövegek mondanivalójáról, de a zene hangulata, és az ének annyira megfogott, hogy én rajtuk keresztül szerettem meg egyáltalán a zenét, és rengeteg mindenben nyújtottak inspirációt nekem.

Én magamban 4 korszakra osztom az LGT albumokat (illetve 5-re, ha az újakat is belevesszük), és az "Ilyen a Boksz, az LGT sztori" könyvet olvasva sok érdekes információt találtam. Az együttes ugye, 1971-ben alakult meg, és még ebben az évben december 10-én jelent meg az első albumuk. Érdekes, hogy ezt az albumot csupán 1 hét alatt vették fel, és valahol érződik, hogy ez inkább ilyen kísérletező album. Nagyon jók lettek a dalok, de lehetett volna még finomítani rajta. Az már akkor is feltűnt, hogy nagyon előtérben van a gitárszóló. Aztán olvastam, hogy Barta Tamás mindig is azt gondolta magáról, hogy ő Magyarország egyik legjobb gitárosa, és ezt meg is mutatta, itt-ott eszméletlen gitárszólót nyomatott. Az album mélypontja számomra a "Hej, én szólok hozzád" című dal: Szövegileg sem áll a helyzet magaslatán, de az ottani gitárszóló... Szerintem ember nincs, aki azt vissza tudná dúdolni. Nem olyan a dallama, hogy az megmarad az emberben. A másik dal, ami nem éppen negatívum, de én konkrétan féltem tőle: Ez a "Sose mondd a mamának" dal. A végén hallható gonosz nevetéstől sokáig annyira féltem, hogy nem mertem újra meghallgatni a dalt, vagy csak átugrottam a végét. Mondjuk Frenreisz Károly (ez az ő dala) munkássága több szót is érdemel, róla majd később. Aztán a második album, a Ringasd el magad már érettebb lett, érződik, hogy többet dolgoztak rajta, mindezek mellett, még változatos is lett. Kellemes atmoszférát nyújt, én szertartás-szerűen szoktam hallgatni az albumot, mert mindegyik dalra külön kell figyelni. És pont ezért, mert mindegyik dal más, ezért nem nagyon tudnék kedvencet mondani innen, viszont a "Megvárlak ma délben" dal különös hatással volt rám. Akkoriban nem nagyon értettem akkoriban a szöveget, de ahogy Frenreisz Károly énekelte, annyira átjött a hangulata, hogy szomorúvá tett, főleg a dal végén hallható basszusgitár szólam miatt. Egyébként számomra érdekes "A semmi kertje" dal, ugyanis még 1971-ben az együttes Japánban lépett fel a Yamaha fesztiválon, és ennek volt abban a dalban egy utózöngéje, ugyanis minden refrén végén hallható halkan a "Mite kudasai" (見てください) szöveg, mely azt jelenti, hogy "kérlek, nézd meg". A második album után lépett ki Frenreisz Károly. Több helyről több indokot is olvastam, hogy miért, valahol azt olvastam 1972 táján már tervben volt a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról színházi alkotás, és már ekkor felkérték az LGT-t a zenei munkálatokra, viszont Karesz egyáltalán nem akart színházi munkát. Van ennek alapja, egyrészt maga az album címe, másrészt meg annak zárótétele, de annak nagyobb valóságalapját látom, hogy nem tudta összeegyeztetni a dalait az LGT "profiljával". Ha jobban meghallgatjuk az első két albumot, akkor tényleg megfigyelhető, hogy az ő dalai mindig más irányba mentek el. De ez engem egyáltalán nem zavart, sőt, mivel szerettem a dalait, ezért nyitottam a kiválása után megalakult Skorpió együttes felé is. Na ez az együttes is megérdemelne egy külön blogpostot. Szeretem a Skorpió dalokat is, de személy szerint nem vagyok 100%-ig elégedett. Arra már magamtól is rájöttem, hogy nem kell feltétlen mindegyik daluk szövegében keresni az értelmet, nemrég olvastam róluk, hogy a dalszövegeiket sokszor érte kritika, sajnos van igazság benne. Vannak mély mondanivalóval rendelkező dalszövegek, de a döntő többségére tényleg nem ez jellemző. Én kifejezetten rossznak tartom a "Kelj fel" és az "Új! Skorpió" albumokat, ezekről csak az 1973-1993 válogatásalbumra másolt dalokat tartom jónak, de azok nagyon jók. Az is gond egyébként, hogy Frenreisz Károly néha túlságosan magas hangon énekel. De nem az az erőből kiénekelt igazi férfi tenorhang, hanem az a már-már fület bántó fejhang. A többi album elég jó, nagy kedvencem például az Ünnepnap, és az Azt beszéli már az egész város. De visszatérve az LGT-re, a harmadik albummal vált igazán népszerűvé az együttes, hiszen a rajta szereplő dalok már "könnyebben fogyaszthatóak", viszont érdekes, hogy nekem az első két album jobban tetszik. Az tény, hogy egységes lett az album hangzása, és úgy tűnik, hogy Frenreisz Károly és megtalálta a számításait a Skorpióval, mindkét albumból (LGT - Bummm!, Skorpió - A rohanás) 200.000 példány fogyott. Ez mai szemmel nézve hatalmas szám annak fényében, hogy ma már 10.000-es összeladás után is szinte már ünnepel a kiadó cég. Ezután jött az együttes egyik legzűrösebb időszaka, amikor nyugaton próbáltak szerencsét, de ez ugye nem sikerült, sőt igen csúnyán ért véget az egész történet. Ekkor volt az, hogy Barta Tamás annyira megszerette Amerikát, hogy ő ott maradt, és ott akart tovább zenélni. Ha jól emlékszem, azt olvastam, hogy ő tartotta magát olyan nagyra, hogy akár Amerikában is megállná a helyét. Így kint maradt, és az ő helyére Karácsony János került.

Az együttes csak lassan talált magára, mire elkészült 1975-ben a Mindig magasabbra albummal. Én személy szerint innen számolom az LGT második korszakát. Ez egy nagyon kellemes album számomra, annak ellenére hogy mintha jóval szerényebben lenne hangszerelve, nem hallatszik annyi hangszer. Ezen az albumon van az együttes szerintem egyik legszebb szerelmes dala, az "Álomarcú lány". Össze se tudnám számolni, hányszor hallgattam, ma is valahányszor meghallgatom, hihetetlen kellemes érzés fog el. Egy évre rá, 1976-ban jött az LGT szerintem legnagyobb dobása az ötödik album (Locomotiv GT V.). Ezt az albumot hallgattam legtöbbet gyerekkoromban, mert a dalok rendkívül élettel teliek, szinte mindegyik vidám, és a CD utolsó 9 dalának (ami a 2. lemez B oldala) koncertverziója meg csak emel a hangulaton. Érdekes volt utólag értesülni arról, hogy az nem is valódi koncertfelvétel, csak utólag keverték rá a tapsot gépről. Megfigyelhető, hogy az utóbbi két albumban háttérbe szorult a gitárszóló. Gondolom ez egyrészt azért van, mert Karácsony János nem akarta annyira megmutatni, hogy mekkora virtuóz, másrészt mert ő más stílusban játszik, az ő szólói valahogy nyugodtabbak. Egyébként a "Rohanj hozzám" dal után vált személyes kevencemmé. Kellemes légkört teremt a dalaival, egyszerűek, letisztultak, és ez az érzés tetten érhető a három szóló albumán is, melyeket a mai napig nagyon szeretek hallgatni. Az ötödik album után volt az, hogy a dobos, Laux József egyre inkább eltűnőben volt, később már közvetlenül sem tartotta a kapcsolatot a többi taggal. Amerikába disszidált a feleségével. Arra már nem emlékszem, hogy miért, de mivel ő volt a zenekar vezetője, ezért nem kis probléma volt a kiválása. Egyrészt, hogy egyáltalán ki veszi át az együttes irányítását, másrészt meg, hogy ki lesz a dobos. Jött Solti János.

És miután Laux József felesége Adamis Anna volt, ezért ő is vele ment, szövegíró sem volt, jött helyébe Zorán testvére Sztevanovity Dusán. Ő valahogy más életérzést hozott magával. Az 1977-es "Mindenki másképp csinálja - Zene" album felnőttes hangzású lett, mind szövegben, mind zenében. Ezen a felnőttes hangzáson sokat oldott a Jóbarátok vagyunk dal. A történetmesélős dalok (A rádió, Boogie a zongorán) hallgattatják magukat, és el is képzelem, hogy azokban az időkben hogy történhettek a dolgok. Ez számomra az "alapalbum", ez volt az első, amit meghallgattam annak idején, ezzel szerettem meg az együttest. A rá egy évre megjelenő "Mindenki" album érdekes. könyvben sem beszélnek róla sokat, annyi maradt meg bennem, de ebben sem vagyok biztos, hogy ez az album sehogy nem akart úgy összejönni, ahogy szerették volna. Igazából, most ahogy gondolkodok, nem tudok róla ilyen gyors jellemzést írni, hogy milyen. A kedvenc dalom innen a "Hirdetés", de nagyon tetszik a "A téma" című dalban a beszélgetés-szerű éneklés. Énekben vitatják meg, hogy mitől lesz érdekes az emberek számára egy téma. A "Baba-rock" dal pedig nagyon szép, engem konkrétan megérintett. Maga a zene fantasztikus, és a dalban felsíró kisgyerek Somló Tamás újszülött kisfia. Ha jól tudom, ő az, aki a 2000-ben a Zenecsomag című albumában a "Nagy bohóc" című dalban énekel. 1979-ben egy kisebb szünet volt az együttes életében, csak egy kislemez jelent meg, amire négy fantasztikus dal került fel. Viszont az 1980-as Loksi album számomra az ötödik album folytatása. Talán azért, mert ez is dupla lemezes, de valamiért ezen a két dupla lemezes albumon valahogy felszabadultabbnak érzem az együttest. Arról olvastam, hogy ez az album valami trükkel jelent meg ebben a formában, de már nem emlékszem, hogyan. De az érdekes, hogy a lemezhez mellékeltek egy kis papírt, melyen a nehezen érthető dalszövegrészletek olvashatók. Hát igen, annak idején tényleg nem értettem sok szövegrészletet benne, viszont az idő múlásával, ahogy egyre jobban füleltem, ki tudtam venni a szövegeket. Ezt az albumot tartom az előző kettő kiteljesedésének. Imádom azt a rockos hangzást, ami a Loksiban van. Annak idején a "Szentimentális rakenroll" dalra tomboltam, kiabáltam, ugráltam, egyszerűen imádtam a hangulatát. Persze, hogy miről szól a szöveg valójában, arról halvány lila gőzöm nem volt, csak később, ahogy egyre több mindent tudtam meg az előző rendszerről, úgy érettem meg, hogy miről is énekel Presser Gábor valójában. Annak ellenére, hogy az együttes mindig táncolt a "tiltott" és a "tűrt" kategória között, ebben az albumban szóltak be a legjobban a rendszernek, amit ugye cenzúráztak. Azt hiszem, több dalt be akartak tiltani, de szerintem bizonyos helyeken azért érthető nehezen a szöveg, mert így átmehetett a rostán. Ami tetszik még, az az utolsó dal, az Áldd meg a dalt másodjára. Karácsony János távolinak hangzó (vagy inkább álombéli) énekhangja nagyon szépen búcsúztatja az albumot.

Ugyanakkor szerintem egy korszakot is búcsúztat. Ugyanis ezek után ritkábban jelentek meg az albumok, és korántsem arattak akkora sikert. Én sem hallgattam sokáig, nem tetszett az utolsó két album. A Locomotiv GT X. album (ami egyébként kilencedik) már más stílus. Az, hogy miért lett tizedik? Ha jól emlékszem, túl későn vették észre a hibát, már ki volt nyomtatva a borító. Emlékszem is, hogy annak idején számolgattam, de mindig csak 9-ig jutottam, mire elértem ezt az albumot, és kerestem, hogy hol maradt ki egy. Egy időben az volt a tippem, hogy a Képzelt Riport CD maradt ki, és akkor meglenne, hogy ez a 10. De akkor meg az V. album lenne a hatodik (mert a Képzelt Riport 1974-es), úgyhogy így sem stimmel. Aztán annyiban hagytam. Aztán megtudtam a titkot, jót mosolyogtam magamban. Persze, ez semmit nem von le az értékéből. Sőt, igaz, hogy később kezdtem el hallgatni ezt az albumot, de akkor nagyon ráéreztem az ízére. Ez még viszonylag sikeres volt, de az 1984-es Ellenfél nélkül már nagyon hamar feledésbe merült. Na ezt az albumot meg a címadó dal miatt kerültem sokáig. Olyan kellemetlen érzésem volt, kicsit gonosznak éreztem a hangulatát. Mostanra meg majdnem kedvenc lett. Nekem nagyon tetszik az utolsó két album hangulatvilága, teljesen más, mint az előzőek. Az Ellenfél nélkül albumot azért is kerültem sokáig, mert olyan hangszereket hallottam benne, amit még előtte soha (és utána sem), és ettől annyira idegennek tűnt az egész. És tényleg, lehet, hogy én nem hallgattam még túl sok lemezt, de ilyen hangszereket még soha életemben nem hallottam. Például kíváncsi lennék arra, hogy a "Banális Blues"-ban mi a neve annak a hangszernek, amin Presser Gábor játszik. Nagyon furcsa a hangzása. Sajnálom, hogy akkoriban nem kapott nagy hírverést ezt az album, de akkor már teljesen más volt a trendi zenei stílus. Megmosolyogtató, hogy amit akkoriban zenei élet lezüllésének mondtak, ma már kifejezetten igényesnek számít. De mivel ebből az albumból már nem fogyott sok (tippem szerint), ezért már nem készültek újabb albumok.

Az 1992-es Búcsúkoncert jó volt, de már akkoriban tudtam, hogy ez pontosan mit jelent. Tudtam, hogy nem dolgoznak most már közösen, mégis mindig reménykedtem, hogy hátha megjelenik az életemben új LGT nagylemez. És igen! 1997. október 24: 424 mozdonyopera. Teljes titoktartás közepette készült el az album. Emlékszem, hogy akkor volt az első interjú, amikor megjelent az album. Iszonyatosan örültem neki. Nem sokkal ezután meg is vettük CD-n. Nagyon sokat hallgattuk, azt éreztem, hogy ez már más, de ezt az idő múlására fogtam rá, a másik meg az, hogy nekem ez is nagyon bejött. Tíz fantasztikus dal került az albumra. Hatalmas siker volt, szerintem adtak el belőle annyit, mint a régi nagylemezekből. Aztán a ténylegesen utolsó nagylemez a 2002-es "A fiúk a kocsmába mentek" album. Ez már nem lett annyira erős, mint 424 mozdonyopera, de van egy-két jól sikerült dal rajta. Ezek után azt gondoltam, hogy ötévente jönnek új albumok, ezért vártam 2007-re, de elmaradt.

Ami persze nem baj, mert ezzel a 12 stúdió albummal komplett életművet hagytak maguk mögött. Nagyon jó együttes van (igaz, hogy az én szemszögemből elsősorban Japánban), de biztos vagyok abban, hogy amíg élek, az LGT zenéje el fog kísérni.