Somló Tamás: Semmi Cirqsz

Ahogy írtam nemrég, a ’90-es évek rendkívül változatos volt magyar zenei téren. Hiszen a jó, igényes zenétől kezdve az aktuális trendek kiszolgálásán át, a külföldi sikercsapatok silány másolatáig minden helyet kapott. Eszméletlenül sok zenei album jelent meg a rendszerváltás utáni évtizedben, és elég nehéz volt a zajban meghallani a zenét. De akinek volt füle hozzá, az meghallotta Somló Tamás 1997-ben megjelent 2. stúdióalbumát, mely ritka nagy kincse a ’90-es évek magyar zenéjének.

Habár Presser Gábor is a köztudatban maradt az LGT aktív évei után, hiszen ő is készített szólólemezeket, nem utolsósorban írta Zoránnak a jobbnál jobb zenéket, de Somló Tamás aktívabb volt. Hiszen szólólemezei mellett énekelt dalokat filmeknek, sorozatoknak, és több aktuális énekessel is együtt dolgozott. Emlékezhetünk például amikor még egyszer felénekelte az első albumára az Annyi mindent nem szerettem még című LGT dalt, ebben Geszti Péter rappelt, de ott van a közös dala az Animal Cannibals-szel vagy Zsédenyi Adriennel. Egy biztos: Bármit is csinált, biztosra volt vehető, hogy a tőle megszokott színvonalon művelte azt. Hiszen mindegyik dalában, közös projektben tetten érhető az egyénisége. És mivel 50-en túl is megőrizte fiatalos lendületét, jó humorát, ezért jól álltak neki az új dalok is. Ezzel megcsinálta azt, hogy egy dal erejéig magához emelte az adott előadó színvonalát, vagy az adott betétdallal kedvesebbé tette az adott filmet, sorozatot. Emlékezhetünk a Patikának énekelt “Olyan szépek voltunk” (1994) című dalára, de a Miniszter félrelép “Találj rám” (1997) és a Hippolyt “Indulni kell” (1999) című dalok is ismerősek lehetnek. Akár ezen dalok minőségéből, akár az LGT-nek írt dalaiból származtatjuk a Semmi Cirqsz album minőségét, mind a kettő helytálló. Az album ugyanis nem más, mint 70 percnyi zene, annak is a legjobb fajtájából.

Az album nagy erőssége nemcsak a kiválóan megírt dalok, és Somló Tamás éneke, hanem hogy mindegyik dalban fellelhető az énekes egyénisége. Hallhatjuk a humorát például a Zenebeszéd című dalban, a bánatot, az illúziót és a reményt az Eltévedt nyár című dalban, énekel a barátságról is, és szinte mindegyik dal szövegében hallható, hogy vannak gondolatai az életről, a világról. Az albumot kiváló zenésztársak erősítik. Már az első dalban hallhatjuk Presser Gábort, de Demjén Ferenc is jelen két dalban (Barátság, Léghajó), de olyan nevek is közreműködtek az album készítésében, mint Borlai Tibor, aki a KFT együttes tagja volt, és Závodi Gábor, aki az LGT 424 Mozdonyopera című album készítésében is közreműködött hangmérnökként.. Ők mind Somló Tamás zenészbarátai, és mivel sejthetően embertként is ismerik, ezért olyan dalokat írtak neki, melyek tökéletesen passzolnak az énekes egyéniségéhez. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy ez az album ennyire jó lett.

És igaz Somló Tamásra is, hogy halálával pótolhatatlan űr keletkezett a magyar zenében. Mert vannak jó hangú énekesek, sőt, vannak, akik érvényes gondolatokat fogalmaznak meg, de olyan egyéniség, mint Somló Tamás, nincs még egy a világon. És az az érdekes, hogy valahányszor hallom a dalait, nem az a gondolatom, hogy jaj, meghalt, nincs már köztünk, hanem hogy volt egy ilyen egyénisége a magyar könnyűzenei életnek, aki beletette önmagát a dalaiba, ezáltal egyedivé, nem utolsósorban szerethetővé tette azokat. Meg egy kicsit megadta az az érzetet, hogy jó magyarnak lenni. Az ő esetében nem üres pozitív gondolkodású szöveg az, hogy a dalaiban él tovább. Mindig, amikor hallgatom a dalait, olyan érzésem van, hogy azokkal hagyott egy kis részt önmagából, és sokkal inkább ennek az örömét érzem, mint annak a bánatát, hogy ő már meghalt. Ha az emberi lét értelme az, hogy nyomot hagyjunk a világban, és Somló Tamásnak ez sikerült.

Az album zeneileg és szövegileg is tartalmas, és úgy változatos, hogy mégis egy egységet alkot. A fenti példákon felül hallhatunk érvényes gondolatokat a pozitív gondolkodásról.

Légy az, akiből árad a nyugalom,
légy az, akire nem hat a hatalom.
Nyújtsd oda, hogyha kérik a kezedet,
menj oda, ahol fázik a szeretet.

Emellett több szerelmes dal is hallható, a “Gondolsz-e rám?” a kétségekről, az elmúlásról szól, de külön kiemelném a már fentebb említett “Eltévedt nyár” című dalt is, mely az egyik legnyomasztóbb szerelmes dal, amit valaha hallottam. Hihetetlen erős képekkel jeleníti meg a kilátástalanságot és a reménytelenséget. Olyannyira apokaliptikus a kép, hogy nem lehet egyszerűen azt gondolni, hogy az élet és a világ nehézségei elől jelent biztonságos menedéket a szerelem. Sokkal inkább háború utáni képeket képzelek el magam elé, amikor a dalt hallgatom, és a szerelem jelenik meg az eltévedt nyár képében. Mindig összeszorul a szívem, amikor meghallom. A másik kiválóság, amit mindenképp érdemes kiemelni, az az “India” című dal, ahol varázslatos zenével (nem is lehet másképp mondani, ez a valóság) illusztrálja azt a misztikumot, azt a fajta csodálatot, ahogy az emberek a távolból látják Indiát, a szöveg pedig sejteti, hogy Somló Tamás egy kicsit érti a spiritualitást is.

A karma törvény húrjain
Játszanak zenét saját vágyaink
Elmerülsz dallamában

Van két feldolgozás is az albumon, mely szintén emelik az színvonalat. Az “Azt mondta az anyukám” egy Omega sláger volt, valamint a “Boogie Woogie a zongorán”, melybe két dalt vegyítettek: Az LGT Boogie a zongorán és az Omega A 958-as Boogie Woogie klubban. Ilyet még életemben nem hallottam, és a feldolgozás is hihetetlenül ötletes. Mind a két feldolgozásban jelen van Somló Tamás vidám, vicces személyisége, hiszen mindkét dal lendületes, dinamikus, és a hangszerelés is kiváló. Úgy mentettek át három klasszikus dalt a ’90-es évekre, úgy adtak nekik új értelmet, hogy semmit nem vesztettek eredeti értékükből. Megadja azt az érzetet, hogy a ’90-es évek, de a mai kor fiataljainak is megvan a maguk ‘958-as Boogie Woogie klubja, és nekünk is ugyanúgy mondta apukánk, hogy gondja lesz reánk. Konkrétan ez nálam a feldolgozás értelme, így lehet régi klasszikusokat a mai (vagyis jelen esetben a ’90-es évek) hallgatóság számára is értelmezhetővé, élvezhetővé tenni. Ennek egyébként nagyon kevés feldolgozás tesz eleget.

Ha egy hibáját lehet mondani az albumnak, az az, hogy a borító tömör. Csak 8 oldalas, és tömörítve, egymás alatt vannak a dalszövegek. Pedig jobb lett volna, ha oldalanként 1-2 dal szövege lenne, és nem fehér alapon, hanem valami illusztrációval. A kazettán más képek, illusztrációk vannak, azokat rátehették volna a CD-re is, néhány extra fotóval.

Az albumnak azért megvolt a maga ismertsége, hiszen a MAHASZ album eladási listán a 12. helyig jutott, és 15 hétig volt listán. Szerencsére az album azért fellelhető az interneten, tehát valamennyire a köztudatban maradt. Ez mindenképpen örvendetes, hiszen bőven megérdemli a nyilvánosságot. Ilyen egy kiváló album.

Ének: 9/10
Zene: 10/10
Szöveg: 9/10
Hangszerelés: 9/10
Borító: 6/10
Hangulat: 10/10

+ Változatos, mégis egységes, benne van az énekes egyénisége
– A borítón lehetett volna több tartalom

93%

Négyévenkénti évforduló

Ha már vannak japán albumok, melyek megjelenéséről évente megemlékezek, álljon itt az az album is, melynek évfordulója csak négyévente van. Mert bizony, 2012. február 29-én jelent meg Chihara Minori: D-Formation albuma. Arra emlékszem, hogy nagy dolgot csináltak abból ha valakinek február 29-én van a születésnapja. Rádióban felhívták telefonon, mondták, hogy csak 7 éves, és megszólalt egy felnőtt hang.

De legyen csak négyévente évfordulója ennek az albumnak, mindig ugyanabban a nagyszerű hangzásban szól. Három kiadásban, három különböző borítóval jelent meg az album, nekem személy szerint a CD+Blu-ray kiadás a kedvencem. Bár továbbra is azt mondom, hogy az ilyen nagyon kisminkelt, gyönyörű ruhás képekért nem vagyok oda, mert elvész a spontaneitás, de azért ez tetszik a legjobban, mert itt még a természet van háttérben, ez összességében számomra javít az összképen. A CD+DVD és a CD only borítókon csak az énekesnő látható. Azok lejjebb láthatók, először a CD+DVD, a végén pedig a CD only borító.

Sokat hallgattam ezt az albumot megjelenésekor, azt szeretem Chihara Minori-ban, hogy annak ellenére, hogy magas hangja van, jól állnak neki a komolyabb, mélyebb mondanivalóval megírt dalszövegek is. Amikor először meghallottam 2009-ben YouTube-on beszélni, komolyan azt hittem, hogy élből kivágja a magas C-t. Még meg is van az a videó, ahol először hallottam beszélni.

Más, mint a többi magas hangú seiyuu-énekesnő. Az az igazság, hogy annak ellenére, hogy idén lesz 14 éve, hogy odavagyok a japánokért, az elején, amíg az újdonság erejével hatott minden, ami japán, még szívesen hallgattam, de egy idő után már inkább idegesített a magas hang. Egy olyan seiyuu-énekesnőt tudok mondani, nevezetesen Momoi Haruko, akinek a hangja szinte már bántja a fülemet, és a dalait sem bírom hallgatni. Egyrészt a hangja miatt, másrészt meg annyira egysíkúak a dalai. Mindegyik a vidámságról, jókedvről szól, élvezzük az életet. És csak ezt hallgatni egy idő után elértéktelenedik, elinflálódik. Nemcsak azért, mert ha túl sok ilyen dalt hallgatunk, akkor jelentéktelenné válik, hanem mert mindnyájan tudjuk, hogy az élet nemcsak csupa móka és kacagás, hanem sok esetben megmérettetés is. Hasonló okok miatt bírom egyre kevésbé a női seiyuu-kat. Egyrészt nehezebben bírom a nyávogósan magas hangot, másrészt meg jó ideje megfigyeltem, hogy a női karakterek személyisége legtöbbször sablonos. De mintha rémlene, hogy már írtam erről korábban. Úgyhogy nem is ragoznám, inkább visszatérnék Chihara Minori-ra. Visszahallgatva ezt a beszédet, hallani, hogy Chihara Minori-nak is ugyan magas hangja van, de mégis szerethető, mert hallani a hanghordozásában, hogy vannak gondolatai a világról. Ezt bizonyítja az is, hogy habár neki is túlnyomórészt vidám, sablonos dalokat írnak (nem is a sablonos dalai miatt szeretem őt), vannak komolyabb, szomorúbb dalai is, amik nagyon jól állnak neki. Nem is kell messzire menni példáért, ott van a Michishirube, mely a Violet Evergarden ending dala.

De a D-Formation albumot azért is szeretem, mert két dal is van rajta, amelynek szövegét Okui Masami írta: Az egyik az Usotsuki ParADox, a másik pedig a Defection. Mind a két dal kiváló, az Usotsuki ParADox-ra a hangszerelése miatt már első hallgatás után felfigyeltem, az ének is nagyon tetszik, a keverés is kiváló. A Defection egy külön történet. Egyrészt lehet tudni, hogy a dalszöveg úgy született, hogy Chihara Minori megírta Okui Masami-nak az életével kapcsolatos konfliktusait, belső küzdelmeit, nagy kérdéseit, ezt foglalta Okui Masami dalszövegbe. Maga a szöveg is nagyon jó, de a zeneszerző munkáját is dicséri, hogy alátámasztotta a szöveg mondanivalóját. A Defection a másik nagyon jó példa arra, hogy nagyon jól állnak neki a komolyabb hangvételű dalok is. Külön kislemezen is megjelent. Hogy én azt mennyit hallgattam annak idején... Nem tagadom, eleinte Okui Masami miatt, de a kislemez második és harmadik dalai nagyon sokat segítettek abban, hogy a többi Chihara Minori kislemez közül a Defection magasan kiemelkedjen, és különleges helyet foglaljon el a szívemben. Külön érdekesség, hogy a Defection kislemezzel együtt jelent meg a KEY FOR LIFE is, és a kettő között akkor olyan szintű különbséget éreztem, hogy semmiség volt eldönteni, hogy melyik a jobb kislemez. Már csak a borító terén is. A KEY FOR LIFE alapötlete nagyon jó: egy óriási kulcsot tart az énekesnő kezében, és ott az ajtó, melyet ha kinyit, jó eséllyel ott várja az élet. De ami nem tetszik, az egyrészt a göndör haj. Szerintem egy ázsiainak nagyon rosszul áll, ráadásul a ruha is éveket öregít rajta. A Defection borító talán futurisztikus, mégis azt gondolom, hogy jobban illik az énekesnő egyéniségéhez. Ráadásul a dalok is jobbak rajta. És ha ennyi "önigazolást" megengedhetek magamnak, akkor még annyit is elmondanék, hogy ha csak egy kicsivel is, de a Defection-ből több fogyott: 10.901 példány, míg a KEY FOR LIFE-ból 10.054. Éppen, hogy meglett a 10.000-es összeadás. Azt azért gyorsan leszögezném, hogy maga a KEY FOR LIFE dal egyébként nagyon jó, csak a második és a harmadik dal nem maradt meg bennem erősen, ráadásul a borító sem tetszik.

A D-Formation-ön még egy kifejezetten komoly hangzású dal hallható: Kono Sekai no Mono de, Kono Sekai no Mono de nai. Ezt valaki szabad fordításban így értelmeztem: "A világban azok, akik nincsenek a világ dolgaiban". Eléggé nyakatekert a japán cím, de a szöveg első sora sokkal kifejezőbb:

Hito wa doushite naku no?

Hayashibara Megumi énekesnői karrierjének elején énekelt naiv dalaira emlékeztet ez a szöveg, amikor kislány hangján tett fel hasonlóan ártatlan kérdéseket. És nagyon jól állnak Chihara Minori-nak, főleg, hogy komolyabbra fordul a szöveg azáltal, hogy körbejárja a kérdést. A dallam és a zene pedig kiválóan alátámasztja a szöveg mondanivalóját. Megérintett, amikor először hallottam.

Tehát van miért ünnepelni a D-Formation évfordulóját, főleg hogy csak négyévente tehetjük meg. Jó dalok vannak rajta, és a rajongók is szerették, mivel ez a legjobb helyezést elért Chihara Minori album. A dobogóig is eljutott, ugyanis a 3. helyet érte el. Igaz, 15.031-es eladással 3. helyen állni, erősen jelzi, hogy gyenge hét volt, amikor megjelent ez az album, de én ezt úgy értelmezem, hogy egy masszív rajongótábor állt ki Chihara Minori mellett, és aki a korábbi lemezét is megvette, az ezt is megvette. Az albumból összesen 18.692 ment el. Altalában szokás ez a japán zenei piacon, hogy mivel több hónapra előre meghirdetik egy új zenei kiadvány megjelenését, ezért aki megvenné, az össze tudja spórolni rá a pénzt, és akár már a megjelenésének napján magáénak tudhatja a saját példányát. Azok a reklámkampányok is szépek, amik egy-egy lemezboltban vannak Japánban. Képeken láttam csak, de például Chihara Minori: Sing All Love albumánál láttam azt, hogy már a bejáratnál plakátok, külön részleget kapott a CD megjelenésekor. Tehát Japánban azért sokáig gondoskodtak arról, hogy legyen piaca a CD-knek.

Nem hallgatom annyira gyakran Chihara Minori-t pont azért, mert vannak sablonos dalai rendesen, de amikor elkap a hangulata, akkor csak az ő dalait hallom a saját rádiómban (amit Somló Tamás skizoid rádiónak nevezett az egyik dalában), és most nagyon benne vagyok, köszönhetően az Amy kislemez 3. dalának, a Mika Ranman no Utage Nite-nek. Épp csak február vége van, de már a jobb oldalon látható diagramból is kivehető, hogy a regisztrációm kezdete óta idén hallgattam a legtöbbet Chihara Minori-t a Last.fm-en. És miután még most is hallom a dalait a fejemben, ezért biztos, hogy nem ez a végleges statisztika. Mert bizony eléggé mostohán bántam az énekesnő dalaival, ennél sokkal többet érdemel. És meg is kapja, ami jár neki.

LGT – 424 Mozdonyopera lemezkritikák

FB-n a Somlo Tamas fan club ertesitette a rajongokat, hogy a Hungaroton weboldalarol letoltheto az elso magyar orias kislemezrol letiltott dal, a Dalaktika. 269 forintot boven meger, majd otthon leszedem magamnak. Rakerestem a dal szovegere, az nem lett meg, de erdekes, mert a www.lgt.hu oldalon csak a "koncertreklam" van, semmi mas nem erheto el kozvetlenul, csak ugy talaltam meg a weboldal belso adatait, hogy rakerestem a betiltott dal szovegere. Igy olvasgattam a lemezekrol, hatha talalok egy-ket erdekes infot. Talaltam, a legerdekesebb szamomra a 424 Mozonyopera albumrol osszegyujtott kritikak. Mar az tetszett, hogy a legrosszabbtol a legjobbig olvashatok a rezenciok. A rosszakon is elgondolkodtam, van valosagalapja. En rengetegszer meghallgattam az albumot, es az biztos, hogy nekem is csak ugy tetszik, hogy nem a regi lemezek hangulatat keresem benne, mert azokat alulmulja.

A szoveg is csalodas szamomra, mert pont azert szeretem nagyon Dusan szovegeit, mert azok donto tobbsegeben mindenkihez szolnak. Barki megertheti, aki csak egy kicsit is nyit fele, ezert is szeretem nagyon a Zoran albumokat. Ezen az albumon hallhato szovegeket tobbszor meg kell hallgatni, hogy egyaltalan derengjen valami, hogy mire is gondolhatott a szerzo. Ez nem szol minden korosztalynak, kicsit oreges, olyan, mint egy kb. 40 eves erettsegi talalkozo, ahol a maguk egyedi bolcsesseikkel emlekeznek meg a fiatalsagukra, ugyanis a lemez alapkoncepcioja tenyleg az emlekezes.

Bar nem vagyok nagy zenesz, de a zenerol szolo negativ kritikakkal egyaltalan nem ertek egyet. Teny, hogy nem olyan nagy hatasu, mint a regi albumokon, de azt tulzasnak tartom, hogy csak par akkord, keresik a hangokat, stb. stb. Inkabb a spontaneitas erzodik benne, hiszen erre a lemezre ugy nem keszultek.

Ami viszont bosszanto, az a femtok, szerencse, hogy ez az egyetlen egy album, ahol ezt alkalmaztak. Nekunk konkretan elrepesztette a CD-t, annyira nehez volt kivenni, hogy a kiadoval ki kellett csereltetni egyszer. Aztan igyekeztunk vele szepen banni, a masodik lemez is elrepedt, egyaltalan nem tudja beolvasni a CD-lejatszo. En akkor azt gondoltam, hogy csak a mi peldanyunk hibas, de ahogy itt olvasom, hogy tobbeknek is ugy kellett kiimadkozni a lemezt, latom, hogy ez alapveto. Ez egy elhibazott dontes volt, szerencsere nem is alkalmazzak tobbet.

Ami miatt annyizor meghallgattam az albumot, es meg most is szivesen eloveszem, az a hangulat. Azert haladtak a korral, erzodik rajta a '90-es evekbeli igenyes hangzas. Ez a pozitiv oreges hangulatvilag nekem bejon, kellemes kepet festenek a dalok kepzeletben. Es ha ilyen vidam az oregkor, akkor nem felek tole.

Személyes LGT történelem

Az utóbbi években néha-néha elővettem az LGT dalokat, de valamiért nem hallgattam olyan komolyan. De aztán, amikor múlt hónapban az ottani munkahelyemre vittem a gépemet, akkor többször hallgattam magyar zenét, többek között LGT-t, és Zoránt is, és elkapott megint az a hangulat, ami miatt szeretem őket. Nem mondanám magam "hardcore" magyar rock zene rajongónak, de mindig kellemes érzés fogott el, amikor egy-egy régi magyar dalt hallok.

Az LGT-t körülbelül 1992 óta (6 évesen) ismerem két, egymástól független "úton" ismertem meg. Egyrészről nővérem hallgatott egy számomra nagyon kellemes dalt. Akkor még nem tudtam, hogy mi ez, csak nagyjából megjegyeztem, hogy melyik CD-ről volt (ekkor adta ki a Hungaroton a Locomotiv GT. összes nagylemeze címen az együttes összes albumát CD-n is), és próbáltam visszakeresni a dalt, akkor jöttem rá, hogy ez a "Neked írom a dalt" a Mindig magasabbra albumról. Ez volt az első nagy hatás. Aztán apám tette fel többször több lemezt (bakeliten is megvoltak), ez volt a második nagy hatás, mely után már magamtól is hallgattam. Fogalmam sem volt a dalszövegek mondanivalójáról, de a zene hangulata, és az ének annyira megfogott, hogy én rajtuk keresztül szerettem meg egyáltalán a zenét, és rengeteg mindenben nyújtottak inspirációt nekem.

Én magamban 4 korszakra osztom az LGT albumokat (illetve 5-re, ha az újakat is belevesszük), és az "Ilyen a Boksz, az LGT sztori" könyvet olvasva sok érdekes információt találtam. Az együttes ugye, 1971-ben alakult meg, és még ebben az évben december 10-én jelent meg az első albumuk. Érdekes, hogy ezt az albumot csupán 1 hét alatt vették fel, és valahol érződik, hogy ez inkább ilyen kísérletező album. Nagyon jók lettek a dalok, de lehetett volna még finomítani rajta. Az már akkor is feltűnt, hogy nagyon előtérben van a gitárszóló. Aztán olvastam, hogy Barta Tamás mindig is azt gondolta magáról, hogy ő Magyarország egyik legjobb gitárosa, és ezt meg is mutatta, itt-ott eszméletlen gitárszólót nyomatott. Az album mélypontja számomra a "Hej, én szólok hozzád" című dal: Szövegileg sem áll a helyzet magaslatán, de az ottani gitárszóló... Szerintem ember nincs, aki azt vissza tudná dúdolni. Nem olyan a dallama, hogy az megmarad az emberben. A másik dal, ami nem éppen negatívum, de én konkrétan féltem tőle: Ez a "Sose mondd a mamának" dal. A végén hallható gonosz nevetéstől sokáig annyira féltem, hogy nem mertem újra meghallgatni a dalt, vagy csak átugrottam a végét. Mondjuk Frenreisz Károly (ez az ő dala) munkássága több szót is érdemel, róla majd később. Aztán a második album, a Ringasd el magad már érettebb lett, érződik, hogy többet dolgoztak rajta, mindezek mellett, még változatos is lett. Kellemes atmoszférát nyújt, én szertartás-szerűen szoktam hallgatni az albumot, mert mindegyik dalra külön kell figyelni. És pont ezért, mert mindegyik dal más, ezért nem nagyon tudnék kedvencet mondani innen, viszont a "Megvárlak ma délben" dal különös hatással volt rám. Akkoriban nem nagyon értettem akkoriban a szöveget, de ahogy Frenreisz Károly énekelte, annyira átjött a hangulata, hogy szomorúvá tett, főleg a dal végén hallható basszusgitár szólam miatt. Egyébként számomra érdekes "A semmi kertje" dal, ugyanis még 1971-ben az együttes Japánban lépett fel a Yamaha fesztiválon, és ennek volt abban a dalban egy utózöngéje, ugyanis minden refrén végén hallható halkan a "Mite kudasai" (見てください) szöveg, mely azt jelenti, hogy "kérlek, nézd meg". A második album után lépett ki Frenreisz Károly. Több helyről több indokot is olvastam, hogy miért, valahol azt olvastam 1972 táján már tervben volt a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról színházi alkotás, és már ekkor felkérték az LGT-t a zenei munkálatokra, viszont Karesz egyáltalán nem akart színházi munkát. Van ennek alapja, egyrészt maga az album címe, másrészt meg annak zárótétele, de annak nagyobb valóságalapját látom, hogy nem tudta összeegyeztetni a dalait az LGT "profiljával". Ha jobban meghallgatjuk az első két albumot, akkor tényleg megfigyelhető, hogy az ő dalai mindig más irányba mentek el. De ez engem egyáltalán nem zavart, sőt, mivel szerettem a dalait, ezért nyitottam a kiválása után megalakult Skorpió együttes felé is. Na ez az együttes is megérdemelne egy külön blogpostot. Szeretem a Skorpió dalokat is, de személy szerint nem vagyok 100%-ig elégedett. Arra már magamtól is rájöttem, hogy nem kell feltétlen mindegyik daluk szövegében keresni az értelmet, nemrég olvastam róluk, hogy a dalszövegeiket sokszor érte kritika, sajnos van igazság benne. Vannak mély mondanivalóval rendelkező dalszövegek, de a döntő többségére tényleg nem ez jellemző. Én kifejezetten rossznak tartom a "Kelj fel" és az "Új! Skorpió" albumokat, ezekről csak az 1973-1993 válogatásalbumra másolt dalokat tartom jónak, de azok nagyon jók. Az is gond egyébként, hogy Frenreisz Károly néha túlságosan magas hangon énekel. De nem az az erőből kiénekelt igazi férfi tenorhang, hanem az a már-már fület bántó fejhang. A többi album elég jó, nagy kedvencem például az Ünnepnap, és az Azt beszéli már az egész város. De visszatérve az LGT-re, a harmadik albummal vált igazán népszerűvé az együttes, hiszen a rajta szereplő dalok már "könnyebben fogyaszthatóak", viszont érdekes, hogy nekem az első két album jobban tetszik. Az tény, hogy egységes lett az album hangzása, és úgy tűnik, hogy Frenreisz Károly és megtalálta a számításait a Skorpióval, mindkét albumból (LGT - Bummm!, Skorpió - A rohanás) 200.000 példány fogyott. Ez mai szemmel nézve hatalmas szám annak fényében, hogy ma már 10.000-es összeladás után is szinte már ünnepel a kiadó cég. Ezután jött az együttes egyik legzűrösebb időszaka, amikor nyugaton próbáltak szerencsét, de ez ugye nem sikerült, sőt igen csúnyán ért véget az egész történet. Ekkor volt az, hogy Barta Tamás annyira megszerette Amerikát, hogy ő ott maradt, és ott akart tovább zenélni. Ha jól emlékszem, azt olvastam, hogy ő tartotta magát olyan nagyra, hogy akár Amerikában is megállná a helyét. Így kint maradt, és az ő helyére Karácsony János került.

Az együttes csak lassan talált magára, mire elkészült 1975-ben a Mindig magasabbra albummal. Én személy szerint innen számolom az LGT második korszakát. Ez egy nagyon kellemes album számomra, annak ellenére hogy mintha jóval szerényebben lenne hangszerelve, nem hallatszik annyi hangszer. Ezen az albumon van az együttes szerintem egyik legszebb szerelmes dala, az "Álomarcú lány". Össze se tudnám számolni, hányszor hallgattam, ma is valahányszor meghallgatom, hihetetlen kellemes érzés fog el. Egy évre rá, 1976-ban jött az LGT szerintem legnagyobb dobása az ötödik album (Locomotiv GT V.). Ezt az albumot hallgattam legtöbbet gyerekkoromban, mert a dalok rendkívül élettel teliek, szinte mindegyik vidám, és a CD utolsó 9 dalának (ami a 2. lemez B oldala) koncertverziója meg csak emel a hangulaton. Érdekes volt utólag értesülni arról, hogy az nem is valódi koncertfelvétel, csak utólag keverték rá a tapsot gépről. Megfigyelhető, hogy az utóbbi két albumban háttérbe szorult a gitárszóló. Gondolom ez egyrészt azért van, mert Karácsony János nem akarta annyira megmutatni, hogy mekkora virtuóz, másrészt mert ő más stílusban játszik, az ő szólói valahogy nyugodtabbak. Egyébként a "Rohanj hozzám" dal után vált személyes kevencemmé. Kellemes légkört teremt a dalaival, egyszerűek, letisztultak, és ez az érzés tetten érhető a három szóló albumán is, melyeket a mai napig nagyon szeretek hallgatni. Az ötödik album után volt az, hogy a dobos, Laux József egyre inkább eltűnőben volt, később már közvetlenül sem tartotta a kapcsolatot a többi taggal. Amerikába disszidált a feleségével. Arra már nem emlékszem, hogy miért, de mivel ő volt a zenekar vezetője, ezért nem kis probléma volt a kiválása. Egyrészt, hogy egyáltalán ki veszi át az együttes irányítását, másrészt meg, hogy ki lesz a dobos. Jött Solti János.

És miután Laux József felesége Adamis Anna volt, ezért ő is vele ment, szövegíró sem volt, jött helyébe Zorán testvére Sztevanovity Dusán. Ő valahogy más életérzést hozott magával. Az 1977-es "Mindenki másképp csinálja - Zene" album felnőttes hangzású lett, mind szövegben, mind zenében. Ezen a felnőttes hangzáson sokat oldott a Jóbarátok vagyunk dal. A történetmesélős dalok (A rádió, Boogie a zongorán) hallgattatják magukat, és el is képzelem, hogy azokban az időkben hogy történhettek a dolgok. Ez számomra az "alapalbum", ez volt az első, amit meghallgattam annak idején, ezzel szerettem meg az együttest. A rá egy évre megjelenő "Mindenki" album érdekes. könyvben sem beszélnek róla sokat, annyi maradt meg bennem, de ebben sem vagyok biztos, hogy ez az album sehogy nem akart úgy összejönni, ahogy szerették volna. Igazából, most ahogy gondolkodok, nem tudok róla ilyen gyors jellemzést írni, hogy milyen. A kedvenc dalom innen a "Hirdetés", de nagyon tetszik a "A téma" című dalban a beszélgetés-szerű éneklés. Énekben vitatják meg, hogy mitől lesz érdekes az emberek számára egy téma. A "Baba-rock" dal pedig nagyon szép, engem konkrétan megérintett. Maga a zene fantasztikus, és a dalban felsíró kisgyerek Somló Tamás újszülött kisfia. Ha jól tudom, ő az, aki a 2000-ben a Zenecsomag című albumában a "Nagy bohóc" című dalban énekel. 1979-ben egy kisebb szünet volt az együttes életében, csak egy kislemez jelent meg, amire négy fantasztikus dal került fel. Viszont az 1980-as Loksi album számomra az ötödik album folytatása. Talán azért, mert ez is dupla lemezes, de valamiért ezen a két dupla lemezes albumon valahogy felszabadultabbnak érzem az együttest. Arról olvastam, hogy ez az album valami trükkel jelent meg ebben a formában, de már nem emlékszem, hogyan. De az érdekes, hogy a lemezhez mellékeltek egy kis papírt, melyen a nehezen érthető dalszövegrészletek olvashatók. Hát igen, annak idején tényleg nem értettem sok szövegrészletet benne, viszont az idő múlásával, ahogy egyre jobban füleltem, ki tudtam venni a szövegeket. Ezt az albumot tartom az előző kettő kiteljesedésének. Imádom azt a rockos hangzást, ami a Loksiban van. Annak idején a "Szentimentális rakenroll" dalra tomboltam, kiabáltam, ugráltam, egyszerűen imádtam a hangulatát. Persze, hogy miről szól a szöveg valójában, arról halvány lila gőzöm nem volt, csak később, ahogy egyre több mindent tudtam meg az előző rendszerről, úgy érettem meg, hogy miről is énekel Presser Gábor valójában. Annak ellenére, hogy az együttes mindig táncolt a "tiltott" és a "tűrt" kategória között, ebben az albumban szóltak be a legjobban a rendszernek, amit ugye cenzúráztak. Azt hiszem, több dalt be akartak tiltani, de szerintem bizonyos helyeken azért érthető nehezen a szöveg, mert így átmehetett a rostán. Ami tetszik még, az az utolsó dal, az Áldd meg a dalt másodjára. Karácsony János távolinak hangzó (vagy inkább álombéli) énekhangja nagyon szépen búcsúztatja az albumot.

Ugyanakkor szerintem egy korszakot is búcsúztat. Ugyanis ezek után ritkábban jelentek meg az albumok, és korántsem arattak akkora sikert. Én sem hallgattam sokáig, nem tetszett az utolsó két album. A Locomotiv GT X. album (ami egyébként kilencedik) már más stílus. Az, hogy miért lett tizedik? Ha jól emlékszem, túl későn vették észre a hibát, már ki volt nyomtatva a borító. Emlékszem is, hogy annak idején számolgattam, de mindig csak 9-ig jutottam, mire elértem ezt az albumot, és kerestem, hogy hol maradt ki egy. Egy időben az volt a tippem, hogy a Képzelt Riport CD maradt ki, és akkor meglenne, hogy ez a 10. De akkor meg az V. album lenne a hatodik (mert a Képzelt Riport 1974-es), úgyhogy így sem stimmel. Aztán annyiban hagytam. Aztán megtudtam a titkot, jót mosolyogtam magamban. Persze, ez semmit nem von le az értékéből. Sőt, igaz, hogy később kezdtem el hallgatni ezt az albumot, de akkor nagyon ráéreztem az ízére. Ez még viszonylag sikeres volt, de az 1984-es Ellenfél nélkül már nagyon hamar feledésbe merült. Na ezt az albumot meg a címadó dal miatt kerültem sokáig. Olyan kellemetlen érzésem volt, kicsit gonosznak éreztem a hangulatát. Mostanra meg majdnem kedvenc lett. Nekem nagyon tetszik az utolsó két album hangulatvilága, teljesen más, mint az előzőek. Az Ellenfél nélkül albumot azért is kerültem sokáig, mert olyan hangszereket hallottam benne, amit még előtte soha (és utána sem), és ettől annyira idegennek tűnt az egész. És tényleg, lehet, hogy én nem hallgattam még túl sok lemezt, de ilyen hangszereket még soha életemben nem hallottam. Például kíváncsi lennék arra, hogy a "Banális Blues"-ban mi a neve annak a hangszernek, amin Presser Gábor játszik. Nagyon furcsa a hangzása. Sajnálom, hogy akkoriban nem kapott nagy hírverést ezt az album, de akkor már teljesen más volt a trendi zenei stílus. Megmosolyogtató, hogy amit akkoriban zenei élet lezüllésének mondtak, ma már kifejezetten igényesnek számít. De mivel ebből az albumból már nem fogyott sok (tippem szerint), ezért már nem készültek újabb albumok.

Az 1992-es Búcsúkoncert jó volt, de már akkoriban tudtam, hogy ez pontosan mit jelent. Tudtam, hogy nem dolgoznak most már közösen, mégis mindig reménykedtem, hogy hátha megjelenik az életemben új LGT nagylemez. És igen! 1997. október 24: 424 mozdonyopera. Teljes titoktartás közepette készült el az album. Emlékszem, hogy akkor volt az első interjú, amikor megjelent az album. Iszonyatosan örültem neki. Nem sokkal ezután meg is vettük CD-n. Nagyon sokat hallgattuk, azt éreztem, hogy ez már más, de ezt az idő múlására fogtam rá, a másik meg az, hogy nekem ez is nagyon bejött. Tíz fantasztikus dal került az albumra. Hatalmas siker volt, szerintem adtak el belőle annyit, mint a régi nagylemezekből. Aztán a ténylegesen utolsó nagylemez a 2002-es "A fiúk a kocsmába mentek" album. Ez már nem lett annyira erős, mint 424 mozdonyopera, de van egy-két jól sikerült dal rajta. Ezek után azt gondoltam, hogy ötévente jönnek új albumok, ezért vártam 2007-re, de elmaradt.

Ami persze nem baj, mert ezzel a 12 stúdió albummal komplett életművet hagytak maguk mögött. Nagyon jó együttes van (igaz, hogy az én szemszögemből elsősorban Japánban), de biztos vagyok abban, hogy amíg élek, az LGT zenéje el fog kísérni.

MondoCon előtti egyveleg

Na, közel a nagy nap (hétvége), bár most nem erről akarok írni, hanem egyebekről. Mindenek előtt, hogy ismét jó Pesten lenni! ^_^ Bagszi várt a vasútállomáson. Eltöltöttünk együtt egy kis időt, majd átmentem Rákoskeresztúrra átvenni egy vaterás adás-vételt: Zorán II kazetta. 200 forint volt, de lazán adtam volna érte többet is, mert ez hatalmas ritkaság, nagyon régóta kerestem. Most vált teljessé a Zorán kazetta kollekcióm. Majd vasárnap, ha visszamegyek Békéscsabára, majd csinálok egy kollekció képet.

Egyébként is mostanság jobban fogékony vagyok a magyar zenére, ugyanis tegnap reggel megtaláltam az LGT lemezek borítóit, amit szintén nagyon régóta kerestem. Egyrészt örültem neki, ugyanakkor másrészt felmerült bennem a kérdés, hogy mekkora scanner kell egy bakelit lemeznek? De most ennek hatására meghallgattam egy pár régi LGT albumot, és hatalmas élmény volt.

Most elindult a TV2 új tehetségkutató műsora, a The Voice. Ahogy nézegettem a plakátokat, hirdetéseket, láttam potenciált ebben a show-ban, hogy talán visszatérünk a régi Megasztárok színvonalára, mert nagyon elkurvultak a tehetségkutatók, ezért nem is néztem az újabb Megasztárokat, a Csillag Születiket, az X Faktor meg már tényleg az egész legalja volt. Ott már csak a cirkusz számított, hogy minél több lóvé jöjjön be, a minőség meg... ugyan már. Ez az új műsor egy kicsit másabb. Nekem jobban fekszik, ezt kíváncsian fogom figyelni. Bár a legelején furcsálltam, hogy a zsűritagok háttal ülnek az énekeseknek, az volt az első gondolatom, hogy elég érdekes lesz, mert azért a kisugárzás is sokat számít, aztán az első pár jelölt után arra jutottam magamban, hogy akinek kisugárzása van, annak a hangjában is erő van, így - jóllehet a humoristáknak is táptalajt adott a szlogen - ha úgy vesszük, tényleg csak a hang számít. Bár azért itt is fellelhetők az ún. "cirkuszi elemek", amik egy ilyen műsornak kell, tapsoltatni a nézőket, megadni a hangulatot, néhány zsűritag érzéseinek többszörösét mutatja ki, ez is műsorelem, ezt Oroszlán Szonja mondta régebben a Kossuth rádióban, amikor interjút adott azokban időkben, amikor a Csillag születik zsűritagja volt. Somló Tamás és Caramel volt a legnormálisabb. Malek Andrea néha kicsit túlzásba vitte, Mező Misi meg... Egész műsoridő alatt nem esett le, hogy ki ő, nem ismertem fel ezzel a hajjal, a műsor után utánanéztem, még akkor sem jöttem rá, hogy ki ő, amikor láttam, hogy Gyulán született, de amikor oda jutottam, hogy Magna Cum Laude énekese... O_O Nekem senki ne mondja, ez az az énekes, aki olyan békés hangnemben énekelte a vidéki sanzont (már herótom volt tőle, olyan sokat játszotta a Csaba rádió. -_-), hogy az ugyanaz az ember, akit itt zsűritagként láttam. Néha komolyan úgy viselkedett, mint aki beszívott, és ahogy láttam a következő műsor előzetesét, lesz még "előadása". Caramel annak idején megérdemelten nyerte meg a Megasztárt, amikor még jó volt a műsor. Somló Tamás meg az LGT és a szólóalbumai által nekem már életmű a munkássága. Malek Andreát csak a Nagy utazás dal saját verziójában (a Sose Halunk Meg filmzene CD-n hallható) előadásában ismerem. Ez a műsor számomra sokkal jobban fekszik, és tetszik, hogy csak a jókat mutatják, így igényesebbnek, hat a műsor, számomra jobban élvezhető. Én nem szeretek poénkodni, meg a fogni a fejem a sok hülyén, akik azt hiszik, hogy tudnak énekelni, és semmi önkritikájuk nincs.

Mindenféle régi kincsek

Megbeszéltük bagszival, hogy ma elmegyünk a Petőfi Csarnokhoz a bolhapiacra. Már rég jártam ott, és kíváncsi voltam, hogy mi jót árulnak, úgyhogy elmentem. Bár csodálkoztam, hogy a Nemzeti Ünnep ellenére nyitva volt.

A hármas metróval mentem a Dózsa György útig, onnan a 75-ös trolival terveztem menni a Pecsához, csakhogy a villamos nem éppen arra járt. Kicsit hülyének érzem a Petőfi Csarnok környékén a közlekedést, mert nem tudok ugyanazokkal a járatokkal visszamenni, amivel odamentem. Így a trolival elmentem a Stadionokig, majd az 1-es villamossal az Erzsébet Királyné útjáig. Bagszi a megállónál várt rám. Előtte elmentünk a kínai étterembe. Még mindig az a véleményünk, hogy a környéken levő East Dragon kínai étterem a legjobb. Rendesen megtöltik a tányért, és nagyon finomakat csinálnak. Miután jót ettünk, mentünk a piacra. Láttuk, hogy a menő srác (aki konzol játékokat árul, rögtön a főbejárat mellett balra) jelen volt, és volt Zelda Collector's Editionje GameCube-ra! Megkérdeztem, 10.000 forint az ára... Hát mondjuk nem csoda, hogy ennyibe kerül, nagyon ritka darab. Volt Wii Sports Resort is, kompletten, újszerű állapotban, 8.000 forintért. Bagszi nem habozott megvenni. Ezért nagyon jó különben a piacra járni, mert nagyon jó áron lehet nagyon jó dolgokat találni.

Én most nem annyira Nintendo játékokat kerestem, hanem magyar zenét. Vettem is, Somló Tamás: Semmi Cirqsz albumot kazettán. Nagyon szeretem ezt az albumot, és én igazából kazettákat a mai napig szívesen veszek, hallgatok. Egy időben (2000-2004 között főleg) nagyon gyűjtöttem a kazettákat, valami több, mint 200 összegyűlt. Mára kiszortíroztam azokat, amiket ma is nagyon szeretek: pl. LGT, Zorán, Presser Gábor, Somló Tamás, L'art Pour L'art Társulat, Irigy Hónaljmirigy. Azért vannak egy páran, akiket nagyon szívesen hallgatok a japán előadókon kívül, de szinte biztos vagyok, hogy ők egész életemen át elkísérnek. Nagyon régen hallgattam ezt az albumot, amit most vettem kazettán, de nagyon érdekes, hogy azóta ismerem, amióta megjelent, (még 1997-ben megvettük CD-n) és hogy most mennyire mást jelentenek a dalok, azáltal, hogy felnőttem, és értem a szövegek valódi mondanivalóját is. Erre először Zorán: Az élet dolgai album kapcsán jöttem rá. 1991-es az album, és nekünk azóta megvolt kazettán (illetve megvan, elhoztam magamnak), és nagyon érdekes, hogy akkoriban nagyon szerettem hallgatni a zenéje miatt, de 5 évesen mit sem értettem a szövegből, és az idők múlásával döbbentem rá, hogy mennyire komoly mondanivalója van. És nagyon örülök, hogy vannak előadók, akik már-már szembeszállva az akkori / mai divattal igazi zenét csináltak, valódi mondanivalóval. A magyar zenének ezt a szegletét nagyon szeretem. Régi bakelit lemezek közül keresgéltem még. Van egy pár, ami nincs meg, szerencsére nem is drágák. Szóval a Nintendo játékok mellett ezeket is fogom keresni, amikor a piacra járok.

Nagyon mást nem is találtunk. Amikor elmentünk a Közlekedési Múzeum mellett, eszembe jutott, hogy itt van egy videojáték-kiállítás. Bagszi kicsit furcsának találta, hogy miért pont itt lenne, de a plakát tanúsága szerint tényleg itt van. Űrhódítók a kiállítás címe, és november 21-ig lehet még megnézni. Úgy tudtam, hogy 500 forint a belépő, de meg voltunk lepve, hogy ingyen adtak jegyet. O_O Ma díjmentes volt a múzeum látogatása. A túlsó végen voltak a videojátékok, és régi számítógépek. Nem hittem volna, hogy ilyeneket fogok élőben látni. ^^' Különben azért is akartam jönni, mert úgy emlékeztem, hogy kedden, csütörtökön, és szombaton ki lehet próbálni egy pár régi konzolt. Az emlékezetem nem csalt, csak azt nem tudtam, hogy 10 és 13 óra között lehet csak játszani. És mi pont 13 óra után értünk oda. Pedig kipróbáltunk volna egy pár olyan gépet, amit még csak nem is láttunk soha. És azért NES-en is játszottam volna. Megbeszéltük, hogy majd egy nap, amikor lehet próbálni a gépeket még visszatérünk. Nagyon feelinges volt, mert korabeli TV-ken lehetett játszani. De ha már itt vagyunk, megnéztük a sok kiállított járművet. Még soha nem voltam itt, szóval egy kicsit úgy voltam, mintha kirándulnánk. ^^' Először a 19. századi bicikliket néztük meg. Azokat, melyeknek az első kereke olyan nagy volt, és magas volt az ülése. Arra hogy ülhettek fel akkoriban? o_O Meg voltak fakerekes biciklik. Azokat nagy kunszt lehetett hajtani. A kocsik, és az egész közlekedés története már sokkal hosszabb volt. El voltunk csodálkozva, ilyen járműveket élőben látni, amikkel kb. 200 éve jártak az emberek. De hozzátettem, hogy 200 év múlva majd a mi járműveinkre fognak rácsodálkozni. :D Ha belegondolok, a Trabantnak talán már most is muzeális értéke van. Nagyon érdekes volt, ahogy elmesélték a közlekedés történetét egészen őskor-ókortól kezdve napjainkig. Következő állomás a hajók voltak. Ez is nagyon tetszett. Volt egy kisebb csengő-harang féleség, amit csak egy kicsit gongattam meg, de már úgy is hangos volt. Ezt teljes erővel, mekkora hangja lehet. Nem kísérleteztem ki. Végül a vonatokat néztük meg. Tetszett, hogy fel lehetett szállni a vonatokra, és ki volt állítva egy korabeli állomás, és a menetrend. Nagyon jó volt a kiállítás, nagyon örülök, hogy betértünk oda, és mindezt ingyen.

Ezután az egyes villamos-hármas metró duettel jöttünk hozzám. Itt látom, hogy elég lett volna csak az Árpád hídig is elmenni a metróval. -_- Nálunk kipróbáltuk a Wii Sports Resortot. Jó volt, de érzem, hogy ezt is megunnám egy idő után, ezért, ha lennének anyagi lehetőségeim megvenni a játékot, nagyon én sem szánnék rá 8.000 forintnál többet. Kölcsönadtam bagszinak egy pár régebbi Mondo számot. Ugyanis fog majd egy részletes Pokémon cikket írni az újságba. Azt mondta, hogy majd jövőre fog megjelenni majd. Mindenképp örült, hogy megírhatja, mert nem szeretné, hogy egy olyan Mondós újságíró írja meg a cikket, aki egyrészt nemigen ért a Pokémonhoz (ha valaki, akkor bagszi elmondhatja magáról, hogy ért hozzá), másrészt meg a közmédia elvárásainak megfelelően azt írná, hogy jó dolog a Pokémon, de ez csak gyerekeknek való, ezért 12 éven felüliek ne nézzék. Tényleg nem erről szól a Pokémon. Biztos vagyok benne, hogy jó cikket fog írni. ^_^ Csak azon aggódik, hogy csak 7000 karaktert írhat, mondtam neki, hogy az a Mondónál kb. 2 oldalt jelenthet. Mondta, hogy akár könyvet is tudna írni róla. Hát azt elhiszem neki. ^^'

Mielőtt elment, bementünk a McDonald'sba a Duna Plázában, kipróbálta a McWrapet. Elkönyvelte magában, hogy ismét leszerepelt nála a meki, nagyon nem jött be neki. Amiatt a kellemetlen szósz miatt, ami miatt nekem sem ízlett, amikor én próbáltam. Azóta nem eszem.

Elkísértem a metróhoz, aztán jöttem haza. Nagyon jó nap volt, a Közlekedési Múzeum egy élmény volt!