Paradox rajongás

Korábban már írtam arról, hogy mennyire várom a 2023. őszi anime szezont, hiszen 9 animét is nézek ebben a szezonban, de amit kaptam, arra egyáltalán nem számítottam. Van egy Yuzuki-san Chi no Yon Kyoudai, aminek már az első részén sírtam, van egy Overtake!, mely az első olyan autóversenyes anime, ahol tényleg érzem a száguldást (ezt még az Initial D sem tudta nekem megadni, pedig azt is végignéztem), van egy Migi to Dali mely nagyon rejtélyes animének ígérkezik. És itt van a Paradox Live THE ANIMATION, amely komplett zenei műfajt szerettetett meg velem percek alatt.

Hiszen elhozta nekem a rapet. Már az 1. rész is nagyon megfogott. A koncertek animációja csodálatos, a dalokat meg már az első másodpercektől éreztem. Maga a koncepció is érdekes: A jövőben játszódik, és röviden arról van szó, hogy a rapperek egy "fantom metál" használatával kémiai reakcióba lépnek a DNS-ükkel. Ennek köszönhetően olyan illúziókat, fantomokat hoznak létre az érzelmeikhez kapcsolódva, amivel a koncertjeiken teljesen új hatást keltenek. De utána viszont szenvednek a "Phantom of Trauma" hatásától. Volt már erre utalás az 1. részben. Határozottan látok potenciált az ötletben. Úgyhogy már csak ezért is nézni fogom a további részeket.

De már megelőlegeztem a MAL-on a 10 pontot az animének, ugyanis annyira tetszenek a dalok, hogy teljesen ráfüggtem. Maga a projekt ugyanis már néhány éve létezik. Egészen pontosan 2020. február 2-án indult útjára. Hasonló koncepción alapul, mint a különböző idol animék, ugyanúgy seiyuu-k énekelnek anime karakterek "személyében". Csak a Paradox Live abban különbözik azoktól, amiket ismerek (pl.: IDOLISH7, MARGINAL#4), hogy a Paradox Live-ból nem készült játék. Ahogy a Fandom oldalon olvasom, a csapatok rapháborúja vitte a dalok hírnevét. A nézők szavaztak, és értelemszerűen, a több szavazatot kapott csapat nyert. Ezek a dalok megjelentek CD-n is, és eléggé keresettek. Több album a Top 10-ben nyitott az eladási listákon, úgyhogy nem egy néhány százas eladású, lesajnált projektről van szó. A párbajokat Blu-rayen is kiadták, később pedig manga is készült a projektből, mire eljutottunk a 2023. őszi szezonban debütált animéhez.

És nagyon komolyan veszik a rapet! Mondjuk talán nem én vagyok a hiteles személy, aki ezt megítélheti, hiszen soha nem rajongtam igazán a műfajért, ezért nem foglalkoztam vele komolyabban. Konkrétan nem tudom, hogy milyen "kritériumoknak" kell egy rap dalnak megfelelnie ahhoz, hogy az tényleg jó legyen. De kevés olyan rap dal van, ami első hallásra ennyire megérintett. Ha általánosságban elmondható, hogy ezek minőségi rap dalok, akkor örülök, hogy találtam egy olyat, amivel azonosulni tudok, ha pedig gagyinak minősülnek, akkor megmarad, mint bűnös élvezet. De ezt fogom a legbüszkébben vállalni.

Azért nem érintett meg soha a rap, mert gyerekkoromban, a '90-es években sokat néztem videoklipeket a TV-ben. A látott rap dalok többsége arról szólt, hogy valamelyik színesbőrű amerikai rapper kivakarta magát a gettóból, a videoklipben meg kacsalábon forgó villa látható, hatalmas medencével, extra hosszú limuzin, ultra szexi bombázó csajok. Ez már annak idején is komoly ellenérzést váltott ki belőlem. Biztos, hogy vannak már azokból is időkből más témájú rap dalok, de amiket annak idején láttam, meghatározták a raphez való viszonyulásomat.

Voltak azóta persze olyan rap dalok, amiket szívesen hallgattam, őrzök néhány Ganxsta Zolee és a Kartel CD-t és kazettát, nagyon tehetségesnek tartom Zolee-t. De a Paradox Live az első olyan projekt, amiért nagyon komolyan lelkesedek. És ha az anime végig be fog jönni, akkor könnyen elképzelhető, hogy a Haikyuu!! után ez lesz a másik olyan japán franchise, amiért őrült módon fogok rajongani. De ilyet még korai kijelenteni, hiszen az anime most megy, illetve néhány Stage Battle-t is meg fogok nézni, ami kijött Blu-rayen, és majd azokkal együtt hozom meg a verdiktet. De a kezdeti bizalom megvan, sokat hallgatom a projektből készült Spotify lejátszási listát, ajánlom figyelmekbe.

Given karaokék

Régen írtam ide, pedig folyamatosan nézek animéket, csak nem éreztem késztetést arra, hogy kiírjam magamból a gondolataimat. Ez többek között amiatt van, mert nem éreztem, hogy olyan gondolatoom van egy-egy animéről, hogy kiírjam. Na meg rengeteg más dolog történt az elmúlt egy hónapban. Egyrészt az egyetem is sok időmet elveszi, komolyan készülök rá. Ráadásul bekerültem egy párkapcsolatba, és az egész annyira hihetetlen számomra, hogy velem is megtörtént.

Határidő közeledtével vagyunk az őszi MondoConra a karaokék esetében. Erre sincs nagyon hangulatom. Lefoglaltam az Initial D és a Slam Dunk karaokéit. A Slam Dunk-hoz nagyobb kedvem van, mert sokkal hangulatosabb anime. Erről az animéről is nagyon szeretnék írni. Ott is van a vázlatok között, de nem tudom, hogyan fejezzem ki a gondolataimat, hogy egyéni is legyen, meg vállalható is legyen. Az biztos, hogy látom, hogy miért volt annyira kedvelt anime a '90-es években. Összehasonlítva a korabeli shounen animékkel innovatív volt, és nem utolsósorban valóságos. Bővebben majd ott.

Meg is van az első opening karaokéja, de a Given opening és ending karaokéit is megcsináltam. Ezt is ígértem, másrészt meg sokan örültek neki. Nem hiába, népszerű anime lett, és ami a nagyobb szó, hogy nem hiába. A Given nemcsak a 2019-es nyári szezon, hanem az egész BL-műfaj egyik legkellemesebb meglepetése. Bár már az első résztől kezdve éreztem, hogy az opening problémás lesz. Mint ahogy az is lett. Borzasztóan logikátlan a ritmusa, nagyon nehéz volt időzíteni. A másik komolyabb probléma, hogy maga a dal sem olyan, hogy inspiráljon arra, hogy hallgassam. A szöveg valóban reflektál az anime érzelmi mondanivalójára, de a zene és a ritmus egyáltalán nem harmonizál vele. Elképzeltem magamban, ahogy tökre vidáman éneklem, hogy "minden, amit adtál, az életem része lett" (nem emlékszem így pontosan a szövegre). Pedig az animéből nyilvánvalóan kiderül, ami a másiktól kapott, az sokkal inkább fájdalmat okoz neki, hiszen eszébe juttatja a hiányát. És nem ez az egyetlen BL-betétdal, ami rosszul van megírva. Többször volt olyan érzésem hallgatva BL-dalokat, mintha az írójának valami megfoghatatlan, misztikus dolog lenne a homoszexualitás, amit csak mi, melegek érthetünk meg. Pedig szerintem nem vállalok nagy kockázatot azzal a kijelentésemmel, hogy a pasik közötti szerelem is ugyanolyan, mint a férfi-nő szerelem. Az anime ezt milyen csodálatosan megmutatja, de ezt a dalok esetében nem sikerült.

És mivel nem voltam inspirált abban, hogy sokat hallgassam a dalt, ezért nagyon nehezen ment a karaoke elkészítése. És ilyenkor az 50%-os lassítás sem segít sokat, hiszen nem hallottam sokat ahhoz, hogy megmaradjon bennem a dal ritmusa, dinamikája. A karaoke készítése közben többször eszembe jutott a Haikyuu!! - Ah Yeah!! karaokéja, amit hasonlóképpen gyűlöltem csinálni. Annak is logikátlan nem odaillő az ének ritmusa, nem illik a dal dinamikájához. A Given esetében jobb az ending, de ott meg az éneket nem díjaztam. Legalábbis számomra túl érzelgős, és a srác énekhangját nem érzékeltem kellőképpen képzettnek, hogy hitelesen el tudja énekelni a dalt. Vagy nem élt meg olyan krízist, amiről a dalszöveg szól. A hangterjedelme amúgy megvan, én nem tudnám kiénekelni a legmagasabb hangokat a dalban. De mégis... Nem az én világom. És igazából azért nem vagyok elragadtatva a 9. részben elhangzott Fuyu no Hanashi daltól sem, mert nem jött át az érzésvilág. A jelenetek viszont nagyon hatásosak. Ahogy Uenoyama megtört Mafuyu által kiénekelt érzelmektől, és megcsókolta... Az bármelyik romantikus anime dicsőségére válna. És itt nyilvánul meg az, hogy maga az anime végig hiteles, de zeneileg nagy bukás. Nagy kár érte, de még így is magasan a legjobb BL-anime, amit eddig láttam.