A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mario Tennis Aces. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mario Tennis Aces. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. május 9., csütörtök

MondoCon konzolos szemszögből

Meglepődött bagszi, amikor szóltak neki, hogy kint lesznek a csehek a MondoConon, így megint volt Nintendo. Keresett embereket, de az őszi tapasztalatok után tudatosan nem jelentkeztem. Mellesleg nélkülem is sokan voltak, látszott is, hogy laza volt a légkör. Bár, most nagyobb volt az érdeklődés a Nintendo iránt, úgyhogy annyira azért nem unatkoztak, mint mi ősszel.

Láthatóan oldott is volt a hangulat, bagszi is örömmel vette, hogy fárasztom a hülyeségeimmel. Mondtam neki, hogy kutatások bizonyítják, hogy sokkal magasabb lesz a Nintendo Switch élettartama, ha német nyelvre van állítva, mert sokkal jobb lesz a konzol pszichés háztartása. Bagszi rettenetesen gyűlöli a német nyelvet, ezért azt mondta, hogy az ő konzoljának élettartama jelentősen lerövidülne, ha német nyelvű lenne, mert azonnal a földhöz vágná. Pedig még azt is kitaláltam, hogy megszívatom azzal, hogy átállítom a Switchét németre. Tök ártatlanul elkértem tőle, hogy valamit megnézzek rajta. Persze a konzol nyelvének átállításának lehetőségét akartam megnézni. Amit meg is találtam, csak amikorra el akartam fogadni, hogy német legyen a Switch, újra akart indulni a rendszer. Na mondom, ennyire szemét nem vagyok, visszautasítottam. Nagyon bírom, ahogy bagszi lereagálja az ilyen szövegeimet.

Most csak a Switch volt kiállítva, valamint néhány asztal Nintendo LABO-val. Egy kicsit játszottam a New Super Mario Bros. U Deluxe-szel, meg figyeltem a többieket Mario Kart 8 Deluxe, Super Mario Party és Super Smash Bros. Ultimate közben. Jó volt látni, hogy sokan érdeklődnek a Nintendo iránt. Lehetett játszani még Mario Tennis Aces-szel, Donkey Kong Country Tropical Freeze-zel, valamint néhány 3rd party játék is ki volt állítva. Bagszi mellett Sparrow volt még ismerős, a többiekkel legfeljebb futólag találkoztam, illetve néhányan most voltak először.

Készítettem néhány képet is.

2018. október 23., kedd

IV. csonka és Mini-Nintendo találkozó

Mára volt megszervezve a Nintendo találkozó, amit negyedévente tartok meg. Úgy tűnik, nem volt jó választás az október 22-e, mert néhányan visszamondták munka miatt, így végül csak 4-en lettünk. De így is jól sült el, jó volt hangulat és jól éreztük magunkat.

A BarCraft 2-ben, a Nyugatiban tartottuk most meg. Annak ellenére, hogy írtam, hogy nem szeretem azt a helyet, mert pincesori, így olyan világtól elzárt hely számomra, úgy döntöttem, hogy legyen itt, mert nem akartam csak azért a hétvégére korlátozni a napot, mert a Hyp-R Zone csak akkor nyit 10-től. De ahogy szétnéztem, a többi eSport bár is az éjszakai bagoly életmódot preferálja, ugyanis mindegyik más is ugyanúgy 14 órától nyit ki, mint a Hyp-R Zone hétköznaponként. Ahogy a BarCraft 2 is, pedig meg mertem volna esküdni, hogy nyit az 12 órakor is. Kiderült, hogy tényleg nyitott, de az már múlt idő, azóta módosították a nyitvatartást. De úgy döntöttem, hogy most emiatt nem fogom 14 órára tenni a kezdést, főleg a vidékiek miatt, ezért már 10 órakor kezdtünk a WestEnd City Center kajáldás részében Nosztalgia volt ez a javából, amikor még a bevásárlóközpontok kajáldás részében rendeztük meg a találkozókat. És bár itt csak hárman voltunk: OctoZaky, Tutajkk és én, mégis jó volt ott lenni, és határozottan úgy éreztem, hogy bármikor lehetne még bevásárlóközpontok kajáldás részében szervezni találkozókat, nem az, hogy már a múlt része. Most is lehetne oda menni, ráadásul, ha kis kijelzőn, de Switch-csel is lehet játszani, úgyhogy ez sem lenne igazán akadály. De azért mégis csak jobb egy eSport bárban szervezni ezeket a találkozókat, hiszen sokkal gameresebb ott a hangulat, és ha van lehetőség ingyen asztalt bérelni, miért ne.

Kicsit tartottam a BarCraft 2-től, nehogy azt tapasztaljuk, mint az 1-esben, de szerencsére nem, rendesek voltak. Itt nagyon jó volt minden, jobban fel is voltak szerelve. OctoZaky hozta a Wii U-ját, és azt is rákötöttük egy olyan TV-hez, melyhez egy PlayStation 4 volt csatlakoztatva. Lecsatlakoztattuk onnan a HDMI csatlakozót, rákötöttük a Wii U-ra, és nem volt akadálya a játéknak. Volt egy másik TV, melyre egy Super Nintendo Classic Mini volt csatlakoztatva, azzal is játszottunk. Mii Tibi volt a negyedik, aki jött, de ő csak a BarCraftban csatlakozott hozzánk. Wii U-n a Super Smash Bros. for Wii U-t játszottuk. Igazából felszereltség terén híján voltunk, mert bár Zaky hozta a Wii U-ját, de extra controllert senki, Smash Bros-ozni ketten is csak úgy tudtunk, hogy a Nintendo 3DS-emet rácsatlakoztattuk a játékra, és azt használtuk, mint controller. Persze ehhez szükség volt a Super Smash Bros. for Nintendo 3DS játékra is. Úgyhogy OctoZaky-val Smash Brosoztunk, míg Tutajkk és Mii Tibi a Super Nintendo Classic Mini-n játszottak Kirby's Dream Course-t és Street Fighter II Turbo: Hyper Fighting-ot.

Később Mii Tibi elővette a Switchét, és azon játszottak Mario Tennis Aces-szel, én meg több Smash Bros. menet után megkértem OctoZaky-t, hogy játsszunk a Super Nintendón Super Mario Kart-tal. Belement, de nem tudom, mit gondolt, amikor beállította a 100cc Star Cup-ot, a Super Mario Kart már itt is nehéz. Fel is adta a felénél. Ennek mondjuk nem örültem, mert bár régen én is ilyen voltam, de egy idő után megtanultam azt, hogy a játékostárs tisztelete az is, hogy még ha ő sokkal jobb is nálam, de legalább az adott menetet végigjátszom vele, és utána letehetem a controllert és megköszönhetem a lehetőséget. Ug is így csinálta a nyári Super Smash Bros. bajnokságon. Végigjátszotta velem a Super Mario Kart menetet, de igazából látszott rajta, hogy eléggé rossz neki, hogy nem vagyunk egyenrangú ellenfelek. Az biztos, hogy nem jó úgy a játék, sokkal izgalmasabb, amikor egyenrangú ellenfelekkel játszunk, akár tizedmásodpercek döntenek a jobb helyezésről, de inkább ug példáját tartanám követendőnek.

Ezután mentünk még néhány Smash Bros. meccset, de mivel nem volt más játék, amivel többen is játszhattunk volna, ezért rákötöttük Mii Tibi Switch-ét a TV-re, melyre a Wii U volt, és azon játszottak ketten Super Mario Party-t. De mivel OctoZaky otthonhagyta a Switchét, ezért csak az a két Joy-Con volt a játékhoz, ami Tibinek volt. Bár hozott Pro Controllert (Zaky is), de a Super Mario Party-t csak Joy-Connal lehet játszani, ezért csak ketten tudtuk azt is. Illetve azt is Mii Tibi és Tutajkk játszották, de jó volt figyelni a játékukat. Az viszont külön meglepő volt, hogy jött néhány külföldi felvételt készíteni, mert úgy tudták, hogy lesz itt Nintendo verseny, és arról akartak felvételt csinálni. Hát az nincs, de a BarCraftosok megkértek, hogy tegyünk úgy, mintha versenyeznénk. Négy fővel, nyeremények nélkül ez mindenképp meggyőző. Szerintem ott ment a félreinformálás, hogy én előre jeleztem nekik, hogy Nintendo találkozót tartanék náluk 22-re, és a BarCraftosok valamiért azt hitték, hogy verseny lesz. Nagyon nem is csináltak amúgy felvételt, csak akkor jöttek oda, amikor Tibiék Super Mario Party-ztak. Az egyik férfin volt egy sisak, ahhoz volt kötve a kamera. Szerencsétlennek fogalma sem volt, hogy mit kell csinálni, de igyekezett úgy tenni, mintha élvezné a játékot. Nagyon ügyetlen volt ebben is. Szerencsére nem maradt sokáig, miután elment, beszéltük is, hogy mire föl ez a felvétel? Teljességgel inkompetens volt a játéka, mintha két külön világ lenne a Nintendo és ő maga, mégis érdekelte őket a dolog. Amúgy OctoZaky orosz nyelvet hallott ki, úgyhogy tudható, honnan jöttek. Én csak annyit vettem ki, hogy valami szláv nyelvet beszélnek. Nem akartam csehet mondani, azért nem annyira kicsi a világ, hogy a MondoConon is cseheknek dolgozzunk, aztán a BarCraftban egy másik cseh társaság jelenjen meg. Amúgy kifejezetten a Nintendo érdekelte őket, mert a kiállított Wii U-val is játszottak.

Érdekes közjáték volt, még egy kicsit elvoltunk ott, aztán OctoZaky összerakta a Wii U-ját, és ment is a vonathoz. Ezer sietségében itthagyta a Switch Pro Controllerét. Írtam is neki Discordon, hogy milyen kedves tőle, hogy megajándékozott vele, igazán nem kellett volna. Már a metrón volt, mire mi is észrevettük, de visszaszaladt érte. Nem sokkal ezután Tutajkk is elment, így ketten maradtunk Tibivel. Egy kicsit játszottunk Switchen a NES játékokkal, mert előfizetett az online szolgáltatásra. Speciálisan a Dr. Marióval játszottunk. Ez nem valami jó, kevés benne a lehetőség. Meg az asztal, amit foglaltunk, az 19 órára le volt foglalva a PlayStation 4-nek, így már inkább összeszedtük magunkat. Elkísértem Tibit a Nyugati pályaudvarra. Azt nem tudtam, hogy itt hol van a jegypénztár, ezért az automatában segítettem neki megvenni a vonatjegyet (úgy, hogy én is ott vettem először jegyet...). Ezen sikeres kísérlet után elkísértem a vonathoz, utána én is vonattal mentem Kőbánya-Kispestig, onnan haza.

Annak ellenére, hogy csak néhányan voltunk, jó volt a hangulat, és így is érdemes volt megszervezni. Néhányan azért mondták vissza, mert hétfőn is dolgoztak. Ez meglepett, azt hittem, hogy a hosszú hétvége szinte mindenkinek hosszú hétvége (akik nem a kereskedelemben vagy a vendéglátásban dolgoznak), de többen is külföldi székhelyű munkahelyen dolgoznak, ahol nem foglalkoznak a mi hosszú hétvégénkkel. Ott a szombati munkanapon nem dolgoznak, helyette a hétfői (vagy pénteki) munkaszüneti napon is bemennek dolgozni. Ez számomra új, erre figyelni fogok. A legközelebbi találkozó télen lesz a két ünnep között. A dátum már kialakulóban van, a helyszín még nem. Egyeztetni fogok a többiekkel is, akikre számítok, hogy ki mikor ér rá, és ennek függvényében fogom kitalálni a dátumot. A helyszín meg attól függ, hogy a többség mivel szeretne játszani.

2018. október 22., hétfő

Gamer MondoCon 2018 ősz

A mostani MondoCon videojátékosra sikeredett, ugyanis most segítői munkát vállaltam be. Ez az első alkalom, hogy kint volt a Nintendo a MondoConon egy kisebb standdal, és embereket kerestek hozzá. Hát jelentkeztem én is. Ahogy írtam korábban a siófoki PlayIT-ről, az eléggé félresikerült rendezvény volt a részemről, és most nagyon fogadkoztam, hogy megmutatom, hogy igenis alkalmas vagyok a munkára. Ezért is jelentkeztem, meg hogy bagszinak segítsek. A helyzet az, hogy zanzásítva le tudok írni mindent a MondoConról.

Ugyanis ez most más miatt nem sikeredett. Mivel a MondoConra nemcsak videojátékosok járnak, sőt, ugye jobbára animések, ezért itt most sokkal kevesebb tennivaló volt. Sokan is voltunk, kevesebb ember is elég lett volna, ezért rettenetesen unalmas volt. Abból a szempontból jó volt, hogy lazább volt az egész, többen le is ültünk a Nintendo LABO-knál, játszogattunk azzal. Én is ott horgásztam, motoroztam, illetve zongorázgattam azt a japán dalt, ami nagyon a fejemben járt.

Kevesebben is érdeklődtek általánosságban a videojátékok kapcsán, és azt láttam, hogy aki oda is megy egy-egy játékhoz, azok sem voltak feltétlen úgy érdeklődők, hogy nagyon látni akarják, hogy mit tud a Nintendo, csak hogy ha már ott van, akkor kipróbálják, esetleg megtetszik nekik. De azt az érdeklődést, amit a PlayIT-en tapasztaltam, keveseknél láttam. Kevés embernél láttam azt, hogy tényleg érdekli a Nintendo, és kérdéseket tett fel. Konkrétan volt olyan néhány esetben, hogy furcsán néznek rám, hogy mit keresek én ott, miket beszélek nekik. Nem esett ez rosszul, de meglepett.

Ráadásul nekem speciálisan azért is volt kevés dolgom, mert a Super Mario Party-ra voltam beosztva, amivel hosszan lehet játszani. És bizony volt olyan, hogy egy-másfél órát játszott ott valaki, jobbára a barátjával. Ha valakinek annyira megtetszett, hogy ott együltő helyében végigjátssza a játékot, miért is ne? Nincs megkötve a játékidő. De azidő alatt, nekem semmi dolgom nem volt. Az elején, aki kérte, annak elmagyaráztam az alapokat, hogy van az irányítás, hova kell menniük, de aztán semmi. Voltak mellettem más játékok: Mario Tennis Aces, Super Mario Odyssey, Donkey Kong Country: Tropical Freeze, és amikor már tényleg nagyon nem volt dolgom, akkor átmentem oda is, ha kell segítség. De mivel mindenkinek hasonlóan sok munkája volt, ezért sokat ültünk a LABO-knál, így nem fáradtunk el nagyon. A LABO-knál is szívesen segítettem, ha úgy alakult, de összességében nem volt jó. Bagszinak is megmondtam őszintén, hogy inkább tölteném el hasznosabban az időt. Ez volt az első alkalom, hogy a Nintendo így jelen volt a MondoConon, így ők sem tudták pontosan felmérni, hogy hány ember kell, mennyi lesz az érdeklődő. Egyébként az érdeklődők közül most is volt olyan, aki összekeverte az A és a B betűket, ahogy a Nintendónál szokás, de most is volt olyan aki magától rájött, hogy mi a baj. Viszont néhány emberhez most is oda kellett menni, és ezügyben segíteni. A legdurvább az volt, amikor valakinek mondtam a Mario Party-nál, hogy az analóg karral megy. Mindent nyomott, de az analóg kart nem mozgatta, és csak pár percre rá jött rá, hogy van ott valami a Joy-Connál, amivel nem próbálkozott. Ekkor rettenetesen kínosan éreztem magam, amikor az én szemszögemből egy teljesen alapszintű dologról van szó, ott már nem tudok általános sablondolgokra hivatkozni. Ott már nagyfokú tudásdeficitről van szó, mivel az analóg kar 1996-1997 óta létezik, és mindegyik konzolnál jelen van. Sőt, ha visszamegyünk a Commodore-os időkig... Úgyhogy ezzel a helyzettel már tényleg nem tudok mit kezdeni. De azért rájött magától, és elvolt a játékkal.

Így a végén azt mondanám, hogy rossz döntés volt elvállalni ezt a munkát. Akármennyire is bántott az eredmény, rettenetesen hiányzott a karaoke. Többször előfordult, hogy ott halkan énekeltem az emberek között, és amikor végképp nem volt dolgom, akkor a Nintendo LABO-knál a megépített zongoránál játszottam el Nintendós stílusban a JAM Project-től a NEW BLUE című dalt, amit még most is rettenetesen imádok. Találkoztam Lexivel és Hinaannával, akikkel beszélgettem. Hiányoztak ők is, és a többiek is, úgyhogy a téli MondoCon-ra visszatérek a karaokéhoz, ha ezen döntés ellen senki nem indít offenzívát.

De a lelkes érdeklődőknek örültem, és szívesen segítek bárkinek. Ugyanakkor, ha választanom kellene a MondoCon között, ahol kevés munka van, laza a munkamorál, de halálra unom magam, és a PlayIT között, ahol feszített a munkatempó, jobban kell segíteni, és lerohad a lábam a második nap végére, akkor inkább az utóbbit választom. Mert hasznosnak érzem magam, ezáltal jobban élvezem a munkát. Mert nagyon szeretem a Nintendót, és szívesen segítek, ezért itt jobban szeretek nagyobb hatásfokkal dolgozni. Lesz is rá lehetőség, mert novemberben lesz PlayIT, és sok ember kell oda, mivel nagy stand lesz. Megyek én is, és nagyon remélem, hogy ott már tényleg be tudom bizonyítani, hogy szeretem ezt csinálni, és ha nagyon el is fáradok nap végére, de jó érzésekkel jövök haza. Azért néhány képet mutatnék a kiállított standról.