Régóta ismerem a "Tele van a város szerelemmel" című dalt, de csak nemrég tudtam meg az előadót. Soha nem hallottam még a Prognózis együttesről, de ez a szám tipikus esete annak, hogy egy dallal is örökké emlékezetes maradhat egy együttes. Nagyon tetszik, főleg a hangulata miatt (mint nálam általában). Amikor először meghallottam a szintetizátor-szólót, már akkor tudtam, hogy egy életre megmarad bennem, és most megtaláltam a számot neten, és nagyon ráfüggtem. Rá is kerestem, azt láttam, hogy a Hungaroton nem jelentette meg ezt az albumot CD-n külön, csak annak idején hanglemezen, meg gondolom kazettán. Különben leginkább a dob teszi igazán erőteljessé a dalt, az emeli ki azt az érzetet, hogy tele van a város lehetőségekkel érzelmek tekintetében. Az energia az, amit nagyon szeretek ebben a számban, és mivel napok óta szinte töretlen jókedvem van, ezért most nagyon illik a hangulatomhoz ez a dal:
Formálja az ízlésemet egy néhány éve elindult rádiócsatorna Békés megyében, Mega rádió nevet kapta. Ez egy retro rádió adó, mely a '70-es, '80-as, '90-es évek dalait játssza, ezt szoktam leggyakrabban hallgatni. Szeretem a régi dalokat, főleg akkor fülelek, amikor '90-es évekből hirdet be dalt, mivel akkor voltam gyerek, és rengeteget hallgattam zenét akkor, így az az igazi nosztalgia. De az igazi rácsodálkozás számomra az, amikor a '90-es évek disco slágereit játssza a rádió, azokkal sem szerénykednek. Megmosolyogtató hallgatni, hogy mikre buliztak az akkori huszonévesek, meg nekem is hallani, hogy akkor mik voltak a trendi slágerek. Mindenesetre lehet, hogy majd még egy magyar számra rákattanok, mert nagyon bírom még a "Júlia nem akar a földön járni" című dalt, ezt is sokszor játssza a rádió, és az is olyan, hogy mindig az énekesnővel éneklem.
A végére egy jótanács: Élvezzétek ki, hogy ilyen meleg van, mert a holnapi nap lesz az utolsó igazán forrú nyári nap! Imádom, hogy ennyire bírom a meleget, már isten tudja mióta van 37°C-39°C, de nekem nemhogy semmi bajom nincs, hanem még élvezem is. Hétfőtől jelentős lehűlés, aztán még mutat magából valamit a nyár, de a 30°C már nem nagy cucc. Nem hiába a nyár a kedvenc évszakom, nagyon szeretem a forróságot, a telet bírom nagyon nehezen. Nekem 10°C alatt végem van. De amíg nyár van, addig önmagam vagyok, és ez az ami igazán jókedvűvé tesz.