A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Philips. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Philips. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. szeptember 25., hétfő

Első helyen és hónapokig kallódó csomag

Több év után visszatérek erre a blogra. Azért, mert a Wordpress-es blogon lejárt a prémium szolgáltatás, és nem akarok oda újra előfizetni. Ugyanakkor a médiatárhely annyira megtelt, hogy hiába törölgettem onnan a képeket, nem akart lemenni 100% alá a tárhely mérete. Valószínűleg nagyon túlléptem az alap tárhelyet, de annyira ideges lettem, hogy feleslegesen töltöm az időt a tárhely felszabadításával, hogy úgy döntöttem, hagyom az egészet, és ide jövök át. Hogy átmenetileg, vagy végleg, még nem tudom, de azért is mondtam le ott a prémium előfizetést, mert nem tudtam úgy kihasználni, hogy megérje nekem megtartani. A Google-ön egyébként is van nagyobb tárhely előfizetésem, kiszabadítottam ezt a blogot az előző E-mail címem fogságából, akkor ezt használom. Annak idején ez animés blog volt, arra most egy másik blogot használok, most ez lesz a személyes blogom.

Mindenek előtt: Bő egy hónap után VÉGRE ELSŐ HELYEN AZ ÖSSZES GPORTÁLOS OLDAL KÖZÜL A SUPER MARIÓS OLDAL!!! Sokáig táncolt a 2. és 3. hely között, de ma végre sikerült! Tegnap ráadául látogatói rekordot is megdöntött az oldal, ugyanis a 627-es látogatottság felment 639-re. Úgyhogy én teljesen odavagyok a boldogságtól, hogy van eredménye a munkámnak, úgy néz ki, érdekli az embereket. Biztos a Mariós film is fellendítette a Super Mario iránti érdeklődést, de hogy több mint 1 hónapja kitart a magas látogatottság, jelzi azt is, hogy valamit jól csinálok.

A másik nagy főattrakciója a mai napnak, hogy megjött a Philips SB500-as Bluetooth hangszóró, amit még Hollandiában rendeltem kb. fél éve.

A Marktplaats-ról rendeltem még valamikor február végén, március elején. Nem is lett volna semmi baj, csak elkövettem egy apró hibát: Amikor megadtam az eladónak az adataimat, utólag vettem észre, hogy az E-mail címben elírtam egy betűt. És ez végzetes hiba lett, ugyanis sehogy nem tudtam korrigálni. A lényeg az, hogy a DHL-lel kértem csomagautomatába, és a kódot, amivel átvehettem volna csak E-mailben vagy a telefonos alkalmazásban küldték meg. A telefonos alkalmazást nem tölthettem le, mert hiába voltam Hollandiában, maga a telefon nem holland, és nem engedte Hollandián kívül letölteni. Hülye rendszer, fogalmam sincs, hogy van ez. Ott is vagyok Hollandiában, meg nem is.

Az E-mail címet meg tudtam javítani. Ott néztem a weboldalt már-már órákon keresztül, de SENKIT nem tudtam közvetlen elérni. A bot meg nem tudott közvetlenül segítséget adni, embert nem lehetett chaten keresztül elérni. Telefonra nem emlékszem, hogy ki volt-e írva, amin lehet keresni őket, de E-mail cím, amire írni lehetett nekik, biztos, hogy nem. Még olyat is próbáltam, hogy amikor az utcán sétáltam, találtam egy DHL-es kocsit, a sofőrjét kérdeztem meg, hogy mit tehetek, de még ő sem tudott semmi okosat mondani. Az hangszóró eladója sem tudott segíteni, úgyhogy keresztet vetettem neki, €65 kárba veszett.

Tragédia a holland DHL, mert ugyan van regisztrációm a weboldalra, és azt meg is tudtam csinálni, hogy az azonosító alapján hozzákötöttem a profilomhoz, és követtem a csomagot, de a kódot, amivel kivehetem, ha megérkezett, ott sem adták meg. Ott néztem, hogyan hurcolják a csomagomat vissza a központjukba, majd vissza az automatába. Két hónapon keresztül oda-vissza járkált a csomagom. Egyetlen... egy... betű... Ennyit tévedtem, és ennyi herce-hurca lett belőle.

A nyáron eszembe jutott a hangszóró. Augusztus elején megnéztem a Marktplaats alkalmazást, hogy mi a helyzet, láttam az eladó május végén rám írt, hogy visszakapta a hangszórót, mit tegyen vele. Válaszoltam neki 2 hónap múlva... Azt hittem, eladta másnak, de megtartotta. Megbeszéltük, hogy kifizetem a szállítást Magyarországra, ha elküldi nekem. Megtettük, de ez is lassan ment, mert ő is ment nyaralni, meg szerintem egyéb dolgai is voltak, mert volt olyan, hogy hetekig nem válaszolt. Tehát az is majdnem 2 hónapba telt, mire ide megjött. De ma végre megérkezett! Nagyon rendes volt az eladó, hogy nem tette meg azt, hogy eladta másnak, és jól élt a pénzemből, hanem félretette. Mintha csak tudta volna, hogy jelentkezek egyszer érte. Vannak ilyen emberek.

És milyen hangja van... Teljesen el vagyok ájulva tőle, talán gyerekkoromban a Hi-Fi hangfalaknak volt ilyen tiszta és erős hangja, mint ennek. 30 W-os, nekem bőven megfelel, ez az első komolyabb hangszóróm. Tisztán szól a basszus is, a magasabb hangok is, és kellőképpen hangos. Olyan hangokat hallok ki ennek köszönhetően, amit korábban nem hallottam.

Ezzel a hangszóróval hallgatom a PC-ről a zenét, illetve a TV-t is jó eséllyel rá fogom kötni, mert annak sincs valami jó hangja. De ezzel... Azért is választottam ezt a hangszórót, mert ennek még van jack csatlakozója, az asztali PC-nek nincs Bluetooth támogatása. Így ezt jobban tudom használni. Fogom is sokat, mert fantasztikus, milyen hangja van.

Eddig a Philips AZ328-as rádiós magnó AUX bemenetét használtam a PC-hez. Annak nem volt valami jó hangja, de elvoltam vele. Azt most visszatettem a dobozába, az majd valamikor jól fog jönni, hiszen kazettát is lejátszik. Most pihenjen egy nagyot. Most ezzel a hangszóróval egy darabig hangos lesz a szobámban a zene.

2023. április 24., hétfő

Monitor pótolva

Eseménydús volt a mai nap, ismét van monitor a számítógéphez. Merthogy nem Békéscsabán vettem, hanem Nyíregyházára mentem el érte. Jófogáson találtam és annyira jó áron adta, hogy még diákjeggyel együtt is megérte elmenni érte vonattal. Ez egy Philips 22B8LJEB/00 modell, 2018-ban jelent meg. Ahogy elnézem, még most is lehet kapni. Egész magas áron tartja magát, ehhez képest én 20.000 forintért vettem. A Ke Comp-ban volt eladó, számítottam is arra, hogy egy üzletbe lépek be, ehhez képest egy magánlakásban voltam, annak is a hátsó garázsában. Oda van betuszkodva minden eladó gép, laptop és monitor. Kicsit kellemetlen volt, mert tényleg eléggé tömören volt ott minden szinte egymásra téve. De az eladó rendes volt. Mondta, hogy régen volt üzletük, de bezártak és a megmaradt készletüket adják el Jófogáson. Nos, meg kell hagyni, ez jó vétel volt. Ahogy szétnéztem, keresve se találtam ennél jobbat. Ki is lehetett próbálni: nem volt pixelhibája, külsőre is sértetlen, úgyhogy maximálisan elégedett vagyok vele. Remélem, hogy sokáig fog szolgálni. Annak ellenére, hogy TN-paneles monitor (ezt szokták a legkevésbé méltatni), talán az összes monitornak, mely nekem valaha volt, ennek van a legszebb a képe. Van saját hangszórója, VGA, DVI, 2 HDMI bemenete van, Jack csatlakozó is van benne, de olyan monitort még nem láttam, melyben USB-csatlakozó lenne. Nem is egy van benne, hanem rögtön négy… Mehet egyből a monitorból a videó. De hogy négy USB… Valaki komolyan mondja meg, hogy mi másra lehetne még USB-t monitoron használni? Egy is ajándék lenne, de ennek négyszerese? … Igazán zavarba vagyok, hogy milyen jó vételt csináltam. Igazából sokkal jobb ez a monitor, mint amit Hollandiában hagytam.

És ha már itt vagyok, akkor élek a lehetőséggek, hogy Nyíregyházán is kicsit szétnézzek. Soha nem voltam még ebben a városban. És megmaradt Hollandiából az a jószokásom, hogy lefényképezek mindent, ami tetszik. Ezt a buszpályaudvarnál láttam.

Petőfi szobor, körülötte szép virágágyás. Kéretik ilyet Békéscsabára is! Ez is nagyon tetszett.

Ilyesmi mondjuk van itt is, de annyira megszoktam már, hogy elmegyek mellettük. Itt meg, mint “idegen” város, egyből rácsodálkoztam.

Végülis csak elsétáltam a monitorért, meg vissza. Nem volt közel, úgyhogy szép kis túra volt. Összességében tetszett a város. A Google térkép vezetett az odaúton, de annyira könnyű volt, mert sokáig egyenes volt az út, hogy visszafele navigáció nélkül, gond nélkül visszataláltam a vasútállomásra. A vonatúton meg lefoglaltam magam tanulással, játékkal, olvasással.

Megérte elmenni a monitorért. Tökéletesen működik, emellett, kirándultam egyet. Jártam egy olyan városban, ahol soha nem voltam. De akármennyivel is jobb, mint az előző, legközelebb jobban meggondolom, hogy mit hagyok el, ha arra kényszerülök. Mert még így is sajnálom a másik monitort. Hosszútávon veszek műszaki cikkeket, legalább 5 évre, de inkább még hosszabb időre. Még akkor is, ha használt. Remélem, több ilyen bakit nem fogok elkövetni.

2022. szeptember 2., péntek

Philips monitor

Tegnap sikerült visszaszerezni a Marktplaats.nl profilomat, amit egyből fel is használtam arra, hogy keressek magamnak egy Philips márkájú monitort. Találtam is egyet Edében. Az volt az érdekes, hogy eredetileg ugyan €50-ért hirdette, de lehetett rá ajánlatot is tenni. Gondoltam, megpróbálkozok €40-nel. 1-2 perc múlva jött is a válasz az eladótól, hogy elfogadja. Megbeszéltük, hogy elbiciklizek érte, ő biztosít hozzá egy nagytáskát. Nem terveztem elmenni ma Edébe, de egy Philips monitorért megváltoztatom ezen tervemet. Kb. 40 perc alatt értem oda. Egy nagy Albert Heijn-es táskában adta oda a monitort. Aranyos volt, hogy mellékelt hozzá egy VGA-kábelt is de annak már semmi hasznát nem veszem.

Aztán mentem is haza. Most nagyon jó volt biciklizni, sokkal jobban ment. Nem volt szél, és visszafele úton is egész jól el tudtam hozni a monitort úgy, hogy a szatyor füle a biciklikormányon volt. Kipróbáltam, néhány dolgot beállítottam rajta, és teljesen rendben működik. Gazdagabb lettem egy Philips 224E2EB márkájú monitorral. A monitor egyébként több szempontból is kielégíti az igényeimet, ugyanis van HDMI bemenete is van VGA és DVI mellett, emellett saját hangszórója is van. Elégedett vagyok vele, első monitornak kiváló. Bár állítani kellett rajta, és kicsit bajban is éreztem magam, mert nagyon sok volt a piros a monitoron. Kezdtem félni arról, hogy színhűségről is beszéljünk? Aztán kiderült, hogy nem a beállításoknál kell a színeket állítani, hanem van külön "SmartImage" gomb, azt kellett átállítani. Most már lényegesen jobb. Kicsit rendezgettem is az asztalt, most így néz ki.

Meg rendeltem a BOL-ból egy HDMI-DVI kábelt, hogy a laptop képét DVI-kábelről vezessem a monitorra. Így felszabadul a HDMI bemenet a Nintendo Switch-nek és akkor játszani is tudok rajta.

Egyébként egy nagyon kedves ázsiai srác volt az eladó, kicsit beszélgettünk is, kíváncsi volt rám, hogysmint vagyok Hollandiában (egyből kivette a beszédemből, hogy nem vagyok holland). Meglepő különben de itt a környéken elég sok ázsiait látok. Emlékeim szerint tavaly Bredában, messze nem láttam ennyit. Talán pont ezen a környéken élnek sokan.

Mindenesetre mindenki, aki Hollandiában él, és olcsón akar menőségekhez hozzájutni, gyorsan regisztráljon a Marktplaats-ra. Nagyon jó dolgokat lehet olcsón kifogni.

2022. június 13., hétfő

Műszaki cikkek használhatósága több év után I. - Philips CD Soundmachine AZ328

Egy új sorozatot tervezek indítani: Olyan műszaki cikkekről fogok írni, melyek már egy néhány éve megvannak, azokat vizsgálom, hogy rendeltetésszerű használat mellett teljes körűen működnek-e. YouTube-on láttam olyan videókat, melyek új műszaki cikkeket vizsgálnak egy éves használat után és ez inspirált arra, hogy én is indítsak el egy ilen sorozatot. De mivel ennél azért lényegesen hosszabb távra tervezem a műszaki cikkek vásárlását, ezért nem 1 éves használat után fogom vizsgálni őket, hanem legalább 5, de inkább még régebben.

Alkalmi lesz ez a sorozat, hiszen nincs olyan sok mindenem, és nem is szeretném ezeket feltétlen olyan gyakran pótolni. De egy párat szívesen megmutatnék, hogy milyenek több év után. Igyekszem, amennyire lehet laikusként (hiszen nincs műszaki érzékem) minden szempontból megmutatni a termékeket.

Elsőként a Philips CD Soundmachine AZ328 CD-s magnót szeretném megmutatni, melyet 2015 szeptemberében vásároltam. Akkor impontált az, hogy lehet még olyan CD-s rádiót venni, amelyik kazettát is lejátszik, ezért döntöttem mellette. Két Philips modell volt akkor egymás mellett az AZ127-es és az AZ328-as. Az AZ328-as abban volt több, hogy USB-ről is lejátszik zenét, illetve MP3-as CD-vel is elboldogul. Az utóbbi plusz képességét legfeljebb egyszer használtam próbaként, hiszen régóta, amit mp3 zenét csak lehet, 320 kbps-ben tárolok, így néhány album könnyen kitesz egy 700 MB-os CD-t. USB-nek már több értelme van, hiszen több GB zenét lehet rajta tárolni, nem mellesleg a rádiónak 8 GB Pen Drive-vel sincs gondja. Nem tudom, mennyi a maximum, amit be tud olvasni. Mindenesetre ez a két plusz jelentett számomra annyivel többet, hogy ezt vásároljam meg. Két dolgot tartok érdekesnek. Egyrészt, hogy a két modell közül a AZ328-as már egyáltalán nem kapható. Vélhetően nem gyártják már, és úgy emlékszem, hogy jobban is fogyott az AZ328-as, ahogy folyamatosan figyeltem, tehát népszerűbb volt. Másrészt, akkor az AZ328-asat 17.990 forintért vettem, és most a AZ127-es legolcsóbban is 20.110 forint. Ebbe valószínűleg az infláció játszik leginkább szerepet. Elavultnak nem nevezném, mert a kazetta mintha megint a reneszánszát élné. Én is amiatt döntöttem emellett, mert őrzök még kb. 200 darabos kazettagyűjteményt, és szerettem volna egy lejátszót, aki lejátsza a kazettákat is. Így ez a magnó nekem ilyen mindenes, hiszen kazetta mellett van rádió, CD, meg USB funkciója is.

És szerencsére úgy tűnik, hogy jól jártam ezzel a magnóval, hiszen idén lesz 7 éve hogy megvan és még mindig kifogástalanul működik. Egyszer sem kellett megszerelni, minden funkciója kiválóan működik. Kazettát, CD-t gond nélkül lejátsza, MP3-as CD-m nincs, hogy azt kiteszteljem, de gondolom, az sem okozna gondot neki. Mondjuk, mivel USB-s csatlakozós rádióm előtte soha nem volt, ezért fogalmam sem volt, egészen pontosan hogy működik. Jó, nem nagy mutatvány, hogy Pen Drive-ról lejátsza a zenét, de azt hittem, hogy telefonról is, ha USB-vel csatlakoztatom a magnóhoz. És csodálkoztam, hogy néma maradt, mert nem tudtam, hogy Jack csatlakozóval kell összekötni a telefont és csak akkor szólal meg. Eleinte azt hittem, hogy ennek a magnónak a jack csatlakozója ugyanúgy lehetővé teszi, hogy fülhallgatóról hallgassak zenét, de az is teljesen néma maradt. Nem figyeltem az "audio in" feliratra, nem is tudtam, hogy az mit jelent. De azóta megvan és igazából örülök annak, hogy ilyen, mert a PC-t csatlakoztatom rá, így a számítógép szólal meg rajta. Bluetooth nincs rajta, de ha úgy vesszük, az "audio in" a vezetékes Bluetooth, hiszen minden ráköthető, ami Jack csatlakozón keresztül megszólaltatható, de Bluetooth-tal is csatlakozik.

A rádió is rendben működik. Ugyan, analóg lehet rajta csatornát keresni, de jó minőségben veszi a rádiót és stabilan ott is marad.

A hangminőség egyébként nem kiemelkedő, de ezen az áron nem is várhatjuk, hogy teljes hangerőn egy egész diszkót legtöltsön a hangjával. Van rajta DBB, amit benyomva némileg jobban szól, de a megváltást nem ennél a rádiónál kell keresni. Ez arra jó, hogy egyéb elfoglaltságok mellett szóljon valami, hogy ne maradjak csendben. Máskülönben szívesen használom és örülök, hogy 7 éve megvan és működik. Megérte megvenni. Fogom használni, amíg működőképes lesz. Konyhába lehet még ideális, ahol szintén főzés-sütés-takarítás közben jól szól.

2021. május 31., hétfő

Az első teljes nap

Mivel csak holnap megyek át Bredába, ezért ma még itt maradtam Eindhovenben. Mivel szerencsére semmi ellenőrzés nem volt tegnap a repülőtéren, ezért nem mentem karanténba. Hollandiában úgy, hatóságilag nem kötelező a karantén, de erősen ajánlott. Én úgy voltam vele, hogy mivel mind a két tesztem negatív volt és a második oltás is megvan már (annak a védettségére még ugyan várni kell), ezért tisztább lelkiismerettel nem tartom be ezt az ajánlást. Egyébként külterületen senki nem visel maszkot, csak beltéren. Ezt azért betartom, ha bemegyek a boltba felveszem a maszkot.

Egyébként a boltok nem annyira drágák, de nagyon kell nézelődni. Itt is van LIDL és ALDI, ami nagyon olcsó. A két nagy holland üzletlánc, az Albert Heijn és a Jumbo egy kicsivel drágábbak. Itt nagyon kell nézni, hogy mit veszünk, mert sokszor elég nehéz megtalálni a saját márkás terméket, ami némileg mérsékli az árat. Még reggel elmentem az Albert Heijnbe kávét és reggelit venni. Aztán kb. 11 óráig maradtam a szálláson, mert a boltok hétfőn csak délben nyitnak. Ha egy mód van rá, szerettem volna még ma elintézni az BSN szám igénylését, de a szaktársam, aki már néhány hónapja Bredában van (Ő segített munkát szeretni és az albérletben is nagyon sokat segített, nagyon hálás vagyok neki azért, amit értem tett) mondta, hogy csak ott lehet azt megigényelni, ahol lakni fogok, tehát Bredában. BSN szám alap Hollandiában, ezzel vagy hivatalosan jelen az országban, ezzel vállalhatsz (legálisan) munkát és például csak ezzel nyithatsz bankszámlát. És a bankszámla is kötelező a munkavállaláshoz. Rossz helyen jár az (ezen a blogon), aki kiskaput keres, az egyik jele annak, hogy komolyan tervezek itt maradni, az az, hogy legálisan vállalok munkát, ahol be is vagyok jelentve. Ezért külföldiek munkaajánlata nem érdekel. Náluk erősen megvan az esély arra, hogy nem is fizetnek ki, nem egy ilyen történetet lehet hallani. Szóval a BSN számot majd Bredában intézem, már foglaltam is időpontot szerdára.

Ezt nem, viszont holland SIM-kártyát vettem magamnak. Feltöltős Lebara kártya €1, ezzel van holland telefonszámom is. Ez is része annak, hogy be akarok integrálódni az országba, meg ha lehetőség lesz másik munkát keresni, akkor jobb esélyem lesz holland telefonszámmal megpályázni azt. De konkrétan sokat nem fogom használni, csak ha holland telefonszámot kell hívni. Megmarad a DIGI-s SIM-kártya, azon 30 GB mobilinternet van havonta 1000 forintért. Azt Roaminggal tudom itt is használni.

Itt Hollandiában is megvan az a szabály, hogy boltban csak bizonyos számú személy tartózkodhat egyszerre. Több boltban olyan volt, hogy az előtte álltak sorban az emberek. A CeX-et azonnal látni akartam. Itt is alapvetően el van zárva a bejárat, de mivel nem volt bent csak 2 ember, így azonnal jött az egyik ott dolgozó és megnyitotta nekem a bejáratot. Jó hely, de drágább, mint az angol CeX. A játékok általánosságban drágábbak, illetve azt reméltem, hogy találok DVD-t olcsón, ha már itt van a hordozható DVD-lejátszóm, de csak Blu-ray-t találtam. Azzal meg egyelőre nem tudok mit kezdeni. Azért a FIFA Football 2004-et GameCube-ra megvettem €0,50-ért. Egyébként volt néhány extrém drága játék:

  • Harry Potter és a Bölcsek Köve PlayStation 2-re €90
  • Pokémon XD: The Gale of Darkness GameCube-ra €170
  • Fire Emblem: Gate of Radiance szintén GameCube-ra €220

Szóval a FIFA Football 2004 az első Hollandiában vásárolt játék. A játék papírjai holland nyelvű. Sajnos a konzol nincs nálam, de egy pár játékot veszek majd, aztán ha tényleg minden jól alakul, akkor elhozom a konzolokat is.

Meg könyvesboltra voltam nagyon kíváncsi. Találtam egy kisebbet, ahol DVD-k, Blu-rayek meg papíráruk is voltak. Az eladó nagyon aranyos volt, kicsit beszélgettünk is. Nyelvkönyvet kerestem, kíváncsi voltam, hogy azok a könyvek, amikből az egyetemen tanulunk, mennyire kaphatók. Ott nem volt nyelvkönyv, de említette, hogy van egy nagy könyvesbolt kicsit odébb, azt keressem meg. Időbe telt megtalálni, mert nem tudtam a nevét pontosan, de aztán amikor beírtam a Google Maps-be, hogy "Boekwinkel" elsők között adta ki a nagy könyvesboltot és hogy merre van. És ott megtaláltam az összes nyelvkönyvet, amiből tanulunk. Csak igen... Valóban mindegyik ára €40 körül van, ahogy a tanárok mondták, ezért kaptuk meg PDF formában. Sőt, a Taal Vitaal még drágább, hiszen a tankönyv és a munkafüzet ott külön van. Na majd, ha meggazdagszok, megveszem mindegyiket. A Nederlands in Gang-ot, az Opmaat-ot, sőt még a Contact!-ot is, amiből extra feladatokat kapunk. Az nagyon jó könyv, tetszenek a benne lévő feladatok. Sajnálom, hogy azt nem használjuk annyira. Viszont a Nederland voor Nieuwkomers könyvet megvettem volna, de az nem volt.

Ehelyett amikor visszamentem a Media Markt-ba, úgy döntöttem, hogy a SIM-kártya mellett bevállalok egy vezeték nélküli Bluetooth fülhallgatót. Ragaszkodtam a Philips márkához, közülük a TAT2205 volt a legolcsóbb, €38,99 volt. Ezzel egyrészt kezdeti bizalmat szavazok meg magamnak, hogy a munka jól fog menni, másrészt rengeteg ételfutárt látok az utcán (főleg délután) és szinte mindegyik fülében ott a fülhallgató. Ebből le merem vonni azt a következtetést, hogy lehet munka közben zenét hallgatni. Ami egyébként logikus. Mérsékelt hangerővel lehet figyelni az utcán és ha keresnének a munkahelyről a Bluetooth fülhallgató azonnal jelez, úgyhogy a kapcsolattartásban sem akadályoz. Feltöltöttem és azonnal kapcsolódott a telefonhoz. Gyakran fogom én ezt használni. Egyébként totál meglepődtem, hogy ugyan van ez Magyarországon is, de mennyivel drágábban. 18.000-20.000 forint körül van. Nagyvonalúan bánnak az Euró árfolyamával, meg kell hagyni... Van egyébként 14.500 forintért is, ami azért jóval közelebb van az Euró árához, de csak fehér színű. Az Euronics-ban a fehér 14.399 forint, de valamilyen rejtélyes okból kifolyólag ugyanebből a modellből a fekete színű 3.000 forinttal drágább. Ami nekem is van. Rendben rácsatlakozik és a hang is nagyon jó. Voltam is most kipróbálni. Kimentem most, 21 órakor kicsit sétálni, mert egyszerűen nem tudok betelni azzal, hogy itt még 21 óra után is látható a nap.

Meg hogy itt bőven 22 óra után kezd el sötétedni. Úgyhogy a lelki állapotom egyből sokat javult azzal, hogy itt vagyok Hollandiában.

Még egy valamit vettem. Visszamentem abba a kis könyvesboltba, ahol DVD-k, Blu-rayek is vannak. Vettem Disney DVD-ket is.

Tervezem begyűjteni a holland kiadású DVD-ket is, ezt ma kezdtem el. Egyből a nagy kedvencemmel, a Mulannal kezdtem, illetve itt az Aladdin is, ami szintén nagy jelentősségű. Van itt minden Disney Blu-ray is, normálisan, de azokat egyelőre még nem tudom venni, mert nincs Blu-ray lejátszóm. A hordozható DVD lejátszó viszont most jól jön. Voltak más filmek is, amik érdekelnek, de az meglepett, hogy például a holland kiadású Legendás Állatok és Megfigyelésük DVD-n csak felirat van hollandul, szinkron nincs. Ugyanez a helyzet a Csillag Születik DVD-vel is. Így Disney-ket vettem.

A szállásra visszaérve meg is néztem az Aladdint. Az igazat megvallva, nem vagyok elragadtatva a holland szinkrontól. A magyar sokkal jobb, mert szinte életre kelnek a karakterek azáltal, hogy a szinkronszínészek játszanak a hangjukkal. Ezt a hollandnál nem érzékeltem. A Mulant holnap nézem meg. Hátha az jobb lesz.

Még ami furcsán érintett, hogy ugyan igyekeztem hollandul kommunikálni, de voltak néhányan, akik hallva az akcentusomat átváltottak angolra. Ez inkább kellemetlen volt, az egyiket rá is kényszerítettem arra, hogy velem ugyan hollandul beszéljen, azzal, hogy hollandul válaszoltam. Lehet, hogy hallatszik, hogy külföldi vagyok és talán még ügyetlen is a beszédem, de azért is vagyok itt, hogy gyakoroljam a nyelvet! Tessék segíteni ebben!

Nos, mára ennyi. Holnap 10 óra után megyek Bredába és beöltözök az albérletbe.

2021. május 6., csütörtök

Hordozható DVD lejátszó

Terveim szerint az utolsó dolgot vettem meg, amire szükségem lehet Hollandiában. Egy hordozható DVD-lejátszót, méghozzá Philips márkájút! Egészen pontosan egy PD7000B/12-es modellű DVD lejátszóról van szó. Azért tartom ezt fontosnak, mert egyrészt a laptopban nincs optikai meghajtó, másrészt Hollandiában is sok használt DVD van minimális áron 1-2 Euróért, és venném őket azért, mert egyébként is szeretek DVD-ket gyűjteni, másrészt meg hollandul nézhetek filmeket, ami nyelvgyakorlásnak is ideális.

Több megoldáson is gondolkodtam: Vagy külső DVD-írót veszek a laptophoz vagy egy házat a belső Blu-ray írónak, ami a PC-hez van kötve. De mind a kettő eléggé drága megoldás, másrészt, egyikre sincs hosszútávon szükségem. Egy hordozható DVD lejátszót meg régóta szerettem volna magamnak, mert sok DVD-m van és ha úton olyan filmet néznék, ami nincs PC-n, telefonon, vagy most már Netflixen, akkor a hordozható DVD lejátszót használnám. De mivel drágállottam az árát, ezért nagyon nem firtattam a dolgot. És egy ilyen DVD-lejátszó kapcsán is úgy voltam, hogy akkor már jobb márkájú legyen. De még mindig nem olcsó egyébként, mert a fenti linken a Philips weboldalán 23.499 forintért adják azt, ami nekem meglett, én ezt meg jóval olcsóbban vettem ezt meg.

A jófogáson találtam, 5.500 forint volt írva, az épp megfelelt. Beszélgettem is az eladóval. Bár nem tűnt csalónak, de a tavalyi "baki" után körültekintőbb vagyok a Jófogásos vásárlásokkal. Minden kérdésemre készségesen válaszolt, bevállalta az utánvételes szállítást. Adott is 1.000 forint kedvezményt, tehát 4.500 forint lett volna, csak szegény eladó elkövetett egy olyan hibát, hogy elfelejtette a postaköltséget rám terhelni, úgyhogy összesen fizettem érte 4.500 forintot. Rákérdeztem, nem szólt, hogy utólag fizessek, úgyhogy ha levesszük az utánvétes szállítás díját, 1.700 forintért lett ez a lejátszó az enyém. A töltője is eredeti Philips, úgyhogy ezzel nagyon jól jártam. Az eladó meg végig készséges és együttműködő volt, úgyhogy hálásan megköszöntem neki mindent.

És kifogástalan állapotban van. A DVD rendben működik:

Ahogy a CD is:

Jack bemenet természetesen van, úgyhogy fülhallgatót is lehet hozzá csatlakoztatni. Illetve magammal viszem a Sony SRS-XB01 Bluetooth hangszórót, abból csak jobb minőségű hang jön. Illetve azt néztem, hogy van benne egy olyan "Jack-szerű" (nem tudom, minek hívják), aminek a másik vége kompozit kábel, ami azért lesz jó, mert ha majd jobb sorom lesz Hollandiában és fogok tudni venni egy kisebb TV-t magamnak, akkor asztali DVD-lejátszóként is funkcionál. Úgyhogy ezt hosszabb távon fogom tudni használni, mert asztali DVD lejátszót nem akarok venni. Majd az itthonit akarom elhozni, de arra meg nem tudom, mikor kerül sor. Úgyhogy terveim szerint ez a lejátszó sokáig fog szolgáltatot tenni. Úgyhogy ez nagyon jó vásár volt.

2021. április 22., csütörtök

Néhány eladó termék

Már egy ideje gondolkodok azon, hogy miket adhatnék el azokból a dolgokból, amik az enyémek, de úgy gondolom, hogy nincs már rájuk szükség. Vagyis, nem is feltétlen úgy nincs rájuk szükség, hogy az életben nem fogom többet használni, hanem tudom nélkülözni, vagy másfajtát vennék belőlük, így a meglévőket eladnám. Mert ha összejön az élet Hollandiában, akkor vagy nem tudnám elvinni magammal, ha jön minden (érdekes lenne a Sony képcsöves TV-t szállíttatni. O_O) vagy ahogy írtam, másfajtát vennék belőlük. Ma feladtam a Sony rádiót és a régebbi Philips CD-s rádiómagnót, szerencsére voltak rá vevők. Aztán körbenéztem és találtam még egy pár dolgot, amiket szintén eladnék, közéjük került a Sony TV is. Bár ezt ingyen elvihetőnek hirdettem, mert csak személyes átvételt adtam meg lehetőségként. Biztos valahogy el lehet szállíttatni, mert a postának van 40 kg-s limitje, de én ezzel nem akarok foglalkozni. El lehet vinni, de a szállításról a vevőnek kell gondoskodni.

A többit, amit eladok és nincs rájuk szükségem, jobbára kisebb méretű, de ahogy mondtam, másfajtát vennék belőlük. De ha ezek elmennek, akkor jók vagyunk, de így is bőven lesz mit cipelni, ha tényleg eljön az idő. Például van egy rakás könyv, amitől nem akarok megválni. Aztán ott vannak még a CD-k is, amiket szintén szeretnék magammal vinni. Bútorok természetesen nem jönnek, mert abból sokkal jobbakat vehetek olcsón kint. Szerencsére egyikhez sem ragaszkodok, ahogy a 32"-os Samsung Full HD TV is itt marad. Meg sok apróság, ami csak a polcon vannak is mennek a kukába. Hajh, hogy miért szeretem annyira az üres üdítős dobozokat gyűjtögetni... Amit meg nagyon szeretnék, azt majd megoldjuk, hogy átkerüljenek majd hozzám, Hollandiába.

Akit érdekel, az itt nézhet szét, hogy miket adok el.

2020. július 9., csütörtök

Philips fülhallgató

Frissítettem kis fülhallgató terén is, mert ami van, Panasonic RP-HS34 réginek ugyan nem régi, de eléggé rossz minőségű a hangzása. És ha újat veszek, az csak Philips lehet. Kifejezetten sport fülhallgatót kerestem, amit rá lehet illeszteni a fülhöz, így futás közben a helyén marad. Először a Media Markt weboldalán néztem szét, eredetileg két Philips fülhallgató volt, de most már csak az az egy, amit kinéztem magamnak. Ez pedig az SHQ1400LF-es modellszámú. 6.990 forint az ára, de úgy döntöttem, hogy szétnézek az Árukeresőn is, és láttam, hogy más ugyanezt a fülhallgatót 3.989 forintért adja. No, hát azért szeretek én is a lehető legkevesebbet költeni, úgyhogy itt vettem meg.

Ma meg is érkezett. Teljesen rendben van. Sőt, több kis gumis csatlakozó van becsomagolva. Így első körben úgy érzékelem, hogy teljesen rendben van. Jó a hangzása (a Panasonichoz képest mindenképp jobb), és bár még nem próbáltam futás közben, de ahogy a fülemen volt, úgy gondolom, hogy a helyén fog maradni. A többféle csatlakozás meg jó, így ez lesz az én univerzális fülhallgatóm.

És ha sokáig megőrzi ezt a jó állapotát, akkor akár hosszú éveken át is szolgálhat, aminek mindenképpen örülnék. Azért olcsóbb cuccokat sem cserélek szívesen gyakran.

2020. július 6., hétfő

Kisebb baráti találkozó

Körülbelül három és fél hónap után utaztam tegnapelőtt először vonattal. Az okok ismertek, de jó érzés volt végre visszatérni Pestre. Régen indultam már Békéscsabáról találkozóra, úgyhogy kicsit nosztalgikus volt ebből a szempontból. 6.41-kor indult a vonat, és 9.20-ra érkezett meg Pestre. Nem volt az úton semmi különleges, viszont még mindig kevesen utaznak.

Az Infinity eSport Bárba terveztünk menni, de az egyrészt nemrég nyitott újra, másrészt 14 órakor nyit (10 óra helyett, ekkor nyitnak eredetileg szombaton). Ezért azt beszéltük meg, hogy 10 órakor a WestEnd-ben találkozunk, és ott töltjük el addig az időt, amíg nem tudunk menni az Infinity-be. Én érkeztem meg először, a Burger Kingben ettem addig, amíg vártam a többieket. OctoZaky jött először. Hozta a szerszámos cuccát, én meg vittem a Philips CD-s magnómat, hátha meg tudja a kazettás részét csinálni. Kontakt spray-vel akart befújni a kazetta részbe, de ez nem sikerült, mert nem elég hosszú a csavarhúzójának a nyele, ezért a belül lévő csavarokat nem érte el. Azok nagyon belül vannak. Így ez nem sikerült. Aztán megjött Krisse meg Gabrol is.

Beszélgettünk még, aztán felmentünk a Media Markt-ba szétnézni. A DVD-knél beszélgettünk a filmekről, majd átmentünk a Nintendo részleghez, ami a szokásos módon elhanyagolt volt. Ráadásul be se volt kapcsolva a Nintendo reklám a TV-ben. OctoZaky fogta a telefonját, és a távirányítós alkalmazásával bekapcsolta a TV-n a reklámot. Szép volt. A PC részlegnél töltöttünk el még egy adag időt, majd átmentünk az alagsorban lévő antikváriumba. Itt néztünk használt CD-ket, DVD-ket olcsón, illetve én még arra voltam kíváncsi, hogy esetleg megvan-e még az a holland kisszótár páros, amit néhány hónapja láttam. De szerencsére nem én vagyok az egyedüli az országban, aki tanul hollandul.

Ezután villamossal mentünk az Infinity-be. Be is tudtunk menni 14 órára. Leültünk egy asztalra, és kipakoltunk. Sparrow-t vártuk még, mert ő ígért Nintendo Switch dokkolót. Amíg nem jött, addig a Switch kijelzőjén játszottunk Mario Kart 8 Deluxe-szel és Super Smash Bros. Ultimate-et. Hát teljesen kaotikus volt a játék, alig láttunk bármit is a kijelzőn. Vicces volt a játék különben, mert hátul a PC-sek színesítették a hangulatot a "vát dá fák ár jú dúing" féle jó magyaros stílusú angol beszédükkel, amin jókat mosolyogtunk. Egyszer volt olyan, hogy mondtam valamit, már is tudom, hogy mit, de erre hátulról jött valami reakció, amin úgy elnevettük magunkat, hogy percekig állt a játék miatta.

A Mario Kart meccset nem fejeztük be, mert végre jött az egyszemélyes felmentősereg Sparrow személyében, aki hozott Switch dokkolót. Így végre tudtunk TV-n játszani, és mindent láttunk. Itt inkább Smash Bros.-oztunk. Jó volt, meg nem mindig voltam utolsó (én azzal elégedett voltam, hogy ha ötünk közül harmadik voltam), de nem vagyok annyira Smash Bros.-os, hogy hosszú órákon játsszak vele, mint a többség. Úgyhogy váltottunk, és a végén Gabrol jött a játékötletével, Rizikóval játszottunk. Nagyon régen hallottam róla, tudom, hogy valami társasjáték, de konkrétan itt játszottam először. De nemcsak én játszottam vele először, hanem Krisse is, így nekünk külön el kellett magyarázni a szabályokat. Az értetlenségünk Gabrol idegrendszere látta kárát, gondolkodtam azon, hogy rájátsszak-e egy kicsit, de azt már inkább nem. De aztán egész jó játék kerekedett ki belőle. Tetszett a taktikai mivolta, nagyon jól ki van találva az egész rendszer. De ez az a fajta játék, amire nem tudok ráérezni, mert alapvetően egyszerűbb gondolkodásom van. Viszont úgy érzem, hogy ha sokat játszanék vele, egy idő után megtanulnám, és el tudnék sajátítani benne egy olyan taktikát, amivel eredményes lehetek a játékban.

18.25 körül készülődtem, mert a 19.10-es vonattal haza akartam menni. Utána már csak 23.10-kor indul, így azt mindenképp el akartam érni. Még előtte bementem a SPAR-ba, vásárolni magamnak a hazaútra, aztán irány a vonat. A 4-es metró egyenesen elvitt a Keletihez. Nagyon jó volt a mai nap, további inspirációt kaptam arra, hogy tovább keressek diákmunkát, hogy a lehető leghamarabb visszatérjek Budapestre. Bőven megérte ezért, meg találkozni a barátokkal.

2020. június 26., péntek

Egy kisebb tárhelyű pen drive

Tegnap este beruháztam egy 8 GB tárhelyű Pen Drive-ra. Természetesen ez is Philips márkájú. Ezt arra vettem, hogy egyrészt zenéket zenelejátszó eszközön hallgassak, másrészt kisebb dolgok (pl. nyomtatnivaló, tananyag) nálam legyen Pen Drive-on, ha máshova kell, vagy máshonnan kell haza. Tehát ez lesz az a Pen Drive, amit magammal viszek mindenhova. Zene terén meg olyanokat tennék rá, amik már nem jelentek meg CD-n (tehát legújabb zenék), vagy nincsenek meg eredetiben. Tettem is egy próbát, rátettem Hayashibara Megumi: Slayers MEGUMIX albumát, és kiválóan működik a Philips CD-s magnómon.

Nem egy előnyös kép, de csak mivel eléggé hátul van az USB bemenet, ezért csak úgy tudtam egy olyan képet csinálni, ahol látszik, hogy a Pen Drive a magnóra csatlakoztatva, és a kijelzőn is látszik az egyes szám. Mindenesetre rendben lejátsza, úgyhogy örülök neki.

Mondjuk akadt egy kisebb bonyodalom, mert anyám is megkért arra, hogy tegyek az ő Pen Drive-jára is zenét, amiket szeret, és tudja hallgatni. Örömmel, rá is tettem egy albumot, amit szeret, csak azt a Pen Drive-ot sehogy nem tudta a magnó lejátszani. Integral 4GB-os Pen Drive-ról van szó. Sokáig nem is tudtam, hogy mi a baj, csak amikor vettem a Philips-et, akkor gondolkodtam el azon, hogy lehet, hogy az Integral fájlrendszere rossz? Eszembe jutott, hogy anyám TV-je, a Blaupunkt egyszer kiírta, hogy FAT32 fájlrendszerű külső merevlemezzel tud kommunikálni. Megnéztem az Integral Pen Drive fájlrendszerét, az NTFS-ben volt. Sejtve, hogy ez lehet a baj forrása, gyorsan átmentem rajta FAT32-vel, rátettem egy albumot, azt már rendben lejátszotta. Ezek szerint vannak eszközök, melyek csak a FAT32 fájlrendszerű USB Stickkel tudnak kommunikálni. Most már ezt is tudom.

Kíváncsiságból megnéztem, hogy hol van a Philips importőri irodája, raktára. Rajta van a papíron, hogy Curieweg 15, Alphen aan den Rijn, kíváncsi voltam arra hogy mennyire van messze attól, ahol laktam Alphen aan den Rijn-ben, amikor ott töltöttem a hétvégét. Hát, én a város egyik végében voltam, a raktár pedig a másik végén van. A vasútállomás van félúton, és még onnan is sokat sétáltam a szálláshelyre. Arra már nem voltam, de ahogy elnéztem, a Curieweg-en több raktárépület is van. Lehet, hogy ott könnyen találnék munkát, ha Hollandiában lennék, a Philips-nek meg szívesen dolgoznék.

2020. június 25., csütörtök

Új és régi Philips cuccok

Békéscsabán a Tescóban kaphatók lettek Philips Pen Drive-ok és MicroSD memóriakártyák. Egészen pontosan ezt néztem ki magamnak, és tegnap meg is vettem. A New Nintendo 3DS-embe vettem. 32 GB a legnagyobb, amit támogat a kézikonzol, mivel eddig SDHC a memóriakártya. 64 GB-tól már SDXC, és gondolom, azt már nem tudja kezelni a New Nintendo 3DS. De amúgy a 32GB is untig elég. Van digitális formában néhány Nintendo 3DS játék, egy-kettő közülük kb. 25.000 blokkot foglal, ami kb. 3 GB, tehát van mellette hely bőven. Úgyhogy teljesen jó, maximálisan elégedett vagyok vele. Még a telefonba vennék egy 256GB méretűt, ez a maximális, amit a Xiaomi Redmi Note 8T telefonom támogat, de olyat Philipstől még nem láttam. Annyira nem fontos még, mert van bőven hely a telefonon.

Meg lementem a tárolóba, mert rémlett, hogy vannak még Philips cuccok lent. És valóban. Ott volt egy AZ1202-es CD-s magnó, valamint egy SPC 200NC típusú webkamera. Az utóbbival kevés gondom volt, mert az egyrészt kevésbé volt koszos, másrészt meg már semmilyen drivert nem találtam hozzá. Nagyon régi, XP-ig van rá támogatás. Így ha lenne hozzá driver, nagyon sok hasznát akkor se venném, mert igazából már akkor is eléggé rossz volt a képminősége, emlékszem rá. Skype-ra használtuk legtöbbször, amikor nővéremmel ott beszélgettünk. Jó lenne amúgy, ha lenne webkamera, pl. Discord-ra, de nagyon nem szorulok rá.

A CD-s magnóval viszont jóval több gondom volt, mert nagyon ragacsos és koszos volt. Nem készítettem egy úgymond "előtte" képet, de az elemtartó fedelet, amikor kinyitottam, azt úgy éreztem, hogy muszáj volt lefényképezni, mert az valami eszméletlen volt.

Ebből egyszer csúnyán kifolyhatott az elem. Alaposan megtisztítottam, még így sem sikerült tökéletesre, de lényesen jobban néz ki, mint a képen. Nagyjából 1 óra alatt sikerült rendbe hozni, és néhány évet fiatalítani rajta.

Ki is próbáltam, hátha még működik. De valamiért az maradt meg bennem, hogy ez már nem jó. De majdnem tökéletesen működik. A rádió és a CD rendben van. Ráadásul rányomom a dinamikus basszust, olyan jól szól, hogy az bármelyik mai hasonló magnónak dicsőségére válna. Pedig ez 1998-as kiadás. Jól is néz ki, és még mindig remekül működik, úgyhogy nagyon örülök hogy újra megtaláltam. Jó látni, hogy egy ilyen régi magnó még ma is jól működik. Egyedül a kazettával van egy kis probléma. Pörgeti a motor, de a zenét kicsit mélyebb hangon játsza le a zenét. Olyan, mint a Walkmannél, amikor már "fárad" az elem. Mélyebben játsza le a zenét, de még éppen hallgatható. Azt tippelem, hogy lassabban forog a motor. OctoZaky szerint valami kosz kerülhetett bele, és az akadályozza a motor forgását. Most örülnék, ha lenne valami műszaki érzékem, szét tudnám szedni, és belül megnézni, hogy mi a baja. De ahogy írtam, amikor a laptopot próbáltam szétszedni, ott is inkább nem csináltam semmit, mert attól féltem, hogy valamit rossz helyre teszek vissza, vagy rossz sorrendbe, inkább visszatettem a csavarokat. Hasonló a helyzet a magnónál is. De OctoZaky mondta, hogy ha legközelebb találkozunk, megnézheti, ő ehhez nagyon ért. És akkor megteszem, hogy figyelem, hogy csinálja, okosodok, és legközelebb már magamtól próbálok ilyet megcsinálni.

Örülnék, ha OctoZaky meg tudná csinálni, mert akkor lenne két lejátszóm, ami kazettát is lejátszik, ráadásul ez kiváló hangminőségben. Ma is őrzök egy kb. 220 darabos kazettagyűjteményt, és szívesen hallgatnám némelyiket. Főleg azokat, amik csak kazettán vannak meg. Meg hát miért is ne nűködhetne egy magnó tökéletesen, ha Philips, és szívesen haszálnám?

2020. június 19., péntek

Új Pen Drive és új Windows

Sajnos a költözés alkalmával elvesztettem a SanDisk 128 GB Pen Drive-ot, amit leginkább azért sajnáltam, mert azon volt rajta az összes Játék határok nélkül adás. Pótolni ma már nem nagy szám, hiszen az nCore őrzi a régi adásokat, meg is vannak, csak azért sajnáltam, mert annak különleges eszmei értéke van, és azért még most sem igazán tartunk ott, hogy annyira könnyű legyen a 128 GB Pen Drive-ot venni. De erre most mégis adódott lehetőség, hiszen a Philips-nek van a FM12FD75B 128GB Pen Drive-ja, ami olcsó. Az AQUA-ban 8.490 forint, hát ez jöhet. És ma meg is jött.

Nemcsak azért örültem nagyon neki, mert Philips az egyik elsőszámű műszaki cikket gyártó cég nálam a Sony mellett, hanem nagyon tetszik a színe is, hogy fehér-sárga színű. Na meg hát a Philips holland cég, és mint tudható rólam, Hollandia a z általam legmenőbbnek tartott európai ország. Ráadásul mint a hátoldaláról megtudtam, a Philips termékek forgalmazója, a Leli Group Holding B.V., melynek irodája Alphen aan den Rijn-ben van. Hát, csak nem pont ott voltam februárban, és valósággal beleszerettem a városba? Ez még egy sokkal nagyobb ok arra, hogy Philips párti legyek műszaki cikkek terén.

Csak ez a csomagolás... Nem akartam azt megcsinálni, hogy ízekre szedem szét a papírt, ezért fogtam egy tompább kést, lágyan beleszúrtam a műanyag tartójába, úgy, hogy a kés pengéje a Pen Drive alá menjen, és az ne sérüljön meg. Így szép lassú mozdulattal kivágtam a műanyag részt, és sikerült úgy kiszabadítani a Pen Drive-ot, hogy annak se lett semmi baja, és a papír is megmaradt.

No, de nem(csak) a Philips iránti szerelmemből vettem ezt a Pen Drive-ot, hanem azért is, hogy ISO-ként erre kerüljön fel a Windows 10, és innen újra telepítsem. A történet: Január óta van egy ASUS X553M típusú laptopom, a bátyám szerezte Angliából, felújíttatta, és odaadta nekem. Mondjuk a "felújíttatás" erősen virágnyelven van megfogalmazva, ugyanis az akkumulátor teljességgel használhatatlan (csak áramról működött), a processzor meg rettenetesen gyenge volt benne. Ha elindítottam a diep.io-t a böngészőből, és szinte semmi mást nem tudtam a gépen csinálni, úgy belassult az egész. Gondolkodtam rajta, hogy esetleg ha veszek bele akkumulátort, és szépen lassan nekiállok fejleszteni, akkor kihozhatok belőle egy jó laptopot, de aztán oda jutottam magamban, hogy túl sokat kell rá költeni, és nem ér meg ennyit. Inkább az asztali PC-met fejlesztem. Az egyetlen pozitívum benne az az SSD ami utólag került bene, egészen pontosan 120 GB. Hetekig vacilláltam vele, hogy kivegyem-e belőle, vagy hagyjam benne, jó lesz még a laptop valamire, aztán a héten úgy döntöttem, hogy végül kiveszem az SSD-t belőle.

Ez sem volt egyszerű menet, ugyanis 10 csavar tartotta alul, ezeket ugyan semmiség volt kicsavarozni, de aztán a laptop alját még ki is kellett pattintani a helyéről, és mivel jó erősen volt odarögzítve, ezért inkább úgy döntöttem, hogy megkérem az egyik unokatestvéremet, aki a számítástechnikában sokkal jártasabb (hardverileg is), hogy segítsen. Bevállalta. Másnap elmentem hozzá, kiszedte, és szerencsére használható asztali PC-ben is. Meg kivette az akkumulátort, hogy ne folyjon ki. Az majd bekerül egy elemes szelektív hulladékgyűjtőbe. Igazából a laptop kijelzője jó, meg a bemenetek is (tehát az alaplap), ezért bár nem tudom, hogy mennyit ér így, mindenesetre úgy döntöttem, hogy kiteszem Vaterára 1 forintról licitre, aztán legfeljebb jól jár vele valaki, nekem nem kell szórakozni vele. Gyorsan kiderült, hogy kishitű voltam, ugyanis villámsebességgel felment az ára 5.500 forintra. Ott most áll ugyan, de így is nagyon elégedett vagyok.

Beszereltem az SSD-t az asztali PC-be, és az volt az eredeti terv, hogy a HDD-n lévő Windows-t költöztetem át az SSD-be. Erre karaokés-informatikus barátomat, wakát kértem meg, aki TeamViewer segítségével igyekezett tenni a teendőt, de ez sehogy nem sikerült. Egészen pontosan fájlrendszer hiba miatt nem sikerült átmásolni az SSD-re a HDD C meghajtóját. A MiniTool Partition Wizard 11-es verziójával próbálta ezt megcsinálni. Aztán sehogy nem sikerült, végül abban állapodtunk meg, hogy leszedem a Windows weboldaláról a Media Creation Tool-t, azzal kreálunk majd egy Pen Drive-ra egy Windows 10 ISO-t (nincs itthon DVD), és onnan tesszük fel SSD-re az operációs rendszert. Ez sikeres volt, és végül azért is döntöttünk a Pen Drive vásárlása mellett, mert az nekem úgyis kell, aztán a Windowsra már úgysincs szükségem onnan, úgyhogy így történt, hogy lett egy Pen Drive-om.

Persze nincs szerelés affér nélkül, ugyanis waka arra kért engem (szerintem totál feleslegesen, amúgy), hogy húzzam ki addig a HDD-t, hogy biztosan minden fájl az SSD-re kerüljön, ami a Windows-nak kell. A telepítés amúgy nagyon gyorsan ment, de amikor visszacsatlakoztattam a HDD-t, a Windows nem látta a merevlemezt... Azt hittem, kiugrok az ablakon, ugyanis az volt a poén, hogy a BIOS látta a HDD-t, de a Windows nem. Nézelődtünk, mit lehet erre tenni, de nem találtunk rá értelmes megoldást (ahogy általában nem szoktunk, ha informatikai jellegű problémára keresünk rá a neten). Végül waka azt javasolta, hogy cseréljem ki az alaplapon az SSD és a HDD csatlakozóit. Igen, ez a legdebilebb módszer, ami ráadásul be szokott jönni, és a poén az, hogy most is bejött. Szóval ez így lett megoldva. De még mindig nincs vége a bulinak, aztán ugyanis azt kellett megoldani, hogy a HDD "ex-C meghajtó"-jából átvigyem a személyes fájlokat, hogy aztán azt törölni lehessen, és az egész HDD egy partíció legyen. Hát persze, hogy ez se ment simán, ugyanis a jogok az előző Windowsban "maradtak", így azt külön kellett kérni. Hiába mentem rá, hogy megadom, nem akarta megnyitni a "supermario4ever" könyvtárat. Jobb egérgomb, speciális jogok kiosztása sem működött, úgyhogy végülis az történt (természetesen waka hősies közreműködésével), hogy Total Commanderrel adta meg a jogot, így már át tudtam menteni a fájlokat az SSD-re, és ki lehetett törölni teljesen az ex-Windows meghajtóját. A másik meghajtó kiterjesztve, így végre a HDD egy partíciós lett. Ezzel lett vége a bulinak, és lett teljes értékű új Windows-on SSD-n, és egy teljes HDD van külön. 500 GB, lehet, hogy kicserélem 1 TB-sre, de előbb veszek a PC-be jobb processzort, videokártyát, új monitort (mert LG van, és ugye a Philips az igazi), meg vezeték nélküli billentyűzetet és egeret.

A Pen Drive és az SSD azért is jött jól, mert van nekem egy régi (egészen pontosan 2009-es) Fujitsu Siemens külső merevlemezem. Ezt teljesen üressé tudom tenni, és akár ezt is eladhatnám, mert nincs rá szükségem. 500 GB, úgyhogy nem kicsi, ráadásul most is működik, csak nem használnék olyan külső merevlemezt, aminek külön áramforrás kell. Ezért inkább eladom Vaterán. Jó az, ha mindenhonnan jön a pénz, kell a Nintendo Switch-re. Elég az 1 TB Samsung külső merevlemez, annak a PC adja az áramot. Úgyhogy most rendezgetem a fájlokat, majd átkerülnek a régi külső merevlemez adatai az új külső merevlemezre, a régit lassú formázással megformázom, és mehet is.

Így fest egy kalandos SSD-re történő Windows 10 telepítés.

2020. június 7., vasárnap

Egy kis nosztalgia

Zenei kritikák is születnek, majdnem kész a Zorán: Szép holnap című album elemzése. De ahogy nézegettem a kazettát, eszembe jutott, hogy miért is ne hallgathatnám most is? Igazából még olyan szinten is adottak a körülmények, hogy hallgathatok úgy is kazettát, ahogy 20 éve, amikor szabályosan gyűjteményt halmoztam fel a kazettákból. Néhányat azóta már eladtam, de nagyon sokat (kb. 200-220 kazettát) megőriztem, és ha találok még olyat a vaterán, amit szívesen megvennék, akkor minden további nélkül. Szeretem a kazettákat, és mivel olyan korszakban voltam gyerek, amikor menő volt a CD és a kazetta, nem hiszem, hogy ez változni fog. Ma délután engedtem egy kicsit a noszalgiának, és kazettán hallgattam zenét.

A kazetta hallgatása (és az albumkritika megírása) azért is aktuális, mert az album második kiadásban kazettán, és egyben CD-n valamikor mostanság jelent meg 20 éve. Én legalábbis 2000. júniusában vettem meg kazettán. Annak idején rengeteget hallgattam ezt az albumot, mivel ez nem volt meg bakeliten (utólag vettem meg antikváriumban), ezért ekkor hallgattam először ezt az albumot, így az újdonság erejével hatott. Meg a minőség erejével is, ugyanis nagyon szeretem ezt az albumot.

A magnó újnak mondható, PHILIPS Soundmachine AZ328 márkájú CD-s rádiómagnó, 2015 őszén vettem a Media Markt-ban. Nagyon sokáig nézegettem annak idején, mert nem volt kazettalejátszóm, és nagyon szerettem volna egyet. Ez pedig minden igényemet kielégítette, ugyanis nemcsak CD-t, de MP3-as CD-t, de még USB-ről, sőt még Jack csatlakozóval is lejátszik zenét. Tehát ilyen "régi és új" készülék ez, hiszen lejátsza a kazettát is, de akár a mobiltelefonon lévő zenéket is. Mondjuk most azon gondolkodok, hogy ezt csak a Jack csatlakozó segítségével játszhatja le, vagy USB-ről is mehet? Ezt még nem tudom. Egyébként kétféle kazettás magnó volt annak idején a Media Markt-ban, a másik PHILIPS Soundmachine AZ127 márkájú. Ennek ugyan jobban tetszett az ezüstös színe, de csak audio CD-t játszik le, és USB sincs rajta. De egyébként szeretem, és maximálisan elégedett vagyok vele. Szerintem gyakran fogom használni mostantól.

Mert ez abban a szobában van, amit amúgy alapból senki nem használ. Itt vannak a régi cuccaim: Régi TV, régi konzolok, videomagnó, régi DVD lejátszó, kazetták, videokazetták, valamint a DVD-k és könyvek egy része, és sok régi újság. Röviden, ez van retro szobának berendezve. De nagyon jó ide csak úgy elvonulni az internet adta "zaj" elől egy kicsit magamban lenni. Hallgatni a zenét, elmerülni a gondolataimban. Nagyon jól esett, azt hiszem, ilyet gyakrabban fogok csinálni. Ez az én meditációm és jógám, amikor kedvenc zenéim mellett megélem a spirituális énemet.

2013. április 16., kedd

Megjavított rádió és tenisz

Ma már végleg megelégeltem, hogy a mai napig nincs semmi hír arról a CD-s rádiómagnóról, amit márciusban vettem 6 hete hogy bevittem a szervizbe, mert ugye nem forgatta a kazettát. Akkor azt mondták, hogy 1 héten belül kész lesz, SMS-t küldenek. Semmi, 2 hét után felhívom őket, mondták, hogy nincs megfelelő alkatrész, de megrendelték. Hát, mondom jó, ennyi belefér. Majd újabb 2 hét múlva ismét felhívom őket, mert a papíron azt írták, hogy 30 napos határidőt vállaltak. Erre az volt a válasz, hogy csak a garanciálisra igaz, de megígérték, hogy hamarosan jelentkeznek, ha hogy megjavítható-e a készülék, vagy sem. De nem. Mára lett elegem, és úgy döntöttem, hogy akármi is lesz, én elmegyek érte, és elhozom. Odamentem, és kiderült, hogy megjavították. Lehozta a készüléket, és nem is volt annyira drága: 3.890 forint, ennyiért megérte. Hazavittem, és működik! ^_^ Szeretek kazettát hallgatni. És ha már pont olyan magnóm van, mint amilyet a Baby Sisters: Hoppá!!! albummal lehetett nyerni, akkor ezzel avattam fel. Jól szól, határozottan jó minőségban játsza le a kazettát, pedig ez a ritkább. Az olcsóbb magnók kifejezetten rossz minőségben játszák le a kazettákat, magasabb hangszínben, és rossz úgy hallgatni. Ez pont jó.

Lelkesen nézem a DIGI SPORT 1-en a Teniszmérkőzéseket. Ahogy régebben írtam, már korábban is érdekelt a sport, de igazából a Super Tennis keltette fel a figyelmemet. Most a héten Monte Carlóban van egy világjáték, ezt közvetíti a DIGI SPORT 1. Mellette gépezek, de amikor nézem, akkor nagyon elragad a hangulata. Az a csendes, nyugodt légkör, ami a pályán van, süt a nap, a narrátor nyugodt. Habár nyilván a játékosok izgulnak, de én teljes nyugalmat érzek. És mivel ismerem a szabályokat is, ezért többet is mond nekem a sport. Ennek örömére megírtam a tesztet a Super Nintendóra megjelent Super Tennis játékról:

Super Tennis játékteszt

Olvassátok, és tetszen mindenkinek.

2013. március 1., péntek

CD-s rádiómagnó

Márciustól pénteken is van bolhapiac a békéscsabai Tesco parkolójában. Ez eszembe se jutott, csak akkor esett le, amikor láttam, hogy vannak árusok kint. Mintha többen is lettek volna, mint általában, de már az első árusnál láttam, hogy vannak műszaki cikkek, és ha nem is volt nála mini-hifi, de találtam több CD-s rádiómagnót, és volt egy márkásabb is, ami komolyabban érdekelt. Olyan 5.000 forintra saccoltam az árát, de nagyot néztem, amikor mondta az eladó, hogy 2.500 forint. Ekkor megkértem, hogy tegye félre, mert veszek ki pénzt érte. Szerintem azt hitte, hogy le akarom rázni, mert ő maga ajánlotta fel, hogy 2.000 forint, és ez az utolsó ár. O_O Túl van tárgyalva. Elmentem a pénzért, kifizettem, és kérésemre félretette addig, amíg, bevásárlunk a Tescóban. Visszamentünk érte, hazahoztuk, és szerencsére, ezzel majdnem minden rendben van. Anyám gyanakodott, mert ennyiért nem hitte, hogy mindene jó, de azt mondta, akkor sem visszük vissza, ha csak a rádiója jó, mert akkor is megéri neki a 2.000 forintért. Azzal minden rendben van, kipróbáltuk a CD-t is. Az elején érdekes volt, ilyen népmesei elem, hogy hol szólt, hol nem szólt, de egyre hosszabb ideig szólt, majd teljesen jó lett. Gondoltam, hogy csak a hideg, párás levegő kicsit betett neki. A kazettája viszont nem jó. Nem forgatja a kazettát, akkor sem, amikor gyorsan tekerném, csak egy halk, furcsa hangot ad ki magából, mintha valamibe beakadna. Hétfőn elmegyek egy szervizbe, megkérdezem, hogy mennyiért javítaná meg, és ha olcsón meg tudja csinálni (ha meg lehet egyáltalán), akkor otthagyom neki. Szeretném, ha működne, én örömmel használok kazettát a mai napig. Örülök neki, hogy így sikerült ezt megtalálni.

A készülék sorozatszáma meglepően ismerős volt: PHILIPS AZ1202, mintha ezt láttam volna egy kazetta borítóján. Meglett: A Baby Sisters: Hoppá!!! albummal együtt volt egy nyereményjáték, ahol PONTOSAN ezt a készüléket lehetett megnyerni. Besírtam ezen. XD Ilyen CD-s rádiómagnót is szerettem volna, ezt a saját lakásomban a konyhában használnám. Ezért szeretem nagyon a '90-es évek műszaki cikkjeit, mert a márkás magnók kiválóan szólNak, és a dizájnban is első osztályúak. És mivel 1998-ból ismertem meg ezt a készüléket, ezért avattam fel Okui Masami: Do-can CD-jével, hogy egy még autentikusabb legyen az élmény. :D

Úgyhogy nagy a boldogság errefelé. Nem hittem volna, hogy valaha ismét ennyire élvezni fogom a német nyelv tanulását. Azt is nagy örömmel csinálom, mert visszaszereztem az énemnek egy számomra nagyon kedves részét, és ezzel a magnóval még egy vágyam teljesült. Természetesen, nincs megállás, tovább előre, még nagyon sok tennivaló van!

2010. augusztus 23., hétfő

Indonéz művésznevű japán énekesnő koncertet vállal! Házhoz is megy.

Hát mit mondjak, nagyon izgatta a fantáziámat ez az SACD formátum, úgyhogy nem sokkal a blogpost megírása után útra keltem, hogy az Europarkban megnézzem, hogy mi a helyzet e téren.

Előtte beszélgettem az egyik barátommal, Ákossal (Necrokid) hogy lehetséges, hogy ilyen drága legyen egy SACD lejátszó? Ő azt mondta, hogy egyáltalán nem tartja kizártnak, mert még ő sem hallott ilyen lemezről (pedig ő komolyan foglalkozik a zenével), de biztos benne, hogy nagyon szép lehet a hangzása.

Hogy ezt kiderítsem, tehát elmentem a Saturnba. Először csak magam néztem a zenelejátszó Hi-Fiket. Lehet ezeket a berendezéseket annak nevezni? Hol vannak a régi a minőségi Hi-Fi tornyok? Nyilván még az SACD közelében sincsenek. Aztán megnéztem még a Házimozikat, reménykedtem, hogy ezekben talán van annyi, de itt sem találtam. Aztán megtaláltam az eladót, akinek a szórakoztató elektronika a reszortja. Mondom neki, látom meg van lepve, hogy mit keresek. Hát elhiszem, hogy nem minden nap jönnek ilyennel az emberek. Elvisz egy kisebb stúdiószerűségbe, ami az üzletben van kialakítva, ahol a minőségi lejátszók voltak. Mutatja, hát lehidalok... A legolcsóbb 139.990 forint. Hát itt nem babra megy a játék! Mondta az eladó is, hogy nem olcsó, de nem akármit visz haza, aki ilyen lejátszót vesz. Megmutatom neki a Suara CD-t (magammal vittem), elismerően bólogatott, biztos, hogy nem hétköznapi a hangzása. Istenem, elképzeltem, hogy az egyik kedvenc CD-m extra minőségben szól, szerintem levegőt nem kapnék. Szerintem koncert-hangzása lenne. De most egy CD miatt kiadni egy készülékért majdnem 150.000 forintot? Azért erősen elgondolkodtam rajta, nem kérdeztem meg, hogy a többi CD-nek a hangminőségét is feljavítja-e esetleg. De nem tartom kizártnak.

De azért lázba hozott ez az SACD, de arra azért gondoltam, hogy Vaterán pl. olcsóbb is lehet. És igen! Van egy Philips DVD / SACD lejátszó 35.000 forintért! Ez azért már sokkal jobban hangzik.^^De van ennél jobb ajánlat is! Sony házimozi rendszer SACD támogatással 25.000 forintért. Csak nem lehetetlen, hogy lejátszam ezt a CD-t eredetiben is. ^^