Zorán CD-k és DVD-k

Nagyon rég nem vettem Zorán CD-t vagy DVD-t, így sajnos el is voltam maradva a legújabb kiadványaival. De most a Media Markt-ban 1999 forint minden Zorán CD és DVD, és végre náluk is van áruházi átvétel, ezért úgy döntöttem, hogy kapok a lehetőségen, és megveszem a hiányzókat. Ma hármat át is vettem közülük.

Az Egypár barát egy nagyszerű duett album, melyen nemcsak Zorán eddigi legjobb duett dalai szerepelnek új hangszerelésben, hanem néhány új ötlet is helyet kapott. Ezek kivétel nélkül beváltak, mert Zorán csak azokkal énekel, akik nemcsak kiváló énekesek, hanem a munkássukat nagyra is tartja. Ennek köszönhetően a dalokon keresztül is átjön az egymás iránti tisztelet és alázat. Mind a 11 dal az albumon kivétel nélkül nagyszerűre sikeredett. És végre CD-n hallgathatom! Így az igazi!

Az Aréna 2017 Unplugged koncert meg lényegében az 1993-as Az elmúlt 30 év... Unplugged koncertnek egy ismétlése volt. Nemcsak hangszerelés, hanem zenekar és dalok tekintetében is aktualizálva. Ahogy Zorán megújítja a dalait a soron következő aktuális koncertjein, tette ezt erre a koncertre is. Nagyon szeretem, hogy az új hangszerelésekkel, új ötletekkel teszi változatossá a koncertjeit, mert nemcsak nekünk, közönség számára is izgalmas hallgatni, ahogy az új hangzással új értelmet nyernek a dalok, hanem a zenészek is mindig újra és újra dolgoznak az újabb koncertekre. Biztos vagyok abban, hogy így nekik is izgalmasabbak az újabb és újabb turnék.

Ugyanakkor sajnos Zorán akaratlanul is itt érte el mélypontját, ugyanis ezen a koncerten szerepelt Majka. Akinek munkássága köszönőviszonyban nincs Zorán munkásságával, sem műfaj, sem minőség szempontjából. Vannak tippjeim arra vonatkozólag, hogy miért került be, de az biztos, hogy a jelenlétével nemcsak a koncert összképét rontotta, hanem az egész Zorán Unplugged munkásságának (ha a '93-as koncertet is nézzük) nimbuszát csorbította.

De ezzel végre megvan teljesben ez a koncert is. Ebből a koncertből volt egy Nők Lapja melléklet is, amiben 10 dalt választottak ki, azt még annak idején megvettem.

A borító is egyébként az 1993-as album után jött. De a kép eredetileg az 1987-es Szép holnap lemezről származik. A mai napig érdekesnek tartom, hogy ezt a képet választották ki annak idején a koncertalbum borítójának, mert a Szép holnap album az akkor nemrég megszületett gyerekéről szól, az aggodalma, egyben a reménye a jövőjével kapcsolatban. Bár a lehajtott fej és a gyenge fényviszonyok az aggodalmat hangsúlyozza. De hogy annak ott volt koncepciója. Gondolom, a gitár miatt vették ismét elő néhány év múlva a képet.

És zseniális, hogy a kép 30 éves, és hogy mennyire átjön még most is a kép mondanivalója. Azt viszont be kell ismerjem, a koncertet most láttam először életemben. És hát igen... Így nyert extra értelmet a koncert, mert hihetetlen élmény volt újra Zorán koncertet látni. Nemcsak azért, amit fentebb írtam, hogy a koncertek érdekességét az újragondolt dalok adják, hanem mert a koncertjein nemcsak a legjobb zenészek játszanak, hanem akiknek szenvedélyük a zenélés. Ez olyan magaslatokba emeli a Zorán koncertek nívóját, aminek köszönhetően mindig kíváncsi vagyok az újabb koncertjeire, mert át akarom élni a zene szeretetét.

Ez ezen a koncerten is jelen volt, a végére kifejezetten megható volt, mert nemcsak az jött át, hogy a közönség eggyé válik a zenekarral, hanem olyan volt, mintha a DVD-n keresztül a TV-nézőket is maga köré gyűjtötte volna.

Majkát meg érdekes volt ilyen közegben látni. Hogy mennyire nem mozog otthonosan ezen a terepen, jelzi, hogy úgy köszönt el a nézőktől, mint egy gyerek a tanárától. Illetve, a másik, amit furcsának tartottam, A padlás musical színészeinek az előadása. Az megvan, hogy Presser Gábor - Sztevanovity Dusán (és Horváth Péter) munkája, és az is tény, hogy A padlás minősége közelebb áll Zorán minőségéhez, de nem éreztem, hogy a koncert közegébe illik az előadás.

Ezeket leszámítva kiváló koncert volt. Nagy szükség van arra az iránymutatásra, amit Zorán közvetít a dalaival, hiszen Magyarország dübörgő sebességgel vágtat a káosz felé.

Így összesen 7 DVD-m van Zorántól. Bármelyiket bármikor szívesen megnézem.

Az új Okui Masami CD

Megérkezett az új Okui Masami kislemez, a Baby Baby Baby! Hihetetlen, nem hittem volna, hogy '90-es évek stílusú japán kislemezt vadonatújan a kezemben fogok tartani, de ez is megtörtént! Igazából nem bánnám, ha megmaradna ez a formátum, nekem tetszik. Sokat hallgattam azóta a kislemezt, és nagyon megszerettem a dalokat. Már Bonjour Suzuki pajkos, huncut női hangját is megszerettem.

A vámon kicsit szívtam a fogam, megemelték a kezelési költséget 890 forintra. Emlékeim szerint az korábban 390 forint volt. De a CDJapan annyira jófej, hogy nemcsak hogy a dobozra a szállítási költséget nem írja rá, hanem még a küldemény értékét is kevesebbnek írja. Magánszámításaim szerint így pont annyi volt mindennel együtt a vám, mintha nem lenne kezelési költség, úgyhogy vésősoron nincs okom a panaszra.

A borító meg vicces, hogy pont ott van a vonalkód, ahol az anime szempontjából a lényeg lenne. Egyébként az animét is kezdem megszokni. Talán mégsem lesz annyira rossz, mint azok az ecchi animék, mint amikor korábban láttam. Ez ugyanis abban különbözik az eddig látottaktól, hogy a Takamine-san néha kifejezetten gondoskodó Shirota-kunnel szemben. Ilyet korábban nem láttam egyetlen szexuális töltetű animében, bár hozzáteszem, nem is töröm magam azon, hogy növeljek ezen az arányon.

Furcsa olvasni a szöveget, teljes mértékig az animéhez írták. Szeretni fogják azok, akik szeretik a dominákat. Az nem én vagyok. Maradok inkább a zenénél, és az éneknél, az menő lett. De igazából a B-side track az, ami miatt megszerettem ezt a kislemezt. Igazi, vérbeli Okui Masami dal. Emiatt ugyan repetitív, de annyira jól áll az énekesnőnek, és most is annyira otthonosan mozog benne, hogy most is jó hallgatni. Igazából az a dal titka, hogy az ilyet akármikor akárhányszor szívesen meghallgatom, azért nem hat nekem repetitívnek. És imádom CD-ről hallgatni! Még most is úgy vagyok a CD-vel, hogy megvan az a naiv gondolatom, hogy az énekesnőt támogatom azzal, hogy megvettem a CD-t. Meg egy kicsit olyan, mintha az eredeti CD-vel a lényének egy részét adná át.

Nagyon érdekesen mutat a CD a többi régi Okui Masami kislemez között.

Az új CD-t viszont az új CD-im között fogom tárolni. Nagyon jól mutat a gyűjteményemben.

Okui Masami CD előrendelve

Nos, meglesz az új Okui Masami kislemez, előrendeltem. Méghozzá a limitált kiadást!

Ráadásul nekem jutott az utolsó darab előrendelésben ajándékkal, aminek egyrészt nagyon örülök, másrészt van szerencsém örömmel bejelenteni, hogy az Okui Masami: Baby Baby Baby kislemez limitált kiadása a CDJapannél előrendelésben elfogyott.

A dalokba belehallgatva úgy éreztem, hogy érdemes arra, hogy meglegyen eredetiben. Bár a címen erősen megrökönyödtem. Kérdeztem is magamtól, hogy mit akar egy 57 éves énekesnő 30+ év karrierrel a háta mögött egy "Baby Baby Baby" című dallal? Aztán meghallgatva, azt éreztem, hogy ha csak Okui Masami énekelné, akkor teljesen jó lenne. Merthogy a dal egyik nagy negatívuma, hogy nem egyedül énekli, hanem valami "Bonjour Suzuki" nevű előadóval (életemben nem hallottam róla), és borzalmasan zavaró a cincogóan magas hangja. De Okui Masami egymagában nagyon jó lenne. Abban bízom, hogy ha lesz új Okui Masami album, arra egyedül felénekli, az teljesen jó lesz. A B-side track már szerencsére szóló, hovatovább az a rock stílus, amit annyira szeretünk, mi rajongók, az énekesnőtől! Tehát a verdikt jó lesz.

Ami az animét illeti, a Haite Kudasai, Takamine-san openingje, és elkezdtem nézni, és hááát... Mexikói barátomnak Sleeplesslydiának mondtam, hogy azért jó elkötelezett Okui Masami rajongónak lenni, mert általa képet kaphatunk a sztereotip japán ecchi, már-már hentai-ba átmenő animékről. A mai napig rémálmaimban kísértenek az olyan animék, mint a Kore ga Watashi no Goshujin-sama, vagy a Kanokon. Melléjük társul a Haite Kudasai Takamine-san is. Igyekeztek valami történetet kanyarítani az anime köré, valami olyasmi, hogy Takamine-san az osztály legjobbja, bármit csinál, az tökéletesen sül el. Ha esetleg mégsem, akkor is. Csak le kell vennie a bugyiját (az osztály szeme láttára...), és máris nem is történtek meg a problémás események. Főleg, hogy ha egy osztálytársa, Shirota-kun adja fel rá, aki észreveszi a különbséget. Ez azonban azzal jár, hogy neki kell hordania a lány bugyiját.

Nem ez az első olyan anime, aminek betétdala túlszárnyalja a mű minőségét, de ez... Megvan az, hogy ez reflektál a használt bugyiautomatákra? Meg minden másra, ami elborul szex Japánban. Borzasztó, de kibírom. Hátha nyújt valamit, aminek köszönhetően 1 pontnál többet is érdemel. Mondjuk maga az opening már igen.

Maradjunk annyiban, hogy a CD ultramenőség lesz. Egyébként totál meglepett, hogy a limitált kiadás a '90-es években elterjedt kislemez formátumban jelenik meg... Kedves dolog visszahozni, de miért pont erre a dalra? Erre a kislemezre? Erre az animére? Valami régi dal feldolgozására találó lenne, de itt inkább egy extra kedvesség. Nem baj, lesz még egy 8 cm-es japán kislemezem.

Az utolsó hiányzó Pa-Dö-Dő album

Ma újabb vaterás rendelésem érkezett meg, a Pa-Dö-Dő: Szép az élet és én is szép vagyok albuma CD-n.

És ezzel megvan az összes Pa-Dö-Dő album CD-n, amit a gyűjteményembe akartam tudni.

14 album 1992-től 2006-ig. Az első két album nem jelent meg CD-n, azt pótolva adták ki 1992-ben az 1989-91 válogatást, amin a második album összes dala szerepel, plusz helyet kapott rajta a debütáló lemez hat dala. Lényegében az a 3. album, nem is értem, hogy miért írták a Tessék dudálni! borítójára, hogy "Ez a Pa-Dö-Dő 4. lemeze. A 3. nem jelent meg...".

És milyen érdekes, hogy pont a kedvenc albumomat sikerült legutoljára megszerezni. A Szép az élet és én is szép vagyok 1994-ben jelent meg, és ez az első olyan album, amiről konkrét emlékem van, hogy láttam lemezboltban. Nem vettük meg akkoriban, de azért is nagyon kedves számomra ez a lemez, mert már hallottam korábban is Pa-Dö-Dő dalt, valami beugrik még nekem is, hogy a Bye-Bye Szása tényleg hatalmasat futott annak idején, meg aztán a Szabó János is, de mindig, amikor megszólalt a rádióban a Szép az élet, én nagyot mosolyogtam, és kazettára felvéve sokszor visszahallgattam. Most is nagyon szeretem. Lényegében azóta figyelem jobban a Pa-Dö-Dő munkásságát.

Egyszerűen azt gondolom, hogy ez a legszerethetőbb Pa-Dö-Dő album. Ebben minden benne van, amiért szeretem a zenéjüket. Tele van szeretettel, bájjal, nem utolsósorban nem fukarkodik az élő hangszerekkel. És talán ez a legváltozatosabb. A Néha sírni kell tényleg úgy lett megírva, hogy engedd ki a fájdalmad, és sírd ki magad, utána minden jobb lesz. A lányok hangjában, előadásában megvan az az érzelem, hogy akár fájdalmas érzelmeket is átadjanak. Az Óvd a természetet is hihetetlen bájos módon hívja fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára: "Környezetet kímélj, mértékletesen élj!". Én ezt azért szeretem, mert megvan a tehetségük arra, hogy elő legyen adva a dal.

Sorolhatnám még a jó példákat, de inkább azt mondom, hogy hallgassuk meg együtt ezt a fantasztikus albumot!

Philips Discman

Békéscsabán van egy régiségbolt, ahol mindenféle dolgot lehet vásárolni. Elsősorban kisebb bútor, műszaki cikk egyéb kisebb tárgyak találhatók olcsóbban. Én ritkán nézek be, mert úgy vagyok vele, hogy mivel Békéscsabán nincs sokféle olyan termék, ami érdekel, ezért itt sem találnék semmi érdekeset. Tegnapelőtt benéztem, és mit találtam?

Nesze neked előítélet... Philips EXP2301 Discman. Dobozos, minden megvan benne, a papírok, az AC Adapter gyári. Egyedül a fülhallgató Sony, de az nekem csak még jobb, hiszen a Philips és a Sony a két kedvenc márkám, így ebben a dobozben ez a két márka egyesült.

A biztonság kedvéért kipróbáltam még ott, de olyan komolyan megszólalt, hogy több se kellett. Azonnal megvettem. Egyedül azon morfondíroztam, hogy alul nem találtam elemtartót. Talán csak áramról működne? Esetleg akkumulátor van benne? Az még elég innovatív lenne. Elemmel működik, de az elhelyezése innovatív, belül van, ahova a CD-t kell behelyezni.

A CD nagyon jól szól, minden funkció rendben működik. A Pa-Dö-Dő: Einstand CD-vel próbáltam ki, kiváló!

Biztos vagyok abban, hogy sokáig fog szolgálni engem. És nagyon érdekes volt, hogy egyébként Sony MDR-E818 fülhallgató volt mellé csomagolva, és mennyivel jobban szólt rajta a zene, mint az új Bluetooth fül- és fejhallgatókkal. Pedig ahogy utánanéztem, nem tűnik igazán nagyon drágának, mégis nagyon jól szól. Ki is próbáltam walkmannel, és ott is nagyon jó volt. De ezt szeretem a Sonyban. Még az olcsóbb cuccaik is remekül működnek.

Azon már sokat gondolkodtam, hogy mivel lehetne valami ehhez hasonló minőséget kisajtolni a PC-ből. Eddig leginkább az a Philips SB500-as Bluetooth hangszóró áll ehhez a minőséghez a legközelebb. Bár lehet, hogy számít az is, hogy a fülhallgató vezetékes. Erről néhány hónapja felkerült egy cikk a PC World weboldalán, amit nagy érdeklődéssel olvastam. Mint annyi mindenben természetesen az igazság itt sem egyszerű. Saját szavaimmal úgy tudnám a legegyszerűbben összefoglalni, hogy másképp jut el a hang Bluetooth-os eszközön keresztül, mint vezetékes fülhallgatón keresztül, és ez a különbség nem feltétlen hallható emberi füllel.

Egyébkénr 2005 vége óta hallgatok komolyabban számítógépen zenét. Igazán 2009-ben függtem rá a PC-n való zenehallgatásra, amikor beregisztráltam a Last.fm-re. Az oldal statisztikát csinál a hallgatott zenéimből, és mivel szeretek statisztikákat böngészni (főleg a sajátjaimat), ezért törekszem arra, hogy pontos legyen. A lényeg az, hogy emlékszem gyerekkoromból, hogy milyen jól szólt a zene Hi-Fi-ről, és azt próbálnám meg most valahogy elérni. Gyakrabban fogok járni abba a régiségboltba.

Egyébként az utóbbi időkben még jobban ráfüggtem a Sony termékekre. Nemrégiben találtam rá az Obsolete Sony oldalára, mely mindenféle Sony termékről posztol képet. Igazi érdekességek, olykor nagy ritkaságoknak lehetünk szemtanúi. A Patreon oldalán pedig digitális magazinjait teszi közzé az oldal tulajdonosa. Egyelőre az ingyenes változatot böngészem, de annyira jól néz ki, stílusos és informatív, hogy komolyan fontolgatom, hogy előfizetek rá. Egyelőre tehát az ingyenes változatot olvasom. A legújabb számban például végigvette a Trinitron TV-t fejlődését, ahogy azt is nyomon követhetjük, milyen innováción ment keresztül a walkman az évek során. Mindezt annyira ízléses tálalásban teszi, hogy engem is arra ösztönöz, hogy valami hasonlót alkossak. Nagyon szeretem, amikor valaki a megosztja a tudását, ráadásul ennyire fantasztikus módon. Ilyen az, amikor valaki jó dolgokra használja az internetet.

Új rend

Helyhiány miatt jó ideje a szekrényben vannak a nyelvkönyveim. Gondolkodtam, hogy hova tehetném őket, hogy mindennek legyen helye, de csak tegnap találtam ki az új rendszert. És az eredmény? Nos, íme.

Főleg, német, holland, japán könyvek vannak, illetve a Holnap kiadótól érdekelt a kínai könyv is. Minden megvan, jó könyvek ezek.

És végül úgy tudtam nekik helyet csinálni, hogy a régi CD-ket átvittem a retro szobába, csak az újakat hagytam itt.

A retro szobában nincs semmi, ami online működik. Csak a telefont vittem át akkor, amikor ott akartam valamit fényképezni. De aztán eszembe jutott, hogy megvan még a Kodak digitális fényképezőgép, esetleg beizzathatnám.

Minden megvan hozzá, amit gyárilag csomagoltak a gép mellé. Eszembe jutott, hogy ezzel csinálhatnék képeket a retro szobában, ha ott akarok valamit. Újra üzembe helyeztem. Feltöltöttem, tökéletesen működik. És milyen képet csinál?

Nem egy fotókiállításra valót, de a célnak megfelel. Újra használva lesz és a megfelelő helyen. Egyébként meg nagyszerű, hogy 10 éves már a fényképezőgép, és még mindig kiválóan működik. Van még egy 32 GB Philips SD-kártyám, az van benne.

Egyébként a rendezkedésnek olyan haszna is volt, hogy a japán és holland témájú könyveim is sokkal rendezettebbek.

Együtt voltak a holland és japán nyelvkönyvekkel (a németek voltak a szekrényben), így egymás hegyén-hátán álltak, de így szétválogatva nagyon jól néznek ki. Elégedett vagyok a munkámmal.

A régi CD-ket meg nem nagyon tudtam ízlésesen elhelyezni, de kezdetnek megfelel.

Ráadásul a virág is belelóg a képbe. De ennyi helyet tudtam csinálni. Arra már többször gondoltam, hogy ugye az új dolgok egyre kevésbé vannak jelen fizikális formában, és az idő előrehaladtával egyre több minden válik retróvá. És már így is alig van ott hely, könyvek nagyrésze már dobozolva vannak, és ha egy idő után minden átkerülne, gyakorlatilag szobát kéne cserélni. Az új dolgok kerülnének a kis szobába, a régiek meg a nagyba, és akkor kényelmesen elfér minden. De ez a jövő zenéje.

Késő estig tartó kirándulás

Tegnap Pestre utaztam. Még érvényes az országbérletem, és el akartam intézni néhány dolgot. A 10.20-as vonattal mentem fel. Szerencsére úgy néz ki, hogy általánossá válik (a mi vonalunkon legalábbis), hogy nem késik (olyan sokat) a vonat. Ez a vonat is előző este indult el Bukarestből, és rendben megérkezett Budapestre.

Először az Örkény István könyvesboltba mentem átvenni a könyvrendelésemet. Két Laár András volt könyv volt akcióban a Kossuth kiadónál, ezek érkeztek meg. A LAÁRma a köbön, Besenyő Pista bácsival a borítón magáért beszél, a Kiderülés könyvben pedig a spirituális énjére helyezi a hangsúlyt. Az utóbbit kezdtem el olvasni, mert valamennyire ismerem a spirituális gondolkodását, de annyira nem, és el akarok mélyülni benne.

Jó a könyv abból a szempontból, hogy a gyerekkoráról is mesél, így megtudhatjuk, honnan származik a spirituális gondolkodása. Ezekről nem tudtam, és megértettem, hogy miért választotta ezt az utat. Részint magamra ismertem, mert én magam is találkoztam néhány olyan dologgal, amivel Laár András is, és már gyerekként is éreztem, hogy nincs az úgy rendben, hogy a felnőttek úgy gondolkodnak.

Tehát értem, hogy miért lépett a spiritualizmus útjára, azt viszont nem mondom, hogy mindennel egyetértek, amit eddig olvastam. Például nekem nem magyarázta meg a "Miért nincs semmi baj sohasem?" fejezetcímet. Én is optimista beállítottságú vagyok, rajtam is segít bizonyos esetekben, ha a dolgok jó oldalát nézem, de én is tartom azt az álláspontot, hogy ezt azért nehéz bemesélni annak, akit mondjuk háborúban súlyos veszteség ért, vagy aki gyógyíthatatlan beteg. Ahogy abban sem érzem meggyőzve magam, hogy miért nem kell félni a haláltól. De mindenképp végig fogom olyasni a könyvet, mert egyrészt tanulhatok belőle, másrészt a mai világban, amikor sokkal több a bizonytalansági tényező, mint mondjuk, gyerekkoromban, a '90-es években. Nagy szükség van útmutatásokra a mai nehéz időkre. Nem utolsósorban hátha el tudok sajátítani belőle valamit, vagy később úgy változik a gondolkodásom, hogy több mindent fogok a könyvből magaménak érezni.

És ahogy elnézem, a könyv még mindig akciós, tehát aki szeretne útmutatásokat a nehéz időkre, vagy más nézőpontot megismerni, annak mindenképp ajánlom. Mert bár nem tudok belőle mindent magamévá tenni, de attól még ez egy nagyon jó könyv. A Laárma a köbön... Besenyő Pista bácsira a mai napig nagy szüksége van ennek az országnak. Csak beleolvastam, és erről csak még inkább meggyőzve éreztem magam. Ó, és ez a könyv is akciós! Ugye, hogy te is szeretnél az otthonodba egy kis Besenyő Pista bácsit? Tessék szépen megrendelni, amíg én mondom!

Ezután jó nagy utat tettem meg a Game Park felé. Itt az ARMS játékot akartam megvenni. Ahogy be is került a gyűjteményembe. Emlékeztem erre a játékra, ahogy meglepett az is, hogy ennyire feledésbe merült. Sehol nem látok ebből egy eladó példányt, senki nem beszél róla, mintha csak álmomban létezett volna ez a játék.

Pedig egyáltalán nem rossz játék, emlékszem is, hogy volt ARMS bajnokság is, amit a MAVIK szervezett. Még neveztem is az egyikre, és emlékeim szerint el is jutottam egy darabig a versenyben. Konkrétan nagy kedvencemmé nem vált, de szerettem játszani, ezért mindenképp be akartam tudni a gyűjteményembe. Nos, hát itt van. Kiismerem majd, és írok róla tesztet a gamer blogomba.

Még azon is gondolkodtam, hogy valamelyik későbbi N-Conra lehetne ARMS verseny, de az ötletemet felvetve inkább azt javasolták a szervezőtársaim, hogy indítsak szavazást erről Facebookon, mert nem biztos, hogy sok jelentkező lenne rá. Kénytelen voltam igazat adni nekik. Ha meglesz az új esemény Facebook oldala, majd ott.

Mindenesetre örömteli, hogy újabb játékot karikázhattam be a kívánságlistámról. Immár 7 Switch játékom van. Ki is próbáltam a buszon, tetszetős.

A bevásárlás egy részét most Pesten, az Árkádban lévő InterSpar-ban tettem meg. Majd nézelődtem itt is, és a Sugárban is, majd 19.15-kor indultam haza. Ez a szolnoki zónázó vonat. Szolnokon is megálltam ugyanis, ott egy CD-t vettem. Méghozzá egy Pa-Dö-Dő lemezt. Az utóbbi időkben rákaptam a Pa-Dö-Dő dalokra, és elhatároztam, hogy ha találok olcsón CD-t vagy kazettát, ami még nincs meg, azt megvesztem. Az Einstand pont volt jó áron, és pont nem volt meg. Ráadásul ez az egyik olyan album, amit kifejezetten hiányoltam a gyűjteményemből. Különleges abból a szempontból, hogy ez az a Pa-Dö-Dő album, amelyik elérte az 1. helyet a MAHASZ album eladási listán.

Egyébként is jó albumnak tartom. Bár nem az ismertté vált Fáj a fejem és a Várom a leveled dalok miatt, szeretem. Számomra a Van még remény (Light trance version) különleges ezen az albumon. Hihetetlenül jól hangszerelt dal, tényleg nyugtató hatással van, segít előre nézni a jövőbe. Főleg akkor hallgattam sokat, amikor 2016-ban komoly szerelmi bánatom van, és tényleg, semmi jövőképem nem volt. Akkor nagyon megtalált ez a dal, könnyített a fájdalmamom és a gyászomon. Azóta is kellemes érzésekkel gondolok erre a dalra.

Ahogy Laár András könyve kapcsán írtam, úgy a Pa-Dö-Dő albumokra is igaz, hogy manapság különösen nagy szükség van arra az optimizmusra, amit a lányok közvetítettek, főleg a '90-es években. Engem nem érdekel, hogy SZDSZ-nek egy kulturális csápja volt, ahogy a Puzsér Róbert fogalmazott, egyszerűen szükség van rájuk. Nagyon jó most újra hallgatni őket.

Az viszont igaz, hogy a lányok felélték a kulturális tőkéjüket, mert egy idő után, megítélésem szerint a 2001-es "Egy kicsit bulizgatunk?" albumtól komolyan bezuhant a minőség. A 2002-es album még ment valamit a helyzeten, de az azt követőkre már tényleg nagyon elfogytak. De a '90-es években összességében jók voltak. Szerettem az abszurditást a szövegeikben (például amikor várják, hogy Harrison Ford megkérje a kezüket), nem utolsósorban Falusi Mariannak olyan hangja van, hogy most is beleborzongok, ahogy eszembe jut. Egyszerűen nem tudom nem szeretni őket. Ezért, ha találok még CD-t, kazettát a '90-es évekből jó áron, akkor megveszem.

Nos, ennyi volt a tegnapi nap. A kulisszák mögött történt eseményekről majd később, ha aktuális lesz.

Centimillimental a MondoConon

Meglepett a hír, amikor láttam, hogy jön a Centimillimental a tavaszi MondoConra. Bár nem vagyok olyan nagy rajongója, de egy időben sokat hallgattam a Given-ös dalait, meg az első stúdióalbumára a Yasashii Hamono-ra is felkerült néhány jó dal. De mindenképp látni akarom élőben. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen élőben hallani azokat a magas hangokat, amiket a dalaiban hallok. És hát ne feledkezzünk meg a Bakuten!!-ről sem! Az minden idők 3. kedvenc animém, és a Mondo szerint dedikálni is fog! Elvisem neki a Bakuten!! CD-met aláíratni vele. Ki merem jelenteni, hogy pozitív handicapem lesz nála, hogy van valaki, aki nemcsak ismeri, de szereti a Bakuten!!-es zenéit. Terveim között van, hogy a tavaszi MondoConig megveszem a movie-s kislemezét is. Felvillanyozott a találkozás vele!

20 éves 10. stúdióalbum

Csak ma reggel tudatosodott bennem, hogy ma van Okui Masami: Dragonfly albumának megjelenésének évfordulója. Annál nagyobb felismerés volt, hogy 20 éve már, hogy megjelent ez a fantasztikus CD! És hogy ez a 10. stúdióalbuma, hát a kerek évfordulók napja a mai!

Néha tényleg meglepődök, hogy mennyire szalad az idő, hiszen 3 éves volt ez az album, amikor először találkoztam vele, és azóta eltelt 17 év! Ráállítottam egyébként az agyamat arra, hogy amikor szembesülök azzal, hogy mennyire múlik az idő, ne azt mondjam, hogy milyen öreg vagyok, hanem hogy milyen régóta élek már! Jobb így gondolkodni.

Meg merem kockáztatni, hogy világszínvonalúak a dalok ezen a lemezen. Ma is meghallgattam, és gyakorlatilag azzal válik sokkal értékesebbé ez az album, hogy ennyi év után is nagyon szívesen hallgatom. Még most is libabőrözök az olyan dalokon, mint a HEAVEN'S DOOR vagy az All the things to love. Olyan hangszeres játékok hallhatók a dalokban, amikről meg merem kockáztatni, hogy csak a legjobbak tudnak. A Route89 gitárszólójába a mai napig beleborzongok. És hogy mennyire jól áll a változatosság az albumnak, jelzi, hogy annak ellenére, hogy a dalokban döntő többségében az élő hangszerek dominálnak, a trance stílusú STAR GATE dal sokkal jobb, mint bármelyik r.o.r/s tagként előadott elektronikus dal.

Bár a valóság kissé csalóka, ugyanis nem úgy kell elképzelni a dalok felvételét, hogy komplett zenekar vonul be a stúdióba. Ezt az albumot valójában kevés zenésszel és kevés hangszerrel vették fel. Merő költséghatékonyság az oka, egyébként érdekes időszak volt Okui Masami karrierjében, amikor 1999-ben komoly vitája volt Yabuki Toshiróval, a producerével, mert ő amennyire csak lehetett, le akarta faragni az album készítési költségeit. Ez konkrétan azzal járt, hogy kevesebb ember zenél az albumon. Okui Masami viszont több zenésszel akart együtt dolgozni, hogy amennyire csak lehet, élő legyen a hangzás az albumon. Annyira nem tudtak megegyezni, olyan komolyan összevesztek, hogy egy idő után el is váltak az útjaik. Onnantól kezdve Okui Masami szinte teljesen egyedül dolgozott. Rengeteget dolgozott, és azért tudhatjuk, hogy mit jelent a japánoknál, ha valaki "rengeteget" dolgozik. Éjjele-nappala nem volt az énekesnőnek, a produceri, marketing munkálatok is mind a nyakába szakadtak, és minthogy nem volt ezekben tapasztalata, sajnos vissza is estek az album eladásai. Végül 2002-ben, nem sokkal a crossroad album megjelenése után kereste meg újra a producerét, hogy bár szeretne több élő hangszert, de belátta, hogy szükség van a Pro Tools használatára. Azóta szent a béke köztük.

Azt már régen is el tudtam képzelni Okui Masami-ról a dalai által, hogy egy eléggé céltudatos, hovatovább, akaratos nő. Határozott elépzelése volt arról, hogy milyen zenét akar csinálni, már az első albumának zenei munkálataiba is szerves részt vállalt. Ennek egyébként azt lett az eredménye, hogy már az első albuma is egy ígéretes karriert vetített előre.

És igen! Mert amivé lett Okui Masami énekesnői karrierje, minden szempontból egy színvonalas és kiváló, annyi fantasztikus dallal gazdagította a japán könnyűzenei ipart, hogy méltatlan is, hogy a '90-es évek animés dömpingje után ennyire háttérbe szorult. Hiszen csak utána indult be igazán a karrierje minőség tekintetében! Okui Masami a példa arra, hogy van kiút a mélypontból. Miután rendezte a vitáját a producerével, új erőre kapott, és 2004-ben a ReBirth albummal nemcsak azt bizonyította, hogy újjászületett - ahogy az album címe is utal rá - hanem mindennél erősebb lett. Ennek az újjászületésnek a beteljesedése a Dragonfly album, ahol tényleg, olyan dalokat tett le az asztalra, hogy az bárkinek dicsőségére válna!

És a mai napig azt gondolom, hogy ez annak az eredménye, hogy saját kiadót alapíthatott, ahol aztán olyan dalokat írhatott, énekelhetett a zenészbarátaival, hogy teljesen önmagát adja. Ezt hallani is, annyira könnyed és felszabadult Okui Masami éneke, mintha a fellegekből énekelne nekünk. Az album legnagyobb erénye a kiváló hangszeres játékok mellett az önazonosság. Ez az album az élő példája annak, hogy az önazonosság felszabadít, légiesen könnyűvé tesz és olyan erőt ad, hogy úgy érzed, bármire képes vagy. A lemezen látható kék és narancssárga yin és yang-ra hajazó jel is egyensúlyt sugall.

És hogy ennyire élem Okui Masami önazonosságát, talán az árulkodik a legtöbbet arról, hogy mit jelent számomra az énekesnői karrierje. Jobb ezen a világon élni.

Újra Sony Playstation!

Újra van Sony PlayStationöm! Vaterán nyertem, és pontosan azt az SCPH-9002-es sorozatszámúra tettem szert, amire mindig pályáztam. 2 hétig volt liciten, szinte minden nap ránéztem, hogy megvan-e még. Szerencsére végig megmaradt kikiáltási áron. Szerintem azért nem licitált rá senki, bár voltak megfigyelők, mert csak Ceglédre lehetett érte menni, nem vállalt poszátást az eladó. Azt pedig nem vállalja be mindenki. Én viszont bevállaltam. Ma 10 órakor járt le, izgatottan figyeltem az utolsó két órában. Amint megkaptam az eladó adatait, azonnal telefonáltam neki, hogysmint tudom átvenni.

Szerencsére azonnal elmehettem érte. Nem volt annyira vészes az utazás, Békéscsabáról szolnoki átszállással gyorsan ott voltam. Még el is sétáltam érte, így a várost is egy kicsit megnézhettem. Soha nem voltam még Cegléden. Annyira nem ragadott meg, ha valami miatt ideköltöznék, az a közelsége Budapesthez.

Két demo CD-vel kaptam meg a konzolt, ami jó ahhoz, hogy próbálgassam a játékokat. Most így gyorsan a Gran Turismót és a Colin McRae Rally-t próbáltam ki, hogy egy próbát tegyek az autós játékokkal. Jó mind a kettő, látszik, hogy a Gran Turismót már az elején komolyan vették.

Kipróbáltam a CD-lejátszó funkciót is, kifogástalanul működik az is. Egyszer-egyszer le fogok vele játszani CD-t is. Zorán: Majd egyszer... CD-vel próbáltam ki, gond nélkül lejátszotta.

Nos, tehát újra újra van PlayStationöm. Nagyon fogok rá vigyázni, hogy a lehető legtovább működőképes legyen nekem. Így van már PS1, PS2, PS3, már csak PS4 és PS5 kell, és meglenne mindegyik Playstation konzol.

Új Hayashibara Megumi kislemez

Megérkezett az új CDJapan-es rendelésem a Hayashibara Megumi: Shuuketsu no Yari kislemez.

Meglepett, amikor a CDJapan hírlevél formájában elém tárta, hogy akciósan árulják ezt a CD-t. Nagyot néztem, amikor láttam, hogy nemcsak 50% kedvezménnyel adják a CD-t, hanem még az első kiadás mellé járó ajándék fényképből is osztanak, pedig már 7-8 hónapja, hogy megjelent a kislemez. Még 22 példány volt nekik raktáron. Hogy lehet, hogy ennyire nem keresték a kislemezt?

Később elgondolkodtam, hogy a Shuuketsu no Hate ni kislemez általánosan negatív megítélése nyomhatta rá a bélyegét errea kislemezre. Mert az előző kislemez nagyon rosszul sikerült. Egyrészt a borítón bárki lehet, semmi nem volt a képen látható nőn, ami Hayashibara Megumi egyedi személyiségjegye lenne. De a rajta szereplő dalok is nagyon rosszra sikeredtek. Ami azonnal eszembe jut, hogy Hayashibara Megumi nem énekli, hanem kiabálja a magas hangokat, de emlékeim szerint a zene sem szólt igazán semmiről. Zaklatott, rohanós, csak nincs mögöttes jelentése. Egyáltalán, a semmiből jött az új Shuuketsu... kislemez, 2010 után senki nem várt új kiadványt a témában. És amikor megjelent, az volt sokak érzése, hogy inkább meg se jelent volna.

És valószínűleg ennek következménye, hogy a rajongók előre beárazták az új kislemezt. Én is szkeptikusan álltam neki, de örömmel vettem tudomásul, hogy lényegesen jobb, mint az előző. A borító is sokkal kellemesebb benyomást kelt. Nemcsak hogy felismerhető rajta az énekesnő, hanem mintha jelentése is lenne a rajta szereplő képeknek. A dalok is olyanok, mintha eljutottak volna hozzájuk a kritikus hangok és figyelembe vették volna. Hayashibara Megumi és sokkal visszafogottabb mind borítón, mind énekben. Csak annyit énekel, amennyit biztonságosan ki tud énekelni.

Nem ez az első Hayashibara Megumi kiadvány, amely "kettős látás-érzetet" kelt, a 2000-ben megjelent Vintage A borítón is sokat látunk egy képen az énekesnőből, de 2018-as Fifty-Fifty album az, ahol jelentése is van annak, hogy az énekesnő két különböző szerelésben látható. Vélhetően két különböző személyiséget formál meg. Itt is érzékelhető egyfajta kettősség, és mondhatnánk, hogy beszédes, hogy a világos ruhában lévő, mosolygós Hayashibara Megumi homályos, a sötét ruhában lévő, az élet értelmén merengő énje látható élesben. De a belső borítón borítón már messze nem mennyire egyértelmű a dolog, mert világos ruhában lévő énekesnő élesben látható és nem mosolyog. Majd megfejtem, hogy miről szól a dal, de van olyan érzésem, hogy van kapcsolat a dal és a borító mondanivalója között. Adós vagyok még magamnak azzal, hogy Hayashibara Megumi Shuuketsu... dalainak szövegét lefordítsam és értelmezzem.

Pedig ezzel biztos, hogy érdemes lenne foglalkozni, mert ez van annyira jó. Ugyanakkor gondolom azért kapta mindegyik dal a Shuuketsu... címet, mert van valami kapcsolat köztük. A zene erről árulkodik, hátha a szövegben is van valami hasonlóság.

Mindenesetre örülök ennek a kislemeznek és a fotónak is. Ez a harmadik olyan japán zenei kiadvány, amihez fotóm is van. Először Suara: Koe albumához kaptam, majd később Okui Masami: Innocent Bubble kislemezhez. Megbecsült helyük van a gyűjteményemben.