Újra Sony Playstation!

Újra van Sony PlayStationöm! Vaterán nyertem, és pontosan azt az SCPH-9002-es sorozatszámúra tettem szert, amire mindig pályáztam. 2 hétig volt liciten, szinte minden nap ránéztem, hogy megvan-e még. Szerencsére végig megmaradt kikiáltási áron. Szerintem azért nem licitált rá senki, bár voltak megfigyelők, mert csak Ceglédre lehetett érte menni, nem vállalt poszátást az eladó. Azt pedig nem vállalja be mindenki. Én viszont bevállaltam. Ma 10 órakor járt le, izgatottan figyeltem az utolsó két órában. Amint megkaptam az eladó adatait, azonnal telefonáltam neki, hogysmint tudom átvenni.

Szerencsére azonnal elmehettem érte. Nem volt annyira vészes az utazás, Békéscsabáról szolnoki átszállással gyorsan ott voltam. Még el is sétáltam érte, így a várost is egy kicsit megnézhettem. Soha nem voltam még Cegléden. Annyira nem ragadott meg, ha valami miatt ideköltöznék, az a közelsége Budapesthez.

Két demo CD-vel kaptam meg a konzolt, ami jó ahhoz, hogy próbálgassam a játékokat. Most így gyorsan a Gran Turismót és a Colin McRae Rally-t próbáltam ki, hogy egy próbát tegyek az autós játékokkal. Jó mind a kettő, látszik, hogy a Gran Turismót már az elején komolyan vették.

Kipróbáltam a CD-lejátszó funkciót is, kifogástalanul működik az is. Egyszer-egyszer le fogok vele játszani CD-t is. Zorán: Majd egyszer... CD-vel próbáltam ki, gond nélkül lejátszotta.

Nos, tehát újra újra van PlayStationöm. Nagyon fogok rá vigyázni, hogy a lehető legtovább működőképes legyen nekem. Így van már PS1, PS2, PS3, már csak PS4 és PS5 kell, és meglenne mindegyik Playstation konzol.

Új Hayashibara Megumi kislemez

Megérkezett az új CDJapan-es rendelésem a Hayashibara Megumi: Shuuketsu no Yari kislemez.

Meglepett, amikor a CDJapan hírlevél formájában elém tárta, hogy akciósan árulják ezt a CD-t. Nagyot néztem, amikor láttam, hogy nemcsak 50% kedvezménnyel adják a CD-t, hanem még az első kiadás mellé járó ajándék fényképből is osztanak, pedig már 7-8 hónapja, hogy megjelent a kislemez. Még 22 példány volt nekik raktáron. Hogy lehet, hogy ennyire nem keresték a kislemezt?

Később elgondolkodtam, hogy a Shuuketsu no Hate ni kislemez általánosan negatív megítélése nyomhatta rá a bélyegét errea kislemezre. Mert az előző kislemez nagyon rosszul sikerült. Egyrészt a borítón bárki lehet, semmi nem volt a képen látható nőn, ami Hayashibara Megumi egyedi személyiségjegye lenne. De a rajta szereplő dalok is nagyon rosszra sikeredtek. Ami azonnal eszembe jut, hogy Hayashibara Megumi nem énekli, hanem kiabálja a magas hangokat, de emlékeim szerint a zene sem szólt igazán semmiről. Zaklatott, rohanós, csak nincs mögöttes jelentése. Egyáltalán, a semmiből jött az új Shuuketsu... kislemez, 2010 után senki nem várt új kiadványt a témában. És amikor megjelent, az volt sokak érzése, hogy inkább meg se jelent volna.

És valószínűleg ennek következménye, hogy a rajongók előre beárazták az új kislemezt. Én is szkeptikusan álltam neki, de örömmel vettem tudomásul, hogy lényegesen jobb, mint az előző. A borító is sokkal kellemesebb benyomást kelt. Nemcsak hogy felismerhető rajta az énekesnő, hanem mintha jelentése is lenne a rajta szereplő képeknek. A dalok is olyanok, mintha eljutottak volna hozzájuk a kritikus hangok és figyelembe vették volna. Hayashibara Megumi és sokkal visszafogottabb mind borítón, mind énekben. Csak annyit énekel, amennyit biztonságosan ki tud énekelni.

Nem ez az első Hayashibara Megumi kiadvány, amely "kettős látás-érzetet" kelt, a 2000-ben megjelent Vintage A borítón is sokat látunk egy képen az énekesnőből, de 2018-as Fifty-Fifty album az, ahol jelentése is van annak, hogy az énekesnő két különböző szerelésben látható. Vélhetően két különböző személyiséget formál meg. Itt is érzékelhető egyfajta kettősség, és mondhatnánk, hogy beszédes, hogy a világos ruhában lévő, mosolygós Hayashibara Megumi homályos, a sötét ruhában lévő, az élet értelmén merengő énje látható élesben. De a belső borítón borítón már messze nem mennyire egyértelmű a dolog, mert világos ruhában lévő énekesnő élesben látható és nem mosolyog. Majd megfejtem, hogy miről szól a dal, de van olyan érzésem, hogy van kapcsolat a dal és a borító mondanivalója között. Adós vagyok még magamnak azzal, hogy Hayashibara Megumi Shuuketsu... dalainak szövegét lefordítsam és értelmezzem.

Pedig ezzel biztos, hogy érdemes lenne foglalkozni, mert ez van annyira jó. Ugyanakkor gondolom azért kapta mindegyik dal a Shuuketsu... címet, mert van valami kapcsolat köztük. A zene erről árulkodik, hátha a szövegben is van valami hasonlóság.

Mindenesetre örülök ennek a kislemeznek és a fotónak is. Ez a harmadik olyan japán zenei kiadvány, amihez fotóm is van. Először Suara: Koe albumához kaptam, majd később Okui Masami: Innocent Bubble kislemezhez. Megbecsült helyük van a gyűjteményemben.

Presser Gábor CD

Az Európa bajnokság valamennyi meccsét nézem. Ám ha úgy érzem, hogy nagyon elül a mérkőzés, akkor előveszem Presser Gábor könyvét és azt olvasom, amíg a kommentátor fel nem emeli a hangját.

Nagyon szeretem olvasni, mert nagyon jó olvasni az emlékeit, kiváló előadó lenne. Bizonyos eseményekre, amik másokban jó eséllyel kellemetlen emléket hagynának, humorral ír. Volt néhány olyan, amin egyszerűen sírva röhögtem. És ezt így kell. Mondják is, hogy onnan lehet tudni, hogy feldolgoztuk a múltbéli nehéz időszakot, ha humorral emlékszünk meg rá. Erre rájön az, hogy Presser Gábor tényleg vicces. Nevettető az, ahogy megemlékszik dolgokról. Mások is úgy emlékeznek meg Erdős Péterről, hogy egy eléggé kellemetlen személyisége meg a magyar könnyűzenének, aki szerette fitogtatni a hatalmát, és hogy kitől is függ az, hogy ki csinálhat lemezt. De ahogy Presser Gábor ír róla, és a harácsolásáról (felvobbantunk), ott is meg kellett álljak, mert nem bírtam ép ésszel. Vagy íme egy megállapítás tőle:

A legnagyobb szemétség fúvós zenekart játék közben megnevettetni.

És ő mégis megtette. Persze nem mindenről tud ő sem humorral visszaemlékezni. Van néhány, ami érthető, hogy a mai napig kellemetlen emlékként maradt meg benne. De ahogy elmeséli a személyes megéléseit a magyar könnyűzenei eseményekről, simán el tudom képzelni, hogy megtölt egy egyetemi előadót vagy egy művelődési ház nagyobb termét, és mindenki rá figyel, a végén meg úgy emlékenek meg az előadásáról, mint a legszórakoztatóbb előadások egyike, amit valaha hallottak.

Nekem azért is izgalmas olvasni a könyvet, mert eléggé behatóan ismerem Presser Gábor nemcsak az LGT-beli munkásságát, hanem a szólókarrierjét is. Szólóalbumai annyira egyediek egyébként, hogy külön szertartás hallgatni azokat. A könyvben is nagyon jó felismerni az egyes dalainak, albumainak keletkezésének hátterét. Az Electromantic albuma kapcsán írta, hogy amikor nagyon jól mentek a munkálatok, akkor olyasféle érzés vette hatalmába, amit úgy írt körül, hogy az egyik dalának szövegét véltem benne felismerni. Lapozok egyet, és egész oldalban látom Presser Gábor kézírásával a Megemeltek az angyalok dal szövegét. Igen, pontosan erről beszélt! Nagyon szép a dal, a 2000-ben megjelent Angyalok és emberek album egy különleges ékköve. Valósággal átszellemülök én is, amikor hallgatom.

És ha már Electromantic. Régi hiányosságot pótoltam.

A könyvnek ugyanis olyan hatása is van, hogy többet hallgatom Presser Gábor dalait, vagy amiket ő írt. Azért is nagyon jó olvasni a könyvet, mert amilyen kulisszatitkokat oszt meg az egyes dalokról, albumokról, csak mélyíti azok jelentőségét. Az Electromanticot ritkán hallgatom, inkább csak egy-egy dalt róla, amit kifejezetten szeretek. Pedig megítélésem szerint a jobb elektronikus zenék közé tartozik. Az albumról tudható, hogy egy baletthez készültek a dalok. Volt egy kis kellemetlenség, ahogy Presser Gábor írta, hogy amikor felkérték, hogy írjon dalokat egy baletthez, mint enyhe nyomásgyakorlásként jelezték felé, hogy egy négybetűs választ várnak. Aztán a kényelmes ágyamban gyorsan kitaláltam, hogyan lehet ezt kijátszani: Négybetűs választ várnak, de nem mondták, milyen nyelven. Mit szólnának a német nyelvű négybetűs válaszhoz?

De nem, akkor nem született volna meg ez az album. Bár azt írta, hogy akadtak nehézségek, több balett előadást is megnézett, hogy képben legyen annak zenei világával. Aztán meg ahogy feljebb is írtam, olyan gördülékenyen ment a munka, hogy végül még extra dalt is inspirált. Úgyhogy még annál is jobb, hogy végül mégis elvállalta az album emlékszítését. A kényszer néha nagyszerű munkákat szül.

Szeretem ezt az albumot, mostanság egy kicsit gyakrabban hallgatom. Amennyire ismerem az elektronikus zenét, azt gondolom, hogy a jobbak közé tartozik. De korábban inkább csak azokat a dalokat hallgattam az albumról, amiket kifejezetten szerettem tőle.

• 2000 dioptria
• Valvola
• Rondo a la Terror

Különösen a Valvola az, amit szeretek, mert az az LGT: Hirdetés dalának (amit szintén szeretek) egyik témája elektronikus hangszerelésre. És annyira légies, könnyed, hihetetlen jól hangzik.

Egyetlen kritikát tudnék megfogalmazni az albummal kapcsolatban: Néhány dal túl hosszú ahhoz képest, hogy az alaptémája túl rövid. És erre pont a La Baletta No. 2 dal a jó példa, ami ismert lett, és előszeretettel játszanak retro rádiók. Az is olyan, hogy megítélésem szerint fele olyan hosszú is lehetne, mert a fő témát elég gyorsan eljátssza. A vége viszont feleslegesen van túl sokáig elhúzva. Erre felfigyeltem még néhány dal esetében, de például a D.D.-nél megcsinálta azt, hogy ugyanazt dallamot különböző hangokon (szintetizátoron) szólaltatta meg. Ez ad némi változatosságot a dalnak, szinte úgy értelmet kap a taktus attól, hogy másképp szólal meg.

A lemez 1982-ben jelent meg, és amint elterjedőben volt Magyarországon a CD, azonnal ki is adták úgy is. Az első CD-s kiadás 1989-ben jött ki a Hungarotonon belül a "Krém" adta ki. Nekem az 1993-as Gong lett meg. Én ezzel bőven elégedett vagyok. A CD-n még négy extra dal hallható. Külön kiemelném a Szépek és bolondok című dalt, amit eredetileg Zoránnak írt (illetve az is egy film zenéje), az is mintha nem evilági zene lenne. Nagyon szeretem hallgatni, mert a légies, mennyei hangzásával teljesen új értelmet ad a dalnak.

Szóval nagyon jó olvasni Presser könyvét, mert régről, akár 30 év távlatából is ismert dalok mélyebb jelentést kapnak a háttérinformációknak köszönhetően. Nem utolsósorban, örülök annak, hogy az utóbbi időkben több magyar zenét hallgatok.

A gyógyulás egy lehetséges (?) módja

Azért akartam külön blogpostban foglalkozni Soma Mamagésa Öngyógyító hangoskönyvével, mert erősen elütött volna az előző blogpost többi témájától. Maga a kép is erősen elüt a többitől, eleve furcsán mutat a Nintendo és a Haikyuu!! között, azt csak a teljesség kedvéért tettem oda is ki. De így külön rendben van.

Szóval, tényleg azt gondolom, hogy az akciós árát érte csak meg, mert annyi jó dolog van benne, mint amennyi kifogásolható. Egészen kellemes csalódás volt számomra, hogy ő maga is azt mondta, hogy nem mindenki felkészült arra, hogy az ismereteit általánosan befogadja az emberiség. Az maradt meg bennem Somával kapcsolatosan, hogy vasvillával tuszkodja az emberiséget a spiritualitás kondérjába. A jövő embere megvilágosodott, és mindenkinek rendelkeznie kell azzal a tudással, amivel ő. Néhány személyes tragédiájára emlékszem, amik akkor megviselték, később vezették az életútján, de az nem maradt meg, hogy neki is voltak olyan ismeretek, amiket neki is évekbe telt ténylegesen befogadni. Az első CD-n (két CD-s a hangoskönyv) kifejezetten jó dolgokat mond a tudatosságról, az akarásról, és a betegség lelki vonatkozását is jól összefoglalta. Az énrészeink rész egy kicsit le volt egyszerűsítve, de az úgy volt rendjén, mert befogadhatóbb formában adta át az ezzel kapcsolatos ismereteit, és a saját példák is kedvesek voltak. A buddhista vonatkozása, hogy váltogatjuk a személyiségmaszkokat sokkal nehezebben élhető át az átlagember számára. Még én is csak ízlelgetem, legfeljebb kezdem érteni, hogy miről van szó, de még nem érzem, hogy teljes mértékig megvilágosodott lennék a témában. Az is tetszett, ahogy kifejtette, hogy önmagunk szeretetéig hosszú út vezet. Ezek a dolgok tényleg nem mennek varázsütésre. A vége, kreativitás gyógyító ereje téma meg pozitívum és hasznos, ezeket más helyeken is olvashatjuk.

És akkor lássuk a fekete levest. Reméltem, hogy a "csodák márpedig vannak" résznél hasonlóan befogadható példákkal illusztrálja a hétköznapi csodákat, de hirtelen úgy elszaladt Somával a ló, hogy nem győzök utána nézni. Olyan személyes példákkal támasztotta alá a magunk isteni létét, hogy csak lestem. "Amint átér az úttesten, elmúlik a mandulagyulladásom" vagy "amint megérkezek a könyvfesztiválra a dedikálásra, hétágra fog sütni a nap". Ha diplomatikus akarnék lenni, azt mondanám, hogy az emberiség még messze nem tart ott, hogy az ilyen jellegű dolgokat általánosságban befogadja. Azt gondolom, hogy jelenleg ott tartunk, hogy elmegy az orrunk előtt az utolsó metró (mert volt ilyen példa is, de a metró hirtelen megállt, visszatolatott, és be tudott szállni...), ha esetleg problémás is hazajutni, de ha megtaláljuk a módját, hogy biztonságban hazajussunk, és hogy ne bosszankodjunk, hogy elment a metró, hanem tegyük magunk számára szórakoztatóvá a hazautat. De ez elütne a könyv elvont mivoltától... Az se volt akármi, amikor magyarázta, hogy a víz kristályszerkezete másképp mozog kellemes, szeretettel teli zenére, mint kemény rock zenére. Nem ment le addig, hogy "a víz emlékszik", de olyan jellegű dolgokat hozott be, amikre legjobb indulattal tényleg csak azt tudom mondani, hogy lehet, hogy a 24., 25. században evidens, általános tudomány lesz, de ezek most, a 21. században olyan szintű tapogatózások, hogy ezekről biztosra beszélni... Voltak részek, aminél még én is fogtam a fejem, hogy "ennyi faszságot is ritkán hord össze a szél". De adjuk meg az esélyt arra, hogy amiket írt a krisztályszerkezetről, valamikor a távoli jövőben tényleg alaptudomány lesz. Ha abból indulunk ki, hogy mit gondolna a 16. század embere, ha valaki elkezdene beszélni arról, hogy lesz idő, amikor egy másik országban élő emberrel élőben tudunk kommunikálni képpel és hanggal, vagy lesz majd egy kis tárgy, ami egy gomb megnyomására megvilágítja az egész helyiséget, ugyanúgy bolondnak nézték volna, mint amennyire bolondnak és sarlatánnak nézik most azokat, akik arról beszélnek a víz kristályszerkezete meghatározott zenékre másképp reagál.

Én megadom azt, hogy a Soma-féle spirituális gondolkodókról néhány évszázad múlva úgy fognak beszélni, hogy messze meghaladták a korukat. De most ott tartunk, hogy olyan dolgokról beszél nagy bizonyossággal, aminek nincs még meg a tudományos alapja. Még ott tartunk, hogy ízlelgetik, kutatják, kísérleteznek vele, a kvantumfizika is még csak kialakulóban lévő tudományág. De jelenleg erről nemcsak azért veszélyes ennyire széles körben beszélni, mert az átlagember megkérdőjelezheti az elmeállapotát, hanem megjelenhetnek azok az emberek, akik ezt lebutítva közreadják, akár sarlatánkodhatnak is vele. Nem tartom Somát sarlatánnak, hiszen azt leszámítva, hogy az ő isteni mivoltának még az eső is eláll, a metró is visszafordul, érzékelem, hogy alaposan utánaolvasott azoknak, amikről beszélt, írt, de én ezekről legfeljebb belső körökben beszélnék.

Említette egyébként az Akasha jelenségét is, igyekezett érthetően átadni. Én erről egy olyan bonyolult meghatározást olvastam, amit még aprólékos elolvasás után sem értettem meg. Akkor érdekelt a dolog, amikor Okui Masami 2009-ben kiadta az Akasha albumát. Erős spiritális áthallású album, én nagyon szeretem, plusz látható, hogy a borító is nagy gonddal lett megtervezve. Az albumnak köszönhetően érzem, hogy miről lehet szó. Mindenesetre, amikor Soma beszélt erről, egyből beugrottak dalok ebből az albumról. Kellemes érzés volt.

Nos, hát ennyi. Ha röviden és tömören akarom összefoglalni a véleményemet, nem vetem el, hogy van érvénye annak, amit Soma ebben a hangoskönyvben összefoglalt, de túl sokat gondol az emberekről, ha azt gondolja, hogy megérett az emberiség arra, hogy az itt elhangzottakat széles körben befogadják. Azt viszont minden további nélkül elhiszem, hogy eljön ennek is az ideje.

Ünnepnap

Nem lehet másképp jellemezni 2024. május 30-át, mint ünnepnapnak. Nemcsak a Haikyuu!! movie miatt, hanem a saját szervezésű rendezvény szervezése is jól halad, meg hát az idő is csodálatos volt. Tehát most egy mini mindenes blogpost következik napi élménybeszámolóval.

Elég korán keltem, így a legkorábbi tervezett vonattal, a 7.20-assal mentem fel Pestre. Az út szerencsére rendben volt, a vonat sem késett. Sőt, kellemes meglepetés volt, hogy a 8. vágányra ért be a vonat, tehát az állomáson, és nem valamelyik külső vágányon, ahonnan még kb. 5 perc gyalog kijutni. Egyből mentem a kettes metróhoz. Azzal az Örs Vezér Teréig, majd a 97E-s busszal mentem el egészen a Kucorgó térig. A buszon a Bakuten!! mangát olvastam. Örömmel konstatálom, mind könnyebben megy az olvasás japánul.

Látogatás a Game Parkban

A Kucorgó térnél a Game Parkba mentem el. Egyrészt, hogy átvegyem a rendelésemet a Mario Kart 8 Deluxe - Booster Course Pass-t. Ezt ugyanis tavaszi akció keretében kedvezménnyel adják, amiért már megéri az extráival együtt betudni a Nintendós gyűjteményembe. Másrészt megbeszéltük a júliusi rendezvény részleteit. Adtak ingyenes szóróanyagot, amit lehet majd osztani, illetve nagyjából felvázoltam nekik, hogy állunk most. Gyakorlatilag azért is vettem meg a Booster Course Pass-t, mert valószínűleg az én Switchemen fog menni a Mario Kart 8 Deluxe verseny, és ezzel, mint megtudtam, mindegyik Switchre regisztrált profilra érvényes a kiegészítő, nemcsak arra, amelyikre beírtam a kódot. Nagyon jó volt beszélgetni velük, hallani, hogy ők is lelkesek. Meg egyébként is még mindig ők a legjobbak, ha Nintendóról van szó.

Majd a Kucorgó térről a 202E-s busszal Kőbánya-Kispestig mentem el.

KMO teremmegtekintés

Méghozzá a Kispesti Művelődési Központba (KMO) megnézni a termet és megbeszélni a lehetőségeket. Meglepett, hogy az Kultúr-kamra termet kapjuk meg, itt több lehetőségünk lesz. Van vetítő is, úgyhogy a Mario Kart 8 Deluxe verseny majd ki lesz vetítve. Nagyjából megbeszéltük, hogy asztalok hogy legyenek elhelyezve, és hogy én hogy gondolom az elrendezést, hogyan tudjuk a terveket összeegyeztetni. Jó lesz mindenképp, hamarosan "hirdetésre kész" állapotba kerül a rendezvény.

Innen a hármas metróval mentem a Nyugati pályaudvarra.

Nyugati és a WestEnd

Először az Örkény István könyvesboltba mentem el átvenni a rendelésemet, méghozzá Soma Mamagésa Öngyógyító hangoskönyvét. Majd egy külön blogpostban részletezem a véleményemet, most röviden és tömören annyi, hogy pont ezzel a mélyen leszállított árral adták annyiért, amennyiért a benne lévő jó dolgok miatt megéri.

Aztán láttam, közvetlen mellette nyílt az vadonatúj Penny Market. Jó lehetőség lett volna itt venni még kaját, ha lett volna elegendő kínálat, de végül csak egyvalamit vettem. Arra jó volt, hogy kipróbáljam az önkiszolgáló kasszát. Végre a Pennynek is van. Valahányszor a Pennybe járok vásárolni, mindig olyan érzésem van, hogy az itteni pénztárosoknak a legrosszabb, mert itt a legfrusztráltabbak. Itt az idő a Pennyben is önkiszolgálóra váltani.

Majd a WestEndbe mentem. Mivel még 2 óra volt a film kezdéséig, ezért leültem a kajáldás részre, ott ténykedtem a laptopon. Migráltam át a blogpostokat, meg a képeket rendezgettem. Elég gyorsan eltelt az idő, ráadásul nem is voltak sokan. Úgyhogy a SPAR-ban való vásárlás után mentem fel a moziba.

Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen

A pénztárnál átvettem a lefoglalt jegyet. Egészen idáig nem értem fel ésszel az abszolút kedvenc animémet nézem meg egy magyar moziban. Azért sem adtam hitelt annak, hogy szerény hazánkba is eljut, mert a Crunchyroll nem adja a sorozatot Magyarországon. Így azt gondoltam, hogy Magyarország tilalom alatt áll, de örömmel veszem tudomásul, ha ilyen dologban tévedek.

Azt gondoltam egyébként, hogy többen öltözködnek "alkalomhoz illően" (lásd még: cosplay), de senki. Nagyjából félig volt tele a 8-as terem. Annak örültem, hogy nagyjából egyenlő arányban voltak srácok és csajok, és hogy idősebbek is képviseltették magukat. Hiszem azt, hogy ahogy a Super Mario, úgy a Haikyuu!! is kortalan. Hiszen a Haikyuu!! az, amelyik új mércét állított a sportaniméknek. Ezt hívom minőségi kommersz kulturális műnek, hiszen a Haikyuu!! a tömegkultúrának készült, de mintha fel akarná "emelni" a nézőt. Valami mást, valami újat akar mutatni, még a sportanimék között is, ami által mi is többnek érezzük magunkat. Megmutatni, hogy ezt így is lehet csinálni.

Jó ideje digitális formában vannak plakátok a mozik falain, ugyanígy a Haikyuu!! is kivetítőn volt. És milyen volt a film? Na de kérlek, micsoda kérdés ez? Nincs mit szépíteni, az egyik legnagyobb, legintenzívebb mozis élményem volt! SPOILERes írás következik így, ha nem láttad az animét, de tervezed megnézni, ugord át ezt a részt. Ahogy bejöttek az első képkockák, egyből tudatosodott bennem, hogy az álom valóra vált. Ez tényleg itt történik Magyarországon. Az önmagában nagy ötlet volt, hogy az első évadból jól ismert Hinata és Kenma első találkozását olyan snittekkel egészítették ki, melyekkel mélyebb jelentést adtak a találkozásuknak. Ezzel pedig megalapozták az egész movie hangulatát. Nekem leginkább az volt a furcsa, hogy olyan hirtelen zajlott a meccs. Gyorsan is mentek neki, és kicsit rendszertelen is volt az ugrálás az elején, és a vége is hirtelen jött el.

Eleinte azt gondoltam, hogy beigazolódott a félelmem, hogy nem fogják tudni megoldani a még fennmaradt kb. 120 fejezetnyi mangatörténést 2 movie-ban jól összesűrítsék. Amikor nézem a recap movie-kat, akkor is olyan érzésem volt, hogy remekül összefoglalták az egyes évadok eseményeit. Ha csak a movie-kat láttam volna, különösebb hiányérzetem nem lett volna, de a sorozat megadta azt a mélyégét, ami által még inkább jelentőssé válnak az egyes meccsek.

De aztán hamar beláttam, hogy a movie volt a legjobb megoldás. Mert valószínűleg nem akarták a készítők sem azt, hogy újabb évadok menjenek el csak meccsekre, ami a sportanimék egyik nagy rákfenéje. De hogy a lehető legátfogóbban foglalják össze a Karasuno és Nekoma közti meccset 85 percben, olyan szintű érzelmi intenzitást adtak a jeleneteknek, hogy bőven elég volt ahhoz, hogy átéljük a meccs és a jelenetek érzelmi jelentőségét. Kenmára konkrétan nem ismertem rá. Mind Hinata, mint Kuroo nagyon jó hatással voltak rá. Tsukishimának is volt egy-két pozitív megnyilvánulása, csak Kageyama az, aki soha nem változik meg. Egy jó szava nincs Hinatához: Nehogy elszálljon magától, csak a szerencsének tudhatja be a sikeres sáncait. De hát mi így szeretjük őt. SPOILER VÉGE

Aztán a végére olyan befejezést kaptunk, hogy tapsolt a közönség. Én meg magamban sírtam, mert nem hittem el, hogy ezt itt látom. Olyan szintű intenzív érzelmi töltetet kaptam, amit mozifilmtől szerintem még soha. Ott nagyot ütött a SPYAIR Orange dala. Most igazán megszerettem a dalt, nagyon átjött, hogy az énekes mennyire átérzi a dalt.

Nagy szükség volt erre, az anime és a dal együtt nagyon összeállt. Külön hálás vagyok azért, hogy megvettem a CD-t, amint lehetőségem volt rá.

De természetesen nagyon is ér digitálisan is meghallgatni a kislemezt, amit tessék legalább 50000 alkalommal megtenni, hiszen mindenkinek kedves az élete.

Plusz még annyit mondanék, hogy a movie számomra azért is volt érdekes, mert az OST CD-t is sokat hallgattam, így számomra külön élmény volt meghallani azokat a zenéket, amiket megszerettem. Némelyek meglepő helyen szólaltak meg, de így mélyebb értelmet kapott az adott jelenet is és a zene is.

Egyébként továbbra is azt gondolom az OST-ről, hogy Tachibana Asami volt az, aki inkább innovatív volt, és jobb dalokat írt, Hayashi Yuuki inkább önmagát ismételte. De az OST-t is tessék szépen életünk végéig hallgatni, hiszen ki ha még nem?

Ja, és el ne felejtsem: Magyar felirattal néztem meg az animét, és azt kell mondjam, hogy többségében jól sikerült. Látszott, hogy magyarul is tudott a feliratozó. Jól áthozta magyar nyelvre a japán szöveget. Nem törekedett a tükörfordításra, élt a fordítói szabadság azon lehetőségével, hogy általa úgy lettek magyarosak a mondatok, hogy nem vesztették el az eredeti jelentésüket. Két hibát vettem csak észre: Egyszer egy elírás: "csak" helyett "csal", valamint nem jutott dűlőre Kuroo nevével. Szegény volt "Kuro", de egyszer még "Koroo" is, csak hogy igazán nagyot szóljon. De összességében jó volt a felirat.

Ami pedig az animét illeti, tényleg az egyik legjobb mozis élményem volt a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen! Rendkívül erős és intenzív volt, és olyan drámai jelenetekkel, melyek a Production I.G védjegye. Nem nagyon ismerek más olyan stúdiót, amelyik ennyire él az absztrakt jelenetekkel, amikkel érzékeltetik a jelenetek drámaiságát, mindezzel együtt megőrzi a valóságos mivoltát. De pont ezen absztrakt jelenetek ábrázolása szolgáltatott humorral is, ugyanis gyakran nagyon viccesen jön ki az, amikor "szó szerint" a vásznon, képernyőn látod azt, amit átvitt értelemben mondasz. Ekkor volt a leghangosabb a nézőtér. Úgyhogy aki nem nézi meg legalább 50-szer, de még inkább 500-szor az új Haikyuu!! movie-t, az nem igazi anime rajongó. Ezt minden hibájával együtt lehet szeretni.

Nos ennyi volt a mozi. A 19.10-es vonattal mentem haza. És ha az meglepetés volt, hogy a 8. vágányra ért be a vonat, az legalább akkora meglepetés volt, hogy a 6. vágányról indult. Csak nem megint belső vágányokra érkezik be a vonat Békéscsabáról és indul oda? Jó néven venném. És ha szép idő volt, hát Békéscsabán úgy leszakadt az ég, hogy annak még az angolok is csodájára járnának. Siettem is haza, mert sok papír volt a táskámban, nehogy elázzon. Szerencsére rendben van minden. Ez a nap ajándék volt!

Az új Haikyuu!! CD

Megjött az SPYAIR: Orange CD, amit a CDJapantől rendeltem!

Igazából hirtelen jött a rendelés ötlete, ugyanis korábban azt láttam a CDJapannél, hogy a CD-t már csak "Backorder"-ben lehet megrendelni, ami úgy szokott lenni, hogy 2-4 héttel a rendelés után szállítják ki. Ezt valahogy úgy képzelem el, hogy azért van, így, mert az összes előre legyártott példány elfogyott már, és előre nem terveztek a CD-ből többet gyártani. De teljesítik a rendelést, ha rendelnek annyi példányban, hogy megérje legyártani őket. Ilyennel egy magyar kiadó honlapján, a Hungarotonnál találkoztam, ahol egyszer régen azt írták, hogy ha 25 példányban rendelnek egy adott CD-ből, akkor legyártják. Így képzelem el a CDJapannél is a "Backorder"-t.

Ezt láttam ennél a CD-nél is, és azt gondoltam, hogy már csak körülményesen juthatok hozzá, mert előre felvásárolták az összeset. Aztán egyszer csak láttam, hogy mégis van készleten a CDJapannél, így rendeltem belőle, hogy biztos jusson nekem is.

Szerencsére sima légipostával is rendben megérkezett, sőt jól is jártam, ugyanis a posta kevesebb ÁFÁ-t számolt, mint amennyit ténylegesen fizettem a CD-ért. Én is azt gondoltam, amit hallottam másoktól, hogy a posta találomra becsüli meg a rendelés összegét (amit azoktól hallottam, akik nagyon rosszul jártak a ÁFÁ-val), de Airisut megkérdeztem, és mondta, hogy a feladótól kapják meg az összeget, az alapján számolják ki a ÁFÁ-t. Ki is számoltam, hogy pont annyi ÁFÁ-t fizettem, hogy csak a CD-ért, de a postaköltségért nem. Megnéztem, csak a CD ára szerepel a dobozon, és gondolom, erre kalkulált a posta. Illetve azt számoltam még ki, hogy a kezelési költséggel együtt fizettem annyit, mintha a szállítási költségért is fizettem volna ÁFÁ-t.

Egyébként a CDJapannél te döntheted el, hogy előre kifizeted az ÁFÁ-t, vagy a postának fizeted ki utólag. Ez nagyon korrekt tőlük, de én két ok miatt választom azt, hogy a postának fizetek utólag.

1. Ha ne adj isten, elvész a csomag, legalább az ÁFÁ-t ne bukjam. Sovány vigasz (ráadásul itthon is elveszhet), de csökkenthetem a veszteséget.
2. Amikor E-mailben jön az értesítés a fizetési kötelezettségről, akkor megadják a csomag azonosítóját is. Nekem le van töltve a posta alkalmazása, tehát félig (Magyarországon) így is nyomon tudom követni, hogy merre jár a csomagom. Sőt! A fontosabbik felénél! Hiszen, ha elkallódik a csomag, az legtöbbször Magyarországon történik meg, tehát a csomagom végsősoron biztonságban van. Így nem kell a regisztrált légipostáért külön felárat fizetni.

Megkérdeztem Airisutől azt is, hogy ha a CDJapannek fizetném ki az ÁFÁ-t, akkor megúsznám-e a kezelési költséget, mire azt mondta, hogy akkor is kell, csak nem 800 forintot, hanem 500 forintot. Tehát összességében nem nyerek sokat az előre fizetéssel, sőt, ha a kezelési költséget is a CDJapannek fizetem ki, akkor bukom azt, hogy követhetem a csomagot. Tehát a csomag követéséért csak 300 forintot fizetek, annyiért meg már bőven befigyelhet.

Furcsa dolog ez a vám és ÁFA-fizetés bevezetése az EU-országaiban, nekem most az jön le, hogy lehet ezzel is ügyeskeni. Aztán, hogy ez mennyit számít, elég okos vagyok-e, nem tudom, nekem ezek a tapasztalataim.

A dalokról nem fejteném ki külön a véleményemet, már megírtam az animés blogomban, akit érdekel itt elolvashatja. De a kiadványt megmutatnám néhány képben.

Csak a szokásos Sony Music és japán minőség, nem is kell lejjebb adni a várakozásokból. Nagyon hasonlít egyébként a One Day kislemezhez, annak is hasonlóképp nagyobb alakú, kihajtható tokja van. Csak az nemcsak annyival jobb, hogy ahhoz DVD-t adtak, hanem több papír is volt benne. Milyen szép lenne, ha nem is csak DVD-t, hanem Blu-rayt mellékeltek volna ehhez a kiadványhoz és legalább a movie videóját láthatnánk. Megkapnánk, mint egy előzetes, akkor lenne csak igazán becses ez a kiadvány!

De így is nagyon jól jártam, a CD-t meg ott őrzöm a legbecsesebb animés gyűjteményeim között. És meg is van ezzel az összes SPYAIR által énekelt Haikyuu!! CD.

A legrosszabb Haikyuu!! kislemez

Micsoda cím így beharangozni a legújabb japán CD-szerzeményt, mely nem más, mint a CHiCO with HoneyWorks: Kessen Spirit kislemeze, mely a Haikyuu!! TO THE TOP szériájának első endingje volt. Természetesen az anime editiont vettem meg, hiszen egyáltalán nem vagyok érdekelt az együttesben. Bár az Ao Haru Ride openingjük kifejezetten tetszett, ezzel a Haikyuu!! endinggel úgy vagyok, hogy jó… legyen, tudomásul veszem, hogy a Haikyuu!! univerzum része lett egy női előadós dal is.

A Kuroko no Basket-et mondjuk előbb láttam, de a Haikyuu!!-nál kifejezetten örültem, hogy amíg csak az első három évad volt (még nem volt meg a TO THE TOP! amikor először néztem meg az animét), kizárólag férfi előadók éneklik az opening és ending dalokat. Hiszen a fiúk dominálnak. Ha van anime, ahol a csajok csak a háttérben vannak, akkor az a Haikyuu!! (ezért is van annyi LMBT rajongója az animének). Abból a szempontból érthető, hogy egy átlag Shounen animének nők is énekelnek betétdalokat (elsősorban endingeket), hiszen vannak női szereplők is és a nők által énekelt dalok lényegében a női karakterek érzésvilágát, attitűdjét reprezentálja. A Haikyuu!!-ban ott van ugye a két menedzserlány (a hetero rajongók nagy örömére), illetve ritkán láthatunk női röplabdát, de végig a háttérben vannak, ezért nem indokolt női előadó által énekelt betétdal. És a TO THE TOP!-ra megtörik ez a szokás.

Abból a szempontból egyébként becsületes munkát végeztek, hogy a dal dinamikus és nem ilyen kellemetlenül nyávogó női előadó énekel (nem kell messzire menni, hogy érthető legyen, mire gondolok, a Boku no Hero Academiának van egy-két olyan endingje, amitől a falra mászok), hanem van erő a hangjában. Igyekszik hű lenni a dal dinamikájához és amennyire csak lehet alkalmazkodni az anime légköréhez. De a “legrosszabb Haikyuu!!-dal” címtől ez sem menti meg, mert egyébként maga a dal nem innovatív és nincsenek benne olyan dallamok, témák, amik arra inspirálnának, hogy többször végighallgassan ismétlésben a dalt. A másik, meg nem érdekel, mennyire hangzik szexistának, de egy nő, akármennyire is igyekszik, nem képes reprezentálni a férfiak által képviselt erőt, energiát. Ezen még a dalban hallható háttérkórus sem segít.

Maga a kislemez is nagyon furcsa kiadvány, hogy a borító teljes egészében fordítva volt a tokba téve gyárilag. Ebben a CD-hez csomagolt OBI lehet a főbűnös, mert valamiért fordítva nyomtatták rá az információkat. Az is furcsa, hogy a borító két négyzet alakú papír és nem az a kihajtható, ahogy szokott lenni. Ennek a mikéntjéről is meghallgatnék egy előadást, de egyértelműen a dallista az, amivel a legnagyobb bajom van. Hogy van az, hogy csak a B-side track-nek, a BGM-nem tették rá a karaoke verzióját, a címadó dalnak nem? Annak csak az “anime size” változatát tették a kislemezre. Ha a ending dal karaoke változatát is magaménak akarnám tudni, akkor meg kell vegyen a kislemez Artist Edition változatát is, azt meg biztos nem.

Nos, kár érte. Gyűjteménybe azért megfelel, mert a többi Haikyuu!! kislemez között azért jól mutat. Egészen pontosan így.

Ganxsta Zolee és a Kartel: A bohóc

Néhány év szünet után 2017-ben Ganxsta Zolee a K.O. albumával egy olyan visszatérést produkált, ami bárkinek a dicsőségére válna. Nem akarta lemásolni a tényleg dicsőséges Jégre teszlek és Helldorado ’90-es évek végi korszakát, hanem arról tett tanúbizonyságot, hogy 50-en túl is vannak olyan új ötletei és képes most is emlékezetes dalokat írni. És pont az a jó, hogy nem akarja lemásolni a régi időket. És hogy mennyire van még benne tartalék, azt az “új korszakának” harmadik albuma, a bohóc ékesen bizonyítja.

Immár 23 éve hallgatom Ganxsta Zolee dalait kisebb-nagyobb szünetekkel és már annak idején is éreztem, hogy nem kell komolyan venni az alvilági, bérgyilkosos, kurvázós szövegeit. Ez jól kivehető a stílusból, ahogy rappel. Árulkodik arról, hogy nem gondolja azokat egy az egyben komolyan. De elég csak arra gondolni, hogy voltak-e egyáltalán bírósági ügyei? Ült valaha is börtönben? Itt nálam le is van zárva a kérdés. Ami pedig a stílust illeti, arra is egyszerű a magyarázat. Ganxsta Zolee és apjától örökölte a közönséges, tróger stílust, de beszélgessünk csak az anyjáról. Arról a Kassai Ilonáról, aki számomra Magyarország egyik legszerethetőbb személyisége és az egyik legkellemesebb szinkronhang az övé. Ha egybegyúrjuk a trógerságot a kedves szerethetőséggel, abból jön ki az a Ganxsta Zolee, aki immár 27 éve rappeli nekünk a gondolatait. Ezért igaz az, amit mondanak róla, hogy ő egy rajzfilmfigura, ő olyan, mint egy kedves rajzfilm gonosz szereplője, akit a néző nemhogy nem vesz komolyan, de még inkább megkedveli. Egy kicsit akarja, hogy neki is jó legyen. Ez az a Ganxsta Zolee, aki már lassan 3 évtizede egyedi színfoltja a magyar populáris kultúrának. Ehhez a személyiséghez hozzátársul az, hogy elképesztően tehetséges rapper, nagyon jól képes közvetíteni a gondolatait. Ezért van az, hogy azon kevés magyar előadók közé tartozik, akiknek veszem a lemezeit, pedig az én személyiségem teljesen más.

Az albumon 20 dal található és többszöri meghallgatás után azt lehet mondani, hogy az album címe lényegében azt emeli ki, amiről még szól az album a szokásos Ganxsta témák mellett. Ahogy kivettem, a bohóc lényegében a mai magyar celebvilágról szól, hogy hova süllyedt, és Ganxsta Zolee az, aki a cirkusz bohócaként az egész celebvilág elé görbe türköt állít, beszól nekik. Mondjuk nem teljesen új az, hogy Ganxsta Zolee beszól azoknak, akik rontják a magyar kulturális élet levegőjét, hiszen már 2001-ben is rappelt azokról, akik a ’90-es években beleártották magukat a magyar könnyűzenei életbe, de később is a szájára vette azokat, akiket arra érdemesnek tartott. De ez az album abban is különbözik az előzőektől, hogy itt a pöcegödör legaljára merészkedik. Amitől még egyedi, hogy Gamza Laciként kifigurázza a “Magyarország tízmillió szakértő országa” attitűdöt, és azokat az embereket parodizálja ki, akik azt gondolják magukról, hogy ők tudnak mindent jól és mindenkinek úgy kellene élnie, ahogy ők gondolják és mondják. De vajon ők maguk úgy is élnek? Hallgassuk meg az utolsó dalt a válaszért.

Az album ezen része rendkívül innovatív. Amiben új az album, abban érdekes, szöveg terén Ganxsta Zolee nagyon jól kihasználja a benne rejlő lehetőségeket. De a tőle megszokott témákban, mint például az alvilág (Egy élet se számít, Balhé lesz), kurvázás (Ganxsta Twist) újat már nem tud mutatni. Egyáltalán nem érzem, hogy azokra a szövegekre érdemes figyelni. Mondjuk nagyon nem is kell figyelni, mert az album technikai hibája a keverés, ugyanis a szöveg sok helyen kifejezetten nehezen hallható. És nem feltétlen azért, mert annyira gyorsan rappelnének, hanem mert halkabb. Néhány helyen a zene konkrétan hangosabb, mint a rap. Pedig Ganxsta Zolee most is nagyon jól bánik a magyar nyelvvel, fantasztikus szójátékokkal színesíti a mondandóját. Szövegileg az album csúcspontja egyértelműen a “Betemet a föld”, akkor nemcsak a halálról és az élet értelméről elmélkedik, hamem csodálatos gondolatokkal búcsúzik az apjától.

Zeneileg is nagyon jó az album. Vannak kifejezetten emlékezetes dallamok az albumon, ebben is kifejezetten újító az album. A borító viszont eléggé komoly lett, abban eléggé komolyan vette magát az együttes. A bohócmaszkok nagyon élethűre sikeredtek a lemezen a 20000 Forintos bankjegyekkel, fegyverekkel szintén nagyon erős. Megítélésem szerint túl is megy az album mondanivalóján. Legalábbis amilyennek én érzékelem. Aztán lehet, hogy a celebvilág legmélyéről nagyon is indokolt ez a kép...

Tehát összességében jó lett az album. Főleg az a jó benne, hogy meg se próbálták visszahozni a régi idők zenei és szövegvilágát, hanem valami újat próbált mutatni. Ez nem mindenhol sikerült, hiszen a régi témákban nem sikerült megújulni, de ahol olyan témát dolgoznak fel, amit korábban nem nagyon, az viszont nagyon jó lett. A szójátékok is üdítően hatnak, jobban átjön tőlük a szöveg mondanivalója. Ezért is lett volna jó, ha a szöveg jobban érthető lett volna. De az album innovatív mivolta azért is örömteli, mert így az album önmagában jó, a jelenben jó hallgatni és nem révedünk a múltba, hogy bezzeg a Helldorado… az aranykorszak… Ez az album attól lett annyira jó, hogy hallhatóan nem akarták, hogy annyira jó legyen, mint a régiek. Függetlenítették magukat a régi időktől, így tudtak jó dalokat írni. Kíváncsian várom a következő albumokat.

Rap: 9/10
Szöveg: 8/10
Zene: 9/10
Hangszerelés: 6/10
Borító: 7/10
Hangulat: 8/10

+ Nagyon jól sikerült album, kifejezetten innovatív
– A keverés nem az igazi, a megszokott témákat nem sikerült jól feldolgozni

85%

Kisebb karácsonyi csomagok

Tegnap voltam egy kicsit sétálni a városban. Megnéztem, mennyit változott a város azalatt a négy hónap alatt, amíg nem voltam itt, meg egy kicsit itt lenni. Szépséges. Egy kicsit jó itt lenni Magyarországon. Bár a horrorfilmbe illő árak az élelmiszerboltokban sokkoltak, de jó volt szétnézni.

Még korábban kigondoltam, hogy mit akarok venni a Media Markt-ban magamban, ez az én karácsonyi csomagom magamnak. Egy pár filmet még megvennék Magyarországon, a Legendás állatok: Dumbledore titkai film is köztük van. Úgy vagyok vele, hogy a film tényleg nem annyira jó, de olykor jó lesz megnézni. A Ganxsta Zolee és a Kartel: A bohóc CD meg... Most mondjatok ennél karácsonyibb albumot. Egyébként továbbra is nagyon bírom Ganxsta Zolee stílusát. Azt szeretem benne, hogy tényleg lehet benne érzékelni, hogy nem kell őt komolyan venni, ugyanakkor elképesztően tehetséges rapper, nagyon jól adja elő a különféle alvilági szerepeket. És tetszik az új album is. Meghallgattam egy párszor és azt mondom, hogy bőven 25 év után még mindig tud jó albumot csinálni. A hülyéskedések mellett van egy-két komolyabb dal is az albumon. Például el tudom képzelni, hogy egy ötvenes férfit, akinek meg meghaltak a közeli hozzátartozói, tényleg komolyabban foglalkoztatja a halál gondolata. Én most, 36 évesen úgy vagyok még a halállal, már kezdem érzékelni, hogy az élet nem tart örökké, de még megvan az a fiatalos lendület és annak az optimista reménye, hogy még megcsinálhatom az életem és élhetem úgy, ahogy ideálisnak tartom. De világmegváltó gondolataim nekem sincsenek már, mert annyi tapasztalatom már nekem is van, hogy tényleg nem fogom megváltani a világot. De abban még van, hogy kialakíthatom a magam ideális életét és ezzel a környezetemre jó hatással lehetek. De a lényeg most az, hogy jó az album, mostanság is nagyon jól rappel és a dalok is jól állnak neki. Ráadásul nem hat unalmasnak. Úgyhogy szívesen veszem az új dalait is. Később írok részletesebben is az albumról.

Mielőtt megjöttem hazajöttem volna, rendeltem néhány könyvet a moly.hu-ról és Vateráról. Ezeket úgy kértem FoxPost csomagautomatába, hogy mire hazajövök, már át tudjam venni. És sikerült is.

Az Ezerarcú Japán mindenképp egy olyan könyv, amit be akartam tudni a magánkönyvtáram japán részlegébe. Csodálatos képeskönyv, és ne feledjétek: Nem lehet eleget tudni Japánról! Ennek az országnak van az egyik legkomplexebb kultúrája, történelme, szerintem életemben nem fogom teljesen megismerni. De amit csak tudni lehet róla, tudni akarom, ez a könyv pedig az egyik legkiemeltebb helyet fogja kapni a japán magánkönyvtáramban.

Eddig nem is hallottam a Levelek Tokióból című könyvről, akkor figyeltem fel rá, amikor láttam, hogy a fordító az a bizonyos Székács Anna, aki éveken át tanított engem japánul a BGE-n. Hogy nem említette egyszer sem, hogy könyvet is fordított... És ha arra gondolok, hogy milyen jó tanárnő volt és mennyire szerethető a személyisége, biztos hogy a könyv olvasása közben felmerül bennem a kérdés, hogy miért nem fordított több könyvet? Ahogy szétnéztem, ez az egyedüli könyv, amit fordított.

Be akarom gyűjteni az összes Assassin's Creed könyvet. Tavaly elolvastam a Reneszánszt, elolvastam a Testvériséget és nagyon élveztem mind a kettőt. Nagyon tetszett, ahogy meg volt írva Ezio története. A Titkos keresztes háború más korszakban játszódik, nyilvánvalóan más szereplőkkel, de nagyon érdekel. Ezio története is olyan volt, hogy felkeltette az érdeklődésemet a reneszánsz Itália iránt, olvastam is egy keveset az első két könyv szereplőiről, mivel valós történelmi személyiségek szerepelnek a történetben. Hátha a Titkos keresztes háború is lesz annyira jó, hogy utánaolvassak annak a korszaknak, amiben játszódik.

2022 az az év, amikor életemben a legtöbbet olvastam (konkrétan szokássá vált), és nem úgy tűnik, hogy 2023-ban is megszakad a lendület. Ha még sok jó könyvet szerzek, akkor az olvasás tényleg akkora élmény lesz, mint a videojátékok.

Küldemény Japánból

Ma megjött a rendelésem a CDJapantől, méghozzá a DIVE!! Blu-ray és egy Haikyuu!! kislemez.

SUPER BEAVER: Toppakou

Ez az ötödik Haikyuu!! kislemez a gyűjeményemben. A dal abból a szempontból különleges, hogy jó példája annak, hogy mennyire meg tud változni a véleményem egy dalról, ha jobban megismerem és meghallgatom. Emlékszem, amikor indult a Haikyuu!! TOP THE TOP 2. fele, és először meghallottam ezt a dalt, egyből azt gondoltam, hogy ez az eddigi legrosszabb Haikyuu!! opening. Olyan dallamtalan volt a zene, az énekből sem vettem ki semmit, csak értelmetlen erőfitogtatást érzékeltem az egész dalban. Aztán végül csak az lett, hogy elkezdtem egyre többet hallgatni a dalt (leginkább azért, mert Haikyuu!! betétdal), aminek az lett a vége, hogy ráéreztem az ízére és végül egészen megszerettem. Ma már nagyon jókat mosolygok a dalon (jó értelemben), Igazából a dal tényleg egy csapat indulója, himnusza is lehetne (ehhez képest a BURNOUT SYNDROMES: PHOENIX dala kapta meg azt a verziót, amire a Karasuno bevonul a stadionba). De megvan a helye ennek a dalnak is. A borítót viszont a mai napig nem értem. Szegény Kageyamát miért ábrázolják úgy, mint akit gyomorszájon vágtak? Hinata és Tsukishima egész menők.

A hátoldalon meg az Inarizaki néhány játékosa van.

Itt Miya Atsumu néz ki a legmenőbben, a másik kettő meg nagyon koncentrál. A DVD-n egyébként az opening videó van feliratok nélkül. Nem mindig engedik el magukat DVD tartalom terén, pedig videoklip is van a dalból, rákerülhetett volna az is a lemezre. Így gyakorlatilag az egész DVD tartalom másfél perc hosszú. Összességében nagyon jó, örülök, hogy megvan ez a kislemez is.

DIVE!! Blu-ray

Ezt a filmet láttam többször is és mindig nagyon tetszett. Ez a DIVE!! manga live action változata. Igazából én az animét is szeretem. Kicsit demonstratíve is, mert elég rossz az átlagértékelése: 6,08, és ugyan érteni vélem, hogy miért nem szeretik az emberek, de meggyőződésem, hogy messze nem annyira rossz, mint amilyennek gondolják. Azt gondolom, hogy azért annyira rossz az anime átlagértékelése, mert a sport relatív kevésszer jelenik meg. Ami érthető is, hiszen a műugrás csak egy néhány másodperces folyamat. Nem olyan, mint egy labdajáték, melyből egy meccset akár epizódokon át lehet húzni, hanem leugrik, megcsinálja a mozdulatot, ahogy tudja, és kész. Itt is megvan az, hogy halljuk a szereplők gondolatait, illetve látjuk az edzéseket, de az animében sok a párbeszéd, amit adott esetben szintén nehéz lehet követni. Meg az egyéb történések lehetnek érdektelenek. De nekem nagyon bejött, mert kicsit más akar lenni, mint a többi sportanime, kicsit komolyabb, de az az igazság, hogy a live action movie a maga 2 órájával az egész történetet lefedi hiányérzet nélkül.

A hátoldala többet elmond. Ez az első japán kiadású képhordozó kiadványom. Azt nem mondom, hogy ez rendszeressé válik, hogy most már DVD-ket Blu-rayeket is veszek Japánban, mert nem bánnak kesztyűs kézzel a DVD-k és Blu-rayek áraival. De ha megvetem a lábam itt Hollandiában és egyenesbe jövök anyagilag, fogok egy japán DVD-t és Blu-rayt rendelni.

Az az igazság, hogy nem számítottam arra, hogy extrák is lesznek a Blu-rayen, mivel csak a tokon látható borítóval promotálták a CDJapan oldalán a kiadványt.

Díszdobozos kiadvány, fotókönyvvel, több mint elégedett vagyok ezzel a Blu-rayjel. Ráadásul DVD is van a tokban, az extrák nagyrésze azon van. Ez azért nem hülyeség, mert a nyugati Blu-rayeken sem jellemző, hogy Full HD minőségűek az extrák, így egy külön lemezen több tartalom fér el. Olvasható is, hogy az extrák tartalma 70 perc a DVD-n. Holnap megnézem a filmet és az extrákat is.

És milyen képhordozókat vennék Japánból? A Waterboys a másik japán film, amelyik nagyon tetszett. Viszont ebből a DVD-t venném meg, mert az van eredeti borítóval. A másik, ami szintén prioritásban van az a Bakuten!! movie. Ebből a limitált kiadású Blu-rayt venném meg. Ez előrendelésben van, majd 2023. január 25-én fog megjelenni, konkrétan el is gondolkodtam azon, hogy ha össze tudom rá spórolni a pénzt, akkor megrendelem magamnak. Az animét nagyon szerettem, azt is láttam már kétszer. A movie meg valamiért nem érhető el sehol, se streaming oldalakon, se letöltésre. Úgyhogy ezt valószínűleg csak akkor fogom látni, ha megveszem. Nos, én mindent megteszek azért, hogy lássam. Addig is örömömet lelem ezen két kiadványban.

Régiségboltok Hollandiában

Tegnap elbicikliztem Wageningenben egy régiségbolt mellett, és mivel láttam ott CD-ket, DVD-ket is, ezért úgy döntöttem, hogy ma megnézem, hogy milyen üzlet is az pontosan. Sok mindent találtam ott, de mivel bizonyos dolgok ott túlzottan régiek, ezért nem nekem valók. Az újabbak sem feltétlen olyanok, hogy azt venném meg magamnak végleges használatra. Ahogy írtam, találtam ott CD-ket is, tényleg rengeteg volt, találtam is egyet, amit szívesen betudnék a gyűjteményembe.

Dido amolyan "korszakos" énekesnő volt számomra. Megvolt nekünk annak idején az első albuma, a No Angel, azt az albumot nagyon szerettem az érzelemdús dalok miatt. Aztán meglett nekünk a Life for Rent is, ami ugyan nem sikerült annyira erősre, mint a No Angel, de mivel szerettem, ahogy az énekesnő énekel, szívesen hallgattam ezt az albumot. Ezt a két albumot nagyon sokat hallgattam annak idején, nagyon szerettem. Meghatározó zene volt a 2002-2004 közötti korszakomnak. Mai fejjel "igényes INFP-zenének" hívom, amit Dido csinált és énekelt. A dalok szépen meg vannak írva, kifejezetten kellemes hallgatni a zenét, emellett Dido is úgy énekel, hogy lehet hallani az érzelmeket a hangjában, de egyáltalán nem játszik rá, nem kezd el tragikus, világvége hangulatban énekelni. Ettől válik hitelessé és szerethetővé az első két album. A későbbieket már sajnos egyáltalán nem hallottam.

Most néztem meg a Google térképen, több régiségbolt van Edében is. Holnap egyébként is terveztem átbiciklizni Edébe, útba ejtek egyet vagy kettőt. Mert Wageningenben van egy másik ilyen bolt is (Kringloopwinkel-nek hívják őket), ott több érdekességet is találtam, mert több olyan műszaki cikket is találtam ott, melyek a '90-es évekből maradtak vissza. Konkrétan eszembe jutott, hogy ilyen üzletekkel berendezhetnék magamnak itt Hollandiában is egy retro-szobát. Holnap szétnézek Edében, hogy ott mi a helyzet, és majd meglátom, hogy ott mi a kínálat.

Mostanában vásárolt kazetták

Ritkán találok bármi számomra értékeset a bolhapiacon, most sikerült, méghozzá egy ritkaságot: Thalia: Amor a la Mexicana albumát kazettán. Nem is akármennyiért, 200 forintért. Szeretem, amikor fogalma sincs az eladónak, hogy mit is ad el valójában, és hogy aki megvenné, az akár a többszörösét is kiadná érte. De az a lényeg, hogy megvan, és szerencsére teljesen rendben is van. Úgyhogy most már ez az album is megvan CD-n is és a kazettán is.

Úgyhogy szépen lassan kerülnek vissza a dél-amerikai sorozatok idejét visszaidéző albumok a gyűjteményembe (amik megvoltak régen).

Egyébként az utóbbi időkben rámentem a kazettákra. Annyira nem vagyok nagy Backstreet Boys rajongó, de a múlt héten megtaláltam két albumukat kazettán és megvettem ezeket is.

Vicces volt az eladó, mert nem előszörre vettem meg. Előtte 250 forintért adta a kazettáit, majd amikor megvettem volna, akkor 350 forintot kért értük. Az infláció a bolhapiacot sem kerüli el, de mivel 500 forinttal készültem, be kellett érje ennyivel. Most már nincs különsebb bajom a Backstreet Boys-szal, gyerekkoromban gyűlöltem őket. Egyszerűen mert azt az ideális férfiképet jelenítették meg előttem (külsőség és menőség terén), amilyen lenni akartam, de attól nagyon messze voltam. És hát erre nagyon féltékeny voltam, hogy ez másoknak megadatik, nekem meg nagyon nem. Azt meg magyarázzátok meg egy 9-10 éves gyereknek, hogyan manipulálja a tudatunkat a média és a fogyasztói társadalom. Talán mindig is megvolt ez: Ma már nyílt titok, hogy az Instagramot annak ellenére indították útjára, hogy tudták, hogy a tinédzserek kb. harmadánál depressziót fog okozni, de igazából a kiskorúaknál a "depresszió okozása" régi keletű dolog, csak mi másképp kaptuk meg. Végülis az, hogy megvettem a Backstreet Boys kazettákat, egyrészt szól annak, hogy már semmi nem maradt bennem a gyerekkori negatív érzésekből, másrészt inkább csak érdekesebb ennek fényében visszahallgatni ezt az albumot, harmadrészt már el tudom fogadni, hogy ez a '90-es évek populáris kultúrájának része.

Bár egyszer elemezném, hogy mi az oka annak, hogy az ilyen jellegű dalok annyira sikeresek voltak a lányok körében a '90-es években (mert nemcsak a sablonos válaszokra vagyok kíváncsi).

Az első album 2.000-es hallgatással

A mai nappal meglett az első olyan egylemezes album, mely elérte a 2.000-es meghallgatást, ez pedig az első Haikyuu!! OST album.

Az előtte lévő négy album mind 2 lemezes, a Slayers MEGUMIX 3. Valószínűleg a második Haikyuu!! album fogja követni, aztán szépen lassan a többi, hogy megérnek rá. Mindenesetre hatalmas teljesítmény ez az első Haikyuu!! albumtól, tessék követni a példáját!

Eheti szerzemények

Sikerült bővíteni a The Corrs gyűjteményemet, végre újra megvan az In Blue is kazettán. Ez volt legelső The Corrs kazetta, amit megvettem még 2004 őszén, amikor elkezdtem gyűjteni az együttes albumait. És most újra megvan, ráadásul bontatlanul. De nem őrzöm meg így, felbontom, mert azért használni is akarom. Nosztalgikus a borító, jó kazettán is nézni. Amúgy összességében jó album. Ahogy írtam korábban, ugyanarra a mainstream zenén alapul, amin a Talk on Corners, de egységesebbek a dalok, az In Blue inkább alkot egy egységes egészet. Így ez az album inkább hallgatható.

És a CD és a kazetta együtt.

Valamint megvan a két 7. Harry Potter film első kiadásban DVD-n.

Ezeket is kerestem már egy ideje, de mindig túlárazták, most végre megtaláltam elfogadható áron. És ezzel megvan az összes első kiadású díszdobozos Harry Potter DVD.

Mindegyik (legalább) duplalemezes, az utolsó triplalemezes. Ha harmadik lemezen valami extra film van, még nem láttam. Majd megnézem a tavaszi szünetben. A 6. film nem jelent meg díszdobozosan. Ezzel teljes a Harry Potter DVD-gyűjteményem. Szerintem más kiadásban (magyarul) nem fogom megvenni.