Akcentus nélkül beszélni idegen nyelvet

Mielőtt rátérek a témára, megmutatnám a ma elkészült videómat, a Super Mario Bros. 2 játékról.

Végigjátszottam teljesen a játékot, ehhez kicsivel több, mint másfél órára volt szükség. Ez is olyan, hogy volt rész, ahol eléggé rosszul mentem, de volt néhány bravúros menet is. Egyébként azon is elgondolkodtam, hogy lényegében azzal is átadhatok egyfajta értékrendet vagy iránymutatást, hogy lehet így is játszani. Tehát nem kell 100%-os tökéletességgel végigjátszani egy játékot vagy nem kell speedrunra vagy egyéb hardcore dolgokra törekedni, hogy kikerülhessen YouTube-ra, hanem elég, ha élvezzük a játékot. Mintha azokat képviselném, akiknek hobbijuk a játék, de nem hardcore játékosok. Az egyik német ismerősöm mondta is, hogy ő, aki szinte tökéletesre kiismerte a játékokat, neki pont azt érdekes nézni, hogy játszik az, aki nem annyira hardcore szinten játékos. És ez jól esett tőle. Egyébként többen igénylik tőlem, hogy játsszak Sonic játékkal. Lehetséges, van Sonic Mega Collection-ön GameCube-ra, úgyhogy szerintem bevállalom.

És a mai téma. Leszámítva a YouTube-os terveimet, egyébként is az a célom, hogy ne csak magas szinten beszéljek hollandul, hanem hogy jól beszéljem a nyelvet. Ez a lehetőség akkor gondolkodtatott el, amikor nyelvészeten a nyelv és az agy volt a téma, és itt tanultunk arról, hogyan sajátítja el a gyerek az anyanyelvét. Az önmagában érdekes volt, hogy nem utánzással tanulja meg, ahogy sokan gondolják. Ez már csak azért sem állja meg a helyét, mert a gyerek kb. 5 éves korában, amikor az első komolyabb mondatait mondja, akkor tökéletesen mondaná, ahogy a szüleitől hallja. De ez egy komplexebb folyamat. Valójában a tanulási folyamat része, hogy a gyerek hibásan beszél, "túlszabályozza" (ha jól emlékszem, így hívják) a mondatokat, tehát például nem alkalmazza az igeragozás kivételeit. A rendhagyó ragozású igéket is szabályosan ragozza. De a lényeg, hogy egy gyerek valójában olyan képességgel születik, hogy az összes nyelvet meg tudná tanulni tökéletesen. Gyakorlatilag bármelyik nyelvet meg tudná tökéletesre tanulni, csak ahogy elsajátítja az anyanyelvét, úgy merülnek feledésbe azok a képességek, amikre nincs szükség. Erre nagyon jó példa, hogy egy japán gyerek valójában tud különbséget tenni az L és az R betűk között, csak mivel a japán nyelvben a két betű ugyanaz, ezért ez a képesség feledésbe merül. És ez különben szintén ellentmond annak, hogy utánzással tanul a gyerek beszélni, ugyanis az a külföldi gyerek, aki már itt született Magyarországon (vagy néhány évesen került Magyarországra), az tökéletesen beszél magyarul, míg a szülei erős akcentussal. Ha utánozva tanulna a gyerek, akkor a szüleitől ugyanúgy az akcentusos beszédet tanulná meg.

Ez az egész elgondolkodtatott, hogy nem-e lehet ezeket az elfeledett képességeket visszaszerezni? Erre rá is kérdeztem a tanárnőnél, elmondása szerint nem. Azt mondta, hogy további kutatások folynak arról, hogyan sajátítja el a gyerek a nyelvet, és hogy miért tanul egy felnőtt nehezebben egy nyelvet. Azon az elven gondolkodtam el ezen, hogy ahogy egy ember valójában nem feledi el a múltban megélt lelki traumáit, csak elraktározódnak a tudattalanjában. Hasonlóképp gondoltam el, hogy nem-e beszélhetnék én is tökéletesen németül és hollandul, nem-e szerezhetem vissza azokat a képességeket, amik ezek szerint megvoltak bennem kisgyerekként. Tehát hangsúlytalan szótagokat kevésbé mondani, akár el is harapni, illetve a holland nyelvben a G és a CH betűket csúnyán, már-már hörögve mondani. De ahogy elgondolkodok azon, hogy milyen nehézségeim vannak a német nyelvnél, azt érzem, hogy van abban valami, hogy elfelejtődnek a nem használt képességek. Amikor a Radio Kölnt hallgatom, nagyon kell figyelnem, ha tényleg érteni is akarom, hogy mit mondanak. Konkrétan úgy, hogy szinte semmi mást nem csinálok. A magyar nyelvnél meg ugye nincs ilyen probléma. Most is írom ezeket a sorokat, miközben hallgatom az EuroSporton az Alpesi sí közvetítést, és értek minden egyes szót. Szerintem a következő módszer a helyes: Fogadjuk el, hogy tényleg elfelejtődnek a képességek, de tegyünk meg mindent azért, hogy amit csak lehet, szerezzünk vissza. Lehet, hogy tényleg lehet mindegyiket. Az alázat a fontos.

Sonic hőskorában

Tegnap este elővettem PC-n a Sonic Mega Collectiont, és játszottam az első Sonickal. Nagyon érdekes, mert ha egybevetem a Sega Master Systemes Sonickal, amivel anno annyit játszottam, teljesen más. Csak az nem tisztázott előttem, hogy miért ugyanaz a Sonic the Hegdehog a neve a Mega Drive-os és a Master Systemes verziónak, amikor a kettőnek nincs sok köze egymáshoz. Mert annak, ahogy utánanéztem, felismertem, hogy a Master Systemes verzióval játszottam, sőt, azt is láttam, hogy ugyanez a változat megjelent a handheld konzolok óriására, Game Gearre, ami fent van a Mega Collectionön. Lehet, hogy az a változat ismerősebb lenne?

Ismerkedtem, kóstolgattam az első Sonicot, ezzel a példánnyal még nem volt szerencsém. Tetszik, azt kell mondanom. Az irányítást úgy, ahogy sikerült megszokni, csak néha Sonicnak túl nagy erőt tulajdonítok, és azt hittem, hogy ha teljes erőből nekimegyek az ellenségnek, azzal ő már le van bántva, de csak akkor veszem észre, hogy ez nincs így, amikor velem történik mindaz. Akkor már jobban figyelek, és végülis sikerült eljutnom a 2. világba. Abban már csak reménykedni tudtam, hogy az 1. világban Dr. Robotnikot úgy kell megölni, ahogy a másik játékban, örömmel tapasztaltam, hogy igen. Így végülis nem volt nehéz dolgom. Egy kicsit taktikázni kellett az óriás golyó miatt, de ment. És eljutottam a 2. világba. Aztán itt az első pályán végleg meghaltam. Abban reménykedtem, hogy a 2. világ első pályáján kezdünk, de nem. Vissza a legelejére? Most mi van akkor, ha eljutok mondjuk az utolsó világig, és ott halok meg végleg? Merthogy 3 életet kapunk, és ha elvész mind, akkor van ez. Akkor kezdhetem a legelejéről? Ez már csak azért is elgondolkodtat, mert a játék megjelenésének idejében 1991-et írunk, ekkor volt voltak mentő játékok. Hogy most a MegaDrive kazettájába nem lehetett annyi memóriát csempészni, hogy mentsen, nem tudom, de azt azért megoldhatták volna, hogy adnak választási lehetőséget, hogy mondjuk “Continue”, vagy “Quit” és a Continue esetében ott folytathattuk volna, ahol végleg meghaltunk. Erre még a Super Mario Bros. 2 is képes volt. Szándékosan kerülgetem a NES-es Zeldákat, mert az egy külön történet. Nem tudom, nem vagyok otthon a Sega világában, de azért azt meg merem kockáztatni, hogy egy “Continue” nem öltött volna nagy memóriát magában. Vagy, a Mega Collectionbe belerakni egy mentési funkciót, ahogy a Super Mario All-Starsban van. Na mindegy, ennek majd még utánanézek, hogy ez hogy volt anno. Mindazonáltal szeretem a játékot. Azt kell mondjam, hogy tetszik. Majd a többit is kipróbálom.

Epilepsziaveszély a Zelda II-ben.

Miközben örömmámoromat éltem át annak ürügyén, hogy a Zelda II NES-en olyan, amilyennek szeretem, érdekes dologra lettem figyelmes. Amikor NES-en meghal Link, akkor piros-felér villanást láthatunk, míg GBA-n és VC-n csak egy piros kép alatt Link megfeketedett teste látható. Azon gondolkodom, hogy a NES idejében hányan kaphattak epilepsziás rohamot attól a képsortól. Aki esetleg nem tudja, sok ember hajlamos az epilepsziára, és ilyen nagyon gyors villanások rohamot válthatnak ki az emberben. Ezért tüntették el ezt a GBA és VC verziókban (meg gondolom a GC-s Collector's Editionben sem látható már). Megfogant bennem az a kérdés, hogy a '80-as évek végén hogy állt az orvostudomány? Akkoriban még nem tudhatták, hogy ezek a villanások problémát is okozhatnak? Egyébként van egy Pokémon rész az első sorozatból, amit betiltottak, mert volt benne egy 10 másodpercnyi villanás, és nagyon sok japánból epilepsziás rohamot váltott ki.

Egyébként nem kell megijedni. Aki nem hajlamos, vagy kigyógyult teljesen a betegségből, az csak annyit lát, mint én, hogy villan a képernyő, de semmilyen ingerületet nem vált ki az agyban (mivel agyi betegségről beszélünk).

Na de térjünk egy kicsivel vidámabb témára. Bár ne tették volna be Sonicot a Brawlba. Most nem lenne három PC játékom tőle. ^^'

Még nem telepítettem fel őket a gépre, még nem tudtam időt szakítani rá, de nemsokára megteszem, és kipróbálom őket.