Azért annyira nem álmatlan, mert aludtam 2 órát, de az inkább felületes volt, hogy azért mégis csak legyen valami, amúgy 0:45 óta ébren vagyok. Eltöltöttem otthon az időt, bár ahhoz nem volt már erőm, hogy pontosítsam Yonekura Chihiro: Seize the Days dalának romanizálását. Ugyanis ezek nem konkrétan az én munkáim, ennyire még nem tudok japánul. Úgy van, hogy fent van egy japán weboldalon a kanji dalszöveg, és ezt a Nihongo J-talk oldal segítségével romanizálom. Ezt javítgatom, ahol a ragozás külön van, ott egybe teszem, meghallgatom a dalt, hogy a jó olvasatot romanizálta. Egy kanjinak ugyanis több olvasata van, és gyakran előfordul, hogy egy dal esetében nem azt hozza be, amit énekelnek. És ez nem feltétlen a fordító hibája, az általában a legtöbbször használt olvasatot hozza be. Azt hiszem egy ALI PROJECT dal okán beszéltük Leeával a karaoke fórumon, hogy az énekesek sokszor a legritkábban használt, vagy legfurcsább olvasatot éneklik. Ezeket még ő is csak hallgatás után tudja romanizálni, pedig ő aztán igazán tudja a nyelvet.
Szóval nagyon szeretem ezt a dalt, és legyen átkozott a BEST OF CHIHIROX II album, ennyire még soha nem voltam az énekesnő hatása alatt. És maga a romaji szöveg megvan, csak itt most az a hiba, hogy több kanjit nem ismert fel, ezért azokat meghagyta. Majd pontosítani kell, és végighallgatni, hogy rendben van-e. Gondolkodtam azon, hogy megcsináljam-e a kfn-t belőle, de annyira éber akkor nem voltam. Próbáltam még visszaaludni, de sikertelen kísérlet után úgy döntöttem, hogy inkább Wii U-n játszok. Mario Kart 8 és Super Mario All-Stars. Most volt az első alkalom, amikor Grand Prix-n kipróbáltam a 200cc-t. Nem 60 pontos (maximális) eredménnyel, de csodák csodájára 1. helyen végeztem a Mushroom Cup-on. Ez már tényleg nagyon nehéz, okosan kell driftelni, mert nagyon gyorsak már a kocsik és motorok, és nagy ívben veszi be a kanyart. Az éles kanyarok esetében szinte esélytelen, hogy ne úgy vegyük be, hogy nem ütközünk falnak. Így a 48 pontos győzelem nagyon szép teljesítmény. A Super Mario All-Stars esetében meg akartam nézni, hogy mutat nagyobb méretű Full HD TV-n egy Super Nintendo játék. A fekete péntek keretében vettünk egy 32”-es Samsung Full HD (nem okos) TV-t. Nagyon szép a képe, a HD TV adások és a Wii U játékoknak csodálatos a képük. Csak a SNES játékok már nem annyira szépek, mert látszanak a pixelek, és ugyan nem veszi el a játékélményt, de érdekes nagyképernyőn látni a pixeleket. Szabad szemmel le lehet rajzolni Mariót, és a pályaelemeket akár Paintben is. Olyan sokat nem játszottam, inkább szemléltetésképp néztem meg. Meg azért az idő is haladt.
De azért érdekes volt, hogy értem el az 5.30-as vonatot. 4.45-kor indultam el, mert be akartam menni a Tescóba, ami 5 órakor nyit, akartam venni csokimikulást magamnak. Még korábban kinéztem magamnak egy Kinder csokimikulást, és elhatároztam, hogy 5-én hajnalban veszek magamnak egyet. De sajnos egy sem maradt belőle. Sokat vacilláltam, mert nagyon megfogyatkozott a csokimikulás-kínálat, de mindenképp akartam magamnak egyet. Miért is ne ünnepelhetném meg a mikulást magamnak 29 évesen is? De találtam 3 db. kis csokimikulás szettet, szintén kinder. Ár-érték arányában drágább, de hát egy évben egyszer van mikulás, miért is ne engedhetném meg magamnak? Megfogadtam magamban, hogy masszát soha nem veszek, nagyon kellemetlen íze van, és émelygős. Inkább megveszem a drágábbat, de tudom, hogy az jó. Szóval kifizettem, és elindultam a vasútállomás felé. Még mindig nagyon fel van dúlva a környéke, de az utolsó „simításokat” csinálják, állítólag jövő év elejére kész lesz a békéscsabai vasútállomás. Végülis látszik a vége, mert szép már így is, de még mindig sok munka van, és nehézkes a közlekedés a környéken. Bár siettem, végig figyeltem az időt, eleinte az volt, hogy van még idő, nem kell annyira sietni, később meg már éreztem, hogy szorít az idő, a végére meg már esélytelennek láttam, hogy elérem a vonatot. És annak ellenére, hogy kerülőt kell tenni, még éppen sikerült.
Szokás szerint tele volt a vonat, és ez csak megerősített azon döntésemben, hogy átszálljak Szolnokon. Egyrészt megnéztem, hogy annál a régi könyvesbódénál van-e régi Garfield magazin (1996. decemberi szám kerestetik), valamint reménykedtem abban, hogy a zónázó vonat, ami a Keletibe megy, az új, menő vonat lesz. Garfield ugyan nem volt, de menő vonaton utaztam. 8 órakor indult el, addig laptopon néztem Jóbarátokat, Garfield és barátait. Utána az új Csernus Imre könyvet olvastam. Jó volt, kényelmesen telt el az idő.
9.45 körül érkeztem meg Pestre. Szerencsére nem kellett sokat utazni, a Blaha Lujza téren a Művészeti Szintben volt az animepiac és a Pokémon találkozó. A belépő 800 forint volt, az egész rendezvény nem volt nagy helyen, mégis azt gondolom, hogy ahhoz képest meglepően sokan voltak. A vásáron néhányszor végigmentem, de igazából az animés cuccok már korántsem mozgatnak meg annyira, mint régebben. Néhány japán CD-t láttam, de egyáltalán nem az én stílusom voltak, úgyhogy nem is vettem semmit. A Pokémon találkozó egy külön nagyobb teremben volt, ami meglepett, hogy TV-k is ki voltak állítva, meg asztali konzolok. Super Nintendo, Nintendo 64, GameCube és Wii U. A SNES-ben Game Boy Player, benne Pokémon Blue, a N64-ben Pokémon Stadium 2, GC-ben pedig Pokémon Colosseum. A Wii U-s játékot nem ismertem fel. Én úgy le is parkoltam a Super Nintendónál, és nagyjából ott időztem egész nap. Persze azért megjelent néhány ismerős. Többek között Krisi, Ninty, Truner, Norbi, LL és persze bagszi. És ott volt még balko67, aki mellém telepedett le. Így lényegében együtt töltöttük az időt. Az volt jó, amikor Sparrow hozta a Nintendo 3DS-ét a Zelda Triforce Heroes-zal, és azzal játszottunk hárman. Nagyon jó kis kooperatív játék, jó volt összhangban dolgozni, és jót nevettünk egymás szerencsétlenkedésén, az ugyanis mindnyájunkra kihatással volt. Jelölt lett ez a játék a listámon. Be is adta a végén, hogy rámehetek eShop-ra, hogy megvehessem. Ravasz, nagyon ravasz. Amúgy hangulatos, a legjobb többjátékos Zelda, amivel eddig játszottam. És talán pont azért tetszik ennyire, mert összhangban kell dolgozni, és viccessé tette a játékot, hogy az egyikünk ballépése mindnyájunkra kihatással volt. Aztán jöttek mások, balko velük Smash Bros-ozott 3DS-en, én meg addig SNES-en nyomtam a Pokémon Blue-t.
Érdekes volt, mert először a srác neve POKÉCON volt, akit irányítottunk, viszont a rivális nevén kicsit megrökönyödtem. Nem írom ki, mert eléggé durva, de van tippem, hogy ki adta neki azt a nevet… Szóval elvoltam vele, nagyon tetszett. Aztán elmentem egyszer körbenézni, és amikor visszamentem, meglepve tapasztalom, hogy valaki resetet nyomott, ez a mentés törlődött, és az én ősrégi mentésem tért vissza. Ugyanis azt a Blue-t én adtam el bagszinak, azért nem tetszett, mert amerikai, és én csak európai játékot gyűjtök. Mindenesetre nosztalgiáztam egyet a régi mentésemmel. 40-es szintű Blastoise, 16-os szintű Bellsprout, 6-os szintű Caterpie és 5-ös szintű Pidgey volt, ha jól emlékszem. Igen, abban az időben még egy Pokémonra fókuszáltam, ahogy írtam erről régebben, aztán rájöttem, hogy ez nagy hiba volt. De a játékot most is nagyon szeretem, és alig várom, hogy megjelenjen jövő február végén Nintendo 3DS Virtual Console-ra, megveszem mind a három változatot (ha nem lesz extrém drága, akkor egyszerre).
Aztán nézelődtem, meg amikor nem volt kajám, akkor lementem a közeli SPAR-ba. Kíváncsi voltam, hogy itt kapható-e az a Kinder csokimikulás, amit annyira kerestem, és bizony volt… Vacilláltam rajta egy kicsit, de aztán ezzel is úgy voltam, hogy csak egyszer van ezen a világon 2015. december 5-e, holnap mikulás, rúgjunk ki a hámból. Enyém lett. Készültem lelkiekben erre a napra, mert eredetileg én javasoltam bagszinak, hogy a következő Nintendo találkozók legyenek október 3-án és december 5-én. Bár a Nintendo találkozók elmaradtak, de a Pokémon találkozók erre a napra, és ha számított a javaslatom, akkor hálás vagyok bagszinak, hogy figyelembe vette a kérésemet. Szóval csokimikulás-özön ezen a csodaszép mikulás előtti napon. Az egyik kis mikulást odaadtam bagszinak apróságként, tegnap volt a névnapja. Amúgy a rendezvény szervezettebb és komolyabb volt, volt bajnokság, TCG verseny, kvíz. Azt sajnálom, hogy a tervezett előadás elmaradt, de sajnos azt már nem sikerült összeállítania bagszinak. Az azért szép lett volna, hogy 50. Pokémon találkozó és a Bagszipoke weboldal 15 éves, és ennek alkalmából tart egy előadást. A Pokémon Origins viszont furcsa volt. Erre csinált magyar feliratot. Kicsit zanzásítva ez az eredeti Pokémon kezdeti történetek felújítva, más karakterekkel, úgy is mint Red és Blue. Brock nagyon furcsán nézett ki, és a rakéta csapatot sem Jessie és James alkották, hanem mezei rakéták. Érdekes volt, kicsit lelketlennek tűnt, de érdemes volt megnézni. Meg sok Pokémon videoklip, AMV, úgyhogy nem unatkoztunk. Természetesen Matsumoto Rica is megszólalt. Jól éreztem magam, jó volt minden, érdemes volt belefektetni a munkát.
Volt egy vicces momentum, amikor megismerkedtem egy testvérpárossal, odaült mellénk egy ázsiai fiú és lány, játszottak a Pokémon Blue-val és nagyban gondolkodtunk, hogy vajon milyen nyelven beszélhettek. Nem ismertem fel szavakat, ezért nem gondoltam, hogy japán lenne. Nem is szaggatott, tehát nem is kínai, nem is „franciásan” szaggatott, ezért nem is vietnami, csak koreai lehet, mert ők azok, akik még folyamatosan beszélnek. A vicc az volt, hogy az egyik srác letöltötte a telefonjára a Google Translate alkalmazást, és elindította a beszédfelismerést, azt beszéltük, hogy ha szolidan melléjük tartom, akkor hátha kiderül, milyen nyelven beszéltek. Volt mindenféle zaj, meg azért tudtam én is, hol a határ, ezért nem jártunk sikerrel, de jól szórakoztunk az eseten. Aztán tombolasorsolás, és részemről vége is, mert a 18.10-es vonattal azért szeretnék hazajutni. Sikerült is elérni. Itt az 1997-es Játék határok nélkül 2. elődöntőjét néztem meg. Aztán haza is értem. Nagyon jó volt ez a nap, az utóbbi időkben több nehézség is ért, ami miatt nem voltam lelkes a találkozó miatt, a végeredmény annyival jobb lett.
Készült néhány kép, azok itt tekinthetők meg.