Ahogy írtam régebben is, régi szokásom seiyuu vagy opening / ending előadója által választani egy-egy animét. Elég sok olyan anime van, amit csak azért néztem meg, mert vagy Hayashibara Megumi szinkronizál benne, vagy Okui Masami énekli az openinget vagy az endinget. Ez nem feltétlen jó módszer, mert így bele lehet futni olyan szemetekbe, mint a Kore ga Watashi no Goshuji-sama, vagy a Kanokon. Ugyanakkor ott a másik véglet is, amikor ily módon ismerek meg olyan gyöngyszemeket, mint a RAY the Animation vagy a BLUE DROP ~Tenshitachi no Gikyoku~.
- Kageyama Tobio seiyuu-ja Ishikawa Kaito a Zankyou no Terror-ban Nine hangját adja. Kageyama mezszáma a 9-es.
- Yamaguchi Tadashi seiyuu-ja Saitou Souma, aki a Zankyou no Terror-ban Twelve hangját adja. Yamaguchi mezszáma 12-es.
És itt még nincs vége a két anime közti hasonlóságnak:
- A Zankyou no Terror openingjének előadója az a Ozaki Yuuki, aki a Galileo Galilei tagjaként a Haikyuu!! második évadának endingjét énekelte.
- A Zankyou no Terror opening és ending videójának animációjában varjú repül. Haikyuu!! -> Karasuno -> varjú
Ha már ennyi összeköttetés van a két anime között, felmerült bennem a kérdés, amit a L'art Pour L'art Társulatból Margit kérdezett: "Pityu, szerinted most kössek vagy varrjak?" Bocsánat a gyenge viccért. Hát ennyi rejtett kapcsolat után az a minimum, hogy megnézzem a Zankyou no Terror-t, és hogy mekkora gyöngyszemet fogok nézni, azt nem gondoltam volna.
Tartottam egyébként az animétől, alapvetően nem szeretem a sötét hangulatú, krimiket, ahol a szereplők valamilyen negatív céltól vezérelve válnak bűnözővé. De úgy vagyok a Zankyou no Terror-ral, hogy nem igazi Haikyuu!! rajongó az, aki ennyi kapcsolat után nem nézi meg azt. Rendkívül érdekes anime, az igazat megvallva kicsit meg kellett erőltessem magam, hogy ne hagyjam félbe a sötét szín- és hangulatvilág miatt. Ebben sokat segített az, hogy az 1. részt nézve egyből az volt a gondolatom Nine-ról és Twelve-ről, hogy van okuk a terrorcselekményekre. Nincs feltétlen gyilkos-tekintetük. Ez nézette velem az animét. Persze kiderült a valódi szándékuk, a 9. rész nagyon szép lett.
Hogy visszatérjünk a seiyuu-i hasonlóságra, az elején kifejezetten ijesző volt hallani Nine-t és Twelve-et, mert annyira nem tudtam elvonatkoztatni a Haikyuu!! játékosaitól, hogy nem egyszer volt olyan érzésem, mintha Kageyama és Yamaguchi követnék el a terrorcselekményeket. De inkább csak az elején volt szokatlan, utána már szét tudtam választani fejben a két animét és a szereplőket. És meg is éri, mert nemcsak arról van szó, hogy kiderül a valódi szándékuk, hanem az a jellemfejlődés is, amin keresztül megy a két szereplő. Ehhez nagyban hozzájárul, Lisa is, akit az első részben ment ki Twelve abból az épületből, melyet felrobbantani készültek.
SPOILER
Bár úgy tudom, hogy a lány esetét hívják Stockholm-szindrómának, hiszen mivel megtudta, hogy a fiúk terrorcselekményre készülnek, ezáltal nem engedik el csak úgy. Konkrétan nem tartják fogságban, de megfenyegetik, hogy bármi rosszat csinál, megölik, épp elég érzelmi fogság. Lisa többször kétségbe esik, mégis a fiúk mellett marad. Ha a terrorcselekményekben nem is, de azzal a fiúk segítségére lesz, hogy mellettük marad. Persze, nagyon nincs is más választása, de érdekes volt látni, hogy nem is megkedveli a fiúkat, hanem szerelembe is esik Twelve-be. És ami a legfurcsább, hogy ez a szerelem viszonzásra talál. Joggal jöhet a kérdés, hogy mennyire reflektál a valóságra az, ha egy terrorista szerelembe esik, és képes ugyanúgy szeretni, mint bárki. Hát, legkevésbé sem, de ez is legalább ennyire árulkodik arról, hogy mennyire nem terroristák a főszereplők. De akkor kik?
A 9. részben mesélik el a fiúk múltját, igazság szerint nem is emlékszem pontosan. A lényege a dolog, hogy árvák, egy kutatócsoporthoz kerültek. Arra nem emlékszem pontosan, hogy ők is hozták létre őket, vagy oda kerültek. Mert hogy nincs nevük, csak számuk. Emiatt tippelem inkább azt, hogy létre lettek hozva. De nemcsak ők voltak ott jelen, több gyereket számmal ellátva, őket konkrétan terroristáknak nevelték. Közülük Nine és Twelve tudott megszökni, és hát sejthető, hogy miket fognak tenni kint. Ami a legérdekesebb, hogy nem azért követnek el terrorcselekményeket, mert erre képezték ki őket miatt, hanem hogy jobbá tegyék a világot azáltal, hogy megölik azokat, akik erre képeznek ki gyerekeket. Rezonál a Death Note-ra... Fel is veti a morális kérdést, hogy szabad-e ítélkezni mások felett. De nem véletlen, bizonyos épületek, szervezetek ellen hajtanak végre terrorcselekményeket. És az a kiírás, "VON". Nem, az nem német előljáró szó, hanem az izlandiul van. Jelentése pedig nem más, mint "remény". Ez óriási csattanó a mangakától, mert joggal gondolhatjuk, hogy a japánok germán-imádata jelenik meg az animében, de nem. Effektíve a két főszereplő neve "Neun" és "Zwölf" lenne ha erről lenne szó.
Ha már a szereplőket jellemezzük, számomra sokkal ijsztőbb volt a lány, Five jelenléte, aki szintén onnan jött, ahonnan a fiúk, ennek okán szintén terrorista. Csak az ő megjelenése kisugárzása sokkal gonoszabb, ő tényleg önös érdekből akar gyilkolni. Először is elrabolja Lisát, meg akarja ölni őt. Miért? Puszta féltékenységből, szerelmes az egyik fiúba. És mégis mit keres egy ilyen lány köztük? És mivel teljesen más érdekek vezérlik, ezért nála ügyeltek arra, hogy tényleg gonosznak tűnjön a néző szemében. Sikerült is. Nagyon hatásos a megjelenítése. Ugyanakkor lehet látni rajta is a belső vívódást, de akkor érzékenyül el igazán, amikor meglátja Nine-t. Innestől nem nehéz kitalálni, hogy ő a szíve választottja.
Szerelem ide vagy oda, nem sajnáltam a lányt, amikor a 10. részben mintegy megbánva a bűnét, öngyilkos lesz. A fiúkat sokkal inkább, amikor az amerikai kormány megöli őket. Egy újabb bizonyíték arra, hogy miért gyűlöletes az amerikai állam. A fiúk mondjuk szerintem azért is hagyták, mert lélekben úgy érezhették, hogy megérdemlik ezt a büntetést a tetteik miatt. De ez azon ritka alkalmak egyike, amikor lehet a bűnözőkkel azonosulni, és egy kicsit sajnálni őket, amikor megbűnhődnek a tetteik miatt.
SPOILER VÉGE
A zene is első osztályú alkotás. Mind az opening, mind az ending kiválóan visszaadja az anime komor hangulatát, és segítenek megérteni a főszereplők szándékait. Az opening előadója Ozaki Yuuki, aki a Galileo Galilei együttes énekese. A dal címe Trigger. Elgondolkodik az élet értelmén. Hihetetlen, mennyi érzelem van az énekes hangjában. És olyan szépen énekel, hogy teljességgel elmerülök a dalban, amikor hallgatom. Szinte meditálni lehetne rajta. Különben már a Haikyuu!! alatt is felfigyeltem az együttesre és az énekesre. Azt hallottam, hogy a Climber szakmailag egy kiváló dal, ami tökéletesen meg van írva. A dallamvilág, a hangszerelés kiváló munka, ahogy az énekes is nagyon jól énekli a dalt. Csak egy baj van vele: A hangulata nem tükrözi a Haikyuu!! feelinget. Ezért nem értem, miért lett egy ilyen dal egy sportanime endingje. Mert ha nem is feltétlen melankólikus, de mintha elmélkedne az élet nehézségein. De egy ilyen jellegű dal, ami ráadásul mérföldekkel jobb is lett, mint amilyen a Zankyou no Terror openingje, kiváló alkotás. És élmény minden egyes pillanatát hallgatni. Hasonlóképpen magas színvonalú az ending, mely Aimer: Dareka, Umi wo dala lett. Még most is libabőrös leszek, ha eszembe jut az énekesnő hangja. Gyönyörű hangszíne van, és olyan csodálatosan énekli ki az érzelmeit. Ez is az élet nehézségeiről szól, de inkább azokról az emberekről szól, akik feladták az életüket, és elmerültek a tenger mélyében. Ők azok, akikről el lehet mondani, hogy biológiailag élnek, de lélekben halottak. A dal amúgy terrorista lány, Five érzelmeit reprezentálja. Ő az, akit már nem tudtam sajnálni a tettei miatt, és ahogy végezte, mert az volt a gondolatom róla, hogy lélekben már meghalt. Meg hát a szándék... Ennek ellenére azt gondolom, hogy a dal kiválóan visszaadja a lány érzéseit. És szólt egy háttérzene a 9. részben. Az annyira gyönyörű volt, hogy el is sírtam magam rajta.
Alapvetően nem vagyok a krimi híve, és a sötét és fakó színek nagyon jól érzékeltetik a mondanivaló súlyát. Ezek mind negatív pont nálam, és ennek ellenére 10 pontra értékeltem az animét, az azért jelzi, hogy egy olyan mesterműről van szó, mely még azoknak is kiváló választás, akik nem a műfaj hívei.
