A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hetalia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hetalia. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. augusztus 11., szombat

Hetalia 1 manga

Érdemes figyelni a moly.hu-n a hiányzó mangákat, mert olykor nagy ritkaságokat lehet beszerezni. Még a múlt héten láttam, hogy valaki kitett Hetalia 1 mangát, és speciel Békés megyében van, úgyhogy le is csaptam rá. Nagyon olcsón adta (ahhoz képest, hogy a legendák szerint mennyire drága), 1.400 forint volt. Meg is beszéltük mára a találkozót Békéscsabán a Tesco előtt, és meglett.

Megörültem neki, mert már a kiadónak sincs belőle. A MondoConon szoktak kint lenni, rákérdeztem, és már ők is rég nem látták. Elmondásuk szerint, ha kikerül eladásra, az is 5.000 forintért. Ennek inkább legenda-szaga van, mert azért a moly.hu-nál 2.000 forintért is lehet venni most, úgyhogy nem annyira vészesen drága, de az biztos, hogy tényleg kevés van belőle.

Épp csak beleolvastam a mangába, de már ez is élmény volt. Az Axis Power animét végignéztem, és nagyon bírtam a poénját. Szeretem az ilyen debil vicceket, ahol az egyik szereplő nagyon hülye szituációba kerül, és arra hogy reagál. Lényegében ilyen a Hetalia is, amely valódi történetet nem hivatott elmesélni, csupán rövid... mondjuk szösszeneteknek, melyek sokkal inkább az adott ország (melyet egy karakter játszik el) sztereotípiáját mutatják be, sokszor olyan környezetben vagy szituációban, mely az adott országra jellemző. Az animéből számomra az egyik legemlékezetesebb jelenet az volt, amikor Kína átadja Japánnak az írását, de az alakítgat rajta. Majd amikor Kína észreveszi, ráordít Japánra, hogy "DE NE ÍRJ HOZZÁ BETŰKET!!!". Na de kérlek, kedves Kína! Hiraganák és Katakanák nélkül nem japán nyelv a japán nyelv. Meg sok az utalás történelmi eseményekre, már a mangának elején is lehet olvasni néhány vicces jelenetet. De épp elég utalás a történelmi eseményekre, hogy Ausztria és Magyarország házasok, ez utalás az Osztrák-Magyar Monarchiára. Persze senki ne történelemkönyvként használja ezt a mangát, hiszen sokszor erősen görbe tükröt állít az adott történelmi esemény elé is, nemhogy az elé az ország elé, amely annak szereplóje volt.

Azt ugyan értem, hogy Olaszország miért ilyen teljesen laza, csak a tésztán jár az esze, mindent leszarok gondolkodású, mert az olaszok alapvetően tényleg ilyenek, amit furcsálltam, hogy épp Észak-Olaszország. Jellemben pont ők a jobbak, ott a hegyvidéki részeknél, Dél-Tirol egyébként is nagyon szép hely. Inkább a déli rész, ahol tényleg lazák az emberek. A tengerpartnál, ahol az éghajlat is melegebb, ott tényleg lazább az emberek gondolkodása. Nem beszélve a híres olasz temperamentumról, mely néha viccessé teszi őket. Legalább ennyire viccwa Olaszország is a Hetaliában.

Ajánlott mindenkinek a manga, aki szereti a debil történeteket, illetve ahol a valóság elé görbe tükröt állítanak, én szerettem az animét is, a manga is úgy néz ki, hogy 10/10-es lesz, mert aminek készítették (vígjáték, paródia, komédia), annak tökéletes. Így megvan mind a három kötet, mely megjelent magyarul.

2018. január 21., vasárnap

Anime DVD és manga gyűjteményképek

Hamár hosszú idő után vettem mangát magamnak, és ki is tettem a képet arról, hogy milyenek vannak, úgy döntöttem, hogy szánok egy postot arra, hogy megmutassam, mik vannak, és hogy mik hiányoznak. A manga kép ismétlés.

A képből is látszik, hogy régen vettem mangákat, hiszen tele vagyok régi sorozatokkal, a Mangafanosok meg félbe vannak hagyva. Nem beszélve a Fumax kiadó mangáiról, amelyekből igencsak hiányt szenvedek. Annak örülök, hogy a Mangattack mangái mind megvannak, úgy tudom, hogy a kiadó már meg is szűnt, és nem nagyon lehet kapni a mangáikat. Ellenben a Hetalia 1 manga nagyon hiányzik. Régóta megvan a második és a harmadik, de azokba még nem kezdtem bele, mert gondolom, folytatásosak, és az elsőtől akartam elkezdeni az oldasást. Úgyhogy azóta is olvasatlanul állnak a polcon, ezen pedig gyorsan változtatnék, mert a Hetaliát animében nagyon bírtam, tehát:

!!! HETALIA 1 MANGA KERESTETIK !!!

Lehetőleg barátságos áron. Tehát olyantól vennék, aki nem használja ki, hogy ennyire ritka lett, és csillagászati áron adná el, mert különben csillagászati jelenségeket láttatok vele.

És vannak képek anime DVD gyűjteményről is:

Igen, ezeket sokkal aktívabban vettem, mivel sokkal aktívabban néztem animéket, mint olvastam mangákat. És szívesen néztem őket eredetiben. Így van ez manapság is. Ezekből szinte az összes megvan, szinte csak a Mirax kiadó által kiadott anime DVD-k, valamint a díszdobozos kiadások közül hiányzik sok. A Klub Publishing által kiadott díszdobozos anime DVD-k kb. annyira beszerezhetetlenek, mint a Hetalia 1 manga. A MangaFanosokat is már nagyon nehéz beszerezni, de még épp fellelhető.

Jobb oldalt látható képen, hogy mik vannak meg, a hiányzókat listázom:

  • Full Metal Panic? Fumoffu
  • Cowboy Bebop (Csillagközi fejvadászok)
  • Bleach 1
  • Bleach 2
  • Death Note 1
  • Death Note 2

És így hirtelen nem is jut eszembe több. Miyazaki Hayao filmjein is gondolkodom, azokat még lehet kapni boltokban, lehet, hogy azokat is be fogom szerezni. Az igazat megvallva annyira nem az én világom az a kifejezésmód, ahogy Miyazaki-san kifejezi magát a műveiben, ezért nem foglalkoztam velük komolyan. De el tudom fogadni, hogy népszerű, mert látom és érzékelem, hogy vannak gondolatai a világról, és azokat progresszíven tudja átadni, csak a kifejezésmóddal nem tudok azonosulni. De ha elkezdem újra venni őket, és nézni fogom, akkor lehet, hogy másképp fogom látni, hiszen azóta teltek el évek, és esélyt mindenképp megérdemel.

És ha már anime DVD-k, mangák, akkor összegeztem magamban az AnimeStars és Mondo magazinokat, ezeket is folyamatosan vettem. Arra emlékeztem, hogy az AnimeStars esetében naprakész voltam, volt is olyan gondolatom, hogy megvettem az összeset, de a biztonság kedvéért átnéztem, és tényleg megvan az összes, a különszámokkal együtt.

Az viszont meglepett, hogy a Mondo magazin mennyire hiányos, ahogy átnéztem őket. Listázom ezek közül is a hiányzó számokat:

2007: 10, 11, 12
2008: 3, 4, 8, 9
2009: 1, 2, 4, 5, 7
2010: 9
2011: 1, 2, 11
2012: 2, 3, 4, 6, 8, 9, 10, 11, 12
2013: 1, 2, 3, 4, 5, 6
2014: 1, 2, 3, 4, 5, 6
2015: 1, 2, 3, 4, 5, 6
2016: 5
2017: 4, 5

Hát ennyi lenne. Hiányzó számok, kötetek, DVD-k beszerzésében segítséget örömmel veszek.

2018. január 16., kedd

MondoCon 2018. tél

Az idei első MondoCon most nem áprilisban volt (lesz), hanem múlt szombaton volt. Ott tudtam meg, hogy eredetileg most is Animekarácsonyt akartak, de nem volt decemberre időpont, ezért januárra hirdettek meg egy téli MondoCont. Kissé ambivalenssé kezd válni számomra a MondoCon, mert a régi hangulatot annyira már nem érzem (korral jár), de mindig, amikor megismerek egy dalt, meg hallgatok, az hoz lázba, hogy de jó lesz azt elénekelni a nyilvánosság előtt, és átadni annak a dalnak a hangulatát. Mára konkrétan két ilyen dal volt, valójában több, de azokból még nincs kfn, úgyhogy tavaszra is hagyok magamnak egy kis "lázat". :) Már ha a dal iránti láz megmarad akkorra is. Az a rossz, és részint ezért nem szeretek túl sokat gyakorolni, mert félek, hogy ha túl sokat hallgatom a dalt, akkor unalmassá válik. Úgyhogy csak óvatosan.

Jó innen Pestről járni rendezvényekre, mert akkor nincs reggeli vonatozás Békéscsabáról. Elég volt 9-kor elindulni, elsétáltam a 151-es buszhoz, azzal mentem el Kőbánya alsóig. Aztán a 3-as villamossal akartam továbbmenni, de az pont előttem ment el, újabb 10 percet meg nem akartam várni, ezért gyalog indultam el az Ónodi utcáig, onnan pedig Kőbánya felsőn át a Hungexpóig. Szinte azonnal, ahogy átértem a járdára, láttam a 28A villamost, de már elmenőben, és már későn esett le, hogy nemcsak a hármas villamos visz arra két megállót. Úgyhogy maradt a gyaloglás. Elértem, és a második emeleten egyből összefutottam bagszival. Hát úgy néz ki, csak megtört, és eljött a MondoCon-ra. Minden bizonnyal nagyon tetszett neki, amit látott. A karaoke teremben meg úgy néz ki, semmiről nem maradtam le, mert a karaoke teremben pont az első énekelt. Láthatóan kevesebben voltak most. Január, vizsgaidőszak, egy napos buli, és a többi. Ismerősök közül sem volt jelen mindenki. Waka jelezte, hogy most nem fog jönni, meg Superion sem lesz jelen. De ott volt 8, John, Miroku, Mai, Mazsibazsi, ToumeiNi meg a szervezők is hiánytalanul: Leea, Mystra, Tsuki, Nefu, és akiket nem ismerek annyira úgyhogy a hangulat rendben volt.

Ahogy írtam, megismertem néhány olyan dalt az elmúlt napokban, amik annyira megtetszettek, hogy na mondom, ezeket élmény lesz elénekelni. Az egyik ilyen a ClassicaLoid anime egyik endingje, a How to Win! ~Toccata to Fugue Yori~. Ez a 12. rész endingje, amikor Bach helyreteszi a többi zeneszerzőt. Azonnal megszerettem ezt a számot, rengeteget hallgattam, és pár nap alatt meg tudtam úgy tanulni, hogy el is tudtam énekelni. Hogy maga az anime, és az, hogy a különböző endingekhez (minden egyes résznek különböző endingje van) felhasználták a jól ismert és közkedvelt komolyzenei darabokat, hogy ezek mennyire számítanak kultúrbűnözésnek, és hogy megbocsájthatók-e, arról majd egy későbbi postban fogok elmélkedni. Pont a MondoCon előtti estén láttam a 17. részt, ami eléggé idióta volt. Az volt az, amikor a mandarintól a néhány szereplő feje leesett, és virágok nőttek a helyükre. Nagyon bíztam abban, hogy ez csak egyszeres kisiklás volt, de aztán, amikor láttam, hogy a 18., és a tegnap látott 19. rész is ennyire idétlen volt, kezdek kiábrándulni az animéből. Pont azért szerettem meg nagyon, mert tele van jó értelemben vett debil poénokkal, amikre kifejezetten vevő vagyok, és nagyokat tudok rajtuk nevetni, de a 17. résztől mintha egy fonalat vágtak volna el. Az egész átment ilyen rossz értelemben vett idiótaságba. Olyan gondolatom is volt, hogy megadom neki a 10 pontot, mert humor tekintetében nagyon teljesít, de a 9-es erősen a 8-as felé hajlik lefelé. Csak nehogy túlzottan kihajoljon.

A második dal, amit nemrég ismertem meg, tudtam, hogy nagyon necces lesz, de annyira tetszett, hogy elő akartam adni. Előző nap megpróbáltam elénekelni, de sehogy nem találtam a magas hangokat. A Yu-Gi-Oh! GX anime negyedik openingjéről beszélek, mely a Precious Time, Glory Days címet kapta. Előadója pedig a Psychic Lover, akiket a Vanguard Fight! dallal ismertem meg. Az a dal túl egyszerű, egyáltalán nem tetszik, mégis az volt a gondolatom, hallva az énekest, hogy sokkal többre képes annál, mint amit ott előadott. Elővettem az albumaikat, és volt néhány olyan daluk, ahol ezt bizonyította. Az egyik ilyen a Yu-Gi-Oh! OP kislemez, melynek B-side track-je is hihetetlen jóra sikeredett. Megcsinálom belőle, és el fogom énekelni tavasszal. Élesben még nem próbáltam, de el tudom képzelni, hogy az sikerüljön. Egyébként a Psychic Lover énekese egy elvesztegetett lehetőség, mert hallok érzelmeket a hangjában. El tudom képzelni róla, hogy lassú balladákat mély érzelemmel, hitelesen énekeljen el. A dal sajnos élesben sem ment, de megpróbáltam. Azt már kb. 2 éve észrevettem magamon, hogy amikor elérem azokat a magas hangtartományokat, amiket régebben gond nélkül ki tudtam énekelni, mintha valami rezgést éreznék a torkomban, ami ingerli, és utána nem tudok jól énekelni. Szerintem ez annak a következménye, hogy nincs képezve a hangom, és elvesztettem annak a képességét, hogy jól képezzem az igazán magas hangokat. Sokszor erőből megyek rá, és szerintem az a bizonyos rezgés, ami megterheli a torkomat, ennek az eredménye. Kell valaki, aki segít kiénekelni jól a magas hangokat, és akár kiterjeszteni a tartományt, ha lehetséges. De azért itt jön ki az, hogy az első hallásra egyszerű shounen dalok is mennyire nehezek hangtechnikailag, és az, hogy ebből a szempontból ilyen komoly dalokat írnak egy olyan animéhez, amit ugyan sokan néznek, de a zenéjüket egyáltalán nem veszik komolyan, az legalább annyira elvesztegetett lehetőség, mint amikor egy énekes képességében és zenei stílusban pályát téveszt.

Újdonságot találtak ki a karaokésok, aminek kivitelezését sokáig nem tudtam értelmezni. Dalcsata néven tették ismertté, csak amikor megtudtam, hogy ennek a japán neve "Uta Gassen", akkor döbbentem rá, hogy mi is ez. Van egy Ranma 1/2 OVA, aminek címe Nettou Uta Gassen, azt láttam, ott volt ilyen dalcsata, az érdekes volt. Ennek az a lényege, hogy a jelentkezőket sorsolással két csoportra osztják, piros és fehér csapatra. Ki kell választani mindkét csapatnak 3-3 dalt, felosztani, hogy melyiket kik éneklik (nem kell egy dalban minden egyes tagnak részt venni), és a csapatok felváltva éneklik fel a dalokat. Kalapból húztuk ki, hogy piros vagy fehér csoport tagjai leszünk-e. A fehérbe kerültem, és ahogy elnéztem a többieket, és egymást, nem áltattuk magunkat. Tudtuk, hogy a piros csapatban összességében jobb hangú versenyzők voltak, ráadásul a három dalt is nehezebben találtuk ki, és annak felosztásában is vita volt, hogy ki melyiket énekelje. De meglett végül. Én két dalban vettem részt. Az egyik a Slayers: Give a reason dala volt, a másik meg a Full Metal Panic! tomorrow. Igazság szerint a harmadik dalra nem emlékszem, hogy melyik volt, de talán a Suzumiya Haruhi no Yuuutsu egyik karakter dala. Igen, abban nem kérek részvételt. Inkább a két klasszikus dalt erősítettem. Azt mondtam a többieknek,  hogy mi két dologgal tudunk javítani. Ha átéléssel éneklünk, és átadjuk a dal hangulatát. Ebben annyira rosszak nem voltunk. De az eredményhirdetés számomra kellemetlen volt. Közönségszavazás volt, kiálltunk, és olyan volt, hogy a csapattagoknak elő kellett lépni, és a közönség kézfeltartással szavazott. Ez olyan volt nekem, mintha ki lettünk volna állítva, hogy ha tetszünk, akkor szavazzatok ránk. 79-35 arányban nyert a másik csapat. Azt gondolom, hogy azért valamit sikerült kihozni a dologból.

Kavarodás azért is volt, mert rögtön ezután jött a zene tippmix, és voltak, akik nem tudták, hogy mire is kell szavazni, de ha már kell, akkor szavaznak. A zene tippmixen részt vettem, és mivel nemigen vagyok jártas a 2017-es animékben, valamint nem rajongok a vocaloidokért, ezért igencsak nehéz volt számomra. Egyetlen egy dalt tudtam, az pedig a GARO -VANISHING LINE- endingje, amit Okui Masami énekelt, hát persze, hogy tudom azt. A Super Lovers 2 volt a listában, amit láttam, meg a MARGINAL#4 KISS kara Tsukuru Big Bang-et, reméltem, hogy bekerülnek ezek is, de sajnos nem. Így az elérhető 52,5 pontból 1 pont a biztos, a többi meg szerencse kérdése. A zenekvízen hallható egyéb zenék közül igazán nem maradt meg egyik sem.

És ha már Okui Masami, az egyik dalát is el akartam énekelni az egyik tavalyi kislemezéről. Úgy döntöttem, hogy lassúra veszem a ritmust, és az Ano Koro no Boku to Ima no Boku című dalt fogom énekelni tőle. Szeretem ezt a számot, kellemes, vidám, lassú dalt. Jó is volt énekelni, de utána körbementem szétnézni. A konzolrészleg most viszonylag szegényes volt. Se XBOX, se PlayStation. Jó eséllyel nem akartak 1 napra kijönni, így most inkább a PC-k, MMORPG-k és retro konzolok voltak. Amikor voltak a japán, koreai zenei videók, akkor ültem le a retro gépekhez. Nintendo 64-en játszottam Mario Kart 64-et, majd amikor felszabadult a Nintendo GameCube, átültem játszani a Mario Kart: Double Dash!!-sal. El is telt az idő. Meg az árusoknál is szétnéztem. Eszembe jutott a Hetalia 1 manga, ami nagyon szeretnék megszerezni, de úgy néz ki, hogy beszerezhetetlen. Ellenben találtam a Fumax kiadónál Uncharted könyvet, amit szintén kerestem. Az eredeti 3500 forint helyett 1000 forint volt, valamint szétnéztem a MangaFannál azoknál a mangáknál, melyet a jegyárból lehet 1000 forintot levásárolni. Nagyon rég nem vásároltam mangát, hát elérkezettnek láttam a lehetőséget. A helyzet az, hogy minden mangám Békéscsabán van még, és nem emlékszem, hogy hol hagytam abba az egyes sorozatok vásárlását. Azt vettem meg, amelyik a leginkább érdekelt, és a legkisebb esélyét éreztem annak, hogy már megvan, ez pedig a Love.com 5 manga.

Jó vásár volt mind a kettő. Néha gondolkodok azon, hogy jó lenne újra venni mangákat, és beszerezni a még hiányzókat. Egész polc lenne tele mangákkal. Most itt vagyok Békéscsabán, és láttam, hogy jól döntöttem, ez tényleg nincs még meg. Le is fényképeztem a manga-gyűjteményemet, most így néz ki.

Ez a kép már csak azért is jó, hogy tudjam, hogy miket kell még venni, ha a teljes magyar manga gyűjteményt a birtokomban szeretném tudni. Vannak, amiket lehet, hogy érdemes lenne újraolvasni, mert egyáltalán nem emlékszem a történetükre. De amúgy jó volt újra mangát venni, és olvasni, tényleg vennék ismét aktívan, ha lenne rá lehetőségem.

Miután véget ért a zenei videók vetítése, visszatértem a karaoke terembe. Egyszer énekeltem még egyedül, aztán John találta ki, hogy énekeljünk együtt, azt is bevállaltam. Egyedül Az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade II: REINCARNATION dalát énekeltem. Pont előttem énekelt két japán srác együtt. Általuk autentikusan hallhattuk a Naruto: GO!!! dalát. Nagy hangulatot csináltak, az egész terem nekik tapsolt. A végére Leea megkérdezte tőlük, hogy milyen nekik romaji szöveget olvasni, azt mondták, hogy nagyon nehéz. Amúgy nagyon jók voltak. Énekhang tekintetében az egyik jobb volt, de mind a ketten nagyon jó hangulatot csináltak. Aztán jöttem én. Arra nem gondoltam volna, hogy lesz még arra idő, hogy Johnnal elénekeljük a Kaleido Star második openingjét, a Yakusoku no Basho he dalt. Yonekura Chihiro dalokat bármikor szívesen. Még egy éneket kiemelnék. Nem is tudom, melyik animéből énekelt egy lány, de valami csodálatosan énekelt. Eszperantó nyelven énekelt, de nem hittem el, hogy ennyire átérezte a dalt. Beszéltünk vele Lexivel egy kicsit, mert tényleg nagyon a hatása alá kerültünk. Lefényképeztem a dalszöveget, amit magával hozott, hogy legalább ez legyen kiindulópont, ha megkeresném a dalt. "Patoma Inverted (ending song)" ez állt a címsorban. Mond ez valakinek valamit?

Aztán már nem volt sok hátra. Sajnáltam, hogy véget ért, jó nap volt a mai, jó volt találkozni a karaokés csoporttal. Remélem, hogy a tavaszi MondoCon április 14-15-én lesz a születésnapomon, de egy héttel előtte.

2012. október 14., vasárnap

2012. őszi MondoCon - vasárnap

Végül mégiscsak aludtam egy 4 órát, 8 órakor bekapcsoltam a TV-t, megnéztem a koreai nagydíjat. A mostani futam nem volt annyira érdekes, meg közben tettem-vettem, nem is figyeltem annyira. De megállított az, amikor a szakkommentátorok valami YouTube videóról beszéltek, amit vagy 450 millióan néztek meg. Először valami nagy Forma 1-es eseményre gondoltam, de megfordult a fejemben, hogy egy bizonyos stílusról beszélnek. Aztán, amikor mondták, hogy még Vettelnek is tetszett, pedig nem az ő zenei ízlése, akkor már nem volt kétség, hogy a Gangnam Style-ról beszéltek. Aztán láttam, hogy PSY lengette a kockás zászlót, fájdalmas volt. XD Érdekes, hogy eddig nem hallottam soha a nevét, ha koreai pop zene, én megálltam ott, hogy BoA, DBSK, és SM entertainment.

Olyan 9.50 fele indultam indultam el. Most nem siettem, mert úgyis csak 11-kor kezdődtek érdemben a programok, a hagyományos karaoke., úgyhogy most a kényelmesebb 42-es villamos, 3-as metró, 2-es metró kombinációval mentem. A MAT pultnál hagytam az utazótáskámat, és a laptop táskámat, aztán mentem is le a konzolterembe, megnézni, hogy lesz a Mario Kart 64 verseny, és neveztem is. Majd megnéztem a karaokét. Vasárnaphoz híven most kevesebben voltak. Ma csak egyszer énekeltem: Fuyu no Rondo: Melted Snow, és boldogan konstatáltam, hogy jóvá tettem a tegnapi baklövésemet. Mondjuk az Okui Masami dalok 95%-ával úgy vagyok, hogy ha éjjel 2-kor álmomból felkeltenek, is bármelyiket el tudom énekelni, de ezt a dalt azért gondoltam jónak, mert a refrén kellően magas, hogy férfihangon is nehéz. És most úgy szintén úgy énekeltem, hogy nem foglalkoztat a közönség, izgalom nélkül csak magamnak. Én úgy gondolom, hogy jól énekeltem, és jól átadtam a dal hangulatát. Amikor lementem még Mystra is megdicsért, ami nagy szó! Mondta, hogy sokat fejlődtem, Tuki is azt mondta, hogy ha gyakorlom, akár versenyre is vihetem. IGEN!!! Megcsinálom! ^_^ Boldoggá tett, hogy másoknak is tetszett az énekem.

A Mario Kart 64 verseny pedig versenyzők hiányában elmaradt, ugyanis én voltam az egyetlen nevező, úgyhogy van egy megérdemeletlen 1. helyem. ^^' Ajándékot ennek ellenére is kaptam, és azt kell mondjam, hogy nem osztogatták szerényen:

  • Dragon's Dogma poszter
  • The Witcher toll
  • Valamilyen X-Men gyűrű
  • Valami fekete póló. Még nem tudom, mit ábrázol, nem bontottam ki, de amit láttam, annak alapján tetszik.
  • Milloween belépő
  • Fumax vásárlási utalvány

Az utóbbinak örültem a legjobban, mert beválthattam mangára, és azt nagyon szerettem volna venni, de nem volt pénzem. Pontosan nem tudtam, hogy milyen mangákat adtak ki, de amikor megláttam a Hetaliát, nem volt kérdés! 2, 3. kötet az enyém. Mindig érdekelt, de nem néztem meg animében, csak Ninty barátom mondogatta mindig, hogy vegyek Hetaliát. Hát most van. Az ending dalát, a Marukaite Chikyuu-t énekelték többen is, megfogott a hangulata, ezért meghallgattam az eredetit is, de nem tetszett, mert olyan semmilyen hangja nincs a srácnak. Azt nem gondolom, hogy egyáltalán nem tud énekelni, de a japán dalok egy részénél nem tetszik, hogy szándékosan hamisan, csúnyán énekelnek egy-egy dalt, mert úgy illik az adott anime hangulatához.

Aztán zenekvíz, most is jó volt. Kíváncsi leszek az eredményre, elég nehéz volt, sokszor csak vaktában tippeltem. Amit nekem jó volt hallgatni, az a sport kategória 7. dala: JAM Project: LIMIT BREAK (Cardfight!! Vanguard: Asia Circuit-hen). A két új kategória közül a doramáknál jót zenehallgattunk, az utolsó, az Arashi volt az egyedüli, amit talán tudtam. Azért talán, mert tudtam, hogy a dal 2008-as (már ha a Truth című hangzott fel, azt véltem felismerni), és két 2008-as dorama volt, reméltem, hogy a jóra írtam a 10-es számot. Tényleg nagy segítség, hogy Tuki odaírja az évszámot az anime cím, dorama mellé. UPDATE: Most néztem utána, a címet eltaláltam, de a rossz 2008-as doramára írtam a 10-es számot! T_T Nem megyek lottózni. A második új kategória meg nagy ötlet volt! Karaoke. A korábbi karaokés felvételekből lettek kivágva a részletek, és abból kellett felismerni. Volt egyszer-egyszer zavart nevetés, főleg azok részéről, akik magukra ismertek. ^^' Izgatottan néztem, hogy lesz-e olyan anime cím, melyből én is énekeltem, de szerencsére a lehetősége sem merült fel, hogy felhangozzak. ^^' Képen viszont voltam, az elsőnél. De jó érzés volt hallgatni a felvételeket, remélem, hogy mindig lesz ilyen, tetszett az ötlet. Az előadós részleg meg most nehezebb volt, nem sokat ismertem fel, de tetszett, hogy két lehetőségnél egy animéből volt az öt választási lehetőség. Érthetőbben: Két dalrészletnél levő öt választási lehetőség azon előadók voltak, melyek mind énekeltek ugyanannak az animének. Plusz poén volt, hogy az egyik ilyen mind Narutós előadók voltak, de az Orange Range egy olyan dala hangzott fel, mely a Bleach openingje. XD Nagyon találó volt. A másik meg Nanás előadók voltak. Pont az az ending (ugye jól emlékszem, hogy ending?), mely annak idején nagyon megérintett lelkileg. És pont Okui Masami kép volt mögötte! Jót nevettem magamban, amikor Daki meg Tuki cikizték egymást, hogy Shounen animékhez milyen lányos, cuki dalokat válogattak ki. Dani nem is tudja, hány Shounen animének van lányos dala, elég csak az Inuyashára, és a Detective Conan-re gondolni, sőt ott a ONE PIECE is. Úgyhogy boldogság volt a zenekvíz.

Elvileg pont ezután lett volna a gamer tudáskvíz, de 2 óra csúszás volt... Hát akkor köszönöm szépen a lehetőséget, megmarad a gamer zenekvíz 14 pontja. Nézegettem a karaokét, annyira nem kötött most le, voltak jó előadások, de a hangulat már kezdett leáldozni nálam. Amikor Tukitól kérdezni akartam valamit, mondta, hogy menjünk le, mert meg akarja nézni a Keisho Ohno koncertet. Jó, én is kíváncsi voltam rá. Hát, érdekes volt. Ilyen tradicionális japán zenét játszik, valamilyen pengetős hangszeren, amit ázsiai relaxációs zenékben lehet hallani. Látszott, hogy tényleg mestere a hangszernek, de a szórakoztatási módszere nagyon furcsa volt. Először is az angol nyelvtudása... Egyik előadásának végén mondogatta, hogy thank you... aztán látszott, hogy akar még mondani valamit, de ezer zavarában csak még egy thank you csúszott ki a száján, és ezt ismételgette vagy nyolcszor, de annyira nyilvánvaló volt, hogy akart mondani valamit, de nem tudta angolul. ^^' Az első utolsó dalában (egyszer visszatapsolták), azt csinálta, hogy ritmusra mondogatta, hogy "szia", és visszamondatta a közönséggel. Aranyos volt, de én inkább cikinek éreztem. És ráadásul pont előttünk volt egy három tagú kis csoport, ahol a lány egy bugyit lengetett... Nem volt facepalm, kicsit sem. Ő a tangabugyijának lengetésével jelezte, hogy szupi a buli. XD Aztán már tényleg nem volt sokminden, olyan 18.20 fele indultam el, mert el akartam érni az utolsó vonatot, amivel hazajöhetek Békéscsabára. És most a vonatról írok.

Annak ellenére, hogy a végére már untam, gyorsan elment a hétvége. Legközelebb Animekarácsony, Millenáris, 2012. december 8. Kíváncsi lennék, hogyhogy ott lesz, én arra tippelek, hogy már minden decemberi hétvége le volt foglalva a Hungexpóban. Én csak egyszer voltam a Millenárisban, amikor 2010-ben ott volt a Holdfénycon, és az Animekarácsony együtt, de nem tetszett a hely, olyan labirintusos. És a karaoke is olyan kis helyen volt, épp csak néhányan fértünk el ott. De hátha most jobb lesz.