Ez is gimnasztika, az is gimnasztika, mégsem ugyanaz

Követek egy bot profilt Twitteren, mely ’90-es években megjelent japán kislemezek borítóit posztolja. Ahogy a világon máshol, úgy Japánban is a ’90-es évek volt a CD aranykora, amikor rengeteg albumot és kislemezt adtak el. Csak Japánban külön kultuszuk volt a kislemezeknek, melyek kis méretű (8 cm) CD-n adtak ki hosszúkás, papírborítóban. Sokan szenvedélyesen gyűjtötték ezen kiadványokat, ez a profil meg ezen kislemez borítókról posztol ki egy-egy képet. Nekem is van néhány ilyen kislemezem és tényleg különleges feelingjük van. Ez a profil nemcsak nosztalgiázásra jó, arra is volt példa, hogy ezáltal találkoztam egy animével és néztem meg.

Ahogy a Ganbarist! Shun-nal is itt találkoztam először. Igazából azért keltette fel az érdeklődésemet, mert a My Anime List szerint ez is a gimnasztikát mutat be, ahogy a Bakuten!! is. Azt hittem, hogy a Bakuten!! elődjét fogom látni, de már csak “élesben” szembesültem azzal, hogy nem erről van szó. A Ganbarist! Shun az atlétikát mutatja be, amit ténylegesen művelnek férfiak is. És amihez tényleges fizikai erő kell. A Bakuten!! a ritmikus sportgimnasztikát mutatja be, ahol hat férfi mutat be alaki gyakorlatot. Jellemzően nagyon kevés férfi űzi ezt a sportágat, már csak alkati ok miatt is, ugyanis a ritmikus gimnasztikához könnyűnek és tényleg vékonynak kell lenni.

De nem bántam, hogy elkezdtem a Ganbarist! Shun-t, kifejezetten jó sportanime. Bár Top 10-es nem lesz, de érdemes nézni. Ez is az a fajta sportanime, ahol a főszereplő srác, jelesül Fujimaki Shun, valami elképesztően szerencsétlenül vág neki az atlétikai karrierjének. Ha szabad így fogalmazni, mutatványára akkora egyest kapott, hogy kilógott a naplóból. De aztán az állhatatosságának köszönhetően mindig egy kicsivel jobb lesz. A 3. résznél tartok, biztos, hogy végig fogom nézni.

1996-os anime, kifejezetten tetszik a rajzstílusa, egyértelműen nosztalgikus. Szeretem a ’90-es évek rajzstílusát. Azon talán érdemes lehet egy kicsit filozofálni, hogy van-e a valóságban is ilyen, hogy valaki egy esetlen kezdés után valóban válhat-e belőle vérprofi versenyzővé? Minimális az esély rá, mert egy ilyenből jellemzően az derül ki, hogy hősünk pályát tévesztett. Erre akkor van esély, ha az alapképessége megvan az adott sportághoz, csak mivel semmilyen tudással nem rendelkezik, ezért nem tudja a gyakorlatokat kivitelezni. De nyilván megvan annak a módja, hogyan lehet ezeket a képességeket kibontatkoztatni. De akkor válhat valósággá egy ilyen anime.

Az viszont kár, hogy nem használják ki a jelenetekben rejlő poén lehetőségeket, lett volna bőven. Ezért nem fog olyan kortárs sportanimék fölé kerekedni, mint a Slam Dunk vagy a Hajime no Ippo. Ezt már így 3 rész után ki lehet jelenteni. De meg fogom nézni mind a 30 részt.

Haikyuu!! TO THE TOP összefoglaló

Ha már írtam a 2.43 Seiin Koukou Danshi Volley-bu-ről, akkor illő, hogy megemlékezzek a Haikyuu!!-ról is. Hozta az évad második fele a várakozásaimat, remekül kiegészítette az első 13 rész eseményeit. Értelmet adott neki, de már igazából már az első fele alatt is lehetett sejteni, hogy a lelassulás csak átmeneti. Utána jön a másik nagy összecsapás az Inarizakival.

Nagyon tetszik a koncepció, ahogy a mangaka felépítette a meccseket. Azáltal jobban bemutatta az egyes karaktereket, a múltjukból lehet érzékelni, hogy miért annyira fontos számukra a mérkőzés. És mivel nagyon erős a karakterek személyisége, ezért átélhetővé válik az ő személyes történetük. De olyannyira, hogy ugyan bírom Tanaka Ryuunosukét, de annyira soha nem volt nagy hatással rám. De a 16. részben láthattuk a személyes történetét, és annyira megérintett, hogy még én is elérzékenyültem. Illetve az nagyon tetszett, hogy Kinoshita Hisashi is végre kapott reflektorfényt. A három "elhanyagolt" másodéves játékos közül eddig csak Ennoshita Chikara volt az, akit jobban bemutattak a második évad második felében, most jött Kinoshita, remélem, később Narita Kazuhito is kap lehetőséget a bemutatkozásra. Mert a karakterekben nagyon erős a Haikyuu!!, nem győzöm emiatt eleget dicsérni az animét.

Ez a nagyon érdekes a Haikyuu!!-ban, hogy alapvetően ugyanolyan sport-shounen anime, mint akár a Kuroko no Basket, vagy a Prince of Tennis, de a Haikyuu!! erőssége nemcsak az, hogy realisztikusan mutatja be a röplabdát, hanem a karakterek személyisége is nagyon erős. Ez volt egyébként a Slam Dunk-nak is az erőssége, de a nagy különbség, hogy a Slam Dunk '90-es évek eleji anime, ezért ott még erősebben alkalmazták a tipikus shounen-sablonokat. Egyszerűbb a rajzolás, kevésbé szép a grafika, és a férfi karakterek személyisége is inkább tipikus maszkulin. Kevésbé komplex, de azáltal, hogy a játékosok itt is erősen önmaguk, az sok poén forrása. Ugyanakkor a Slam Dunk az elsők között volt, ahol kísérleteztek azzal, hogy a férfi karaktereket kihozzák a sablonokból. Említhetjük akár az edzőt, Mitsuyoshi Anzai-t, akinél bölcsebb karaktert nehezen tudok elképzelni, de ott van Rukawa Kaede is, aki talán a shounen animék első szépfiúja volt. Ehhez képest a Haikyuu!! "hemzseg" a szépfiúktól, de a személyiségjegyük is kevésbé sablonos. Ez pedig többek között azt hozta magával, hogy több női rajongója van az animének. A másik, amit magával hozott, és az igazat megvallva inkább nem örülök neki, hogy elég sok olyan fanart készül, ahol a szereplőket vagy nőként, vagy "nem beazonosítható" neműként rajzolják meg. És én nem lelkesedek ezekért, mert bár igyekszem rugalmasan kezelni a "sokneműséget", de alapvetően inkább binárisan gondolkodok a nemekről. Ha valaki férfi, és szemmel láthatóan nincs baja nemével (márpedig a Haikyuu!! szereplői nem az identitászavarukról híresek), akkor azt szeretem férfiként látni. Annyiban viszont van bennem rugalmasság, hogy nem várom el, hogy egy férfi személyesége csakis és kizárólag férfi jelleget öltsön. Például nagyon kedvelem Sugawara Koushi-t, akinél gondoskodóbb, "anyáskodóbb" férfi karaktert keresve is nehéz találni. Szóval rugalmasabb vagyok a személyiségjegyekben, de ha férfinak nincs gond a nemi identitásával, azt tiszteljük meg a férfi mivoltával, rajz formában is.

De visszatérve a főtörténetre, örülök, hogy a 4. évad (a rajz minőségét leszámítva) követi az első 3 évad magas nívóját. Egyedül a 15. rész volt bődületesen rossz, abban az egy részben annyi rajzolási hiba van, hogy az egész évadnak elég lett volna. Ott komolyan aggódtam, hogy most vagy arról van szó, hogy akkora híre van már a Haikyuu!!-nak, hogy úgy voltak vele, hogy úgyis elnézik a rajongók, ha a 4. évad második fele szinte a gagyival lesz egyenlő, felesleges dolgozni rajta, vagy egyszerűen a járvány miatti sorozatos halasztások miatt ha esetleg nem volt annyi kapacitásuk (akár anyagi, akár emberi erőforrásbeli) közben meg annyira kellett sietni az új részekkel, hogy már a sok hiba sem számított, csak legyen kész határidőre az anime. Szerencsére nem így történt, és csak egy rész sikeredett rosszra, de az utána levő (a Tanaka Ryuunosuke múltját bemutató) epizód pedig határozottan ott van a legjobbak között. Úgyhogy nincs semmi gond, sőt nekem még a Nekoma "kitérő" is tetszett. Ha Kozume Kenma eddig nem volt furcsa a sajátságos gondolkodása miatt, akkor most tényleg az lehet, hiszen megtudhattuk, hogy egy meccs alatt minden problémájának forrása a gravitáció. Alapvetően kedvelem Kenmát, nincs bajom vele, de nem egyszer megfordult a fejemben, hogy ha ismernék egy ilyen srácot, aki olyan, mint Kenma, biztos, hogy csinálnék vele valamit, hogy életet leheljek belé. Ezért volt szimpatikus, ahogy Yamamoto Taketora nekiment Kenmának, mert ott és akkor jót tett Kenmának, hogy kijött belőle az állat. Örültem, hogy láthattam azt az oldalát is.

Úgyhogy a Haikyuu!! 1. helyét semelyik anime nem veheti el nálam. Megközelítik olyan mesterművek, mint a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru vagy az Ansatsu Kyoushitsu, amiket szintén nagyon-nagyon szeretek, de egyiknek sincs olyan hangulata, mint a Haikyuu!!-nak. A Haikyuu!! egy életérzés, a Haikyuu!! egy életforma, és nincs még egy olyan anime, amelyik annyira reprezentál engem, mint a Haikyuu!!

Új cikkek az Animagazinban

A legújabb AniMagazinba is írtam cikket, szám szerint négyet.

• Slam Dunk
• Haikyuu!! DVD és Blu-ray bemutató
• Top 10 Haikyuu!! jelenet
• Super Mario All-Stars

A Slam Dunkról szerettem volna írni, mert nagyon jó anime, másrészt meg van akkora klasszikus, hogy, hogy nálunk is ismert legyen. A Super Mario All-Stars cikk meg onnan jött, hogy az előző számban Venom írt egy Top 10 Super Mario cikket, és Hirotaka mondta, hogy nyugodtan megírhatom én is személyes Top 10-es listámat. Elolvastam a cikket, aztán oda jutottam magamban, hogy az én listám teljesen más lenne. De egy másik Top 10-es lista helyett inkább úgy döntöttem, hogy bemutatom a személyes #1 Mario játékomat.

Helyette másik Top 10-es listát írtam, a legjobb Haikyuu!! jelenetről. Ez talán még szubjektívebb, mint a Mariós lista, hiszen sok esetben a kedvenc jelenet egy-egy karakterhez köthető, aki személyes kedvenccé avanzsál. Így nem nehéz kitalálni, hogy a 10 jelenetből 5 Kageyamához köthető. Ezek közül a 2. helyezett egy kisebb vitát váltott ki. Odatettem ugyanis Kageyama és Oikawa közös alsó-középiskolás múltját. Aki látta a Haikyuu!!-t, az tudhatja, hogy az anime egyik komoly gócpontja a Kageyama és Oikawa közti rivalizálás, ami igazából nem is osztja meg a rajongókat, mert sokan szeretik Kageyamát és Oikawát is egyaránt. Csak én azok közé tartozok, aki erősen letette a voksát az egyik mellé. Próbáltam Oikawa részéről is megírni a pozitívumokat, mert valamennyire tényleg enyhült a gyűlöletem iránta. Főleg, hogy Iwa-chan, ahogy bánik Oikawával, az okoz némi derűs percet. Meg a röplabdás képességei. Ennek ellenére nem tudtam pártatlan maradni. Tényleg úgy vagyok vele, hogy megvanna Oikawának a maga erényei, de amikor Kageyamát szarosnak hívja (komolyan), és Ushijimával úgy beszél a Shiratorizawa elleni meccsről, hogy tényleg látszik rajta a frusztráció, mindezek mellett nem látok nála jellemfejlődést, nehéz pártatlannak maradni. Majdhogynem örömöt okoz kiírni, hogy Oikawa a leggyűlöltebb Haikyuu-karakterem. Szerettek volna beleírni a cikkbe, Hirotaka kérte is rá az engedélyemet. De amikor megmutatta, hogy hogy nézne ki a cikk javítva, és láttam, hogy az Oikawás résznél csak annyit írtak bele, hogy "ezzel azért vitatkoznék..." azért elég csúnyán néztem a cikkre. Meg is írtam neki, hogy ugyan maradhat, de szerintem nagyon csúnyán venné ki magát. Habár tudom, hogy az, aki beleírta azt a kis kommentet, nem ilyen, de ilyen jellegű hozzászólást azoktól szoktam olvasni, akik csak a saját igazukat harsogják nagyzolóan, de semmilyen érvük nincs, mondván, hogy annyira evidens, hogy azt nem kell megmagyarázni. Vagy talán nem tudják megmagyarázni? Na, de mivel tudom, hogy az, aki oda kommentelte, nem ilyen, ezért felajánlottam Hirotakának, hogy egy külön kis boxba írja le Oikawa mellett az érvét. Kifejtheti, hogy miért szereti, és még a cikknek is jót tenne, hogy egy kicsit pártatlanabb lenne. Ebbe végül nem ment bele, így maradt a cikk "natúran", ahogy eredetileg megírtam.

De tényleg azt gondolom, hogy egyrészt nem lehet igazságot tenni kettejük között, másrészt meg egyáltalán 10-es listát nem lehet objektíven megírni. Ez megmaradt így.

A következő számba négy cikket tervezek írni, de szinte biztos, hogy nem lesz meg mindegyik, mert most kicsit korábban lesz lapzárta. Szeretném hitelesen megírni a cikkeket, ehhez pedig vissza kell néznem az animéket, amikről írnék, mert egy kicsit felejtettem. Ami jó eséllyel kész lesz, az a Toaru Kagaku no Accelerator és a Given. Ha ezek mellé befér a HIStory 3. évada és egy Nintendós cikk, az nagy bónusz lesz. Amúgy szeretek írni nekik, nagyon jó csapat gyűlt ott össze.

MondoCon 2019. ősz

No, hát eléggé rapszodikus időpontban volt a MondoCon, de hát, ha már minden időpont le volt foglalva, akkor legyen november 2-3. Már csak azért is, mert vasárnap segítő voltam a Nintendo standon. Eredetileg nem volt betervezve, bagszi relatíve későn kezdte el keresni hozzá az embereket. Ha nehezen is, de végül meglett a szükséges létszám.

Szombat

A MondoCon egy kis pénzkereséssel indult, ugyanis a vasárnapi munkának köszönhetően kaptam vendégjegyet, ami szombatra is érvényes. De a jegyet már korábban megvettem magamnak, hogy még 3.500 forintért bejussak. Bagszi csak később hirdette meg a munkalehetőséget. Így lehetőségem volt eladni a jegyet. Nem is kellett sokáig várni. Odamentem a helyben vásárló sorhoz, és hátul elkezdtem ajánlani a jegyet eladásra. Az első nem tudta megvenni, mert túl nagy címletű papírpénze volt, és nem tudtam volna visszaadni neki. A másodiknak sikerült. Kicsit gyanakodva nézte a srác a jegyet, de mondtam is neki, hogy nézze meg a dátumot rajta, tapintsa meg, hogy eredeti a jegy. Miután meggyőződött arról, hogy minden rendben van vele, megvette. Neki nem kellett várni, én meg kerestem egy kis pénzt. Ahogy bementem, most nem az volt az első dolgom, hogy karaoke terembe felmenjek, hanem hogy megkeressem bagszit. A Nintendo stand nagyjából akkora volt, mint szokott lenni MondoConon. 12 TV-n volt külön-külön Switch kiállítva, illetve állványokon voltak Switchek és Switch Lite-ok kézikonzol módban kiállítva. Volt például Luigi's Mansion 3, Super Mario Maker 2, The Legend of Zelda: Link's Awakening, Ring Fit Adventure, két Dragon Quest, FIFA 20, és sok egyéb menőség. Hiszen a Nintendón csakis menőség van, ez nem is lehet kérdés.

Miután szétnéztem, felmentem a karaoke terembe. Mivel hamar bejutottam, ezért még kevesen. A szervezőkön kívül csak néhányan voltak: Azt hiszem Mazsibazsi, ToumeiNi, meg egy páran voltak ott nyitásra, de így hirtelen csak ők ketten jutnak eszembe. Mivel korán értem oda, ezért harmadikként énekeltem először. Méghozzá egy dalt, amit már többször is előadtam: Mobile Suit Gundam 08th MS Team: Arashi no Naka de Kagayaite. Ezt most annak örömére, hogy a végére értem az animének. Egyébként nem rossz, de se nem Gundam, se nem mecha rajongó nem leszek tőle. Továbbra is távol áll tőlem az, hogy óriási gépekben emberek vívjanak csatákat. Nem mondom, értem, mit akar közvetíteni az anime, csak nem az én stílusom. De az openinget és az endinget annyira jónak tartom, hogy emiatt megérte megnézni az animét. Bár mindenkinek olyan debütje lenne, mint Yonekura Chihirónak. A dalt meg nagyon jó volt elénekelni, akárhányszor eléneklem, mindig élmény, mert annyira átjön a dal hangulata, hogy hiába ismerem már 10 éve a dalt, még most is libabőrös leszek, ha meghallom. Aztán egy kis szünet, jöttek a többiek: 8, John, Mai. Waka most kihagyta ezt a MondoCont.

És akkor a verseny. Hát, nagyon érdekes volt, mert elég későn szereztem tudomást arról, hogy előnevezős verseny lesz. Így 17.-nek jelentkeztem, ami biztos várólistát jelentett, ugyanis 12 főre limitálták a versenyzők számát. De természetesen hagyták jelentkezni az embereket, ha valaki visszamondja, vagy nem jelenik meg, akkor a várólistásokat hívják be. Végül csak úgy döntöttek, hogy versenyezzen mindenki, aki jelentkezett. Így sorra kerültem én is. De most az égvilágon semmit nem gyakoroltam a verseny előtt. Nekem ugyanis a ZH-hét szombatján volt a MondoCon, és most sokkal inkább azon voltam, hogy felkészüljek, és sokkal jobban sikerüljenek a vizsgák, mint eddig. Így most ahogy esik úgy puffan elven énekeltem. Puffantam is rendesen, mert énekelni elég régen énekeltem komolyabban, így most nem jött össze a versenydalom. De ez most annyira nem érintett mélyen, lett, amilyen lett. Egyébként a Slam Dunk: Kimi ga Suki da to Sakebitai című dallal készültem. Maga a dal egyébként ment, de nem volt igazán hangom, így annak ellenére, hogy az addig énekelt versenydalok minősége vegyes volt, borítékolható volt, hogy nem jutok tovább. Nyolcadikként énekeltem. Egy páran azért kifejezték tetszésüket. Ha nem irónia volt, köszönöm.

Mindenesetre a versenyt nem néztem végig, a dalom után elmentem szétnézni. Most minden máshol van, mert óriási felújítás van. Konkrétan az egész Hungexpót úgy, ahogy van, nullára lebontják épületenként, és újra felhúzzák az egészet. Úgyhogy az előadások a 25-ös csarnokban voltak, az árusok, konzolok, egyebek meg a G-csarnokban. Abban nem reménykedtem, hogy az árusok között találok Haikyuu!!-s cuccokat, mivel az nálunk valamiért nem terjedt el. Ja, persze! A Trilliannál Haikyuu!! manga 4.500 forint. Hogy is felejthettem el. Mondjuk van náluk 6. kötet, aminek borítója az egyik kedvenc Haikyuu!! artworköm. Amikor a háló egyik oldalán Kageyama az egyik oldalra megy, a háló túlsó oldalán meg Oikawa a másik oldalra. Jól szimbolizálta a mangaka a köztük lévő rivalizálást. De mivel nálunk annyira nem terjedt el a Haikyuu!!, mint mondjuk a Kuroko no Basket, ezért nem nagyon voltak Haikyuu!!-s relikviák. Legalább a pénzem biztonságban van. Természetesen mindenféle gamer, esport dolgok voltak: PlayStation 4, XBOX ONE, de amit nagyon érdekesnek tartottam, az egyik számítógépes kiállítás, ahol különböző, amúgy modern gépek kaptak fa burkolatot, de azok valami csodálatosan meg voltak munkálva, és mindegyik gépnek saját formája van. Az egyik gép például úgy nézett ki, mint egy Commodore 64. Nagyon ötletes volt. Aztán a G2Pont-nál (mert most már nem videojatekbolt.hu) kerestem azt a Nintendo 64-es bögrét, amit egyik üzletükben láttam korábban, és nagyon megtetszett, de azt nem hozták ki. Azt megvettem volna.

Visszamentem a karaoke terembe, mert gondoltam, hogy hamarosan szólítani fognak. De annyira eltöltöttem ott az időt, hogy kiderült, hogy már túl is mentek rajtam. Most gondoltam amúgy Haikyuu!! dalt énekelni. Mivel biztos voltam abban, hogy nem jutok tovább, ezért úgy voltam vele, hogy nyugodtan kicsinálhatom a hangomat az Imagination dallal. Végül visszahívtak, és háát... Nagyon furcsa, mert alapvetően jobban ment, mint a Slam Dunkos dal, igazából ki tudtam énekelni, csak azzal jöttek a végén, hogy ordítva éneklem ki a magas hangokat, amit nagyon kellemetlen hallgatni. Hát legyen. Kellene valaki, aki segítene megtanítani, hogyan énekeljem ki a dalt magas hangon, ha egyáltalán menne. Mert amúgy szeretném jól előadni, kár, hogy többeknek nem tetszett az előadásom. Azt meg kisebb pofonnak éltem meg, hogy nem sokkal utánam egy srác szintén felénekelte a Haikyuu!! Imaginationt. Többen is mutattak rá, hogy tanuljak tőle, ugyanis nagyon jó volt. Jónak nagyon jó volt, de meg lett sértve az egóm. Habár nem mutattam ki, igyekeztem jól viselni, de belül határozottan rosszul éreztem magam. De azért gratuláltam neki, mert tényleg jó volt.

Ugyanakkor úgy éreztem, hogy tisztára kell mosnom magam. Ennek érdekében a következő dalt, amit felénekeltem az Suzuki Yuuto: Garden of Eden dala volt. Hallottam, hogy többen pozitívan konstatálták a dal lendületes mivoltát, mintha elnyerte volna a tetszésüket. Mi tagadás, az enyémet is elnyerte, sőt, annak idején, amikor megismertem, imádtam hallgatni, mert enyhe erotikus dallamvilága és szövege igencsak megmozgatta a fantáziámat annak idején. Milyen érdekes, hogy magam sem tudom, mikor hallottam a dalt utoljára, és mégis úgy emlékeztem minden egyes dallamra, a ritmusra, mintha pár perce hallottam volna utoljára. Sokkal jobban is ment. Erre büszke voltam, valamit visszaszedtem a romba döntött egómból. Most már csak Mazsibazsit kell meggyőzni arról, hogy a Haikyuu!! nem egy meleg sportanime. Elvan a saját maga elméleteivel, és hiába magyaráztam neki, hogy mi a helyzet a Haikyuu!!-val, az nem fér bele az animés értékrendjébe, ő nem hajlandó Haikyuu!!-t nézni. Na de nem adom fel. Megnézetem vele a Haikyuu!!-t, ha addig élek is! Bár ha ezzel a lendülettel tiltakozik, akkor nagyon hosszú élet elé nézek.

Az ötödik dalomra a hagyományos karaokén nem került sor, úgyhogy újra fel kellett iratkozni a Late Night Karaokéra. Az volt a poén, hogy volt még kb. 10 perc a Late Night Karaoke kezdetéig, 8-cal beszélgettünk a japán zenei kiadókról, melyek animékre szakosodtak, és csak 2-3 perccel a kezdés előtt vettük észre, hogy azért áll akkora sor Leea előtt, mert már a Late Night-ra vártak, hogy feliratkozzanak. Hát, igen későn kaptunk észbe, de bepróbálkoztam a sor közepén, hogy ugye, milyen jóbarátok vagyunk? Küldtek a sor végére... Persze, milyen barát az, aki nem segít a bajban? Na de semmiség, 21. lettem a listában. A Fuyu no Rondo: Fuyu no Himawari dalát énekeltem el. Ezt közönség előtt még nem énekeltem el, mert túl érzelgősnek tartom, de most mégis, a karácsonyi időszak kezdetének örömére. A Melted Snow már volt néhányszor, ráadásul az túl komoly. Most jobb kedvem van, úgyhogy egy könnyedebb, érzelgősebb dallal szerettem volna a karácsonyi szezon közeledtét jelezni. Amíg nem jöttem, addig beszélgettem a többiekkel, meg figyeltem az éneklőket. Miután énekeltem, hazamentem, hiszen másnap hosszú nap elé nézek.

Vasárnap

Még az óra csörgése előtt felébredtem, így volt időm nyugalomban elkészülni. Általában, ha reggel korán kell kelni, úgy állítom be az órát, hogy pont annyi időm legyen, hogy elkészülődök, és már indulhatok is. Most is ez lett volna, de volt időm. Mivel 8-ra kellett odaérni, ezért nagyjából 7 órakor indultam el, hogy nyugodtan odaérjek. A 151-es busszal mentem Kőbánya alsóig, aztán a villamossíneken át a Hungexpóig. Aztán a kettes kapun át mentem be, most egész nap a Nintendósokkal leszek. Én voltam az első, aki megérkezett, a többi kiállítóhelyen is alig voltak egy páran 8 órakor. Leültem, megreggeliztem, utána gondoltam, hogy amíg meg nem érkeznek a többiek, bekapcsolom a TV-ket. Csak kettőt tudtam, a többinél nem találtam a bekapcsoló gombot. De nem is kellett ezzel foglalatoskodni, hiszen jöttek a többiek is hamarosan. Bagszi kitöltetett velünk egy papírt, ami által a ConQuest hivatalosan is foglalkoztathat minket. Ezután megismerkedtünk az új játékokkal. Az alapbeállítások, a játékról néhány szóban. A Luigi's Mansion 3 hihetetlen nagy alkotás. Nagyon megtetszett a történet, és hogy mennyi extra van a játékban. Komolyan felmerült bennem, hogy végre végigjátszhatnám a GameCube-os Luigi's Mansion-t. Az ugyanis még nincs meg. O_O Meg a Ring Fit Adventure volt az, amit kipróbáltam. Ez is hasonlóképpen fitnesz játék, amit a Wii Fit fejlesztői készítettek. Csak itt nem mérleg van, hanem egy autókormány méretű gyűrű, ami meglehetősen merev, ezáltal nehéz vele dolgozni. De pont ez a lényeg, ugyanis például össze kell nyomni, szét kell húzni, de hihetetlen, hogy megdolgoztat. Van olyan gyakorlat rajta, hogy gyorsan kell összenyomkodni a gyűrűt, közben meg egy csík elindul. Minél gyorsabban nyomkodjuk a gyűrűt, annál lassabban megy, és akkor persze többet tudunk nyomkodni, de irgalmatlanul megdolgoztatja a kart. Kipróbáltam, és még pár óra után is éreztem a karomat. Ráadásul nemcsak olyan gyakorlatok vannak, ahol elől tartjuk a karunkat, hanem a fejünk fölött, vagy a tarkónk mögött, így sokféle módon megdolgoztatja a kart. Meg a lábat is, ugyanis például a két láb közé lehet lehet tenni a gyűrűt.

Az emberek most lassabban jöttek. Vasárnap lévén effektíve kevesebben vannak, de komoly meglepetés volt számomra is, hogy amikor ott voltam bagsziéknál szombaton, milyen sokan voltak. Nagyobb volt a forgalom egy átlagos MondoCon-hoz képest. Mondjuk vasárnap a tavalyi vasárnapi forgalomhoz képest is többen voltak. Ami több szempontból is nagyon jó volt. Egyrészt lássanak minél többen Nintendo Switchet, másrészt a mi munkánk sem annyira unalmas.

Inkább én voltam az, aki annyira nem élvezte a munkát. Benne van már a fejemben, hogy 10 órán keresztül ugyanazt kell mondani. Bár most nem volt annyira probléma, hogy valaki a B-gombbal akarná elindítani a játékot, és mondogatni mindig, hogy az A-gombbal kell elindítani a játékot. Amúgy eredetileg a Luigi's Mansion 3-hoz voltam beosztva, de nem voltunk annyira szigorúan felügyelve, hogy ki hol van, én oda mentem, ahol épp kevesebben vannak, valamint ha láttam, hogy valaki segítségre szorul. Illetve, ha valamiért mindig járkálni kellett, mert a látogatók előszeretettel lépnek ki a játékból, megnézni, hogy van-e rajta másik játék, illetve rá akarnak csatlakozni az internetre. De azt sajnos nem lehet. És akkor ezt is magyarázni kell. Mondjuk ez is olyan dolog, amit nem értek, hogy ha egy adott játék megy rajta, és a felső tábla világosan mutatja, hogy melyik játék az, akkor miért érzi magát a látogató felhatalmazva magát arra, hogy kilépjen a játékból, másikat indítson el (ha lenne mit...), vagy felcsatlakozzon az internetre? Azok ott kiállított konzolok, ami arra szolgál, hogy bemutassa a játékot, és nem arra, hogy azzal játsszunk, amivel kezdünk van.

Mondjuk azt személy szerint problémának éreztem, hogy most olyan játékok voltak kiállítva, amiket nem feltétlen lehet gyorsan lejátszani. Gondolok itt például a Mario Kart 8 Deluxe-re, vagy a Super Smash Bros. Ultimate-re, amihez bárki le tud ülni pár percre, lejátszik egy pályát vagy egy meccset, és egyből ráérez a játék hangulatára. A Super Mario Maker 2 és a Luigi's Mansion 3 is olyan játékok, amik hosszabb lélegzetvételűek, ezáltal nem igazán adja át a hangulatot az, ha pár percet játszani velük. Kipróbáltam például a Dragon Quest-et, de nem tudtam eldönteni, hogy kell-e nekem ez a játék, jó-e ez a sorozat, vagy sem. Értem, hogy a ConQuest mindig a legújabb játékokat akarja bemutatni, de azt gondolom, hogy érdemes meghagyni a Mario Kart 8-at, Super Smash Bros.-t, amik funkcionálhatnak úgy is, hogy a Switch-et mutassák be.

Egyébként meg meglepősen pörgősen ment el egy nap. Jött Mazsibazsi is kicsit játszani a Luigival. Még mindig nem hajlandó meleg sportanimét nézni... De ő is felfigyelt arra a kiállításra, ahol modern gépek voltak fával befedve. Az történetesen a Nintendo stand mellett volt közvetlen, de engem már azért is érdekelt a dolog, mert a molinón, amin hirdette magát a srác, egy .de domain nevű weboldal áll, tehát a kiállító német. Meg is mutattam a német ismerőseimnek Discordon, mondták, hogy ismerik őt, de annyira nem tartják érdekesnek az ötletét. De nekem itt a lehetőség, hogy beszélgessek valakivel németül. Mazsibazsi is odament, megpróbáltunk németül beszélni az egyik segítő sráccal, de még bazsi is feladta a maga C1-es nyelvvizsgájával. Túl nagy volt a zaj, és tényleg nem lehetett jól hallani a srác beszédét, így angolra váltottak. Egyébként is nehéz érteni a német szöveget, mert gyorsan beszélnek, az utolsó szótagot általában elharapják, ráadásul az r betűt nem mondják annyira harácsolósan, mint mi. Nekem is nagyon kell figyelnem, amikor német rádióadót hallgatok, és érteni akarom, hogy mit mondanak. De érdekes, hogy azért én mondtam neki néhány mondatot németül, és nem feszengtem, hogy úristen, németül kell beszélni, vajon érteni fogja-e, amit mondok... Teljesen természetesen beszéltem hozzá, és értette is, amit mondok. Nyilván egyszerűbben fejeztem ki magam, de nem volt az, hogy megálltam, mert most úristen ezt és ezt hogy kell mondani. Hanem amit tudtam, azt folyékonyan mondtam. Mindig is tudtam, hogy a német nyelv a hozzám való nyelv.

A késő délutáni órákat némileg felrázta az, hogy amikor már kevesen voltak, akkor bagszi megengedte két promóter srácnak, hogy kicseréljék a FIFA 20-at a Super Smash Bros. Ultimate-re. Egyből odacsődült köréjük mindenki, és játszani akartak vele. Nos, igen. Van különbség. Meg abból a szempontból is szabadabb volt a mai nap, hogy voltak székek, leülhettünk. Úgyhogy nem fáradtunk ki annyira, mint korábban, én legalábbis jól bírtam még este is. Bár erről eszembe jutott egy korábbi alkalom, amikor korábban 2 napos volt a PlayIT!, akkor a második napon, hogy provokáljam a többieket, nekiálltam táncolni, hogy imitáljam, hogy milyen jól bírom. El is küldtek nagyon messzire. Mindenesetre azon komolyan elgondolkodtam, hogy ez legyen az utolsó promóteri munkám egyike. A PlayIT!-re jelentkeztem, azt megcsinálom, de utána szerintem részemről vége. Hacsak nem találok ki valamit, amivel érdekesebb lesz a munka számomra. Ha igen, akkor lehet csinálom jövőre. Amúgy annyira nem érdekes már számomra ez a munka.

A mostani MondoConon csak annyi volt a különbség, hogy más épületben voltak az előadások és a többiek, egyébként ugyanolyan volt, mint eddig. A karaoke miatt megvan a hangulat, amiatt érdemes járni, vannak emberek, akikkel csak itt találkozok, de amúgy megvagyok MondoCon nélkül. Csináltam néhány képet, azok itt megtekinthetők.

Given karaokék

Régen írtam ide, pedig folyamatosan nézek animéket, csak nem éreztem késztetést arra, hogy kiírjam magamból a gondolataimat. Ez többek között amiatt van, mert nem éreztem, hogy olyan gondolatoom van egy-egy animéről, hogy kiírjam. Na meg rengeteg más dolog történt az elmúlt egy hónapban. Egyrészt az egyetem is sok időmet elveszi, komolyan készülök rá. Ráadásul bekerültem egy párkapcsolatba, és az egész annyira hihetetlen számomra, hogy velem is megtörtént.

Határidő közeledtével vagyunk az őszi MondoConra a karaokék esetében. Erre sincs nagyon hangulatom. Lefoglaltam az Initial D és a Slam Dunk karaokéit. A Slam Dunk-hoz nagyobb kedvem van, mert sokkal hangulatosabb anime. Erről az animéről is nagyon szeretnék írni. Ott is van a vázlatok között, de nem tudom, hogyan fejezzem ki a gondolataimat, hogy egyéni is legyen, meg vállalható is legyen. Az biztos, hogy látom, hogy miért volt annyira kedvelt anime a '90-es években. Összehasonlítva a korabeli shounen animékkel innovatív volt, és nem utolsósorban valóságos. Bővebben majd ott.

Meg is van az első opening karaokéja, de a Given opening és ending karaokéit is megcsináltam. Ezt is ígértem, másrészt meg sokan örültek neki. Nem hiába, népszerű anime lett, és ami a nagyobb szó, hogy nem hiába. A Given nemcsak a 2019-es nyári szezon, hanem az egész BL-műfaj egyik legkellemesebb meglepetése. Bár már az első résztől kezdve éreztem, hogy az opening problémás lesz. Mint ahogy az is lett. Borzasztóan logikátlan a ritmusa, nagyon nehéz volt időzíteni. A másik komolyabb probléma, hogy maga a dal sem olyan, hogy inspiráljon arra, hogy hallgassam. A szöveg valóban reflektál az anime érzelmi mondanivalójára, de a zene és a ritmus egyáltalán nem harmonizál vele. Elképzeltem magamban, ahogy tökre vidáman éneklem, hogy "minden, amit adtál, az életem része lett" (nem emlékszem így pontosan a szövegre). Pedig az animéből nyilvánvalóan kiderül, ami a másiktól kapott, az sokkal inkább fájdalmat okoz neki, hiszen eszébe juttatja a hiányát. És nem ez az egyetlen BL-betétdal, ami rosszul van megírva. Többször volt olyan érzésem hallgatva BL-dalokat, mintha az írójának valami megfoghatatlan, misztikus dolog lenne a homoszexualitás, amit csak mi, melegek érthetünk meg. Pedig szerintem nem vállalok nagy kockázatot azzal a kijelentésemmel, hogy a pasik közötti szerelem is ugyanolyan, mint a férfi-nő szerelem. Az anime ezt milyen csodálatosan megmutatja, de ezt a dalok esetében nem sikerült.

És mivel nem voltam inspirált abban, hogy sokat hallgassam a dalt, ezért nagyon nehezen ment a karaoke elkészítése. És ilyenkor az 50%-os lassítás sem segít sokat, hiszen nem hallottam sokat ahhoz, hogy megmaradjon bennem a dal ritmusa, dinamikája. A karaoke készítése közben többször eszembe jutott a Haikyuu!! - Ah Yeah!! karaokéja, amit hasonlóképpen gyűlöltem csinálni. Annak is logikátlan nem odaillő az ének ritmusa, nem illik a dal dinamikájához. A Given esetében jobb az ending, de ott meg az éneket nem díjaztam. Legalábbis számomra túl érzelgős, és a srác énekhangját nem érzékeltem kellőképpen képzettnek, hogy hitelesen el tudja énekelni a dalt. Vagy nem élt meg olyan krízist, amiről a dalszöveg szól. A hangterjedelme amúgy megvan, én nem tudnám kiénekelni a legmagasabb hangokat a dalban. De mégis... Nem az én világom. És igazából azért nem vagyok elragadtatva a 9. részben elhangzott Fuyu no Hanashi daltól sem, mert nem jött át az érzésvilág. A jelenetek viszont nagyon hatásosak. Ahogy Uenoyama megtört Mafuyu által kiénekelt érzelmektől, és megcsókolta... Az bármelyik romantikus anime dicsőségére válna. És itt nyilvánul meg az, hogy maga az anime végig hiteles, de zeneileg nagy bukás. Nagy kár érte, de még így is magasan a legjobb BL-anime, amit eddig láttam.