A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kasumi Matsumura. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kasumi Matsumura. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. november 27., kedd

Szórakozott boszorkányvadászok

A régi animék egyik bája, hogy a jóval egyszerűbb rajzolásuk miatt viccesebbnek hatottak a poénos jelenetek. Főleg, ha a történet sem feltétlen komoly, vagy nem kell komolyan venni, akkor kifejezetten előny az, ha inkább egyszerűbb a rajzstílus, akkor a poén a maga egyszerűségében is viccesen van megjelenítve. Ilyen a Bakuretsu Hunters is, mely az 1995-1996 őszi-téli szezonjának egyik nagy durranása volt. Kevéssé ismert anime, pedig Hayashibara Megumi rajongóknak is olyan szinten alapmű, mint a Slayers vagy a Saber Marionette szériák. Mert hát itt is nagyot alakít. De miről is szól az anime?

Egy öttagú csapat boszorkányokra vadásznak... vagyis a boszorkány ide túlzottan le van egyszerűsítve. A lényeg, hogy abban, hogy ebben az animében is szerepet kap a halállal való viszony, illetve szerettünk halálának el nem fogadása. Az anime epizodikus, tehát minden egyes résszel más történet veszi kezdetét. A legtöbb részben egy látszólag kedves (és nem utolsósorban szemrevaló) lány a főszereplő, akiről hamar kiderül, hogy nem képes elengedni halott szerettét, ezért valamilyen módon megpróbálja visszahozni őt. A dráma csak a kisebbik részét képezi az animének, a poén sokkal erősebb. Elég ha csak felsorolom a főszereplők keresztneveit, máris sejthető lesz, miről van szó: Carrot, Chocolate, Tira (Misu). Carrot Glace egyike a csapat fiútagjának, aki menthetetlenül imádja a nőket. Amint meglát egy szép nőt (nem véletlen, hogy többségében ők a főszereplők) nem bír magával, rohan hozzájuk, hogy tudtára adja vonzalmát feléjük. Persze, hogy egyik sem viszonozza, ahonnan meg szerelmet kaphatna, őket meg elutasítja. Ők pedig nem mások, mint a csapat két lánytagja, Chocolate Misu és Tira Misu. Chocolate kifejezetten szereti megmondani, amit gondol, és bár nem járnak, mégis "Darling"-nak hívja Carrot-ot. Sőt néha úgy bánik vele, mintha már házasok lennének, ugyanis amikor Carrot (belegondoltatok, milyen vicces egy férfinak ilyen nevet adni?) meglát egy szép nőt, hihetetlen féltékenységi jelenetet rendez, nem utolsósorban ő az, aki néha lecsapja szegény Carrot-ot, fejtörést okozva neki (szó szerint). Pedig ő csak álmai nőjét látja minden szép nőben. Persze féltékenységében segítségére van Tira Misu is, aki a testvére. A szerelemféltés másik oldala meg az, hogy nem egyszer Chocolate féltékenysége mentette meg Carrot életét, ugyanis nem egyszer veszélybe kerül azáltal beleszeret a lányokba. Nagy szerelmében ugyanis nem látja, hogy milyen lányokba szeret bele, elfelejti, hogy személyükben egy boszorkányokra vadásznak. Nem mellesleg igazán megnézhetné a két lányt is magának, aki mindig vele tart, hiszen átlagos nőként valóban nem annyira vonzóak, főleg Tira Misu, akit igencsak viccessé tesz a nagy szemüveg. De amikor átváltoznak boszorkányüldözővé, akkor igazán szexi nőkké válnak.

SPOILER

Viszont a vége rettenetesen kiábrándító. Ahogy elnézem, már a '90-es években is szokás volt, hogy ha úgy adják le az animét, hogy a manga még nincs befejezve, akkor kitalálnak neki egy véget. Amivel alapvetően nincs gond, mert lezárják valahogy a történetet, ha nem is feltétlen úgy, ahogy a mangában lesz. Baj akkor szokott lenni, ha teljesen másképp zárják le, mint milyen az anime az utolsó kb. 3-5 részéig. Márpedig a Bakuretsu Hunters esetében erről van szó, és emiatt hasal el a sorozat. Ugyanis kb. a 22. részig egy epizodikus, végtelenül vicces történetet látunk, ahol azért megmentik a bajba jutottat, de volt mögötte koncepció. És bár lehetett érezni korábban, hogy komoly dologról van szó, de amekkorát fordul a sorozat a végére, az még Pál apostolnak is dicsőségére vált volna. Hirtelen bajba kerül a világ, elpusztítani készül valaki. De ki ő? Mi közük van hozzá hőseinknek? És miért kell megölni Carrot-ot? Mindent azért én se áruljak el, de ennyiből is látszik, hogy mekkorát fordul a sorozat. Ez azért is problémás, mert azáltal, hogy viccesek a karakterek, jól áll nekik a humor, ezáltal teljesen másfajta kapcsolat alakul ki a néző és a szereplők között. És azzal, hogy Carrot viselkedése a végére sehogy nem alliterál arra, ahogy a sorozat során viselkedett, nem tudok azonosulni azzal, hogy mennyire komoly lett, és hogy kész megharcolni a "főellenséggel" a világ megmentéséért. És hogy meghal a többi, és hogy érinti ezt Carrot-ot. Nyilván megértem, de nem tudok azonosulni vele. És itt van a komoly baj. Emiatt nagyon el lett rontva a sorozat. Kíváncsi is voltam arra, hogy ezt mégis hogyan fogják befejezni, de nem gondoltam volna, hogy ennyire sablonosan. És mivel sablonos, másképp ismertük meg a szereplőket, ezért érzelmileg nem hiteles a vége. Kár érte, elrontották a sorozatot.

SPOILER VÉGE

Érdekes itt is megfigyelni, hogy változtatja Hayashibara Megumi a hangját. Ő Tira Misu hangja, és amikor csak egy átlagos lány, akkor szende, magas hangot ad neki, de amikor átváltozik, akkor mély, nőies hangot kölcsönöz hősnőnknek. A különbség meg legalább akkora, mint amennyit hallhatunk hangban. Hayashibara Megumi meg már megmutathatta korábban szintén a Bakuretsu Hunters kapcsán, hogy mire képes a hangjával. A sorozat ugyanis (ahogy általában lenni szokott) mangaként indult 1993-ban, majd 1994-ben készült belőle egy rádió dorama, melynek openingjét szintén Hayashibara Megumi énekli. Ennek címe Until Strawberry Sherbet, ahol önmagával duettezik. Bár erről nincs hivatalos információm, de gyanítom, hogy itt is a "két" Tira Misu-t jeleníti meg a hangjával, mintha egymással kommunikálnának. Egyrészről mélyebb, nőiesebb hangja van, angolul beszél és rappel, másrészről meg magas, ártatlan hangon énekel japánul, a refrént meg együtt nyomatják. Ugyanígy kiemelném Carrot seiyuu-ját Furumoto Shinnosuke-t, akinél nem értem, hogy miért nem futott be komoly karriert, ugyanis elképesztően jó hangszínész. Egyrészt eszméletlen jó hangja, kiváló választás volt Carrot-hoz, másrészt meg hihetetlenül jól tud játszani a hangjával. Hozzájárul vele az anime debil mivoltához, és hogy Carrot egy menthetetlen szoknyapecér, aki amint meglát egy nőt, már nem bír magával. Csalódottan vettem tudomásul, hogy nincs több komoly szerepe.

Már csak abból a szempontból is emlékezetes az alakítása, hogy az openinget együtt énekelte Hayashibara Megumi-val. Igaz, hogy régen sokszor hivatkoztam a Slayers openingjére a Get along-ra, hogy az minden idők legjobb japán dala nálam, de igazság szerint az csak azért van, mert itt ismertem meg Hayashibara Megumi-t és Okui Masami-t együtt, ezen dal által váltam mindkettejük rajongójává. De igazából, ha 1995 legjobb dalát kellene kiválasztanom, akkor bőven a WHAT'S UP GUYS?-ra esne a választásom. Az az erő, az a szenvedély, ahogy együtt énekelnek, az valami eszméletlen. Még most is tűzbe hoz, pedig több, mint 10 éve ismerem a dalt. Bár az igazat megvallva, igazán nagyot csak a refrénben énekelnek, Furumoto Shinnosuke esetében érződik, hogy nem feltétlen énekesként kvalifikált, inkább Hayashibara Megumi az, aki a versében nagyot énekel. De még így is azt mondom, hogy óriási ez a dal, ami valószínűleg a '90-es évek animés generációjának alapmű Japánban, de ez tényleg olyan dal, ami bőven megérdemli, hogy széles körben legyen ismert. De jó lenne elénekelni ezt a dalt karaokén, csak ahhoz nemcsak olyan hölgypartner kell, aki bevállalná velem a dalt, hanem nekem is kell az a fajta vadság, az a fajta... Mondjam szexuális éhségnek? Mondjuk ez durva lenne, mondjuk inkább azt, hogy az a szenvedély, amivel hitelesen lehet megénekelni ezt a dalt. Ehhez képest az ending meglehetősen sajátságosra sikeredett. Az inkább szövegében szól nyíltan a szexuális vágyról, viszont maga a dal sokkal visszafogottabb. A zene sem élő, a két énekesnő Okui Masami és Matsumura Kasumi éneke is sokkal inkább visszafogott. Ezáltal nem jön át érzelmileg, hogy miről szól a dal. Bár az endinget is régóta ismerem, és önmagában bár nem mondanám nagy kedvencnek, de konkrétan az animében az opening után hallgatni kifejezetten illúzióromboló volt. Olyan, mintha két szűzies nőt hallgatnék énekelni, akik felfedezik a maguk szexuális aktivitását, kívánják az adott pasit, de tapasztalatuk híján nem tudják, hogy ezt hogy adják tudtára.

Úgyhogy van minden ebben az animében, ami miatt egyesek sztereotip módon elítélik a modern japán kultúra ezen szegmensét. Szerettem volna megmutatni az openinget, de nincs fent YouTube-on. Feltettem, de egyből blokkolta a YouTube azzal, hogy a kiadó, a King Records tiltja, hogy felkerüljön ez a dal bármilyen formában a videómegosztóra. Ez engem azért szokott bosszantani, mert nem is feltétlen a szerzői jogok védelmét látom ebben a cselekedetben, hanem hogy a mai napig pénzt akarnak keresni ezzel a dallal. Meg a dal népszerűségét védik. De az biztos, hogy ha újra kiadják a dalt (például 2005-ben STAR-MANI SERIES keretében több '90-es évek beli anime dalaiból csináltak válogatásalbumot) állítom, hogy abból egy jent nem lát Hayashibara Megumi. A kislemez amúgy nagyon népszerű volt 1995-ben. Kb. 83.000 példányt adtak el belőle. Sőt, a King Records már a '90-es években is megtalálta a módját, hogy gazdagodjon meg zenei kiadványokból. Több animénél is megcsinálták azt, hogy az opening és ending dalt három különböző kislemezen adták ki. Volt egy opening / ending kislemez, melyre csak a két dal került fel, semmi karaoke verzió, meg ilyenek. Merthogy kiadták külön az openinget saját B-side track-kel, erre került fel az opening karaoke verziója. Harmadik kiadványként az ending dalból a kislemezt, szintén saját B-side track-kel, csak erre került fel annak is a karaoke verziója. Nemcsak a Bakuretsu Hunters esetében csinálták meg ezt, hanem például a Shinseiki Evangelion vagy a Shoujo Kakumei Utena opening és ending dalait is három különböző kislemezen jelentek meg. De biztos van jó néhány ilyen.

2017. december 13., szerda

Top 40 Yonekura Chihiro #7

Give a reason

Yonekura Chihiro több dalt is feldolgozott a pályafutása során, szinte várható volt, hogy az anime-történelem egyik legnagyobb hatású dalát is újragondolja, hiszen ugyanannál a kiadónál jelent meg, ahol az énekesnő is van. Sokan hozzányúltak Hayashibara Megumi legismertebb dalához, jónéhányat meg is hallgattam közülük, nem is volt kétség afelől, hogy Matsumura Kasumi és Yonekura Chihiro feldolgozásai sikeredtek a legjobbra. Most maradjuk Chihi-san verziójánál. Képes volt úgy újragondolni a Slayers NEXT openinget, hogy nem vesztette el a mondanivalóját, sőt ebben a hangszerelésben más megvilágításban szólal meg, mely van annyira jó, mint az eredeti. Konkrétan úgy vagyok vele, hogy van a Hayashibara Megumi verzió, mellette van a Yonekura Chihiro verzió, mely a maga stílusában ugyanolyan magas minőséget képvisel, mint az eredeti.
A dal az Ever After albumon jelent meg. Ez egy feldolgozásalbum melyen a dalok egy koncepció alapján lettek hangszerelve. Így az album meglehetősen egységes, ugyanakkor sajnos nem sikerült annyira jóra, így a Give a reason magasan kiemelkedik a többi dal közül. Határozottan érdemes meghallgatni, bár minden feldolgozás ilyen lenne.