A következő címkéjű bejegyzések mutatása: McDonald's. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: McDonald's. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. október 4., péntek

Super Mario figurák a McDonald's-ban

Nem is tudom, mi a nagyobb gáz, hogy eredetileg Burger King-et akartam írni, vagy azt, hogy Bowser King-et kezdtem el írni a címben helyette. XD Nem hiába, az öröm hatalmas, hiszen Super Mario figurákat lehet kapni a McDonald's-ban! Nem is tudom, hogy Magyarországon volt-e erre példa. Pokémon volt többször is, de Mario? De mindegy is, októberben sok pénzt fogok a Mekiben hagyni. Az a szerencse, hogy a figurákat külön is meg lehet venni, így annyira sokat nem, sőt egészségtelenül sem kell táplálkoznom. Kilenc figura van, ezen a héten hármat lehet megvásárolni. A második hármas pakk jövő péntektől lesz megvásárolható, míg az utolsó trió két hét múlva pénteken. Már ma vásároltam egyet, de tervezem mind a kilencet megvenni.

390 forintért megéri, hiszen igencsak igényes kiadások. Ezen a héten még egy Luigi és egy Donkey Kong figura kapható. Amúgy érdemes elolvasni a McDonald's honlapján az egyes figurák alatt található leírásokat, mert nagyon jópofák lettek. Csak álom az a perc, amikor a Nintendo Magyarország ilyeneket ír.

Menjetek ti is a Mekibe, és vegyétek meg mind a kilenc figurát, ezáltal is jelezve, hogy Mario kelendő cucc Magyarországon!

2012. november 28., szerda

Irány Anglia!

Éljen, ezt a karácsonyt és szilvesztert is Angliában töltöm! ^_^ És most anyám is jön, aminek örülök, mert végre kikapcsolódhat. December 22-én repülünk, és január 2-án jövünk haza. Nagyon várom, biztos most is olyan jól fogom érezni magam, mint tavaly.

Találkoztam ma bagszival, megkaptam tőle a karácsonyi ajándékot, egy Koopa Troopa plüsst. Nagyon örültem neki, szeretem Koopa Troopát. A Mario Kart 64-ben hiányoltam, a Super Mario Kart-ban szerettem meg. Toad mellett ő volt a kedvencem, mert őket a legkönnyebb irányítani. Na meg szimpatikusak voltak mindig. Nem, nem fogok ráugrani. ;) Néhány hete Kirby mamuszt találtunk a Szent István körúton, az egyik használt ruhaüzletben. 1.900 forint volt, ennyit megért nekem.

Ja, új McDonald's nyílt az Egressy téren, és december 16-ig minden szerdán 500 forintért van Big Mac menü. Nem rajongok a mekiért, de ennyiért lazán betérek hozzájuk. Szerintem egyébként nem is nagyon ér többet, a Burger King Whopper menüje sokkal menőbb. Jövő szerdán majd oda megyek, ezzel várom a mikulást, kipróbálom a Santa Claus menüt.