A tavalyi Eurovíziós Dalfesztivál győzelmével Duncan Laurence berobbant a köztudatba. Európa-szerte ismert és kedvelt volt a győztes “Arcade” című dal, Hollandiában listavezető volt, Belgiumban a 2. helyet érte el és több európai országban is top 10-es dal volt. Aztán a következő, “Love don’t hate it” című dal már csak Hollandiában és Belgiumban került fel a listákra, de kétségtelen, hogy érzelmileg erős dalról van szó. Legújabb digitális kiadványa a Worlds on Fire E.P. (személy szerint jobban szeretem inkább mini-albumnak hívni a kislemeznek hosszú, albumnak rövid kiadványokat), mellyel már pontosabb képet kaphatunk arról, hogy Duncan Laurence hogyan képzeli az énekesi karrierjét.
Azt már az első két dalából is tudhatjuk, hogy Duncan Laurence inkább az érzelgős balladákban utazik. Ami abból a szempontból mindenképp egyedi, hogy hiába mosódnak el a határok a férfi és a női nemi szerepek között, azért még szokatlan, hogy egy férfi ennyire nyíltan énekeljen az érzelmeiről. Az még ritkább, hogy jól is álljon neki. Azt gondolom, hogy Duncan Laurence a határmezsgyéjén mozog annak, hogy még jó hallgatni, de továbbmenne, az már sok lenne tőle. Ez az E.P. viszont jó lehetőség arra, hogy megmutassa azt, hogy a lírai balladákon belül tud-e újat mutatni, vagy új stílusban próbálja ki magát. A holland rádiók a “Someone else” című dallal promotálják a mini-albumot. A dalt hallgatva olyan érzésem van, mintha maga Duncan Laurence is tudta volna, hogy egy bizonyos határon már nem érdemes túl menni. Hasonlóan lírai dalról van szó, mint az előző két dal esetében, viszont jóval visszafogottabb érzelmileg. Emiatt viszont kevésbé hatásos a dal. Nem érzem, hogy valóban átéli azt, amiről énekel. Amíg a “Love don’t hate it” annyira erős, hogy utána sem kell nézni a dalszövegnek, lehet érezni, hogy miről szól a dal, addig a “Someone else”-nél utána kellett olvasnom a szövegnek, hogy miről is akar énekelni, azon túl, hogy az a bizonyos személy valaki mással van. Kár érte, mert egyébként valós érzelmekről énekel, hiszen aki párkapcsolatban van (vagy volt), az mind átélhette annak bizonytalanságát. Érdekes, hogy nem a féltékenységről szól a dal, hogy vajon kivel lehet ő, hanem mint kétség énekel az érzéseiről. A valós mivolta pedig abban is tetten érhető (sőt, talán inkább ebben), hogy amíg éli a mindennapjait, emberek veszik körül, addig elhiteti magáról, hogy jól van, de amint egymagában van, és nem érik külső ingerek, akkor erősödnek meg az érzései és a kétségek.
Az E.P.-n még két dal kapott helyet, közülük a “Beautiful” erősebb. Bár sikerült neki is túlidealizálnia dalban a szerelmet, viszont zeneileg erősebb, mint a második dal, a “Yet”, ami szintén egy szerelmes romantikus dal, csak nem annyira érzelgős.
Azt gondolom, hogy Duncan Laurence gyorsan kifulladt a lírai szerelmes dal témakörében. Jelzi ezt az is, hogy a “Someone Else”-et is kevesebbet játsszák a rádiók, és már Hollandiában is már csak a 72. helyet érte el. Azt egyébként jó látni, hogy Duncan Laurence nem úszik már az Eurovízió győzelmének mámorában, egyértelműen a saját karrierjére fókuszál. Tudható róla, hogy gyerekkorában bántalmazták az iskolában, meg jó eséllyel a biszexualitása is alapot ad arra, hogy másképp éli meg az érzelmeit, és jó is hallani, érzékelni, hogy a saját érzelmeiről énekel. És alapvetően jó ötlet, hogy a saját érzelmeivel akar megszólítani embereket, hiszen jó eséllyel mások is megélték azt, amit ő is, ezáltal lehet vele azonosulni, de hogy már a mini-album 5 dalánál is azt lehessen érezni, hogy ez így mégis egyhangú, és változtatásra van szükség, az azért nagyban árnyalja a képet. Ha nem újul meg érzelmileg, vagy nem próbálja ki magát más stílusban, jó eséllyel szépen lassan el fog tűnni. És kár lenne érte.
A mini-album meghallgatható a Spotify-on:
Ének: 7/10
Zene: 7/10
Szöveg: 7/10
Hangszerelés: 7/10
Borító: 2/10
Hangulat: 7/10
+ Érzelmileg hiteles dalok
– De nagyon egyhangúak
70%
Az írás a Hollandiai Magyarok weboldalán is megjelent.
