Ritkán találok bármi számomra értékeset a bolhapiacon, most sikerült, méghozzá egy ritkaságot: Thalia: Amor a la Mexicana albumát kazettán. Nem is akármennyiért, 200 forintért. Szeretem, amikor fogalma sincs az eladónak, hogy mit is ad el valójában, és hogy aki megvenné, az akár a többszörösét is kiadná érte. De az a lényeg, hogy megvan, és szerencsére teljesen rendben is van. Úgyhogy most már ez az album is megvan CD-n is és a kazettán is.
Úgyhogy szépen lassan kerülnek vissza a dél-amerikai sorozatok idejét visszaidéző albumok a gyűjteményembe (amik megvoltak régen).
Egyébként az utóbbi időkben rámentem a kazettákra. Annyira nem vagyok nagy Backstreet Boys rajongó, de a múlt héten megtaláltam két albumukat kazettán és megvettem ezeket is.
Vicces volt az eladó, mert nem előszörre vettem meg. Előtte 250 forintért adta a kazettáit, majd amikor megvettem volna, akkor 350 forintot kért értük. Az infláció a bolhapiacot sem kerüli el, de mivel 500 forinttal készültem, be kellett érje ennyivel. Most már nincs különsebb bajom a Backstreet Boys-szal, gyerekkoromban gyűlöltem őket. Egyszerűen mert azt az ideális férfiképet jelenítették meg előttem (külsőség és menőség terén), amilyen lenni akartam, de attól nagyon messze voltam. És hát erre nagyon féltékeny voltam, hogy ez másoknak megadatik, nekem meg nagyon nem. Azt meg magyarázzátok meg egy 9-10 éves gyereknek, hogyan manipulálja a tudatunkat a média és a fogyasztói társadalom. Talán mindig is megvolt ez: Ma már nyílt titok, hogy az Instagramot annak ellenére indították útjára, hogy tudták, hogy a tinédzserek kb. harmadánál depressziót fog okozni, de igazából a kiskorúaknál a "depresszió okozása" régi keletű dolog, csak mi másképp kaptuk meg. Végülis az, hogy megvettem a Backstreet Boys kazettákat, egyrészt szól annak, hogy már semmi nem maradt bennem a gyerekkori negatív érzésekből, másrészt inkább csak érdekesebb ennek fényében visszahallgatni ezt az albumot, harmadrészt már el tudom fogadni, hogy ez a '90-es évek populáris kultúrájának része.
Bár egyszer elemezném, hogy mi az oka annak, hogy az ilyen jellegű dalok annyira sikeresek voltak a lányok körében a '90-es években (mert nemcsak a sablonos válaszokra vagyok kíváncsi).
Sikerült bővíteni a The Corrs gyűjteményemet, végre újra megvan az In Blue is kazettán. Ez volt legelső The Corrs kazetta, amit megvettem még 2004 őszén, amikor elkezdtem gyűjteni az együttes albumait. És most újra megvan, ráadásul bontatlanul. De nem őrzöm meg így, felbontom, mert azért használni is akarom. Nosztalgikus a borító, jó kazettán is nézni. Amúgy összességében jó album. Ahogy írtam korábban, ugyanarra a mainstream zenén alapul, amin a Talk on Corners, de egységesebbek a dalok, az In Blue inkább alkot egy egységes egészet. Így ez az album inkább hallgatható.
És a CD és a kazetta együtt.
Valamint megvan a két 7. Harry Potter film első kiadásban DVD-n.
Ezeket is kerestem már egy ideje, de mindig túlárazták, most végre megtaláltam elfogadható áron. És ezzel megvan az összes első kiadású díszdobozos Harry Potter DVD.
Mindegyik (legalább) duplalemezes, az utolsó triplalemezes. Ha harmadik lemezen valami extra film van, még nem láttam. Majd megnézem a tavaszi szünetben. A 6. film nem jelent meg díszdobozosan. Ezzel teljes a Harry Potter DVD-gyűjteményem. Szerintem más kiadásban (magyarul) nem fogom megvenni.
Ezeket is az elmúlt hetekben szereztem be. Megtaláltam Thalia con Banda: Grandes Éxitos albumát kazettán. Írtam erről az albumról korábban, továbbra is érdekesek a dalok mexikói banda stílusban. Alapvetően hallgatható, alkalmanként szívesen előveszem. Ezen az albumon két új dal van, a Cuco Peña és a La Revancha. Mind a kettő jó lett szerintem. Az album legfurcsább dala továbbra is az Arrasando. Elektronikus dalt élőre hangszerelni...
Mindenesetre most már megvan az album CD-n és kazettán is.
És akkor itt van Natalia Oreiro első albuma CD-n.
A Vad Angyal zenéjével. Az album, mely annyira népszerű volt minálunk, hogy az 1. helyen volt a MAHASZ lemezeladási listán. Egyébként továbbra is azt gondolom, hogy ez nem egy rossz album. Kezdetleges, szárnyat bontogató, de dalok döntő többsége élő hangszerekkel van felvéve, így mint egy kezdő énekesnő első albuma egész jó. Vannak dalok, amiket szívesen hallgatok innen. Például a Cambio Dolor-t a mai napig hallgatom, mint önálló dalt, elvonatkoztatva attól, hogy a sorozat betétdala volt. Ezen kívül a Huracán-t szeretem még az albumról.
Mindenesetre megvan most már Natalia Oreiro első két albuma CD-n is és kazettán is.
Illetve megvan az a négy album is, melyet a sorozatok hőskorából származik.
Ha függőlegesen nézzük, akkor az albumok így voltak párban nálam, hiszen Thalia: Amor A La Mexicana és Natalia Oreiro első albuma nagyjából egyszerre jelentek meg 1999-ben Magyarországon, ahogy az Arrasando és a Tu Veneno albumok 2000-ben. Igazából jó ezeket is a gyűjteményebe tudni, mint emlékek és mai élményekkel új értelmet adni a daloknak.
Rég jártam a vaterán, nagy meglepetésemre találtam is néhány igazi ritkaságot, az egyik, amit ma átvettem, az a The Corrs: Borrowed Heaven kazetta. Az igazat megvallva, nem gondoltam volna, hogy ez lesz a második The Corrs album, amit sikerül újra megszerezni kazettán, ugyanis ez mára igazi ritkasággá vált. Hiszen 2004-es albumról van szó, amikor kazettákat már jóval kevesebb példányban gyártottak, mint a '90-es években, így jó eséllyel igazi ritkaságot keres az, aki 2000 utáni kazettát akar venni. Ebből a Corrs kazettából is csak egyetlen példányt láttam eladásra, az is €20 volt... Mivel magyar volt az illető, gondoltam, rákérdezek, hogy esetleg forintban mennyiért adná (remélve, hogy olcsóbban váltja át az Eurót), de amikor válaszolta, hogy 7.000 forintért, hát mondtam magamban, az bizony, kedves barátom, nálad marad. Szeretem a The Corrs-t, jó ez az album, de nem ennyire, akármekkora ritkaság is. Úgyhogy örültem, amikor megtaláltam Vaterán 1.000 forintért, ennyiért már megveszem. Bár csendben hozzáteszem, nagyon rég vettem 1.000 forintért kazettát... Ezek után szerintem nincs mit csodálkozni azon, hogy megrökönyödtem a 7.000 forinton.
Kicsit hülyén áll, hogy pont az énekesnő van leragasztva, kiteszek egy képet a kazettáról kibontva is. Merthogy bontatlan állapotban vettem meg. 2004-es megjelenése óta senki nem bontotta ki... Mondjuk az 1.929 forintos ár kedvezőbb, annak idején a saját példányomat emlékeim szerint 2.200 forintért vettem. Igen, nagyjából ennyibe kerültek a kazetták 2000 után. De így azért csak jobb. Értékelést később tervezek írni az albumról. Nagyon remélem, hogy a többi ritkaságot is meg tudom majd venni.
Továbbra is szeretnék megemlékezni az ezredforduló környékén nagy sikert aratott mexikói és dél-amerikai albumokra, egyrészt hogy egy kicsit helyére tegyem a megítélésüket, másrészt meg kicsit meglep, hogy van rájuk kereslet és mára sokkal inkább ritkaságnak számítanak a mexikói és dél-amerikai zenei kiadványok. Főleg Thalia albumait nehéz megtalálni. Mondjuk a Thalia-Natalia Oreiro párosból Thalia volt nálunk a kevésbé sikeres. Bár nem maradt el sokkal Natalia Oreirótól, de nem Thalia volt a magyar lemezeladási listák élén, talán annak idején kevesebbet is gyártottak belőle, így mostanra ritkaságnak számít, és bizony egy-egy albumáért többezer forintot is elkérnek. Hasonlóképp nehéz megtalálni az Arrasando albumot, mely szintén sikeresnek volt mondható a maga idejében.
A kiváló Amor a la Mexicana album után Thalia itt kezdett elmozdulni az elektronikus zene felé és kikacsintani Amerika felé, hogy onnan aztán a nagyokhoz hasonló világhírű karriert fusson be. Az eredmény? Tudunk róla azóta, amióta lecsengett nálunk a dél-amerikai sorozat-láz? Igen, annyira volt sikeres a kísérlet. De hogy milyen volt az első ilyen próbálkozása? Szerintem kifejezetten ígéretes. Ez még az az album, amire rá lehet mondani, hogy ha elektronikus zenével akarja meghódítani a mainstream zeneipart, ám legyen, de legalább itt még érzékelhető, hogy van stílusa. Itt még megkülönböztethető a többiektől és alapvetően egész jókra is sikeredtek a dalok. Az alábbiak.
Entre el Mar Y Una Estrella
Regresa a Mi
Reencarnación
Arrasando
No Hay Que Llorar
Quiero Amarte
Suerte en Mi
Menta Y Canela
Tumba la Casa
Pata Pata
Siempre Hay Cariño
Rosalinda
És nem is mindegyik dal elektronikus. Az Entre el Mar Y Una Estrella is lassú, kellemes dal, ahogy a Siempre Hay Cariñóban is az élő hangszerek dominálnak. Illetve hát ott a Rosalinda is, amelynek mexikói sorozat betétdala lévén autitentikusabb hangzása van. De ezek sem feltétlen az Amor a la Mexicana album dalai alapján íródtak, sokkal inkább az elektronikus dalokhoz írták az élő hangszerelésű dalokat is, ami abból a szempontból mindenképp jó, hogy az album így egységet alkot. Ugyanakkor az elektronikus dalokat is dicséri, hogy jól megférnek mellette az élő hangszerelésű dalok is.
Az egész album teljességgel vidám hangulatú, a dalok élnek, megerősíti a hallgató jókedvét. Egyedül a No hay que llorar az, ami szomorkásabb, de azon sem sírnánk feltétlen, mert sokkal inkább vigasztaló, bíztató, semmint elmélyítene a bánatunkban. Leginkább akkor szoktam ilyen dalt hallgatni, amikor valami bánt, de nem annyira, csak akkor jól esik egy kis lelki segítség, hogy felálljak és tovább tudjak lépni. A pozitív hangulat abban is tetten érhető, hogy a dalokban a magas hangok dominálnak. Mint az énekben, mint a zenében, a pozitív hangzás okán pedig csak még inkább hallgattatja magát az album. Főleg, hogy az énekesnő jól énekel, a dalok jól meg vannak írva. A szöveghez csak felületesen tudok hozzászólni, mert csak egy kicsit tudok spanyolul. Nagyon mélyenszántó, az élet titkait megfejtő szövegre nem kell számítani, inkább könnyed szövegeket írtak, mely igazodik a zene hangulatához. Bugyutának semmiképp nem mondanám, csak könnyedén veszi az életet. És jó érzés hallgatni az életnek azt a könnyedségét, amit Thalia prezentál nekünk ezzel az albummal.
A borító teljességgel nőies ezzel a rózsaszín árnyalatokkal. A háttér is, meg Thalia képeit is mindenhol rózsaszín színárnyalatot kapott. Néhány képen Thalia is erősen női pózban van (jó példa erre az első borító képe), ez is erősíti az album női mivoltát, ami kár abból a szempontból, hogy emiatt szinte teljesen kizárja a férfi hallgatóságot a közösségéből. Emiatt is volt gúny tárgya ez az album, nemcsak a mexikói sorozatok miatt.
Az album tökéletesen teljesíti funkcióját. Lazán, könnyedén szórakoztat, a szövegek nem tárják fel az élet igazságait, de szórakozásként nagyon jó hallgatni ezt az albumot. Erre rá lehet mondani, hogy ha Thalía meg akarja vetni a lábát az amerikai, mainstream zeneiparban, akkor ez az album jó alapot szolgáltat hozzá, és nagyon jó lett volna, ha a későbbiekben is megmarad ennél a zenei vonalnál, nem megy el abba a nagyon dallamtalan, mondanivalónak még a csírájával sem rendelkező dalokba. Lehet, hogy többre vitte volna. De ha nincs más, akkor itt ez az album, mely a maga hibáival együtt is szerethető, hallgatható.
Az elkövetkezendő időkben több ilyen képet is ki fogok tenni. Egyrészt miért is ne? Másrészt ha kimegyek Hollandiába és összejönnek a dolgok, egy darabig nem fogom látni őket. Így kicsit magamnak is emlékbe. De mindent megteszek azért, hogy ne lássam egy darabig. Aztán majd kint.
Mondjuk, kíváncsi leszek, hogy tudom majd bővíteni a gyűjteményemet, mert jóval kevesebb kazetta van eladóba és drágább lett, mint a CD. Valószínűleg arról van szó, hogy a kazetta iránt sokkal hamarabb csappant meg az érdeklődés, hamarabb gyártottak kevesebbet a kazettából és ma kevés kazettagyűjtő maradt, ők viszont sok pénzt adnának a kazettáért. Egyszer láttam: The Corrs: Borrowed Heaven kazettát 7.000 forintért... Hát ez nagyon nem nekem szól.
Ismét volt lehetőség a bolhapiacon CD-t vásárolni, sőt, mivel az az árus, akinek szoktam CD-ket venni hosszabb idő után elhozta az eladó kazettáit, azokból is válogattam és találtam négyet, amit meg is vettem.
Már hetek óta szemeztem a Cher: Believe albumával. Nem mondanám kedvencemnek az énekesnőt, nem igazán ismerem a repertoárját. Az ősi időkből meg pláne nem. De a Believe című dal akkora sláger volt 1998-ban, hogy nem lehetett csak úgy elmenni mellette. Rengeteget szólt rádiókban, a videoklipet nem lehetett a TV-ben elégszer látni. De egyébként ez is az a fajta album, amit nem a minőségéért szeretünk, hiszen csak az akkor zenei trendeket akarta kiszolgálni. Nincsenek olyan nagy zenei bravúrok a dalokban, meg igazából Cher sem énekel olyan nagyokat. Az viszont minden kétséget kizáró, hogy a dalok rendkívül fülbemászóak, így megvolt kazettán és néha, amikor eszembe jutott, meghallgattam.
Most ismét megvan, így ismét bármikor meg lehet hallgatni, amikor kedvem van hozzá. De igen. Most is hallom a fejemben a dalokat, abból a szempontból tényleg nagyon jók, hogy első hallgatásra megmarad. Tehát emlékezetesek a dalok. Igazából mivel csak ezt az albumot ismerem Chertől és a Living Proof-ot 2001-ből, ezért nincs konkrét összehasonlítási alapom, hogy jobb-e vagy rosszabb ez az album az előzőekhez képest. Csak azt biztosra tudom mondani, amit írtam fentebb, hogy a '90-es évek trendjét akarták megörökíteni erre az albumra. Semmi innováció nincs a dalokban se zeneileg, se ének terén, de még a szöveg kapcsán is megfordult bennem a kérdés, hogy tényleg csak ilyen gondolatai vannak egy 52 éves nőnek? Tényleg csak ennyi telik tőle? Kötve hiszem. A szövegek többsége a szerelmi csalódásokról szól, az abból való kilábalásról, az egyéniség felvállalásáról és a szabadságról. Meg itt olvasom, hogy az előző album bukása után vette rá a kiadó arra, hogy készítsen egy dance-jellegű albumot, hogy még inkább mainstream legyen. Na most ezek után lehet sejteni, hogy mennyire hallható a dalokban Cher gondolkodása, egyénisége: Semennyire.
De hiába kritizálom az albumot minőségileg, ugyanakkor el kell azt ismerni, hogy nagyon jól megragadták a '90-es évek hangulatvilágát, ami miatt viszont olykor kifejezetten jó hallgatni ezt az albumot. Ráadásul ez az album jobb, mint a Living Proof. A Living Proof még ennél is kommerszebb mind szövegileg, mind zeneileg.
És akkor evezzünk hazai vizekre, nézzük meg a magyar kiadványokat. Kezdjük is azzal, amelyik inkább ambivalens érzést hagyott maga után, mint pozitívat, a 100 Folk Celsius: Tele van a... című albummal. 1995-ös album, nem nehéz kitalálni, hogy igazából a gyerekdalainak hatására vettem meg ezt az albumot annak idején kazettán. Írtam is róluk néhány hónapja, a Miki Manó kazetták voltak a Halász Judit dalai mellett, amiket sokat hallgattam gyerekként. Aztán 1995-ben kijöttek egy nem feltétlen gyerekeknek szánt albummal, de játszottak belőle dalokat a rádiók (Vidéki kislány, A három aranyásó), és tetszettek, úgyhogy meglett kazettán. Gyerekként is tudtam, hogy ezek másfajta dalok, mint a Miki Manósok, de szerettem ezeket is. Ma már inkább kettős érzést hagy maga után ez az album. Egyrészről azt gondolom, hogy jól átadták ezt a country-s, cowboyos, vadnyugati feelinget, ugyanakkor nem értem, hogy miért kellett szintetizátort is bevetni a dalokba. Kicsit így olyan, mintha fejet hajtottak volna a '90-es évek nagy trendjei előtt, Csak itt ez inkább problémás, mert egyrészt mindegyik tag tud zenélni, másrészt rontja a country-s összhatást. Nehezen tudom elképzelni, hogy a vadnyugaton a cowboyok szintetizátorral járva útjukat fakadtak dalra. A másik problémám a dalokkal, hogy nem érzékelem, hogy lenne egyéniségük. Meg vannak írva a dalok, meg elő is adják, de nem érzem, hogy lenne lelke a daloknak. Mintha a zenészeknek nem lenne olyan karizmatikus személyisége. Ezt már korábban is éreztem, amikor Heilig Gábort láttam a Heti Hetesben. Nagyon nem is szólt hozzá a hírekhez, meg a dalokban, amiket ott rögtönzött, sem volt semmi különleges. Többször fel is merült bennem a kérdés, hogy mégis miért van ott? A 100 Folk Celsius felnőtt dalai is nagyjából ilyenek. Azokat, amiket ismerek, azokból az jön le, hogy tudnak zenélni, a dalokat jól megírják, de nincs semmi, ami különlegessé tenné azokat. Nagyon sokat számít a személyiség.
Régi Locomotiv GT kazettát nehéz beszerezni, ezért örülök "Az albummm" kazetta eredeti kiadásának. Az album egyébként 1999-ben jelent meg korszerűsítve CD-n és kazettán, amit akkoriban lehetett is kapni, meg is van az is kazettán. A CD-t viszont nem vettem meg, most meg már hiányzik. Jó eséllyel egy darabig hiányozni is fog, mivel egyrészt olyan sokat nem gyártottak belőle, másrészt a kiadó, a BMG Ariola Hungary sem létezik ma már, így a CD ritkaságnak számít. De talán a kazetta is. Egyébként annyira sokat nem hallgattam az albumot, sokkal inkább egyfajta kordokumentumként gondolok rá, hiszen ez az első és egyetlen olyan LGT koncertalbum, mely még az aktív időszakukból származik. Így ez az egyetlen olyan koncertalbum, ahol azokból az időkből hallhatjuk az élő dalokat, amikor még újnak számítottak, vagy néhány évesnek. Plusz a tagok is fiatalabbak voltak, emiatt is más hallgatni ezeket az élő felvételeket. Nagyon jó volt hallani, hogy az "És jött a doktor"-t már itt megreformálták zeneileg. Ezt a dalt a koncerten mindig kb. 10 perc hosszúsággal adják elő, mert kiegészítették zenei átvezetőkkel. Olyanokat gitározik Karácsony János, hogy egyszerűen libabőrös leszek, ha csak eszembe jut. Maga a zenei játék is páratlan, de a dallam is olyan légkört teremt, hogy szinte hipnotikusan, egy másik dimenzióban van az elmém, amikor meghallom. Sokáig egyébként az 1992-es Búcsúkoncert volt az első olyan koncertalbum, amit ismertem tőlük. Ott az És jött a doktor mellett az "Ülök a járdán" extra instrumentális része az, amit még nagyon szerettem. Reméltem, hogy azt itt is hallani fogom az "I love you Frisco"-ban (a dal angol nyelvű változata), de nem. Ettől függetlenül értékesnek tartom ezt az albumot és remélem, hogy idővel lesz lehetőség a CD-t is beszerezni.
A magyar beat aranykora egy 5 albumos válogatás a Reader's Digest kiadásában, közülük is azt vettem meg, amin a Metro-Zorán dalok vannak. Ezzel a válogatással 2000-ben találkoztam, már nem is emlékszem, hogy hogyan. De a lényeg az, hogy nagy becsben tartottam, mert ez volt az első olyan kiadvány, ahol először hallottam Metro dalokat eredeti felvételek formájában. Azóta persze valamennyi Zorán és Metro album megvan CD-n és kazettán, de ezt a kazettát mindenképp meg akartam venni emlékbe, hogy vannak dalok, amiket itt hallottam először.
Ritkán találok értelmes dolgot Békéscsabán a bolhapiacon, de most úgy alakult, hogy találtam egy CD-t és egy kazettát, amit kerestem, és előérhető áraiknak köszönhetően meg is vettem őket. The Corrs: In Blue CD és Natalia Oreiro: Tu Veneno kazetta.
Ezen két albumban nemcsak az a közös, hogy mind a kettő 2000-ben jelent meg, hanem mind a kettő úgymond első volt nálam. A The Corrs: In Blue album volt az első, ami megvolt nekem annak idején tőlük, ahogy Natalia Oreirótól is a Tu Veneno volt az első, amit megvettem. Arra konkrétan emlékszem, hogy 2000. december 2-án vettem meg, mert egy időben naptárban jegyeztem, hogy mely albumokat mikor vettem meg, és a Natalia Oreiro kazettát ezen a napon, ráadásul az is megvan, hogy 2100 forint volt. Most szerény 400 forint volt, ennyiért pedig bőven jöhet. Nosztalgikus volt nézni a kazetta borítót, összességében most is pozitív véleményem van az albumról. És ott van a többi kazetta között. Körülbelül 230 kazettát őriztem meg, és ha megveszem a hiányzó Thalía, Natalia Oreiro és The Corrs kazettákat (amik prioritást élveznek), akkor ez a szám felmehet 250-re is.
A The Corrs: In Blue album is szinte az első mivolta miatt különleges számomra. De amúgy szeretem is, mert annak ellenére, hogy ugyanúgy populáris, mint a Talk on Corners, de lényegesen jobb dalok vannak ezen az albumon. Bár ezen az albumon is van néhány olyan dal, ami úgymond "helykitöltő", tehát számomra nem hordoz akkora értéket. Az At Your Side, No More Cry és a Give It All Up azok, amiket ugyan nem ugrok át, de nem lenne kevesebb az album, ha hiányoznának ezek a dalok. Illetve a Hurt Before az, ami nem jön át érzelmileg. Nekem az olyan semmilyen. De összességében jó album, egységesebb a hangzása, mint a Talk on Corners albumnak. Szeretnék The Corrs albumokról is írni kritikákat, csak az nem mostanság lesz, tekintve, hogy vizsgaidőszak van.
Most, hogy célegyenesben vagyunk a karácsony felé nézzünk meg egy újabb karácsonyi albumot. Vagy jelen esetben inkább karácsonyi “jellegű”, mert nem feltétlen az ünnepekre íródott mindegyik dal, mégis leginkább ekkor jó hallgatni Karácsony János: Boldog Karácsony című albumát. Meg azért a cím is utal rá. Meg ezzel részletesen elemezve lesz mind a három Karácsony János album, és mivel ez 2002-ben jelent meg, azóta semmi, talán biztos ki lehet jelenteni, hogy ez az utolsó stúdióalbum. Lássuk is, hogy követi-e az első két album igen magas színvonalát.
Véleményem szerint nem. Elsősorban a dalszöveg miatt nem. Az első két album dalainak szövegét Sztevanovity Dusán írta, a harmadik album szövegeit viszont Korom Attila. Elképesztő, hogy ennek az albumnak a szövegei mennyire elütnek az első két album képi világától, egyszerűen nem lehet nem észrevenni. Még csak nem is azzal van baj, hogy elüt, hanem hogy miben. Amíg Dusán a maga költőiségével a valóságra reflektál, addig Korom Attila egy teljesen idealista, már-már álomképet fest. A másik, amit problémának érzékelek, hogy bár témájában igyekeztek változatossá tenni az albumot, de a stílus, amiben születtek a szövegek, mégis egyhangúvá teszi a dalokat. Ugyanis ugyanazzal a költőiséggel születtek meg a szövegek, a különböző témák szövegkörnyezete nagyon hasonlítanak egymáshoz. Dusán szövegeiben nemcsak az bravúros, hogy a témák különbözőek (és ez Karácsony János első két albumán is tetten érhető), hanem a stílus is. Jól megkülönböztethetőek egymástól a dalok szövegük szerint is, ez pedig szintén hozzátesz az album változatosságához. Alapvetően a Boldog Karácsony dalainak szövegei is jól meg vannak írva abból a szempontból, hogy van értelme a szövegnek, el lehet képzelni magunk előtt a szöveget, tehát egységes, a rímpárok is jók, csak a túlzott költőiesség miatt teljesen elrugaszkodott a valóságtól.
De lássuk is a dallistát.
Szerelem Eclipse
A szemembe nézz
Hogyha nem félsz
Vágyom rád
Boldog karácsony’t
Tudom a titkot
Vallomás
Nézz fel végre
A hajó
Intermezzo
Azért a zene tesz arról, hogy ne legyen teljesen egyhangú az album. Különböző ritmusban íródtak a dalok, vannak dinamikus, ütemes dalok, de a lassú, lírai dalok is hiányoznak a korongról. Talán a leginkább egyedi dallal indul az album. A Szerelem Eclipse lassú alapokkal indul, majd ahogy haladunk, úgy lesz egyre hangsúlyosabb a zene. Ráadásul az egyetlen szerelmes dal Korom Attilától, melynek szövege egyedi lett. Bár erősen költői a stílus, mégis éretten énekel Karácsony János a szerelem érzéséről. Viszont több dal szövege az idealista mivolta miatt, teljesen elcsépeltnek hat. Jó példa erre a Hogyha nem félsz szövege. Leegyszerűsíti az egész félelem érzetet, mintha valaki csettintésre eldönti, hogy mostantól nem fog félni, és minden úgy fog történni, ahogy a dalban hallhatjuk. Bár azt be kell hogy valljam, hogy én is sokat gondolkodtam azon, hogy hogyan lehetne egy valójában hosszan – akár évekig – tartó folyamatot dalszövegben megfogalmazni, és oda jutottam magamban, hogy szerintem nem lehet. Talán koncepcionálisan lehetne felépíteni erre egy egész albumot, az egyes dalok vázolnák fel ennek a folyamatát, de egy dalba belesűríteni szerintem lehetetlen. A címekből nem nehéz kideríteni, hogy túlsúlyban vannak a szerelmes dalok, ahogy a címadó dal is az lett, hovatovább, ha van mélypontja az albumnak, akkor talán a Boldog karácsony’t nevezhető annak. Nemcsak a szöveg üti meg a nyálas szintet, hanem a zene is tipikusan az a cukorral leöntött méz. Mintha Karácsony János nem is a földi karácsonyról énekelne, hanem felment volna a mennyországba, hogy megnézze, hogy ünneplik ott a szeretet ünnepét, lejött és dalba foglalta. Mindenki szeret mindenkit, gyerekek önfeledten játszanak, ő meg már mindennek látványától boldog, sőt, beáll a többiek közé táncolni. Ha csak az első két stúdióalbumból indulok ki, nem ez Karácsony János valódi személyisége. De azt gyorsan hozzáteszem, hogy a dal végére viszont nagyon erőssé válik a zene, ami javít a dal összképén. De a Vágyom rád, a Vallomás szövegei is túlzottan elcsépeltek, ahogy A szemembe nézz dal szövege is, de annak zenéje viszont hihetetlenül kellemes. Ott a zene ad egyfajta bájt a szövegnek, ami az összhatást kellemessé teszi.
De mindenképp érdemes megemlíteni a másik oldalt, mert vannak nagyon jó dalok is az albumon, melyek emelik a színvonalat. Nyugodtan ide lehet sorolni a fentebb említett A szemembe nézz című dalt, de a Tudom a titkot dal gyors, dinamikus zenéje teljesen jól kiemeli annak érzését, amiről egyikük sem beszél, de mindketten tudnak róla. Ettől kellemesen izgalmas a dal, és a szöveg is sokkal jobb. Talán a véletlen műve, hogy ennek a dalnak nemcsak a zenéjét, de a szövegét is Karácsony János írta. Korom Attila inkább azon dalok szövegeiben jeleskedik inkább, ahol nem a szerelem érzését írja le. A Nézz fel végre és A hajó című dalok úgy kiválóak, ahogy vannak. A Nézz fel végre zenéje végig dinamikus, a szöveg pedig végig kiváló metaforákkal vázolja korunk nagy hazugságait, álszentségeit. Igazi gyöngyszem ezen az albumon, nagyon szeretem ezt a dalt. A hajó pedig változásról, a múlt elengedéséről szól. A hátrahagyott sziget a félelemmel és vággyal kiváló szimbóluma a múltnak, és ahogy hajóra szállunk, nekivágunk az ismeretlennek. Hiszen nem tudhatjuk merre visz a hajó, de az biztos, hogy kiköt valahol. Igazából Korom Attila, ha nem szerelemről van szó, kiváló képekkel festi le a valóságunkat. Tehát, ha kevesebb szerelmes dal lett volna az albumon, akkor nemcsak témájában lett volna változatos az album, hanem a szöveg képi világában is. Mert a Nézz fel végre és A hajó is más-más költői képekkel reflektál a valóságunkra. Ha több ilyen dal lett volna az albumon, akkor azt mondanám, hogy az a pár idealista szerelmes dal… Hát miért is lehetne így is látni a szerelmet? Van még egy szerelmes dal, az Intermezzo, melynek szövegét szintén Karácsony János, és az is nagyon jó lett. A szerelem baljós, árnyoldalát énekli meg az énekes, de olyan fantasztikus költői képekkel, amivel tényleg csak kevesen képesek élni. Több szöveget kellett volna Karácsony Jánosnak írni.
A borító nekem annyira nem jön be. A fehér-fakó barna háttér az énekes mögött… nem tetszik ez a színösszeállítás. A képek Karácsony Jánosról egész jók, bár fehér nadrágot ritkán látok egy férfin, a mezítelen láb viszont elsőre kifejezetten disszonánsnak hat. Bár azt sejtem, hogy ez a fehér ruha, mezítelen láb mintha égi személyiséget szimbolizálna, és mintha a címadó dalt angyalként énekelné. Más magyarázatot nem lehet találni arra, hogy miért képez le teljesen tökéletes világot karácsonyra. Azt hozzátenném, hogy annak ellenére, hogy az a dal első hallásra beleillene a rádiókban a karácsonyi időszakban (vagyis ilyenkor) hallható karácsonyi dalok közé. Viszont az, hogy a komplex, teljes történetet mesél el, kiemeli a bugyuta karácsonyi dalok közegéből, és ha nagyon boldog pillanatunkban hallgatjuk a dalt, amikor tényleg minden ideális számunkra, akkor simán tetszhet is a dal.
Mert miért is ne? Ahogy utaltam rá feljebb, egy-egy idealista, minden szép, minden gyönyörű dal megfér az albumon, mert nekem is vannak olyan pillanataim, de ne ez domináljon. Szerencsére a jól megírt zenéknek, és néhány összességében kiváló dalnak köszönhetően határozottan jó albumról van szó, de összességében elmarad Karácsony János első két albumának magas nívójától.
8 év... 8 évnyi keresés után lett meg a Macskarisztokraták filmzene CD-n. Én magam sem hiszem, hogy végre megtaláltam annyi reménytelen keresés után. Vaterán találtam meg. Nem volt olcsó, 2.000 forintos áron tette ki licitre, és 5.000 forintos villámáron. Az nem is volt kérdés, hogy a lehető legolcsóbban veszem meg, de azt elismerem, hogy megfordult a fejemben, hogy akár villámáron is megvenném. De azt talán mégse. Szerencsére nem folyt öldöklő harc a CD-ért, de a 2.000 forintos licitemet egyszer túllicitálták. Ekkor azt találtam ki, hogy az utolsó percben teszek rá még egy licitet. Hogy biztos legyek abban, hogy az enyém lesz, ezért azt csináltam, hogy 4.000 forintot teszek rá. Azért ennyit, mert nem látom, hogy mennyivel licitáltak túl (csak a 2.150 forintos árat láttam, de a túllicitáló valódi licitje ennél több is lehet). Ez persze azonnal bejött, és csak a 2.705 forintos ár volt látható, az nem, hogy az én licitem mennyi volt valójában. És nem jelent semmit, hogy 4.000 forintot tettem rá, mivel senki nem licitált a 2.705 forintos árra, ezért ennyiért lett az enyém. De komolyan mondom, annyira izgultam, mintha valósággal harc lett volna a CD-ért. De az enyém lett, ezzel egy igazi ritkaság tulajdonosa lettem, ami egy Disney rajongó számára kinccsel ér fel.
Kifizettem, ahogy tudtam, és ma meg is kaptam a CD-t. Így a kazetta mellé megjött a CD is. Hihetetlen érzés, mindenképp megérte. Be is digitalizáltam magamnak, illetve kitettem egy weboldalra is letöltésre. Majd kiteszem ide is. Csak az a baj, hogy a scannerem most mondta fel a szolgálatot, úgyhogy nem tudom bescannelni a CD borítót. De a zenét majd itt is elérhetővé teszem. Mindenképp szeretném, ha a magyar változat megmaradna az utókornak. Egyébként nagyon jó volt hallgatni, eszembe juttatta a jeleneteket, ahol az adott dal hallható volt. Meg majd írok a zenéről részletesen is. Viszont a Discogs-on már kint van az adatlap a CD-ről.
És akkor így néz ki most a Macskarisztokraták gyűjteményem.
Tegnap késő este meghallgattam Natalia Oreiro albumait is. Az ő dalaira valamennyire jobban emlékeztem, mert őt többet hallgattam 17-20 éve. De azok sem hozták vissza azokat az időket, az viszont igaz, hogy őt kellemetlen volt hallgatni, de más ok miatt.
Akkor nem tűnt fel, de ma már teljesen nyilvánvaló, hogy nincs hangja az énekesnőnek. Kellemetlen szembesülni azzal, hogy tinédzserként nem volt fülem az énekhanghoz. De emlékezhetünk arra, hogy mekkora népszerűségnek örvendett annak idején a Vad Angyal. Mindenki erről beszélt 1999-2001 körül, és imádták a dalait is. Én is többet hallgattam Natalia Oreirót annak idején. De a Vad Angyal annyira az egekig emelte nálunk is Natalia Oreirót, hogy az első albuma az 1. helyig jutott a MAHASZ albumeladási listán, és platinalemez lett. A 2. album, a Tu Veneno is elérte platina státuszt, de "csak" a 4. helyet érte el az albumeladási listán. Talán a Vad Angyal volt az első olyan sorozat, amelyet nemcsak az idősebb, nyugdíjas korosztály nézett, "na ha nincs más a TV-ben, akkor nézzük ezt" elven, hanem a fiatalok, sőt, gyerekek is! Tisztán emlékszem arra, amikor Natalia Oreiro Magyarországon koncertezett (többek között Lajcsinak és a Dáridónak köszönhetően), a dalai alatt Natalia Oreiro magához vett a rajongók közül lányokat, hogy énekeljen vele. Mindegyik ilyen 10-12 év körüli volt. Az is megvan, hogy az egyik kiscsaj annyira önkívületi állapotban volt, hogy egy hang nem jött ki a torkán, ott zokogott végig a meghatottságtól Natalia Oreiro mellett, mintha élete álma vált volna valóra azzal, hogy ott áll az istennője mellett. És az a pulikutya, amit Lajcsitól kapott...
Azt azért elismerem, hogy most, 34 éves fejjel, amikor sokkal kritikusabban hallgatok zenét (még ha be is fogadok könnyedebb dalokat), könnyű szinte megvetéssel visszagondolni az érdemtelen népszerűségére, de töredelmesen bevallom, hogy 14-15 évesen én is bele voltam zúgva a Natalia Oreiróba. És az a bizonyos koncert, amikor gyerekeket hívott ki, volt számomra akkora médiaélmény, hogy igenis ott lettem volna az egyik lány helyében. Én is ott lettem volna Natalia Oreiro mellett. Sokkal többet hallgattam őt, és valamivel erősebben élnek az emlékezemben a dalai. De különben nála is az van, hogy a Cambio Dolor dalra nem ugrottak be jelenetek a Vad Angyalból. Az valahogy egy Natalia Oreiro dal lett a többi között.
Már akkor is tudható volt különben, hogy a Vad Angyal titka az, hogy talán ez volt az első olyan sorozat, ahol nem az a tipikusan szerény, már-már megalázkodó főhősnő volt a főszereplő (mint például Thalía sorozataiban), hanem az a karakán, erős jellem, aki beszól mindenkinek, állatira vicces, ugyanakkor csupaszív lány. És ez sokkal szélesebb rétegnek jött be, hiszen élettel telibb, ezáltal a fiatalokat is megszólította a sorozat. Meg ahogy visszaemlékszek jelenetekre, a sorozat "aurája" is más volt. Nem a túlcsordult érzelmek, hanem fiatalosabb, modernebb, teljesen új érzetet keltett, ezáltal sokkal szélesebb réteg tudott ezzel azonosulni.
Thalía a népszerűségét inkább annak köszönhette, hogy a TV2 1998-ban felfuttatta a mexikói sorozatokat, illetve Thalía esetében plusz pont volt, hogy azokat a sorozatokat, amikben játszott, azok főcímdalait ő maga énekelte. Nemcsak, hogy maga énekelte, hanem azok a dalok jóval élőbbek voltak. Nem az a túlérzékeny ballada, hanem dinamikus latin popslágerek voltak a betétdalok, ami szintén hatással volt Thalía sorozatainak a népszerűségére. És bár a nálunk megjelent albumai is Top 10-esek voltak, de egyrészt egyik album sem volt dobogós, másrészt meg amíg Natalia Oreiro albumai 37 meg 40 hétig voltak listán, addig Thalía albumai legfeljebb 20 hétig, így egyik albuma sem lett nálunk még aranylemez sem. Pedig most visszahallgatva Thalía dalait, zeneileg is jobban meg voltak töltve tartalommal, nemcsak, hogy jobb énekhangja van. Bár Thalía esetében az énekhangot is kicsit csalókának érzem, mert azt érzékelem, hogy ő sem énekel olyan nagy hangtartományban. Csak az, amiben énekel, abban tisztán és erősen énekel, ezáltal kellemes hallgatni a hangját. De személyes megítélésem, nem feltétlen énekel nagy hangtartományban ő sem.
Egyébként Natalia Oreiro esetében többször volt olyan érzésem, hogy egy nagyon jó dal fog megszólalni, de ahogy elkezdett énekelni, úgy hirtelen azt éreztem, hogy csak azzal, hogy megszólalt, szinte az egész dalt elrontotta. Elképesztő ezzel szembesülni. Tehát jó zenéket írtak neki, csak nem volt hangja...
Ennek ellenére nagyon megörültem, és istenemre mondom, hogy teljesen spontán ma került elő ez a kazetta. Egyébként megvolt nekem majdnem az összes Thalía és Natalia Oreiro album kazettán és CD-n, ami megjelent nálunk is, csak amikor "letettem" róluk, annyira szégyelltem, hogy hallgattam ezeket, hogy meg akartam szabadulni tőlük. Úgy emlékszem, hogy a CD-ket eladtam, csak ebben már nem vagyok biztos, mert a kazettákról is ezt hittem, és ez előkerült a semmiből... Szerintem, ha tovább keresgélek, előkerülhet még több is. De ezt a véletlent, hogy pont most... Különben emlékszem, hogy ezt a kazettát valamikor 2000 végén vettem, és 1.950 forint volt az ára. Annak idején minden külföldi CD kb. 4.000 forint volt, és kazetta kb. 2.000 forint. És ezeket vettük is ennyi pénzért.
Egyébként van egy argentin barátom internetes körökből, és megmutattam neki is ezt a kazettát. Beszélgettünk már egyszer korábban Natalia Oreiróról, már akkor is mondta, hogy ismeri, és szereti is őt, mert állítólag élőben is nagyon kedves és mosolygós. Meg a Vad Angyal is nagyon népszerű volt, azt is szerette. Rákérdeztem egyébként Thalíát is ismeri, de nem szereti, mert rettenetesen bugyutának tartja a mexikói sorozatokat. Mondjuk, nem csodálkozok rajta, mert tényleg túlságosan leegyszerűsíti az érzelmeket, és olyan hülye konfliktusok vannak, hogy az még a mexikóiaknak is sok. Ettől függetlenül Thalía zenéjét jobbnak tartom, és nemcsak az albumról tervezek írni, hanem az egyik kedvenc dalom szövegét is elemezni fogom. Három dal van, amit imádtam tőle, és most újra meghallgatva is hihetetlen élmények voltak:
Mujer Latina
Echa Pa'lante
Arrasando
Imádom azt a dinamikát, és szenvedélyt, ami ezekben a dalokban van. Ezek közül az Echa Pa'lante szövegének néztem utána, és rendkívül érdekes. Bár magyar szemmel kicsit árnyaltnak érzem a dolgot, de megkérem majd két mexikói barátomat, hogy segítsenek, hogy ők "belföldiként" hogyan látják és értelmezik a szöveget. Aztán megírom a véleményemet.
A Disney filmzenék nagy ritkaságok lettek mára, és sajnos magyarul is csak a ’90-es években jelentek meg a dalok. Ebbe jó eséllyel az is közrejátszott, hogy távolról sem fogytak annyira, mint amennyire elvárható lett volna. Erre utal az is, hogy az Oroszlánkirály mellett csak a Pocahontas volt az a Disney filmzene album, mely egyáltalán felkerült a MAHASZ Top 40-es albumeladási listára. A ProVideo közleménye óta pedig tudhatjuk, hogy a Disney-nek vannak elvárásai az eladások kapcsán, hiszen azért került Magyarország tiltólistára a Disney Blu-ray-ek kiadásában, mert messze nem fogyott annyira, mint amekkora az elvárás lenne. Hasonló lehet a helyzet a filmzenékkel. Kifejezetten kevés példányszámban jelentek meg, így jó eséllyel nem is váltották be a hozzájuk fűzött reményeket… de inkább beszéljük elvárásokról. Mulant még láttam magyarul, esetleg a Tarzan, de az utána következők már biztos nem jelentek meg magyarul.
De itt a Pocahontas, melyért kár lett volna, ha kimarad. A Pocahontas magyar nyelvű dalai a jobb Disney dalok közé tartozik. Mert ugyan nosztalgiával átitatva emlékezünk meg például az Aladdin és az Oroszlánkirály dalokról, de ha “szakmaibb” füllel hallatjuk őket, akkor azért lehet érzékelni néhány dal esetében, hogy kifejezetten rosszra sikeredtek. A Pocahontas esetében viszont ki lehet jelenteni, hogy megtalálták végre a megfelelő énekeseket, akik méltó módon éneklik el a dalokat magyarul. Ezáltal önmagában a filmzenét hallgatva is átélhetővé válik a film története. Ami talán nem is gyerekeknek szól, mert elég komoly témát, problémát dolgoz fel. 1995 decemberében adták a mozik a rajzfilmet, és láttam is akkor. Arra emlékszem, hogy már 9 évesen is eléggé nyomasztó volt nézni. Azt értettem, hogy Pocahontas és John Smith azért nem lehetnek együtt, mert két különböző törzsből származnak, de hogy ez valójában mekkora probléma, azt akkor még nem is sejtettem. A kazetta egyébként 1995 karácsonya óta van meg
Úgyhogy nagyon emlékezetes ez nemcsak maga a film, de a filmzene is. Nagyon jól vissza tudták adni a megszokott Disney-hangzásvilággal a rajzfilm nyomasztó hangulatát. Emellett a magyar ének is nagyon jó lett. Nagyon bejön a Bergendy együttes kórusa, sok Disney dal magyar változatának színvonalát emelték az énekükkel. Aki ismerős lehet, az Koós János, aki a Macskarisztokratákban énekelt Thomas O’Pamacska hangjaként, illetve Janza Katalin az Aladdinban volt Jázmin énekhangja. Ezen az albumon van az abszolút kedvenc Disney dalom, a “Hozzád szól a szél”, amit rengeteget hallgattam annak idején. Nagyon szeretem az ilyen jellegű balladákat. Az albumot az “Ezer színnel száll a szél” angol nyelvű változata erősíti, ami az “If I Never Knew You” dallal együtt volt a klasszikus végefőcím dalai. A dalok a maga Disney stílusában lettek felénekelve, tehát az ének, ahogy a hangszerelés erősen érzelemdús, amolyan hatásvadász dalok. De itt nagyon jól sikerült, nagyon jól átadták a klasszikus érzelemdús mivoltát, emeli a mondanivaló jelentősségét.
Azért kár, hogy az album borítója eléggé egyszerű, pedig egy igényes, tartalmas borítóval is ki lehetne emelni a CD és kazetta minőségét. De ebben valami miatt sosem jeleskedett a Disney. Kicsit azt az érzetet adja, hogy kiadják a filmzenét, nyilván szól a maga minőségében, de a borító olyan érzetet ad, mintha csak valahogy piacra dobták, aztán vegyék az emberek, jöjjön a pénz belőle. Nálam egyébként a borító az, amit csak a nosztalgia miatt szeretek, ugyanis a Disney filmzenéket sokat reklámozták a ’90-es években a Donald Kacsa magazinban, és onnan maradt meg, mint emlék. Ezért vagyok megbocsátó a borítóval kapcsolatban. Disney gyűjteménybe jól jön, főleg mert ritkaság, de ezt az albumot a dalok minősége miatt lehet szeretni, de azért nagyon.
Nagyon sokan vannak, akik csak egy vagy néhány album erejéig voltak köztudatban, aztán úgy tűntek el, mintha nem is lettek volna jelen. Persze időnként megemlékeznek egy-egy nagysikerű dalára, készül róluk egy “Mi lett vele?” vagy “Így néz ki” jellegű műsor, vagy cikk, de érdemben senki nem emlékezik meg róluk. Az, hogy a nagyjáról nem érdemes, ez igaz, de most hadd essen szó egy olyan énekesnőről, akiről talán érdemes komolyan értekezni, és az első albumáról is, ő pedig Tunyogi Orsi.
No, nem azért, mert a ’90-es évek zavaros zenei világában egy olyan albumot hozott össze, ami példaértékű, hanem mert egyedi dalok kerültek fel rá. És ezt most nem gondolom se jó, se rossz értelemben. Nehéz dolgom van Orsival, mert egy énekelni tudó, és kifejezetten kellemes megjelenésű énekesnőről van szó, de sokáig, ahogy hallgattam az albumait, nem tudtam eldönteni, hogy ki a célcsoport. Kinek szólnak a dalai? Egy idő után aztán oda jutottam magamban, hogy Orsival arra akartak kísérletet tenni, hogy egy énekelni tudó énekesnő trendi dalokkal befut a rádiókban, ismertté, népszerűvé válik, de az albumain azok a dalok dominálnak, amik valami mélyebb mondanivalóval rendelkeznek. Tehát, a trendi zenékhez szokott fiatalságot átszoktatni a jobb zenék felé.
Hasonló lehet a koncepciója a Ha lemegy a Nap című albumnak, csak a kivitelezés messze nem lett hibátlan. Az albumon 14 dal van, és bár a címeken annyira nem érződik a kettősség, de érdemes kilistázni őket.
Baby, Baby
Ha lemegy a Nap
A Föld felett
Felgyúlt a tűz
Az utolsó ölelés
Választok egy csillagot
Dzsungel mélyén
Míg gyermek voltam
A legjobb dolog
Szállj sólyom szállj
Ha neked jó
Dzsungel mélyén (remix)
Ha lemegy a Nap (remix)
Generation Next
Tehát jól látható, hogy vannak dalok, amikkel a mai (akkori… tekintve, hogy 1997-es albumról van szó) fiatalságot akarta Orsi, vagy általa a dalok szerzője, Dorozsmai Péter megszólítani. Ha lemegy a Nap vált híressé Orsitól, 1997 egyik legismertebb dala lett, ez röpítette fel az albumot egészen a MAHASZ lista 7. helyéig. De hogy utána a többi dal, amit játszottak a rádiók, és készült belőlük videoklip is, miért nem tudtak befutni, ez számomra rejtély. Ott volt például A legjobb dolog, a Ha neked jó, melyből videoklip készült és a Dzsungel mélyén, melyből szintén készült videoklip. De ezek távolról nem kaptak akkora publicitást, mint a címadó dal.
Az, hogy akartak valamit mondani ezzel az albummal, az nemcsak az átlagosnál jobb zenében érhető tetten, hanem hogy az akkori (és lényegében a mai) trendeket, témákat igyekeztek költészetbe foglalni. Ebben valószínűleg nagyban közrejátszott, hogy Dorozsmai Péternek, mint a Korál együttes dobosának van némi fogalma a zeneszerzésről, ahogy Orsinak is lehet köze az énekléshez. Elég csak az apjára, Tunyogi Péterre gondolni, illetve Orsi vokalista múltjára, ahol egyrészt folyamatosan fejlődött énekben, másrészt meg jó eséllyel figyelte, hogy mi történik a magyar könnyűzenei életben, és az így összehozott tapasztalatokból próbáltak összehozni egy, a ’90-es évek mércéjéhez képest egy jó albumot. A túlnyomórészt élő zene mindenképp az album dicsőségére válik, de költészet terén erősen hagy kívánnivalót maga után. A szövegek egyszerűen hemzsegnek a kényszerrímektől, és az olyan borzalmas sorvégektől, mint a “végre már” vagy az “újra már”.
Eleve nagyon furcsán indul az album, Orsi zenei kíséret nélkül a következőt énekli:
Itt egy dal, egy piciny darabka a lelkemből Itt egy dal, néhány őszinte hang a szívemből Mindezt neked úgy odaadnám, Csak kérlek, te is gondolj néha rám!
Ez önmagában egyébként kiváló kezdet lenne egy arc poetica jellegű dalszöveghez, ahol megtudhatnánk, hogy mi lakozik Orsi lelkében, és milyen hangok szólnak Orsi szívében, és mit szeretne odaadni nekünk. És így felvezetni egy debütáló albumot, nagyon jó ötlet lett volna, mert jelezte volna, hogy Orsi komolyan gondolja az éneklést, és hogy valami értéket szeretne átadni. Erre elkezdi, hogy “Baby, Baby, úgy tűzbe hoztál…” Nagyon jól jelzi, hogy mennyire zavaros az egész album, és hogy utána tovább elemzi, hogy Baby Baby mit tettél velem, teljesen érvénytelenné teszi az Arc Poetica jellegű kezdetet. Arról nem is beszélve, hogy ennek a dalnak a refrénjében is olyan végek vannak, mint “szédülök már”, “végre már” és “van már”. Ez az az eset, hogy jobban járunk, ha inkább ne rímelnének a sorvégek, mert nagyon eséllyel lenne tartalommal megtöltve a szöveg, mert nem azon izzadnának, hogy csak rímeljenek a sorvégek. Lehetne akár dicsérni az olyan próbálkozásokat, mint például a “Föld felett” című dalban, ahol igyekeztek költészetbe foglalni az intimitást, vagy a “Dzsungel mélyén” -ben a szexualitást, annak megélését, de azokban is fellelhetők a kényszerrímek. Az albumborító tanúsága szerint bizonyos dalokat csak Dorozsmai Péter jegyez, ebből következik, hogy a szövegeket ő írta. Ahogy utánaolvastam, konzervatóriumot végzett, és dobosként működik közre albumokon, koncerteken. Azt gondolom, hogy zeneszerzőként nincs gond vele. A zenében tetten érhető a zenészi múltja, és hogy iskolát is végzett ebben a témában. Jó zenéket írt erre az albumra is, de mint szövegíró teljességgel alkalmatlan.
Viszont, ahogy írtam, zeneileg teljesen rendben van az album. Nemcsak az dicséretes, hogy a zene döntő többségében élő hangszerekre lett megírva, hanem van dallama is. Elindul a dal valahonnan, és eljut valamerre. Nagyon jó hallgatni az elektromos gitár betéteket, és az egyéb hangszereket. Hallatszik, hogy zeneileg dolgoztak az albumon, meg vannak töltve tartalommal a dalok. Azt is jó hallani, hogy olyan dalokat írtak Orsinak, amiket el tudott énekelni, és kellemes hallgatni tőle. Ebből a szempontból nagyon jó lett az album, és elsősorban a zene miatt lehet azt mondani, hogy olyan érzetet ad az album, mintha az akkori trendeket akarták igényesebb köntösben átadni a hallgatóságnak. Az ötlet egyébként nagyon jó, de a szöveg sokat ront az összképen.
És akkor álljon itt a címadó dal videoklipje is.
Konkrét jelentése nincs a videoklipnek, igazából kár, hogy erről az albumról csak ez maradt meg az utókornak. A Ha neked jó és a Dzsungel mélyén videoklipeknél jobban érzékelni, hogy van munka bennük. Nagyon régen láttam őket, amikor aktuális volt az album, de erősen megmaradt bennem. A Ha lemegy a Nap esetében inkább csak mint egy kötelező elem a videoklip, ahol Orsi a színpadon is debütál énekesnőként. A tánc olyan, amilyen, illik a dalhoz, de meg mernék esküdni, hogy Ganxsta Zolee is ott volt Orsi mellett a színpadon, és úgy rappelte a maga sorait. Itt meg teljesen máshol van. Arra tippelek, hogy két verzió készült a videoklipből.
Az albumborítótól személy szerint nem vagyok annyira elragadtatva. Van benne munka, azt látom, de személy szerint nem rajongok a pasztell színekért, mert nekem olyan élettelennek tűnnek. Jobban szeretem az élénkebb, erősebb színeket. Az viszont kétségtelen, hogy a borító jól néz ki abból a szempontból, hogy egyrészt a különböző oldalak különböző háttérszínei illenek egymáshoz, az énekesnő is úgy van “színezve”, hogy beleillik a háttérszínbe.
Tehát, nagyon furcsa album lett. Talán reflektál a ’90-es évek zavaros zenei időszakára. Orsi itt próbált valami érvényes tartalmat átadni, de a végeredmény sajnos több sebből vérzik, legfőképp szövegileg. Egy olyan szövegírónak kellett volna megírni a szövegeket, akinek vannak érvényes gondolatai a világról, érti a költészetet, és tud úgy írni, hogy felkeltse a fiatalság érdeklődését. Vagy elhagyni a sor végi rímeket. És akkor egy nagyon jó album lehetett volna, de így is érdemes meghallgatni, mert egyébként jó próbálkozás volt arra, hogy egy fiatal énekesnő élő zenére énekeljen, és valami tartalmat is átadjon. Csak érdemes felkészülni a kényszerrímekre, mert az itt-ott bántja a fület is.
Az ezredforduló után érzékelhető volt a lemezeladások csökkenése a vásárlók részére is azáltal, hogy kevesebb zenei kiadvány jelent meg. Valamint egyre több olyan CD jelent meg, aminek borítóján látszik, hogy spóroltak a költségekkel, illetve idővel eltűntek a kazetták. De azért volt néhány olyan együttes, előadó, akik azért tettek arról, hogy emlékezetesek maradjanak akár az utókornak is. Az egyik ilyen formáció volt a Princess.
És mindenképpen érdemes elmélkedni azon, hogy mit tettek a magyar könnyűzenével 2002-2008 között. Azok, akik jártasabbak a könnyűzenei életben, a három tenortól eredeztetik azt a kulturális jelenséget, hogy egy-egy operából, áriából a legemlékezetesebb, legismertebb dalokat eléneklik, ezáltal az átlagpolgár úgy érezte, hogy művelődött. Ez persze önmagában nem igaz, sőt, a zenei téren konzervatívak számára (nevezzük őket sznoboknak) gyűlöletes ezt a jelenség, mert elhiteti a hallgatóval, hogy tényleg művelődik. Ezt azóta többen is csinálják, és a Princessről is ez volt mondható, mégis azt gondolom róluk, hogy megbocsájtható, amit tettek.
Már ha feltétlen rájuk akarjuk húzni a művelődés illúziójának vizes lepedőjét. Az biztos, hogy 2002-ben futótűzként terjedt a zenéjük a médiában. Sok helyen voltak hallhatók, és olyan időkben adtak el több 10.000 példányt a lemezeikből, amikor ez már ritkaságnak és kiugróan jó eredménynek számított. Én is, amint meghallottam őket, azonnal felfigyeltem rájuk, és megszerettem a zenéjüket. Azért gondolom, még mai fejjel is, hogy megbocsájtható, amit tettek, mert olyan egyedi tálalásban és hangszerelésben adták át a klasszikus darabokat, hogy a lányok által új értelmet nyertek. Ezáltal én, amikor annak idején hallgattam az első albumot, egy percre sem éreztem azt, hogy művelődök komolyzenei téren. 16 éves fejjel felértem ésszel, hogy ez nem egy komolyzenei album, ettől nem leszek zenetörténetileg művelt. Semmi nem változott bennem, miután meghallgattam ezt az albumot, én is ugyanúgy, unott fejjel hallgattam ének órákon a komolyzenei műveket, mint az osztálytársaim.
Ezt az albumot önmagáért szerettem. Azt gondolom, hogy a titok a hangszerelésben van. Rendkívül ízléses, és a mai napig azt érzem, hogy harmóniában vannak a klasszikus hangszerek a modern hangzással. Olyan érzetet adnak a dalok, mintha valaki egy ételt saját ötleteivel újragondolta, az új fogás is ízletesre sikeredett, és jól néz ki a tányéron. Ráadásul, ami miatt kifejezetten szerettem ezt az albumot, hogy saját szerzemények is vannak rajta, amit zeneszerzők, nevezetesen Molnár László és Holló József írtak. Ezek annyira jók lettek, hogy odaillenek a többi klasszikus dal újrahangszerelt változatai mellé. Úgyhogy ez az album nagyon jóra sikeredett. Mivel az album végig instrumentális, ezért az éneken és a szövegen nincs mit értékelni, mivel az nincs.
Amit aggályosnak tartok, az az album címe és az együttes neve. Nagyon visszatetsző az, ha valaki pozitív vagy negatív jelzővel látja el saját magát. Itt is, hogy elnevezték magukat a hegedű hercegnőinek… Azt hadd döntsék az arra érdemes kritikusok, hogy tényleg hercegnők-e vagy sem. De hogy maguknak hercegnőknek hívják… ha valami, ez szánalmas bennük.
Egyébként meg az én liberálisabb zenei ízlésembe bőven belefér, amit csináltak. Illetve csinálják is még, mert aktívak, csak lemezt nem adnak ki. De az a véleményem, hogy mivel annyira egyedi a klasszikus dalok hangszerelése, hogy nem is lehet az eredeti változatra gondolni. Én ezt mindig, mint “Princess-album” hallgattam, akik számomra ízlésesen hangszerelték újra a klasszikus dalokat. És tényleg tévúton jár az, aki azt gondolja, hogy ezen dalok által művelődik, mert nagyon nem. És igazából azt is megértem, ha valaki ugyanúgy gyűlöletesnek tartja a Princess munkásságát, mint akár a három tenorét, vagy akár Havasi Balázsét, hogy magyar példával is éljek. De említhetném Lindsay Stirling-et is, akiről viszont tényleg el lehet mondani, hogy rendkívül ízléstelen, amit csinál. Azt gondolom, hogy a Princess a jóízlés határán belül maradt, bőven lehet olyan előadókat mondani, akik sokkal nagyobb kulturális bűnözést követtek el. Ez egy feldolgozásalbum néhány saját szerzeménnyel, annak viszont nagyon jó.
Ahogy írtam nemrég, a ’90-es évek rendkívül változatos volt magyar zenei téren. Hiszen a jó, igényes zenétől kezdve az aktuális trendek kiszolgálásán át, a külföldi sikercsapatok silány másolatáig minden helyet kapott. Eszméletlenül sok zenei album jelent meg a rendszerváltás utáni évtizedben, és elég nehéz volt a zajban meghallani a zenét. De akinek volt füle hozzá, az meghallotta Somló Tamás 1997-ben megjelent 2. stúdióalbumát, mely ritka nagy kincse a ’90-es évek magyar zenéjének.
Habár Presser Gábor is a köztudatban maradt az LGT aktív évei után, hiszen ő is készített szólólemezeket, nem utolsósorban írta Zoránnak a jobbnál jobb zenéket, de Somló Tamás aktívabb volt. Hiszen szólólemezei mellett énekelt dalokat filmeknek, sorozatoknak, és több aktuális énekessel is együtt dolgozott. Emlékezhetünk például amikor még egyszer felénekelte az első albumára az Annyi mindent nem szerettem még című LGT dalt, ebben Geszti Péter rappelt, de ott van a közös dala az Animal Cannibals-szel vagy Zsédenyi Adriennel. Egy biztos: Bármit is csinált, biztosra volt vehető, hogy a tőle megszokott színvonalon művelte azt. Hiszen mindegyik dalában, közös projektben tetten érhető az egyénisége. És mivel 50-en túl is megőrizte fiatalos lendületét, jó humorát, ezért jól álltak neki az új dalok is. Ezzel megcsinálta azt, hogy egy dal erejéig magához emelte az adott előadó színvonalát, vagy az adott betétdallal kedvesebbé tette az adott filmet, sorozatot. Emlékezhetünk a Patikának énekelt “Olyan szépek voltunk” (1994) című dalára, de a Miniszter félrelép “Találj rám” (1997) és a Hippolyt “Indulni kell” (1999) című dalok is ismerősek lehetnek. Akár ezen dalok minőségéből, akár az LGT-nek írt dalaiból származtatjuk a Semmi Cirqsz album minőségét, mind a kettő helytálló. Az album ugyanis nem más, mint 70 percnyi zene, annak is a legjobb fajtájából.
Az album nagy erőssége nemcsak a kiválóan megírt dalok, és Somló Tamás éneke, hanem hogy mindegyik dalban fellelhető az énekes egyénisége. Hallhatjuk a humorát például a Zenebeszéd című dalban, a bánatot, az illúziót és a reményt az Eltévedt nyár című dalban, énekel a barátságról is, és szinte mindegyik dal szövegében hallható, hogy vannak gondolatai az életről, a világról. Az albumot kiváló zenésztársak erősítik. Már az első dalban hallhatjuk Presser Gábort, de Demjén Ferenc is jelen két dalban (Barátság, Léghajó), de olyan nevek is közreműködtek az album készítésében, mint Borlai Tibor, aki a KFT együttes tagja volt, és Závodi Gábor, aki az LGT 424 Mozdonyopera című album készítésében is közreműködött hangmérnökként.. Ők mind Somló Tamás zenészbarátai, és mivel sejthetően embertként is ismerik, ezért olyan dalokat írtak neki, melyek tökéletesen passzolnak az énekes egyéniségéhez. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy ez az album ennyire jó lett.
És igaz Somló Tamásra is, hogy halálával pótolhatatlan űr keletkezett a magyar zenében. Mert vannak jó hangú énekesek, sőt, vannak, akik érvényes gondolatokat fogalmaznak meg, de olyan egyéniség, mint Somló Tamás, nincs még egy a világon. És az az érdekes, hogy valahányszor hallom a dalait, nem az a gondolatom, hogy jaj, meghalt, nincs már köztünk, hanem hogy volt egy ilyen egyénisége a magyar könnyűzenei életnek, aki beletette önmagát a dalaiba, ezáltal egyedivé, nem utolsósorban szerethetővé tette azokat. Meg egy kicsit megadta az az érzetet, hogy jó magyarnak lenni. Az ő esetében nem üres pozitív gondolkodású szöveg az, hogy a dalaiban él tovább. Mindig, amikor hallgatom a dalait, olyan érzésem van, hogy azokkal hagyott egy kis részt önmagából, és sokkal inkább ennek az örömét érzem, mint annak a bánatát, hogy ő már meghalt. Ha az emberi lét értelme az, hogy nyomot hagyjunk a világban, és Somló Tamásnak ez sikerült.
Az album zeneileg és szövegileg is tartalmas, és úgy változatos, hogy mégis egy egységet alkot. A fenti példákon felül hallhatunk érvényes gondolatokat a pozitív gondolkodásról.
Légy az, akiből árad a nyugalom, légy az, akire nem hat a hatalom. Nyújtsd oda, hogyha kérik a kezedet, menj oda, ahol fázik a szeretet.
Emellett több szerelmes dal is hallható, a “Gondolsz-e rám?” a kétségekről, az elmúlásról szól, de külön kiemelném a már fentebb említett “Eltévedt nyár” című dalt is, mely az egyik legnyomasztóbb szerelmes dal, amit valaha hallottam. Hihetetlen erős képekkel jeleníti meg a kilátástalanságot és a reménytelenséget. Olyannyira apokaliptikus a kép, hogy nem lehet egyszerűen azt gondolni, hogy az élet és a világ nehézségei elől jelent biztonságos menedéket a szerelem. Sokkal inkább háború utáni képeket képzelek el magam elé, amikor a dalt hallgatom, és a szerelem jelenik meg az eltévedt nyár képében. Mindig összeszorul a szívem, amikor meghallom. A másik kiválóság, amit mindenképp érdemes kiemelni, az az “India” című dal, ahol varázslatos zenével (nem is lehet másképp mondani, ez a valóság) illusztrálja azt a misztikumot, azt a fajta csodálatot, ahogy az emberek a távolból látják Indiát, a szöveg pedig sejteti, hogy Somló Tamás egy kicsit érti a spiritualitást is.
A karma törvény húrjain Játszanak zenét saját vágyaink Elmerülsz dallamában
Van két feldolgozás is az albumon, mely szintén emelik az színvonalat. Az “Azt mondta az anyukám” egy Omega sláger volt, valamint a “Boogie Woogie a zongorán”, melybe két dalt vegyítettek: Az LGT Boogie a zongorán és az Omega A 958-as Boogie Woogie klubban. Ilyet még életemben nem hallottam, és a feldolgozás is hihetetlenül ötletes. Mind a két feldolgozásban jelen van Somló Tamás vidám, vicces személyisége, hiszen mindkét dal lendületes, dinamikus, és a hangszerelés is kiváló. Úgy mentettek át három klasszikus dalt a ’90-es évekre, úgy adtak nekik új értelmet, hogy semmit nem vesztettek eredeti értékükből. Megadja azt az érzetet, hogy a ’90-es évek, de a mai kor fiataljainak is megvan a maguk ‘958-as Boogie Woogie klubja, és nekünk is ugyanúgy mondta apukánk, hogy gondja lesz reánk. Konkrétan ez nálam a feldolgozás értelme, így lehet régi klasszikusokat a mai (vagyis jelen esetben a ’90-es évek) hallgatóság számára is értelmezhetővé, élvezhetővé tenni. Ennek egyébként nagyon kevés feldolgozás tesz eleget.
Ha egy hibáját lehet mondani az albumnak, az az, hogy a borító tömör. Csak 8 oldalas, és tömörítve, egymás alatt vannak a dalszövegek. Pedig jobb lett volna, ha oldalanként 1-2 dal szövege lenne, és nem fehér alapon, hanem valami illusztrációval. A kazettán más képek, illusztrációk vannak, azokat rátehették volna a CD-re is, néhány extra fotóval.
Az albumnak azért megvolt a maga ismertsége, hiszen a MAHASZ album eladási listán a 12. helyig jutott, és 15 hétig volt listán. Szerencsére az album azért fellelhető az interneten, tehát valamennyire a köztudatban maradt. Ez mindenképpen örvendetes, hiszen bőven megérdemli a nyilvánosságot. Ilyen egy kiváló album.
Ahogy gyerekként hallgattam az LGT dalokat, tudtam, hogy a “Búcsúkoncert” azt jelenti, hogy ott vége, és nem jelenik meg új stúdióalbum. De nyújtottak a régi LGT albumok is akkora tartalmat, hogy soha nem volt hiányérzetem. Mégis amikor 1997-ben nyilvánosságra hozták, hogy új LGT album fog megjelenni, és kezembe vehettem a CD-t, az hihetetlen érzés volt.
Az biztos, hogy az egyik legegyedibb albumot vehetjük a kezünkbe külsőségek terén. Én legalábbis soha nem láttam még albumot konzerv jellegű tokban. De igazság szerint jobb, hogy nem terjedt el, mert nagyon nehéz betenni a lemezt, meg kivenni onnan. Viszont, ha már itt tartunk, akkor írnék a borítóról, amiről tényleg csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Nagyon ritka az ennyire ötletes, és kiváló lemezborító. A belső oldalak háttere sárgás-barnás hátterű, és tökéletesen illeszkedik a külső borító sárga színéhez. A belső oldalakon található képek és ábrák mind passzolnak a dalszöveghez, és az is nagyon ötletes, hogy ott, ahol beszéd van (például a Mozdonyrádió című dalban), az más betűtípussal van írva. Ez az egyik legjobb albumborító, amit valaha láttam. Mai napig nagyon szeretem lapozgatni az album borítóját, a dalokat pedig már betéve ismerem.
Ami pedig a dalokat illeti: Ha igaz az, hogy spontán zenélésből jött az új album ötlete, akkor nemcsak az együttes múltja árulkodik a nagyszerűségükről, hanem hogy spontán zenélésből ilyen albumot képesek voltak összehozni. De hallatszik is a hangszeres játékon, hogy nem úgy vannak megírva a dalok, hogy hosszú hónapokon át alakították a lehető legjobbra. Olyan érzetet adnak a dalok, mintha az együttes tagjai elkezdtek volna zenélni, és spontán zenélésből összeálltak ezek a dalok. És ez azért fantasztikus, mert tudható az LGT tagjairól, hogy zenélni nagyon tudnak, és hogy 10+ stúdióalbum után képesek csak úgy zenélni, ez árulkodik arról, hogy szeretnek zenélni, és bármikor a kezükbe veszik a hangszerüket, hogy egy jót játszanak rajta. A zene szeretete pedig átjön a dalokon, és ez teszi annyira erőssé ezt az albumot. Olyan érzetet adnak a dalok, mintha nem az lett volna az együttes célja, hogy a világ legjobb albumát hozza össze. Egyszerűen csak lazán zenéltek, ahogy tudnak, az album meg lesz, amilyen lesz. Persze, szó nincs itt flegmaságról, hogy valójában nem érdekli őket a minőség, csupán árad az albumból a lazaság, a zene szeretete, és ettől annyira emlékezetes az album. Ez egy olyan album, amelyben nem lehet kiemelni egy dalt, az egész album alkot egy egészet. Olyan, mintha egyetlen egy dalt hallgatnék 55 percen át, de ez az 55 perc végig tartalommal van megtöltve. Egyetlen perc sem felesleges, egyetlen perc sem unalmas.
Szokás ezt az albumot “öregesnek” hívni. Egyrészt, továbbra is tartom magam ahhoz, hogy szeretnék úgy megöregedni, mint az LGT tagok. Másrészt, inkább szövegileg tűnik öregesnek az album. Vannak lassabb, elmélkedősebb dalok, azok olyanok, mintha egy sokat látott ember gondolatait hallanám az életről. Az egyedüli furcsasága az albumnak az, hogy több dalban is a szöveg nagyon erős képi világgal él. Ez azért szokatlan, mert Sztevanovity Dusán olyan szövegeket szokott írni (mindegyik dal szövegét ő írta az albumon), amelyek még ha áttételesen is dolgoznak fel egy adott témát, az is könnyen értelmezhető egy átlagember számára. Ezen az albumon lévő szövegek viszont túlságosan erősek képileg, amiket nem olyan könnyű értelmezni. Ez az egyetlen hátránya az albumnak, minden másban kiváló.
Még videoklip is készült Az Ígéret földje című dalból, ami kiválóan promotálja az albumot.
A videoklip tökéletesen illusztrálja azt a spontaneitást, ami jellemzi az albumot. A tagok megérkeznek a saját járművükkel (Somló Tamás bevonulása a csacsival a többi autó között óriási ötlet), kezükbe veszik a hangszerüket / leülnek a hangszerükhöz, és nekiállnak énekelni és zenélni. Aztán persze a keverőpult mögött folyik a szakmai munka, de az egész albumot az a spontaneitás járja át, mint amilyen a videoklip.
Nemcsak azért szeretem nagyon ezt az albumot, mert valóra vált az, hogy az életemben kezembe vehettem egy vadonatúj LGT albumot, hanem hogy egy ennyire jó albumot vehettem az kezembe. Végig titokban tartották az album megjelenését, nem is volt konkrétan betervezve, de ha már összehozta a tagokat az együtt zenélés szeretete, akkor összehoznak egy albumot. Így készült el egy kiváló album, melybe még 23 évvel megjelenés után is úgy el lehet merülni, mintha az újdonság erejével hatna. Így történhetett meg az, hogy készült egy örökzöld album egy olyan korban, amikor ez a legkevésbé volt divat.
