Hát részemről ennyi volt az első nap. Nem a MAT hibája most, hogy nem tartottam annyira jónak ezt a cont. Röviden annyi a lényeg, hogy az AnimeCon már rég nem azt jelenti számomra, mint anno, amikor még lelkes animés voltam. Meg hát sok minden változott 4 év alatt.
5 órára állítottam be az órát, de már 4.35-kor felkeltem, nem is bírtam tovább aludni. Még egy kicsit zenét hallgattam, aztán 5-kor elkezdtem készülődni, összeszedni magam, hogy 6-kor el tudjak indulni. Hármas metró, át a kettes metróra, majd a 79-es troli. Kicsivel 7 után értem be (elvileg 7-re kellett volna beérni a segítőknek), ott kicsit segédkeztem, majd elmentem a karaoke sátorba. Az a rettenetes hideg... -_- Holnap esküszöm, kabátba megyek. Én szinte csak névlegesen voltam segítő, mert sok mindent nem csináltam. Segítettem volna kitenni a sátor falára szigszalaggal kitenni a számok listáját, de egyáltalán nem maradt meg a falon. Aztán azt gondoltuk ki, hogy akkor az asztalra tesszük ki, de jött Katayashi, és leállított minket, hogy azt ne, mert szükség lesz az asztalra. Úgyhogy végül összekötöttük az oldalaat madzaggal. Elkezdte összerakni a technikát, amikor megjött Amina is. Nagyon megörültem neki. ^^ Mondta, hogy örül annak, hogy conlátogatóként jött el, és nem karaoke szervezőként, így legalább láthatja milyen is a con valójában. Meg a nap folyamán rengeteg mindenről beszélgettünk. Mondta is, hogy nem olyan már neki sem a con, mint régen. És a karaoke is... Nagyon tiszteletreméltó Amitól, hogy a hibái ellenére mindent megpróbált annak érdekében, hogy minél jobb legyen a karaoke, de... Van valami, amit csak az Adarnások tudnak, ez pedig a hangulat. Olyan karaokét animés rendezvényen senki nem képes szervezni, mint Tukiék. Mindennek ellenére nem volt annyira rossz, de az igazi karaokés buli 2 hét múlva lesz. Szerintem akkor maradok 0:30-ig is.
Most énekeltem háromszor is. Először csak a hangpróbán kipróbáltam, hogy milyen az Utawarerumono: adamant faith dala tőlem... hát, még gyakorolni kell. Másodjára, amikor egy pár lány énekelte az Utawarerumono: Musouka dalt, akkor beszálltam én is, és igyekeztem leigázni őket. :P A harmadik meg... eddigi legrosszabb karaokés teljesítményem. Elénekeltem az Asura Cryin': Alternative dalt, angelától, de messze felülmúlta minden várakozásomat... vagy alul? Hát ehhez már kell egy komoly hangtechnika, hogy ezt el tudjuk énekelni. Azt mondanom sem kell, hogy a refrénnél rendesen felsültem. Úgyhogy a felénél úgy döntöttem, hogy ezt így inkább ne... Csak próbára akartam tenni magam, hogy milyen lenne, de kegyetlen csúnyán lebőgtem.
Ami jó volt a conon az a konzol. Az a régi, ott maradt a hangulat. Jót játszottam Brawlon. Tukeinont láttam még a Go asztalnál. Épp egy leendő párosnak magyarázta el az alapvető szabályokat, meg mutatta is, de akkor is kb. ilyen szemekkel lestem: O_O Miről beszél? Ezt nekem lehet, hogy többször el kéne magyarázni, de inkább átültetni a gyakorlatba, hogy megértsem a játék lényegét. Ja és persze Tuki és Amina vitték a hangulatot, amikor bent voltak a karaoke sátorban, már hogyne. Az egyik legjobb az volt, amikor egy lány Kirarin Revolution-ből a Balalaikát énekelte, és Tuki meg Amina elkezdtek hátul táncolni. :D Akkor úgy röhögtünk. Meg amit produkáltak közös meg privát éneklésben. Hálás voltam nekik, hogy feldobták a karaoke hangulatát. ^^ Egy kis bemelegítő a 2 héttel későbbi bulira.
A nap beszólása:
Ami a rajzverseny végét a következőképp konferája fel:
- A hangverseny 6 perc múlva véget ér...
Ezen is nagyot röhögtünk.
Igazából, ha nem lennék szervező, nem mennék most vasárnap, de szerintem így sem fogom megerőltetni magam, hogy 7-re menjek. Jó a con, csak nem nekem.