A következő címkéjű bejegyzések mutatása: F-Zero: Falcon Densetsu. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: F-Zero: Falcon Densetsu. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. április 14., szombat

2018. tavaszi MondoCon

Sokáig úgy volt, hogy nem megyek el a tavaszi MondoConra, előző délután dőlt el, hogy végül csak tudok menni. Igyekszem érdekesen összehozni az élménybeszámolót, de nincs mit tagadni azon, hogy ez nagyon nehéz annak fényében, hogy ez a sokadik MondoCon, és szinte mindig a karaoke teremben vagyok. Most nem volt igazán érdeklődésem a konzolok irányába.

Szombat

9 órakor indultam el itthonról, a 151-es busszal mentem el Kőbánya alsóig, onnan már elsétáltam a Hungexpóig. Mindig Kőbánya Felső vasútállomáson át megyek. Az igaz hogy van egy rövidebb út, de az nagyon veszélyes, mert átmegy azon az alagúton, ahol a két villamossín van. Egyszer átmentem ott, akkor nem volt gond, de épp csak a két villamosnak van egymás mellett helye, ha épp ott találkoznak, és ahogy elképzeltem, hogy pont akkor találkoznak, amikor épp ott vagyok, nem vagyok biztos abban, hogy sértetlenül túlélem, ezért inkább a hosszabb és biztonságosabb úton megyek. Néha most is csinálom, hogy az okostelefonról nézek animét, amikor épp úton vagyok, így most is néha azon lehet kapni, hogy sétálás közben a telefont nézem. A Bleach 45. részét néztem. Követtem, amikor ment az Animaxen, de most nézem végig úgy, hogy az elsőtől a legvégéig. Több sokak számára klasszikussá vált animét mostanság nézek meg, ily módon a Bleachet, illetve a Naruto Shippuuden is most van folyamatban. Illetve minálunk annyira nem ismert, de aki nem látta, magasan ajánlott a .Hack széria. Jaa, és a My Anime List szerint "csak" 847.887 tag látta az Ao no Exorcist animét... Én kérek elnézést, hogy eddig kihagytam, főleg, hogy kifejezetten tetszetős.

Szóval átvettem a jegyet, és bejutottam a MondoConra. Egyből a karaoke terembe mentem. Hogy soha nem tudok feliratkozni az 15-ös sorszámnál előbb. Most is 17-esként kezdtem. Hát tessék korábban menni. Először Okui Masami: Kagen no Tsuki dalát választottam. Igyekeztem olyan dalokat választani, amik jobban állnak nekem, és úgy érzem, hogy ki tudom énekelni jelenlegi tudásom szerint. Az Okui Masami dal jó választás volt elsőnek. Szeretem is, el is tudtam merülni benne. Egyre inkább érzékelem, hogy tényleg jobban mennek nekem a lassú dalok, mert azáltal, hogy nem kell "sietni" benne, ezért jobban meg tudom élni azokat az érzelmeket, amiket a dal akar átadni. Ugyanez volt itt is. Oda jutottam magamban, hogy mennének a gyors dalok is, de azokat többet kell gyakorolni. Egyrészt hogy menjen magabiztosan, ne akadjak meg ott, hogy rohan a szöveg, másrészt meg jobban átérezzem, ezáltal át is tudjam adni, hogy miről szól a dal. Teszek egy ilyen próbát, és ha a visszajelzések alapján jobb leszek, akkor mindenképp tágítom a lehetőségeimet. Másrészt meg visszaszerezni azt a hangtartományt, amiben jó vagyok. Mert sajnos visszaesett, és szeretném visszakapni. Ki is találtam magamban, hogy fogok gyakorolni, ha menni fog, akkor a versenyen is jobb esélyekkel fogok indulni.

Sokan megjelentek a törzstagok közül: Mazsibazsi, ToumeiNi, 8, John, Waka, Mai, Roni. Volt két újonc srác, Roloca és Sora. A szervezők közül is mindenki jelen volt, bár sajnos nem mindenki épen és egészségesen, Leeának komoly problémái vannak / voltak, remélhetőleg a lehető leghamarabb felgyógyul. De jó volt találkozni mindenkivel, és beszélgetni velük. Nefu például tökre meglepett, hogy nem olyan rég feltett az Instagram profiljára egy képet egy játékról, mely Nintenklónokra Tank néven jelent meg. Ez az a legendás játék, amivel az én korosztályom, és a nálam fiatalabbak rengeteget játszottak. Ez a játék eredetileg csak Japánban jelent meg Battle City néven. Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy a Nintendo komoly hibája volt, hogy nem jelentette meg Japánon kívülre, legenda lett volna belőle világszerte. Amúgy nekem nem volt kamu Nintendo gépem, barátoknál, osztálytársaknál játszottam az ott elérhető játékokkal. Igazából nincs motivációm arra, hgy beszerezzek egy ilyen gépet. Hamis játékokkal, különböző klónozott, hackelt verziókkal nem szeretnék játszani, mert azoknak nincs semmi eszmei értéke nálam. Van Duck Hunt is hamis Nintendo gépezetre, az például teljesen véletlenszerű, hova érzékeli a lövést.

Most előnevezős verseny volt, amire hangfelvételt kellett feltölteni. Ugyan neveztem, de mire úgy éreztem, hogy na végre felénekelhetem a dalomat, rám jött a megfázás. Szépen vagyunk, és mivel már csak pár nap volt csak a határidőig, ezért szinte biztos voltam abban, hogy nem fogok meggyógyulni addigra. De különben azt hittem, hogy meg fog hiúsulni az énekverseny, mert sokáig csak 5 felvétel volt feltöltve, de kiderült, hogy sokan az utolsó napokra hagyták. A 22 jelentkezőből 18-an töltöttek fel hangfelvételt. Én a kisebbséghez tartozom, de az biztos, hogy nagyon jók voltak, és a zsűri biztosan tudta, hogy mi alapján rostált, és mi alapján választotta ki azt a 12 embert, akik végül előadhatták a dalaikat. Nem voltam ott végig, mentem megnézni a konzolokat, meg a vásárokat. Új épületben voltak a konzolok és a vásárok egy helyen, a B épületben. Eleinte nem is találtam meg, a megszokott helyen akartam bemenni, de az zárva volt. Aztán láttam, hogy máshol van mozgolódás, oda mentem. A hely kétségtelenül nagyobb, egyúttal kaotikusabb is. Nem láttam logikát, hogy mi miért van ott, ahol van, ezért sem voltam most annyira érdekelt a konzolok irányában. Pedig kipróbáltam volna a Gran Turismo Sport-ot PlayStation 4-re. A retro konzoloknál most olyan sok érdekességet nem találtam, amit nem támogatok, hogy mindig van kint kamu sárga kazettás gép, ami ugyan extraként elmehet, de azt gondolom, hogy nem való egy ilyen rendezvényre.

Úgyhogy most nem ragadtam le a konzoloknál, inkább visszamentem a karaoketerembe, és csendben helyet foglaltam, még ment a verseny. Mondták, hogy nagy előadásokról maradtam le, voltak nagyon jók. Örvendtem, amiket hallottam, azok tényleg erősek voltak. Miután lement ismét jött a hagyományos karaoke. Én is énekeltem párszor, például ismét próbát tettem az F-Zero: Falcon Densetsu: THE MEANING OF TRUTH dalával, azt hittem, menni fog. De nem, gyakorolni kell még, ha el akarom jól énekelni. Aztán eszembe jutott, hogy van HIRO-X-nek még egy dala, ami talán jobban menne, ez pedig a Prince of Tennis-ből a future. Menni menne, de nem elfáradt hanggal, kisebb hangtartománnyal. Ezután ha kiállok énekelni, akkor tudtam, hogy olyan dalt kell énekelni, ami kevésbé terheli meg a torkomat.

Az énekverseny második fordulóján (inkább harmadik a beküldőssel együtt) a hat továbbjutott énekelt. Mindenki nagyon jó volt, de nekem megvolt az a három ember, aki felülmúlta a másik hármat. Én őket juttattam volna a döntőbe, akik a nagyszínpadon énekeltek majd az eredményhirdetés előtt. Ebből kettő bejött, a harmadik meglepett, de megkérdeztem ToumeiNit, hogy mi alapján választották ki a három embert, és megválaszolta azt is, hogy a bizonyos harmadikat miért nem juttatták döntőbe. Nehéz lehet zsűritagnak lenni, tényleg nehéz volt választani.

Most is volt Late Night karaoke egészen 21 óráig. Gondolkodok azon, hogy melyik volt az a dal, amelyiket átvittem Late Nightra, de nem jut eszembe. Azt tudom, hogy utoljára a Saber Marionette J to X-ből a Lively Motion-t énekeltem, mely továbbra is a #1 Hayashibara Megumi dal az összes közül. Többen is azzal jöttek, miután végeztem, hogy olyan volt, mintha fogták volna a Give a reason-t, kicsit megkeverték, írtak rá valami hasonló szöveget, és megcsinálták ezt. Különben igaz, valóban nagyon hasonlít a Give a reason-re, a Saber Marionette-et ugyanaz a cég készítette, mint a Slayers-t, sőt a Lost Universe-t is ide venném, mert bár a történet és a helyszín más, de annak is, ha ránézünk a rajzstílusára, le se tudnák tagadni, hogy a Slayers csapata készítette. Ennek a cégnek dolgozott Hayashibara Megumi, több animéjükben hallható a hangja.

Igazság szerint terveztem, hogy hamarabb elmegyek, mert most nem igazán élveztem a Late Night karaokét, de megvártam még az utolsó dalt, amit énekeltem, aztán mire már tényleg terveztem menni, addigra jöttek a biztonságiak, és be kellett fejezni. Így a búcsúzkodásra maradtam. Elindultam, most is ugyanúgy Kőbánya Felsőn át mentem a 151-es buszhoz, azzal kis sétával egyenesen haza.

Vasárnap

Reggelre valamennyire visszajött a hangom, de nagyon komoly dalt nem vállalnék be vele. Vasárnap korábban, 8 óra előtt indultam el, mert voltak a választások és mindenképp el akartam menni szavazni. Amikor odaértem, már akkor is sor állt, de mire végeztem, és kijöttem, háromszor akkora sor állt. Meglepett, nem emlékszem, hogy valaha is ekkora sor állt, amióta szavazhatok. Ezután mentem a Hungexpo felé, ehhez ismét a 151-es busz segítségét vettem igénybe. Most is úgy voltam, hogy elsétálok Kőbánya Felsőn át, de ahogy sétáltam a Kolozsvári úton át, azon gondolkodtam, hogy miért is ne mehetnék a meredek emelkedőn fel, a síneken át, hogy legalább ennyit rövidítsek. Bevállaltam, és mivel most is írom ezen postot, bizonyíték arra, hogy sértetlenül túléltem az akciót. Szemre meredeknek láttam az emelkedőt, majd a lejtőt, kicsit féltem attól, hogy megcsúszok, és baj lesz, de semmi nem volt. De azt megtettem, hogy minden egyes sínnél, mielőtt átmentem, szétnéztem, mert ezt érzékeltem biztosnak. Ha a vonat meg- és eltalál, onnan már csak a hullaházba visznek.

De hát semmiség volt megérkezni. Vasárnap jellemzően kevesebben vannak MondoConon, most sem volt ez másképp. A karaoke teremben is kevesebben voltak, de most sem kerültem előrébb sorrendben. Először a Digimonból a With the Will-t énekeltem. Ez jó lesz, de a szombati nap hatása tetten érhető, mert nem tudtam végig egyenletes teljesítménnyel végigénekelni, a végére csak elment a hangom. De ezzel a dallal érdemes foglalkozni.

Szokás szerint vasárnap volt a zene tippmix. Miroku bejött a versenyre, Mazsibazsival voltunk hármasban. A kecskesajt csoport elnevezés kétségtelenül találó volt Bazsitól. Nagyjából tudtuk hármasban a dolgokat, de biztos vagyok, hogy amíg 8 és John játszik, addig esély nincs a győzelemre. Az egész anime zenei könyvtár a fejükben van. Amúgy kezd beérni az, hogy az utóbbi 2 évben sok animét nézek, mert volt jónéhány, amit én tudtam, de a többiek tudása is fontos volt. Jók voltak a témakörök, volt néhány dal, amit így vagy úgy, de vicces hallani, úgyhogy Mystra jól válogat dalokat.

A második dal, amit énekeltem egy Okui Masami dal volt, a Jikuu Keisatsu Wecker Signa-ból a RING ballada verziója, amit már énekeltem korábban, és elismerést kaptam rá. Olyan dalt akartam választani, amivel érzékeltetem, hogy tudomásul vettem, hogy most nincs nagy hangom, de a kisebb hangomon olyan énekelni, ami tetszett korábban embereknek, ezáltal jó szájízzel hazamenni, és inspirálni magamat a további gyakorlásra, hogy nyárra jobb legyek. Legyen így. A dalt meg most is jó volt énekelni. Egyedül 8-nak nem tetszett, hogy nem az eredetit énekeltem, ami sokkal pörgősebb. Most ez kell.

Még elmentem megnézni a vásárokat, mert végre összállt a fejemben, hogy mit akarok venni. Illetve még akkor is vacilláltam, mert le akartam vásárolni az 1.000 forintos kedvezményt, és olcsó Mangafanos mangát venni (az akció által), de aztán megláttam egy másik árusnál a Gravitation 4 mangát. Ennek jobban örülnék, mert ez régi, és hiányzik a gyűjteményemből. Kis vacillálás mellett emellett döntöttem, és megvettem 1.000 forintért. Aztán vettem 6 régi hiányzó Mondo magazint 2.000 forintért, valamint 3 régi hiányzó PC Guru magazint 1.000 forintért. És ennyi. Ez is meredek, de úgy döntöttem, hogy a közelgő születésnapom alkalmából (ami konkrétan ma van, amikor írom ezt a postot) kedvesebb leszek magamhoz.

Még egy kis idő volt, visszamentem a karaokésokhoz, de már jött Case, hogy beüzemelje a japán, koreai videoklipekre a technikát. Így kezdtek megjelenni azok, akik ezeket akarták nézni. Pont most kellett énekelni a Yuri!!! on Ice-ból a History Maker-t, lányok visítoztak. Azt hittem, hogy ez a korszak leáldozott, de sajnos mindig jönnek új tizenévesek. Már régen is, de most is azt szeretném, ha az anime-nézéshez észt is osztanának, és nemcsak elalélni attól, hogy shounen ai, meg hogy mik nem vannak, hanem nézni a történetet, és egyéb tényezőket is. Mert a Yuri!!! on Ice nem rossz, de korántsem annyira jó, hogy ekkora ovációt kapjon. Mondjuk a lányok nem is a minősége miatt örültek a dalnak... de akkor is.

Na mindegy, vége lett a MondoConnak ezzel. Jó buli volt, de egyértelmű, hogy különlegessé kell tenni. Van is erre tervem, ha bejön, akkor minden sokkal jobb lesz, mint eddig volt.

Az este folyamatosan figyelemmel követtem a választás eredményét, és amikor nyilvánosságra hozták azt, egyből ez a dal jutott eszembe.

2016. december 13., kedd

Animekarácsony 2016

Elkezdtem írni az őszi MondoConos élménybeszámolót is, de annyi háttértörténete volt, hogy szinte "elnyomták" magát az eseményt, ezért félbehagytam az egészet. Átolvastam, és nem tudom, hogy mit vehetnék ki, hogy ne legyen annyira unalmas. Lehet, hogy megcsinálom azt, hogy kiteszem, ahogy érzem, és majd aki olvassa, az átugorja a számára érdektelen részt.

Az Animekarácsony mindig kicsit rendhagyó szokott lenni: Kicsit lazább, kellemesebb, oldottabb. Ünnepeljük a karácsonyt, lezárjuk az évet. Ez is hasonló volt, itt-ott érdekességekkel. Halnalban most is korán ébredtem fel, igazából már 3 órakor, és az állapotomból arra következtettem, hogy fáradékony lesz a rendezvény számomra. Eltöltöttem itthon az időt, a vonat 6.19-kor indult. Az állomáson az újságosnál megvettem az új Garfield magazint, benne tele karácsonyi képsorokkal. Jelen van pókulás, a karácsonyi rémlátomások, és persze Garfield megfogadja, hogy csak azért is ébren megvárja a mikulást, de persze az álommanók győznek.

A vonatút alatt szinte végig animéket néztem. Bevezettem magamnak hétvégén reggelenként amolyan "anime-matinét", melynek keretében shounen animéket nézek, például Pokémon, Digimon, Yu-Gi-Oh!, Inazuma Eleven, Shutsugeki! Machine Robo Rescue. A Digimont és a Yu-Gi-Oh!-t, most nézem életemben először komolyan. Kicsit örültem is a Digimonnak, mert szeretek magyarul animéket nézni, és ennek arányát is növelhetem. De szinte a falra másztam a sok gyerekes hangtól, ezért a 2. részre japánra váltottam. Ez már sokkal kellemesebb a fülemnek. A Yu-Gi-Oh!-ból az első 27 részt nézem, ami még a nagy kártyaversenyek előtt van. Rendesen meg is lepődtem, mert igazából nem tudom, honnan indul az egész sztori, és hogy azt látom, hogy semmi kártyaverseny, ellenben kemény verekedések, alvilág, fegyveres erők, gyerekeket sem kíméljük, Yami no Game, démoni erők... Eleinte nem tudtam hova tenni az egészet, igazából nem is vagyok elragadtatva attól, hogy ilyen, de még éppen nézhető. Aztán 8<nyolc>8 magyarázta el, hogy van ez. Az Inazuma Eleven pedig Level 5 által kiadott Nintendo only játék. Kipróbáltam, és kifejezetten tetszett, ezért úgy döntöttem, hogy belevágok az animébe. Ez egy focis anime, számítottam arra, hogy ilyen Prince of Tennis-féle istenek meccse lesz a dologból. Így is lett, de mivel nem ért meglepetésként, ezért nem is vagyok fennakadva rajta. Amúgy egész jó dolog. A karakter-dizájn néhányuk esetében meglehetősen debil, de nem is azért nézem, hogy innen válasszak kedvenc karaktert. A Shutsugeki! Machine Robo Rescue meg meglep, hogy tetszik. A képeken azt láttam, hogy gyerekek mentik meg a városukat a gonosz erőktől, sokat nem reméltem tőle, de hangulatos. Azért kezdtem el nézni, mert a JAM Project énekelte az openinget és az endinget, és tetszik mindkét dal, az anime is egész jó. Az utazás egyébként nem volt zökkenőmentes, mert átszálltam Szolnokon a személyvonatra, ami elég sokáig nem állt be. Pedig innen indul, és a személyvonat elég hamar be szokott állni. 8:00-kor indult volna, előtte 2 perccel állt be, és nem is nyílt ki mindegyik ajtó. Csak a leghátsó, néztük, hogy szállnak fel azok, akik oda akartak, mi meg várjuk, hogy nyissák ki a többit is. Én úgy döntöttem, hogy nem várom meg, ezért leghátulra mentem. Sokkal jobban nem jártam, mert hideg volt mindegyik kocsi. Gondoltam is magamban, hogy micsoda komfortos utazás, ez így egy hideg decemberi napon. De aztán kinyitották a többi ajtót, és beindították a motort, vele együtt a fűtést is. Így már más volt. De 20 perc késéssel indult a vonat. Végülis úgy nem volt probléma, hogy időpontra megyek, vagy hasonló, csak mégis.

Kőbánya Felsőig mentem, mert innen menve a Hungexpóhoz nem kell BKV jegy, meg eredetileg megbeszéltük bagszival, hogy megveszi nekem a jegyet, ott kifizetem neki, és menő lesz minden. De nem tudott kijönni elém, és mivel ezt előre tudta, nem is vette meg a jegyet. Na akkor legalább állhatok hosszú órákat sorban. Nem baj, eltöltöm az időt, játszok, vagy megnézem a Coppelion utolsó részét. Ezek mind elmaradtak, mert döbbenten látom, hogy nincs sor. Gond nélkül gyorsan bejuthattam, pedig még csak 10 óra volt, épp csak elkezdődött az egész buli, és máris sikerült bejutnom? O_O Két eset lehetséges: Vagy nagyon kevesen vannak, vagy annyira jó volt a szervezés, hogy minden gördülékenyen ment. Valószínűleg az utóbbi, mert elég sokan voltak. De örültem a dolognak. Mentem fel a második emeletre a karaoke teremhez, de láttam, hogy csukva vannak az ajtók. Hallom, hogy próbálnak, eszembe is jutott, hogy Waka mondta, hogy lesz karácsonyi dalokból egy előadás a veterán karaokésokkal a nagyszínpadon, és gondoltam, hogy erre próbálnak. Addig megnéztem, hogy jött-e StreetPass Nintendo 3DS-re, egy volt. De nem is kellett sokat várni, mert Narumi kijött, és elkezdett csokit osztogatni. Ja hát persze, születésnapja lesz a jövő héten (vagyis ezen a héten). Felköszöttem, hiszen szép az élet, ha van egy kis csokoládé a láthatáron. Bementem a karaoke terembe, már minden ismerős bent volt. Feliratkoztam, és mivel számítottam arra, hogy most is sokan lesznek, és mivel tudtam, hogy mit akarok énekelni, ezért megkértem Leeát, hogy írjon fel háromszor "megfelelő" távolsággal. Tehát nem egymás után éneklek háromszor, hanem felírta a második kérésemet kb. 15-tel később. Először egy Okui Masami karácsonyi dalt énekeltem, a SNOWY-t. Bemelegítésnek megfelelt. Mindig amikor először énekelek, az eleje nagyon nem akar összeállni, aztán a második felére rendben lesz a dolog. Beénekelni...

Sokan voltak a csoportból, már-már az újoncok is veteránnak számítanak: 8<nyolc>8, Mazsibazsi, Waka, Miroku, meg John, bár ő kicsit később jött, és egy visszatérő, Mai! Örültem neki, mondta, hogy most nagyon megjött a kedve, hogy újra jelen legyen. Ő is énekelt egy párszor, most is kellemes hangja van. Aztán volt egy érdekes sztori: Leea amikor felkonferálta az aktuális előadót és a dalt, annak címében volt a "senritsu" szó. Amikor rendben lett minden, megkérdeztem Leeától, hogy a Senritsu ugye szörnyűt jelent? Furcsán nézett rám, mégis hogy jelentene szörnyűt? Elkezdtem mondani neki, hogy hát azért, mert az ALI PROJECT-nek... Itt majdnem leszédült a székről. Tudtam róla, hogy nem szereti az ALI PROJECT-et, de arra nem gondoltam, hogy ha már meghallha az együttes nevét, már arra ugrik. Ezek szerint csak a dalcímet kellett volna mondanom? Lenyugtattam, aztán folytattam, hogy nekik van olyan dalcímük, hogy "Senritsu no Kodomotachi", és ezt úgy fordították le, hogy szörnyű gyerekek. Waka egyik barátja (ha jól emlékszem, Superion néven van jelen) tett igazságot. Telefonján van egy japán szótár alkalmazás, azon megnézte, hogy kétféle kanji van a senritsu szóra, az egyik jelentése dallam (ez a gyakrabban használt), a másiknak viszont tényleg az a jelentése, hogy szörnyű. A második dal, amit énekeltem az F-Zero: Falcon Densetsu animéből a THE MEANING OF TRUTH. Annak ellenére, hogy előző este nagyon ment, most szenvedés volt. Az első refrénnél annyira rámentem a legmagasabb részre, hogy azzal tönkre is vágtam a hangomat. Tudtam is, hogy utána még annyira sem fog menni, de nem akartam ezért letenni a mikrofont, inkább végig elénekeltem. De nem volt jó. Leea mondta is, hogy nagyon erősen rá akarok menni a magas hangokra. Igaza van. Szerénytelenül ki merem jelenteni, hogy az én esetem az, amikor van hangterjedelem, de nem vagyok képezve. Nincs technika, hogy a hangomat hogy használjam. Ráadásul a következő dal, amit terveztem elénekelni még durvább, úgyhogy igyekeztem kúrálni magam. Hang kímélése és sok-sok folyadék.

A zenekvízt nagyon vártam, mert Disney-s volt most így karácsonyra, és mivel most is nagyon szeretek Disney klasszikusokat nézni, ezért örültem neki. Na vajon mit tudok? Jó is volt, sok jó ötlettel, viszont néhány dolgot másképp csinálnék. Narumival és Ronival voltam egy csoportban, bár 8 és Miroku is szerették volna, ha hozzájuk csatlakozom. De aztán hozzájuk megjött John, így Narumiékkal voltam. Három részre volt osztva a zenekvíz (vagy zene tippmix az új neve, de ösztönösen bennem van a zenekvíz), az első részben Disney sorozatok zenéi voltak, és plusz pont járt azért, ha kitaláltuk, hogy milyen nyelven szól. Ez nagyon jó ötlet volt, külön figyeltük is az ének hangzását, és próbáltuk kikövetkeztetni, hogy milyen nyelven találták meg az adott dalt. Amúgy elég sokat felismertünk. A második rész animés volt, karácsonyi animés dalokkal. Itt is döntő többségében a hangulatra mentünk rá, milyen a zene hangzása, és hogy melyik animéhez illik. Mivel egyre több animét nézek, ezért egyre okosabbnak érzem magam a zenekvízen. De annak most is örültem, hogy egy kedvenc dal szólt, méghozzá a Love Hinából a Winter Wish. Ez Yonekura Chihiro dala. Az utolsó feladvány választási lehetősei között volt DiGi Charat is, itt reméltem, hogy a karácsonyi OVA-jának Okui Masami dala fog megszólalni, de sajnos nem. A harmadik, egyben utolsó rész volt az, ahol Disney klasszikusok zenéiből kellett felismerni, hogy melyik melyik. És itt volt az, ami nekem nem tetszett, hogy különböző YouTube cover meg egyéb változatok. Túl nehéz volt, a végére már nem is érdekelt a dolog. Én ilyenkor Animekarácsonyra könnyűvé tettem volna a zenekvízt. Inkább az tetszett, ahogy Tukeinon csináltam régebben, hogy igazából nem is volt semmi pontozás, semmi tétje a dolognak, csak hogy ki mennyire tudja, és aki kitalálta, az nyújtotta a kezét, repült is felé a szaloncukor. Emlékeztetett is Dévényi Tibor Három Kívánság műsorára, ott is, aki leghangosabban tapsol, annak dobta a Chio Chips-et. Itt is, csak itt célzottan ment, nem random. És ettől olyan könnyed volt az egész, mindenki jól érezte magát. Azt nem mondom, hogy itt nem, mert itt is kapott szaloncukrot minden résztvevő, meg egyébként is, de azt gondolom, hogy akkor lett volna igazán jó és hangulatos a zenekvíz, ha könnyű, már-már játékos lett volna. Amúgy itt a végén is láttam valakiket, akik mintha ismerősek lettek volna régről, de aztán jobban megnézve őket, nem... Ennyi volt a zenekvíz, jó volt, de inkább könnyeddé tettem volna.

Volt egy másik verseny (?) is, ami viszont nagyon jó volt, a jó öreg kaszinó karaoke. Ez viszont könnyű volt abból a szempontból, hogy mi választhattuk ki a dalt, nem kellett gépnek sorsolni. Amúgy előző évek emoticon és extrás dalai közül lehetett választani. Nem is tudtam erről, meglepve kérdeztem Kedvesjuditot, hogy tényleg mi választjuk ki a dalt. Mutatta a papírt, nevetve mondta, hogy legalább olvasni tudjunk. Olvasom, olvasom... jéé, tényleg! :O Tudok olvasni, csak az apróbetűs részek... ^^' Fel is írtam a Slayers: Get along-ot, ha már így lehet választani, és jelen volt a listán. Mondtam is, amikor kiálltam, hogy na lássuk, mi műveltetek a japán zenei történelem legnagyobb klasszikusával. Igazából nagyon olcsón megúsztam, mert ez a 2012-es listában volt, amikor még Tuki csinálta. Ő még nem ment el annyira extrém dolgokig. Itt csak szótagok kihagyása volt, szövegrész kanával írva, meg néhány sor nehezen olvasható effektezéssel, de ahhoz képest, amit Mystra és Tsuki művel extravaganza néven, ez egy könnyed kis extra volt. De jó volt elénekelni.

Ezután Narumival mentünk az árusokhoz szétnézni. Adott néhány tanácsot, hogyan énekeljek jobban, és hogyan hozzam vissza a hangomat, hogy valamivel jobban menjen a következő. Aztán felmerült az úszás dolga, hogy fontos megtanulni (nem tudok, mert a sok műtét miatt nem mehet víz a fülembe), javasolta, hogy csináltassak füldugót, amivel mehetek vízbe. Azért is merült fel a téma, mert mondtam, hogy hiányzik a víz közege. Igazából tudtam, hogy létezik ez a lehetőség, utána is jártam a dolognak, de több orvos is azt mondta, hogy még füldugóval sem mehetek vízbe. Aztán nem is foglalkoztam vele. De most, hogy felmerült, akkor ismét utánajárok. Hallásközpontba mentem el hétfőn, az orvos szerint ahhoz képest, hogy többször volt műtve a fülem, hogy szépen néz ki. Elmondása szerint nem biztos, hogy baja lenne, ha víz menne bele, de a biztonság kedvéért inkább legyen füldugó. Én is inkább ezt mondom, mert volt rosszabb is a hallásom mint amilyen most, és eléggé érzékenyen venném, ha baja lenne a fülemnek. Az a fő kérdés, hogy ha megkísérelnék füldugó nélkül vízbe menni, és ha lenne baja a fülemnek, akkor azt helyre lehet-e hozni? Csak akkor tennék kísérletet "csupasz" füllel vízbe menni, ha igen. De önmagában már az óriási fordulat nálam, hogy egy orvos azt mondja a fülemre, hogy nagyon szépen néz ki. Nagyon megörültem neki, úgyhogy már ezért köszönettel tartozom Naruminak. :) A vásár után azt hittem, hogy elmegyünk megnézni a konzolokat, de visszafordultunk. Nem firtattam a dolgot, már csak azért sem, mert összetalálkoztunk Lyraevi-vel. Vele is beszélgettünk egy kicsit, jön majd karaokézni.

Amikor visszamentünk, nem sokkal utána jöttem én, a harmadik felírt dalommal. Hát tényleg megszenvedtem vele, ahogy gondoltam. Yu-Gi-Oh!-ból volt az OVERLAP. Azt tudtam, hogy Kimeru-nek nagy hangja van, de ez a dal konkrétan hanggyilkos. Semmi hangom nem maradt a végére, úgyhogy eléggé gyászosra sikeredett. Mindazonáltal azt éreztem, hogy megfelelő hanggal el tudnám énekelni. Aztán itt történt egy érdekes eset: Az egyik srác valami rock balladát énekelt, ha jól emlékszem, és a végére forgatta a mikrofont, meg gitározást imitált vele. Kedvesjudit azonnal felment, látszott is rajta, hogy ha ott akkor nem kap agyérgörcsöt, akkor semmitől. Drága mulatság a mikrofon, az biztos. De látszott a fiún, hogy bánta a tettét, bocsánatot kért. Csak amikor már komolyan elkezdtek beszélni a helyes mikrofon használatról, akkor már-már rosszul érezte magát. De felhívták a hangtechnikust a színpadra, hogy tartson egy kis előadást. Meg is tette a saját stílusában, ami igen nagy derültséget okozott. Én is jókat nevettem rajta, viszont az "akinek hangja semmihez nem fogható" szöveget szerencsétlen beszólásnak tartom. Itt nyilván az énekesekre gondolt, akik kiálltak. Egyrészről, ez karaoke és nem tehetségkutató, másrészről meg elbátortalaníthatja az új jelentkezőket. Mindennek ellenére, mivel volt még idő, én még feliratkoztam még egyszer, a negyedik dal pedig a Slayers-ből a Jama wa Sasenai volt. Ezt úgysem éneklik, meg ezzel menőség lesz lezárni a 2016-os év énekes buliját. Bele is fért, ez már tényleg csak arra volt jó, hogy valamit énekeljek. Aztán beszélgettem még Lyraevi-vel és Lexi-vel, aztán már nem maradt sok idő. 17:30-kor volt a nagyszínpadon a karácsonyi előadás. Ezt hallgattam valameddig, aztán mentem is vonathoz, 18.23-kor indult Kőbánya Felsőről.

Ahhoz képest, hogy nem sokat aludtam éjjel, nagyon jól bírtam, és jól is éreztem magam. Jó volt találkozni a karaokésokkal, nagyon jó látni, hogy egyre nő a fiúk aránya, akikkel jó társaságot alkotunk. Miroku-val is jó volt énekelni a Pokémon Johto dalt közösen. Amikor Miroku megjelent a karaokésok között, nem bírtam nem ellőni azt a poént, hogy biztos azért ez a neve, mert a való életben azzal udvarol a lányoknak, hogy megkérdezi tőlük, hogy lenne-e a gyermekei anyja. Meg Roni is törzskaraokés lesz, úgy tűnik, na meg a régi veteránok: Narumi, Leea, Kedvesjudit, és még egy lány a szervezők közül, akinek nem jut eszembe a neve, bocsánat érte. :( A visszaút már sima volt, semmilyen probléma nem volt. Megnéztem a Coppelion utolsó részét, meg játszottam. Nagyon tetszett az anime. Lehet mondani rá, hogy sablonos, mert ilyen befejezést láttunk már, de a kerettörténet nagyon tetszett. Jól éreztem magam, áprilisban jön a folytatás.

2016. július 12., kedd

Karaoke tervek a 2016. nyári MondoCon-ra

Hihetetlen, hogy úgy várom a 2016. nyári MondoCon karaokéját, mintha először mennék. Van is bőven tervem, hogy mit énekelnék. Megismertem néhány dalt idén, amit meg is szerettem, és jól is megy. Ezek az alábbiak:

  • HIRO-X - future (Prince of Tennis OP01)
  • Kimeru - You got game? (Prince of Tennis ED01)
  • HIRO-X - THE MEANING OF TRUTH (F-Zero: Falcon Densetsu OP)
  • Endoh Masaaki - DESTINY (OVA éX-Driver IN)
  • Wada Kouji - Seven
  • Kimeru - CHAIN OF MIND

Meg lehet, hogy bevállalok valamit Hayashibara Megumi-tól vagy Okui Masami-tól, csak hogy ne feledkezzek meg jószokásomról. A naked mind jár a fejemben, hogy az jól megy. Meg esetleg az Aoi Namida, az tipikus nyári dal nálam. Hayashibara Megumitól meg a Lively Motion a nagy kedvenc, de az annyira rossz, hogy a verséje olyan mély. Menni megy, de szerintem nem hangzik tőlem jól.

A felsorolásban pedig jobbnál jobb férfidalok vannak, már írtam róluk. Ahogy próbáltam énekelni őket, mindegyik megy. A Sevennel és a future-rel nem lesz gond, a THE MEANING OF TRUTH legmagasabb énekhangjai még kijönnek, de a Kimeru dalok már neccesek. Ráadásul a CHAIN OF MIND hihetetlenül érzelgős dal, tehát elő is kell tudni adni hitelesen.

Kimeru-nek egy időben elég sok dalával megismerkedtem, az OVERLAP kislemezig rendben van a dolog, de utána egyre élesebb váltás jött, és egyre furcsább érzés volt hallgatni az újabb dalait. Aztán találtam néhány érdekes képet róla, végül Sleeplesslydiának írtam meg E-mailben a gyanúmat. Ő világosított fel, de ő is csak tippeket írt, mert Kimeru nem nyilatkozik a magánéletéről, sőt még a valódi nevét sem árulta el soha. Az biztos, hogy nagyon érdekes dalai vannak, főleg 2006-tól.

HIRO-X dalait meg továbbra is nagyon szeretem, olyan dalai vannak, amivel tökéletesen azonosulni tudok. Sajnálom, hogy csak öt kislemeze van összesen. :( De legalább nem lesz problémás beszerezni őket, főleg, hogy a Calling kislemez már meg is van. Viszont a THE MEANING OF TRUTH single továbbra is nagyon drága. Újonnan 100 dollár, de használtan sem sokkal olcsóbb. Sőt, alábecsültem az árat, mert a brit amazonon egy darab van csak, az is 167 font. Árban lassan eléri Okui Masami: Yume ni Konnichiwa kislemez árát. Azért is jó lenne, ha meglenne, mert a B-side tracket is nagyon szeretem, de sehol nem található meg a szövege. Lehetne abból is karaokét csinálni.

Az Endoh Masaaki dal meg szerencsére nem olyan nehéz, annak ellenére, hogy milyen hangterjedelme van az énekesnek. Ez menni fog, főleg, hogy ha karaoke verzióban benne van a "JUST DO IT!" ordítás, ami viszont már nem menne. Az OVA-ban amúgy az első részben hangzott fel ez a szám. Tehát jelöltek vannak, ahogy izgalom is van bőven.

2016. január 29., péntek

Manapság nézett animék és játszott játékok

Újra játszok videojátékokkal és keresek aktívan munkát, tehát minden krízis helyzetből ki lehet jönni. Erősödik bennem a jövőkép, ez is bíztató jel. Egy órája játszottam végig Wii U-n is a Super Mario 64-et. Megvan mind a 120 csillag és Bowser is le van győzve. Nem számoltam, de szerintem ötödjére vittem végig 100%-ra a játékot. Vannak benne olyan küldetések, melyek a mai napig eléggé esetlegesek, hogy sikerülnek-e vagy sem, nem mindegyikre tudnék biztos tippet adni. Ezek nagyrészt a szerencsén múlnak, de nekem azt is nehéz belőni, hogy Bowsert mikor kell elengedni, hogy biztos a bombának repüljön. Mert ugye az van, hogy elkapom, forgatom, forgatom, de nem tudok jól ráérezni, hogy mikor kell elengedni, hogy bombát érjen. Mindig már csak akkor látom, hogy jól van, amikor elengedtem és látom, hogy merre száll. Aztán egyszer csak sikerült három bombának is nekivinni, így feladta a küzdelmet. És vége a játéknak. Továbbra is azt gondolom, hogy a Super Mario 64-nek van a legszebb ending zenéje, eddig minden alkalommal elérzékenyültem rajta egy kicsit. Aztán most csütörtöktől letölthető lesz a Mario Kart 64, úgyhogy nem fogok unatkozni játékok tekintetében.

Végignéztem a Rakudai Kishi no Cavalry-t, így most elkezdtem néhány animét. Többet is meg akartam nézni, de megálljt parancsoltam magamnak, mert azért csak jó mást is csinálni. A Rakudai Kishi amúgy egészen jó anime, átlagon felülinek mondanám a kategóriájában. Tetszik, hogy nem a srác szerencsétlenségére hegyezték ki a sztorit, meg hogy maga sem volt ilyen, hanem látszik, hogy mindent megtesz, hogy a lehető legjobb legyen. És amiket még írtam korábban. És hogy miket nézek manapság?

Groove Adventure Rave: Ez is shounen, viszont nem úgy néz ki, hogy ki fog emelkedni az átlagból. Na ez is olyan anime, amit az opening és az ending előadója miatt kezdtem el nézni, aki nem más, mint Yonekura Chihiro. A Butterfly Kiss (opening) az egyik legnépszerűbb dala, nekem is nagyon tetszik, kiemelkedik az énekesnő többi dalai közül. Az ending dal, a Kohaku no Yurikago meglehetősen sajátos hangulatú. Mélabús, kicsit sötét, de hallgatható. Nemrég meg is csináltam belőlük (az openingből és az endingből egyaránt) a kfn-t, meglepett, hogy sikerült sok képet találni az animéből. Azt gondoltam, hogy nem annyira ismert, legalábbis itthon nem hallottam róla. Ez is olyan történet, hogy folyamatosan adagolja a háttérsztorikat. A 15. résznél tartok, és egyre jobbá és érdekesebbé válik. Egy srácról szól, aki egy hóember-szerű élőlényt keres, aki elkeveredett a kaszinóban. A kisállatka neve Plue, és ha engem kérdeztek, elképesztően aranyos. Itt találkozik egy Elie nevű lánnyal, aki épp kedvenc időtöltésének hódolt. A kissé viszontagságos "bemutatkozás" után úgy döntenek, hogy mégis együtt folytatják útjukat. A lány amnéziás, Haru megígéri, hogy segít neki visszaszerezni az emlékeit, cserébe ő segít a srácnak az útján. Lassan indul be a történet, és nem is vonja magamra azonnal a figyelmemet, de aztán ahogy egyre érdekesebbé válik, úgy ragad magával a hangulat. El is gondolkodtam azon, hogy mivel a Fairy Tail-t is ugyanez a stúdió csinálta, az is lehet ennyire hangulatos. És akkor megéri végignézni.

A Prince of Tennis-ről már írtam korábban, továbbra is nagyon bejön.

Az F-Zero: Falcon Densetsu animét már láttam korábban, de megálltam a 33. rész körül. Most úgy döntöttem, hogy újra megnézem, ezúttal végig. Egyrészt, mert az openinget HIRO-X énekli, akárcsak a Prince of Tennis openingjét, másrészt meg nagyon szeretem a játéksorozatot. Mivel sportanime (vagyis hát játékadaptáció), olyan nagy történetre nem kell számítani. Csak annyi maradt meg bennem, hogy megy a verseny, és minden egyes részhez tartozik külön történet, mely általában egy adott szereplő háttértörténete. Jó látni, hogy szerepel mind a harminc játékokban is játszható karakter. Vannak további szereplők is, ők csak az F-Zero: GP Legend nevű Game Boy Advance játékban voltak játszható karakterek. Az anime is lényegében ennek a játéknak a történetét dolgozza fel. A GP Legend ugyanis a két F-Zero játék közül az egyik, melynek saját története van. A másik a GameCube-os F-Zero GX. Nekem bejött az anime, de hallottam olyan videojátékosok véleményét is, akinek nem tetszett.

2014. augusztus 17., vasárnap

Csonka Játék határok nélkül és új sorozat

Totál meglepett, hogy hamarosan vége lesz a Játék Határok Nélkül 1999-es évadának. Ugyanis a 7. elődöntő után lesz a döntő, holott eddig a kilencedik, korábban a tizedik után volt. Már akkor is nagyon úgy nézett ki, és igazából most is látszik, hogy már az 1999-es évi játékokra sem volt nagyon pénz. Nem tudom, mi lehetett a háttérben, hogy ez amolyan áthidaló év lett volna, remélték, hogy 2000-re több támogatás jön, vagy tudták, hogy vége lesz, csak ezt még meg akarták csinálni. Amúgy nekem egy ideje az a véleményem, hogy nem változik az igény a média világában, hanem változtatják, és a kettő között óriási különbség van. Szinte biztos vagyok abban, hogy ha kiszolgálta volna azokat a célokat, melyeken az akkor új műsorok alapultak, akkor hogy tovább szponzorálták volna a játékokat, ennek fényében inkább jobb, hogy abbamaradt. Megmondom őszintén, ezért félek is, hogy milyen lesz a 2014-es megújult sorozat, remélem, nem fog elveszni az eredeti szellemisége. Amúgy tegnap este megnéztem az 1996-os év harmadik elődöntőjét, mivel ebben is hat csapat játszik, ezért kíváncsi voltam, hogy milyen az 1999-es évi elődöntők láttán a 3 évvel korábbi. Több életet érzek a '96-osban, és ezt nem "akadályozza" az, hogy itt is 50 ponttal lehetett már nyerni. Meg nekem hiányoznak az eredménytáblák szignáljai, azok megadták a hangulatot. Nem volt nehéz kitalálni, de érdekes volt hallani, hogy az 1996-os jelenlegi állás táblázatának alatt hallható szignál, az 1995-ös gyorsított változata. Úgyhogy lassan teljes lesz a Játék Határok Nélkül repertoár, pótolhatatlan kincs. Gondoltam rá, hogy veszek neki külön pen drive-ot, vagy külső merevlemezt és külön vitrinben fogom tárolni, és különleges bánásmódot fog kapni.

Hát, ahogy elnézem, különleges bánásmódot is kell kapjon, mert az egész, ami eddig megvan, az 78,2 GByte, tehát 128 GByte-os pen drive kellene hozzá, ami most kezd elterjedni, ezért itt még ilyen £50-ért van. Bár láttam az eBay-en £8-ért. Gyanús... nagyon gyanús...

Nem új TV sorozatról szeretnék írni, hanem itt szeretnék egy új sorozatot kezdeni, méghozzá F-Zero karakterek bemutatása kezdődne holnaptól. Még sehol nem láttam róluk magyarul leírást, és mivel innovatívnak menő lenni, ezért én. 30 karakter van, úgyhogy egy havi munka lesz. Olyan sokat nem akarok, inkább csak ismertetni, hogy kik ők, kocsijukról írni, animés szereplésükről. Nézem is az animét, jelen állás szerint átlagon felülinek minősítem. Komolyabb, mint az átlag játékadaptációk, kifejezetten élvezetes, az opening (HIRO-X: THE MEANING OF TRUTH) és az ending (Maeda Ai: Resolution) is elég jók. Szinte minden karakternek saját feladata, küldetése van. A lényeget már korábban megírtam, nem akarom ismételni magam. Amúgy a GBA-s Maximum Velocity-ben az első bajnokságban (mely Pawn névre van elkeresztelve) sikerült az Expert-et is teljesíteni, ez az alapból megnyitottak közül a legnehezebb. Meg is nyílt a Master, amit olyan nehéznek képzeltem el, hogy mindenki alapból megelőz, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy hamar kimenjen az erő a kocsimból. Hát, tényleg nem könnyű, minden egyes versenyző kemény ütközéssel jelzi előzési szándékát felém, de elég jól sikerült tartani magam. És amikor láttam, hogy a második pálya után is második lettem, elégedetten mutattam magamra, hogy ez vagyok én, én, ÉN!!! De a harmadik pálya után már elbuktam, de annak is nagyon örülök, hogy elképzelésemen felül teljesítettem, ugyanis azt gondoltam, hogy már az első pályán el fogok taknyolni. Ez nem így lett, és még több gyakorlással bizony F-Zero Maximum Velocity mester lehet belőlem. Aki végig csinálja a Master szintet, az tényleg megérdemli a mester címet.

(A karakterekről szóló leírás az F-Zero Hungary oldalon olvasható.)