Uehara Rena dalok

Egyre inkább oda jutok magamban, hogy az AQUAPLUS és a hozzá kötődő lemezkiadó cég a F.I.X. Records bár kis cégek, de a maguk szűkös keretein belül csodákat művelnek. Nemrég kezdtem el komolyabban foglalkozni Uehara Rena (képen is ő látható) dalaival, és hihetetlen a hatása alatt vagyok. Bár nem olyan nagy hatású, mint Suara, de a The Brilliant Best ~Tie-Up Collection~ válogatásalbumát hallgatva, azért neki is vannak olyan dalai, amivel a rabjává tett. Igazából pont a szűkös diszkográfiája vett arra rá, hogy ismerjem meg jobban a dalait, hiszen azt könnyen lehet ezáltal. 5 stúdióalbuma és 5 kislemeze van, valamint 2 további kislemezen közreműködött. Ez nem sok, a Winampen a teljes repertoárja 93 dalban és 1015 MByte-ban merül ki. Úgy, hogy az összes dala 320 kbps mp3-ban van meg. Hogy nem tudta elérni az 1 GByte-ot. :D Meg persze az ismétlődéseket is számolja, a Winamp. Külön dalként kezeli az azonos dalokat különböző albumokról. Például a Yume no Tsuzuki fent van a kislemezről is, de rajta van a Jewelry Songs albumon, és a fent említettebb válogatásalbumon is, így 3 különböző dalként értelmez egyet. De mit sem foglalkoztat ez, amikor a dalai önmagában csodálatosak.

Viszonylag későn, csak 2012-ben ismertem meg. De az emlékezetes volt abból a szempontból, hogy vártam az új (harmadrészt) Suara kislemezt, mely a To Heart 2: Dungeon Travellers OVA-hoz készült. Ez 2 részes, ennek tartalmazza az openingjét, és mindkét endingjét. És nem voltak megáltalkodottak hozzátenni a karaoke verziókat is, úgyhogy már csak ezért is nagy becsben tartom ezt a kislemezt. Elég nehezen került ki letöltésre, csak nagysokára tették ki. De hogy megörültem neki, amikor megtaláltam. Igazából csak a Suara dal miatt annyira nem érte meg várni, mert a Niji Iro no Mirai messze nem a legjobb dala, viszont Uehara Renától a Tada Hitotsu no Hoshi már ekkor is nagyon tetszett. Mindig mosolyt csalt az arcomra. Aztán ezzel a kislemezzel ismertem meg Tsuda Akari-t is. Neki is szép hangja van, de korántsem annyira erős személyiség, mint akárcsak Uehara Rena, ezért nem is fordítottam rá nagy figyelmet. Uehara Renára mondjuk még ekkor sem, mert szimplán egy jó dalnak tartottam a Tada Hitotsu no Hoshi-t, de nem annyira, hogy komolyabban megismerkedjek vele.

Aztán sokáig kimaradt az életemből, mert ekkor már nem jelentetett meg azzal az intenzitással új albumot és kislemezt, mint korábban. A következő nagyobb hatás tőle a Todokanai Koi '13 kislemez volt, amit meg is hallgattam akkoriban egy néhányszor. Mondjuk pont jókor jött a WHITE ALBUM 2 anime is, mert épp végeztem az első szériával (anélkül, hogy tudtam volna, hogy jön az új sorozat), így pont be tudtam kapcsolódni a második évadba. Szóval ez a kislemez már sokkal jobban tetszett, a címadó dal mellett a Sayonara no Koto és a closing '13 hallhatók a single-ön. Igazából egyik dal sem annyira lassú, szomorú, ahogy a címek indokolnák, sőt azt gondoltam, hogy ha ilyen lenne az elérhetetlen szerelem, ahogy az énekesnő énekli, akkor nem lenne nagy baj. Mondjuk nem egy vidám dal, nem arról van szó, inkább indulatosan énekel az énekesnő keményebb rock zene mellett. És érdekes, hogy a refrén végén megkérdezi, hogy talán van remény? Illúzió? Önáltatás? Valamit tud, amit mások nem, és érzi, hogy itt nincs vége a sztorinak? Csakis ő tudhatja. A Sayonara no Koto meg szintén lehetne szomorú... az is, de nem sírós. A zene lényegesen csendesebb, ahogy az ének is nyugodtabb. Annak ritmikája érdekes, ugyanis néhol három-négy ritmusra begyorsít, és ez viccessé teszi az éneket számomra. Szoktam mosolyogni rajta. Mindazonáltal tudom, hogy ez is az érzelmek kifejezésének egy formája. A "szakaszos gyors ének" (így neveztem el magamban) azt sugallja nekem, hogy valahol még fáj neki a búcsúzás, hallani is egy kis bánatot az énekesnő hangjában. A closing '13 pedig egy hihetetlenül nyugodt, kellemes dal. A címet lehet értelmezni "lezárás"-nak is, és akkor arról szól, hogy nemcsak hogy elfogadta az elválást, hanem éli az új életét, és hihetetlenül boldog benne. Optimista, és hihetetlenül pozitív légkört áraszt magából a dal, nagyon inspiráló. Engem is arra késztet, hogy fogadjam el a változásokat, és aki menni akar, azt engedjem el. Az újban is legalább akkora lehetőség van a boldogságra, mint a megszokott közegben. Úgyhogy nagyon jó az egész kislemez, csak azért gyilkolok gondolatban, mert lehagyták róla a karaoke verziókat. Ezeknél a daloknál ez HATALMAS veszteség. T_T

Már ez is épp elég bizonyíték arra, hogy nemcsak a slágerlisták élén vannak az igazán menő zenék, hanem kicsit lejjebb is. Nagyon hálás vagyok Uehara Renáért, mert idén (konrkétan ebben a hónapban) 10 éve ismerem és szeretem a japán zenét, és a mai napig találok olyan zenét, előadót, akik megújítják a rajongásomat. Uehara Rena zenéje ugyan nagyon hasonlít Suaráéhoz, de azzal, hogy beleviszi az egyéniségét az énekével, inkább tőle független előadónak gondolom, aki a maga nemében legalább annyira jó, mint bárki, akit szeretek. Szükség van rá.

Erre is csak nemrég jöttem rá, amikor elkezdtem hallgatni komolyan az albumait és kislemezeit, ugyanis a debütáló mini-albumát, a to YOU-t és az első kislemezét a Cosmos no You ni-t csak 1-2 hónapja sikerült megtalálni, ezzel vált teljessé az Uehara Rena digitális zenei gyűjtemény. És igazából csak most kezdtem el komolyan hallgatni őt. Rájöttem, hogy neki is van néhány csodálatos gyöngyszeme, amitől még szebbé teszi a mindennapjaimat. Az egyik ilyen a Saigo no Negai a to YOU albumról, mely szintén az elválásról az elengedésről szól. Ezt is a pozitív hangulata teszi igazán széppé. A másik a Please sing with me, ami hasonlóan nagyon szép, és az énekhangjában annyira hallani a nyugalmat és a belső békét, hogy azzal, hogy átadja ezeket, szinte ugyanannyit ad vele, mint egy 5 oktávot kiéneklő előadó az énektudásával. Néha azt gondolom, hogy az énekhang mögött rejlő érzés többet ér, mint az, hogy valaki a csillagokat is leénekli az égről. Most első ízben ennyi, de biztos, hogy fogok még írni róla, mert megszínesítette a japán zenét számomra, és nagyon kellemes énekhangja van. Végezetül (closing-ként) pedig álljon itt a diszkográfiája:

Albumok

• to YOU
• Jewelry Songs
• l'espoir
• The Brilliant Best ~Tie-Up Collection~
• Emergence

Kislemezek

• Cosmos no You ni
• Niji no Kakehashi
• Yume no Tsuzuki
• Tokimeki
• Todokanai Koi '13

Kislemezek, melyeken közreműködött

• Todokanai Koi
• Niji Iro no Mirai

To Heart folytatás

Nemrég befejeztem a To Heart első szériáját, a Remember my memories-t is. Kifejezetten kellemes alkotás volt. Itt már nem annyira az iskola volt a fókuszban, sokkal inkább a 17-18 éves fiatalok érzelmi élete, saját vívódásaik, két szóval a felnőtté válás. Meg a robotlány Multi HMX-12 is legalább annyira kereste a saját helyét az életben, mint hús-vér embertársai. Az a lényeg, hogy a HMX sorozatot kifejezetten arra készítik, hogy fejlesszék őket érzelmileg, és ezek tesztelésére állítanak elő újabb modelleket. Multi értelemszerűen a HMX-11 folytatása, mely önmagában akkora fejlődés volt, hogy a "Feel" nevet kapta. Multi még nagyobb, nagyon kedves és mindent megtesz a barátaiért, pont az van vele, hogy túlzottan szívére veszi, ha akaratlanul is árt a barátainak. Ez hiba nála, ki is akarják javítani. Kardinális jelenet lesz majd, amikor Hiroyuki-san túl sokat foglalkozik a robottal (egyik álma, hogy robotokkal dolgozzon, ő maga is fejleszteni akarja őket), és ez Aratának nagyon rosszul esik. Féltékenység, de egyáltalán nincs eltúlozva a dolog érzelmileg. Pont az tetszik, hogy úgy van megjelenítve, ahogy a való életben is megtörténhet egy egészséges lelkületű emberrel. Csak az, ha valaki nagyon hagyja magát alávetni a féltékenységének, akkor nem tud józan döntést hozni, és nem azon van, hogy megbeszélje vele a problémáját, hanem nekiáll ordítozni. Ilyen volt, de nem úgy, hogy lehordta mindennek, meg hogy akkor éljen a robotjával együtt, hanem hogy döntse el, hogy ki a fontosabb neki. Erről azt gondolom, hogy még ha háborgott is belül, a lehető legkorrektebben oldotta meg a dolgot.

Multi esete sem akármi, azért tetszett az anime, mert azt gondolom, hogy pont annyi érzelem van benne, amennyi még hiteles. Az igaz, hogy szeretem a romantikus történeteket, de azért van egy pont, amikor nekem is túl sok, és nálam ez a anime belefért. Egyetlen egy dolog nem tetszett a rajzolásban, hogy a szemekben túl sok érzelem van. Ez már tényleg sok, de ettől függetlenül az anime 8 pontos nálam. A zenék is jobbak. Írtam régebben, hogy a To Heart az AQUAPLUS első animéje volt, és bár igyekeztek a lehető legjobbat kihozni magukból, azért lehetett érezni főleg a zenénél, hogy kezdők még. A Remember my memories openingje és endingje lényegesen jobb. Dinamikusabb, és nem annyira csak az érzelmek kiéneklésére fókuszálnak, hanem hallani, hogy meg is éli azokat. Az opening Tanisaki Naomi: Daisuki Dayo (Into Your Heart) egy ütemes dal élő hangszerekkel, és az ének is rendben van. Az ending Ikeda Haruna: Sorezore no Ashita he már valamivel lassabb, de nagyon tetszik. Hihetetlenül tetszik az énekesnő hangja, szépen cseng, sajnálom, hogy nincs sok saját dala Ikeda Harunának. A dal egyébként érdekes, mert szerepelt az első széria opening kislemezén B-side track-ként, amit Nakatsukasa Masami énekelt. Ez állítólag a To Heart játékban szerepelt, a Remember my memories ugye 5 évvel későbbi alkotás. Korszerűsítették a hangszerelést is, és Ikeda Haruna sokkal szebben énekli a dalt. Nakatsukasa Masami-nak nincs nagy hangja, ahogy hallgattam a kislemezt. Egyszerű, meghallgatom, de azt érzem, hogy bajban lenne, ha nagy hangterjedelmű dalt kellene énekelnie.

Tehát vége az első szériának, és most néztem a To Heart 2-t. Az AQUAPLUS-nak van az a rendszere, hogy egy animének készítenek egy második szériát, és a történet, a helyszín, a körülmények nagyban hasonlítanak, de a szereplők mások. Másoktól látunk hasonló történetet. Ez az ötlet tetszik nekem. Ugyanez volt az Utawarerumonónál, az Itsuwari no Kamen sztorija is szinte ugyanaz, mint az első szériáé, de más karakterekkel. A WHITE ALBUM-nál szintén: a második sorozat is arról szól, hogyan lesznek énekesek azok, akik erre a pályára adják a fejüket, de más szereplőkkel. Szóval a To Heart 2 is ugyanúgy romantikus történet, de valamivel fejlettebb, azt gondolom. Másfajta érzelmek kerülnek előtérbe, másképp mutatja meg a szerelmet. Akkorát röhögtem a 4. részen, amikor az egyik csaj beleszeret Takaaki-ba és egyszer a srác ebédkor a tányérjait bravúros mozdulattal rádobja az asztalnak a mozgó részére (nem tudom, hogy hívják), ami átviszi a tányérokat a konyhára, ahol a konyhások elmosogatják. Aztán megjelenik ez a csaj, aki még több tányért dob rá hasonlóan nagy sikerrel. És akkor le van döbbenve, hogy a srác megtapsolja, gratulál neki, meg hogy nem frusztrált, hogy elvesztett a párbajt? És még ilyen hasonló esetek. Vagy amikor elmennek léghokizni (ez is meglep, hogy mennyire népszerű Japánban... több animében is láttam már), és szinte mindig a lány oldalán megy be a korong. Persze a fiú csal, mert pont akkor beszél hozzá, amikor épp dobná vissza a korongot. Igazából aranyos a szerelem ilyen irányú megnyilvánulása, tetszik.

Abban hasonlít a To Heart 2 az első sorozatra, hogy szintén gyerekkori barátságból lesz szerelem, a különbség ott van, hogy a második szériában a lány (egy másik, Tamaki a neve) 8 évre elhagyja a várost, és ezen időszak végétől kezdődik az anime története. De van itt egy harmadik lány, akire Takaaki bepirul, akit Konomi névre kereszteltek, úgyhogy a hárem jelenség befigyel a sztoriban. Hogy mi lesz ebből? Ráadásul a három lány jellemben is különbözik egymástól. Konomi visszafogott, szégyenlős lány, Tamaki kifejezetten rámenős (ez még nem vészes), a harmadik csaj, meg akinek nem jut eszembe a neve, mindenből versenyt csinál. Meg akárhol megjelenik Takaaki, biztos, hogy őt utánozza, és hogy mennyire idegesítő, hogy mindig ott van, ahol ő, pedig csak épp arra járt... Vannak ilyenek, és nem is mindenkinek jön be ez a fajta történet. A MyAnimeList-en valaki 2 pontra értékelte az animét, és azzal kezdte az értékelését, hogy mégis miért nézte meg az animét? Tőlem kérdezed? Nekem bejött, ezt is 8 pontosra értékeltem. A rajzolása is jobb. Fejlettebb, nem azon vannak, hogy kisugározzák az érzelmeket, így jobb rájuk nézni. A két kép is szerintem kellőképpen érzékelteti a különbséget. Az openinggel és az endinggel itt is elégedett vagyok. Az opening Ikeda Haruna: Hello című dala kellemes alkotás lett, szívesen hallgatom. Az ending viszont Suara... Hát akkor nem is lehet más, mint nagyon jó. A Tomoshibi az első dala, nagyon tetszik, de azért ismerem Suarát olyan régóta, hogy meg tudjam mondani, hogy itt még kicsit mesterkélt, modoros volt az éneke. Szép, kellemes, de hallani, hogy nem ez a természetes énekhangja. Ez 2005-ös, a későbbi dalain már természetes hangján énekel lassú dalokat is. Tehát nekem bejön összességében az anime, ugyanakkor el tudom fogadni, hogy nem tetszik mindenkinek, mert azt azért látom, hogy nem ez váltja a világot romantikus történetek tekintetében.

Tegnap este zenében is a To Heart dominált nálam, az animéhez írt kislemezeket hallgattam, az alábbiakat:

• Nakatsukasa Masami: Feeling Heart
• SPY: Access
• Tanisaki Naomi: Daisuki Dayo (Into Your Heart)
• Ikeda Haruna: Hello
• Suara: Ichibanboshi

Mindegyik kislemez megvan teljesben, tehát karaoke verziókkal együtt. Abban viszont van kavarodás, hogy a SPY: Access dala van írva anime ending dalnak, de mást hallani endingként. Ayako Kawasumi: Yell dala hallható. Ez nem jelent meg külön kislemezen, csak a PC játék OST albumon van rajta, és szerencsére a karaoke verziót sem spórolták le róla. Bár jobban örültem volna, ha tényleg a Access lenne az ending, mert jobb dal. Hangulatosabb, bár ugyanúgy nem az igazi az énekhang (az endingről írtam régebben, hogy énekhang tekintetében nagyon gyengére sikeredett). Egyébként, kellemes dalok, a nagyja kifejezetten tetszik. Suara: Ichibanboshi kislemezét régen hallottam, úgyhogy kifejezetten nosztalgikus volt. Ez a To Heart 2 OVA opening kislemeze. Ennek a B-side track-jét az "I am"-et nagyon szeretem. Kicsit szomorkás, de reménnyel teli, és ez a kettő együtt nagyon széppé teszi a dalt. Suara is nagyon szépen énekel, nagyon át tudja adni ezt az érzésvilágot.

AQUAPLUS anime-özön

Néhány napja fejeztem be a Tears to Tiara animét. Már az elején azon gondolkodtam, hogy miért nem segít magán az AQUAPLUS, és teszi ismertebbé az animéit? Eddig, amiket láttam tőle, még ha nem is voltak 10 pontos alkotások, de megütötte azt a nívót, amire azt mondom, hogy érdemes megnézni. Ilyen a Tears to Tiara is. Ez egy kalandjáték adaptáció, kifejezetten bejött a hangulata. Az AQUAPLUS-nál egyébként szokás, hogy először videojáték készül az adott alkotásból, és ha az népszerű lesz, akkor készül belőle manga és anime. Ugyanígy járt a To Heart sorozat, az Utawarerumono és a WHITE ALBUM is. Nézem a To Heart-ot is, és kifejezetten tetszik. Egy romantikus slice of life, a lány és a fiú már gyerekkoruk óta ismerik egymást, középiskolában is egy osztályba járnak, itt alakul ki köztük valami. Annyira nem is a közöttük levő párkapcsolatra fókuszál az anime, hanem a középiskolások mindennapjaira. Kifejezetten lassú a történet vezetése, és furcsa is az egész, mert a 12. részt néztem meg ma, és azáltal, hogy nem kifejezetten a párra fókuszál a történet, nem látom a végét. Nem tudom elképzelni, hogy mi lesz a vége. Pedig csak 13 részes az első széria, tehát mindjárt vége. Mondjuk van folytatása is Remember my memories alcímmel, de azt 5 évvel később, 2004-ben adták le, és ennyit vártak volna arra, hogy kialakuljon a szerelem a pár között? Kíváncsi leszek merre megy a történet. Az biztos, hogy a története miatt ez az a fajta anime, amiről sokat nem lehet írni. Jó, érdemes megnézni annak, aki szereti a lassú, romantikus történetvezetésű animéket, de extra élményt nem kapunk tőle. Főleg, hogy az openingje még csak-csak elmegy, de az ending kifejezetten rossz. Hamis az ének, az énekhang is borzasztó. Az egész olyan semmilyen. Az innerek is kiemelik, a sztori lassúságát, ezért inkább azt mondanám, hogy óvatosan, azt gondolom, hogy a többség inkább unalmasnak tartaná az animét. Én is csak azért nézem meg, mert AQUAPLUS. Igazából a To Heart a cég első animéje, és 1994-ben alakultak meg, úgyhogy gondolom, nagyon tapasztalatuk, meg kapcsolatuk sem volt, hogy a megfelelő előadót megtalálják. Az opening címe Feeling Heart, előadója pedig Nakatsuka Masami. Soha életemben nem hallottam róla. A dal olyan átlagos, az animében egész jól hangzik, viszont érdekesség, hogy a kislemezen (mert ez is meghallgattam) hamisnak tűnt. Ráadásul a B-side tracknél kiderül, hogy nincs nagy hangterjedelme, azt már eléggé rossz volt hallgatni. Az ending meg ahogy írtam, rettenetes: Yell a címe, Kawasumi Ayoko előadásában hallható. Rettenetes hangja van. Nem ugrom át a dalt, mert az magában még nem is lenne annyira rossz, ha egy jó előadó énekelte volna fel. Az előadója egyébként a főszereplő csaj seiyuu-ja. A 10. rész érdekes, mert itt szerepel a HMX-12 Multi nevű robotcsaj, akinek Horie Yui a seiyuu-ja. Azt hiszem, ez volt az egyik kezdő seiyuu-szerepe. Kellemes, de nem annyira kiemelkedő. A Mahoraba ~Heartful Days~-ben már jobban kijön a tehetsége.

Összeségében azért nézhető animéről van szó, tervezem mindegyik sorozatát és OVA-ját megnézni. Az alábbiakból áll:

• To Heart
• To Heart Omake (special)
• To Heart: Remember my memories
• To Heart 2
• To Heart 2 OVA
• To Heart 2 Another Days (OVA)
• To Heart 2 Another Days Next (OVA)
• To Heart 2 Another Days Plus (OVA)
• To Heart 2 Dungeon Travellers (OVA)

Ezek közül a három sorozat 13 részes, az OVA-k 2-3 részesek, a special meg 6 pár perces részből áll. A második szériára leszek igazán kíváncsi, mert annak az endingjének Suara az előadója, és élek a gyanúperrel, hogy addig nem is találtak megfelelő előadót, amíg őt le nem szerződtették. Ő viszont telitalálat volt, és vele fényesebb a japán zenei ipar.

Szóval a Tears to Tiara nem annyira ismert anime, és bár igaz, hogy tömegével vannak kalandozós animék, vagy kalandjátékból adaptált történetek, elég csak a Tales of... szériára gondolni. De egy ilyen animén sokat segíthet ha a cég reklámozza, mert van olyan jó, hogy ismert legyen. Az AQUAPLUS-nak talán az Utawarerumono a legismertebb alkotása. Most ezt nézem a ToT után. Néztem már 6 éve is is, de egyáltalán nem ragadott meg, csak pár részt láttam. Azt gondoltam, hogy most másképp fogom látni. Így is lett. Hihetetlen jó anime, ez is kaland, akció, de a nagy különbség ott van az Utawarerumono javára, hogy egyéniségek a szereplők. És itt most nem a farkasfülekre és farkakra, meg az álarcra gondolok, hanem hogy a személyiségük is erősebb, ezáltal az anime is érdekesebbnek hat. 2 részt láttam eddig, mindenképp végig fogom nézni, ahogy az Itsuwari no Kamen-t is. Az első széria openingjével (Suara: Musouka) is úgy vagyok, hogy alapmű az anime dalok körében, amit mindenkinek ismernie kellene. Az endingen viszont csodálkoztam, hogy akkoriban nem figyeltem fel, mert most hallgatva nagyon tetszik. Kawai Eri az előadója, és Madoromi no Rinne a dal címe. Hihetetlenül kellemes az énekesnő hangja, konkrétan megnyugtat, és olyan hangulatos dalt kapott, ami nagyon jól áll neki. Utána is néztem az énekesnőnek, és szomorúan vettem tudomásul, hogy többet nem fogja már élőben elénekelni a dalt, mert 2008-ban meghalt. 43 éves volt, és májrákban halt meg. Újabb japán előadó, aki '40-es éveiben rákban halt meg... Visszatérve az Utawarerumonóra, ennek valamivel komolyabb a története, az Itsuwari no Kamen jobban nézette magát velem, mert laza volt, több volt a poén, meg az aranyos jelenet. Azon már én is nevettem, amikor a 4. résznél lányok bemennek az egyik mangaboltba, és a yaoik között arról ábrándoznak, hogy a férfiak közötti barátság olyan csodálatos. Szeretnétek személyes tapasztalatot, igaz?

Azt vettem észre az AQUAPLUS-os animéknél, hogy sajátságos a rajzolásuk. A karaktereket igyekezték az érzelmi oldalukról kiemelni, erre utalnak az élénk színek és a nagyobb szemek, az arcok is inkább kerekdedek. Még egy animét nem láttam a cégtől, a Comic Party-t. Erről még nem hallottam, csak a MyAnimeList-en kerestem listaszerűen, hogy milyen animéje van a cégnek. Az első sorozat tetszetős, de a második sorozat rajzolását csúnyának tartom. Egy esélyt ennek is adok, ez lesz a következő az Utawarerumono szériák után.

Suara mellett két főbb előadója van az AQUAPLUS-nak, Uehara Rena (ő van a képen) és Tsuda Akari. Most épp Uehara Rena: The Brilliant Best ~Tie-Up Collection~ albumát hallgatom. Szépen énekel, és nagyon kellemes a hangszíne. Inkább az a gond vele, hogy nincsenek olyan nagy hatású dalai (talán csak a Todokanai Koi az egyetlen ilyen), de bármikor előveszem, jó érzés hallgatni a dalait. 4 albuma van, 5 kislemeze, és a válogatásalbum, amit most hallgatok. Úgyhogy nem mondható nagynak a diszkográfiája sem, szerintem többet érdemel, mert több van benne, mint amit kihoztak eddig belőle. Tsuda Akari-nak végképp szegényes a repertoárja, olyannyira, hogy konkrétan nincs saját kislemeze. Csak a Todokanai Koi, Niji Iro no Mirai és a Future World kislemezeken vannak dalai, valami két stúdióalbuma jelent meg. Tőle csak egy dalt tudok mondani, ami komolyan említésre méltó, a "Kono Sekai ni", a többiről nem tudok nyilatkozni. Egyszer-egyszer meghallgatom őket, de az énekhangja sem olyan, hogy arra inspiráljon, hogy többször hallgassam.

Összességében azért jó cég az AQUAPLUS, kellemes alkotásai vannak, a dalai is kifejezetten kellemesek (ezeket legtöbbször a F.I.X. Records adja ki, de a Lantis is besegít nekik néha). Inkább a romantikus hangulatnak kedveznek, Az animék közül az Utawarerumono kiemelkedő, ahogy az énekesnők közül Suara, akinek az énekhangja varázslat.

Animekarácsony 2013

A karácsonyi időszakra új sablont állítottam be, remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket. Mielőtt a lényegre térnék, egy örömhír: Több, mint 4 év kihagyás után új önálló Suara kislemez! ^_^ A Cardfight!! Vanguard kártyaharcos animének fogja a legújabb endingjét énekelni, a címe Fly away -Oozora he- lesz. Megjelenés: 2014. január 15. Alig várom, bár egy kicsit tartok attól, hogy milyen dallal fog jönni ennyi kihagyás után. Majd kiderül. Információk a kislemezről.

Régen utaztam már, kifejezetten hiányzott, hogy egy kicsit kimozduljak. Bár tény, hogy egy kicsit még féltem, mert még nem éreztem magam, teljesen rendben, nem tudtam, hogy fog érinteni az utazás, de minden rendben volt. :) 6.15-ös vonattal mentem. Az út elején kifejezetten fájt a fejem, és attól tartottam, hogy ez be fogja árnyékolni az egész napomat, de kb. Mezőtúr után olyan szinten áthatott az utazás kellemes érzése, és hogy visszatérek Pestre, hogy ettől szinte elmúlt a fejfájásom. Innentől kezdve minden rendben volt. Az úton folytattam a Super Mario Advance 2: Super Mario World végigjátszását, végigvittem a 6. világot, meg olvasgattam a Konzol magazin új számának még azon tesztjeit, amiket még nem olvastam, de érdekeltek. Vártam, hogy most hétvégére megjelenik a legújabb szám, de láttam a weboldalon, hogy dec. 13-ig várják a leveleket, hát akkor biztosan nem fog most megjelenni... De mindegy is. A vonat rendben 8.50-kor érkezett meg. Lementem a Keleti metróaluljárójába először jegyet venni, de olyan hatalmas sor állt, hogy úgy döntöttem, hogy én ezt nem várom meg. Visszamentem a vasútállomásra, és egy újságosnál vettem jegyet, ahol alig pár ember volt. Ha nem muszáj, ne álljak nagy sorba.

Először csak a Deák térig mentem el, ugyanis egy vaterás adás-vételt lerendeztem. A Zrínyi utcára kellett mennem, itt átvettem a Baby Sisters: Hoppá!!! albumát CD-n. Bár csak ez az egy CD hiányzott a teljes gyűjteményhez, gyakorlatilag a legjobb albumuk. 1998. júniusában jelent meg, megjelenés után pár nappal vettem meg kazettán, és rengeteget hallgattam. Mivel nyáron jelent meg, ezért mint nyári album maradt meg az emlékeimben. Walkman-en szinte mindig velem volt.

Hát így néz ki. És hogy tizenegynehány év múlva is jó ezeket az albumokat hallgatni, azt én sem hittem volna.

A Deák térről már egyenesen a Széll Kálmán térre (nekem szóban ez mindig Moszkva tér marad) mentem metróval. Innen nem voltam biztos, hogy pontosan merre kell menni, ezért felosontam a 4-es villamosra 1 megálló erejéig. A Széna térről már magabiztosabban sétáltam. Sajnos nagy sor állt a Millenáris előtt, több mint egy órát álltam sorba, de türelmesen kivártam. Olyan 11.30-ra értem be, és miután a karaoke terem közvetlen a főbejáratnál volt, ezért benéztem oda. Döbbenten láttam, hogy a 10 órára ígért kezdést ismét valami hiba miatt el kellett halasztani. Még ott próbáltak, beénekeltek, én addig szétnéztem. A konzoloknál most több régi konzol volt, azokat mind az Insert Coin kulturális egyesület adta be, totál meglepődtem a Nintendo GameCube-on Mario Kart: Double Dash!!-sal és négy szinte makulátlan állapotú controllerrel. Én nem is tudom, hogy lehet a controllereket megőrizni ilyen jó állapotban, amikor az analóg karja ilyen gumis alapú (nem tudom pontosan milyen), az a lényeg, hogy nyoma marad, ha például belemélyesztem a körmömet. Nekem egy lila és egy fekete GC controllerem van, a lila analóg karja már eléggé leharcolt állapotban van, a feketéé talán jobb, azt ritkábban használom. A 3DS Hungary jelen volt, amit nagyon díjaztam, innen felnéztem a MAT pulthoz bagszihoz. Régen láttam, hiányzott nagyon.

Kicsit beszéltünk, utána visszamentem a karaoke terembe, de már csak a 12 órakor kezdődő előadásra tértem vissza. Mivel a karaokésoknak nem volt dolguk, ezért elmentek enni, én elkísértem őket. A Sushi előtt sorban állva beszélgettük el az időt. Én nem vettem semmit, bár amit egyszer vettem náluk Sushit, az nagyon ízlett, úgyhogy majd valamikor elképzelhető, hogy sort kerítek rá. Bár egyébként manapság sok rizst eszek, mert kívánom, és nagyon jól esik. Főleg a jázmin rizs, az nagyon laktat. Miután visszamentünk, már nem maradt sok az előadásból, ezért azt türelmesen végighallgattam, bár Quentin Tarantino filmjei egyáltalán nem hoznak úgy lázba, és hogy őszinte legyek, magát az előadást sem éreztem olyan magas röptűnek, egyáltalán nem is értem, hogy fér bele egy japán tárgyú rendezvény kereteibe. Oldalra nézve, viszont totál meglepődtem, amikor megláttam Tukeinont. Nem is tudtam, hogy hazajött Hollandiából. O_O Jó érzés volt újra látni, és beszélgetni vele egy kicsit. :)

A következő másfél órás karaokés blokkban volt lehetőségem egyet énekelni: WHITE ALBUM: POWDER SNOW dalát. Ezt úgy jól esett, írtam is a dalról, hogy amikor láttam az anime utolsó részét, mennyire kellemes volt hallgatni. És úgy voltam vele, hogy mivel karácsonyi dal (legalábbis nálam), ezért mostanra nagyszerű lehetőség. Terveztem még több dalt is énekelni, de most csak ez az egy fért bele, mert eléggé zsúfolt volt most is a karaoke terem, több előadás is ide jött, ne is beszéljünk a Jrock (bár ez csak névlegesen) Kpop videoklip vetítésről. Ebből a szempontból nézve szerencse, hogy elkülönített helyen volt a karaoke, így nem hallatszott ki annyira a sikongatás.

És persze a zenekvíz, de ez csakis jó dolog lehet, főleg ha van szaloncukor-dobálás, amely idén is legalább akkora sikert aratott, mint tavaly. A Gamer zenekvízre csak időközben tudtam bekapcsolódni, így csak a horror, böngészős és Final Fantasy kategóriát ismerhettem meg. Daki nem is sorolta végig, mert a játékos közönség mindig az elsőre bólintott rá, így nem tudtam, melyek a többi kategóriák. Az animés zenekvízben sem jutott mindegyikre idő, de jól szórakoztam, többet jól tippeltem be. A 2013-as animék között megmosolyogtam a Kyoukai no Kanata openinget, mivel Chihara Minori énekli, ezért meghallgattam. Egészen jó zene lett. Az anime első részét is megnéztem, de annyiban is maradt, mert nem fogott meg engem. Sok-sok szaloncukor repült a levegőben, mindenki örömmel kapta el őket.

A zenekvíz végén elmentem a konzolokhoz, és mivel láttam, hogy szabad a GameCube, ezért birtokomba vettem egy pár perc erejéig. Játszottam egyet a Mario Kart: Double Dash!!-sal. Érződik azért, hogy más az irányítása, kicsit csúszósabb a többihez képest. A fizikája volt az egyik ok, ami miatt nem rajongtam ezért a Mario Kart-ért, amikor sokat játszottam vele. Olyan sokat nem játszottam vele, mert 16 órára helyet kapott a karaoke a nagyszínpadon. Nahát, mi ez a megtisztelő lehetőség? Amina, Daki, Lucy és Mai énekeltek egy-egy dalt. Meglepett, hogy ki voltak írva a kfn-be a dalszövegek magyar fordításai. Csak nem lehetett jól látni, mert a monitor eltakarta. Előbb átültem máshova. Ott láttam volna, csak egy páran beálltak a vászon elé, akkor meg ezért nem láttam. A végén a Naruto: GO!!! dalával nagy bulit csaptak, a végére sokan felmentek tombolni a nagyszínpadra. Mivel nem vagyok annyira az a tombolós fajta, ezért szolidan ünnepeltem az Adarnások nyilvános szereplését.

A fellépések után visszamentem bagszihoz, és nála töltöttem el a még megmaradó időt. Ott volt LL is, aki rendkívül "jókedvű" volt, hogy a konzolok szervizénél nem nyert semmit. Eredetileg bagszi se, csak volt ott egy The Legend of Zelda: The Wind Waker HD póló, amit hiányol. Elmesélte az egyik MAT-os lánynak, és akkor lement, hogy ő majd megnyeri. És láss csodát: Tényleg megnyerte. És odaadta bagszinak a pólót, úgyhogy részéről nagy volt az öröm. Amúgy nagyon jól néz ki, és eredeti Nintendo of Europe forgalmazás, úgyhogy valami előrendelői ajándék lehetett. Aztán már 17.40 körül járt az idő, úgyhogy bár feliratkoztam még egy dal eléneklésére, de már nem vállaltam be, mert az italom is elfogyott, így a SPAR-t is útba kellett ejtenem, én meg egyre inkább úgy vagyok a vonattal, ahogy Demjén Ferenc énekelte: "A vonat nem vár" Bagsziék is szedelődzködtek, mert LL már nagyon akart menni. Miután elkészültünk, még bagszi felajánlotta, hogy pörgessek én is a Konzolok Szervizénél, hátha nyerek. Pörgettem és úgy nyertem, hogy nem nyertem. Eredetileg a "nem nyertél" feliratnál állt meg, mégis választhattam ajándékot. Gondolom, hogy nap vége, és hogy ne maradjon meg. De maradt még egy Nintendós cucc:

Mario & Luigi: Dream Team Bros. valami alvóka-szerűség. Rossz a megfogalmazás, valójában egy ilyen nyakvédő volt benne, ami ha hosszas vezetés után kocsiban aludnék (erre minden esély megvan, miután nincs jogosítványom), akkor védi a nyakat. És volt hozzá valami szemfedő, hogy semmi fény ne zavarjon. Kibontva is lefényképeztem, mert nagyon poén.

Az az ásító Luigi azért befigyel rendesen. És ez is eredeti Nintendo of Europe forgalmazás. Örültem neki, legalább nem üres kézzel megyek haza az Animekarácsonyról. Igaz, nem fogom tudni használni, de elteszem, mint Nintendós emlék.

A karaoke terembe még gyorsan visszaosontam, elköszöntem azoktól, akiktől tudtam. Jó lenne, ha Tukeinon évente legalább egyszer remélem el tud jönni. Bagszival és LL-lel mentem, bementünk a Mammut-ban levő SPAR-ba, ott vettem magamnak Bravo zöldalmás üdítőt, erre már régóta kíváncsi vagyok, hogy milyen. Egészen bejövős, a zöldalmát italban egyébként is nagyon szeretem. Aztán mentünk metróval, én leszálltam a Keletinél. Úgy tűnik, nem búcsúztunk el hosszú időre, ugyanis bagszi elhívott magához szilveszterezni, meg úgyis akörül tartjuk a nagy Nintendós találkozókat, és mivel már nagyon rég nem voltam ilyenen, ezért nagyon szeretnék végre eljutni ismét oda. A vonathoz meg fél órával indulása előtt odaértem kényelmes sétával. Sokszor rohantam már vonathoz, ezt akartam most biztosra elkerülni. A hazaúton a CD-t hallgattam, meg olvasgattam a Keletiből elhozott metrós újságot és fejtegettem benne a rejtvényeket. Volt is benne mit, meglepődtem, hogy mennyi volt most benne. Végül rendben hazaértem. Nagyon jól éreztem magam, végül az lett az eredmény, hogy még jót is tett az utazás, talán jobban érzem magam, mint amikor elindultam. Ha minden igaz, december végén folytatás.

Asatte no Houkou.

A WHITE ALBUM után elkezdtem nézni ezt az animét. Érdekes történet, ajánlom figyelmekbe, bár ez is olyan lassú és érzelemdús. A főszereplő egy 8 év körüli kislány, Iokawa Karada, aki mindig az út szélén levő kőhöz jár imádkozni. Azt tartják ugyanis arról a kőről, hogy teljesít egy kívánságot. A lány egyik nagy vágya, hogy felnőtt legyen. Ugyanis rettenetesen zavarja, hogy ismerősei nem veszik őt komolyan. Szereti a felnőtteket, ők is barátjuknak fogadták, de nem mégsem teljesen, hiszen mindig amikor odamegy két beszélgető felnőtthöz, hogy miről beszélgetnek, csak mondják neki, hogy úgysem érti, de ha nagy lesz, mindent elmondanak neki, és visszaküldik játszani. Ezért is akar felnőtt lenni, ám ennél sokkal komolyabb oka is van. A kislány szülei meghaltak, így Shoukónak és Hirónak haza kellett térni Amerikából a temetésre, és azért is, hogy gondját viseljék a kislánynak. Shouko többször nyíltan Karada szemére veti, hogy gyerek, érezhetően nagyon zavarja, hogy vissza kellett jönnie Japánba miatta, és ezt a kislány is tudja, ezért is akar felnőni. Egyik este Karada ismét a kőhöz imádkozik, és teljesült a vágya, felnőtt lett. De egyáltalán nem boldog, ugyanis ennek hatalmas ára lett. Éppen Shouko is arra járt, ő pedig gyerek lett. Karadát ezért iszonyú bűntudat gyötri, a kő közben elhamvadt, úgy tűnik nem lehet visszacsinálni. Vagy mégis? Én még csak 2 részt láttam belőle, a végkifejlet majd kiderül. Kíváncsi leszek a történetre. Kellemes alapokat szolgál, de aki nem szereti a lassú történeteket, az nem tud ezzel az animével mit kezdeni.

Ha már említettem a WHITE ALBUM-ot, akkor essék szó a második évadról is, ugyanis a héten indult útjára, ezért is néztem meg az első szériát. Bár tényleg nincs sok köze az első évadhoz, teljesen mások a szereplők, hiszen 10 évet ugrottunk az időben, 1997-ben járunk. Egy zeneiskola ad színteret a cselekménynek A főszereplő srác Kitahara Haruki, aki fél év múlva végez az iskolában. Nagyszerűen gitározik, egy együttes tagja volt, amelyik feloszlott. Álma, hogy újra együttesben játsszon, ehhez keres tagokat. Az első szériával való kapcsolat ott van, hogy Hirokawa Yuki: WHITE ALBUM dala inspirálta zenélésre, ő volt ugye az első sorozat főszereplője. Álmához közel érzi magát, amikor egyszer egy gitározás közben egy lányt hall énekelni, konkrétan ugyanazt a dalt énekelte, amit játszott. Rohan, hogy megkeresse a hang forrását, végül megtalálja. Az énekhang már csak azért is megérintette a szívét, mert attól a lánytól szólt, akibe titkon szerelmes. Setsuna Ogiso az iskola legnépszerűbbje. A lányok irigylik, mert szépségversenyt nyert, a fiúk meg mind a kegyeiért pályáznak. Alapból jól kijön, de sokszor rideg másokkal. Haruki ennek ellenére beleszeretett a lányba, hiszen látja mögötte azt, amitől igazán értékes. Amúgy érdekesség még, hogy a WHITE ALBUM dalt énekelte a lány, úgyhogy vannak összeköttetések az előddel.

Eddig úgy tűnik, nem lesz rossz, a többi idővel kiderül, nézni fogom a többi részt is.

Fehér hó

Ma végeztem a WHITE ALBUM animével. Szerettem, jó volt nézni, és érdekes, hogy nem volt egyértelmű lezárása a Touya és Yuki közötti szerelmes történetnek, bár utalások vannak rá, hogy végződött. Kicsit olyan érzésem volt, hogy a nézőkre bízzák, hogy milyen véget sejtenek a történet mögött. De amúgy az egész anime határozottan az igényesebb romantikus történetek közé tartozik, a szerethető karakterekkel.

Nem is nagy spoiler, a 26. rész egyik legemlékezetesebb jelenete, amikor Yuki a koncertjén tök váratlanul elkezd egy nem tervezett dalt zongorázni, és énekelni: POWDER SNOW. Nekem ez a dal egyébként is nagyon kedves, mert Suara is felénekelte, a Karin album 13. dala, de hogy az animében ilyen jó jelenetet csináltak a dal köré, igencsak jókedvűvé tett. Én is végigénekeltem, mert valahogy annyira énekelteti magát, nagyon jó hallgatni a dallamát. Fenn is van YouTube-on:

Hirano Aya & Mizuki Nana: POWDER SNOW

És itt van Suara énekhangjával:

http://www.youtube.com/watch?v=XxR72N1PIwE

Suara egyébként, mint a PS3 WHITE ALBUM játék ending dalaként énekelte fel, ugyanis, mint ahogy annyi animéből, ebből is csináltak játékot. A duett pedig nagyon szép. Én csak most hallottam először így, végig azt gondoltam, hogy ez egy Suara dal. A talán még jobb is az eredeti, több élet van benne, és tényleg annyira énekelteti magát. Kislemezen csak, mint Mizuki Nana szóló jelent meg, az is nagyon tetszik. És rajta van az off vocal is, úgyhogy nagyon lesz belőle kfn.

Egyébként végig ilyen "kettős szereppel" néztem az animét, ugyanis bár maga a történet 1986-1987-ben játszódik, így részint mint Morikawa Yuki és Ogata Rina énekesnői karrierjét is figyeltem. De mivel a seiyuu-juk két ismert és közkedvelt énekesnő: Hirano Aya és Mizuki Nana, és mivel annyira belém égett, hogy ők szinkronizálják a két énekesnőt, így néha olyan érzésem volt, mintha az ő énekesnői karrierjüket is látnám. Egyébként Touyára sokszor haragudtam, hogy nem volt képes nemet mondani a nőknek, ugyanis, ha legalább 5 nővel nem csókolózott akkor eggyel sem. És valahol legbelül mindig is érezte, hogy a szíve Yukié, de a nemképessége (ha már vannak képességek) meggátolta abban, hogy az iránta érzett szerelme felhőtlen legyen. Egyébként az utolsó rész feltár egy nagyon érdekes múltat Touya gyerekkorából, ebből kiderül, hogy miért is fél nemet mondani. Nagyjából ennyit tudok mondani. Nem váltott meg világot bennem, de okozott egy pár kellemes percet, főleg az utolsó rész tetszett nagyon. Aki unja a túl sok iskolás, szupererős történetet, és lassítani szeretne, az bátran tegyen próbát ezzel az animével, mert a maga műfajában kiemelkedő.

Ezután az Asatte no Houkou.-val teszek egy próbát. Szeretném megnézni az összes Suara zenés animét, és most épp erre esett a választásom. Egyébként az alábbi animékhez van köze:

• ToHeart 2
• Utawarerumono
• Asatte no Houkou.
• Blue Drop: Tenshitachi no Gikyoku
• KimiKiss Pure Rouge
• WHITE ALBUM
• Tears to Tiara

És természetesen a különböző OVA-i az animéknek, melyeknek van. A ToHeart 2-t elvileg meg lehet nézni anélkül, hogy láttuk volna az első szériát, mert az csak nevében őrzi az első széria emlékét, amúgy totál más szereplők, és már történet. És az az érdekes, hogy a WHITE ALBUM-ot is eredetileg azért kezdtem el nézni, mert most ősszel jön a WHITE ALBUM 2, de az is olyan, hogy teljesen más szereplők, és más történet, csak a nevében és műfajában lesz hű elődjéhez. Meg majd nézni fogom, kíváncsi vagyok, hogy lesz-e még híd a két évad között.

Múltban a jövő

Kezd beindulni a WHITE ALBUM anime. Még mindig ugyanaz a romantika, és emiatt sokan lassúnak gondolhatják, de mintha több élet lenne az animében, és jobban átérzem a karakterek érzéseit. Amúgy érdekesség, hogy a történet 1986-ban játszódik, és eléggé korhű lett: Számítógép sehol, régi TV-k, kocsik, és személyes kapcsolatok mellett vezetékes telefonon kommunikálnak egymással, mégis mennyivel modernebbnek tűnik a mi akkori világunkhoz képest. Miután Mizuki Nana énekli az openinget, így szinkronizál is az animében, konkrétan Ogata Rena seiyuu-ja, a főszereplő lány, Yuki seiyuu-ja pedig Hirano Aya. Na, ő az a nő a japán zenei iparban, akit felrúgnék a csillagos égig. Nem sok dalát ismerem, de ilyen érzéketlen éneket nagyon ritkán lehet hallani. A másik a botrányos élete, a harmadik pedig hogy több album- és kislemezborítón nem tetszik, ahogy kinéz. Ehhez képest seiyuu-ként nagyon jó, érzelmes hangot ad Yuki-nak, de a képek alapján nem nézek ki belőle többet. De úgy isten igazából  nem nagyon tudok olyan seiyuu-e mondani, akinek a hangjáról azonnal meg tudom mondani, hogy ki ő. Régről is most így hirtelen kettő ugrik be: Yamaguchi Kappei és Hayashibara Megumi. Amikor először meghallottam Hayashibara-san hangját a Slayers-ben, azonnal felfigyeltem rá. Igaz, hogy ekkor már ismertem, mint énekesnő, de állítom, hogy ha seiyuu-ként ismerem meg, hasonlóképpen gondolkodnék róla. Szó nincs arról, hogy rossz lenne a japán szinkron, isten mentsen. Az esetek döntő többségében jó hangot kap az adott karakter, csak nekem nehéz hangról megkülönböztetni őket.

Pár napja végeztem a Yondemasuyo, Azazel-san. Z-vel. Ennek a vége nem durrant akkorát, mint az első szériáé, de szolgáltatott egy pár tanulsággal, nem utolsó sorban agyatlan poénnal. Külön említettem a Detective Conan paródiát. Annak ellenére, hogy szeretem a Conan szériát, sok mindent jól kiparodizáltak. Például, amikor meghal valaki, elmésen elemzik a helyzetet, szinte mindig olyan szituáció akad, ahol a gyilkos mindig köztünk van. És ilyenkor elkezdődik a mindenféle logikátlan vádak alapján az egymásra mutogatás, hogy csak te lehetsz a gyilkos. Persze ezt lehet pszichológiára fogni, hogy ha a gyilkos közvetlen közelben van, akkor az ember veszélyben érzi magát, és mindezek mellé társul egy bizonytalansági faktor, ezt akarja kilőni, ezért felelőtlenül elkezd vádaskodni. Az epizód végén ahogy becsapódik az ajtó, az is nagyon élethű volt. A Conan paródia után jön a perverz pasas, aki a 48 arcú aberrált nevet kapta. Na ő tipikusan az a férfitípus, aki azt hiszi, hogy ott a két lába közötti szervtől lesz férfi. Amikor Rinkót beviszi a saját világába, ott konkrétan minden hímvessző-alakú. Vicces, hogy a sajátja helyén meg az anime hatalmas logója látható, amely sokszor az égig ér. Ennél férfiasabb már nem is lehetne... Az anime vége felé pedig Azazel-san lesz próbára téve, ugyanis ekkor jelenik meg az a démon, név szerint Incubus, aki pontosan ugyanolyan képességekkel rendelkezik, mint Azazel-san, vagyis a csábítással. Ám ő sokkal sikeresebb, így nem is csoda, hogy kedvenc démonunk féltékeny lesz rá. Incubus tisztában van a képességével, és nem is szerénykedik vele, és nem másra pályázik, mint Azazel-san szíve választottjára. Vicces csattanóval ér véget a történet, azért ez a sorozat is megért egy misét, de az első széria valamivel jobb volt.

És akkor új anime a helyére... Most ez kétesélyes lesz: Vagy valahogy végignézem, vagy meglesz az első "dobott" animém: Bakemonogatari. Nem a minőségével van a baj, mert az megvan, csak ezzel a történettel és hangulatvilággal egyszerűen nem tudok mit kezdeni. Sajnos egyáltalán nem hoz lázba, és az opening és az ending videók elvont mivolta sem lelkesít. Bár annak idején írtam a Supercell: Kimi no Shiranai Monogatari dalról (ending), hogy akkoriban mennyire szerettem. Most is szívesen hallgatom néha, de nem nehéz számomra jobban találni nála. Amúgy a főszereplő srác: Araragi Koyomi egyáltalán nem átlagos, ugyanis vámpír volt. Segített neki egy szerzetes, így Látszólag most már nem az, ám maradt nyoma, ugyanis a sebei rendkívül gyorsan gyógyulnak. Attól sem riad vissza, hogy egy lány, nevezetesen Senjougahara Hitagi egy késsel és egy tűzőgéppel megtámadja. A rendkívül megható fogadtatás ellenére csatlakozik hozzá, ugyanis vámpít-mivoltától teljesen meg akar szabadulni. A lány sem átlagos, ugyanis testsúlyának jelentős részét elvesztette. De hogy miért... Amúgy meztelen nők, kivillanó mellek és bugyik bőséggel, mindezek ellenére ez az első olyan anime eddig, amit csak úgy nézek, de ezer másfele jár a gondolatom közben, pedig szolgáltat egy-két tanulsággal. Majd látjuk, mi lesz a sorsa.

Tiszta romantika

Nem kell megijedni, nem fogok a Junjou Romanticáról írni, bár azt elárulom, hogy lesz Shounen ai a terítéken.

Mielőtt a tárgyra térnék, engedjétek meg, hogy figyelmetelókbe ajánljam a legújabb játéktesztemet: Yoshi Touch & Go

Hihetetlen, hogy nemrég végeztem egy olyan animével, amelyik a hikikomori "életmódba" engedett egy kis betekintést (Arata Kangatari), itt egy másik, a Rozen Maiden, mely sokkal komolyabban foglalkozik ezzel az egyébként nagyon súlyos jelenséggel. Egyébként amióta ismerem és szeretem az ALI PROJECT-et, azóta látni akartam ezt az animét, de csak most, az új évad megjelenésének hatására szántam rá magam, hogy megnézzem. Nagyon érdekes anime, már az első 5 rész, amit eddig láttam, azok is szolgáltattak némi mondanivalóval. A főszereplő srác, Sakurada Jun (ilyen 12 év körülinek tippelem) beilleszkedési problémái miatt nem jár iskolába. Egyetlen mániája van: Internetről különös, elátkozott játékbabákat rendel. Van olyan, amelyiket megtart, de jórészüket visszapostáztatja a családjával. Egyik nap egy nagy doboz érkezik a fiú nevére, benne egy átlagnál jóval nagyobb játékbaba. Jun-kun megrémül, amikor látja, hogy életre kel a baba, és be is mutatkozik: Shinku, és arra kéri, hogy legyen a szolgája. Ám a srác csak akkor mond igent, amikor az élete veszélybe kerül, és a baba megmenti őt. Egy rózsagyűrű által medium-ja lesz. Aztán hamar kiderül, hogy miért is tud élni, és hogy mi volt a készítőjének szándéka vele. A fiú személyisége azért megér egy misét: Nem tudják elfogadni az iskolában, ezért bezárkózik a szobájába, és esze ágába sincs még onnan sem kijönni, nemhogy iskolába járni. Egyelőre a nővérét láttam, mint családtag, de mint a kutyával, úgy beszél vele, de rosszabb az, hogy lány nemhogy tűri, de fel is lelkesedik attól, ha az öccse egy fokkal kedvesebb hangnemben szól hozzá. Ez önmagában borzasztó, de a testvére jelleme általánosabb, ugyanis beleesett abba a hibába, amibe sokan szoktak, hogy ha nem fogadják el őt az embertársai. Ekkor kialakul benne egy felsőbbrendűségi érzés, hogy csak az én elméletem a jó, az összes többi ember mind pokolra való. Ez lehet sértettségből vagy egyéb más érzésből. Ez a srác is ilyen, hiszen nemcsak a testvérével beszél alpári hangnemben, hanem általában az emberekkel. Viszont a 3. rész nagyon jól rávilágít arra, hogy belőle a sértettség váltotta ki ezt az érzést, ugyanis kimerészkedik a lakásból. Csendben, suttyomban járja az utcákat (egyébként boltba megy), és látszik rajta, hogy nagyon fél, nehogy bárki is megjegyzést tegyen rá. Tettek is, amikor nem figyelt az úttesten való áthaladáskor, az egyik autó sofőrje rárivall, hogy nem képes figyelni. Bár maradt volna otthon... Gondolja magában. A kialakuló gazda-szolga kapcsolat pedig nem véletlen, hiszen Jun így jön rá arra, mennyire fontosak az emberi kapcsolatok, és más által nagyszerűen lehet látni bizonyos emberi hibákat. Például a 2. részben Tomoe-chan játékbabája mutatja be az önzőséget. Nem jut eszembe a neve, de ő az, aki ha nem is követeli meg, de mindig kéri, hogy Tomoe-chan álljon rendelkezésére, és kéréseit teljesítse. És amikor Shinku-val harcol, akkor döbben rá, hogy mit csinált valójában. Szolgája eszméletlenül fekszik, ez az önzőségének a következménye. Csak saját magával volt elfoglalva, és nem vette észre, hogy a lány minden energiáját elszívta. Ennyi komolyság mellett talán érdekesnek hathat, hogy van humor is az animében, márpedig az a helyzet, hogy az 5. rész úgy bohózat, ahogy az elő van írva. Nem lehet nem könnyes szemmel végignézni, ennyi gyerekes állatságot kitalálni... XD

A blogpost címe, a WHITE ALBUM animére utalt, ez a sorozat ugyanis önmagában kimeríti a brazil sorozatok romantikus csöpögését. Bár talán annyira nem is csoda, hiszen az anime visual novel-ként látott napvilágot még 1998-ban, ehhez képest csak 2009 januárjában láthattuk először anime formájában. A történet főszereplői Fujii Touya és Morikawa Yuki, akik középiskolában ismerkedtek meg, egymásba szerettek, és jártak is, ám a lány emellett olyan álmokat kerget, mely idővel szétválasztja őket: Énekesnő akar lenni. Mindezért tesz is, tehetségének köszönhetően felfigyelnek rá, és híres énekesnő, Ogata Rina háttérvokalistája lesz koncerteken. Időnként találkoznak, ám aki egy kicsit is benne van a könnyűzenében, az tudhatja, hogy nem sok szabadideje van még vokalistaként sem. A fiú, Touya meg ehhez képest tökéletesen az ellentéte barátnőjének, ugyanis őneki fogalma sincs, hogy mit akar csinálni. Édesanyja meghalt, apja elvárja, hogy önálló élete legyen, ezért albérletben él. Ráadásul nincs romantikus anime harmadik, negyedik sőt - ebben az esetben - sokadik fél nélkül, ugyanis Touyába két lánybarátja is beleszeret, és a fiú olyan, hogy mindenkin kész segíteni, így a lányok nagy reményt éreznek nála, ami tovább bonyolítja a helyzetet. És akkor nem is beszéltünk még Yuki menedzseréről, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy távol tartsa igaz szerelmét. És csak hogy teljes legyen a kör, maga az énekesnő is szemet vet Touyára. Nyilván nem véletlen kérte el a telefonszámát. Hát eddig nagyjából ennyi. Az első 13 részben állítólag kibogozódik ez az igen kusza szerelmi szál. A zene nagyon tetszik. Az opening (Mizuki Nana: Shinai) a legnagyobb kedvencem az énekesnőtől, igazi szenvedélyes szerelmes dal. Viszont az opening video nagy csalódás volt számomra. És abból a szempontból elgondolkodtató, hogy Mizuki Nana ekkor már nagy név volt a japán zenei iparban, és én azt gondoltam, hogy egy ilyen nagy névhez minimum igényes videót csinálnak, ám ehhez képest csak szimbólumokat, motívumokat láthatunk, amik adott esetben bírhatnak jelentéssel, de egy ilyen dalhoz nem feltétlen jó választás. Ehhez képest az ending video sokkal jobb lett. A dal (Suara: Maiochiru Yuki no You ni) egy lassú ballada, nem épp a kedvencem Suarától, de a hozzá készült mozgóképsorozat nagyon átadja a dal hangulatát. Rajzolt képek, szereplők gyerekkorukban, miközben játszanak, álmodoznak. Én ezzel maximálisan elégedett vagyok. Az anime meg mindazonáltal a srácba vagy 20 csaj szeret bele, nagyon lassú. Ráadásul a grafika nem is egyenletes minőségű. És ha ezt én észreveszem, az már tényleg problémás... Úgyhogy ezt az animét csak azok fogják szeretni, akik fogékonyak a túlzott romantikára. Ez még nekem is sok, de a lassú történetmenet sokkal jobban zavar. De végignézem csak azért, mert Suarának is köze van hozzá. És hát úgy voltam vele, hogy most ősszel jön a második évad, de így meglátjuk, hogy mi lesz az első 26 részben (két részre van osztva, az első 13 2009 telén ment, a második tizenhármat pedig ugyanezen év őszén folytatták).

Na, a harmadik anime, viszont nagyon érdekes. Ezzel most végeztem, Tukeinon ajánlotta nekem, és igaza volt abban, hogy az Antique Bakery messze a legnézhetőbb a Shounen ai kategóriában. Bár a férfiszerelem inkább csak mellékszál, mivel a főszereplő srác nem szeret bele senkibe, és a történet körülötte forog. Keiichiro Tachibana jómódú szülők nevelték fel... legalábbis félig, ugyanis gyerekkorában egy férfi elrabolta őt, és arra kötelezte, hogy minden nap egy-egy szelet tortát vagy süteményt meg kell enni. Így nem csoda, hogy utálja az édességeket, de akkor miért nyit cukrászdát? Sokan kiakadtak ezen, de akik jártasabbak a pszichológiában, azok joggal gyanakodhatnak Stockholm-szindrómára (azaz, amikor a fogvatartott megszereti a fogvatartóját), ám a kép ennél sokkal árnyaltabb. Minden ki fog derülni az anime végére. Ahogy írtam, a homoszexualitás csak mellékszál, ám így is szükségeltetik némi tolerancia a végignézésére, mert egyes jelenetek akármennyire is még a "belefér" kategóriába tartozik, zavarhatnak embereket, ugyanis az egyik cukrász Yusuke Ohno kicsapongó meleg-életet él, de szerencsére ebbe csak ritkán nyerünk betekintést. Annak ellenére, hogy a grafika nem tetszik (nekem fakók a színek), és nagyon lassú volt a történet, de nézhető volt számomra. Összesen két Shounen ai animét láttam: Gravitation, Loveless, ezek bőven bizonyították, hogy ez nem az én műfajom. De ez az anime némileg enyhített a negatív megítélésemen, bár ettől nem leszek shounen ai rajongó, de ha akad egy-két hasonlóan jó, akkor azt lehet, hogy megnézem.

angela: KINGS rövidített videoklip

2013. november 6-án új kislemezzel jelentkezik az angela ANGEL / Tooku Made lesz a címe. Nagyon remélem, hogy ANGELa lesz írva a borítóra, de ami hasonlóképpen megmosolyogtatott velük kapcsán az az, amikor 2013. április 24-én megjelent a ZERO albumuk, akkor Kuribayashi Minami egy ZERO!! nevű kislemezt adott ki ugyanazon a napon. Mondjuk az kifejezetten jó dal lett tőle, Kuribayashi Minami dalai nagyon egy kaptafa, és nagyon ritkán keltik fel az érdeklődésemet, a ZERO!! ebbe a kevésbe tartozik. Amúgy az új angela kislemez a COPPELION anime opening és ending dalai, majd az őszi szezonban lesz látható. Kíváncsi leszek rá, ahogy így beleolvastam a történetben ilyen scifi-szerűség lesz. Ha már itt tartunk, a másik anime, ami érdekel az őszi szezonból, az a WHITE ALBUM 2. Nem láttam az első szériát, csak onnan jegyeztem meg, hogy a két endinget Suara énekelte, majd megnézem az első szériát, mielőtt elkezdődik a második.

De térjünk is rá a tárgyra. Régóta kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet a KINGS videoklip, de eddig nem volt sehol sem elérhető, mert a kislemez CD + Blu-ray kiadásban jelent meg (a CD only mellett), és azt kevesen vásárolhatták meg, mert eddig nem láttam teljesben a videoklipet, és csak a CD only kiadás scannelt borítója érhető el. Végül a YouTube-on kerestem rá, csak a rövidített videoklipet találtam meg, azt is King Records töltötte fel:

Persze nincs semmi baj azzal, hogy ők tették fel, de akkor várható volt, csak a rövidítettet teszik fel, amolyan ízelítőként. Amúgy én másfajta klipet csinálnék erre a dalra, komolyabbra venném a figurát. Meg találtam egy beszélgetést, ahol az együttes tagjai a kislemezről beszélgetnek:

Megmosolyogtató atsuko bakijai. :)

MondoCon 2010 szombat

Tehát már igencsak korán reggel indultam el, már 5:30-kor, és olyan 6:30 körülre értem a Hungexpóra, tehát még 2 és fél órám volt ahhoz, hogy egyáltalán átvegyem a jegyet. De legelől álltam, elsők között vettem át a jegyet! Először ALI PROJECT: Zekkoku TEMPEST dalát hallgattam. 2010. szeptember 29-én jelent meg az új albumuk, Han Shinnihon Shugi címet kapta. Ennek az első dala a Zekkoku TEMPEST, nagyon tetszik. Nagyon jó érzést kelt bennem a dal. Ezután kinyomtam egy 30 körös Mario Party DS meccset, utolsó lettem. -_- Ezután beraktam Okui Masami: Self Satisfaction CD-t, közben megjött Night és Neela. Nagyon jó volt ismét személyesen találkozni Nighttal, és Neelával először jelenlegi rangjában. Aztán csatlakozott hozzánk Mystra és Tsuki. Együtt vártuk, hogy megkaphassuk a jegyet. Hozta Neela a japán cserediák lányát is, Manát, annyira, de annyira aranyos lány! Nagyon megszerettem, natgyon szeretem az ilyen lányokat, annyira aranyosan fejezi ki magát. ^^ És még sok jót tudnék beszélni róla. De mekgaptuk a jegyet, Mana feltette a kezemre, utána kettesben maradtunk, mutattam neki egy pár japán CD-t, szegényke annyira pironkodott, hogy nem ismeri Suarát és Okui Masamit. Mondom neki, hogy nem gond, de hallgassa meg őket, mert nagyon jó zene. Megígérte, hogy megismeri őt. ^^ Istenem a japánok! Esküszöm, imádom őket! Mentünk tovább, már nagyon vártuk, hogy bejuthassunk. Addig Neelával poénkodtunk mindenféle hülyeségen. ^^ Végre bejutottunk! ^^ Nem mentünk, rohantunk fel a karaoke terembe. Nagyon örültek nekünk a többiek.

Próba után én voltam az első, aki énekelt. A White Album: Akai Ito dalát adtam elő. Esküszöm itt mindenki előtt, hogy SOHA ennyire nem élveztem egy dal eléneklését, mint ennek! Nagyon boldog voltam, ez lett a legjobb karaokés élménye. Előtte még láttam, hogy megjöttek Lam'O-ék, odamentem Duonghoz, beszélgettünk. Ma ismét nagyon sokat voltunk együtt. Beszélgettünk, együtt elmentünk a 25-ös csarnokba, megnéztük az árusokat, közben találkoztunk a vietnami ikerpár egyik tagjával. Összefutottam egy vele nagyon hasonló sráccal a hármas villamoson, és egyeztettük, hogy az ő volt. Tehát megnéztük az árusokat, voltak jó cuccok, bár a MAT-os con japán Nintendo-árusát nem veri semelyik, de a MondoCon... Hát szögezzük le most: sokkal-sokkal jobb volt, mint a MAT-os con, bár lehet ebben meglepetés? Egyszerűen laposra vett verve a 2 héttel ezelőtti con. Persze, lehet rámondani a MangaFanra, hogy mennyire a pénz miatt csinálja a cont, de addig, amíg KAPUNK cserébe valamit, addig ez engem hol érdekeljen? Mert szerintem sehol. Igazából a konzolokat kerestük. Kimentünk, megláttuk, hogy ott vannak PlayStation move reklámot, csak az lehet. És igen! Egy KOMPLETT ÉPÜLET a konzoloknak!!! Teljesen el voltam képedve! Volt 4 db Wii, kb. 20 db. PS3, és 3-4 db. X360. A 4 db. Wiin ment a New Super Mario Bros. Wii, Mario Kart Wii, Super Mario Galaxy 2, és a Just Dance. Duonggal játszottunk egy menetet, aztán mentünk is tovább, vissza a karaoke terembe.

Night odaadta a Hell energiaitalt, amit ígért, mert fogadtuk őt. Esküszöm, kis híján lábat csókoltam neki örömömben, nagyon ki voltam dőlve, és kellett. Mondjuk, nem tudom milyen állapotba hozza a szívemet, de megittam. Amikor Night nem volt ott, odamentem Neelához, és köszönetet mondtam neki, hogy segített nekem a héten, és átöleltem. ^^ Visszamentem Duonghoz, lassan felléptem másodjára: Utawarerumono: Musouka dallal. Hát ez nagyon rosszul sikerült, hiába szerettem, és gyakoroltam a dalt. Neela mondta reggel, hogy a szénsavas üdítő elveszi a hangot. Legalábbis a torokben nem valami kellemes dolgot csinál. És ráeszméltem, hogy ittan a Coca Cola Zerót, és lehet, hogy tényleg attól. Tukeinonnak is mutattam, felmutatta, hogy ő csak ásványvizet tart a karaokésoknak. Nagyon meglepett ez a felismerés, esküszöm, nem gondoltam volna, hogy lehetséges, hogy ez az oka... Úgyhogy versenyig nem ittam egy korty kólát sem, és azon voltam, hogy a versenyre kiköhögjem az összes szénsavat, és zavaró tényezőt a torkomból. Közben Duonggal megint mentünk a konzolokhoz. Ott volt egy árválkodó sushi-tál, én meg voltam olyan pofátlan, hogy az egyiket elvettem. ^^' Halas sushi. Egy falatot én ettem, a másikat odaadtam neki. Nem volt rossz, csak ő nem tudja elképzelni, hogy halat és rizst együnk hidegen. Eljött a verseny, én harmadik voltam. Kiderült, hogy annyira sikerült felköhögnöm a szennyeződést, hogy ritka tisztán jöttek ki a hangok. Ja, és Utawarerumono: adamant faith dalt énekeltem. Legalábbis én 1-2 apró hiba ellenére jónak éreztem. Voltak jók a versenyen, az egyik lány, például tisztán énekel, de nem jöttek ki a hangok neki. De sokféle hanggal lehet találkozni egy versenyen.Amikor 11.-ként lement Lam'O és Daki, Duong elment körbenézni, majd 10 perc múlva visszajön, hogy kísérjem el a Burger Kingbe. Elmentünk. Beszélgettünk, közben arra lettem figyelmes, hogy egy pár ember nagyon megnézi a Suarás pólómat. Egyik pillanatban fel is kiáltottam, már nem emlékszem pontosan, hogy mit, de valami ilyesmit: MŰVELŐDJENEK AZ EMBEREK! IDEJE, HOGY LÁSSÁK, HOGY A 21. SZÁZADBAN IS LEHET ZENÉT CSINÁLNI! Tehát bementünk a Burger Kingbe. ^^ Valami fura szendvicset ettünk, nem tudom megmondani, hogy milyen volt, de nem esett jól. Visszamentünk, akkor bevetettem a haditervemet az alvásra, és megkértem, hogy hadd aludhassak náluk, mert rettegek attól, hogy Mystráék ismét banzájt szerveznek otthon. Mondtuk Lam'O-nak is, ő beszélt az anyjukkal, így esett meg, hogy most itt vagyok. Aztán annyira sokáig nem maradtunk, de a KOKIA beszélgetést meghallgattuk. Annyira aranyos lány, megszerettem, szerintem majd meghallgatom egy pár kislemezét komolyabban. Nagyon aranyos, ahogy megnyilvánul, és válaszol, ez már tipikus japán mentalitás. Kawaii stílus. Szegény Leea előttem, és többször is zavartam, hogy mi van, mit beszél? Hiába volt fordítás. Láttam, hogy egyszer a falat kaparta tőlem gondolatban, bocsánat érte. T_T De élveztem hallgatni őt. Próbált beszélni magyarul, nevettünk rajta, mert aranyos volt. ^^ Már nem vártuk meg a karaoke eredményt, mert még hozzám is el kellett menni, át akartam öltözni. Utazunk a kettes metrón, egyszer csak arra eszmélek fel, hogy a Mangafanos táskám nincs nálam. Valahol elhagytam. T_T Visszamentünk a Pillangó utcára, de nem volt ott. Félek, hogy lenyúlták. Utolsó mentsvárként felhívtam Nightot, hogy ha megvan, akkor esetleg... De szerintem nincs már meg. Három mangát vettem:

• Love.com 3
• Árnybíró 2
• Death Note 2

3500 forint volt ez a három együtt, de szerintem azzal a lendülettel semmivé lett... Hát így jártam. Most itt vagyok, de szerintem lassan megyek aludni, mert fáradok. Holnap nehéz nap vár rám.

MondoCon 2010 Karaoke verseny

Igaz már egy hónapja meg volt hirdetve a verseny, de csak most van úgy netem, hogy jobban megnézzem a regrendszert, meg elolvassam a részleteket. Mondjuk már a MondoCon honlapjára történő regisztrációval is gondjaim voltak, mert nem emlékeztem, hogy melyik felhasználónévvel és jelszóvel regisztráltam, nagy nehezen találtam csak meg, mivel az emlékeztető E-mail sem jött meg. Mindegy, megrendeltem a jegyet, igyekszem befizetni augusztus 4-éig, hogy olcsóbban megkaphassam a 2 napos jegyet.

És akkor, ha Anime- (vagy inkább már Mondo-)Con, akkor karaoke, és verseny. Csak nagyon hirtelen felindulásból írtam be az új Megumi Hayashibara: Shuuketsu no Sadame dalt, mint énekelni, de biztos, hogy nem az lesz, mert az elég nehéz. Ha már nehéz dalt akarok, akkor az angela: Alternative lesz, tisztelegve Leea előtt, hogy megcsinálta a kfn-t. Most néztem meg, hát elhiszem, hogy nagyon sokat szenvedett vele. Ilyen gyors refrént még nem láttam. Leszedtem a kislemezt, többször végighallgattam a két dalt, mind a kettő fantasztikus! A gyors refrént megtanulni... Hát biztos, hogy nem lesz egy leányálom, de Okui Masami: Saikou no GAMBLE dalának tanulása alatt többé-kevésbé kitapasztaltam, hogy kell gyorsan énekelni. Mivel ez a dal is elég gyors. Arra jöttem rá, hogy Okui Masami sem egy bűvész, aki extra gyorsan jár a nyelve, mint a rokkának, hanem csak elharap szótagokat. Ha valóban az angela dalt fogom énekelni, biztos, hogy hasonló módszerrel fogom előadni. Ki fogom nyomtatni a szöveget, és megtanulni. Felmondani magamban. A felolvasásával fogom őrjíteni a 98-as, 97E busz és 2-es metró utasait. ^^' Na jó, nem, de nagyon szeretném 100%-osan megtanulni. Ha pedig nagyon nem megy, akkor is vannak további lehetőségek:

• Suara: Musouka (Utawarerumono OP)
• FictionJuction: Parallel Hearts (Pandora Hearts OP)
• savage genius feat. Ohmi Tomoe: Maze (Pandora Hearts ED)
• Suara: Akai Ito (White Album OP)

Most hagyom Okui Masamit. Jól esik másokat is hallgatni, akik hasonlóan nagyszerűen művelik az anison zenét. Bár a Pandora Hearts ED-t szerintem kihúznám, mert az túlzottan lányos. Olyan lányoknak való szerelmes dal, szerintem fiúnak annyira nem áll jól.

A nyári cont biztos ki fogom hagyni, bár a MAT-os őszi conra lehet, hogy egy nap benézek, hogy mi a helyzet. Lehet, hogy tetszeni fog az a karaoke, amit mások csinálnak. De a MondoCon biztos nagy durranás lesz. Vendég lesz ugye, KOKIA (Inkább Suara lenne, de ez már egyéni szoc. probléma), kíváncsi leszek rá. Lehet, hogy a koncertjét is megnézem.

Most kinyomtatom az Alternative dalszöveget, aztán tanulásra fel!