Cseberből vedelek

Most már komolyan készülget az új Mariós oldal. Saját domain név, wordpress általi weboldal, saját grafikai elemekkel. Először az egészet HTML-be, és CSS-be akartam elkezdeni csinálni, aztán bagszi javasolta a Joomlát, mert elmondása szerint azzal is meg lehet valósítani grafikailag az elképzeléseimet. Hát legyen akkor. Feltelepítettem, beregisztráltam aztán az admin felület... Maga a rémálom. Nagyon barátságtalan, nehéz megtalálni azokat a beállításokat, amiket fontosnak tartok. Ezzel szemben tele van számomra irreleváns beállítási lehetőséggel. Azért írtam, hogy számomra, mert lehet, hogy aki sokkal jártasabb az internet világában, azoknak mondanak valamit, de én nem tudtam velük mit kezdeni, viszont, amiken meg állítani akartam, azokat meg nagyon nehezen találtam meg. Aztán Trunerrel kezdtem el egyeztetni, megegyeztünk a Wordpress használatában. Mondjuk már ezen blog által ismertem, de ha feltelepítjük weboldalként, akkor másabb a kezelőfelület, de ez akkor is sokkal barátságosabb, könnyű megtalálni benne minden beállítást, amit használni akartam, és nem éreztem magam hülyének használata közben. Amiken meg nem tudtam változtatni, azt Truner csinálta meg azáltal, hogy belenyúlt a CSS-be. Aztán reménykedek, hogy amit szeretnék grafikailag, azt majd meg lehet valósítani. Minden egyes Mario játéknak lesz saját adatbázisa, azokon belül lesz minden információ, kép, videók, teszt, végigjátszás, és azt szeretném, ha minden egyes játéknak egyedi, külleméhez illő háttere lenne. Emellett saját fejléc, egyedi betűtípus (mely adja a játék hangulatát), stb. Ezt elvileg meg tudtam volna csinálni HTML / CSS szerkesztéssel, hiszen CSS-sel csináltam volna meg az egyedi grafikai megoldásokat. Hosszú munka lett volna, de a végeredmény inspirált volna. Pont júniusban kezdtem el komolyabban olvasni erről, megvettem a Tanuljuk meg a HTML és CSS használatát 24 óra alatt című könyvet, csak aztán közbejött a német tanfolyam. Szerettem olvasni a könyvet, mert olvastatja magát, másrészt meg úgy magyarázza el a dolgokat, hogy bárki megértheti, mégsem konyhanyelven van írva. Végül a Wordpress lett. Azt nem tudom, hogy FTP-n keresztül is lehet-e látni a CSS-t (Truner szokta ott állítgatni a dolgokat, azt jobban szereti), de jelen tudásom szerint az oldalak grafilailag egyedi testreszabását az admin felületen nem látok. Aztán ki tudja, milyen csodákat lehet művelni még. Aki akarja, éppenséggel megnézheti az oldalt, de még eléggé fapados állapotú, még sokat kell rajta tartalmilag fejleszteni, meg a külsején is szeretnék még alakítgatni: Gombabirodalom. De egyáltalán nem akarom ezt a blogot sem elhanyagolni, csak most valószínűleg a Mariós oldal nagyobb prioritást fog élvezni, amíg nem lesz olyan állapotban, hogy lehet hirdetni.

Alapból az animékről akartam írni, csak kicsit hosszúra nyúlt a "bevezető" szöveg. Úgy döntöttem, hogy egyelőre félreteszem a Bakemonogatari animét, mert igazából látom benne a minőséget, és hogy akar valamit mondani, de nem tudom dekódolni. Majd akkor kéne megnéznem, amikor majd sokkal többet tudok a japán nyelvről, és a történelmükről. Viszont, ami felváltotta... Mushibugyou. Ez az anime egyszerűen borzasztó. Az, hogy rondák a karakterek, arra még esetleg rá lehet mondani, hogy nem az én ízlésvilágom ez a rajzstílus, de hogy ennyire ostobák legyenek, arra nincs mentség. Egyikük jellemével sem tudok azonosulni, így maga a történet is érdektelenné válik számomra. Ami egyébként Edou-ban játszódik a XIX. században, szörnyűzős buli. Hajaz (erről jut eszembe, szörnyű hajköltemények vannaz animében) az Inuyashára, csak az legalább kinéz valahogy... Három részt láttam eddig, talán mostanra lehet azt mondani, hogy valami ki fog alakulni, de mivel nem érdekel, ezért inkább dobom, és helyette egy olyan animét fogok mától nézni, amit már a kezdetek óta végig akartam nézni: Saber Marionette. Eddig csak egy pár részt láttam belőle, azok nagyon szórakoztattak Eljött hát az idő, hogy minden OVA-val együtt végignézzem.

Néhány napja befejeztem a WHITE ALBUM első 13 részét. Annak ellenére, hogy úgy olvastam, hogy már a 13. részre lezárul ez a szerelmi szál, folytatják tovább. Ami nem baj, bár annak a résznek a történései alapján el tudtam volna képzelni, hogy vége lesz, de egyelőre nincs "összejövetel". Egyébként megszerettem ezt az animét. Azt tudni kell a romantikus történetekről, hogy alapból nagyon lassúak. Így aki nem szereti a lassú történetvezetésű animéket, azokat várhatóan nem fogja lekötni, két dolgot tudok elképzelni, amitől megnézné az ember, erről már írtam korábban: ha tudunk azonosulni a szereplőkkel, és hitelesnek érezzük az érzéseiket, és megértjük, hogy azt, amit csinálnak, azt miért úgy csinálják. És sajnos értem, hogy Yuki menedzsere miért akarja Touyát távol tartani tőle... De egyébként a szereplőkről alkotott személyes elvásáraim megvannak nálam azáltal, hogy kellően komolynak látom őket, néhányuk szimpatikus számomra, így maga a történet is bár lassú, mégis nézeti magát. És el kell, hogy ismerjem, hogy akármennyire is nem szeretem Hirano Ayát, nagyon szép munkát végzett Yuki japán hangjaként, és nem úgy ismertem (vagyis nem úgy képzeltem el) Mizuki Nanát, hogy erőteljesebb hangja lenne, de hangjával nagyon jól visszaadja Ogata Rina határozottabb jellemét. Találónak tartom azt az animében, hogy olvashatjuk a szereplők (legtöbbször Touya) belső gondolatait, és hatásos volt az első szériában, ugyanis minden egyes részt az adott történet lezárásával fejeztek be úgy, hogy ezen gondolatok kiírásával Touya levonja a - sokszor nem is vidám - konklúziót, és erre rájön a nagyon szép ending (Suara - Maiochiru Yuki no You ni). Jó dramaturgiai megoldás volt, alapból nem rajongtam annyira azért a számért, de ez így felvitte nálam az értékét. Csak azt sajnálom, hogy a 13. rész nem kapott rendes lezárást, ugyanis, ahogy írtam korábban, volt 6 hónapos szünet, ha én annak idején néztem volna, igencsak elégedetlen lettem volna. De folytatják, és várom, hogy alakul a történet. A második széria openingjét (Mizuki Nana - Mugen) eddig nem ismertem, de tetszetős ez is, mint az első. Az ending (Suara - Akai Ito) nagy kedvenc, és nagyon jó volt látni anime endingként. Az első 13 részt egy erős 7-esre értékelném, eleinte 8 pontot adtam volna neki, de hogy sehogy nincs lezárva, az csúnya. És grafikailag sem tetszett. Ha már egy kicsit távolabb voltunk a szereplőktől, akkor már nem volt arcuk... És többször is romlott a rajz minősége, itt most persze nem a kézzel rajzolt határú mozgóképekre gondolok, mert az szép volt, hanem bizonyos jelenetekben nem fordítottak elég gondot a karakterek részletgazdag megrajzolására. Viszont a második évad - az első két rész alapján - sokkal szebb.

Rozen Maiden Träumend komolyabb, mint az első széria, bár az első évadnak is megvolt a maga története, és jó lezárást kapott! Érdekes volt látni, hogy Suigin Tou miért harcolt ennyire, hogy megnyerje az Alice Game-et. És nagyon szerettem a japán hangját, Tanaka Rie szinte ilyen hidegvérű gyilkos hangot adott neki adott a negatív főhősnak, aki élvezte, hogy szenvedést okoz Shinku-éknak. A Träumend másabb. Eddig hat Rozen Maiden babáról tudunk, mégis honnan jön a hetedik? Talán kiderül a sorozat végére. Persze a poén itt sem maradhat el, szükség van olyan karakterre, mint Kanaria, aki kicsit oldja a néha feszült hangulatot. Ez a széria is nagyon jónak tűnik, és remélem, hogy nem fogom én is azt gondolni a 2013-as sorozatról, amit hallottam, hogy tele van fillerrel, a főtörténetet 2-3 részben el lehetett volna mesélni.

Múltban a jövő

Kezd beindulni a WHITE ALBUM anime. Még mindig ugyanaz a romantika, és emiatt sokan lassúnak gondolhatják, de mintha több élet lenne az animében, és jobban átérzem a karakterek érzéseit. Amúgy érdekesség, hogy a történet 1986-ban játszódik, és eléggé korhű lett: Számítógép sehol, régi TV-k, kocsik, és személyes kapcsolatok mellett vezetékes telefonon kommunikálnak egymással, mégis mennyivel modernebbnek tűnik a mi akkori világunkhoz képest. Miután Mizuki Nana énekli az openinget, így szinkronizál is az animében, konkrétan Ogata Rena seiyuu-ja, a főszereplő lány, Yuki seiyuu-ja pedig Hirano Aya. Na, ő az a nő a japán zenei iparban, akit felrúgnék a csillagos égig. Nem sok dalát ismerem, de ilyen érzéketlen éneket nagyon ritkán lehet hallani. A másik a botrányos élete, a harmadik pedig hogy több album- és kislemezborítón nem tetszik, ahogy kinéz. Ehhez képest seiyuu-ként nagyon jó, érzelmes hangot ad Yuki-nak, de a képek alapján nem nézek ki belőle többet. De úgy isten igazából  nem nagyon tudok olyan seiyuu-e mondani, akinek a hangjáról azonnal meg tudom mondani, hogy ki ő. Régről is most így hirtelen kettő ugrik be: Yamaguchi Kappei és Hayashibara Megumi. Amikor először meghallottam Hayashibara-san hangját a Slayers-ben, azonnal felfigyeltem rá. Igaz, hogy ekkor már ismertem, mint énekesnő, de állítom, hogy ha seiyuu-ként ismerem meg, hasonlóképpen gondolkodnék róla. Szó nincs arról, hogy rossz lenne a japán szinkron, isten mentsen. Az esetek döntő többségében jó hangot kap az adott karakter, csak nekem nehéz hangról megkülönböztetni őket.

Pár napja végeztem a Yondemasuyo, Azazel-san. Z-vel. Ennek a vége nem durrant akkorát, mint az első szériáé, de szolgáltatott egy pár tanulsággal, nem utolsó sorban agyatlan poénnal. Külön említettem a Detective Conan paródiát. Annak ellenére, hogy szeretem a Conan szériát, sok mindent jól kiparodizáltak. Például, amikor meghal valaki, elmésen elemzik a helyzetet, szinte mindig olyan szituáció akad, ahol a gyilkos mindig köztünk van. És ilyenkor elkezdődik a mindenféle logikátlan vádak alapján az egymásra mutogatás, hogy csak te lehetsz a gyilkos. Persze ezt lehet pszichológiára fogni, hogy ha a gyilkos közvetlen közelben van, akkor az ember veszélyben érzi magát, és mindezek mellé társul egy bizonytalansági faktor, ezt akarja kilőni, ezért felelőtlenül elkezd vádaskodni. Az epizód végén ahogy becsapódik az ajtó, az is nagyon élethű volt. A Conan paródia után jön a perverz pasas, aki a 48 arcú aberrált nevet kapta. Na ő tipikusan az a férfitípus, aki azt hiszi, hogy ott a két lába közötti szervtől lesz férfi. Amikor Rinkót beviszi a saját világába, ott konkrétan minden hímvessző-alakú. Vicces, hogy a sajátja helyén meg az anime hatalmas logója látható, amely sokszor az égig ér. Ennél férfiasabb már nem is lehetne... Az anime vége felé pedig Azazel-san lesz próbára téve, ugyanis ekkor jelenik meg az a démon, név szerint Incubus, aki pontosan ugyanolyan képességekkel rendelkezik, mint Azazel-san, vagyis a csábítással. Ám ő sokkal sikeresebb, így nem is csoda, hogy kedvenc démonunk féltékeny lesz rá. Incubus tisztában van a képességével, és nem is szerénykedik vele, és nem másra pályázik, mint Azazel-san szíve választottjára. Vicces csattanóval ér véget a történet, azért ez a sorozat is megért egy misét, de az első széria valamivel jobb volt.

És akkor új anime a helyére... Most ez kétesélyes lesz: Vagy valahogy végignézem, vagy meglesz az első "dobott" animém: Bakemonogatari. Nem a minőségével van a baj, mert az megvan, csak ezzel a történettel és hangulatvilággal egyszerűen nem tudok mit kezdeni. Sajnos egyáltalán nem hoz lázba, és az opening és az ending videók elvont mivolta sem lelkesít. Bár annak idején írtam a Supercell: Kimi no Shiranai Monogatari dalról (ending), hogy akkoriban mennyire szerettem. Most is szívesen hallgatom néha, de nem nehéz számomra jobban találni nála. Amúgy a főszereplő srác: Araragi Koyomi egyáltalán nem átlagos, ugyanis vámpír volt. Segített neki egy szerzetes, így Látszólag most már nem az, ám maradt nyoma, ugyanis a sebei rendkívül gyorsan gyógyulnak. Attól sem riad vissza, hogy egy lány, nevezetesen Senjougahara Hitagi egy késsel és egy tűzőgéppel megtámadja. A rendkívül megható fogadtatás ellenére csatlakozik hozzá, ugyanis vámpít-mivoltától teljesen meg akar szabadulni. A lány sem átlagos, ugyanis testsúlyának jelentős részét elvesztette. De hogy miért... Amúgy meztelen nők, kivillanó mellek és bugyik bőséggel, mindezek ellenére ez az első olyan anime eddig, amit csak úgy nézek, de ezer másfele jár a gondolatom közben, pedig szolgáltat egy-két tanulsággal. Majd látjuk, mi lesz a sorsa.

Megjelent!

Végre megjelent Okui Masami: Self Satisfaction II albuma! Sajnos most nem volt lehetőségem előrendelni, ezért nagyítóval vadászom neten, hogy nem-e tette már ki valaki letöltésre. Hát egyelőre még senki. De nagyon kíváncsi vagyok, mert bár eddig is ismertem egy pár dalnak az eredeti verzióját, de lehetőségem volt a többit is megismerni, és mindenképp egy nagyon jó albumnak ígérkezik! Hallható lesz majd Ohmi Tomoe, JAM Project, Miyazaki Ui, sőt Shimokawa Mikuni feldolgozás is. Mint kiderült számomra, Okui Masaminak a Grenadier animéhez is volt köze, de az animéről majd később. ^^'  Tehát nagyon várom az albumot, és abban reménykedem, hogy az elődjénél jobban fog teljesíteni eladás terén. A Masamix fórum tagjai szerint rosszabbul, de egy nyamvadt ezrest már csak ki tud köhhenteni magából az Oricon, és 127. helynél jobbat. Én vagyok annyira elmebeteg, hogy várom a napi Oricon Top 30-ba. De szép is lenne... Tehát, remélem, most ebben a pillanatban minden japán megrohamozza a lemezboltokat az új Okui Masami CD-ért.

Letöltés útján megszereztem két korábbi kislemezt. Az egyik egy Suzumiya Haruhi single, a God Knows. Az első számot Hirano Aya énekli, a harmadik számot egy másik seiyuu, de számomra annyira minősíthetetlenül rossz, hogy meg se jegyeztem. Jó, gondolom, hogy az anime miatt énekli az egészet tök hamisan, de akkor is rossz hallgatni. Hayashibara Meguminak sem nagyon szívlelem a Yume no Balloon dalát, ahol a Ramna 1/2 kedvéért olyan hamis hangokat produkál, hogy egy tehetségkutató műsorban a zsűri fejét vesztve rohanna ki. Tehát az első két dal. Egész jó, bár azt ennyi után is el tudtam könyvelni magamban, hogy Hirano Aya stílusa eléggé távol áll tőlem. Én nem is értem, hogy tudom 139 hétig listán lenni a kislemez! O_O De állítólag ez minden idők leghosszabb ideig listán levő kislemez, és még csak nem is beszélhetünk 1 milliós eladásról. Olyan 140.000 körül akadt ki a számláló. De különben azért voltam kíváncsi a kislemezre, mert a címadódalt és a 2. dalt (Lost my music) sokat énekli Tukeinon hagyományos karaokén. Hát, ha őszinte akarok lenni, nekem Tuki éneke jobban tetszik. Bár valszeg azért, mert Hirano Aya nem bejövős számomra, Tuki meg tök jól énekli. ^^' A Suzumiya Haruhi animét még nem láttam, de amiket olvastam róla, lehet, hogy jobb is? Állítólag nem követik a részek egymást, hanem kaotikusan össze-vissza van. De hogy ez mire jó... Majd egyszer megnézem az 1. részt, és majd meglátom.

A másik kislemez meg amire kíváncsi voltam, az a Lucky Star openingjének a kislemeze. Inkább ne lettem volna rá kíváncsi? Meglehet. Érdekes, sokan hasonlítják az animét az Azumanga Daioh-hoz, és eddig nekem csak az utóbbihoz volt szerencsém, de az fantasztikus volt. Hogy milyen lehet az anime, nem tudom, de az opening igencsak érdekes dallama, hogy őszinte legyek, kicsit elvette a kedvem. Sokan mondják, hogy poénos az anime, szerintem én nem erre a fajta poén-áradatra vagyok kíváncsi. ^^' De adok majd egy esélyt neki. Az, hogy miért voltam kíváncsi a kislemezre, szerintem mindenki jobban jár, ha titok marad. ;)

Végezetül egy kis helyesbítés Yuriko-chan kérésére. Ő volt az a pécsi lány, akiről azt írtam, hogy mintha nem tetszene neki az előadás. Megírta nekem, hogy nagyon tetszett neki, és örülhetett, hogy látta. Elnézést kérek a tévedésemért. ^^'

Animelo Summer Live 2009 4. rész

Nem tudtam nézni egy darabig, mert itthon voltak munkálatok, és segíteni kellett, így csak ma jutottam el odáig, hogy ma elkezdjem nézni az Animelo Summer Live 2009 2. napjának (augusztus 23.) 1. részét.

Már az első rész után elkönyvelhetjük, hogy inkább ez az a nap, amikor látszik, hogy mekkora egyéniségek lépnek itt fel, és most kivételesen nem feltétlen pozitív értelemben mondom, bár nagy durranások most is voltak. A sort Aya Hirano és Nana Mizuki közöse nyitotta. Aranyosak voltak együtt, Aya Hirano egyedül is nagyon jó volt. Utána jött az, akire nagyon kíváncsi voltam, hogy mit tud élőben, Chihiro Yonekura. Két dalt adott elő, a Kaleido Star openinget, a Yakusoku no Basho he dalt, valamint a debütáló kislemezéről a 10 YEARS AFTER, mely egy Gundam OVA ending dala. Itt látszik, hogy mennyire szeret énekelni, és bizony sokkal többet érdemelt volna. Számomra ő az egyik legmostohábban kezelt japán énekesnő. Aki meghallgatja egy pár albumát, arra juthat, hogy baromi egyhangúak a dalai, holott a hangja alapján sokkal többre képes. Egy pár szerzemény van, ami kiemelkedik az átlagból, de gyakorlatilag 2007 óta nincs új dala, mert az akkor megjelent Lion no Tsubasa kislemeze csak 166. helyet érte el a heti Oricon charton, vélhetően az igencsak mérsékelt sikere miatt nem kapott új dalt. A 2008-as Ever After albuma jó ötlet volt, de azontúl semmi komolyat nem mutat fel.

Yui Sakakibara igazi egyéniség, nagyon erős kisugárzása van, hangja is nagyon jó, kellemes volt hallgatni őt. Aki igazán nagy meglepetés volt, az a Yousei Teikoku együttes, tiszta ALI PROJECT. Ugyanaz a goth loli, viszont sokkal rockosabban művelik. Nagyon izgalmas volt hallgatni őket, szerintem jobban oda fogok figyelni rájuk.

És ezután jött a fekete leves, akikre utaltam, hogy az egyéniség nem mindig pozitív értelemben értendő, de nem is mindig negatívan. Nagyon érdekes formáció lépett színpadra. Egy srác, teljesen őskori japános külsővel, tradicionális indiai ruházatban jelent meg. Ő Kenji Ohtsuki, és mellette volt négy hölgy (japánok természetesen) tradicionális kimonóban, ők a Zetsubou Shoujotachi. Egyiknek-másiknak annyira erős hangjuk van, nagyon meglepő, pedig szemmel láthatóan kicsik. A férfinek jó hangja van, de hogy minek ordította végig az MC-ket, nem értem. Nagyon furcsa előadó, de szerintem kihagyom őket. Nem nagyon fogtak meg.

De jön az igazi fantasztikum! Hironobu Kageyama! Aki előveszi gitárját, és egymagában előadja a Dragon Ball Z openinget, a CHA-LA HEAD-CHA-LA dalt. Egy szál gitárral is maradandót tud alkotni. Aztán teljes zenekarral előadott még egy nagyszerű szerzeményt, de már az őszinte kisugárzásával is nagy sikert ér el a közönségnél.

Ezt a részt a FictionJunction zárja. Mind az öt lány jelen van: KEIKO, YUUKA, KAORI, WAKANA, YURIKO KAIDA, sőt az alapítótag, ASUKA is megjelent. A háttérben Yuki kajiura zongorázott, valami hihetetlen átéléssel. Először a Pandora Hearts openinget énekelték, a Parallel Hearts dalt, nagyon szeretem. Itt is jól adták elő. A további két dallal bizonyították, hogy több figyelmet érdemelnek. Aranyos lányok.

Ennyi volt mára, holnap fogom megnézni az 5. részt.