Újabb visszatérők a gyűjteményembe

Ismét volt lehetőség a bolhapiacon CD-t vásárolni, sőt, mivel az az árus, akinek szoktam CD-ket venni hosszabb idő után elhozta az eladó kazettáit, azokból is válogattam és találtam négyet, amit meg is vettem.

Már hetek óta szemeztem a Cher: Believe albumával. Nem mondanám kedvencemnek az énekesnőt, nem igazán ismerem a repertoárját. Az ősi időkből meg pláne nem. De a Believe című dal akkora sláger volt 1998-ban, hogy nem lehetett csak úgy elmenni mellette. Rengeteget szólt rádiókban, a videoklipet nem lehetett a TV-ben elégszer látni. De egyébként ez is az a fajta album, amit nem a minőségéért szeretünk, hiszen csak az akkor zenei trendeket akarta kiszolgálni. Nincsenek olyan nagy zenei bravúrok a dalokban, meg igazából Cher sem énekel olyan nagyokat. Az viszont minden kétséget kizáró, hogy a dalok rendkívül fülbemászóak, így megvolt kazettán és néha, amikor eszembe jutott, meghallgattam.

Most ismét megvan, így ismét bármikor meg lehet hallgatni, amikor kedvem van hozzá. De igen. Most is hallom a fejemben a dalokat, abból a szempontból tényleg nagyon jók, hogy első hallgatásra megmarad. Tehát emlékezetesek a dalok. Igazából mivel csak ezt az albumot ismerem Chertől és a Living Proof-ot 2001-ből, ezért nincs konkrét összehasonlítási alapom, hogy jobb-e vagy rosszabb ez az album az előzőekhez képest. Csak azt biztosra tudom mondani, amit írtam fentebb, hogy a '90-es évek trendjét akarták megörökíteni erre az albumra. Semmi innováció nincs a dalokban se zeneileg, se ének terén, de még a szöveg kapcsán is megfordult bennem a kérdés, hogy tényleg csak ilyen gondolatai vannak egy 52 éves nőnek? Tényleg csak ennyi telik tőle? Kötve hiszem. A szövegek többsége a szerelmi csalódásokról szól, az abból való kilábalásról, az egyéniség felvállalásáról és a szabadságról. Meg itt olvasom, hogy az előző album bukása után vette rá a kiadó arra, hogy készítsen egy dance-jellegű albumot, hogy még inkább mainstream legyen. Na most ezek után lehet sejteni, hogy mennyire hallható a dalokban Cher gondolkodása, egyénisége: Semennyire.

De hiába kritizálom az albumot minőségileg, ugyanakkor el kell azt ismerni, hogy nagyon jól megragadták a '90-es évek hangulatvilágát, ami miatt viszont olykor kifejezetten jó hallgatni ezt az albumot. Ráadásul ez az album jobb, mint a Living Proof. A Living Proof még ennél is kommerszebb mind szövegileg, mind zeneileg.

És akkor evezzünk hazai vizekre, nézzük meg a magyar kiadványokat. Kezdjük is azzal, amelyik inkább ambivalens érzést hagyott maga után, mint pozitívat, a 100 Folk Celsius: Tele van a... című albummal. 1995-ös album, nem nehéz kitalálni, hogy igazából a gyerekdalainak hatására vettem meg ezt az albumot annak idején kazettán. Írtam is róluk néhány hónapja, a Miki Manó kazetták voltak a Halász Judit dalai mellett, amiket sokat hallgattam gyerekként. Aztán 1995-ben kijöttek egy nem feltétlen gyerekeknek szánt albummal, de játszottak belőle dalokat a rádiók (Vidéki kislány, A három aranyásó), és tetszettek, úgyhogy meglett kazettán. Gyerekként is tudtam, hogy ezek másfajta dalok, mint a Miki Manósok, de szerettem ezeket is. Ma már inkább kettős érzést hagy maga után ez az album. Egyrészről azt gondolom, hogy jól átadták ezt a country-s, cowboyos, vadnyugati feelinget, ugyanakkor nem értem, hogy miért kellett szintetizátort is bevetni a dalokba. Kicsit így olyan, mintha fejet hajtottak volna a '90-es évek nagy trendjei előtt, Csak itt ez inkább problémás, mert egyrészt mindegyik tag tud zenélni, másrészt rontja a country-s összhatást. Nehezen tudom elképzelni, hogy a vadnyugaton a cowboyok szintetizátorral járva útjukat fakadtak dalra. A másik problémám a dalokkal, hogy nem érzékelem, hogy lenne egyéniségük. Meg vannak írva a dalok, meg elő is adják, de nem érzem, hogy lenne lelke a daloknak. Mintha a zenészeknek nem lenne olyan karizmatikus személyisége. Ezt már korábban is éreztem, amikor Heilig Gábort láttam a Heti Hetesben. Nagyon nem is szólt hozzá a hírekhez, meg a dalokban, amiket ott rögtönzött, sem volt semmi különleges. Többször fel is merült bennem a kérdés, hogy mégis miért van ott? A 100 Folk Celsius felnőtt dalai is nagyjából ilyenek. Azokat, amiket ismerek, azokból az jön le, hogy tudnak zenélni, a dalokat jól megírják, de nincs semmi, ami különlegessé tenné azokat. Nagyon sokat számít a személyiség.

Régi Locomotiv GT kazettát nehéz beszerezni, ezért örülök "Az albummm" kazetta eredeti kiadásának. Az album egyébként 1999-ben jelent meg korszerűsítve CD-n és kazettán, amit akkoriban lehetett is kapni, meg is van az is kazettán. A CD-t viszont nem vettem meg, most meg már hiányzik. Jó eséllyel egy darabig hiányozni is fog, mivel egyrészt olyan sokat nem gyártottak belőle, másrészt a kiadó, a BMG Ariola Hungary sem létezik ma már, így a CD ritkaságnak számít. De talán a kazetta is. Egyébként annyira sokat nem hallgattam az albumot, sokkal inkább egyfajta kordokumentumként gondolok rá, hiszen ez az első és egyetlen olyan LGT koncertalbum, mely még az aktív időszakukból származik. Így ez az egyetlen olyan koncertalbum, ahol azokból az időkből hallhatjuk az élő dalokat, amikor még újnak számítottak, vagy néhány évesnek. Plusz a tagok is fiatalabbak voltak, emiatt is más hallgatni ezeket az élő felvételeket. Nagyon jó volt hallani, hogy az "És jött a doktor"-t már itt megreformálták zeneileg. Ezt a dalt a koncerten mindig kb. 10 perc hosszúsággal adják elő, mert kiegészítették zenei átvezetőkkel. Olyanokat gitározik Karácsony János, hogy egyszerűen libabőrös leszek, ha csak eszembe jut. Maga a zenei játék is páratlan, de a dallam is olyan légkört teremt, hogy szinte hipnotikusan, egy másik dimenzióban van az elmém, amikor meghallom. Sokáig egyébként az 1992-es Búcsúkoncert volt az első olyan koncertalbum, amit ismertem tőlük. Ott az És jött a doktor mellett az "Ülök a járdán" extra instrumentális része az, amit még nagyon szerettem. Reméltem, hogy azt itt is hallani fogom az "I love you Frisco"-ban (a dal angol nyelvű változata), de nem. Ettől függetlenül értékesnek tartom ezt az albumot és remélem, hogy idővel lesz lehetőség a CD-t is beszerezni.

A magyar beat aranykora egy 5 albumos válogatás a Reader's Digest kiadásában, közülük is azt vettem meg, amin a Metro-Zorán dalok vannak. Ezzel a válogatással 2000-ben találkoztam, már nem is emlékszem, hogy hogyan. De a lényeg az, hogy nagy becsben tartottam, mert ez volt az első olyan kiadvány, ahol először hallottam Metro dalokat eredeti felvételek formájában. Azóta persze valamennyi Zorán és Metro album megvan CD-n és kazettán, de ezt a kazettát mindenképp meg akartam venni emlékbe, hogy vannak dalok, amiket itt hallottam először.

Gyerekalbumok CD-n

Pénteken voltam a bolhapiacon, és találtam két 100 Folk Celsius CD-t. Mivel darabja 200 forint volt, ezért úgy döntöttem, hogy megveszem őket. A bal oldali CD-hez fűznek komolyabb emlékek, mert az megvolt gyerekkoromban kazettán a három Miki Manó kazetta mellett. Szerettem, meg sokat hallgattam, de az 1998-as Garfield album már kimaradt nekem. Akkor már voltam vele, hogy ilyet gyerekes hallgatni.

De nemcsak gyűjteménybe vettem meg ezeket a CD-ket, hanem arra voltam kíváncsi, hogy milyen lesz ezeket a dalokat hallgatni. A gyerekeknek készült kiadványoknál azt szoktam nézni, hogy milyen őket felnőttként nézni, hallgatni, olvasni. A gyerekdaloknak két véglete van. Az egyik, amelyik felnőttként is kellemes érzés hallgatni, mert úgy érezzük, hogy megédesítette a gyerekkorunkat. Ide tartozik nálam Halász Judit, akit ha csak meglátok, hallom az egyik dalát, olvasok tőle interjút, egyből az jut eszembe róla, hogy nemcsak az én gyerekkoromat, hanem nemzedékek gyerekkorát tette kedvesebbé a dalaival. Több interjújában is mondta, hogy a gyerekeket nem lehet átverni, őket is komolyan kell venni. És hallani a dalain keresztül, hogy tényleg így gondolkodik és következetesen tartja magát ehhez. Ez adja a dalainak hitelességét. Aztán ott a másik véglet: Pap Rita, aki valahányszor eszembe jut, rettenetesen kínosan érzem magam, hogy volt idő, amikor hallgattam a dalait. Ő egyáltalán nem vette komolyan a gyerekeket. Szövegeivel és idétlen zenéivel... ha erős kifejezés is, hogy hülyére vette a gyerekeket, de olyan érzetet adtak a dalai, mintha a gyerekek 0-12 éves kor között végig 3-4 éves szintjén lennének mentálisan. Rendkívül bugyuták voltak a szövegei, örülök, hogy eltűnt a médiából, és nem játsszák a dalait.

Hol van ezen két véglet között a 100 Folk Celsius? Kétszer hallgattam végig mindkét albumot, és az biztos, hogy a kettő között, de számomra nem egyértelmű, hogy pontosan melyikhez sorolható inkább. Az becsülendő, hogy ők maguk írják a zenét, és játsszák el a dalokat élő hangszerekkel, ez mindenképp Halász Judit felé tereli az együttest. Viszont szöveg és mondanivaló terén már nem egyértelmű a dolog. Vannak olyan szövegeik (például a "Hány lába van?") melyek kifejezetten kellemesek, lehet mondani, hogy ott komolyan veszik a gyerekeket. De például az olyan dalokban, ahol torzított, idióta hangon énekelnek valamilyen állatot imitálva, azok jobb, ha meg se születtek volna. Azokat nagyon kínos hallgatni. Illetve, ami nem tetszik, hogy néhány albumuk kifejezetten reklám célzattak készült el. Hát rögtön itt a Garfield album. 1998-ban jelent meg, egyrészt az első Garfield képregény megjelenésének 20. évfordulója alkalmából. De a fő borítón ott a Garfield csokiszelet (mennyit vettem abból annak idején...), a belső borítón meg egy nyereményjátékot hirdettek. Ugyanilyen reklámalbum volt az 1993-as Miki Manó és a Dinoszauruszok album is (mely csak kazettán jelent meg), ahol a Rucola cukorkát reklámozták. Annak kapcsán is volt valami nyereményjáték. Kétségtelen, hogy hatékony ily módon gyerekeknek terméket reklámozni, hiszen az adott termék a gyerekdalokat juttatja eszébe, illetve annak kellemes hangulata, így biztos, hogy igényt fognak rá tartani. Nem véletlen, hogy Dévényi Tibor: Három Kívánság című műsora is tele volt a '90-es években mindenféle reklámokkal. Ja, Három Kívánság: Hát a 100 Folk Celsius is elénekelte a műsor betétdalát, és mintha fel is léptek volna a műsorban. De ezt már nem mondanám biztosra.

Mellesleg nemcsak a Miki Manó albumok voltak meg kazettán, hanem a Miki Manó magazint is vettem. Az is inkább olyan, hogy inkább kellemetlen rá gondolni, mert eléggé csúnya kreálmány. Első olvasásra meglepett, amikor valaki azt írta, hogy gyerekkorában rémálmában jelent meg Miki Manó. Ma már egyáltalán nem csodálkozok rajta, bár bennem nem keltett ennyire kellemetlen érzéseket, de meg tudom érteni, ha valaki nem szerette.

Szóval a 100 Folk Celsius gyerekdalok terén valahol a két véglet között tengődött, azt gondolom, hogy nem egyértelmű, hogy inkább jobb vagy rosszabb gyerekdalokat írtak. Döntse el mindenki maga ízlése szerint.