A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Senkaiden Hoshin Engi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Senkaiden Hoshin Engi. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. október 3., szerda

Az ötödik hangfelvétel

Október 3-ára terveztem a következő hangfelvételt, de az istennek se tudtam, hogy mit énekeljek. Sokat gondolkodtam, hogy mi legyen, de aztán ahogy néztem a Senkaiden Hoshin Engi-t, eszembe jutott, hogy hát ezt az animét az openingje miatt nézem (mert amúgy maga az anime sok jó szót nem érdemel, de talán egy másik postban elemzem), amit már régóta ismerek, és szeretek. Ez pedig Yonekura Chihiro: WILL dala, ami az énekesnő egyik legnépszerűbb szerzeménye, ez minden koncertjének kötelező dala. És felvettem ma:

A dallamvezetése tetszik, hogy a refrén milyen ívet ír le. Jól meg van komponálva a dal, jól visszaadja azt az ártatlan felfedezést, amiről a szöveg szól. Egy emberre figyel fel, csodálja őt. Hinni akar benne. Felteszi a kérdést, elképzelhető, hogy magának, ami alapvetően nem rossz, mert érettebb gondolkodásra vallhat. Ugyanis elképzelhető, hogy csalódott már emberekben, és az újabb csalódástól kímélné meg magát? Mondjuk inkább az ártatlan pozitív hangulat jelenik meg az énekben, erre utalnak a kisebb hajlítások az egyik szótagokban.

Jó volt énekelni ezt a dalt, ez is olyan, hogy ha nagyon rám jön, éneklem az utcán is. Jó volt felvenni ezt a dalt, nemcsak hogy Yonekura Chihiro egyik legnépszerűbb, de legjobb dala is.

2018. március 12., hétfő

Japán dalszövegelemzés #1

Matsumoto Rica: SOMEDAY

Na, elkezdeném a dalszövegelemzést, amiről írtam az előző postban. Egy széles animés réteg számára ismeretlen dallal kezdenék, most ehhez van hangulatom. Az utóbbi napokban sokat hallgatom ezt a dalt, illetve Okui Masami feldolgozta a dalt (ő írta a szöveget), felénekelte az S-mode#1 válogatásalbumára. És inkább az ő verzióját szoktam hallgatni, mert több érzelmet visz a hangjába. Matsumoto Rica hangja túl erős, és az nem illik bele a dal hangulatába. Az eredeti változat 2000-es, kislemezen nem jelent meg, csak a "Senkaiden Hoshin Engi Uta Utage II" válogatásalbumon jelent meg. Ez ugyanis a Senkaiden Hoshin Engi anime egyik karakter dala, méghozzá Raishinié.

Először összességében beszélnék arról, amiről szól a szöveg. Ez egy szerelmes dal, mely még nem teljesült be, de reményt ad. Érdemes-e egy emberre várni? Ez egy furcsa dolog, a szerelem dolga az utóbbi időkben igencsak megosztó téma lett. Sokak szerint a romantika, mint téma elfáradt, és azért van egyre több válás, mert megtapasztalják, hogy a szerelmes dalok szövegei és a romantikus filmekben látható jelenetek nem valósak. A valóság teljesen más. Sokan sokféle módon idealizálták a szerelmet, szélsőséges vélemények szerint azzal, hogy az istenhit ennyire visszaszorult a nyugati világban, helyébe, illetve Jézus helyébe jött a nagy ő, akit sokszor isteni tökéletességgel ruháznak fel a popsongok és romkomok. Ez kétségtelenül legitim gondolatmenet.

Most lássuk magát a dalszöveget. Tehát, ahogy írtam, ez egy olyan szerelmes dalról szól, mely még nem teljesült be, de nagy reményt hordoz magában. Így szól az első versszak:

haruka tooi sora no hate wa
nana-iro ni somatte'ku hokorashige ni
tada hitasura hashitte kita dareka no tame
kaze ga iu   'ii n'da jibun wo shinjite'

Idealizálja a szerelmet, az égen túlinak képzeli azt. Amíg bizonytalan a szerelem, addig nagyon reményteli szokott lenni az érzés, hiszen a szerelem érzése oxitocint, dopamint és endorfint szabadít fel az agyban, melyek többek között a motivációért is felelősek. És akiben ezek aktívabban termelődnek, azok jobban szerelembe tudnak esni, akiben meg nem annyira, azok látják a romantikus filmek és szerelmes dalok döntő többségét nyálas csöpögős alkotásnak. Ebben a szövegben az idealizált szerelem jelenik meg, és a ebből fakadó motivációt énekli meg az énekesnő, amikor azt mondja, hogy a szél üzeni neki, hogy benne reménykedni rendben van, csak higgy magadban. Ez a higgy magadban szöveg rettenetes egyébként, mert elhiteti veled, hogy semmit nem kell tenned az adott dologért csak hinned magadban, és minden megvalósul. Csakhogy az önmagadban való hitért is meg kell dolgozni, és hogy a problémákat is jól tudjuk kezelni. De mivel a szerelem önmagában nagy mozgatóerő, ezért fogjuk rá, hogy ide helytálló.

A bridge dallamvilága rendkívül kellemes és egyedi, kellemes izgalomérzést hordoz magában. Miről énekel benne?

Don't you cry kanashii namida wa
You need me kokoro furuwasu
mamoritai sakebitai Just like thunder

Amikor pillangók röpködnek a mellkasban, vagy hogy mondják, azt a mindent elsöprő szerelmet írja le. Nyugtatja magát, hogy ne sírjon, megvigasztalja a remegő szívét. Meg akarja védeni, ki akarja ordítani az érzéseit. Amikor olyan erősnek éli meg az érzelmeit, hogy sír miatta. Bár én nem értek egyet a megvigasztalós dologgal, én pont azt gondolom, hogy inkább sírja ki magából az érzéseit, utána könnyebb lesz.

Lássuk a refrént:

itsu no hi ni ka kitto kono daisuki no basho ni
minna no egao afuresasetai
soshite ore mo kitto kono daisuki na basho de
kanaeru jibun no yume wo
Someday, I'm gonna be a HERO doko made mo...
eranda michi wa modorenai

A refrén árulja el a fő mondanivalót, hogy mennyire túlidealizálja az érzéseket. Egy szeretett helyről beszél, ahol mindenkiben túlárad a mosoly, ugyanitt megvalósul az álma. Azt azért tudjuk, hogy a valóság nem erről szól. Egyrészt az én szeretett helyemen nem várom el, hogy mindenki mindig mosolyogjon, mert az aztán egy idő után minden, csak nem hiteles. És a hiteltelen mosoly álszent, és csúnya is lehet ezáltal. A végére meg hozzáteszi, hogy hőse lesz a szerelmének, bármi is történjen, mert ezt az utat választotta, ahonnan nem fordulhat vissza, ezért csak egyféleképpen végződhet. Ebben benne van az az ázsiai gondolkodás is (mely főleg Kínára jellemző), hogy ha valaki elindul a nagybetűs élet felé, azt mindenáron végig kell csinálnia, mert azt feladni, és onnan visszafordulni nagy szégyen. Ez lehet egy munkahely, vagy saját vállalkozás indítása. Nagyjából így indult bele ebbe a nagy szerelembe, és csak hősként kerülhet ki innen. Értem a gondolkodást, csak erről kérdezzük meg a másik felet is.

A második verszak feleakkora, és egy problémára talál egy sajátságos megoldást:

Ai nante no wa shimeppokute nigate dakara
kaze no naka kakenukeru tsubasa ni nosete

Beismeri, hogy teljesen ügyetlen az érzelmei kimutatásában (ez is milyen már, hogy valaki egy romantikus dalban mer a gyengeségeiről beszélni), ezért a madár szárnyain a fellegekbe száll. Ez arra analógia, hogy nem talál ki semmit, hogy ha találkozik vele, mit fog tenni, hanem az ösztöneire és a megérzéseire hagyatkozik, és ha eljön a pillanat, akkor spontán cselekszik. Ez egy teljesen jó döntés, előre tervezni azért sem érdemes, mert az adott helyzet ezeket legtöbbször úgyis felülírja, és akkor már tényleg csak a spontaneitás marad.

A második bridge teljesen más problémáról beszél, de beleillik a dalba:

Don't you say kanashii SAYONARA
Broken heart itami wo shitta
wasurenai tomaranai Just like thunder

Teljesen legitim gondolat. A sayonara a kanji szövegben katakanával van írva, ezért van nagybetűvel írva, mert a búcsút emeli ki. Itt ugyanis arról van szó, hogy ne búcsúzzon el bánatosan összetört szívtől, mely ismeri a fájdalmat. Hiszen az összetört szív ha egyszer össze is lett ragasztva, a törésvonalak megmaradnak (mint az emlék a tudattalanban), ezért azt nem felejti el, és ha újra megéli, semmi nem állíthatja meg, hogy a törésvonalak mentén ki ne szakadjanak belőle az érzések.

sagashitsuzukete'ta kotae oshieru you ni
deatta nakama hitori hitori wa
motometsuzukete'ta donna CHIKARA yori mo
kirenai kizuna no moto ni
Someday, I'm gonna be a HERO wasurenai...
betsubetsu no michi aruitemo

Érdekes, hogy a második refrénben nem a saját szerelméről énekel az énekesnő, hanem általánosságban az igazi nagy barátságokról, melyek erőssé teszik az embert. Erről mesél a barátainak, akikkel egyenként létesített kapcsolatot. Itt jó eséllyel megvallja nekik, hogy mennyire fontosak neki. Szép gondolat, és a barátságok, szerelmek, amíg nem mennek át függőségbe, addig a legértékesebb dolog, amit az ember kaphat az életében. Aztán megint hősnek kiáltja ki magát, és akkor sem fogja őt elfelejteni, amíg külön utakon járnak.

A második refrén utáni hosszú instrumental rész is érzelemdús, de nem szomorú. Sokkal inkább reményteli. A dalt lezáró refrén hasonló az első refrénhez, azt egészíti ki.

Itsu no hi ni ka kitto kono daisuki na basho ni
minna no egao kagayaku toki
sore ga ore no kitto...
kono daisuki na basho de kanatta hontou no yume sa
Someday, I'm gonna be a HERO shinjiteru...
sono toki ore wo dakishimete

Megint a szeretett helyről beszél, ahol mindenkinek ragyogni fog a mosolya, ugyanitt a valódi álma meg fog valósulni. Ezt az első refrénnél már elemeztem, ezért ettől most eltekintenék, azok ide is érvényesek. Hisz abban, hogy egy napon ő lesz a hős, és akkor majd a nagy ő ölelje át őt.

Erősen Disney-klasszikus feeling ez a fajta idealizált szerelem (főleg a vége), amiről itt szó van, de annyiból jobb, hogy mert nyíltan beszélni a gyengeségeiről, és az arra megoldás sem feltétlen rossz. Persze azután a bizonyos ölelés után mi lesz, arról nem szól a fáma, és a higgy magadban jellegű szöveg is erősen filléresre váltott gondolat, azért aki megélt már dolgokat az életében, az ezt tudhatja. De fogjuk rá, hogy a dalszöveg sajátságos korlátai miatt nem tudja minden részletre kiterjedően leírni a gondolatait. Bár, ha én szövegíró lennék, akkor megtalálnám a módját, hogy megírjak dalszöveg formájában további gondolatokat, vagy utalásokat arra, hogy tudom, hogy nem lesz könnyű utána sem, de ha vége lesz, szeretném, ha megölelnél.

Mindenesetre ez az átlagosnál egy jobb szerelmes dalszöveg, mert abból a szempontból lehet valósnak érzékelni a szöveget, amíg a remény, és a motiváció dominál, addig nem igazán van realitás-érzéke a szerelmes embernek, idealizálja a dolgokat. Csak nehogy baj legyen, ha sikerül, és érzékeli a valóságot.

8/10

2017. december 7., csütörtök

Top 40 Yonekura Chihiro #13

WILL

Ahogy említettem korábban, két komoly korszakra osztható a Yonekura Chihiro ismertségem. Illetve három, ha jobban meggondolom, de most az utóbbi nem lényeg. Az első, amikor a Kaleido Star anime kapcsán megismertem az énekesnőt 2006 nyarán, a másik meg 2009 őszén, amikor komolyabban foglalkoztam a dalaival, nagy hatással volt rám a WILL című dal. Nagyon tetszett az a pozitív hangulat, amit árasztott magával, a szöveget nem is kellett érteni, mert a zene hozta magával azt az érzésvilágot, amiről szól az. Igazából ez egy gyereknek a dala is lehetne, aki találkozik egy olyan személlyel, aki hatással van rá, félénken közelít felé. Kíváncsi rá, hogy ki ő, tudni akarja a nevét, és visszafogottan megkérdezi, hogy hihet-e benne? Yonekura Chihiro 27 éves volt, amikor megjelent ez a dal, így inkább ez a dal inkább emléknek fogható fel, hogy ha önmagáról szól a dal, amikor hasonlót élt meg. Az biztos, hogy nagyon szép dal, hitelesen adja elő, és a zene a felismerésből fakadó pozitív érzés erősségét "jeleníti" meg. Nagyon jól meg van komponálva, ez az ékes bizonyítéka, hogy van olyan, amikor tényleg olyan kislemez lesz népszerű, ami jóra sikeredett. Ez az énekesnő legsikeresebb kislemeze a maga 85.920-as példányszámával, és biztos, hogy a Senkaiden Hoshin Engi anime is nagyon jó lehet.

2017. szeptember 14., csütörtök

Eredeti Okui Masami: S-mode #1 és crossroad albumok

Ma megkaptam az eBay-es rendelésemet, mely egy két CD: Okui Masami S-mode #1 és crossroad albumok. Nem volt könnyű, mert most költöztem a pesti albérletembe, és egy kicsit izgultam, hogy megjön-e a csomag. Amikor már másnap sem jött meg, akkor, amikor amúgy az eddigi tapasztalatok szerint meg kéne jönnie, akkor gyanakodtam, hogy valami nincs rendben. Megnéztem az eBay-es profilomat, és bizony nincs rendben minden, ugyanis a címzésről lemaradt az emelet és a házszám. Ami azért is problémás, mert egyrészt most költöztem ide, tehát még csak azt sem mondhatom, hogy ismer a postás. Másrészről nem volt a postaládára írva a nevem, így ha lemarad, akkor annyi. Visszaküldik Japánba. Még az volt a reményem, hogy a postára került, ezért elmentem a postára, ahol át lehet venni az értesített küldeményeket. Elmagyaráztam az ügyintéző hölgynek a problémámat, el is kezdte keresni a küldeményt, esetleg megérkezett-e, de nem találta. Amúgy készséges volt, de azt mondta, hogy azonosító nélkül nem tud sokat segíteni. Ha elégtelen a cím, akkor nem is kerül a postára, egyből megy vissza a feladónak. Ez még esetleg egy mentsvár lehet, hogy majd az eladóval megbeszélni a dolgot, de már annyi könnyebbség van a dologban, hogy legalább nem vész el. Írtam is, felajánlotta a segítségét, ha visszakerültek volna hozzá a CD-k. Féltem is, hogy szükség lesz rá, mert bár kiírtam a nevem a postaládára, de nem került bele értesítő. Aztán ma reggel láttam, hogy az nagyon is megvan, csak a hirdetőfalon két kifüggesztett papír között volt. Nem vagyok az a fajta, aki ezért bárkit is elkezd szidni, főleg, hogy én sem voltam eléggé körültekintő. Hatalmas kő esett le a szívemről, hogy megvannak a CD-k.

Nagy öröm volt a kezembe venni őket, bár az örömöm sajnos nem teljes. Mert bár az S-mode #1 külső dobozával együtt megvan, de eredetileg két kiskönyv tartozik hozzá, ebből csak az egyik van a tokban, a második lemez borítója. Az első album tartalmazza Okui Masami első 8 kislemezének dalait, és annak a kiskönyvében például a kislemezek borítóképei is rajta vannak. Ezért is hiányzik, mert amúgy egyszerű a külső, de ötletes. A második lemez kiskönyvében különböző képek vannak róla a jelenkorból (2001-ből, amikor megjelent az album), meg persze a dalok szövegei. A második album egyébként feldolgozásokat tartalmaz olyan anime dalokból, melyeket ő írt más előadóknak. Ezen mind insert dalok, amelyek vagy az adott anime egy epizódjában hangzottak fel, vagy ott sem, csak OST CD-n kaptak helyet. Valószínűleg sokaknak mond valamit a Slayers név, esetleg a Saber Marionette J to X vagy Senkaiden Hoshin Engi, de olyan dalok vannak a második CD-n, amik többségét én sem ismerném, ha nem lenne rajta ezen a lemezen. Nem foglalkoztatna, hogy léteznének. De így, hogy Okui Masami felénekelte, más a helyzet.

Okui Masami egyébként a kezdet kezdete óta ír dalokat másoknak is, nemcsak magának, és ezen dalok többségét felénekelte valamelyik stúdióalbumára. Ezek közül jónéhányat meghallgattam az eredeti előadótól, és kivétel nélkül az volt a véleményem, hogy Okui Masami mindegyikből egy sokkal jobb dalt csinált. Egyrészt seiyuu-knak írt dalokat (mivel anime insertekről, image dalokról van szó), és bár hiába elvárás a seiyuu-k részéről, hogy énekeljenek is, sokaknak nincs született hangjuk, ezért gondolom, hogy a tanfolyam alatt valamennyire megtanulnak énekelni, de ez édeskevés. Okui-san meg ezzel a problémával tisztában van, ezért úgy oldja meg ezt, hogy felénekli az albumaira úgy, ahogy azt ő gondolja. A végeredmény? Egy sokkal jobb és erősebb dal. Az eredetivel összehasonlítva olyan érzésem van, hogy Okui Masami előadásában hallható a dal pontosan úgy, ahogy elképzelte. Ehhez hozzájön az is, hogy nemcsak hogy született hangja van, de olyan hangszíne, amit én személy szerint csodálatosnak tartok. Hát még amikor beszél egy-egy interjúban, vagy videóban. Nagyon szépnek tartom a beszédhangját. Tehát nemcsak hogy tud énekelni, de egyedi hangszíne is van, ami által akár sok énekes közül is meg lehet különböztetni az énekét, ezért is van az, hogy már az első albumai is erősek voltak.

A crossroad meg egy érdekes album. Okui Masami nem beszél a nyilvánosság előtt a magánéletéről, legfeljebb egy-két info, viszont az albumainak dalait így egymás után végigfuttatva gondolatban kirajzolódik egy sajátságos életút, egyfajta érzelmi fejlődés. A crossroad egy kettő közötti állapot. Az előző két albuma, a NEEI és a DEVOTION érzelmileg hihetetlenül erősre sikeredett, olyannyira, hogy nálam a DEVOTION ott van minden idők valaha hallott legjobb albumok között a személyes listámon. A crossroad meg egy átmeneti állapot, ahol azt lehet érezni, hogy nagyjából túl van azokon az érzelmi válságokon, amikről énekelt az előző 2 albumában, de még nem tudja, merre tovább, keresi az útját (ezt jelzi számomra a cím is). Kijönne belőle, kezdene új életet, ennek magjai hallhatók, de még ott vannak a múlt emlékei, amik még beárnyékolják a napjait. Ezt lehet kihallani az albumból, aztán az ezt követő ReBirth album meg már ahogy a cím is utal rá, egy teljesen újfajta életérzésről szól, lehet hallani, hogy addigra már helyretette a múltat, és kész az új élet megmérettetéseire. És ott őrzi magában az elmúlt idők nyomait, mert a szövegei egyre komolyabbak.

A crossroad album volt az, amit az összes Okui Masami album közül a legnehezebben szerettem meg, aminek a legkésőbb értettem meg a mondanivalóját. Ennek egyik fő oka az, hogy tényleg annyira nagyhatásúra sikeredett a DEVOTION, hogy azt felülmúlni egyszerűen képtelenség, én meg akaratlanul is ahhoz hasonlítottam. A másik ok meg az, hogy azt gondoltam, hogy a dalok nem feltétlen követik egymást logikus sorrendben. Egyszer vidám dal, aztán szomorú, majd elgondolkodtató, megint örömködik, majd ismét könnyeket hullajtunk. Nem éreztem logikát a dalok sorrendje között. Aztán rájöttem, hogy lehet erre is magyarázatot találni. Utalhat arra, hogy aki új úton indul el az életében, annak változó, hogy mikor milyen állapotban van, annak függvényében, hogy viszonyul a múltjához. Első pillanatban érezheti azt, hogy kész az új életre, de máskor bevillan egy erős emlék, ami visszahúzza őt érzelmileg. És ezt a fajta érzelmi hullámzást "írja le" a dalok sorrendje. Az biztos, hogy a rajongók körében a 2000-2004 között készült albumok örvendenek a legnagyobb népszerűségnek, pont a nagy hatású dalok miatt. És tényleg ez volt Okui Masami legerősebb időszaka.

Ezután követett még egy erősebb, fogalmazzunk úgy, hogy szabadabb korszak 2005-től nagyjából 2009-ig, amikor a saját kiadója által jelentek meg albumai. Ezáltal már nem igazán szóltak bele, hogy milyenek legyenek a dalai (bár Okui Masami egyébként is egy erős, akaratos személyiség, úgyhogy igazából a King Records-nál is javarészt olyan dalokat írhatott, mint amilyet szeretett), ezért nagyfokú szabadságérzet járta át az albumait a Dragonfly-tól egészen a 2010 elején megjelent i-magination albumig. Csak hát sajnos amikor egyre kevesebb CD-t vesznek az emberek, nem kifizetődő egy kiadó céget üzemeltetni, ezért 2011-ben az evolution megszűnt. Aztán igazolt át a Lantis-hoz (ami a JAM Project által nyilvánvaló lehetőség volt), ahol megint sajátságos időszak kezdődött az énekesnő karrierjében. Két album jelent meg az átigazolás óta, 2012-ben a Love Axel, 2015-ben a Symbolic Bride. Mind a kettőnél érzek egyfajta távolságtartást, egyfajta falat, mintha a távolból énekelne ugyan nekünk, de már nem annyira önmagáról, mint régen. Ugyan kijelenthető, hogy az élet dolgairól szólnak a dalai, de nem érzem azt, hogy ezeket a dolgokat közvetlenül ő tapasztalta meg, hanem mint aki távolról figyelné az eseményeket, és feljegyzéseket készít róluk dalszöveg formájában. Ezen javított némileg a nemrég megjelent Innocent Bubble kislemez.

Nagyon elkalandoztam, de annyira tele voltam gondolatokkal ezen két album kapcsán, hogy kikívánkoztak belőlem az azokból következő mondatok. Okui Masami meg mindig is a legnagyobb lesz számomra.

2012. szeptember 17., hétfő

aNiwaCon

Bontsatok egy csomag chips-et, vagy pattogtassatok ki egy nagy adag kukoricát, ugyanis rekordhosszúságú post következik! 3662 szó

És sikerült, megvolt! Jól éreztem magam, teljesen más szervezőnek lenni. Hiszen akkor teljesen más szemszögből látod az egészet, meg effektíve, annyira más minden, amikor azt csinálod, amit szeretsz, akkor nem ismer az ember fáradtságot.

Egyébként nem aludtam az éjjel. Péntek délelőtt jutottam el odáig, hogy leszedem az összes karaokét, biztos ami biztos alapon. Mert elvileg úgy volt, hogy Night hozza el. Péntek délután rá is kérdezett, hogy akkor én most leszedem a kfn-eket? Mondom neki, igen. Ő is elkezdi nézni a saját listáját, és akkor döbben rá, hogy a fele hiányzik neki. Szépen néztünk volna ki, ha meglenne a teljes lista, de a felére azt kellene mondani, hogy bocsi, de nincs. ^^' Úgyhogy ő is leszedte, ami még hiányzik, meg én is az összeset, most már megvan mind. Ő végül nem hozta el, de szerencsére nem is volt rá szükség. Péntek délelőtt olyan 11 óra fele kezdtem el, és szombaton 23 óra magasságában értem a Z könyvtár utolsó karaokéjához. Effektíve izgatott voltam az egész miatt, úgyhogy úgy döntöttem, hogy megcsinálom a legújabb Okui Masami dalból a kfn-t: Kyoukai Senjou no Horizon II: Sora no Uta. Nem volt könnyű, de akkor lettem még izgatottabb, amikor be akartam indítani Karafun Player-ben, és nem lehetett elindítani, mert folyton lefagyott. Mivel már senki nem volt online, ezért legjobbnak tartottam, ha megválok az 1.18-as verziótól, és 1.20-assal működtetjük a conon. Szerencsére az működött. De ezzel az a nagy baj, hogy ebben már csak a Player van meg, az Editor nincs. És ma megyek bagszihoz A TV-mért és a konzoljaimért, innen üzenem neki, hogy készüljön fel a komplett Windows 7 reinstallra a gépemre, mert már nagyon kijár neki. És akkor azon lehet, hogy működni fog ismét az 1.18-as Karafun.

Az éjszaka elment zenehallgatással, többször végighallgattam a JAM Project 3. best of albumát a JAM-ISM-öt, majd indulás előtt a Tackey & Tsubasa: Crazy Rainbow. Olyan különös ez a szám, kellemes atmoszférát teremt. 5.20-ra akartam elkészülni, hogy elérjem a 42-es villamost. Ja hát az már csak később jut eszembe, hogy a bagszi által kölcsön adott egeret, és a monitor kábelt otthon hagytam. Úgyhogy főtt a fejem, hogy mi lesz, de szerencsére mind a kettőre lett megoldás. ^^' Olyan 6.10 körül éreztem meg a Dürerhez. Fél 7-re kellett érkezni, és nyitották is akkor a bejáratot, de fél 8-ig nem csinálhattunk semmit, mert még takarítottak. Úgyhogy Night csak fél 8-ra tudott érkezni, de semmiről nem maradt le.  8 órától kezdhettük el a munkát, bár szerencsére nem volt túl sok teendő. Az általános segítők hozták a székeket nekünk, mi is mentünk 1-2 kört. Közben megjött Katayashi és Gh0sT, majd a Düreres hangtechnikus, ő kérdezte, hogy mikorra akarjuk, hogy kész legyen? Hát, mondjuk 10 órára úgy, hogy próbáltunk. Erre ő indulatosabban: Jó, abból lesz 11 óra, és kiment. Szabályosan megrémültem, de Eriszék gyorsan helyesbítettek, hogy 10.15-öt mondott. Jól van akkor, az belefér. Egyébként 10.40-re lettünk kész. Mert kiderült, hogy ha osztott képernyőn akarjuk a karaokét, akkor valamilyen VGA elosztó kéne (nem tudom a pontos nevét, hangtechnikában nagyon műveletlen vagyok), ami Gh0sT van, de otthon. Vállalta, hogy hazaugrik érte, nagyon hálás vagyok érte. Úgyhogy végül lett osztott képernyős karaoke, de ne lennék egyből ilyen pánikolós. ^^' Mert pont emiatt nem nagyon értettem, hogy ő most elmegy érte, vagy sem? Katayashi már a fejét fogta, de legalább a végeredmény jó lett. Ilyenkor össze-vissza kavarognak az agyamban a gondolatok, mint egy mosógépben, és semmi értelmesre nem tudok azonnal gondolni. Közben kiragasztottuk a dalok listáját a falra, de mint kiderült, semmit nem ért, ugyanis alapból a kisterem az jó, de két dologgal nagyon nem voltam kibékülve: 1. a fény. Ilyen rosszul megvilágított karaoke teremben még soha nem voltam. Sehol egy ablak, és a villanyok is a inkább hangulatvilágítást adtak, a papírok körül konkrétan sötét volt. A másik, ami nem tetszett, hogy kevés szék fért el. Én ennél azért jóval többet képzeltem el. De aztán kiderült, hogy én voltam a túlzottan optimista, csak 3 és fél sorban fért ki kb. 40 szék.  Nagyon nehezen lett összeszerelve a karaoke, sok munka volt, ezért lett volna jó, ha fél 7-kor azonnal tudunk kezdeni dolgozni. De amin meg voltam lepve, hogy 10.45-kor még senki nem volt, aki látogató. Most olvasom az esemény Facebook oldalát, hogy megint baj volt a beléptetéssel, és hogy a helyszínt mennyien szidják... És még azt hittem, hogy voltam túlzottam szkeptikus, amikor szétnéztünk múltkor a MAT-osokkal. Na most azt nem tudom, hogy mi az oka, hogy a helykiadás ilyen lassú volt, de azt igen, hogy a konzol részleg is nagyon lassan ment, jóformán sehogy, mert Düreresek nem adták oda a kulcsot, és senkit nem találtak, aki oda tudná adni. És igazából valamilyen szinten visszafogott a hatalmas lelkesedésemből, hogy ennyire akadozva haladtunk. Úgy voltam vele, hogy de jó, hogy 6.30-ra kell jönni, biztosan a 10 órási kezdésre minden tökéletesen kész lesz, és fogadhatjuk a látogatókat. Érdemben csak 8 órakor tudtunk elkezdeni dolgozni, ezek után álmodjak még... Meg aztán az vetett még vissza az önbizalmamból, hogy láttam, hogy milyen kevés látogató van. És most nem tudom, hogy most a nagy helyiségekben szóródtak szét ennyire az emberek, vagy tényleg jó, ha voltak 300-an, Bagszi szerint 1000 is megvan. Neki legyen igaza. Jövő tavasszal NosztalgiaCon lesz akkor. A karaoke amúgy egészen jól ment, nem énekeltek valami sokan, de egy páran jó hangulatot csináltak. Volt Lucy is, ő nagyon jól elszórakozott Nighttal és Megumival. Ja, és ugye a MegaSeiyuu-val voltunk ugye egy teremben. Mivel később kezdtünk, ezért átírtuk egy kicsit a programot, mert ők sem voltak kész. Úgy lett volna, hogy 10 órakor hagyományos karaoke, 11-kor Megaseiyuu. De mivel a hagyományos karaoke gyakorlatilag elmaradt, ezért abban egyeztünk meg a Megaseiyuu-sokkal, hogy átadják nekünk a 11 órát, cserébe elkérik a 17-20 óra közötti intervallum első óráját. Megkapják, hatalmasat segítettek ezzel. Milyen lenne már egy karaoke napot versennyel kezdeni? ^^' Kellett is az az 1 órás bemelegítés.

Bár a 12 órási versenyre kevesen jelentkeztek, mindössze 7-en. Úgyhogy Night folyamatosan járta a karaoke termet, és kérdezte az embereket, hogy akarnak-e nevezni. ^^' Végül 13-an lettünk. Az utolsó csajt én vettem rá, ugyanis most engedtük, hogy legyen LQ a versenyben, mert úgy voltam vele, hogy most úgyis az énekhangot, és az előadást értékeljük, így a hang minősége (nekünk) nem gond. Hát mit is mondjak a felhozalatról? Nagyon gyér volt. Én nem gondolom azt, hogy csak az Adarnás keménymag rendelkezik azzal a kiváltsággal, hogy csak ők tudnak jól énekelni, a többiek meg örülhetnek, hogy egyáltalán mikrofont foghatnak a kezükbe, de Lucy nagyon leiskolázta a többieket. A maximális 80 pontból 73,5 pontot ért el. Nem tudok részletes listát írni, mert elvesztettem a karaoke verseny papírjait. T_T A második helyezett az a csaj lett, aki korábban énekelte már a Maria Holic: Hanaji dalt, de valami eszméletlenül. :D És most sem hagyott cserben minket, 65 pont lett a jutalma. Most is apróbb hibáktól eltekintve, tetszett. De megígérte, hogy legközelebb mást fog énekelni. ^^' A harmadik helyezettnél kezdődik a nagy szakadás, ugyanis az már csak 51 pontot ért el, és az utolsó 19,5 pontot kapott. Úgyhogy nem veszekedtünk, könnyű dolga volt a zsűrinek, tessék legközelebb másképp csinálni. A legfontosabb: Bár lehet, hogy nem tűnt fel, de volt monitor a a színpadnál (a földön volt, mert sehova máshova nem tudtuk tenni), és direkt azért akartam az osztott képernyős megoldást, hogy ne háttal álljon az énekes a közönségnek, és lássuk az arcát. De az első hárommal ilyen téren nem volt gond, de a negyedik már háttal állt, és "mentek utána" a többiek. És mivel úgy pontoztunk, hogy 10 pont az énekre, és 10 pont az előadásra, ezért hiába énekelt valaki nagyon szépen, ha a vetítővásznat választotta közönségnek, annak csak 1 pontot adtam az előadására. Egy-két ilyenre adtam 3-4 pontot, akinek azért látszott az arcán, hogy átérzi a dalt. Majd legközelebb rendelek valami magaslatot, ha csak ezen múlik. Egyébként meg az éneket nem sok ember esetében lehetett szakmailag értékelni (nem mintha ennyire értenék hozzá). Tényleg bizonyítsátok be, hogy bárki képes nagyot alkotni. Az utolsó lány, aki én vettem be, nem is bántam meg. Nem énekelt olyan nagyot, de nagy lelkesedéssel adta elő, és ez nálam nagyon jó pont. És elcsípte a 4. helyet.

Aztán kisebb lélegzetvételnyi szünet, Dobay Ádám előadása. Aközben beszéltük meg a versenyt, néztem a konzolokat, meg úgy általánosságban körbejártam az épületet. És most sem azt láttam, hogy tolongtak volna az emberek. Úgyhogy keveselltem a jelenlévők létszámát, pedig számítottam arra, hogy 1000 ember jelen lesz. A konzolt nagyon jól kidekorálták bagsziék, az nézett ki a legjobban. Pedig csak egy pár egyszerű ötlet kell: nyomtató, olló, és máris olyan nagyokat lehet alkotni. Nekem is volt egy pár, de nincs már nyomtatóm, és bár fordulhattam volna bagszihoz, de mint kiderült, nem is baj, hogy nem lett megvalósítva belőle semmi, mert olyan sötét volt a kisterem, hogy nem sok látszódott volna belőle.

Zenekvíz, én vezettem. Jól ment, alapvetően nem volt nagy baj, két nagy hibát fedeztem fel magamon (ez volt életem első komolyabb közönségnek való beszéde. ^^'). Az egyik az, hogy éreztem magamon, hogy önbizalomhiányt sugárzok, ami pont a másik hibából fakadt, hogy kicsit össze-vissza mondtam a dolgokat, Night is többször elmékeztetett, hogy ezt nem mondtam, azt nem mondtam. Aztán kicsit rendszertelen lett, de  úgy tűnik, hogy erre komolyan fel kell készülni, megmondom őszintén, nem gondoltam erre. De majd legközelebb. Csalódtam, hogy csak 6-an játszottak. Mondjuk egyrészt amiatt, mert jóval több emberre számítottam a conon egyáltalán, meg azt reméltem, hogy több szék fér el, én reméltem, hogy legalább 20-an leszünk. Uranék 50 feladatlapot nyomtattak. Ennek a papírjai megvannak, úgyhogy tudok részletes eredménnyel szolgálni. Úgy volt, hogy 1-10 között az anime címét kellett megjelölni, majd 11-15 között a dal címét, és 16-20 között az előadó nevét.

Először lássuk a megfejtéseket, és a személyes hozzáfűznivalóimat. A vastagon kiemeltet kellett megjelölni.

  1. Ouran High School Host Club: Sakura Kiss - Chieco Kawabe
    Bemelegítésképp legyen valami könnyebb, csak egyvalaki nem találta el.
  2. Phantom ~Requiem for the Phantom~: Senritsu no Kodomotachi - ALI PROJECT
    Többen tudták volna az előadót, ami nem csoda, hiszen jellegzetes, de csak ketten találták el az anime címét. Ketten Saber Marionette J to X-re mentek rá. O_O Én láttam az animét, ezért tudom, hogy az milyen, ezért döbbentett le, hogy ez is jelölt lett.
  3. RAY the Animation: Yuunagi - Ohmi Tomoe
    Túl későn kaptam azt a tanácsot, hogy személyes kedvencet ne tegyek be. ^^' De arra voltam kíváncsi, hogy ismerik-e ezt a dalt, másrészt meg az animére akartam felhívni a figyelmet, mert nagyon kellemes alkotás. És egyvalaki el is találta.
  4. Saber Marionette J to X: Lively Motion - Hayashibara Megumi
    Direkt betettem a lehetőségek közé a Slayers NEXT-et is, úgy tudtam, hogy be fognak ugrani! T_T Ezt senki nem találta el, bár azt mondták, hogy tudják, hogy ki az előadó, nem csoda, hogy hárman is a Slayers-t jelölték be. Engem azért lepett meg, hogy nem ismerik, mert amikor 2006-ban animés lettem, és beleszerettem a japán zenébe, elsők között találtam meg ezt a dalt, és világszerte sokan ismerik, én is azonnal beleszerettem, és reméltem, hogy nálunk is sokan ismerik, de nem...
  5. Serial Experimental Lain: Tooi Sakebi - Nakaido "Chabo" Rei'ichi
    Na ezt a dalt speciel nem ismertem, bagszi javasolta, hogy tegyek be Lain-t, jó ötletnek tartottam, de senki nem találta el... Ez mi? Én azt hittem, hogy a Lain olyan kultusz-anime, mint a Neon Genesis Evangelion, ezért is tettem be képnek ezt, a dal mögé.
  6. Grenadier ~Hohoemi no Senshi~: KOHAKU - Shimokawa Mikuni
    Erre a Full Metal Panic!-ot tettem be beugratásképp, mert az is Shimokawa Mikuni dal, ezt sem találta el senki, de még a Full Metal Panic!-ot sem jelölte be senki hatosnak. Ez személyes kedvenc, kíváncsi voltam, hogy ismerik-e, de nem... Tényleg ki lesznek zárva ezen túl a személyes kedvencek.
  7. Night Wizard - The Animation: KURENAI - Miyazaki Ui
    Ez is személyes kedvenc, nem azért raktam be, amire Lucy gondolt. ^^' Csak ők találták el (Megumival voltak csoportosan).
  8. Higurashi Naku no Koro ni Kai: Naraku no Hana - Shimamiya Eiko
    Ez a dal a mai napig nagy hatással van rám, valahányszor hallgatom, úgyhogy ezt mindenképp be akartam tenni, volt is két jó találat.
  9. Full Moon wo Sagashite: Eternal Snow - Changin' My Life
    Ennél könnyebbet nem is tehettem volna be, mi? Mégis csak ketten találták el. ^^' Pedig tényleg könnyítésképp tettem be, személy szerint nem ismerem a dalt, csak az animével sokszor találkoztam Adarnás berkeken belül, ezért gondoltam, hogy sokan ismerik, így betettem.
  10. Múmin: Yume no Sekai he - Shiratori Emiko
    Na erre nagyon kíváncsi voltam. Ez volt a legelső anime, amit leadtak nálunk, 1992-1993 környékén. Nekem kötelező program volt minden pénteken 19 órakor leülni a TV elé, egyszerűen imádtam. Persze, akkor még nem tudtam, hogy animét nézek. ^^' És akkoriban eredeti japán zenével ment, ezért voltam kíváncsi, hogy ki látta, ki mennyire emlékszik. Hárman tudták, ezt találták el a legtöbben az anime címeknél.
  11. Ranma 1/2: Lambada Ranma - Operatic Troupe
    Ki nem hagyhattam. XD És lám, nem én vagyok az egyetlen, aki így gondolta, négyen tudták. Gondolom a Hayashibara Megumi kép is sokat segített, meg hogy elhangzott Ranma neve.
  12. Persona ~TRINITY BLOOD~: WORD OF THE VOICE - FLOW
    Négyen tudták, ez kellemes meglepetés. FLOW-t mindenképp akartam tenni a zenekvízbe, és azt gondoltam, hogy ezt a dalt nem ismerik annyira, de mégis. Azt nem tudom, hogy a kép mennyire segített, de a 11-estől kezdve olyan képeket tettem be, mely közvetve rásegíthetnek a megoldásra. Ide ALI PROJECT képet tettem ki, a Code Geass köti össze a két együttest. Egyébként szerintem azért tudták ezt sokan, mert az előadót felismerték, és mivel csupa nagybetűvel volt a cím a feladatlapon (ahogy eredetileg van), és sok ilyen FLOW cím van, ezért tudhatták sokan.
  13. WHITE ALBUM: Shin Ai - Mizuki Nana
    Egyetlen találat, pedig Mizuki Nanát az egész világ imádja, és megint az, hogy minálunk nem ismeri senki. ^^' Horie Yui-val a Dog Days anime kapcsán került kapcsolatba.
  14. Macross Frontier: Diamond Crevasse - Sheryl Nome starring May'n
    Ennek kapcsán is reméltem, hogy többen tudják, de csak két találat volt. Yonekura Chihiro (aki a képen volt) feldolgozta ezt a dalt. Ez egy érdekes dal, ajánlom figyelmekbe.
  15. Soukyuu no Fafner: Separation - angela
    Ujjongó közönség, lám ezt sokan ismerik, bár csak ketten találták el. Ez az egyetlen olyan dalrészlet, melyhez nem tudtam olyan képet találni, ami segítene, így Hamasaki Ayumi képet raktam ki. Night a végére ismerte fel, és meglepetten kérdezte, hogy ez nem ő? De igen. ^^'
  16. ONE PIECE: We Go! - Kitadani Hiroshi
    Meg akartam hozni a hangulatot a ONE PIECE képpel. Nagyon kíváncsi voltam, hányan találják el az előadó nevét, négy találat, gratulálok! Örülök, hogy máshonnan nem, a ONE PIECE-ből ismerik az énekest. :) Figyeljetek rá, mert sok ismeretlen mesterműve van.
  17. Kyoukai Senjou no Horizon: Sora no Uta - Okui Masami
    Nem is azért tettem be Okui Masami-t, mert már azt sem tudom hogy dicsérjem, annyira szeretem őt, hanem azért neki van Magyarországon is egy kis ismertsége, kíváncsi voltam mennyien ismerik fel a hangját, csak Lucy-ék tudták, de ők is onnan, hogy mondtam, hogy aki ismer, az tudja, hogy ki ő. Ők is csak ezután jelölték be. Ejnye, tessék sokan ismerni! DiGi Charat kép volt alatta, korábban énekelt az animének dalokat.
  18. Cardfight!! Vanguard: Believe in my existence - JAM Project
    Négyen tudták az együttest, szintén nagy gratuláció a versenyzőknek. A másik kettő a FLOW-t jelölte be, ami nem csoda, mert hangzásban van hasonlóság, és azt többen ismerik. Super Robot Wars kép ment, a sorozat szinte egybeforrt az együttessel.
  19. ToHeart2: Tomoshibi - Suara
    Azt hittem, hogy az Utawarerumono kép segíteni fog az előadó kitalálásában, hiszen az egy ismertebb anime, de ezt is csak Lucyék tudták. Sajnálom, hogy kevesen ismerik őt, pedig neki ilyen tipikusan "10000 közül is felismerni a hangját" típusú hangja van. De ez persze csak azoknak vigasz, akik tudják, hogy ki ő.
  20. Tsubasa Chronicles: Loop - Sakamoto Maaya
    Két találat, pedig ezt is azért tettem be, mert azt gondoltam, hogy az animét sokan ismerik. De hát nem. A kép az Escaflowne animéből volt, az is az énekesnőhöz kapcsolódik.

Az első 10-ért egy pontot lehetett kapni, a második 10-ért pedig kettőt, így 30 pont volt a maximum

Az eredmények:

  1. Üveg vs. Plasztik (Lucy & Megumi) - 22 pont
  2. Szűcs Eszter - 13 pont
  3. Bombicz Zsófi - 9 pont (6 helyes találat)
  4. Pévai Diána és Kocsis Dávid - 9 pont (5 helyes találat)
  5. Horváth Ditta - 7 pont
  6. Horváth Nelli - 6 pont

Holtverseny volt a 3. helyen, mint kiderült, jó döntés volt az 1 pont - 2 pont rendszer, így annak adtam a 3. helyet, aki többet talált el, ezt többen is helyeselték. De nem hittem volna, csak egy valaki jut el 50% fölé.

Zenekvíz letöltések:

A zenekvíz után Megaseiyuu volt, közben megint mentem szétnézni, meg egy kicsit játszani. Majd kicsit néztem a Megaseiyuu-t. Nagyon jó ötlet, de ez is olyan, hogy csak az emberek tudják igazán feldobni a hangulatát. Mi szükségeltetik? Önbizalom, és kreativitás, és spontaneitás, hogy amit látsz, abból azonnal a legjobbat hozd ki. Elnézegettem, de hogy a To Aru Kagaku no Railgun animéből volt részlet, eszembe juttatta, hogy én ezt meg akaron nézni. Már csak az opening dal miatt is. Az egyeztetések után 2 órás volt a Megaseiyuu, mi 18 órakor folytattuk. Egy páran még énekeltek. Volt egy lány, aki rettenetesen izgult, és ezt nem is rejtette véka alá, de minek? Olyan GYÖNYÖRŰEN énekelt! Nem volt lehetőségem mondani neki, de ha ezt olvassa, akkor elvárom a következő versenyre, vagy akár az Adarnásra is jöjjön el, mert  tényleg nagyon szépen énekelt. Hoshin Engi: Friends dallal állt ki. Azt a dalt egyébként is nagyon szeretem, és az előadás nem vett el belőle semmit. ^^ Lucy, Megumi és Night mellettem bohóckodtak, engem nem zavartak, sokan énekeltek még. Ezek közül jöhettek volna még egy páran versenyezni, és akkor talán nehezebb dolgunk lett volna.

Csúszott az eredményhirdetés, 19 óra lett volna, és mivel Night-nak 19.15-kor mennie kell a buszához, ezért megkértem Urant, hogy hadd hirdessünk mi először eredményt. Ott is voltunk 19 órára, lehetett is volna eredményhirdetés, de Mila még egy kvízt jelentett be. Hát akkor Night megy, és Erisszel hirdetünk ketten eredményt. De ő mégsem ment, Lucy-val, és Megumival beszélgettek. Eközben meg West megkért, hogy adjam át a karaokét az Interstella 5555 vetítésének, mert nagy csúszás volt, és a nagyteremben már nem maradt volna idő rá. Bár lettek volna még éneklők, de legyen. Segítettem átszerelni a laptopot, beindítottuk az animét, és utána átmentem a nagyterembe, ahol Lucyék mellett foglaltam helyet.

Beszélgettünk (amikor komoly volt a téma ^^') a conról, megbeszéltük a hibákat, és itt reagálnék a részemről azokra is, amiket Facebookon olvastam. Az, hogy csúszott az egész... Hát igen, de abból, amit láttam, nem a MAT hibája, a Düreresek nem nagyon foglalkoztak azzal, hogy itt rendezvény van, amit szeretnénk 10-kor elkezdeni. Nagyon szimpatikus volt számomra az, hogy a MAT fáradhatatlanul dolgozott amikor csak lehetőségük volt, láttam rajtuk, hogy minden tőlük telhetőt megtettek annak érdekében, hogy 10 órakor rendben beengedjék az embereket. Arról nem tudok mit mondani, hogy a jegyárusítást is jóval később kezdték el, de gondolom, kapcsolatban van a készülődési nehézségekkel. És sajnos csúszott minden program a nagyteremben. A másik nagy gond, hogy megint nem lehetett kaját, piát behozni. Én ebben legfeljebb annyiban érzem hibásnak a MAT-ot, hogy előre meg lehetett volna beszélni a Düreresekkel, hogy engedjék meg, de egyetértek Lucy-val, amikor mondta, hogy mi van azzal, aki beteg, és nem ehet meg akármit, és az sem utolsó szempont, hogy a büfé drága. Szóval megértem, hogy ez senkinek nem tetszik. Legközelebb olyan helyre kell menni, ahol ez nincs tiltva, vagy megbeszélni az adott épület embereivel, hogy ne tiltsák.

A kvíz végét vártuk egyébként, és amikor Mila kiállt, hogy jöhet az eredményhirdetés, reméltük, hogy tényleg mi leszünk az elsők, de a cosplay... Különösen nem akadtam ki rajta, de Mila is ott volt, amikor megkértem Urant, figyelembe vehette volna, így olyan, mintha elfeledkezett volna rólunk, vagy nem volt fontos neki a kérésünk. És amikor megkérdezte a többedik eredményhirdetés után, hogy ki legyen a következő, akkor mi is feltettük a kezünket, meg a rajzversenyes csaj is (Orsi), és akkor mondja, hogy aki hamarabb kijön, az követekzik. HÁTUL VOLTUNK!!! Ezen már én is kiakadtam, hogy nem jutott eszébe még utána is, ahogy jelentkeztünk, hogy nekünk kérésünk volt? Olyan téren mindegy, hogy ez már nem osztott, nem szorzott, mert Night végül maradt, hát de akkor is, később, ha egy mód van rá, vegyék figyelembe az ilyen jellegű kéréseket.

A zenekvíz, és a karaoke verseny 3. helyezettjei nem jelentek meg, a nyeremények nálam vannak, az okleveleket meg Night fent hagyta a színpadon, remélem a MAT megtalálta és eltette. O_O Aztán már nem maradtunk sokáig. Nighték elmentek, én is fáradt voltam már (több, mint 30 órás ébrenlét után...), úgyhogy miután elbúcsúztam tőlük, visszamentem a Karaoke terembe, és megvártam a vetítés végét. De az Interstella megragadta a figyelmemet. Nagyon jó zenéje van! Ismertem a Daft Punk-ot, bár csak az Around the World című dalukat, de az nagy hatású volt. Nagyon jó zenét írtak az animének, ittam minden egyes jelenetét. Ezt meg fogom nézni, és rá fogok keresni az OST CD-re. Miután vége lett a vetítésnek, összepakoltam a laptopot, és hazajöttem.

Nagyon jól éreztem magam, és karaokét összességében jónak éreztem, remélem, mindenki jól érezte magát. Én kétszer énekeltem, először az éjszaka megcsinált Sora no Uta dalt, majd este a ONE PIECE: Mirai Koukai. Menni fog legközelebb az a bizonyos legmagasabb hang, így görbüljek meg! Élveztem a szervezés, és munka minden egyes pillanatát. Ilyen vagyok, amikor olyat csinálok, amit szeretek. Tettrekész, fáradtságot nem ismerek, sőt, akár vezetői szerepre is alkalmas lennék. Nem tudom, hogy a többiek mit gondoltak rólam, remélem, nem volt elegük belőlem, de nagyon lelkes voltam, pörögtem. Egy komolyabb bakim volt, amikor Megumi énekelte az Angel Beats!: My Soul, Your Beats! dalt, és Night jó előre szólt, hogy mi lesz a következő, hogy gördülékenyen menjen, és meg rá is mentem, hogy meglegyen, és tévedésből rákattintottam a dalra. XD És másik nagy baki pedig akkor volt, amikor vártam az eredményhirdetést, és a szervezőiben ezt mondtam: "Most a külföldi klubok versenye van". Mindig elfelejtettem, hogy vidéki. :D Vissza az egész. Remélem, hogy ha jól dolgoztam, legközelebb is csinálhatok karaokét. ^^ A negatívumokat meg gondoljátok át.

Köszönet jár egy pár embernek:

  • Erisz és Night -  a sok munkáért, segítségért, jó volt veletek dolgozni. :)
  • Megumi -  hogy elvállalta a zsűrizést
  • Gh0sT és Katayashi -  hogy elvállalták a hangtechnikusi munkákat, és hogy rengeteget dolgoztak, és segítettek. Külön köszönet Gh0sT-nak, hogy visszament azért az elosztóért. :)
  • Tukeinon - végtelen sok segítség, és tanács, és hogy engedélyezte, hogy használjuk a kfn-eket.
  • Uran - Megadta a lehetőséget, remélem, nem csalódott. :)
  • Lucynak külön köszönet a jó hangulatért.
  • És mindenki, aki énekelt, és versenyzett, hiszen nektek köszönhető, hogy jó volt a karaoke. ;)

aNiwaCon képek

2011. július 21., csütörtök

Új karaoke fájlok (2011. július 16.)

Múlt hét végén újabb ellenőrzések voltak karaoke terén, így felkerültek ide is az addig elkészült karaoke fájlok, az alábbiak:

  • Fushigi Yuugi: Towa no Hana
  • Gundam 08th MS Team: Arashi no Naka de Kagayaite
  • Gundam 08th MS Team: 10 YEARS AFTER
  • Hoshi no Kirby: Kirby March
  • Hoshin Engi: WILL
  • JAM Project: SEVENTH EXPLOSION
  • Neon Genesis Evangelion: Shuuketsu no Sadame
  • Ragnarok Online: Bouken Ou ~Across the legendary kingdom~
  • Super Robot Wars Z: Cosmic Dance
  • Super Robot Wars Alpha: Hagane no Messiah
  • 2nd Super Robot Wars Z: Destruction Chapter: Negai
  • Transformers Animated: TRANSFORMERS EVO.

Only Vocal karaoke file:

  • Kitadani Hiroshi: Giri Giri Emotion

Köszönet Tukeinonnak az ellenőrzésekért, és a jótanácsokért.  A letöltéseket a "Karaoke Fájlok" oldalon találjátok meg.