2018. tavaszi MondoCon

Sokáig úgy volt, hogy nem megyek el a tavaszi MondoConra, előző délután dőlt el, hogy végül csak tudok menni. Igyekszem érdekesen összehozni az élménybeszámolót, de nincs mit tagadni azon, hogy ez nagyon nehéz annak fényében, hogy ez a sokadik MondoCon, és szinte mindig a karaoke teremben vagyok. Most nem volt igazán érdeklődésem a konzolok irányába.

Szombat

9 órakor indultam el itthonról, a 151-es busszal mentem el Kőbánya alsóig, onnan már elsétáltam a Hungexpóig. Mindig Kőbánya Felső vasútállomáson át megyek. Az igaz hogy van egy rövidebb út, de az nagyon veszélyes, mert átmegy azon az alagúton, ahol a két villamossín van. Egyszer átmentem ott, akkor nem volt gond, de épp csak a két villamosnak van egymás mellett helye, ha épp ott találkoznak, és ahogy elképzeltem, hogy pont akkor találkoznak, amikor épp ott vagyok, nem vagyok biztos abban, hogy sértetlenül túlélem, ezért inkább a hosszabb és biztonságosabb úton megyek. Néha most is csinálom, hogy az okostelefonról nézek animét, amikor épp úton vagyok, így most is néha azon lehet kapni, hogy sétálás közben a telefont nézem. A Bleach 45. részét néztem. Követtem, amikor ment az Animaxen, de most nézem végig úgy, hogy az elsőtől a legvégéig. Több sokak számára klasszikussá vált animét mostanság nézek meg, ily módon a Bleachet, illetve a Naruto Shippuuden is most van folyamatban. Illetve minálunk annyira nem ismert, de aki nem látta, magasan ajánlott a .Hack széria. Jaa, és a My Anime List szerint "csak" 847.887 tag látta az Ao no Exorcist animét... Én kérek elnézést, hogy eddig kihagytam, főleg, hogy kifejezetten tetszetős.

Szóval átvettem a jegyet, és bejutottam a MondoConra. Egyből a karaoke terembe mentem. Hogy soha nem tudok feliratkozni az 15-ös sorszámnál előbb. Most is 17-esként kezdtem. Hát tessék korábban menni. Először Okui Masami: Kagen no Tsuki dalát választottam. Igyekeztem olyan dalokat választani, amik jobban állnak nekem, és úgy érzem, hogy ki tudom énekelni jelenlegi tudásom szerint. Az Okui Masami dal jó választás volt elsőnek. Szeretem is, el is tudtam merülni benne. Egyre inkább érzékelem, hogy tényleg jobban mennek nekem a lassú dalok, mert azáltal, hogy nem kell "sietni" benne, ezért jobban meg tudom élni azokat az érzelmeket, amiket a dal akar átadni. Ugyanez volt itt is. Oda jutottam magamban, hogy mennének a gyors dalok is, de azokat többet kell gyakorolni. Egyrészt hogy menjen magabiztosan, ne akadjak meg ott, hogy rohan a szöveg, másrészt meg jobban átérezzem, ezáltal át is tudjam adni, hogy miről szól a dal. Teszek egy ilyen próbát, és ha a visszajelzések alapján jobb leszek, akkor mindenképp tágítom a lehetőségeimet. Másrészt meg visszaszerezni azt a hangtartományt, amiben jó vagyok. Mert sajnos visszaesett, és szeretném visszakapni. Ki is találtam magamban, hogy fogok gyakorolni, ha menni fog, akkor a versenyen is jobb esélyekkel fogok indulni.

Sokan megjelentek a törzstagok közül: Mazsibazsi, ToumeiNi, 8, John, Waka, Mai, Roni. Volt két újonc srác, Roloca és Sora. A szervezők közül is mindenki jelen volt, bár sajnos nem mindenki épen és egészségesen, Leeának komoly problémái vannak / voltak, remélhetőleg a lehető leghamarabb felgyógyul. De jó volt találkozni mindenkivel, és beszélgetni velük. Nefu például tökre meglepett, hogy nem olyan rég feltett az Instagram profiljára egy képet egy játékról, mely Nintenklónokra Tank néven jelent meg. Ez az a legendás játék, amivel az én korosztályom, és a nálam fiatalabbak rengeteget játszottak. Ez a játék eredetileg csak Japánban jelent meg Battle City néven. Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy a Nintendo komoly hibája volt, hogy nem jelentette meg Japánon kívülre, legenda lett volna belőle világszerte. Amúgy nekem nem volt kamu Nintendo gépem, barátoknál, osztálytársaknál játszottam az ott elérhető játékokkal. Igazából nincs motivációm arra, hgy beszerezzek egy ilyen gépet. Hamis játékokkal, különböző klónozott, hackelt verziókkal nem szeretnék játszani, mert azoknak nincs semmi eszmei értéke nálam. Van Duck Hunt is hamis Nintendo gépezetre, az például teljesen véletlenszerű, hova érzékeli a lövést.

Most előnevezős verseny volt, amire hangfelvételt kellett feltölteni. Ugyan neveztem, de mire úgy éreztem, hogy na végre felénekelhetem a dalomat, rám jött a megfázás. Szépen vagyunk, és mivel már csak pár nap volt csak a határidőig, ezért szinte biztos voltam abban, hogy nem fogok meggyógyulni addigra. De különben azt hittem, hogy meg fog hiúsulni az énekverseny, mert sokáig csak 5 felvétel volt feltöltve, de kiderült, hogy sokan az utolsó napokra hagyták. A 22 jelentkezőből 18-an töltöttek fel hangfelvételt. Én a kisebbséghez tartozom, de az biztos, hogy nagyon jók voltak, és a zsűri biztosan tudta, hogy mi alapján rostált, és mi alapján választotta ki azt a 12 embert, akik végül előadhatták a dalaikat. Nem voltam ott végig, mentem megnézni a konzolokat, meg a vásárokat. Új épületben voltak a konzolok és a vásárok egy helyen, a B épületben. Eleinte nem is találtam meg, a megszokott helyen akartam bemenni, de az zárva volt. Aztán láttam, hogy máshol van mozgolódás, oda mentem. A hely kétségtelenül nagyobb, egyúttal kaotikusabb is. Nem láttam logikát, hogy mi miért van ott, ahol van, ezért sem voltam most annyira érdekelt a konzolok irányában. Pedig kipróbáltam volna a Gran Turismo Sport-ot PlayStation 4-re. A retro konzoloknál most olyan sok érdekességet nem találtam, amit nem támogatok, hogy mindig van kint kamu sárga kazettás gép, ami ugyan extraként elmehet, de azt gondolom, hogy nem való egy ilyen rendezvényre.

Úgyhogy most nem ragadtam le a konzoloknál, inkább visszamentem a karaoketerembe, és csendben helyet foglaltam, még ment a verseny. Mondták, hogy nagy előadásokról maradtam le, voltak nagyon jók. Örvendtem, amiket hallottam, azok tényleg erősek voltak. Miután lement ismét jött a hagyományos karaoke. Én is énekeltem párszor, például ismét próbát tettem az F-Zero: Falcon Densetsu: THE MEANING OF TRUTH dalával, azt hittem, menni fog. De nem, gyakorolni kell még, ha el akarom jól énekelni. Aztán eszembe jutott, hogy van HIRO-X-nek még egy dala, ami talán jobban menne, ez pedig a Prince of Tennis-ből a future. Menni menne, de nem elfáradt hanggal, kisebb hangtartománnyal. Ezután ha kiállok énekelni, akkor tudtam, hogy olyan dalt kell énekelni, ami kevésbé terheli meg a torkomat.

Az énekverseny második fordulóján (inkább harmadik a beküldőssel együtt) a hat továbbjutott énekelt. Mindenki nagyon jó volt, de nekem megvolt az a három ember, aki felülmúlta a másik hármat. Én őket juttattam volna a döntőbe, akik a nagyszínpadon énekeltek majd az eredményhirdetés előtt. Ebből kettő bejött, a harmadik meglepett, de megkérdeztem ToumeiNit, hogy mi alapján választották ki a három embert, és megválaszolta azt is, hogy a bizonyos harmadikat miért nem juttatták döntőbe. Nehéz lehet zsűritagnak lenni, tényleg nehéz volt választani.

Most is volt Late Night karaoke egészen 21 óráig. Gondolkodok azon, hogy melyik volt az a dal, amelyiket átvittem Late Nightra, de nem jut eszembe. Azt tudom, hogy utoljára a Saber Marionette J to X-ből a Lively Motion-t énekeltem, mely továbbra is a #1 Hayashibara Megumi dal az összes közül. Többen is azzal jöttek, miután végeztem, hogy olyan volt, mintha fogták volna a Give a reason-t, kicsit megkeverték, írtak rá valami hasonló szöveget, és megcsinálták ezt. Különben igaz, valóban nagyon hasonlít a Give a reason-re, a Saber Marionette-et ugyanaz a cég készítette, mint a Slayers-t, sőt a Lost Universe-t is ide venném, mert bár a történet és a helyszín más, de annak is, ha ránézünk a rajzstílusára, le se tudnák tagadni, hogy a Slayers csapata készítette. Ennek a cégnek dolgozott Hayashibara Megumi, több animéjükben hallható a hangja.

Igazság szerint terveztem, hogy hamarabb elmegyek, mert most nem igazán élveztem a Late Night karaokét, de megvártam még az utolsó dalt, amit énekeltem, aztán mire már tényleg terveztem menni, addigra jöttek a biztonságiak, és be kellett fejezni. Így a búcsúzkodásra maradtam. Elindultam, most is ugyanúgy Kőbánya Felsőn át mentem a 151-es buszhoz, azzal kis sétával egyenesen haza.

Vasárnap

Reggelre valamennyire visszajött a hangom, de nagyon komoly dalt nem vállalnék be vele. Vasárnap korábban, 8 óra előtt indultam el, mert voltak a választások és mindenképp el akartam menni szavazni. Amikor odaértem, már akkor is sor állt, de mire végeztem, és kijöttem, háromszor akkora sor állt. Meglepett, nem emlékszem, hogy valaha is ekkora sor állt, amióta szavazhatok. Ezután mentem a Hungexpo felé, ehhez ismét a 151-es busz segítségét vettem igénybe. Most is úgy voltam, hogy elsétálok Kőbánya Felsőn át, de ahogy sétáltam a Kolozsvári úton át, azon gondolkodtam, hogy miért is ne mehetnék a meredek emelkedőn fel, a síneken át, hogy legalább ennyit rövidítsek. Bevállaltam, és mivel most is írom ezen postot, bizonyíték arra, hogy sértetlenül túléltem az akciót. Szemre meredeknek láttam az emelkedőt, majd a lejtőt, kicsit féltem attól, hogy megcsúszok, és baj lesz, de semmi nem volt. De azt megtettem, hogy minden egyes sínnél, mielőtt átmentem, szétnéztem, mert ezt érzékeltem biztosnak. Ha a vonat meg- és eltalál, onnan már csak a hullaházba visznek.

De hát semmiség volt megérkezni. Vasárnap jellemzően kevesebben vannak MondoConon, most sem volt ez másképp. A karaoke teremben is kevesebben voltak, de most sem kerültem előrébb sorrendben. Először a Digimonból a With the Will-t énekeltem. Ez jó lesz, de a szombati nap hatása tetten érhető, mert nem tudtam végig egyenletes teljesítménnyel végigénekelni, a végére csak elment a hangom. De ezzel a dallal érdemes foglalkozni.

Szokás szerint vasárnap volt a zene tippmix. Miroku bejött a versenyre, Mazsibazsival voltunk hármasban. A kecskesajt csoport elnevezés kétségtelenül találó volt Bazsitól. Nagyjából tudtuk hármasban a dolgokat, de biztos vagyok, hogy amíg 8 és John játszik, addig esély nincs a győzelemre. Az egész anime zenei könyvtár a fejükben van. Amúgy kezd beérni az, hogy az utóbbi 2 évben sok animét nézek, mert volt jónéhány, amit én tudtam, de a többiek tudása is fontos volt. Jók voltak a témakörök, volt néhány dal, amit így vagy úgy, de vicces hallani, úgyhogy Mystra jól válogat dalokat.

A második dal, amit énekeltem egy Okui Masami dal volt, a Jikuu Keisatsu Wecker Signa-ból a RING ballada verziója, amit már énekeltem korábban, és elismerést kaptam rá. Olyan dalt akartam választani, amivel érzékeltetem, hogy tudomásul vettem, hogy most nincs nagy hangom, de a kisebb hangomon olyan énekelni, ami tetszett korábban embereknek, ezáltal jó szájízzel hazamenni, és inspirálni magamat a további gyakorlásra, hogy nyárra jobb legyek. Legyen így. A dalt meg most is jó volt énekelni. Egyedül 8-nak nem tetszett, hogy nem az eredetit énekeltem, ami sokkal pörgősebb. Most ez kell.

Még elmentem megnézni a vásárokat, mert végre összállt a fejemben, hogy mit akarok venni. Illetve még akkor is vacilláltam, mert le akartam vásárolni az 1.000 forintos kedvezményt, és olcsó Mangafanos mangát venni (az akció által), de aztán megláttam egy másik árusnál a Gravitation 4 mangát. Ennek jobban örülnék, mert ez régi, és hiányzik a gyűjteményemből. Kis vacillálás mellett emellett döntöttem, és megvettem 1.000 forintért. Aztán vettem 6 régi hiányzó Mondo magazint 2.000 forintért, valamint 3 régi hiányzó PC Guru magazint 1.000 forintért. És ennyi. Ez is meredek, de úgy döntöttem, hogy a közelgő születésnapom alkalmából (ami konkrétan ma van, amikor írom ezt a postot) kedvesebb leszek magamhoz.

Még egy kis idő volt, visszamentem a karaokésokhoz, de már jött Case, hogy beüzemelje a japán, koreai videoklipekre a technikát. Így kezdtek megjelenni azok, akik ezeket akarták nézni. Pont most kellett énekelni a Yuri!!! on Ice-ból a History Maker-t, lányok visítoztak. Azt hittem, hogy ez a korszak leáldozott, de sajnos mindig jönnek új tizenévesek. Már régen is, de most is azt szeretném, ha az anime-nézéshez észt is osztanának, és nemcsak elalélni attól, hogy shounen ai, meg hogy mik nem vannak, hanem nézni a történetet, és egyéb tényezőket is. Mert a Yuri!!! on Ice nem rossz, de korántsem annyira jó, hogy ekkora ovációt kapjon. Mondjuk a lányok nem is a minősége miatt örültek a dalnak... de akkor is.

Na mindegy, vége lett a MondoConnak ezzel. Jó buli volt, de egyértelmű, hogy különlegessé kell tenni. Van is erre tervem, ha bejön, akkor minden sokkal jobb lesz, mint eddig volt.

Az este folyamatosan figyelemmel követtem a választás eredményét, és amikor nyilvánosságra hozták azt, egyből ez a dal jutott eszembe.

Eredeti Okui Masami: S-mode #1 és crossroad albumok

Ma megkaptam az eBay-es rendelésemet, mely egy két CD: Okui Masami S-mode #1 és crossroad albumok. Nem volt könnyű, mert most költöztem a pesti albérletembe, és egy kicsit izgultam, hogy megjön-e a csomag. Amikor már másnap sem jött meg, akkor, amikor amúgy az eddigi tapasztalatok szerint meg kéne jönnie, akkor gyanakodtam, hogy valami nincs rendben. Megnéztem az eBay-es profilomat, és bizony nincs rendben minden, ugyanis a címzésről lemaradt az emelet és a házszám. Ami azért is problémás, mert egyrészt most költöztem ide, tehát még csak azt sem mondhatom, hogy ismer a postás. Másrészről nem volt a postaládára írva a nevem, így ha lemarad, akkor annyi. Visszaküldik Japánba. Még az volt a reményem, hogy a postára került, ezért elmentem a postára, ahol át lehet venni az értesített küldeményeket. Elmagyaráztam az ügyintéző hölgynek a problémámat, el is kezdte keresni a küldeményt, esetleg megérkezett-e, de nem találta. Amúgy készséges volt, de azt mondta, hogy azonosító nélkül nem tud sokat segíteni. Ha elégtelen a cím, akkor nem is kerül a postára, egyből meg vissza a feladónak. Ez még esetleg egy mentsvár lehet, hogy majd az eladóval megbeszélni a dolgot, de már annyi könnyebbség van a dologban, hogy legalább nem vész el. Írtam is, felajánlotta a segítségét, ha visszakerültek volna hozzá a CD-k. Féltem is, hogy szükség lesz rá, mert bár kiírtam a nevem a postaládára, de nem került bele értesítő. Aztán ma reggel láttam, hogy az nagyon is megvan, csak a hirdetőfalon két kifüggesztett papír között volt. Nem vagyok az a fajta, aki ezért bárkit is elkezd szidni, főleg, hogy én sem voltam eléggé körültekintő. Hatalmas kő esett le a szívemről, hogy megvannak a CD-k.

Nagy öröm volt a kezembe venni őket, bár az örömöm sajnos nem teljes. Mert bár az S-mode #1 külső dobozával együtt megvan, de eredetileg két kiskönyv tartozik hozzá, ebből csak az egyik van a tokban, a második lemez borítója. Az első album tartalmazza Okui Masami első 8 kislemezének dalait, és annak a kiskönyvében például a kislemezek borítóképei is rajta vannak. Ezért is hiányzik, mert amúgy egyszerű a külső, de ötletes. A második lemez kiskönyvében különböző képek vannak róla a jelenkorból (2001-ből, amikor megjelent az album), meg persze a dalok szövegei. A második album egyébként feldolgozásokat tartalmaz olyan anime dalokból, melyeket ő írt más előadóknak. Ezen mind insert dalok, amelyek vagy az adott anime egy epizódjában hangzottak fel, vagy ott sem, csak OST CD-n kaptak helyet. Valószínűleg sokaknak mond valamit a Slayers név, esetleg a Saber Marionette J to X vagy Senkaiden Hoshin Engi, de olyan dalok vannak a második CD-n, amik többségét én sem ismerném, ha nem lenne rajta ezen a lemezen. Nem foglalkoztatna, hogy léteznének. De így, hogy Okui Masami felénekelte, más a helyzet.

Okui Masami egyébként a kezdet kezdete óta ír dalokat másoknak is, nemcsak magának, és ezen dalok többségét felénekelte valamelyik stúdióalbumára. Ezek közül jónéhányat meghallgattam az eredeti előadótól, és kivétel nélkül az volt a véleményem, hogy Okui Masami mindegyikből egy sokkal jobb dalt csinált. Egyrészt seiyuu-knak írt dalokat (mivel anime insertekről, image dalokról van szó), és bár hiába elvárás a seiyuu-k részéről, hogy énekeljenek is, sokaknak nincs született hangjuk, ezért gondolom, hogy a tanfolyam alatt valamennyire megtanulnak énekelni, de ez édeskevés. Okui-san meg ezzel a problémával tisztában van, ezért úgy oldja meg ezt, hogy felénekli az albumaira úgy, ahogy azt ő gondolja. A végeredmény? Egy sokkal jobb és erősebb dal. Az eredetivel összehasonlítva olyan érzésem van, hogy Okui Masami előadásában hallható a dal pontosan úgy, ahogy elképzelte. Ehhez hozzájön az is, hogy nemcsak hogy született hangja van, de olyan hangszíne, amit én személy szerint csodálatosnak tartok. Hát még amikor beszél egy-egy interjúban, vagy videóban. Nagyon szépnek tartom a beszédhangját. Tehát nemcsak hogy tud énekelni, de egyedi hangszíne is van, ami által akár sok énekes közül is meg lehet különböztetni az énekét, ezért is van az, hogy már az első albumai is erősek voltak.

A crossroad meg egy érdekes album. Okui Masami nem beszél a nyilvánosság előtt a magánéletéről, legfeljebb egy-két info, viszont az albumainak dalait így egymás után végigfuttatva gondolatban kirajzolódik egy sajátságos életút, egyfajta érzelmi fejlődés. A crossroad egy kettő közötti állapot. Az előző két albuma, a NEEI és a DEVOTION érzelmileg hihetetlenül erősre sikeredett, olyannyira, hogy nálam a DEVOTION ott van minden idők valaha hallott legjobb albumok között a személyes listámon. A crossroad meg egy átmeneti állapot, ahol azt lehet érezni, hogy nagyjából túl van azokon az érzelmi válságokon, amikről énekelt az előző 2 albumában, de még nem tudja, merre tovább, keresi az útját (ezt jelzi számomra a cím is). Kijönne belőle, kezdene új életet, ennek magjai hallhatók, de még ott vannak a múlt emlékei, amik még beárnyékolják a napjait. Ezt lehet kihallani az albumból, aztán az ezt követő ReBirth album meg már ahogy a cím is utal rá, egy teljesen újfajta életérzésről szól, lehet hallani, hogy addigra már helyretette a múltat, és kész az új élet megmérettetéseire. És ott őrzi magában az elmúlt idők nyomait, mert a szövegei egyre komolyabbak.

A crossroad album volt az, amit az összes Okui Masami album közül a legnehezebben szerettem meg, aminek a legkésőbb értettem meg a mondanivalóját. Ennek egyik fő oka az, hogy tényleg annyira nagyhatásúra sikeredett a DEVOTION, hogy azt felülmúlni egyszerűen képtelenség, én meg akaratlanul is ahhoz hasonlítottam. A másik ok meg az, hogy azt gondoltam, hogy a dalok nem feltétlen követik egymást logikus sorrendben. Egyszer vidám dal, aztán szomorú, majd elgondolkodtató, megint örömködik, majd ismét könnyeket hullajtunk. Nem éreztem logikát a dalok sorrendje között. Aztán rájöttem, hogy lehet erre is magyarázatot találni. Utalhat arra, hogy aki új úton indul el az életében, annak változó, hogy mikor milyen állapotban van, annak függvényében, hogy viszonyul a múltjához. Első pillanatban érezheti azt, hogy kész az új életre, de máskor bevillan egy erős emlék, ami visszahúzza őt érzelmileg. És ezt a fajta érzelmi hullámzást "írja le" a dalok sorrendje. Az biztos, hogy a rajongók körében a 2000-2004 között készült albumok örvendenek a legnagyobb népszerűségnek, pont a nagy hatású dalok miatt. És tényleg ez volt Okui Masami legerősebb időszaka.

Ezután követett még egy erősebb, fogalmazzunk úgy, hogy szabadabb korszak 2005-től nagyjából 2009-ig, amikor a saját kiadója által jelentek meg albumai. Ezáltal már nem igazán szóltak bele, hogy milyenek legyenek a dalai (bár Okui Masami egyébként is egy erős, akaratos személyiség, úgyhogy igazából a King Records-nál is javarészt olyan dalokat írhatott, mint amilyet szeretett), ezért nagyfokú szabadságérzet járta át az albumait a Dragonfly-tól egészen a 2010 elején megjelent i-magination albumig. Csak hát sajnos amikor egyre kevesebb CD-t vesznek az emberek, nem kifizetődő egy kiadó céget üzemeltetni, ezért 2011-ben az evolution megszűnt. Aztán igazolt át a Lantis-hoz (ami a JAM Project által nyilvánvaló lehetőség volt), ahol megint sajátságos időszak kezdődött az énekesnő karrierjében. Két album jelent meg az átigazolás óta, 2012-ben a Love Axel, 2015-ben a Symbolic Bride. Mind a kettőnél érzek egyfajta távolságtartást, egyfajta falat, mintha a távolból énekelne ugyan nekünk, de már nem annyira önmagáról, mint régen. Ugyan kijelenthető, hogy az élet dolgairól szólnak a dalai, de nem érzem azt, hogy ezeket a dolgokat közvetlenül ő tapasztalta meg, hanem mint aki távolról figyelné az eseményeket, és feljegyzéseket készít róluk dalszöveg formájában. Ezen javított némileg a nemrég megjelent Innocent Bubble kislemez.

Nagyon elkalandoztam, de annyira tele voltam gondolatokkal ezen két album kapcsán, hogy kikívánkoztak belőlem az azokból következő mondatok. Okui Masami meg mindig is a legnagyobb lesz számomra.

Új karaoke fájlok [2011. május 1.]

Új karaoke fájlok kerültek fel a blogba, az alábbiak:

• ALI PROJECT: Suigetsu Kyouka
• Elvandia Story: Lion no Tsubasa
• Pokémon: Mezase Pokémon Master
• Pokémon: OK!
• Saber Marionette: I'll be there
• Saber Marionette: Proof of Myself
• Suara: Seisou Yakyoku
• Tomica Hero Rescue Fire: Rescue Fire

Külön köszönet Tukeinonnak az ellenőrzésért.

Két új Megumi Hayashibara kislemez

Ma végre meghozta a postás a várva várt Zelda II-t NES-re.

Ez így néz ki. ^^ Csak egy apró csalódás ért, mert elvileg a leírása is járna hozzá, csak azt az eladó lehagyta. Isten ments, hogy azt gondoljam, hogy átvert az eladó, erről szó sincs, sőt nagyon rossz üzleti magatartás utánajárás nélkül azt állítani az üzleti partnerről, hogy csalt. Utánakérdeztem E-mailben, hogy mi van. Ugyanis ez az eladó elad a Vaterán még egy Zelda II-t füzet nélkül 500 forinttal olcsóbban, tehát nem mindegy. Sajnos nem tudtam még játszani vele, mert Gábor barátomnál van a NES. Szegény nagy Mario-fan, és mondta, hogy mnég soha nem játszotta eredetiben a Super Mario Brost. Mutatott egy linket, ahol lehet játszani a játékot teljesben. Én is kipróbáltam. Nem is az volt a baj vele, hogy nem eredeti, hanem rossz volt az emuláció. Mario nagyon csúszott. Aztán csodálkodtam is, hogy egy ilyen Mario-addikt nem tudja megcsinálni a 8-3-as pályát? Hát ahogy láttam, már nem. Úgyhogy a 2008. téli BigN talin kölcsönadtam neki a NES-t Super Mario Bros. 1-2-vel. És most, hogy megkaptam a Zelda II-t, és már mondta, hogy mindkét Mariót többször végigvitte, most beszéljük meg, hogy milyen módon kapjam vissza a NES-t. Nagyon remélem, hogy NES-en is olyan lesz, mint a Virtual Console-on, mert akkor imádni fogom!

Más. Bár nem Zeldás témájú, de mindenképp szeretnék egy érdekességről írni. Nagyon boldog vagyok, hogy megjött Japánból a csomag. És mi volt benne? 2 Megumi Hayashibara kislemez. Az egyik a Just be conscious (Slayers Return) a másik meg a Proof of Myself (Saber Marionette J to X). Ebayen találtam olcsón, a kettő együtt volt 20 dollár, és mivel két CD-t rendeltem tőle, ezért postaköltséget nem számolt fel.

Az a legcsodálatosabb az egész történetben, hogy mindkét CD fóliás új. Pedig nem mai kiadványok. A felső 1996-os, a bal oldali meg 1998-as. A mellette levő Slayers Return matrica meg a Just be consciuos mellé járt. Iszonyatosan boldog vagyok. Ezek a régi kiadványú kislemezek ilyen hosszúkás papírtokban jelentek meg, és kisméretű CD-k voltak benne (szó szerint értelmezték a kislemez fogalmát. ^^'). De ha belegondoltok, jó megoldás. Minek nagy CD-re kiírni, amikor egy-egy kisméretű CD-re 23 percnyi zenei anyag fér rá, és soha nem volt ennél hosszabb a kislemez teljes anyaga. Belülről így néz ki:

A Proof of Myself maxinak kifejezetten örülök, mert amikor először meghallottam a dalt, órákig ezt hallgattam, annyira tetszett. Ez volt 2006. októberében. Már akkor tudtam, hogy milyen ritka kislemez, soha nem hittem volna, hogy mostanra meglesz eredetiben. ^^ És nagyon jól néz ki élőben. Meg azt se hittem volna, hogy valaha ilyen kislemezt tudhatok magaménak. Ezeket mindig a fóliájukban fogom tárolni, amikor nem hallgatom őket, hogy még 10 év múlva is újszerű állapotban legyenek.