A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Super Mario Land 2: 6 Golden Coins. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Super Mario Land 2: 6 Golden Coins. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. március 12., hétfő

Három akciós magyar CD

Voltam ma a WestEnd-ben, és szétnéztem a Media Markt-ban, és van egy pár korábban Sony által kiadott CD akciós áron, 750 forintért, vettem is hármat.

Akik ismernek, azoknak furcsa lehet a Ganxsta Zolee CD. Nos igen, annak ellenére, hogy a stílusa nem kompatibilis az enyémmel, mégis iszonyúan tetszik amit csinál. Pedig nem szerettem őt mindig, az elején kifejezetten utáltam, hogy beszélhet valaki trágárul az az embereknek? Akkoriban volt nagyon híres a Keleti oldal, nyugati oldal dala. Később, a bátyám megvette a Helldorado CD-t, és többször hallgatta a jelenlétemben, és megtetszett. Olyannyira, hogy többször kölcsönkértem, hadd hallgassam. És teljesen megszerettem, amit csinált, mert egyrészt felfedeztem, hogy mekkora tehetség, másrészt meg megtanultam megkülönböztetni, hogy mi az, amit komolyan kell venni tőle, és mi az, ami poén. Például, ahogy a nőkről beszél, 13 éves fejjel felértem, hogy biztosan nem éli úgy az életét, ahogy elrappeli a lemezein, hogy minden éjszaka vadássza a csajokat, meg nem él alvilági életet. De nagyon nagy tehetség, és néhány dalban úgy rappel, hogy az kifejezetten nevetésre ingerel, azokról tudtam, hogy nem kell komolyan venni, de vannak dalok, ahol a barátság jelentőségéről beszél, azok teljesen komolyak. És később a Csaba Centerben, az Alexandrában, ha nem is olcsón, de úgy fogalmaznék, hogy elfogadható áron megtaláltam az összes albumát kazettán, és összegyűjtöttem őket. A maxikat is megtaláltam, tökre örültem neki. Mostanában annyira nem hallgatom, de néha előveszem, a kazettái is megvannak, és néhányat CD-n is megvettem azóta.

Az Ákos CD-n nagyon meglepődtem, hogy megtaláltam olcsón az egyik legnagyobb CD-jét. O_O Pedig az összes albuma még ilyen 3.000-4.000 forintos áron van, mert a mai napig nagyon kelendőek, ehhez képest nagy változás ez a 750 forintos ár. De örömmel vettem meg. Ez az egyik legjobb albuma. Én nem vagyok annyira radikális véleményen, hogy ez az utolsó normális albuma, hogy de hogy utána átment egy stílusváltáson, az tény, ami nem is volt annyira rossz, mert nekem még az Ikon is nagy kedvenc. Sokkal inkább azt sérelmezem, hogy az Új törvény albumtól  kezdve teljesen nyilvánvalóan politikai indíttatásúak a dalszövegeinek többsége. Pedig most is tud jó dalokat írni. De az tény, hogy a csúcs a '90-es években volt. Ezt az albumot is most jó újra hallgatni, ezek a dalszövegek teljesen mások voltak. Nagyszerűek, én mindig Sztevanovity Dusánhoz hasonlítom a képességét, de mégis Dusánt egy okból jobban szeretem: Ákos Indiántáncos dalszövegei nagyon elvontak, meg lehet érteni, hogy miről akar énekelni, de olyan érzésem van, mintha csak a kiválasztottak érthetik meg, hogy miről is akar valójában énekelni. Dusán szövegei meg ehhez képest sokkal szélesebb kör számára érthető, és mégis annyira professzionálisan fogalmazza meg a gondolatait a világ dolgairól, hogy öröm minden egyes alkalommal hallgatni, és az előző rendszerben íródott dalszövegek is valahol most is aktuálisak.

Ha Ákos, akkor természetesen a Bonanza Banzai is jöhet. Örültem ennek a CD-nek. ^^ Egyébként az együttest eléggé későn ismertem meg komolyan, 2001-ben, ezek közül is a Jóslat volt az utolsó, amit először hallgattam meg, egyben a legnagyobb hatással volt rám. 2001 őszén, gyakorlatilag pont életem egyik legrosszabb korszakában találkoztam ezzel az albummal, emiatt még jobban depresszívnek éreztem ezt az albumot. Olyan dalokkal, mint a Csak a dal, és az Evelyn Roe, ezekre a mai napig nagyon fejemben van, és mindig meghűl bennem a vér, amikor eszembe jutnak, nagyon-nagyon szépek, és nagyon szomorúak. Éppen most hallgatom ezt az albumot, ma már azért egy kicsit egy másabb, de visszajönnek azok az érzések. Nagyon élénkek az emlékeim ebből a korszakból, de ma már egy kicsit más színben látom. A 2001-2003-as időszakban volt egy depressziós korszakom, és azért volt jó megélni, mert tudom, hogy mennyire rossz volt az, és a mai napig, ha baj történik, akkor eszembe jut, hogy milyen volt az, és attól nem jutok előre, hogy teljesen magamba roskadok, ezért van az, hogy felveszem a harcot a megmérettetések ellen, és hát itt vagyok. ^^ De azért most az albumot is más hallgatni, annyira nem tartom már depresszívnek, bár ez a Térj vissza című dal, ahol most tartok, ez pont nagyon kellemes. De már előre várom a 9. tracket. Jól esik hallgatni olyan albumokat, melyeket régen szerettem.

Egy kis Nintendo is álljon itt, ugyanis megjött a vaterás rendelésem, egy Club Nintendós újság, és 576 KByte melléklet. A Club Nintendo magazinnak nagyon örültem, mert exkluzív-értéke van számomra. Az alul látható két kártyát azt nem most kaptam, azok még nagyon-nagyon régiek, 1993-ból valók. Csak azért fényképeztem le, mert a kártyák hátoldala egy levelezőlap, amit, ha visszaküldünk, az osztrák Stadlbauer-nek, akkor Club Nintendo tagok lehettünk, és nem tudom, hogy milyen kedvezményekkel járt, de a Club Nintendós újságról már akkor is tudtam, és nagyon szerettem volna megszerezni, de sajnos nem lehetett. De most megtaláltam ezt, és nagyon örülök neki. ^^ 1993. februári, van benne Super Mario Land 2: 6 Golden Coins, The Legend of Zelda: A Link to the Past, Sim City, és Super Mario Kart, hogy csak a legnagyobbakat említsem. Mindegyik cikk több oldalas, végigjátszások, leírások, és grátiszként Super Mariós képregény. Szerepel benne Megaman, és Wario is. Élvezet volt olvasni, én megint imádom a német nyelvet! :D Ugyanis én németül kezdtem el tanulni 2. osztályban. Az ok egyszerű: Minden Super Nintendós papír, és a dobozon az írások is német nyelvűek voltak, és érteni akartam, hogy mi van odaírva. És meg kell mondjam, szerénység nélkül, nagyon jól ment általános iskolában a német, szinte végig ötös voltam belőle. Aztán gimnáziumban minden megváltozott. Ugyanis az ottani német tanár fiatal, kezdő volt, és nem volt rendszer a tanításában, és úgy összekutyulta az egészet, meg megutáltatta velem a német nyelvet, hogy nagyon sokat felejtettem azóta. Viszont mostanában egyre gyakrabban kacérkodok a gondolattal, hogy megint elővegyem a németet, akár a "Wie heißt du?"-ig visszamenőleg. Szeretném tudni a nyelvet, mert ki tudja, mikor jöhet jól. Egy ilyen újság elolvasásához biztosan.

2012. március 7., szerda

Tesztözön és számolás

Ma áthoztam kicsit kibővítve a 3DS Hungary-nek írt játéktesztjeimet:

Remélem, tetszeni fog. :) A következő játék, amiről írni tervezek, az a Kirby Air Ride GameCube-ra, az a játék is megér egy misét. Régen játszottam már vele, a napokban előveszem emlékezetfrissítésként.

Nemrég írtam, hogy szeretném megrendelni Chihara Minori: Defection és Planet patrol kislemezeit. Szerencse, hogy a CDJapannél is előre meg lehet nézni, hogy mennyi lesz a végső fizetendő összeg, éltem is a lehetőséggel. A két kislemez darabja ¥1.238 (valójában ¥1.300, de az ÁFÁt, ami 5%, nem kell megfizetnünk), az együttes postaköltség ¥1.150, tehát összesen ¥3.626. Átváltottam forintra, és döbbenten láttam, hogy kb. 9.300 forint. Hát ez így nem fog menni. Már azért is szívtam a fogam, amikor láttam, hogy a Tomoe Ohmi: Girlfriend single-ért 5.253 forintot zárolt el a bank, de 9.300 forintot egyáltalán nem akarok japán CD-re költeni, hiába elsőosztályú a két Minorin kislemez. Én ilyenkor látom, hogy sokat gyengült az évek során a forint. Csak szemléltetésképp: 2009. májusában Okui Masami: Akasha CD+DVD-jét ¥3.800 (¥3.990 ÁFÁ-val) plusz ¥750 postaköltség, összesen tehát ¥4.550 volt összesen, és ezért fizettem 9.025 forintot. Most meg majdnem ¥1.000-nel kevesebbért fizetnék többet. Tudom, hogy most olyan időket élünk, amikor álom az 1 Ft = 2 jen árfolyam, de ez vállalhatatlan számomra. Lesznek még anyagilag naposabb idők is.

2012. február 29., szerda

Bowser hazatér

Sokáig nem vettem új kutyát a DS-es Nintendogs-ban (egyszerre három lehet nálunk), mert nem tudtam, hogy szerezzek pénzt. Illetve tudtam, versenyre kell vinni a kutyánkat, ám azt hittem, hogy bizonyos trükkökre kell tanítani a kutyánkat, hogy abból győztesen kerüljünk ki. Az már csak most (majdnem 5 év után) tűnt fel, hogy háromféle verseny van. Az egyik a Disc Competition, amikor eldobjuk a frizbit, és a kutyának utána kell erednie, és még a levegőben kell elkapni. Ez a kutyámnak valamiért soha nem akart sikeredni. Egyébként nőstény spánielről beszélünk. Mindig azután kapja el, miután földet ért, és meg is kell böködni a Stylus-szal (ilyenkor kutyánk érintőképernyőn van), hogy hozd vissza. Pedig én úgy tudtam, hogy a kutyák automatikusan visszahozzák. Úgyhogy ebben a versenyben soha nem nyertem, sőt, 0 ponttal távoztunk. De nemrég láttam meg, hogy van Agility Trial is. Akadálypálya, hát úgy tűnik, hogy a kutyámnak ehhez van képessége, ugyanis innen arany serleggel is távoztunk már. Mi jelzünk a Stylus bökdösésével, hogy merre kell menni (vagyis tapsolással). De látni kellett volna, amikor először vittem versenyezni, és az akadálypályán volt egy cső, mely 90°-ban fordul. Épp ott felejtettem jelezni, hogy merre kell menni, azt szegény kutyám úgy megijedt, hogy hova csábítottam én. De aztán jött is ki. Miután megnyertük az aranyserleget, mehetünk a következő szintre, ahol már libikóka van. Hát ott már tapsolni is hiába tapsoltam neki, úgy félt, hogy mi lesz vele, hogy ott állt legalább fél percig az alján, mire el mert indulni. Ugye, hogy nem is volt olyan félelmetes? Végül összenyertem annyi pénzt, hogy tudtam venni második kutyát. Igazából a hatféléből meg is lenne az a három, mely kéne összesen. Az egyik a Spániel, ami megvan, a második egy Yorkshire Terrier, de ez a legdrágább kutyafajta, erre nem futotta, a harmadik, meg egy Skót Juhász. Hát erre esett a választásom, mert ő is nagyon aranyos. Érdekes mód, ez meg a legolcsóbb. Hím, és Bowser nevet kapta. Tegnap este hoztam haza, mintha kicsit nehezen bírnának egymással. Érdekesnek tartom, hogy csak az egyiket lehet megsimogatni, sétáltatni. Pedig lazán lehetne mind a kettőt. De tök aranyos, amikor simogatom az egyiket, akkor a másik ott kaparássza a földet, és próbálja elhesselgetni a társát, hogy most én jövök. De ha nincs focilabda, állandóan birkóznak egymással, a nőstény meg többször ráugrott a hímre, mintha meg akarná szexuálni. Rosszul csinálja. El is gondolkodtam, hogy mi lenne, ha a megnőnének a játékban a kutyák, akkor kölyköket hoznának a világra? Elképzeltetek egy Skót Juhász és Spániel keveréket? Most azon megy a munka, hogy meglegyen a harmadik kutya. De arra kíváncsi lennék, hogyan lehetne szoba... vagyis utcatisztaságra megtanítani a kutyákat, ugyanis amikor sétáltatom, percenként bepisilnek, bekakilnak. Csak úgy lehet megakadályozni, hogy egy kicsit megrázzuk a pórázt. Ami még rosszabb az az, amikor szemétből akar enni a kutya. Először is üdvözlöm annak az édesanyját, aki csak úgy az utcán hagyja a szemeteszsákját. Hát akkor a kutya kíváncsisága végtelen. Eleinte azt hittem, hogy képtelenség elrángatni onnan a kutyát, és eszi... Amikor a végez, akkor eltorzul a zene, ennek hatására gyilkos tekintetűnek tűnik a kutya. Ne nézzem rám úgy, én mindent megtettem. Most jöttem rá, hogy ha elég kitartótan húzom el a pórázt, akkor eljön onnan.

Közben a Nintendogs + Cats-ben is gyűlik a pénz a macskára. Itt is megnéztem a lehetséges kutyafajtákat, aztán úgy döntöttem, hogy csak a Toy Poodle lesz az egyedüli kutyám, a többi kettő macska lesz. Azok úgyis olcsóbbak, meg aranyosabbak. Egyébként utánanéztem a Wikipédián, ez a törpeuszkár. Amikor először kiadta a Poodle keresésemre a találatot, szabályosan megijedtem, mert egy óriás poodle volt a képen. Rámentem a magyar megfelelőjére, és akkor láttam, hogy többféle uszkár is létezik. Ami van, a Toy Poodle, az a legkisebb méretű törpeuszkár, 30 cm-es magasságot sem éri el. A 3DS-es verzióban még viccesebb a sétáltatás, ugyanis a kutyám mindegyik postaládát megugatja, aztán tanácstalanul néz rám, hogy miért nem történik semmi. Remélem, nem postásnak nézi a postaládát! O_O

Most a 3DS Hungary oldalt fejlesztem tartalmilag gőzerővel. Látok benne annyi fantáziát, hogy ebben a website-ban is megvalósulhat az az álmom, hogy egy igazi, életerős és magyar Nintendós oldal jöjjön létre, mely információval látja el a rajongókat, és össze is hozza őket. Továbbra is azon a véleményen vagyok, hogy ha létrejön egy igényes, magyar nyelvű Nintendós weboldal, akkor a gamerek hozzáállása is megváltozik, mert ha látják, hogy van egy mind grafikailag, mint tartalmilag igényes website, akkor felfigyelnek rá, hogy talán mégiscsak tud valamit. Írtam oda 3 tesztet, majd kiteszem holnap (ha lesz időm) ide is, csak most már nagyon fáradt vagyok, másrészt meg dolgozni kell rajta, mert nem szerintük nem nagyon néz ki jól infoboxszal a teszt, én meg azzal informatívabbnak érzem, úgyhogy ha átjön ide is, azzal kiegészítem. Miután a 3DS eShopban régi Game Boy, Game Boy Color, és NES játékok letölthetők, ezért az alábbi játékokról írtam:

  • Super Mario Land
  • Super Mario Land 2: 6 Golden Coins
  • Kirby's Adventure

Amíg nem hozom át, addig itt olvashatjátok őket.

Most így visszanézve, nem hittem volna, hogy ennyit tudok írni a Nintendogsról. O_O Pedig én kifejezetten ellene vagyok az életszimulátoroknak. Játszottam a Sims-szel, de egyáltalán nem hozott lázba. kb. 1 óra után gázrobbanás miatt porig égett a házam a lakókkal együtt, én meg csak legyintettem, hogy hát így jártam. De a Nintendogs-ban megvan a bizonyos Nintendós báj, ami annyira megszeretteti a játékot. Nagyon élvezem.

2012. február 3., péntek

Eladó Nintendo DSi XL és Nintendo 3DS tapasztalatok

Eladósorba tettem a Nintendo DSi XL-emet. Két ok miatt döntöttem így: Egyrészt, mert pénz bármikor kellhet, és szeretném félretenni, másrészt meg nagyon szeretném a Mario pakkos DSi XL-t, a 25. évfordulósat, az nagyon szép lett. Akit érdekel, a vaterán megnézheti, 20.000 forintért tettem ki, de akinek azonnal kell, az 30.000 forintért viheti.

Lett is volna egy vevő rá, akivel megegyeztem, hogy 20.000 forint, + a 3DS ambassador játékok. Belement. Találkoztunk, átadta a 3DS-ét, majd hétfőn visszacseréljük, és odaadom neki a DSi XL-t is. Eljöttem bagszihoz, rácsatlakoztattuk a nethez az ő és az én 3DS-emet, és elkezdtem transferelni, ugyanis System Transferrel vittem volna át a játékokat. És a feltételes móddal már el is lőttem a poént, hogy nem történt meg a transfer. Ugyanis a 3DS-em figyelmeztet, hogy lehet szó transferről, de akkor MINDEN eddigi adat törlődik, vagy lehet nem törölni is, de az előző 3DS fájlok használhatatlanok lesznek. Nem kicsit voltam megdöbbenve. De akkor ez így nagyon nincs rendben. Eleve már az meglepett, hogy nem lehetett részleges transfert csinálni, mint a DSi XL, és 3DS között. 2 3DS között csak teljes transfert lehet csinálni, és úgy, hogy arról a 3DS-ről, mely kapja az adatokat, minden törlődik. Hát ez így nem jó... Mert azért, ha már megvan a Super Mario Land 2: 6 Golden Coins, nem kéne elveszíteni, meg a Mii Plázás képeket, már 4 teljes.

Szóval ez érdekes, és megmondom őszintén, nem is értem a logikáját, hogy ha a Nintendo DSi XL és Nintendo 3DS között lehet részleges transfert csinálni, akkor 2 3DS között miért nem? Hiszen csak annyi kéne, hogy azokat a játékokat, amiket átadunk egymásnak, annak az adata is átmenne, hogy azok megvannak, így annak, aki átadja, és ha még egyszer szeretné azokat a játékokat, akkor fizessen érte még egyszer. Úgyhogy végleg ambassador-mentes marad a 3DS-em, de remélem, hogy nemcsak a NES, hanem a GBA játékok is elérhetők lesznek majd mindenkinek Virtual Console-on.

2012. január 30., hétfő

Régi kincsek gyülekezőhelye

Miközben az előző blogpostomat írtam, elgondolkodtam azon, hogy ha találnék a Vaterán Super Mario Land 2: 6 Golden Coins játékot, akkor tudnék-e venni? Meghánytam-vetettem az anyagi lehetőségeimet, és találtam egy példányt 1.900 forintért, na az jöhet. És ma átvettem. Az eladót ismertem, már üzleteltem vele, tőle vettem meg a Super Mario Bros. Deluxe-et, csak a kazettát. És felajánlotta E-mail-ben, hogy van neki doboza (ekkor még csak ennyit értettem) 1.700 forintért. Megírtam neki, hogy 3.000 forint a maximum, amit áldozni merek a kettőre, és belement. Ma találkoztunk, és amikor átadta, döbbenten láttam, hogy a leírása is megvan. Nagyon örültem neki, hogy komplett a Super Mario Bros. Deluxe játékom. Úgyhogy a 99-es buszon ezt nézegettem, és olvasgattam az angol részleget. A leírás azért is külön kincs, mert olyan Mariós artwork-ök vannak benne, melyeket a Super Mario Bros. óta nem láttam, csak a Nintendo játék az erővel könyvekben úgyhogy nagyon örültem neki.

De sajnos az örömöm nem teljes, mert ugye azt írtam, hogy a régi Game Boy-ommal akartam volna játszani vele. Beleteszem a négy elemet, hát egyáltalán nem működik. Nagyon sajnáltam. Szerintem az a gond, hogy kifolyt egyszer az elem, és ezek szerint a benne levő sav szétmarta a gépet. Úgyhogy ha lesz pénzem, majd beruházok egy ELEMFEDELES példányra. Ki kell emelni, mert valami miatt mindig elhagyják azt. Gondolom, hogy a pöcök lejön róla (nekem is lejött), de én ragasztással oldottam meg, és lám, megvan.

Egyébként a Kumite84 nevű felhasználótól vettem meg a játékot. Nagyon jófej eladó, csak ajánlani tudom, aki GB / GBC / GBA játékot keres jutányos áron, az nézzen szét a termékei között. És ahogy elnéztem a visszajelzéseit, nemcsak én vagyok vele elégedett, sőt! Nem is láttam még senkit előtte, akinek csak pozitív értékelései lennének. Van egy jónéhány játéka, ami engem érdekel, úgyhogy biztosan fogok még tőle vásárolni.

Az első 3DS Virtual Console játékom

Annyira belelkesedtem a Super Mario Land 2: 6 Golden Coins leírásának írásába, hogy úgy döntöttem, leszedem 3DS-re. Nagy lehetőségeket láttam a játékban, és nem ért csalódás. Igazából nem hittem volna, hogy egyszerű Game Boy játék is lehet nagyon jó, és lám, mégis! A zene rendkívül hangulatos, a grafika meg GB-hez képest nagyon jó, az egész játékmenet nagyon élvezetes. Könnyű játék, a főellenségeket könnyű legyőzni, és rövid. Olyannyira, hogy 2 és fél óra alatt sikerült megszereznem a hat aranyérmét, tehát sikerült megcsinálni mind a hat zónát. És jött a főellenség Wario. Hát itt már váratlanul nehéz lett a játék, nem könnyű a kastély. De annyira élvezem a játékot, hogy már 20× meghaltam a kastélyban, de egyáltalán nem idegesített fel, hanem azon voltam, hogy gyerünk, tovább kell csinálni, mert menni fog! Teljesen magával ragadott a játék, csak ajánlani tudom azoknak, akiknek még nincs meg, és mivel nem nehéz, én ezt a játékot ajánlanám azoknak, akik szeretnének megismerkedni a Mario játékokkal.

Egyébként a 3DS-nek egyedi Virtual Console menüje van. Itt lehet amolyan "restore point"-ot csinálni, ez több okból is jó. Egyrészt, mert a GB játékok döntő többsége nem ment, és beállíthatjuk, hogy ha visszatérünk a játékba, innen folytassuk. Másrészt bebiztosíthatjuk magunkat. Ha egy helyen nagyon jól megy a játék, és sok életet össze tudunk gyűjteni, akkor oda érdemes egy restore point-ot beállítani, mert ha végleg meghalunk, és úgy kéne kezdeni a játékot, akkor csak benyomjuk, és onnan folytatjuk. Ez a Super Mario Land 2-nél meg külön hasznos, mert ha elveszítjük az összes életet, akkor az arany érméket is újra meg kell szerezni. Ami olyan téren nem nagy gond, hogy a pályákat már nem kell még egyszer bejárni, csak a főellenségeket megölni, de azzal is időt spórolunk.

Úgyhogy nagyon megszerettem ezt a játékot, és amint lesz anyagi lehetőségem, beszerzem a játékot Game Boyon, és akkor beizzítom a régi Game Boyomat, teszek bele 4 elemet, és a régi hangulatban fogom végigjátszani!

És ha már Mario, akkor Mario Kart 7 is. Tegnap megcsináltam 50cc-n mindegyik bajnokságot 3 csillagosra. Nagyon jó alap, azt hiszem, hogy most már kijelenthetem magamról, hogy elértem egy szintet a játékban.

2006. november 22., szerda

8 napot kórházban

Krisi és a Nintendo társaságában nem is olyan nyomorúságos a kórházi lét. Azért ki lehetett bírni azt a 8 napja kórházban való létet, csak a műtét napját kell túlélni, és utána már sétagalopp. 3 barátomat hívtam meg, hogy jöjjenek meglátogatni, de csak Krisi jött. Ebből is látszik, hogy kire számíthatok ^^ De Krisi négyszer volt. És kölcsönadta a Super Mario Land 2: Six Golden Coins játékot. Jó játék. Egyszerű, de élvezetes. A nyuszifül nagyon menö ^^ Nem esel le, ha ugrás után nyomkodod az A gombot. Meg sokat TCG-ztünk Krisivel, és persze mindig elvert. Szerintem már technikája van. Mert láttam rajta, hogy sokat gondolkodik, hogy hogysmint rakosgassa a lapokat. Én meg néha olyan hülye hibákat csináltam figyelmetlenségből, jó, hogy mindig ő nyer. Meg sokat Pokémonoztam Game Boyon. Megint ráálltam a Sapphire-ra, és imádom ezt a játékot. Már csak a zenéje miatt is. De a játékmenetel terén a Kirby’s Adventure-re tudném hasonlítani. Élvezetes. Úgyis nagyobb Pokéfan leszek, mint Krisi, és többet fogok majd tudni a Pokémonokról, ezt garantálom nektek. 😉