Japán nyelvvizsga felkészítő könyvek

Tegnap voltam a Japán Alapítvány könyvtárában és néztem nyelvvizsga felkészítő könyveket. Szerencsére van belőlük bőven, egyedül az volt a probléma, hogy több könyvből csak 1-1 példány volt épp elérhető. Azok a nem kölcsönözhető példányok. Alapos szétnézés után ezt a kettőt vettem ki.

A jobb oldali csak N5-ös, a bal oldaliban vannak N4-es feladatsorok is. Nosztalgikus volt nézegetni, próbálgatni őket már a vonaton is. Az az igazság, hogy pontosan nem tudom visszaidézni, hány feladatsorból állt a nyelvvizsga, a könyvben 4 feladatsorból van válogatás. A sorszámok mellé nem a hivatalos elnevezést írtam, mind saját "találmány".

1. Kanji átirat

Adott egy mondat, és csak az a szó van kanjival írba, aminek a romaji átiratát kell kiválasztani. Két részből áll a feladatsor, a második felében a mondatok teljesen romajival vannak írva. Az aláhúzott szónak a kanji átiratát kell megtalálni. Mint láthatók, a különbségek nüanszok, ráadásul pont a 6. mondat az egyik mumusom. Soha nem találom el, hogy melyik a bal és melyik a jobb... Ezt például csak tippelem, hogy a bal van kanjival írva és akkor az D lesz a helyes válasz. Szóval résen kell lenni.

2. Nyelvhelyesség

Partikulák, melléknévvégződések és igeidők gyülekezőhelye. Ez olyan, hogy ha jól begyakoroljuk, akkor nem okoz különösebb nehézséget. Értelemszerűek a válaszok, elég könnyű kitalálni. Ami nekem leginkább nehézséget okoz a témajelölő- és az alanyjelölő partikulák megkülönböztetése (mondatban, mikor melyiket kell használni).

3. Olvasott szöveg értése

Itt érezzük csak igazán, hogy mennyire rövid idő van egy-egy feladatsorra. Rövid szöveget, párbeszédet kell olvasni, és az ahhoz kapcsolódó kérdésre kell megtalálni a helyes választ. Nemcsak az olvasás miatt szűkös az idő, hanem itt is megcsinálják azt, hogy az egyes válaszok között az apró különbséget kell megtalálni. Tehát a válaszlehetőségeket is alaposan el kell olvasni. Az ilyen kérdéses olvasott szövegeknél azt szoktam csinálni, hogy mindenek előtt a kérdést olvasom el, mert lehet, hogy nem kell az egész szöveget elolvasni a válaszhoz. Nem mindig ez vezet eredményre, de összességében hamarabb végzek az ilyen feladatokkal.

4. Hallott szöveg értése

Egy képet látunk, lényegében azt beszélik el. A párbeszédhez kapcsolódó kérdést a hanganyagban teszik fel. Jellemzően a párbeszédet kell a képekhez párosítani.

Itt az időkorlát nem okoz problémát, de arra emlékszem, hogy az első két feladatsor után érzett lendület a harmadik és a negyedik után megtörik. Az időkorlát és a nehezen érthető szöveg után lehet érezni, hogy annyira mégsem lesz kimagasló az eredmény.

Tehát megvan, hogy mikre érdemes gyúrni. Az azért látszik, hogy a japánok is leginkább a standard feladattípusokat használják, plusz a kanji átirat. Nincs szóbeli vizsga, és mindegyik feladat tesztjellegű. Ugyanúgy, ahogy a japán tanulók írják a dolgozatukat, vizsgájukat szerény hazájukban. Emlékszem is, hogy mondta a japán tanárnőm, hogy emiatt van az, hogy a japánoknak a későbbiekben komoly problémát okoz, hogy szóban előadást tartanak akár munkahelyen, akár bárhol máshol.

De ez azt eredményezi, hogy nekünk is csak egy tesztsort kell kitölteni, és gép javítja a feladatsort. A gép miatt külön kikötés, hogy csak 2B-s grafitceruzával lehet írni. Ugyanis ez az a ceruza, ami annyira puha, hogy még érzékeli a gép, de ha javítunk és radírozunk, akkor nyom nélkül el tudjuk tüntetni a rossznak vélt választ és helyesbíteni. Két választ természetesen nem fogad el a gép.

Van négy és fél hónap szépen, fokozatosan felkészülni. Menni fog!

Japán nyelvvizsga harmadjára

Egyre inkább foglalkoztat a gondolat, hogy ismét megpróbálnám a japán nyelvvizsgát. Ahogy hoztam át a blogpostokat, és eljutottam addig, amikor megpróbáltam, elgondolkodtatott, hogy mi lenne, ha most harmadjára? ... De visszatartott egy darabig az, hogy akkoriban nem sok hiányzott ahhoz, hogy sikerüljön. Valahol most is átérzem, hogy mennyire bosszantott, és hogy ez ne ismétlődjön meg harmadjára, úgy döntöttem, hogy bár N5-ös nyelvvizsgát tervezek letenni, nemcsak N5-ös feladatsort fogok gyakorolni, hanem N4-eset is. Ennek több értelme is van:

• Nincs nagy szintkülönbség az N5-ös és az N4-es feladatsor között.
• Még a japán tanárnőm mondta, hogy változó az egyes nyelvvizsgák nehézsége. Van olyan, amikor olyan könnyű, hogy szinte játszva meg lehet csinálni, de van, amikor olyan nehéz, mintha az eggyel magasabb szintű vizsgát csinálnánk.
• Tapasztalataim szerint a próbafeladatsorok mindig valamivel könnyebbek, mint a tényleges feladatsor. Bár ez nem feltétlen igaz. Talán úgy állja meg a helyét ez a mondat, hogy az egyes feladatsorok csak a tudásszint egy adott halmazát fedik le. Mindegyik feladatsor más és más halmazát fedi le a tudásszintnek, így a nyelvvizsga is érthető módon más halmazát fedi le a tudásszintnek. Tekintve, hogy az N4 magasabb szintű, ezért nagyobb halmazt fed le, így egy feladatsor nagyobb eséllyel több részét is érinti az N5-ös tudásszintnek.

És ha egy N4-es próbanyelvvizsgát makulátlanul meg tudok csinálni, akkor nyugodt szívvel megyek neki az N5-ösnek. Borzasztó módon becsapódtam a próba feladatsorokkal annak idején, mert annyira könnyűek voltak, olyan magas pontszámot értem el, hogy konkrétan az volt a vízióm, hogy az N5-ös nyelvvizsgára akár a maximális, 180 pont is összejöhet. Volt is olyan gondolatom, hogy nem is elégszek meg 170 pont alatti eredménnyel. Bár 80 pont elég a sikeres nyelvvizsgához, de 170 pont alatti eredménynél majd el fogok gondolkodni, hogy hol rontottam el. Ehhez képest 68 pont és 73 pont... Borzasztó módon ki voltam borulva és nagyon igazságtalannak éreztem az egészet.

Erre csak azt az egy gyógymódot tudom, hogy begyakorlom N4-es szinten a nyelvet, a feladatsorokat, és azzal együtt nekimenni az N5-ös nyelvvizsgának. Már meg is néztem, pont most vasárnap volt a nyári nyelvvizsga, a téli 2024. december 1-jén vasárnap lesz. Próbáltam MyJLPT profilt regisztrálni, de elakadtam... Nem értettem, hogy miért kér japán címet, amikor megadtam, hogy Magyarországon élek. Itt valami hiba van. Nem normális, hogy kéri az országot, ahol lakok, de japán lakcímet adjak meg... Mire leesett, hogy "Taking the test in Japan" linkre mentem rá... Mert éjfél után jut eszembe lelkesednem a nyelvvizsgáért, annyira bírom magamat. Mindenesetre a "Taking the Test Overseas" link arról tanúskodik, hogy korai még a lelkesedésem, mert augusztusban-szeptemberben fogadják egyáltalán a regisztrációt. Semmi baj, sőt ez még csak így jobb. Holnap elmegyek a Japán Alapítvány könyvtárába, és ha lehetséges, kikölcsönzök nyelvvizsga felkészítő könyveket. Azokból látom majd, hogy hányadán állom, mik mennek, miket kell újra elővegyek. Ha kitart a lelkesedésem, ráorientálom magam a japán nyelvre.

Ajándék a Japán Alapítványtól

Tegnap ún. "Otaku Giveaway"-t tartott a Japán Alapítvány, minden látogató választhatott magának egy animés, mangás ajándékot választhatott magának.

Kíváncsian nézelődtem, bár nem gondolkodtam, hogy bármi különlegeset találnék, hiszen gondoltam, hogy a Japán Alapítvány selejtezett. Nem gondoltam, hogy valami olyasmit kerül a szemem elé, aminek kitüntetett helye lesz nálam, amikor a poszterek közül kihalásztam ezt.

Arra nem számítottam, hogy az idei évből találok valamit, de hogy a számomra legkedvesebb, legcsodálatosabb animéből veszek elő a semmiből egy plakátot, az messze felülmúlta az elképzeléseimet. Azt a kellemesen bizsergető érzést, amikor kihajtottam ezt a posztert, ritkán érzem, ezt nekem tették oda!

A Yuzuki-san Chi no Yon Kyoudai. az egyik kedvenc animém lett idénről a Paradox Live mellett. Leginkább a dramaturgiája miatt szerettem meg, ugyanis a testvérek mindent megtesznek azért, hogy szülők híján (autóbalesetben haltak meg) a lehető legteljesebb életet éljék, de amikor falakba ütköznek, nagyon jól érzékelteti az anime, hogy nekik nem ugyanolyan szembenézni a nehézségekkel, mint egy átlagembernek. Néhány epizódon is úgy sírtam, hogy alig győztem belőle magamhoz térni.

Számomra nem is az idei év, hanem minden idők egyik legkedvesebb animéje, úgyhogy ez egy fantasztikus ajándék számomra a Japán Alapítványtól, nagy örömöt szereztek nekem vele.

Gyötör az élet...

Hát, nem tudtam nem Ganxsta Zolee 1. albumának egyik legjelentősebb dalára gondolni (annak címe Semmi nem véd meg), amikor megláttam, hogy a Japán Alapítvány a nyári szünet utáni első filmjét, amit levetített, "Senki nem véd meg" címre hallgat. Eredeti címe Daremo Mamotte Kurenai (誰も守ってくれない). Jó a fordítás (nincs hivatalos magyar címe), és mindenképp nagyon jól megmutatja, hogy miről szól a film. A főszereplő lányt tényleg gyötörte az élet, és tudja, milyen az, amikor szinte senki nem védi meg.

A film ugyanis nemcsak a modern technológia árnyoldalait mutatja meg, ahogy a Japán Alapítvány weboldalán is lehet olvasni, hanem tükröt állít a tipikus japán gondolkodás elé. A főszereplő lány neve Funamura Saori, aki akkor kerül a sajtó kereszttüzébe, amikor a bátyját elkapja a rendőrség gyilkosságért. A sajtó az egész családról tudni akar, akármerre is bújnak el, úgy üldözik őket, mintha a világ legnagyobb kincsét rejtegetnék. Sehol nincs nyugtuk, a 15 éves lányt ez nagyon megviseli lelkileg. Mellé rendelik ki Katsuura nyomozót, aki mindent megtesz azért, hogy elrejtse a lányt. De sajnos aki képet akar csinálni, az meg is találja a módját, főleg, hogy a sajtó a népet is hergeli azzal, hogy 10.000 yen a jutalma annak, aki jó képet csinál a lányról. És amikor találnak egy relatíve jó búvóhelyet, ott sincs nyugtuk, mert az internet segítségével ott is megtalálják a lányt, de kétségtelen, hogy akkor szenvedi el a legnagyobb sebet, amikor az egyik barátnője jelenik meg, de a szándéka... Aztán végül megnyugvásra lel.

Ami furcsa volt számomra, hogy szinte egyből a közepébe csaptunk, ami az eseményeket illeti. Pár perc telik el, hogy elkapják a fiút és a családot egyből megtalálja a sajtó. Ezzel hihetetlen feszültséget generálnak, és ezt a folyamatos üldözésekkel sokáig fenn is tartják. Egészen addig, amíg nem találnak egy jó búvóhelyet. Onnastól viszont hirtelen lenyugszik a történet, egyedül a lánynál lehet érezni, egyfajta feszültséget. Persze a barátnő is itt jelenik meg, ezek mellett itt tudunk meg a családról háttértörténetet. Ezzel a kettősséggel egy éles vonalat lehet húzni, és nagyon jól ketté lehet választani.

A film egyrészről a modern technika árnyoldalait mutatja meg, ugyanis folyamatosan teszik közzé az interneten, hogy hol van épp a lány. (Megmosolyogtam amúgy a weboldalt, mert ismerem. Ott nézem a teljes heti album- és kislemez eladási listát.) Ahogy elnézem, az egy közösségi oldal, amit bárki szerkeszthet. Másfelől meg ahogy írtam, tükröt állít a japán gondolkodás elé is, ugyanis úgy üldözik a lányt és a szüleit, mintha ők maguk lennének a gyilkosok. Ez is a japán hagyományból fakad (vagyis ez egész Ázsiára kiterjeszthető), hogy a család az egy összetartó kapocs, a tagoknak pedig egyformán kell támogatni egymást. Ennek okán, meg hogy az ázsiai országokban nem igazán gondolkodnak egyénekben, ha valami rosszat csinál az egyik családtag, az a többi tag számára is szégyen, és ugyanúgy üldözik érte, mintha ő maga követte volna el. Itt jön ki, hogy ez a gondolkodás bizonyos esetekben mennyire ártalmas, hiszen a lány semmiről sem tehet, de 15 évesen máris megérzi az élet súlyát. Fotósok elől nem tud elbújni, hiába talál rejtekhelyet neki a nyomozó, aki arra hivatott, hogy segítse a lányt, semmit nem ér, mert megtalálják. Mondjuk egyszer a lány maga írja ki, hogy hol van, hogy miért, ez egy érdekes rejtély. De az biztos, hogy a film érzelmileg nagyon hatásos. A kép, amit kitettem, ott együtt sírtam a lánnyal. Ez a "kevésbé gondolkodnak egyénben" téma több területen is megjelenik Japánban. Például legjobb egyetemre bekerülni, onnan elittanulóként kikerülni, majd kemény munkával mutatni, hogy jó nevelést kapott a szülőktől. Ahogy a film mutatja, ez lehet legalább annyira rossz, mint amikor valaki annyira elengedi magát, hogy csak azzal foglalkozik, hogy megmutassa saját magát, és nem foglalkozik a másik véleményével. Mindenképpen egyensúlyra kell törekedni, mint ahogy az élet annyi területén.

Ami a címet illeti, beszélgettem erről Leeával, szerinte rossz a magyar fordítás. Össze van keverve, ugyanis a "kurenai" két jelentésű szó. Egyrészt a "kureru" (adni) ige tagadóalakja, másrészt meg a "kurenai" egy szín, a piros egy árnyalata. Leea szerint jelen esetben a színről van szó, ugyanis a "mamotte", szó az ige, vagyis védeni. Őszerinte a cím nagyjából így van magyarul: "A bíbor, amit senki nem véd". Mondjuk ezen már csak utólag agyalok, hogy igazából ez sem feltétlen helyes, mert ha a kurenai főnév, akkor nincs sehol tagadóalak, a "daremo" meg önmagában "bárki" jelentéssel bír. És úgy tudom, hogy az igének tagadóalakban kell állnia ahhoz, hogy a "daremo" jelentése "senki" legyen. Ami szintén érdekes (ez is utólag jutott eszembe), hogy Hayashibara Meguminak a korai énekesnői korszakából van egy "Mamotte Ageru" című dala, ami azért érdekes, mert ha a "mamotte" igei alak, akkor két ige van egymás mellett. Nem akarom Leea japántudását felülbírálni, kettőnk közül neki van nyelvvizsgája japánból, és ő volt Japánban másfél évig ösztöndíjjal, úgyhogy egyértelmű, melyikünk tudja jobban a nyelvet, csak mivel ott kimerítettem minden addigi ötletemet, félbemaradt a téma, és csak utólag jutott eszembe még ötlet.

A film pedig magasan ajánlott.

Szamuráj a konyhában

A Japán Alapítvány ingyen filmnézést szervezett a Toldy Moziban ma 19 órakor. A Szamuráj a konyhában című filmet lehetett megnézni. Facebookon hirdették, nem is volt kérdés, hogy elmenjek-e, érdekelt a film. Másrészt meg egyik célom az volt a pesti felköltözéssel, hogy többet járjak programokra, rendezvényekre. Békéscsabán nagyon kevés olyan program van, ami igazán érdekel. Ellenben amikor Facebookon figyeltem, hogy a Japán Alapítvány milyen programokat szervez, mindig sajnálkoztam magamban, hogy nem tudok elmenni, pedig érdekelne a dolog. Erre most adott a lehetőség, és éltem is vele.

Érdekesség, hogy japán órán voltam, az utolsó 20 percről elkéredzkedtem, hogy elérjem a filmet. Nagyon rendes volt Noriko-sensei, elengedett, említette is, hogy ismeri a filmet, amit megnézek, és nagyon jónak tartja. És ahogy megemlítettem neki, mondta, hogy elvihette volna a társaságot a vetítésre, mert megérte volna megnézni. Mondtam is neki, hogy nagyon szívesen elmennék több japános rendezvényre, és jó dolog akár a társaságot is elvinni. Most kezdtem el japán órára járni, így végre hivatalosan is tanulom a nyelvet. Hihetetlenül élvezem, nagyon jók a tanárok, és érdekesség, hogy pont az a két tanár tartja az órákat felváltva, akik a Dekiru nyelvkönyvet írták. Mind a ketten szimpatikusak.

Szerencsére gyalog is el lehetett jutni a Toldy Moziba, ott volt a közelben. Kicsit korán érkeztem meg, meg is voltam szeppenve, mert ahhoz képest, hogy relatíve kicsi a mozi épülete (a plázás multiplexes mozikhoz képest mindenképp), szinte tömve volt az épület. Más film is ment a kisteremben, a japán film a nagyteremben ment, és rengetegen voltak. A film japán hanggal és angol felirattal ment, valamint kaptak néhányan fejhallgatót, ők magyar hangalámondással nézték a filmet.

És hogy milyen a film? Nagyon jó volt, hihetetlenül tetszett, ugyanakkor éreztem azt a fajta kettősséget, amit már több japán doramánál tapasztaltam. Az elején nem fogott meg annyira a dolog. Értettem és tudtam, hogy miről szól, volt néhány vicces jelenet, de olyan érzésem volt, mintha a színészek csak játszanák a szerepüket, de nem élnék bele magukat. Japán doramák, sorozatok esetében többször is találkoztam már ilyennel. Néhány éve ment a magyar köztévében az Atsu Hercegnő sorozat, pont ugyanezt éreztem ott is az elején. Érzékeltették, hogy a kislány személyében nem akármilyen gyerek jön a világra, de nem jött át a színészek játéka által a jelentősége, emiatt nem hittem el, hogy tényleg nagyon fontos számukra a lány (később persze nő) jelenléte. Aztán ahogy haladtunk előre a történetben, egyre inkább valóban érezhető volt, hogy miről van szó valójában. Ugyanezt éreztem a filmben. A történet lényegében annyi, hogy a főszereplő szamuráj, Funaki Yasunobu családja generációk óta a Kaga tartomány urának szakácsai, viszont a fiatal férfit egyáltalán nem érdekli a konyhaművészet. Ő valóban kardot akar ragadni, és szamuráj módjára harcolni. Ellenben a család jó hírneve forog kockán ha a családi hagyomány megszakad. Egy fesztivál keretében, amikor az ételt tálalják fel, hihetetlenül jóízűen eszik, és próbálják kitalálni, hogy pontosan mi is az, amit esznek. Senki nem találja ki, amíg nem szólal fel egy fiatal lány, Haru, hogy mi is ez az étel. Pontosan az van benne, amit felsorolt. Mindenki meglepődik, később a Funaki fiú apja könyörög a lánynak, hogy menjek a fiához feleségül, és tanítsa ki a szakácskodás rejtelmeire, mert a család jó hírneve csak így maradhat meg. Ha nagyon nehezen is, de beleegyezik (Haru ugyanis meglehetősen temperamentumos természet), így összeházasodnak, és Yasunobu is szépen kitanulja a szakács mesterség rejtelmeit. A kezdeti ügyetlenkedései és rosszul sikerült ételei után a végére egészen jó szakács válik belőle.

Most, hogy visszagondolok, talán addig érzékeltem, hogy a színészek nem élik bele magukat a szerepükbe, amíg a főszereplő házaspár össze nem csiszolódik, és a végére tényleg egymásba szeretnek. Ugyanis nyíltan kimondja mind a kettő, hogy nem akarja ezt a házasságot, de a lány az alázatának köszönhetően hamarabb beadja a derekát, ami pedig a temperamentumot illeti, a fiút sem kell félteni. Ő sokáig nem hajlandó érzelmileg kötélnek állni, és lehet is érzékelni, hogy neki ez az egész szakács-dolog, csak egy nyűg. Aztán fokozatosan ő is kötélnek áll, kitanulja a mesterséget, és onnastól, ahogy érzelmileg összekovácsolódnak, akkortól kezdtem el érezni, hogy a film jelentőségteljessé válik mondanivaló tekintetében. A végére pedig fantasztikus lett, és így összességében azt gondolom, hogy egy nagyon jó film lett, érdemes volt megnézni.

Érdekesség számomra, hogy a film után találkoztam Mai-jal, hát ő is eljött megnézni a filmet. Pár szót váltottunk, aztán mentünk is haza. Az Arany János utcánál szálltam fel a metróra, ez vitt el egyenesen a Határ útig. Már este volt, és már kezdtek 10 percenként járni a metrók. Annak ellenére, hogy egyedül voltam, nagyon jól éreztem magam, majd részletesen is megnézem a Japán Alapítvány későbbi programjait, és ha valami érdekel, biztos elmegyek oda is.

KÖKI terminál

Ma megnyílt a sokak által várt KÖKI terminál. Nagyon kíváncsi voltam rá, és mivel bagszinak sem volt elfoglaltsága, így együtt mentünk el megnézni. Hát igazán kitettek magukért! Az új végállomás is nagyon jól néz ki, de maga a bevásárlóközpont nagyon szép, és hatalmas! Szerintem van akkora, mint a WestEnd, és anno az Allee-t hirdették, mint legszebb bevásárlóközpont. Tavaly meg is néztem, azt mondtam, hogy nem rossz, de a KÖKI terminál lazán túltesz rajta!

Először reggelizni mentünk el a Fornettibe. A Határ úton kaptam egy kupont tegnapelőtt, hogy ha 20 dkg péksüteményt veszel, akkor ajándék kávét, vagy kakaót kapunk. Én kakaót kértem, de mennyiségben egyáltalán nem erőltették meg magukat. -_-' 1 dl volt. Reggeli után elmentünk a Libribe. Én a könyvesboltokban mindig a mangákat keresem, meg egy pár könyv esetleg, ami érdekel. A mangákat még nem pakolták ki, pedig jó lett volna nyitási akció keretén belül egy pár menőség. Viszont amin meglepődtünk, hogy van japán nyelvkönyv! A Japan Foundation jóvoltából végre széles körben elérhető a japán nyelvtanulás! Tankönyv, munkafüzet, és egy CD van egybecsomagolva, (tehát nem tudtuk megnézni) és ez 6500 forint. Dekiru! a címe, és amikor megláttam, egyből azt gondoltam, hogy magamban, hogy ez kell! Itt az idő új szintre emelni a japán nyelvtanulást, mert bár megvan nekem a japán kapd elő! kiskönyv, de az önmagában alkalmatlan a nyelvtanulásra. Szerintem azt azért találták ki, hogy aki Japánban van, és meg se tud nyikkanni, annak ez segít. Úgyhogy van egy pár dolog, amit szeretnék beszerezni:

• A japán nyelvkönyv
• Zorán: Körtánc - Kóló CD
• Galla Miklós: Könnyű műhaj könyv
• L'art Pour L'art Társulat - A Besenyő Család kalandjai könyv

Zoránnak régóta rajongója vagyok, és egyszer belehallgattam a CD-be, és arra jutottam, hogy igen! Ismét egy igényes albumot készített! Egyelőre mp3 formátumban van meg az album, de amint anyagilag lehetőségem lesz rá, megveszem eredetiben is. Galla Miklós meg az abszurd humor egyik nagy ikonja. Amikor beleolvastam a könyvbe, többször kishíján hangosan felröhögtem a könyvesboltban. Képregény formájában vannak párbeszéden a könyvben, de például ilyen: "Hány óra van", "Nem tudom, nézz a falióra". És a falon van egy Ó betű. A Besenyő családot meg szerintem senkinek nem kell bemutatni. Az a könyv is nagyon jó lett. Az egyik jelenet az űrben játszódik, és például Margit ilyet szól be: "Anyukám azt tanította, hogy ne álljak szóba idegenekkel" vagy ami nagyon nagy volt, hogy az öreg magára önt valami vegyszert, és ezt mondja: "Szerencse, hogy nálam van az ideges savak szótára". És akkor az ember pókerarccal olvassa ezeket a könyveket. Én ezeket nagyon szeretném megvenni!

Ezután mentünk be a Tescóba vásárolni. Nagyon örülök, hogy a közelembe került egy Tesco, mert bár nagyon szeretem a Spart, de némely dolgok olcsóbbak a Tescóban (bár érdekes, az utóbbi időkben a Sparban is olcsóbb lett 1-2 élelmiszer), és a környéken nincs nagy Tesco, és nagyon jól néz ki, és nem olyan hatalmas nagy. Ami kell, az mind megvan. Itt is kerestem a Zorán CD-t, abban reménykedtem, hogy itt nyitási akció keretén belül olcsóbban megtalálom, de nem volt egy CD sem. Meg is kérdeztem az egyik eladót, hogy hol vannak a CD-k, ott mutatja a laptopokkal szemben, de ott csak írható CD-k voltak. -_-' Közösen sok mindent vásároltunk, az önkiszolgáló pénztárnál fizettünk, és mentünk tovább. Megnéztük az 576-ot (A Tescóval szemben van), utána leültünk az étkezőkhöz egy kicsit pihenni. De aztán mentünk is, nagyon szép. A metróban azt beszéltük, hogy ez most egy kicsit visszaveti az Europark forgalmát, de semmiképpen nem végleg, hiszen a Határ út is egy nagyon fontos közlekedési csomópont, sok busz és villamos találkozik itt.