Végül nem lesz negyeddöntő

Eddig tartott a japánok menetelése a VB-n, sajnos vesztettek a horvátok ellen. Nagyon nagy kár érte, mert az első félévben csodálatosan játszottak. Meg is szerezték a vezetést, de inspiráló volt látni a szervezett játékukat, amint támadásba lendültek a horvátok, egyből felállt a japán védelem. Nagyon jó volt az első félidő, kifejezetten izgalmasnak tartottam.

A második félidő is jól kezdődött, de amint beállították a horvátok az 1-1-es végeredményt, azonnal elült a meccs. Utána lényegében már csak egymásnak adogatták a labdát. Ami a horvátok részéről is érthetetlen, hiszen tudható, hogy a csoportmérkőzésen túl a döntetlen nem lehet végeredmény. És mivel a 2×15 perces hosszabbításban sem dőlt el az eredmény, így büntetőkre került a sor, ami Japán 3-1-re elvesztett.

Borzalmasan nagy kár érte, mert ahogy a spanyolok ellen játszottak a japánok, ahogy most az első félidőben játszottak, bőven megvolt a potenciál a negyeddöntőre. Ez egy elvesztett lehetőség, ezért vagyok még mindig csalódott. Sírtak is a japán játékosok és a szukrolók (pont, mint a sportanimékben), és sajnos van is miért. Persze, később jó eséllyel meglesz bennem az érzés, hogy azért hősiesen küzdöttek a németek és a spanyolok ellen, de ehhez még el kell telni némi időnek. De főleg a spanyolok elleni meccset magammal viszem, mint inspiráció, hogy kemény küzdelemmel az esélytelenebbnek is van esélye nyerni.

Japán jutott tovább a Foci VB-n

Hihetetlen, még mindig nem hiszem el, hogy a japánok megcsinálták a csodát, és 2-1-re megverték a spanyolokat, ezzel 1. helyen, 6 ponttal jutottak tovább. Konkrétan 1% esélyt adtam annak, hogy a japánok nyernek és továbbjutnak, esküszöm, nem gondoltam volna, hogy megcsinálják. De 1% ide vagy oda, tisztára úgy szurkoltam nekik, mintha reális esélyük lenne a győzelemre. A papírformát mutatta az első félidő. A spanyolok 1-0-ra vezettek, a japánok nagyon kevés ideig tudták birtokolni a labdát. Ennek ellenére is úgy voltam vele, hogy érdemes szurkolni a japánoknak. Ha másért nem, akkor azért, mert azért mégicsak őket szeretem, kitartok mellettük. Ha veszítenek is, akkor is jó volt reménykedni. Az egyébként mérhetetlenül szimpatikus volt a japán szurkolóktól, hogy még az 1-0-s álláskor is úgy buzdították a csapatukat, mintha még nem esett volna gól.

Aztán a második félidő legelején nem látszott kifejezett japán fölény, de amikor 1-1 lett az eredmény, akkor mintha valamit elvágtak volna az erőfölényben. A japánok kezdtek el annyira jól játszani, mintha ők lennének a VB nagy esélyesei. Meg is lett hamar a 2-1-es vezetés. onnantól sokkal szervezettebben játszottak a japánok. Látszott a spanyolokon, hogy teljesen váratlanul érte őket, hogy a japánok így megtáltosodtak, nem is tudtak a fölényükkel mit kezdeni. Az edző sem tudott utána jól lépni. A japánok végig kiválóan védték a spanyol támadásokat, a kapus is olyan lövéseket védett ki, ami egy olasz, holland vagy spanyol kapusnak is dicsőségére vált volna.

Én meg végig úgy izgultam, mert tudtam, hogy papírforma szerint sokkal jobbak a spanyolok, és annyira féltem attól, hogy csak egyet gondoljanak, csak egyet... És véget vetnek a japán játéknak. De szerencsére egyet se gondoltak, és végül Japán nyert. De még a holland kommentátor se hitte el, amit látott. Olyat mondott, hogy a két világbajnok csapat, a német és a spanyol verseng a 2. helyért. Meg hogy különleges nap a Labdarúgás történetében 2022. december 1. hogy Japán Spanyolországot legyőzve 1. helyen jutott tovább a csoportjában. Az egész japán szurkolótábor ünnepelt, még férfiak is úgy sírtak örömükben, mint szerintem gyerekkorukban utoljára. A japánok meg tényleg úgy örültek, mint egy sportanimében. Konkrétan ez is eszembe jutott: Sokáig idegesített, amikor sportanimékben a lehetetlent mutatják be, amikor az utolsó pillanatban fordít a csapat, végül hőseink nyernek. Lényegében ugyanezt csinálták meg a japánok élőben. Nagyon úgy néz ki, hogy jót tett a csapatnak, hogy a Blue Lock mangakája tervezte a mezüket, állítom, hogy manga aurája járta át a japán csapatot. Humbby baráttommal izgultuk végig a meccset, és teljesen kimerültünk az örömtől mind a ketten.

Meg is mutatta nekem az NOS Sport YouTube csatornájának összefoglalóját.

Bár a japánok második gólja tényleg furcsán festett, de valószínűleg olyan ez, mint a teniszben, hogy csak akkor van kint a labda, ha a teljes területével a vonalon túl van a labda. És azt gondolom, hogy ez volt a japánok nagy szerencséje, hogy a labda éppen, hogy bent volt. Ezért fogadták el. De az az öröm a végére még engem is megérintett. Csodálatos volt az egész meccs!

Konkrétan úgy vagyok ezzel a meccsel, hogy vetekszik a 2014-es Német-Brazil 7-1-es meccsel a 21. század meccséért, mert hát ilyet... Majdhogynem a focitörténelem csodájaként beszélnek erről a meccsről. És milyen érdekes, hogy a Costa Rica elleni meccsüket elvesztették a japánok, pont azt, ahol a leginkább esélyesek voltak, de amikor nem ők az esélyeket, akkor nyernek. Ráadásul mind a két meccsen 2-1-gyel. Hát vannak csodák. Élmény volt látni ezt a meccset.

Néhány mostanság olvasott könyv

Néhány napja befejeztem Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors című könyvét. És hát azt kell mondjam, hogy nagy szükségem volt erre a könyvre, de minden szempontból. Egyrészt szükségem volt egy innovatív pszichológiai könyvre. Egy olyanra, amit eddig nem olvastam, így az újdonság erejével is hat rám, nemcsak a belső tartalma miatt. Ettől a könyvtől ezt maximálisan megkaptam. Sokat tanultam tőleg és sokat segített abban, hogy jobban megértsem magam. Nem is tudom, hogy létezik-e magyar nyelven még egy olyan könyv, amelyik ennyire a transzgenerációs szemléletre fókuszál. Ha nem, akkor komoly hiányt tölt be ez a könyv, amiről azt gondolom, hogy minél több emberhez el kell jutnia, mert nagyon jó útmutatást ad a saját elakadásaink okának megértésére.

Egyedül annyi, hogy a címekből arra következtettem magamban, hogy ír még a szerző néhány otthon, magunkban is alkalmazható terápiát, ami segíthet, de ez elmaradt. Azt persze, nem vártam, hogy komplett gyógymódot ír le, mert arra azért a könyv terjedelme nem ad lehetőséget, másrészt mindenki problémája egyedi, ezért mindenkin másképp kell alkalmazni a különböző terápiákat, harmadrészt meg kiürülnének a rendelők, ha mindenkihez eljutna és akkor miből élnének a pszichológusok?

De önmagában az nagyon jó terápiás módszer volt olvasni a különböző példákat, történeteket, amivel Orvos-Tóth Noémi illusztrálta a mondandóját. Azokat a saját példámra vonatkoztatni, így is volt egy-két olyan dolog, amibe megrázó volt belegondolni. És attól, hogy befejeztem a könyvet, nem szakítottam meg vele a "kapcsolatot", mert most hangoskönyv formájában hallgatom. Maga a pszichológus előadásában hallgatható és így is nagyon jó, mert nagyon kellemes hangja van és hatásos az előadása.

Mindenesetre könyvekkel haladok tovább, mert most Almási Kitti: Ki vagy te? című könyvét olvasom tovább. Ezt elkezdtem olvasni akkor, amikor megvettem, de kb. a 100. oldalnál félbehagytam. Most jól jön, mert kiváló kiegészítése Orvos-Tóth Noémi könyvének. Almási Kitti munkásságát egyébként élénk érdeklődéssel követem, a YouTube-on is meg szoktam nézni az éppen aktuálisan kitett videóit. Őt azért szeretem és azért ajánlom jó szívvel, mert nagyon jó gondolatai vannak egy adott témával kapcsolatban. Főleg az tetszik, hogy nemcsak napjaink emberét foglalkoztató témákkal foglalkozni, hanem szokott hozzászólásokra is reagálni egy-egy videó keretében. Főleg kritikákra reagál, amiket szokott kapni, ezekre is nagyon jókat szokott mondani. Nagyon tetszik, hogy érzékelhetően teljes mértékig tiszteletben tartja és jogosnak gondolja a negatív észrevételeket és ezekre nagyon jó reakciókat ad.

Egyelőre ez az egyetlen könyv, ami megvan tőle, de tervezem a többit is beszerezni. Emellett a videói, Facebook postjai alapján tudom nagyjából megítélni, hogy ő melyik oldaláról érinti az emberi lélek dolgait. Ő nem megy vissza generációkig, hogy szemügyre vegye az emberi viselkedés rejtett okait, kifejezetten a mi életünkben, gyerekkorunkból keresi a baj forrását, illetve ha visszamegy a szülőkig, akkor csak addig, amíg mi megszülettünk. Tehát máshonnan szemléli a dolgokat, de nagyon innovatív és progresszív a mondanivalója, nagyon értékesnek tartom a munkásságát.

Aztán van itt két könyv, ami egyelőre úgy néz ki, hogy inkább csak kiegészítésnek lesz meg. Habár nem írok manapság a röplabdáról, de azért érdekel. Sokáig szemeztem a könyvvel, de azért csak most vettem meg, mert a Libriben az utolsó darabokat árusították ki 50% kedvezménnyel. Így tudtam annyiért megvenni, amennyiért nekem megéri. Sajnos a baj az, hogy még így is drága volt, ugyanis ahogy írva van a bal alsó sarokban: tanároknak, edzőknek, versenyzőknek ajánlott és nincs ott, hogy kezdőknek. És tényleg nem ajánlható kezdőknek, ugyanis a magyarázatok többségében nehezen érhetők és az is furcsa, hogy az ábrákat is piktogramokkal oldották meg és abból is elég nehezen vehető ki, hogy egyes gyakorlatokat pontosan hogyan is kell kivitelezni. Úgyhogy tényleg nem kezdőknek készült a könyv, ami azért baj, mert a röplabda annyira nem elterjedt sportág és hirtelen nem is tudok más kézikönyvet, ami segíthetne elsajátítani az alapokat.

Ezt meg arra az esetre, ha eljutnék egyszer Horvátországba. Mivel szeretek nyelveket tanulni ezért szívesen megtisztelném a horvátokat azzal, hogy az anyanyelvükön beszélek hozzájuk, ha majd ott fogok nyaralni. Egyébként valahányszor szláv nyelvet olvasok, mindig elgondolkodok azon, hogy lehet az, hogy a magyar az egyedüli olyan nyelv, amelyik egyik másik nyelvhez sem hasonlít. Úgy érzem, hogy sokkal jobb lenne, ha valamelyik szláv nyelv lenne az anyanyelvem, mert azzal már lenne belépőm a többi szláv nyelvhez és mivel annyira nem egyedi, ezért a többi nyelvet is könnyebb megtanulni. Mindenesetre nem ebből a kis könyvecskéből érdemes elkezdeni a horvát nyelv megtanulását, mivel ebben kész mondatok vannak mindenféle nyelvtani magyarázatok nélkül, ezért érdemes egy nyelvkönyvet keresni. De ez kiegészítésként, 275 forintért miért is ne?

Egy szélsőséges tenisz játékos

Továbbra is nézem az ausztrál open-t. Nagyon szeretem a játékok hangulatát, de az egyik játékos olyan stílusban játszik, ami engem nagyon kiakaszt. Az egyik görög származású ausztrál játékosról, Nick Kyrgios-ról van szó. Az, hogy a tehetsége megvan, az vitán felül áll, biztos, hogy nem véletlen az, hogy egy 19 éves fiatal játékos kétszer a legjobb 8 között játszik, ez utoljára Roger Federer-nek sikerült. De a közönséges jelleme, a láthatóan a sport iránti alázat teljes hiánya elég érvek voltak amellett, hogy ellene drukkoljak. Elég jók a megérzéseim egy ember jelleme kapcsán, ha meglátok valakit. És már amikor először megjelent, akkor elcsodálkoztam, hogy mit keres egy ilyen ember egy grand slam tornán? Amikor láttam, ahogy játszik, már valamennyire értettem, de a beszédek, arckifejezések, grimaszok sajnos igazolták, hogy most sem voltak alaptalanok a negatív megérzéseim. Bekiabál a vonalbírónak, amikor jogtalannak érezte az “OUT!” kiáltását, persze a challenge mindig ellene bizonyított, de még ekkor sem szállt magába. A bírónak is beszólt egyszer, és szinte minden egyes alkalommal, amikor hibázott, olyan arcot vágott, mintha soha nem magát, hanem mindig a körülményeket hibáztatná a téves ütéséért. A másik, ami rettenetesen zavart, a nézőközönség egy csoportja, olyanok voltak, mintha huligánok lennének. Egy teniszjáték nézőközönsége alapvetően nyugodtabb, mint mondjuk egy focimérkőzésé, és csak akkor van nagyobb ováció, amikor valaki hatalmas bravúrt játszik (szerencsére nem ritkák ezek), de ez a csoport az összes Kyrgios pont után hatalmasat ordítottak, és valamit manővereztek a nézőtéren. Rettenetesen zavaró volt. Olyanok voltak, mintha Kyrgios haverjai lennének, és közöttük oszt szét jegyeket, hogy jöjjenek őrjöngeni minden egyes nyert pontján. A negyedik fordulón láttam először, és ha őszinte akarok lenni, azért szurkoltam, hogy veszítsen. De nem rosszindulatból, hanem mert egyáltalán nem éreztem eléggé érettnek ahhoz, hogy továbbjusson, mert legyen akármennyire is tehetséges, egy ilyen játékosnak még sokat kell fejlődnie. Aztán továbbjutott. Ma volt az elődöntője. Ahogy elnéztem, valamennyire visszafogta magát, de volt egy eset, amit még a szakkommentátor sem hagyott szó nélkül. Egyszer szinte az égig felütötte a labdát, de ami érdekes, hogy úgy, hogy még a játéktéren belül landolt, és Andy Murray vissza tudta ütni, de erre Kyrgios a hálóhoz megy és Murray felé tartja az ütőt, hogy ne tudja visszaütni a labdát. Ellenfele is beszólt neki, és tényleg sportszerűtlen és tisztességtelen lépés volt. Itt volt az a gondolatom, hogy ez a játékos érzelmileg infantilis.

Én azt gondolom, hogy nem lehet ezeket a dolgokat arra fogni, hogy 19 éves, majd kinövi, hiszen a sport alapvetően alázatra, tiszteletre nevel, és vélhetőleg aki ilyen fiatalon ilyen magasra jut, az jó eséllyel még 6-7 éves sem volt, amikor elkezdett teniszezni, és aki élsportoló akar lenni, az egy idő után sokat edz, és hamar megtanulja egy idő után, hogy mit jelent az, hogy kitartás, és azok, miket korábban írtam. Ehhez képest Kyrgios hiába játszik professzionálisan, olyan közönséges a jelleme, mintha 16-17 évesen tévedésből fogott volna teniszütőt, és rájött, hogy de jól megy a játék. Elképzelhető, hogy sokra fogja vinni, lehet, hogy majd ő is világelső lesz, de sokkal inkább a jellemfejlődésére leszek kíváncsi. Hátha örülni fogok majd egyszer a döntőbéli győzelmének.

Negyedszer

Na, lehet holtig tanulni németül. Csak az utolsó fél órába kapcsolódtam be, csak imádkoztam magamban, hogy ne menjen el tizenegyesig a meccs. De továbbra sem vagyok focirajongó, csak jó érzés betudni, hogy a németek nagyon odatették magukat.

Fogadalom

Nincs nagyon lehetőségem TV-t nézni, csak most olvasom a neten, hogy 7-1-re verték el a németek a brazilokat! O_O Nem akartam hinni a szememnek. És ezzel döntősök lettek... Lehet, hogy nem nagy kunszt ezután, hogy de mégis ünnepélyesen megfogadom, hogy a németek lesznek a világbajnokok, én addig fogok németül tanulni, amíg meg nem lesz a felsőfokú nyelvvizsga. De nem ám a 60%-os küszöb a cél, hanem legalább 90%!

Ha otthon lennék, tudnék is méltó módon szurkolni, ugyanis kapom a (magyar) Lidl-től a hírlevelet, és láttam, hogy Foci VB-s cuccok 50% kedvezménnyel vannak, és láttam, hogy a pólók között van "Deutschland" is fekete, piros, sárga motívumokkal. Oly kedves látvány volt szívemnek, és 900 forintért egyáltalán nem sok. Megkértem anyámat, hogy ha talál, akkor vegye meg nekem. És talált. Arra nem kérem meg, hogy postázza ki nekem, mert nagyon drága a posta, de így is jó a tudat, hogy megvan.

Hajrá Németország! A német pedig esélyes a világ legszebb nyelve versenyén a magyar és a japán mellett.

Japán és a világbajnokság

Különösebben nem érdekel a foci, csak az EB-t és a VB-t nézem, de azt nagy lelkesedéssel. Legalább ilyenkor látni igazi focit. Olykor igencsak elrettentő, hogy hányszor kell a bírónak a sípjába fújnia egy-egy komolyabb szabálytalanság okán.

De hogy az ázsiai mentalitás mennyire más, az a fociban is megmutatkozik. A japánok játékstílusa sokban különbözik a többiekétől. Fegyelmezettek, tisztelettudóak, komoly szabálytalanságot nem fújt le a japánoknak a bíró. Egyszerűen másképp élik a labdarúgás iránti szeretetüket.

Ehhez képest az európai, és a többi foci sokkal agresszívabb, és mégis ők kerülnek ki győztesen. Úgy tűnik, hogy szükség van egyfajta agresszív harci szellemre, mert így lehet csak nyerni? Én komolyan nem értek a focihoz, csak ezt látom.

De érdemes megnézni a Tsubasa Kapitány című animét, sok mindenre rávilágít foci terén, hogy a japánok, hogy élik meg a dolgokat.