A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pokémon GO. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pokémon GO. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. július 16., vasárnap

2023. nyári MondoCon

Két év után visszatértem a MondoConra, de most nem látogatóként, hanem segítőként. 2 éve döntöttem úgy, hogy nem megyek többet MondoConra, mert annyira nincs már (nekem) semmi újdonság az egész rendezvényben, hogy egyáltalán nem éri meg nekem kijönni. Főleg, amikor felemelték 8000 forintra a jegyárat, akkor döntöttem végleg úgy, hogy ide többet biztos, hogy nem jövök. Erre csak ráerősített a tavaly nyári balhé, amikor (már nem is tudom, hogy hol) nem engedték be az embereket, mert nem fértek be, kint meg tombolt a vihar… A jegyeket persze már eladták, hát még annak lehetett fájdalmas, akik messziről utaztak a fővárosba… Akkor sokan szidták az egész rendezvényt, készültek meme-ek, de nem ért meglepetésként, amikor megtudtam, hogy ősszel ugyanolyan sokan voltak, mintha mi sem történt volna. Ahány embert megkérdeztem, hogy miért mentek a balhé ellenére is, mindenki azt válaszolta, hogy mert nincs más… Miért problémás a monopol helyzet… Örömteli lenne, ha a FantasyExpo végre méltó vetélytárs lenne.

És hogy én miért voltam ott mégis? Egyrészt ingyen ott lehettem, és így miért is ne? Másrészt holland szakon tanultuk egyetemen, hogy Hollandia többek között annak köszönhetően lett Európa egyik legfeljettebb országa, hogy a sikeres üzlet érdekében készek voltak akár az ördöggel is lepaktálni. A lényeg röviden az, hogy egy ideje komolyabban dolgozok azon, hogy fejlesszem az írási készségemet, illetve egyfajta brandet szeretnék felépíteni. Ha majd összeáll egy komolyabb koncepció és kellőképp felkészültnek érzem magam, akkor komolyan fogom hirdetni magam. Most ennek a “stúdiómunkálatai” folynak. És ha rendben lesz, akkor lassan és fokozatosan fogom magam egyre jobban hirdetni. Akár a MondoConon is. Első körben a Linktree profilomat pofoztam helyre.

De most első körben segítő vagyok és azon dolgozok, hogy méltó legyek arra, hogy a továbbiakban is segítő legyek. Máskülönben azt kell mondjam, hogy nagyon jó újra itt lenni. Önmagában a “MondoCon” hangulatért ugyan tényleg nem éri meg eljárni, de így, hogy segítő vagyok, teljesen új értelmet nyert az egész. Mivel nem vagyok Pesten, ezért bagszinál aludtam ezen a hétvégén. Péntek délután utaztam. Az út meglehetősen göröngyös volt, mert Kétpónál történt valami baleset, ami miatt hetek óta vonatpótló autóbusz jár Mezőtúr és Szolnok között. De most még jobban meg lett variálva, mert a busz csak Törökszentmiklósig ment, onnan külön vonat Szolnokra és ott is át kellett szállni. Úgyhogy 1 órával tovább tartott az út Békéscsaba és Budapest között.

De rendben megérkeztem. Este sokat beszélgettünk nála mindenféle témáról, de hiába feküdtünk le időben, nagyon nehezen tudtam elaludni. Az este, amit rendeltünk pizzát önmagában finom volt, de ha jelen van nálam az evési zavar bármilyen formája, akkor az, hogy néhány kajából (pl.: pizza, lasagne, bolognai spagetti) egyszerűen nem bírom megállni, hogy ne egyem addig, amíg el nem fogy. Ez bosszulta most meg magát. És mire rendbejöttem, épp csak 1-2 órát tudtam aludni, úgyhogy rettenetesen fáradt voltam szombaton.

De konkrétan mélypontom ritkán volt, ahhoz képest jól bírtam a szombati napot. 6.30 körül indultunk, én tettem egy kerülőt a SPAR felé, hogy bevásároljak magamnak. Itt kellett egy kicsit várni, mert csak 7-kor nyitott, de utána indultam a Hungexpo felé. Hogy rövidebb legyen az út, a villamossíneken mentem, mint a régi szép időkben. És mint a régi szép időkben, most is a frász jött rám, amikor valami hangzavart hallottam, csak nehogy pont akkor jöjjön a villamos. De alapvetően azért biztonságos szombaton és vasárnap arra járni, mert alig jár arra villamos. De miket is beszélek… SENKI NE JÁRKÁLJON ARRA!! De olyan sokat nem kell itt sétálni. A II-es kapunál mentek be a szervezők, segítők. A mi asztalunk a D csarnokban volt. Elég nagy volt a szabad tér körülöttünk, mert ez az asztal teljesen egymagában állt. Kipakoltunk mindent, nagyjából rendben is volt minden, csak elektromosságot kaptunk nehezen. A pultunk meglehetősen mutatós lett.

Azért is jó itt lenni szervezőként, mert reggel még teljesen biankóban lehet szétnézni a vásárok között. Még ők is pakolnak ki, de 9 óra fele már vannak annyira kipakolva, hogy érdemben szét lehet nézni. Sokan hoztak mindenféle menőséget, de Haikyuu!! még mindig nagyon kevés van! Egy pár fanmade, “magam olcsóbban is megcsinálom” cucc, de semmi olyan nem volt, amit minden további nélkül megvennék. Illetve volt Nintendo stand is. Jó hatalmas volt, viszont posztert már egyáltalán nem osztanak. Pedig ez volt az egyik reménységem, hogy milyen menő lenne mondjuk egy The Legend of Zelda: Tears of the Kingdom poszter a falamra, de úgy tűnik, hogy az is legfeljebb csak akkor lesz, ha magam csináltatom. A legújabb katalógusból mondjuk hoztam magammal egyet.

9.30 körül jöttek az első emberek. Lassan jöttek az emberek, ráadásul ahhoz képest, hogy tömegnyomorról beszélnek, egész jól lehetett közlekedni. Nálunk néhány üresjárattól eltekintve egész sokan voltak. Párszor kisebb sor is volt a pult körül.

Alapvetően más lett volna bagszi mellett, csak az a lány, aki szintén Pokémon GO-zik, megbetegedett és én ugrottam be a helyére. Természetesen annyi Pokémonos ismeretem azért van, hogy korán beletanuljak abba, hogy mit is kell mondani. Ennyiben mindenképp tudtam segíteni, amivel haladt a sor. Osztogattam a matricákat, illetve promo kódot is kapott mindenki, aki mutatta, hogy játszik a játékkal. Bagszi osztotta a Nintendo Switch-ről a mobilos játékba az érmetáskát, amivel Gimmighoul fejlődni tud. Ez a neheze, amihez ő mindenképp kellett. A nap végén volt olyan, hogy bagszi elment sétálni és pont akkor jött egy srác, aki szintén akarta magának a Coin Bag-et. Megpróbáltam úgy megcsinálni, ahogy figyeltem, hogy csinálja bagszi, de elakadtunk, ráadásul az összeköttetés se ment. Úgyhogy maradtunk annyiban, hogy később visszajön, amikor bagszi is itt lesz.

Összességében ennyiből állt egy nap. Nagyon jó volt, mert ahogy írtam korábban, rendezvény hangulata kiállítóként is jelen van, ráadásul tényleg új értelmet nyer a rendezvény. Meg ha összejön az, hogy magamat is tudom reklámozni, akkor aztán végképp. 18 órakor indultunk. Ekkor már ténylegesen nagyon fáradtak voltunk. Hazamentünk, vacsoráztunk, illetve elkezdtük nézni Netflixen a Nimonát, mert bagszi szerint nagyon jó, de nem bírtuk nézni, mert annyira fáradtak voltunk. Inkább bagszi is bevonult a szobájába, nekem se kellett sok, elaludjak. De elmentettem a Netflixes profilomba a filmet, otthon megnézem majd.

A vasárnap már sokkal jobban telt. 8 órát aludtam, így sokkal éberebb voltam. Kicsit később is indultunk el, 7.30 körül. Én ma is tettem egy külön utat a SPAR felé bevásárolni, de szinte egyszerre jutottunk be, mert a bejáratot nem sokkal azelőtt nyitották ki, ahogy én odaértem. Kipakoltunk és utána végülis telt az idő, mert kihoztuk a laptopot is, azzal meg a Nintendo Switch-csel elfoglaltuk magunkat. Én játszottam az újonnan közzétett pályákon a Mario Kart 8 Deluxe-ban. Állítom, hogy az egyik legötletesebb új pálya, melynek helyszíne egy fürdőszoba, most jelent meg. A fürdőszoba teljesen valósághű, mi teljesen aprók vagyunk, ugyanis beférünk a lefolyóba, ott is járunk együtt. Az egyedüli furcsaság a kazettás magnó és a sok kazetta. Ez adott egy retro feelinget a fürdőszobának, de én valahogy soha nem éreztem a fürdés közbeni zenehallgatás lényegét. Mindenesetre a Mario Kart 8 Deluxe legjobb pályája jelent most meg.

Vasárnap lévén kisebb volt a forgalom, de jöttek az emberek, nagy üresjárat nem volt. Igazából öröm látni számomra, hogy szeretik az emberek a Pokémon GO-t, még én is annyira elkaptam az egész játék hangulatát, hogy elkezdtem játszani. Megnéztem a Pokémon.com-on, hogy az ottani profilom rendben össze van-e kapcsolva a Pokémon GO-s profillal. Illetve ha jól emlékszem, a Meta Game-nél dolgozott az a srác, aki csak úgy odajött hozzánk és adott egy 6 kártyából álló TCG boostert. Azóta nem bővült a TCG-gyűjteményem, amióta hazajöttem Hollandiából, úgyhogy örültem neki. Számomra az egyik legnagyobb meglepetés az volt, amikor az egyik srác kb. 15 év után felismert… Én egyáltalán nem, de ő mondta a teljes nevemet és hogy a Holdfényből emlékszik rám, amikor oda jártunk a Krisivel meg a Ricsivel Pokémon TCG-zni. Ennyire nem változik az arcom? O_O

Az idő egyébként csodálatos volt. A szombati 33-35°C szép volt, igazán nem lehet panasz a csodálatos, felhőtlen égboltra, de vasárnap 38°C volt! Erről van szó! Amikor kimentem a szabadba, az az érzés, amikor szinte megéget a nap! Nincs ennél szebb, higgyétek el! Drága holland barátom, Humbby meg mondta, hogy nála, Hollandiában 19°C van. Én úgy sajnáltam őt, biztos voltam abban, hogy ő is legalább a dupláját akarja! Egyébként, olyan jókat mosolygok magamban, amikor mindenki szenved körülöttem a forróságtól, izzadnak, mint a lovak, én meg szinte teljesen szárazon ünneplem a hőséget. De tényleg: Sokkal kisebb mértékben izzadok nyáron. Valami van, de nekem az bőven csupán a velejárója a nyárnak, egyébként annyira tudom élvezni a hőséget, hogy az valami hihetetlen. Én télen szoktam szenvedni, amikor 10°C alá megy a hőmérséklet, nekem akkor van végem. Meg a késői napkelte, korai napnyugta sem az én esetem. De most nyár van és igyekszem a lehető legnagyobb mértékben kiélvezni, amíg tart.

Ma 16 óráig maradtam. A Pillangó utcára sétáltam el, onnan metróval a Keleti pályaudvarra. Majdnem elértem a 16.10-es vonatot, mert 40 perc késéssel indult, de pont az orrom előtt indult el. Utána viszont a 17.10-es pontosan indult, úgyhogy az a baleset, amire hivatkoztak az előző vonat esetében, valószínűleg nem volt komoly. Mindesetre szerencsés voltam, mert a mai nap volt az első, amikor újra teljes vonalon jár a vonat. Így a visszaút már sima volt.

Nagyon jó volt, nagyon jól éreztem magam. Igyekeztem mindent megtenni, remélem bagszi volt velem annyira elégedett, hogy a jövőben is meghívjon. Képgaléria a MondoConról elérhető itt.

2018. december 13., csütörtök

Super Mario Smash Bros. Ultimate verseny

A múlt pénteki Super Smash Bros. Ultimate megjelenése alkalmából versenyt szervezett a MAVIK (Magyar Virtuális Küzdőcsport Egyesület) az InGame-ben 8-án, szombaton. Elmentem rá, és jelentkeztem is. Körülbelül 25-30 fő jelentkezett, volt néhány ismerős is, bagszi, Krisi, Krisse (majdnem névrokonok, pedig nem is ismerik egymást), Nari meg... Több se jut eszembe. Elnézést. ^^' De mindegy is, térjünk a versenyre.

Időben odaértem, jelentkeztem. Mondjuk nehéz is volt elkésni, mert fél órával kitolták a kezdést. Ha jól emlékszem azért, mert két Nintendo Switch-en lehetett Smashelni, és az egyiken nem volt megnyitva minden karakter, és ezzel bűvészkedtek. De szinte szó szerint, ugyanis azt csinálták, hogy váltogatták a nyelveket, mert ezáltal hamarabb nyíltak meg a karakterek. Az a lényege, hogy van a játékban egy időzár, melynek köszönhetően 10 perc aktív játék után nyílik meg egy új karakter. De rájöttek arra, hogy ha újraindítjuk a játékot vagy nyelvet váltunk, akkor nincs ez az időzár, és sokkal gyorsabban meg lehet nyitni az új karaktereket. A MAVIK-osok is azt csinálták, hogy váltogatták a nyelveket angol és japán között, így tudtak gyorsan karaktereket szerezni. Úgy tudom, hogy ezt azóta kijavította a Nintendo, így ez a lehetőség már nem él. Emlékeim szerint a verseny indításáig nem sikerült mindenkit megnyitni, de elkezdték, mert a 16.30-as kezdést nem akarták már tovább tolni. Egyenes kieséses meccs volt, kettőt kellett megnyerni.

Az első fordulóban voltam, amiből ki is estem. Először Young Linkkel majd Toon Linkkel voltam. Ellenfelem igencsak erős volt... Olyannyira, hogy konkrétan az egész versenyt ő nyerte meg... Vajon mennyi esélyem volt? Azért itt-ott volt egy-két jó megmozdulásom, de alapvetően neki állt a zászló. Ennek ellenére igyekeztem úgy versenyezni, hogy egy pillanatra se higgyem el, hogy megnyerhetem, de az utolsó pillanatig harcoltam. Elhinni azért nem érdemes, mert teljesen izgalomba esek attól, hogy megnyerhetem, ami egyrészt eltereli a figyelmet, másrészt meg óriási csalódás lesz, ha nem én nyerem meg. Így meg tisztában voltam az erőviszonyokkal, de harcoltam úgy, ahogy tőlem tellett, és végül nyugalommal vettem tudomásul, hogy nem sikerült. Jó meccs volt egyébként.

És hogy tetszett a játék? Háát... Én szkeptikusabb vagyok, mert nem olyan jellegű újítást kapunk, mint akárcsak a Super Mario Galaxy és a Super Mario Galaxy 2 között. Ugyanakkor meg az is elgondolkodtat, hogy egy Mario játékot ezernyi módon lehet fejleszteni, nincs annyira fix koncepciója, mint a Super Smash Bros. szériának. De mégis olyan érzésem van, mintha egy felturbózott Super Smash Bros. for Wii U-val játszottam volna. Nincsenek benne olyan jellegű újítások, mint például a Super Smash Bros. Brawl-ban, ahol jelen volt a Subspace Emissary, vele több 10 órás egyjátékos mókával, ami maga volt a megváltás annak idején. Soha nem felejtem el, mennyire imádtam. A Switch-es Smash Bros.-ban inkább a grafikát és az effekteket fejlesztették nagyon. Hihetetlenül szép lett, a karakterek is sokkal élethűbben, valóságosabbnak néznek ki. Konkrétan olyan érzésem volt, hogyha megjelennének a mi világunkban, pontosan így néznének ki. Ami szembetűnő még, hogy az animációkat fejlesztették. Sokkal dinamikusabb lett, erősebbnek mutatják a támadásokat, és azt is, ahogy a karakter kirepül. Többször meg is voltam tévesztve, mert az ellenfelem akkora lendülettel repült, hogy a Wii U-s Smash Bros.-ban azzal konkrétan kirepült volna a pályáról, itt meg döbbenten látom, hogy visszatér. És olyan érzésem volt, mintha a Nintendo is tudná, hogy tartalmilag már nemigen lehet hova fejleszteni a játékot. Most már látom, hogy nem véletlen, hogy a bemutató videókat, előzeteseket is arra hegyezték ki, hogy mindenki visszatér, és minden egyes pálya elérhető lesz. Mert ők is tudják, hogy majdnem elérték már a csúcsot, ezt már csak azzal lehet megfejelni, hogy minden és mindenki egy az egyben jelen van. Nem is tudom, hogy ha lesz következő Smash Bros. majd a jövőben, azt mivel lehetne még tartalmilag fejleszteni. És ez a dinamikus mozgás és animációval is mintha a párbajokat akarnák még hatásosabbá tenni. Tehát én ezért nem vagyok annyira elragadtatva az új Smash Bros.-tól. De ezt annak fényében mondom, amit láttam, elképzelhető, hogy ha lehetőséget kapok arra, hogy jobban átnézzem a lehetőségeket a játékban, akkor megváltozna a véleményem.

A versenyem után nagyon nem történt semmi. Figyeltem a többieket, igyekeztem trükköket ellesni, amit hasznosíthatok a játékomban is. Bagszi kapott V-ADi-tól egy olyan Piranha Plant plüsst, amit kézre lehet húzni, és a fejét mozgatva lehet imitálni a beszédet, mint a bábfilmekben. Ezzel szórakoztatott minket. Mutatott is egy videót ezekről a virágplüssökről, ugyanis csináltak egy olyan felvételt, ahol a Queen-től a Bohemian Rhapsody-t éneklik ezek a virágok.

Aktuális is most a film miatt, de a videó természetesen ettől függetlenül eszméletlen jó lett. Amúgy aki videojátékos, és volt már Angliában, az felfedezheti, hogy a GAME-ben készült ez a felvétel, ott vannak ilyen díszletek. Szóval ezzel a virággal nevettetett minket.

A verseny végeztével átadták a díjakat. Külön gratula Krisinek a 2. helyért. Mint mindig, most is a legjobb formáját hozta. A díjátadó után mentünk. Bagszival, Krisse-vel, és még ketten bementünk a Burger Kingbe enni egyet, aztán mentünk haza.

Vasárnap elvileg Splatoon 2 verseny lett volna, de mivel csak egy csapat nevezett, ezért az elmaradt. Eléggé későn volt meghirdetve, és nagyon nem is tudtak róla az emberek... én sem. Konkrétan csak a Smash Bros. bajnokságon értesültem arról, hogy ilyen verseny is lesz. Mivel ez elmaradt, de hogy mégis legyen valami, ezért bagszi Nintendo találkozót hirdetett meg. Csak én és bagszi jöttünk el oda. Illetve csak azért voltak még emberek, mert bagszi lehetőséget adott arra, hogy a Pokémon GO és a Pokémon: Let's Go Pikachu and Let's Go Eevee játékok között lehet Pokémonokat cserélni. Erre jöttek el néhányan, és a mobiljukba kaptak Pokémonokat, amit bagszi osztogatott. Amikor üresjárat volt, akkor Smash Bros.-oztunk Switchen, segítettem neki megszerezni karaktereket. Annál az asztalnál voltunk, amely fölött az árlista van (a bejárati ajtóval szembeni), és az hatalmas robajjal leesett, amíg ott voltunk. Figyeltem én azt, hogy ferdén áll ott, és gondoltam is, hogy nem látványossági elemként, mert akkor az írás rajta is ferde lett volna (tehát ferdén egyenes), de nem foglalkoztam vele. Mivel egyikünk sem ült közvetlen alatta, ezért az ijedtségen kívül senkinek nem esett semmi baja, a táblát meg eltették. Nagyjából 17.40-is maradtunk, aztán mentünk haza.

Még sok ilyen közösségi eseményt.

2018. április 10., kedd

(Elő)Születésnapi ajándék

Igyekeztem úgy írni a címet, hogy érzékeltessem, hogy ez nem olyan, hogy ezt megvettem másfél héttel a születésnapom előtt, és aznap lesz majd más, hanem ez az ajándék. Már akkor megfogadtam magamban, amikor láttam, hogy a Pokémon Gold / Silver és később a Crystal játékokat dobozos formában is kiadják, akkor így fogom megvenni. A Gold meg is lett, a másik kettőt is be fogom szerezni. Az Allee-ban levő Videojátékbolt.hu boltban ("oldalon"-t írtam először, megtévesztő, hogy egy üzletnek egy weboldal a neve) vettem meg. Itt találkoztam ug-val, hogy visszaadja a Nintendo GameCube-ot. El akartam hívni magammal, de pár perc beszélgetés után ment is, mert a Twitches Streamjéhez még elő kellett készülnie, így egyedül mentem. Érdekes volt, hogy a BestByte-on belül van a konzolbolt. Szép kínálatuk volt Nintendo játékokból, ami meglepett a Super Nintendo konzol formájú füzet. Még ha licenszelt termék is, akkor is számítottam, hogy drága lehet. Nem is okoztak csalódást, 1.990 forint volt. Így maradtam csak a Pokémonnál. Örültem neki, még akkor is, ha tudtam, hogy csak a letöltőkód kis papírja van a dobozában. Ez a doboz eredeti Nintendo, így ugyanúgy beleillik a gyűjteménybe, mint bármelyik másik Nintendo szerzemény.

A játékkal még nem játszottam sokat, épp csak ránéztem. Cyndaquilt választottam ki kezdőpokémonnak. Megvan a tervem, hogy a Goldban Cyndaquil lesz a kezdőpokémon, a Silverben Chikorita, a Crystalban pedig Totodile. Szín alapján hoztam meg ezt a döntést. Ha jól emlékszem a dobozokra, a Silver olyan zöldes-kékes-szürkés (meg nem tudom mondani, milyen színű, ha nem akarom az ezüstnek mondani), a Gold sárgás, míg a Crystal inkább kék színű, így annál volt egyértelmű, hogy az lesz a 2. generáció vízijátéka, a Gold meg inkább a pirosra hajaz, így az lesz a tűz, a Silverbe pedig talán bele lehet erőltetni egy kis zöldet (nem kell színvaknak kikiáltani, tudom, hogy nincs benne, csak indokot keresek, hogy miért lehetne az a füves játék), így az lesz a Fűpokémonos játék. A Golddal még nem játszottam sokat, mert most másra fókuszálok. Elkezdtem, ismerkedtem vele, nagyon tetszik, de egyelőre 20 perces mentés van benne. Lesz az 20 óra, de akár a többszöröse is.

2016. július 30., szombat

Pokémon láz – Kicsit másképp

Amíg mindenki Pokémon GO alkalmazást használva járkál az utcán (bár ilyet nem láttam Békéscsabán), addig nálam a Pokémon Red megy. A mobilos alkalmazás sikerét meglovagolva a Nintendo leárazta Nintendo 3DS-en a három Pokémon klasszikust, a Redet, Blue-t és a Yellow-t. A Blue már megvan, a Redet és a Yellow-t viszont most vettem meg. A Yellow-ba belenéztem, először a Redet akarom végigjátszani.

Még régen megfogadtam magamban, hogy mindig az lesz a kezdőpokémonom, amilyen színű az adott játék. Ezt még viszonylag meg lehet oldani a második generációnál, a harmadiknál adott a dolog, a negyediktől lesznek majd gondok. Ezt majd akkor kigondolom, most az első generáció megy nálam. Ki akarom ismerni a játékot. A fentebbi logikának megfelelően a Blue-ban Squirtle volt a kezdőpokémonom, most a Redben Charmandert választottam társamnak. 9 óra játék után rendelkezem némi tapasztalattal, most is az világlott meg, hogy miért a vízi pokémonokat szeretem. Squirtle-lel könnyű volt elkezdeni a játékot, mert az első teremvezetőnek Brocknak sziklapokémonjai vannak, az ellen pedig a vízi Pokémonok erősek (super effective), a tűz pokémonok esetében meg pont az ellenkezője az igaz, Charmander kifejezetten gyenge ellene, és az sem lendített a helyzetemen, hogy a Viridian Forest-ben Caterpie-t, Weedle-t (ő a gyakori a Redben, Caterpie-t nehezebb volt találni), Pikachut is fogtam, illetve előtte Pidgey-t és Rattatát. Mindnyájan gyengék voltak Geodude és Onix ellen. Csak akkor volt egy kis esélyem, ha mindegyiket felfejlesztettem legalább a 10. szintre, de akkor is meg kellett választani a sorrendet, hogy melyiket mikor küldjem harcba. Pikachu és Charmander erősebbek voltak, ezért őket hagytam a végére, a többiek meg szinte ahogy jöttek... Igazából most sem tudom, hogy tudtam legyőzni, de nagy nehezen sikerült. Azért belevisz a mélyébe a játék már az első teremvezetővel, meg kell hagyni. Ez alapvetően jó dolog, hiszen így nem rohanunk végig a játékon, hanem fejlesztjük a Pokémonjainkat, és megismerjük a játékot jobban, mielőtt jönnek a nehezebb teremvezetők.

Amiből a második sem volt könnyű, lévén, hogy Misty a vízi pokémonokra szakosodott. És hát ugye az ekkorra már Charmeleonná fejlődött tűzpokémonom... Ha valaki nem érti, legyen elég annyi, hogy vízzel oltjuk el a tüzet. Misty-nek két Pokémonja van: Staryu és Starmie. Staryu még hagyján, de Starmie a Bubblebeam támadásával... elemeire aprította a Pokémonjaimat. Nála is sokat kellett edzeni a Pokémonjaimat, de elérve mindegyikkel legalább a 15. szintet, voltak esélyeim. Azóta voltam a Szent Anna hajón, most a Vermilion City-ben levő teremvezető következik, aztán lesz majd némi vándorlás, mire eszembe jut, hogy jutok el Lavender Town-ba, mert arra emlékszem, hogy szép nagy kerülőt kellett hozzá tenni. Mindenestre jelenleg az alábbi Pokémonok alkotják a hatost nálam:

  • Spearow L20
  • Pikachu L23
  • Raticate L22
  • Beedrill L22
  • Charmeleon L24
  • Butterfree L22

Illetve valószínűleg le fogom cserélni Spearow-t Diglettre, aki 17-es szintű, mert a harmadik teremvezetőnek elektromos Pokémonjai vannak, akik erősek a repülő (és a vízi) Pokémonokkal szemben, viszont a föld Pokémonokkal szemben gyengék (mert leföldelik az elektromos támadásokat), így Diglett ha gyengébb is, de nagyobb esélyeim vannak vele.

Mestere leszek az első generációs Pokémonoknak, és ha mindegyiknél végigjátszom mindegyik változatot, akkor bizony szakértőnek vallhatom magam. Ami a Pokémon GO-t illeti, Nem ragad meg, nem töltöttem le magamnak, és semmi nem késztet arra, hogy ezt megtegyem. De arra nagyon jó, hogy inspiráljon arra, hogy végigvigyem az összes eddigi Pokémon játékot. Aztán meglátom, hogy meddig jutok majd.