A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Cowboy Bebop. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Cowboy Bebop. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. augusztus 28., szerda

AV-kábel PlayStationhöz

Tegnap vettem AV-kábelt PlayStationhöz, mert ahhoz a PS-hez amit Cegléden vettem, arról az lemaradt. A Game City-ben vettem meg. Természetesen alapvető követemény volt, hogy gyári legyen, és mivel ezen követelménynek eleget tesz, ezért jöhet. Egyébként hatalmas üzlete van a Game City-nek, könyvtári elrendezésben állnak egymás mellett a játékok. A dolog egyedüli szépséghibája az, hogy elég sok játékból van 20-25 eladó példány, és válaszd ki a legkevésbé rossz állapotút... Az árak megítélésem szerint nem rosszak, de aki innen vásárolna, annak javaslom, hogy aki teheti, az üzletben vegye meg, hogy meggőződhessen arról, hogy jó állapotú konzolt, kiegészítőt, játékot vesz.

Így már mindkét PlayStationt teljes körűen tudom használni. Vissza is kötöttem a PS2-t a TV-hez. DVD-lejátszóként használom most.
Két régen nézett animét újrázok most, a Kaleido Star-t és a Tokyo Mew Mew-t. Mind a kettő első animés élményeim közé tartozik 2006 nyarából. Érdekes újra nézni őket, lehet, hogy írok majd blogpostot arról, milyen most régi animéket magyar szinkronnal újra nézni.

De most, mivel a PS2-t újra tudom használni, úgy döntöttem, hogy leporolom az anime DVD-imet, és szépen sorban újra nézem őket. Elsőként a Cowboy Bebop-ra esett a választásom. Kíváncsi leszek, hogy fog most tetszeni. Régen ugyanis nem nagyon szerettem, mert egyrészt maga műfaj sem az enyém, másrészt kifejezetten az a 2010 előtti sznob magyar animés közösség szerette ezt az animét, amelyik fröcsögő nyállal szidta a Narutardokat, és a fangörlöket. Legalábbis velük voltam kapcsolatban annak idején kapcsolatban. Egyik oldal se jó, higgyétek el.

De most, az első rész megnézése után is az a benyomásom, hogy kifejezetten a sznob animések számára készült a Cowboy Bebop. Olyan szinten mérnöki pontossággal van minden olyan elem jelen, ami tökéletessé tehet egy művet, mintha egy receptkönyv leírását követték volna tűpontossággal. Emiatt meg elveszíti azt a spontaneitását, ami egy természetes sodrást adna egy kulturális műnek. Ezért nem tudom élvezni az animét.

Mellesleg nem tudom, hogy Elon Musk látta-e a Cowboy Bebop-ot, de biztos vagyok benne, hogy komálná. Hiszen, ha záros határidőn belül kolonizálni akarja a Marsot, hát ebben az animében 2071-re az egész Naprendszert benépesítette az emberiség.

Most maradjunk annyiban, hogy a nosztalgia mellett azért is örülök, hogy újra láthatom ezt az animét, hogy újra tudom használni a PlayStation 2-t. De hátha később olyan erényeit is felfedezem a Cowboy Bebop-nak, amivel jobban magamévá tudom tenni ezt az animét.

2022. november 27., vasárnap

Leiden - Japán múzeum

Ahogy ígértem korábban, ha visszamegyek Leidenbe, biztos, hogy betérek a Japán múzeumba, ez tegnap meg is történt. Lehetőség nyílt rá, Tukeinonnal beszéltünk meg találkozót. Ő is kíváncsi volt a kiállításra, úgyhogy megbeszéltünk egy alkalmat. Wabi Sabi kiállítás van 2023. januárjáig. Ez egy fotókiállítás, mely a tökéletlenségben megbúvó szépségre hívja fel a figyelmet. És micsoda kiállítás volt!

6.30-kor ébredtem fel, annak ellenére, hogy csak kb. 5 órát aludtam, egyáltalán nem voltam fáradt. Sőt, ugyanazt a lelkesedést éreztem, amikor 10-15 éve korán keltem azért, hogy Békéscsabáról elmenjek vonattal Budapestre AnimeConra vagy Nintendo találkozóra. Készülődtem, megreggeliztem, aztán pont annyi idő telt el, hogy biciklivel épp, hogy elérjem a vonatpótló autóbuszt. Nagy munkálatok vannak most az Arnhem-Utrecht vonalon, ezért Arnhem és Driebergen-Zeist között autóbusz jár. 8.35-kor indult, nagyjából sejtettem, mikor kellett volna elindulni, de végül úgy sikerült útnak indulni, hogy épp, hogy elértem volna a buszt, ha nagyon sietek. Az út közepéig gyorsan is mentem, de aztán annyira elfáradtam, hogy ha így megyek tovább, teljesen kifulladok. Ráadásul a cipőfűző is kikötődött, úgyhogy feladtam. Megálltam, pihentem egy kicsit, rendbe tettem magam, közben megírtam Tukeinonnak, hogy nem fogom elérni a buszt. Szerencsére nem volt baj. Visszaszálltam a biciklire, és lassabban mentem. Sokat így se késtem, 8.43-ra értem oda. De kiderült, hogy ha épp hogy el is érem a buszt, se mentem volna semmire, mert bár a buszállomás ott van a vasútállomás mellett, de nem volt egyértelműen jelölve, hogy hol van a vonatpótló busz. Először egy másik buszhoz mentem, ott kiderült, hogy a busz az állomás másik végéből indul. És igen, ott van az automata, amire a kártyát kell érinteni, és hogy még érdekesebb legyen, a busz is ott volt... Annak ellenére, hogy 9.05-kor kellett volna (a következőnek) indulnia, amire felszálltam, 8.50-kor útnak indult. Szerintem a 8.35-ösre szálltam végül fel, csak késéssel indult. Tehát hiába bicikliztem volna ki magamból a szuszt, semmivel nem indultam volna korábban. Akárhogy is Hollandiában vagyok, itt is vannak fejetlenségek a vasútnál, pontatlanul induló járatok, nagy munkaerő hiány. Konkrétan a holland TV-ben reklámok között hirdetik az NS álláslehetőségeket, mindezt úgy, hogy az NS-nél álommunka vár. Ha itt dolgozol, akkor megleled a végső boldogságot. Nem lehet nem arra gondolni, hogy nagy bajok vannak a holland vasutaknál.

Mindenesetre a busz rendben megérkezett Driebergen-Zeist állomásra, ahol a vonatra felszállva pár perc múlva el is indult. Nem is tartott sokáig az út, 8 perc alatt beért a vonat Utrecht Centraal állomásra. Csak mivel a vonat korábban-később ért be (kinek hogy tetszik), ezért Utrechtben kellett többet várnom. Mivel nincs közvetlen kapcsolat a két vonat között, ezért csak azzal a vonattal tudtam Utrechtből Leidenbe menni, amivel akkor mentem volna, ha a 9.05-ös busszal rendben mentem volna. Eléggé kaotikus tehát most a vonat. Elég sok helyen vannak most Hollandia-szerte munkálatok, a hangosbemondó is úgy mondta, hogy tervezze meg az utazását az alkalmazásban. Neki van igaza. Most a menetrend tényleg azt mutatja, hogy mikor kellene a vonatnak elindulnia. Kb. 25 percet vártam a vasútállomáson, de úgy nem volt probléma, mert sok ülőhely van az Utrecht Centraal vasútállomáson, maga az épület is kifejezetten kellemes hangulatú, és hogy még hangulatosabb legyen a várakozás az egyik kijáratnál van egy kijelző, ahol többek között Nintendo-karakterekkel köszöntik az utasokat.

Nem vagyok így sem eléggé meggyőzve, hogy Hollandiában a helyen, újabb bizonyítékok kellenek. Annyira hangulatos, annyira jó ilyeneket látni. El is telt az idő, úgyhogy mentem is 20. vágányhoz, ahol már állt a vonat, mely Leidenbe ment. Sikerült jó helyet találni. Az úton a The Legend of Zelda: Ocarina of Time 3D-vel játszottam. Kicsit pech, hogy nem vittem magammal vezetékes fülhallgatót, mert még az elején vagyok a játéknak, pont ott, ahol fülelni kell, mert a Lost Woods-ban kell a hang után menni, hogy találkozzunk Sariával, hogy megtanítsa nekünk a dalát. De megoldottam. Ezzel együtt éjszaka elmentem a temetőbe, hogy a közepén lévő lyukba ugorva megtanulja a Sun's Song-ot. Ezt már régen is morbidnak tartottam, hogy egy temetőben kell a mélybe vetni magam ahhoz, hogy egy dalt megtanuljak. Élőben biztos, hogy elborzadnék. Mint ahogy Linknek is volt lehetősége elborzadni, hiszen zombik is támadták. Egyszer el is kaptak, ott haltam meg először... Mondhatni "magával vitt" a zombi a másvilágra. De nem úgy van az, hiszen volt nálam egy tündér, ami felélesztett. De milyen morbid már a temetőben, a mélyben lelni a halálomat... El se kell temetni.

De még mielőtt eltemetnénk a mai napot, megérkezett a vonat Leidenbe. Ez már rendben jött meg, 11.07-kor érkezett a vasútállomásra, ahogy írva volt. De így is a normál esetben kb. 70 perces vonatút 147 percig tartott. Egyből a Japán Múzeum felé vettem az irányt. Nem volt messze, kb. 10 perc volt gyalog. Tukiéknak 11.30-ra javasoltam a találkozót, ha esetleg bármi történne. De nem volt semmi. Illetve az volt, hogy 11.20-ra megbeszéltem egy Marktplaats-os találkozót a múzeum előtt, méghozzá egy Wii U játékot, a Mario & Sonic at the Olympic Winter Games Sochi 2014-et vettem meg. Mivel igencsak közelben a tél, ezért ennek most van a szezonja. És mivel itt nem tudom nézni az Eurosportot, ezért játszom a téli sportokat. Majd készítek a játékról felvételeket a YouTube profilomra, A játék egyébként nagyon jó állapotban van, és olcsóbban adta a vevő, mintha a CeX-ben vettem volna. Most már ez lesz a rendszer: Ha valamit venni akarok, előbb Marktplaats, összehasonlítom az árat a CeX-es árral, és ott veszem meg, ahol olcsóbb. Az esetek 95%-ában a Marktplaats nyer. A játék meg remélem, hogy lesz annyira jó, hogy játszani is jó legyen vele, ne csak mint "téli Olimpia" legyen meg.

Miközben szétnéztem a múzeum boltban, megjöttek Tukeinonék is (a férjével). Betettük az egyik szekrénybe a táskánkat, kabát a fogasra, én vettem magamnak jegyet (€ 8,50), és mehettünk. Rögtön a bejárat mellett balra volt egy kisebb terem nagy kivetítővel. A múzeum névadójáról lehetett egy ismertető videót megnézni. Jonkheer Philipp Franz Balthasar von Siebold (igen, ez egy ember neve) 1823-1829 között élt Japánban. Nem tervezett visszamenni, egy japán nőt vett feleségül, egy lányuk született. Ez a lány lett Japán első női orvosa. De hiába Hollandia volt az egyedüli ország, mellyel Japán kereskedelmi kapcsolatot folytatott a restauráció előtt, el kellett hagynia az országot. Japánt maga mögött hagyva Leidenben dolgozott orvosként (egyébként német származású), aztán évtizedekkel később visszatérhetett Japánba a családjához. Nagyon érdekes volt, ahogy elmesélték a történetet. Nemcsak azért volt élethű, mert egy erős férfihang mesélte el a történetet egyes szám első személyben, a képek meg tényleg olyan érzetet adtak, mintha nekünk tartaná élőben az előadást. Hangulatos volt. Aztán a mellette lévő földszinti teremben egy érintőképernyős kivetítő volt, ahol a férfi leszármazottai beszéltek magukról. Az érintőképernyőn hat kérdés volt, értelemszerűen arra kaptunk választ, amelyik kérdést megérintettük.

A kiállítás a következő teremben kezdődött. Itt még nem a fotókiállítás volt, hanem különböző Wabi Sabi és Kintsugi stílusú törött és megragasztott tányérok, valamint különböző muzeális értékű japán tárgyak, mint például egy nagyon hosszú papír, rajta olvashatatlan japán szöveggel, térkép, különböző fegyverek, teaszertartáshoz használt tárgyak, valamint könyvek. Közülük számomra a legemlékezetesebb a 19. század első feléből származó holland-japán szótár volt. Hát, az is olyan, hogy ember legyen a talpán, aki el tudja olvasni.

Ez van a földszinten, a fotókiállítás az emeleten van. Az, hogy fotókiállítás, meglepett, mert megálltam ott, hogy "Wabi Sabi" kiállítás, és úgy voltam vele, hogy ilyen hasonló tányérokat, egyéb tárgyakat fogunk látni a maga "tökéletlenségében", és abban látjuk meg a szépséget, ehelyett különböző japán illetve néhány európai fotóművész, japán wabi sabi stílusú fotóit lehetett megtekinteni. A képek érdekessége az volt, hogy sok esetben nehezen kivehető, hogy mit akart ábrázolni, ennek ellenére kifejező volt, kellemes érzés volt rájuk nézni, mert a színekben és az elrendezésben harmónia volt. Itt volt a kulcsa a kiállításnak. Nehezebben kivehető képek, de mégis lásd meg a tartalmukat. Ami nem is volt nehéz, mert lehetett érzékelni, hogy a művész mit akart azokkal a képekkel kifejezni. Úgyhogy zseniális volt a kiállítás, nem azt kaptam, amit vártam, de amit kaptam, az minden igényt kielégített. Olyan kép is volt, amely amit ábrázolt (ezt ennél jobban nem tudtam kihozni...), az nem látszott teljes egészében. Emlékezetes volt számomra például az a páva, aminek csak a feje látszott, illetve mögötte a farkának egy része. Ez is olyan, hogy maga a kép tökéletlen abból a szempontból, hogy nem látszik a madár teljes egészében, de ahogy ott a képen volt látható, talán többet fejezett ki annál, mintha a pávát a maga teljességében láttuk volna.

Lényegében az egész kiállítás ennek jegyében volt. Az egyik teremben, ahol egy az színben festett (kékben) képek voltak, ott volt ismétlőben egy rövid videó a művésznőről, aki röviden elmesélte, hogy készülnek a képei. Szegény, annyira rosszul beszélt angolul, hogy jobban értettem a holland feliratot, mint amit mondott. Jobban jártunk volna, ha japánul beszél, és inkább a felirat van angolul (ha mindenképp azt akarják, hogy angol szöveg is legyen), mert meg merem kockáztatni, hogy nem én vagyok az egyedüli, akinek gondja volt a szövegének értésével. De mindez mit sem számít, mert a képei csodálatosak voltak. Ha jól vettem ki a lényeget (Tukeinon férje, Máté csinált néhány ilyen képet, ő magyarázta), hagyományos fényképezőgéppel megcsinálja a képet, aztán egy rostpapírt teljesen befest kékre, majd UV-fény alá teszi a kékre festett papírt, fölé a negatívot, és az UV-fény úgy faktítja meg a kéket, ahogy a negatívon vannak a színek. Nagyon érdekes, és látni az eredményt tényleg nagyon szép dolgokat lehet ebből kihozni.

Külön részlege volt a teaszertásról készült wabi sabi stílusú képeknek és az edényeknek. Itt volt egy furcsaság, mert folyamatosan lehetett valami hangot hallani, mintha valaki Kotón vagy Shimasenen (japán hangszerek) pengetett meg egy húrt. Tukeinonnal kerestük a hang forrását, de nem találtuk meg, mert mindig máshonnan szólt. Én azt is kerestem, hogy van-e bármi olyan kép, amelyik indokolja ezt a hangot, de nem találtam semmit. Úgyhogy nem találtuk okot arra, hogy miért szólt, de nem zavart.

És lényegében a végére is értünk. Még szétnéztünk a Múzeum boltban. Sok japán témájú könyv volt, illetve japán írók holland kiadású könyvei. Megtaláltam például Arikawa Hiro: Az utazó macska krónikája című könyv holland változatát, illetve Kawamura Genki: Ha a macskák eltűnnének a világból című könyv holland kiadását is. Illetve ott volna még Arikawa Hiro legújabb regénye is szintén hollandul, ami szintén macskás történet. Ezekből is venni fogok legközelebb. Mert hogy lesz legközelebb, az biztos! Konkrétan annyira tetszett a kiállítás, hogy elhatároztam, hogy minden egyes kiállítást meg fogok nézni a Japán múzeumban. Ahhoz képest, hogy Hollandiában mennyibe kerül egy belépő egy múzeumba, túlzottan szerényen mérik itt az árakat. Nagyon örülök annak, hogy Hollandiában is van egy erős japán képviselet. Hiszen nemcsak a japán múzeum van, hanem ott van az AnimeCon is, amit nagyon szeretnek a holland anime rajongók. Meg ha jobban szétnézek, biztos, hogy találok még japán képviseletet Hollandiában.

A múzeum boltban egyéb animés és videojátékos relikviák is voltak. Kétségtelenül a Game Boy formájú jegyzetfüzet ragadta meg leginkább a figyelmemet, amit Tukeinon meg is vett nekem. Nagyon hálás vagyok neki, külön kincsként fogom őrizni a videojátékos, animés relikviáim között. Nagyon tetszik, hogy a Game Boy kijelzőjét is megcsinálták, mintha a Super Mario Land-et indította volna be valaki játékra készen.

A végére mindnyájan éhesek lettünk, és mivel láttunk az alagsorban egy "koffie..." részt, azt gondoltuk, hogy ott egy büfé van. Lementünk megnézni, de csak a nagy semmit láttuk. Pontosabban asztal meg székek voltak. de semmi kávézó, illetve kiszolgálás nem volt. Ez egy kihagyott lehetőség, ahogy Tukeinon mondta, mert biztosan lenne igény egy büfére egy elkülönített részben. Amikor templomokban is voltam szétnézni, a többségében ott is volt egy elkerített rész, ahol büfé volt. A japán múzeumban ilyen nincs. Ellenben pihenni tényleg lehetett ott, mert voltak ott mangák, japán témájú magazinok és könyvek, amiket szabadon lehet olvasni. Manga kávézó... Álljak be ötletgyárosnak a japán múzeumba?

Miután indulásra készen voltunk, kerestünk egy helyet, ahol ebédelhetünk. Maradjunk is Japánban, találtunk egy PokéBowl éttermet. Több ilyet is láttam Hollandiában és igazság szerint el se tudtam képzelni, hogy mi ez, de mint Nintendo-rajongó, aki szívesen játszik Pokémonnal is, nem tudtam nem a zsebszörnyekre asszociálni. Mindenesetre jó alkalom volt, hogy kipróbáljam. Meg életemben először igyek Bubble Tea-t is.Tempurás PokéBowl-t ettem, mellé málnás Bubble Tea-t is. Isteni volt, hogy hagyattam ki eddig a Bubble Tea-t?

Végülis arról van szó, hogy Sushi rizsre tesznek zöldségeket, öntetet, illetve a megfelelő húst. Az szerencse volt, hogy nemcsak evőpálcikát hoztak, hanem villát is, mert volt benne hagyma is, és azt villával ettem, mert evőpálcikával csak a hagymát tudtam enni, és semmilyen módon nem szeretem a hagymát érezni a számban, mert aztán nehezen tudok megszabaulni tőle. Úgyhogy azt a részt villával, hogy a többi elnyomja a hagyma ízét. Itt meséltem nekik magamról, hogy mennek a mindennapjaim, merre voltam, illetve hogyan tervezem a jövőmet. Illetve beszélgettünk a botrányosra sikeredett nyári MondoCon-ról is, illetve pár animéről is. Ennek kapcsán beszélgettünk különböző Netflix sorozatokról. Elmondásuk szerint messze nem annyira rossz a Cowboy Bebop élőszereplős sorozat, mint ahogy sokan mondták, bár hozzátették, hogy ők maguk soha nem voltak igazán a sorozat rajongói, talán ezért sem érintette őket annyira érzékenyen a sorozatba beiktatott változtatások. Illetve ajánlottak még két holland sorozatot. Az egyik a Dirty Lines, ahol egy testvérpáros telefonszexvonalat működtetnek. A vállalkozás sikeres, de óriási bajjal is jár, és hogy ebből hogy jönnek ki? A másik az Ares, amely egy misztikus horror. Itt egy egyetemi hallgató lesz egy különleges közösség tagja, annak rejtelmeiről szól a sorozat. Ez rejti az izgalmat. Elmentettem mind a hármat a listámba, szerintem megnézem majd őket. De nem hiszem, hogy manapság, mert még a napi anime adagomat is csökkentettem a VB miatt.

Az étterem után sétáltunk a környéken. Tukeinonék is olyanok, hogy fényképeznek, ha találnak a szabadban egy jó kompozíciót vagy témát. Ennek fényében sétáltunk és beszélgettünk. Az egyik fő téma a Foci VB volt, és hogy milyen kiváló alkalom volt most meglátogatni a japán múzeumot, hiszen japánok bravúros győzelmet arattak a németek ellen. Fantasztikus játék volt, főleg annak fényében, hogy egyre több japán játékos játszik német és holland klubokban, ami utalás lehet arra, hogy fellendülőben van a japán foci. Nem mellesleg állítólag a japán csapat mezét a Blue Lock mangakája tervezte. Ez egy focis sportmanga, most megy belőle az anime, amit nézek is. Meglehetősen érdekes ez a Squid Game-féle koncepció, a baj az, hogy a rendszer egy hazugságra épül. Merthogy azért építették fel a 21. századi spártai rendszert, mert a japán csapat a 2018-as Labdarúgó Világbajnokságon csúfosan leszerepelt, ezért megreformálják a japán focit. Viszont ez így nem igaz, mert a japánok a nyolcaddöntőig jutottak, és soha egy VB-n nem szerepeltek ennél jobban. Ehhez képest úgy adják elő ezt a csúfos vereséget, mintha Japán a világbajnoki címek sorozatát tudhatja magáénak, ehhez képest 2018-ban a csoportkörből 0 ponttal estek volna ki. A koncepció nem rossz, de az alaptörténet borzalmasan sántít. Egyébként a németeknek lenne oka egy Blue Lock-féle rendszerre, hiszen, ha idén nem jutnak tovább, akkor ez lesz a sorozatban a második olyan VB, ahol már a csoportkörben kiesnek a németek, és ilyen velük még nem fordult elő. És ezt megélni több világbajnoki címmel a zsebükben...
Egyébként ma lement a japán meccs Costa Rica ellen, és ugyan megvolt bennem a gondolat, hogy nagyon szép volt a németek elleni győzelem, van esély Costa Rica ellen is, de azért nyugtával dicsérjük a napot. Sajnos bejött... Costa Rica ellen 1-0-lal vesztett a japán csapat. Azt volt rossz látni, hogy a kapunál annyit hezitáltak a japánok, hogy addigra többen is értek a Costa Rica-i csapatból. Felállítják a védelmüket, onnantól már bravúr kell, hogy betaláljanak a kapuba. Nem vagyok szakértő, csak casual nézek focit, de annyit már láttam, hogy meglássak dolgokat. Most már sajnos számolgatni kell, hogy juthatnak tovább a japánok. A németeknek biztos veszíteni kell a spanyolok ellen (amire van reális esély), illetve a németeknek meg kell nyerni a Costa Rica elleni meccset, és még akkor is Japánnak meg kell azt csinálni, hogy még ha ki is kapnak a spanyolok ellen (amire szintén van reális esély), akkor se nagy gólkülönbségel. Így lesz 9-3-3-3 pont az eredmény, és Japán gólkülönbséggel második lehet, így juthat tovább. Munkás lesz, az biztos.

De visszatérve a tegnapi napra, még elsétáltunk a CeX-be, ott szétnéztünk, majd felmentünk arra a kastélyra, melynek tetején elég jól belátható a város. Itt 2020 februárjában voltunk és most is csodálatosnak tartom, hogy ez van. Mivel láthatóan már sötétedett, ezért innen már hazaindultunk. Ők a kocsijukhoz mentek, én meg a vonathoz. Nekik is nagyon tetszett a kiállítás, ők is mást kaptak, mint amit vártak, de elnyerte a tetszésüket, úgyhogy megbeszéltük, hogy a következő kiállításra is együtt megyünk. Elbúcsúztunk egymástól, én mentem a vonathoz. Nagyon jó volt ez a nap, örülök, hogy így összejött.

A vonat 17.53-kor indult, és persze a visszaút is tovább tartott, mint szokott. A visszafele úton a Ready Player Two könyvet olvastam. Ez is olyan mű, amely megítélésem szerint lényegesen jobb, mint amilyenek az átlagértékelések. Én nagyon élvezem és van annyira izgalmas, mint az első könyv. Meg tetszettek az utalások is retro kultúrából, bár a döntő többségükkel nem tudok azonosulni, mert főleg a '80-as évek filmjeiből idéz, amikkel igencsak hadilábon állok. Keveset láttam közülük. De ez nekem nem von le semmit a könyv élvezeti értékéből. Utrecht-nél most is kellett várni egy kicsit, de aztán kb. 8 perc alatt eljutott Driebergen-Zeist állomásig, ahonnan busz vitt a végállomásomig. Nagyon sokan vártunk a buszra, több buszt is útnak állítottak. Az tetszett, hogy az alapján választották szét az utasokat, hogy az egyik buszra azok szálljanak fel, akik Ede-Wageningen állomásig mennek, a másikra meg azok, akik Arnhemig. Így gondolom, az a busz, amelyik Arnhemig ment, az meg se állt a végállomásig. Én persze csak Ede-Wageningen állomásig mentem. A buszon a Fuuka 6. részét néztem meg, hogy szabadulnék már meg ettől a sorozattól. Bár az volt az érdekes, hogy ahogy néztem a mellettem ülő utasra, ő a telefonján meg a Hunter x Hunter egyik epizódját nézte. Na mondom magamban, egyikünk nagyobb borzalmat néz, mint a másikunk. A busz rendben eljutott Ede-Wageningen-ig, innen még kb. 35 perc biciklivel haza. Feltöltött ez a nap, remélhetőleg lesz még ilyenkre alkalom.

A képeket meg megosztanám itt.

2018. január 21., vasárnap

Anime DVD és manga gyűjteményképek

Hamár hosszú idő után vettem mangát magamnak, és ki is tettem a képet arról, hogy milyenek vannak, úgy döntöttem, hogy szánok egy postot arra, hogy megmutassam, mik vannak, és hogy mik hiányoznak. A manga kép ismétlés.

A képből is látszik, hogy régen vettem mangákat, hiszen tele vagyok régi sorozatokkal, a Mangafanosok meg félbe vannak hagyva. Nem beszélve a Fumax kiadó mangáiról, amelyekből igencsak hiányt szenvedek. Annak örülök, hogy a Mangattack mangái mind megvannak, úgy tudom, hogy a kiadó már meg is szűnt, és nem nagyon lehet kapni a mangáikat. Ellenben a Hetalia 1 manga nagyon hiányzik. Régóta megvan a második és a harmadik, de azokba még nem kezdtem bele, mert gondolom, folytatásosak, és az elsőtől akartam elkezdeni az oldasást. Úgyhogy azóta is olvasatlanul állnak a polcon, ezen pedig gyorsan változtatnék, mert a Hetaliát animében nagyon bírtam, tehát:

!!! HETALIA 1 MANGA KERESTETIK !!!

Lehetőleg barátságos áron. Tehát olyantól vennék, aki nem használja ki, hogy ennyire ritka lett, és csillagászati áron adná el, mert különben csillagászati jelenségeket láttatok vele.

És vannak képek anime DVD gyűjteményről is:

Igen, ezeket sokkal aktívabban vettem, mivel sokkal aktívabban néztem animéket, mint olvastam mangákat. És szívesen néztem őket eredetiben. Így van ez manapság is. Ezekből szinte az összes megvan, szinte csak a Mirax kiadó által kiadott anime DVD-k, valamint a díszdobozos kiadások közül hiányzik sok. A Klub Publishing által kiadott díszdobozos anime DVD-k kb. annyira beszerezhetetlenek, mint a Hetalia 1 manga. A MangaFanosokat is már nagyon nehéz beszerezni, de még épp fellelhető.

Jobb oldalt látható képen, hogy mik vannak meg, a hiányzókat listázom:

  • Full Metal Panic? Fumoffu
  • Cowboy Bebop (Csillagközi fejvadászok)
  • Bleach 1
  • Bleach 2
  • Death Note 1
  • Death Note 2

És így hirtelen nem is jut eszembe több. Miyazaki Hayao filmjein is gondolkodom, azokat még lehet kapni boltokban, lehet, hogy azokat is be fogom szerezni. Az igazat megvallva annyira nem az én világom az a kifejezésmód, ahogy Miyazaki-san kifejezi magát a műveiben, ezért nem foglalkoztam velük komolyan. De el tudom fogadni, hogy népszerű, mert látom és érzékelem, hogy vannak gondolatai a világról, és azokat progresszíven tudja átadni, csak a kifejezésmóddal nem tudok azonosulni. De ha elkezdem újra venni őket, és nézni fogom, akkor lehet, hogy másképp fogom látni, hiszen azóta teltek el évek, és esélyt mindenképp megérdemel.

És ha már anime DVD-k, mangák, akkor összegeztem magamban az AnimeStars és Mondo magazinokat, ezeket is folyamatosan vettem. Arra emlékeztem, hogy az AnimeStars esetében naprakész voltam, volt is olyan gondolatom, hogy megvettem az összeset, de a biztonság kedvéért átnéztem, és tényleg megvan az összes, a különszámokkal együtt.

Az viszont meglepett, hogy a Mondo magazin mennyire hiányos, ahogy átnéztem őket. Listázom ezek közül is a hiányzó számokat:

2007: 10, 11, 12
2008: 3, 4, 8, 9
2009: 1, 2, 4, 5, 7
2010: 9
2011: 1, 2, 11
2012: 2, 3, 4, 6, 8, 9, 10, 11, 12
2013: 1, 2, 3, 4, 5, 6
2014: 1, 2, 3, 4, 5, 6
2015: 1, 2, 3, 4, 5, 6
2016: 5
2017: 4, 5

Hát ennyi lenne. Hiányzó számok, kötetek, DVD-k beszerzésében segítséget örömmel veszek.

2010. augusztus 14., szombat

Egy kicsit otthon

Több, mint egy hónap után hazamentem Békéscsabára. Nekem már az a furcsa, hogy ott vagyok. ^^' Kicsit megnéztem a rokonaimat, meg elhoztam, hogy jópár cuccot. Jópár cuccot? Alig bírtam idevonszolni... Többek között itt van az összes Anime DVD, manga, AnimeStars és Mondo magazin. Nagyon örülök neki, hogy itt van végre mind. ^^ Összeírtam, hogy mely anime DVD-ket és mangákat birtoklom, ide is közzéteszem:

Anime DVD-k:

  • Inuyasha 1-14
  • Inuyasha movie-k 1-4
  • Full Metal Panic! 1-5
  • Full Metal Panic? Fumoffu 1-2
  • Cowboy Bebop 1-5
  • Bújj Bújj Szellem 1-4
  • Yu Yu Hakusho 3, 5
  • Yu-Gi-Oh! 1-3
  • Megaman NT Warrior 1
  • Trigun 1-5
  • Bleach 1-5
  • Death Note 1-6
  • Fullmetal Alchemist 1-4
  • Sámán Király 1-3
  • Sonic X 1-3
  • Beyblade: Hasítsatok bele! 1-2
  • Chihiro szellemországban
  • Vándorló Palota
  • Pokémon: Az első film
  • Pokémon 2000
  • Pokémon: Mewtwo visszatér

Mangák:

  • DramaCon 1-3
  • Nyári Srácok 1-3
  • Éjféli Opera 1
  • Bizenghast 1-2
  • Földfény 1-2
  • Házi Ninja 1-2
  • Jpop bálvány 1-2
  • Pirontan
  • Gravitation 1-3
  • Rémmetró 1
  • A Biblia Manga
  • Naruto 1-6
  • Nana 1-3
  • Love.com 1-2
  • Death Note 1
  • Árnybíró 1

Nem is ezek voltak a nehezek, hanem a rengeteg sok AnimeStars és Mondo magazin, mert azokból összesen kb. 40 darab volt. Hogy fogom majd elcipelni a több, mint 200 darabból álló 576 KByte / 576 Konzol gyűjteményemet? És akkor még otthon maradtak az angol Nintendo magazinok, meg az egyéb konzolos újságok. Már nem is az lesz a baj, hogy hozom el, hova teszem? Majd valahol csinálok nekik helyet, de szerintem ezen elég lesz 1-2 év múlva gondolkodni... Akkor már remélhetőleg az új helyen. ^^

Azért jó volt egy kicsit otthon lenni, csak ne jöttek volna több helyről rossz hírek...

  • Szerettem volna Tukeinonnal találkozni személyesen, de egész augusztusban nagyon elfoglalt, ezért nehezen tudunk időpontot egyeztetni.
  • Néhány napja megrendeltem Suara: Yumeji SACD-jét (végül csak ez lett. ^^) Ma kaptam E-mailt a CDJapantől, hogy a King Records nyári szabadság miatt zárva van, ezért várhatóan csak 23-ai héten tudják postázni...
  • Holnap találkozok bagszival, de Szegeden felejtette a játékokat, amiket kölcsönadtam neki.
  • Néhány ember nem tud eljönni a szombatra tervezett találkozóra (Duong és Lucy), ezért várhatóan el lesz halasztva azutánra való hétre.

Na de sebaj, több is veszett már, ami késik az meg csak nem múlik. ^^'

2010. június 13., vasárnap

(Talán?) Utolsó Budapesti utazásom 4. nap (HoldfényCon)

Tulajdonképpen ez volt az a nap, amiért mentem volna Pestre, csak bagszi szerdán ment fel Orosházáról, és megbeszéltük, hogy együtt megyünk végül. És nem bántam meg, eltöltöttünk három fantasztikus napot együtt.

Tehát a mai nap a HoldfényConé. Mielőtt mennénk az épülethez, elmegyünk a Stadionoknál levő Tízes mez büfébe venni reggelit. Ott volt egy kisebb felnőtt csoport, megkérdezték tőlünk, hogy mi lesz itt, és felvilágosítottuk, hogy miért van bagszi pikachus táskával. Ahhoz képest, hogy a megjelenésük nem volt valami bíztató, egész jófejek voltak. Meg volt bent egy úr, akinek Nintendo DS lite-ja volt! :D A poén még az volt, hogy R4 volt benne, így biztos bennfentesebb lehet, ha így tudja, hogy kell warezolni. De mentünk is tovább a Symába.

Bagszinak ma is hamarabb kellett bemennie, mert a MAT pultnál segített árulni. Én meg addig egymagam elvoltam, nézegettem az Europarkos és Saturnos szórókiadványokat. A Saturn most valamiért nagyon futurisztikus lett, és a sok robot-ember engem egy kicsit elriasztott. Kicsit Ghost in the Shell feelingje van, és megmondom őszintén, csak egy dolog miatt nem szeretem azt az animét, mert számomra negatív jövőt mutat, és nagyon nem akarom, hogy az valósuljon meg, hogy 50 év múlva az legyen az általános, hogy az ember szintetikus testtel és kiberaggyal él. Nekem a Cowboy Bebop-féle jövőkép sokkal jobban bejön.

9 óra van, amikor át lehet venni a pénztárnál az elővételes jegyeket. Valamiért egyáltalán nem voltak sokan, furcsálltam is. Lehet, hogy azért, mert ez nemcsak animés rendezvény, meg nem is olyan nagy, ezért ezt inkább kihagyják? Bejön bagszi egyik régebbi gondolata, hogy ha így elszaporodnak a conok, akkor teljesen elveszíti a feelingjét, és a varázsát, hogy félévente egyszer van egy con. Hogy mi lesz ennek a vége, megjósolhatatlan. Jegyvásárlás után elmentem még innivalóért, mert az nem volt nálam. Útközben találkozok zsidával. Együtt visszamegyünk a tízes mez büfébe, ő ott sört ivott, én meg ásványvizet, mivel nem volt Coca Cola Zero. Beszélgetünk, egyszer csak meglátom, Dakit és Lam'O-t, hogy mennek át a büfén, de nem akartam itt szólni nekik. Később mentünk zsidának megvenni a jegyet, addig beszélgettem egy kicsit Lam'O-val, Duong most nem akart eljönni, mert hogy ő csak a nagyokra jár el. Ha az épületet nézzük elég nagy ez a con is! Bár mivel tudtam, hogy itt javarészt a Star Wars, meg hasonló képregényhősök lesznek a sztárok, gondoltam, hogy nemigen fogja megközelíteni az AnimeCon feelinget, és be is jött. De ilyen is kell. Amint bejutunk, megyek az árusokhoz, egyből meglát Tukeinon, és szólt, hogy a Wii. Na igen, az bagszinál maradt, mivel a SCART-kábel meg otthon van (vagyis itthon). De felajánlottam, hogy elmegyek a Wiiért, kábelük meg van. A 95-ös busszal kellett menni, zsida elkísért, gyorsan odaérünk bagszihoz. Összeszedtem a Wiit, ittam egyet gyorsan, aztán mentünk is vissza. Leadtam a konzolokhoz a Wiimet. A szervezők köszönetképp adtak egy pohár kólát. Itt történt egy kisebb baleset. Egyszerre túl sokat ittam belőle, így nem a torkomon ment le, hanem a számon keresztül jött vissza a földre, meg a másik Wiis dobozra, ami mint kiderült, egy konzolüzleté volt. Pironkodtam is volna, ha Tuki Wiis dobozát köpném le. ><

Bagszit megtaláltuk a MAT pultnál, és ott látom az őszi con emblémája megint az a dagadt nyúl, amit sajnos még virágnyelven is úgy tudok jellemezni, hogy hányingerem van tőle. Sakuragi (a MAT-os conok szimbóluma) sokkal aranyosabb állat volt. De megy a licitálás egymásra a MAT és a MangaFan között. A MangaFan október 2-3-ra hirdeti a conját, majd jön a MAT, hogy szeptember 18-19, őszi animecon. De erre megint rátesz a MangaFan egy lapáttal, hogy aki augusztus 1-ig megrendelni a jegyet elővételben, az nemcsak hogy olcsóbban kapja meg a jegyet, de ugyanúgy megmarad a 2000 forintos levásárolhatósága. Kíváncsi leszek, hogy a MAT mivel fogja ezt tudni überelni, de arról tartok, hogy semmivel.

Zsida szerette volna, hogy elkísérjem vásárolni, de a karaokéról nem akartam lemaradni, így inkább maradtam, azt meg nem akartam, hogy miattam siessen. Mondjuk jó későn tért vissza. De addig is néztem, hogy mi újság van karaokénál. Látom mindenki jókedvű, Amina, GhOsT, Tuki, Lam'O, Daki, és akiket régebben nem láttam. Érdekes, hogy felismert az a lány, akivel az animekarácsonyon találkoztam utoljára, meglepett, hogy 6 hónap találkozás után emlékszik még rám. Ugyanolyan jópofa, mint akkor volt. ^^' Most nem adódott olyan sok lehetőségem énekelni, de talán nem is baj, mert nem voltam a helyzet magaslatán. De azért két dalt elénekeltem. Hagyományosban Okui Masami: Kagen no Tsuki, versenyen meg Okui Masami: MESSAGE (L.A. version). Már tegnap éreztem, hogy az önfeledt szórakozásnak a hangom látja kárát, már akkor is enyhén be voltam rekedve, én meg még korántsem vagyok annyira képezve, hogy ezt tudjam kezelni. Bár az új Masami dal ehhez képest is meglehetősen jól ment, bár a 2. refrén utáni rész igencsak nehézkesen ment. Egyébként kiszúrtam, hogy miközben énekeltem, ezt a blogot olvasta Tuki! :D A versenydal meg itt-ott jó volt, de tele volt hibával, sokat tévesztettem. Magam is éreztem, hogy jó lenne jól énekelni, de most nemigen tudok erre koncentrálni. Meg is látszik az eredményen, 10. lettem a 11-ből. Most semmi kivetnivalóm nincs az eredményben. ^^ Majd látom, hogy egyáltalán eljutok-e a Pécsre a nyári conra, és akkor oda sokkal jobban felkészülök. (Ezt sem most mondom először -_-) De jól éreztem magam, az a lényeg. A versenyszámom után menni akartam a KFC-be Longer menüt enni. Az Árkádba akartam menni, de ott látom, hogy ott nincs KFC, úgyhogy vissza a Keletibe. Itt ebédeltem. Visszamegyek, addigra mind a 11 versenyszám lemegy. Technikai szünet, akkor látom az egyik MAT vezetőt, Urant, hogy igen komolyan beszélget Tukiékkal. Érdekes, és megdöbbentő események történtek, az tény.

Jött valami ember, megmondom őszintén, annyi jártasságom nincs a Star Warsban, hogy meg tudjam mondani, hogy ki volt a másik Darth Vader mellett. De valami eszméletlent alakítottak. Mivel ez nem egy animés rendezvény, ezért nemcsak animés dalok mehettek, előadta Frank Sinatra: New York, New York dalát, de szavakba nem lehet önteni, mennyire szórakoztató volt, azt látni kellett volna. Nem is tudom, hogy komplexen a karaoke történelemben megtörtént az, ami most, hogy összegyűjtötte maga köré az embereket. Hatalmas tapsvihart kapott. Aminának meg annyira tetszett, hogy a maga kis trükkös módszerével többször is elérte, hogy többször énekeljen! :D El is nyomott egy pár számot poénosan. Ha jól tudom 5 dalt adott elő? De a végefele már elmentem nézni Zelda mangát. Amúgyis szerettem volna egy olyat, másrészt, meg egy pár percig poén, de hosszútávon nem bírnám, ha valaki ilyenekkel szórakoztatna.

Olyan nagyon sok idő már nem maradt, Daki és Lam'O is elköszöntek, majd elmentek. Aztán én sem maradtam sokáig. Még egy kicsit beszélgettem Tukeinonnal, majd én is mentem haza. A 17.13-as vonat hazahozott, és talán ezzel le is zárult egy korszak az életemben.