A következő címkéjű bejegyzések mutatása: The Corrs. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: The Corrs. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. április 1., péntek

Eheti szerzemények

Sikerült bővíteni a The Corrs gyűjteményemet, végre újra megvan az In Blue is kazettán. Ez volt legelső The Corrs kazetta, amit megvettem még 2004 őszén, amikor elkezdtem gyűjteni az együttes albumait. És most újra megvan, ráadásul bontatlanul. De nem őrzöm meg így, felbontom, mert azért használni is akarom. Nosztalgikus a borító, jó kazettán is nézni. Amúgy összességében jó album. Ahogy írtam korábban, ugyanarra a mainstream zenén alapul, amin a Talk on Corners, de egységesebbek a dalok, az In Blue inkább alkot egy egységes egészet. Így ez az album inkább hallgatható.

És a CD és a kazetta együtt.

Valamint megvan a két 7. Harry Potter film első kiadásban DVD-n.

Ezeket is kerestem már egy ideje, de mindig túlárazták, most végre megtaláltam elfogadható áron. És ezzel megvan az összes első kiadású díszdobozos Harry Potter DVD.

Mindegyik (legalább) duplalemezes, az utolsó triplalemezes. Ha harmadik lemezen valami extra film van, még nem láttam. Majd megnézem a tavaszi szünetben. A 6. film nem jelent meg díszdobozosan. Ezzel teljes a Harry Potter DVD-gyűjteményem. Szerintem más kiadásban (magyarul) nem fogom megvenni.

2022. január 6., csütörtök

The Corrs: Borrowed Heaven kazetta

Rég jártam a vaterán, nagy meglepetésemre találtam is néhány igazi ritkaságot, az egyik, amit ma átvettem, az a The Corrs: Borrowed Heaven kazetta. Az igazat megvallva, nem gondoltam volna, hogy ez lesz a második The Corrs album, amit sikerül újra megszerezni kazettán, ugyanis ez mára igazi ritkasággá vált. Hiszen 2004-es albumról van szó, amikor kazettákat már jóval kevesebb példányban gyártottak, mint a '90-es években, így jó eséllyel igazi ritkaságot keres az, aki 2000 utáni kazettát akar venni. Ebből a Corrs kazettából is csak egyetlen példányt láttam eladásra, az is €20 volt... Mivel magyar volt az illető, gondoltam, rákérdezek, hogy esetleg forintban mennyiért adná (remélve, hogy olcsóbban váltja át az Eurót), de amikor válaszolta, hogy 7.000 forintért, hát mondtam magamban, az bizony, kedves barátom, nálad marad. Szeretem a The Corrs-t, jó ez az album, de nem ennyire, akármekkora ritkaság is. Úgyhogy örültem, amikor megtaláltam Vaterán 1.000 forintért, ennyiért már megveszem. Bár csendben hozzáteszem, nagyon rég vettem 1.000 forintért kazettát... Ezek után szerintem nincs mit csodálkozni azon, hogy megrökönyödtem a 7.000 forinton.

Kicsit hülyén áll, hogy pont az énekesnő van leragasztva, kiteszek egy képet a kazettáról kibontva is. Merthogy bontatlan állapotban vettem meg. 2004-es megjelenése óta senki nem bontotta ki... Mondjuk az 1.929 forintos ár kedvezőbb, annak idején a saját példányomat emlékeim szerint 2.200 forintért vettem. Igen, nagyjából ennyibe kerültek a kazetták 2000 után. De így azért csak jobb. Értékelést később tervezek írni az albumról. Nagyon remélem, hogy a többi ritkaságot is meg tudom majd venni.

2021. október 1., péntek

Jelenlegi The Corrs gyűjtemény

Azzal, hogy meglett a Talk on Corners Special Edition, meglett mind a 9 The Corrs CD, amit annak idején meg akartam szerezni.

2004-2006 között, amikor nagy The Corrs rajongó voltam, akkor ez a 9 album volt kapható, ezeket akartam annak idején CD-n (is) megszerezni, most meglett. Kazettán sikerült annak idején megszerezni mind a 8 albumukat. A Home már nem jelent meg kazettán, de megvolt a Borrowed Heaven is... Most már bottal üthetem a nyomát, hogy még egyszer megszerezzem kazettán. CD-ből nem volt meg mindegyik, 3 album hiányzott annak idején. Igazából annak ellenére, hogy ma már a zenéjük sokkal kevésbé gyakorol rám hatást, meg kritikáim is vannak, nem is kevés, örülök, hogy megvannak. Mégiscsak volt egy rövid korszakom velük, de az intenzív volt. Ennek emlékére jó újra a gyűjteménybe tudni ezeket az albumokat.

Igazából ezek után még 3 albuma jelent meg a The Corrs-nak. 2006-ban egy válogatásalbum, a Dreams. Az ilyen búcsú-válogatásalbum, mert utána volt, hogy visszavonultak hosszú időre. Szólókarrier, családalapítás, kinek mi volt a terve. Már az az album sem érdekelt, mert annyira a japán zene bűvkörében éltem, hogy gyakorlatilag teljesen kizárta nálam a nyugati zenét. Meg azt már inkább "pénztermelő" albumnak gondoltam. Minek jönnének ki két stúdióalbum után újabb válogatásalbummal? A válasz később érkezett meg. Aztán van két stúdióalbum, a White Light 2015-ből és a Jupiter Calling 2017-ből. Olyan sokat nem hallgattam őket, de ami megmaradt, hogy White Light volt a jobb a kettő közül. Mindenesetre szívesen kiegészíteném a gyűjteményemet ezzel a három albummal. Mindenesetre, ahogy elnézem, egyik új album sem hozta eladások terén a várakozásokat. Láttam is különben néhány hónapja egy 2018-as Twitter bejegyzést az énekesnőtől, Andreától, hogy a saját kézírásával biztosította rajongóit, hogy az együttes él tovább. Nagyon szép tőle, hogy ennyire személyessé tette az üzenetét, de inkább olyan érzetet adott, mintha egy halálánál lévő ember mondaná a szeretteinek, hogy a szívetekben örökké élni fogok. Továbbra is azt gondolom, hogy kár értük.

2021. szeptember 28., kedd

Egy különlegesnek szánt kiadvány

Tegnap megvettem Vaterán a The Corrs: Talk on Corners Special Edition albumát CD-n. Ez a kiadvány abban különbözik az eredetitől, hogy az ismert dalok, melyekből videoklipek készültek, azok remix változatai kerültek fel. A videoklipekben is ez hallható és talán a rádiókban is így mentek a dalok. Egyetlen kivétel van, az Only When I Sleep, melyet mind a videoklipben, mint ezen az albumon meghagytak eredeti változatában. Valamint, amit érdekesnek tartok, hogy az I Never Loved You Anyway dalnak szintén az eredeti változatából készült videoklip, ezen a kiadványon viszont kapott egy remix változatot, de ez nincs jelezve a borítón. Ráadásul a dal hossza is ugyanúgy 4:26-nak van írva, amilyen hosszú az eredeti is, de a remix változat rövidebb.

Egyébként ezt a kiadványt az eredeti Talk on Corners album javított változatának tartom. Nem mindegyik dalnak jobb a remix változata, mint az eredetinek, de a jobbak összességében emelik az album színvonalát. Az egyik dalt, a What Can I Do?-t melyet teljesen áthangszerelték, és egyértelműen az új változat a jobb, mert dinamikusabb, élőbb, pörgősebb lett. A So Young is egyértelműen jobb megremixelve, hiszen bár az együttesnek alapvetően nem áll jól a bulizás, az ilyen önfeledt szórakozás, hiszen ránézésre is alapvetően komolyabb természetűek, de legalább kapott egy olyan gyorsabb, dinamikusabb hangszerelést, mely által valamennyire elhihetem, hogy azért ők is tudnak csak úgy a jelenben élni és egy rövid időre elvonatkoztatni az élet nagy kérdéseitől. Az első albumról, a Runaway is kapott egy számomra érthetetlen ok miatt egy remix változatot. Ez az a dal, aminek az eredetijét se szeretem, de a remix változat pont azért lett jobb, mert így annyi érzelem van a dalban, amennyi az énekben és a szövegben... Sokkal kevesebb. Az I Never Loved You Anyway remixe is elég furcsán hozza ki magát, mert szegényesebbnek hallatszik a hangszerelés, a Dreams remix változatával meg pont az a baj, hogy túlságosan dinamikus. Az eredetije is az, de jobban kijöttek az érzelmek. A remix változatot mintha táncolhatóvá akarták volna tenni.

Összességében tehát nem sokkal jobb ez a kiadás sem, de szívesebben hallgatom ezt, mint az eredeti változatot.

2021. szeptember 8., szerda

Újabb The Corrs CD

Hosszabb ideje nem vettem The Corrs CD-t, most viszont találtam egy olyat, amit nem hagyhattam ki, ez pedig az In Blue Special Edition album. Ez a 2 CD-s bővített változata az eredeti kiadásnak, az első lemez ugyanazt a 15 dalt tartalmazza, amit az eredeti kiadvány, az extra a második lemezen van. Ennek a kiadványnak a különlegessége pedig abban rejlik, hogy a második lemezen nem 7, hanem 8 dal van.

Ezzel a kiadvánnyal ugyanis az van, hogy eredetileg 7 dallal jelent meg CD-n, aztán kiadták 8 dallal is, de abból már jóval kevesebbet nyomtak. Méghozzá azért, mert ez az album kazettán is megjelent (meg is volt nekem annak idején), és a kazettán mind a 23 dal rajta volt (egyik leghosszabb műsoros kazetta, ami nekem valaha is megvolt), CD-n viszont a So Young élő változatát lehagyták. Az is ritkaság, hogy kazettán legyen több dal, amikor a CD változatot szokás extra, bónusz dalokkal ellátni. Tudtam már annak idején is, hogy CD-n is megjelent az album mind a 23 dallal, de nagyon ritkán találkoztam vele, így ez a változat számomra ritkaságnak számított. Ami a mai nappal meg is lett. Ráadásul jutányos áron, Vaterán találtam 699 forintért. Köszönöm szépen, elfogadom ajándékba ezt a CD-t.

Ebből csak ezt a változatot fogadtam volna el, számomra a bónusz dallal teljes az album. Egyébként ahogy elnézem, a borítót, még az eredeti változathoz képest is kevés változtatás van rajta. Nincs benne említés a második CD-ről, még dallista szintjén sem. Hogy a két új dal, a Love in the Milky Way és a Looking in the Eyes of Love szövege rajta legyen, az álomszerű.

Egyébként a Special Edition az amerikai borítóval jelent meg nálunk, a belső oldalak is szinte teljes mértékig megegyeznek az amerikai kiadással. Ami a különbség, hogy a hátsó borítón nem kép van, hanem csupa kékség. Az a kép kislemezen sem látható, ahhoz hasonló az Irresistible kislemez borítója.

És a két kiadás egymás mellett. Egyértelműen jobban tetszik a Special Edition borítója. Az eredeti, európai kiadás borítóján eléggé szerencsétlenül álltak be a tagok. Esetleg bal szélen Sharon, aki kinéz valahogy, de a Special Edition borítója sokkal spontánabb, lazább, láthatóan a tagok is jobban érezték magukat fotózás közben. Úgyhogy mondhatjuk, hogy Amerikában jobb borítóval jelent meg, de mi, európaiak legalább megkaptuk mindkét borítót. Amerikaiak nem kaptak Special Edition kiadást.

Jól néz ki a hátsó borító is így együtt. A Special Edition jobban ki van töltve, az eredeti kicsit üresnek tűnik, hogy kisebb betűvel vannak írva a címek, és nincs annyira szétszedve, mint a Special Edition borítóján. Az világos, hogy a dalok címét a fehér csíkokhoz igazították, de abból tettem volna kevesebbet és nagyobba írtam volna a címet, hogy jobban kitöltsék a teret.

Nos, nagyjából ennyi. Röviden a véleményem, hogy ez az album is populáris, mint a Talk on Corners, de egységesebb és a dalok is arról árulkodnak, hogy készen állnak a tagok arra, hogy összehozzák a saját stílusukat a trendekkel, ha ezt látják a sikerük zálogának. Bár itt is vannak dalok, amik nem nekem szólnak. Ezt az albumot jónak tartom, a dalok nagyja egy koncepciót alkot, de nem nehéz ennél jobb albumot mondanom. Összességében örülök, hogy megvan ez az album is. Lehet, hogy később írok részletesebb véleményt is.

2021. május 8., szombat

Csillag születik DVD és Blu-ray

Néhány napja megvettem a Csillag születik egylemezes DVD-t és a Blu-ray-t. A kétlemezes DVD megvolt tavalyról, ezeket is terveztem megvenni a gyűjteménybe, mert bár nem #1 film életemben, de szeretem annyira, hogy betudjam ezeket a kiadásokat is a gyűjteménybe.

És jó volt most is megnézni, de azért nem lesz soha igazán nagy kedvenc, mert nem annyira mély érzelmileg, mint amennyire én megélem az érzelmeket. Ez persze nem azt jelenti, semmitmondó lenne a film számomra, mert látom az érzelmeket az arcokon, át is érzem, amit látok, ebből a szempontból nagyon jó film, de különösebben nem érint meg.

Például nemcsak azért nem leszek soha Lady Gaga rajongó, mert egyébként borzalmasnak tartom, amit énekesnőként csinál, hanem mert ahogy ebben a filmben látom őt, mint énekesnő, azzal sem tudok azonosulni. Pedig nagyon tetszik, amit itt látok tőle, sőt meggyőződésem, hogy félig-meddig Lady Gaga magát alakítja a filmben. A dalok egy részét (elsősorban azokat, amiket ő maga énekelt) ő írta, így azt gondolom, hogy amit Ally-két látunk tőle a színpadon, azok az ő érzelmei. Tudna így is énekelni, ha akarna és akkor tiszteletre méltónak tartanám azt, amit csinálna. Színésznőként is nagyon jót alakított, de összességében azért ítélném meg a színésznői kvalitásait, mert itt énekesnőt alakít, ezért mondom, hogy ebben a filmben félig-meddig önmagát alakítja. Bár a szituáció és azok az életesemények, amiket eljátszik, abban jó eséllyel van különbség a között, amit ő maga élt meg és amit a filmben alakít, mégis azt gondolom, hogy Lady Gagát, mint színésznőt akkor lehetne hitelesen megítélni, ha olyan filmben is játszana, ahol egy tőle teljesen különböző karaktert alakítana. Ahogy utánajártam, hogy milyen filmekben szerepelt, azt láttam, hogy ez az első főszerepe. A mellékszerepeiben is döntő többségében önmagát, mint Lady Gagát alakította. Így azt tudom mondani, hogy ebben a filmben nagyon jót alakított, nagyon tetszett, amit láttam tőle, de csak ebből nem vonnék le messzemenő következtetést a színésznői képességeiről, hiszen énekesnőt alakított, ami ismerős közeg számára. Ha majd lesz másik film, ahol mondjuk politikust, diplomatát, ügyvédet, történelmi személyiséget, bármi mást alakít, ami nem a mindennapi életének része, akkor lehet majd megmondani, hogy milyen színésznő.

De hogy minden lehetőséget megragad, hogy megmutassa a meleg közösséget, az azért nem akármi. Mondjuk lehet is hálás nekik, hiszen nekik köszönhetően lett akkora énekesnő, hogy szinte az egész világra hatással van. Ugyanakkor ennek alapján azt is el tudom mondani, hogy miért nem vagyok egyetlen meleg közösség tagja sem. Mert nem az az én közösségem, amelyik egy olyan embert istenít, akinél sokkal inkább a külsőség számít, semmint az énekhang. És az, hogy mindig felhívja magára a figyelmet, bármi áron, akár úgy is, hogy botrányt csinál… Emiatt a “különlegesnek mutatom magam” attitűd miatt tükre Lady Gaga az LMBT-közösségeknek és ezt a tükröt emelték a magasba, amikor “felkarolták” az énekesnőt, híressé tették. Ez nem én vagyok, én nem így élem meg a szexualitásomat. És azt kell mondjam, ahogy a filmben is láttam a melegbárt, a fellépéseket, egyáltalán nem bántam meg, hogy ezek kimaradtak az életemből. Mert ahogy utaltam rá, nem szeretem azt a közeget, ahol ennyire a külsőségek játszanak. A filmben is sokkal jobban szeretem azt a Lady Gagát, akit az elején láttunk. Amikor sokkal inkább önmaga volt. Sokkal inkább spontán és a maga természetességében láthattuk őt. Én ezt szeretem, mert sokkal inkább az érdekel, ami a külsőségek mögött van, és nem az, amit látok. És ahogy Ally Campala-ként alakult az énekesnői karrierje, egyre inkább az a Lady Gaga rajzolódott ki, akit nem szeretek.

És ezért is van az, hogy nagy tévedésnek tartom, hogy Lady Gaga INFJ-s lenne. Nem tudom, hogy ez hogy terjedt el, de biztos, hogy nem igaz. Mondjuk azt is elismerem, hogy első körben megrökönyödtem, amikor megláttam, hogy INFJ-snek állítják be és osztozom a személyiségtípusán. Mondtam is magamban, hogy letagadom, hogy INFJ-s vagyok, ha tényleg ő is az. De máskülönben is, aki ennyire a külsőségékre megy, aki ennyire mutatja a szépet (egyébként jó érzékkel) és ennyire felkavarja a különböző stílusokat, műfajokat, az csakis ISFP-s lehet. Az ISFP abból a szempontból is stimmelne Lady Gagánál, mert azt még el is hiszem róla, hogy adott esetben szeret egyedül lenni és akkor töltődik fel. Azt is látom rajta, hogy erősen érzelemvezérelt, de azt érzékelem, hogy nincsenek olyan nagyon mély érzései. Elsősorban azoknak vannak mély érzései, akiket az érdekel, ami a látottak mögött van (“N”) és nem az, amit az érzékszerveivel érzékel (“S”), mert arra jellemző, hogy mélyen elemzi azt, amit érzékel. Lady Gagánál ezt nem látom. De írok egy másik példát, hogy érzékeltessem, mire gondolok: A The Corrs énekesnője, Andrea Corr biztos, hogy INFJ-s, amit lehet róla tudni, mert nemcsak azt látom az arcán, a tekintetében, hogy erősen érzelemvezérelt, hanem azt is, hogy az érzelmeit nagyon mélyen éli meg, mert komolyan elemzi magában a látottakat. Ezek az érzelmek a hangjában is hallhatók, neki is köszönhető, hogy a The Corrs dalok egy része annyira mély érzelműek. Persze vannak náluk is tévedések, ahogy írtam korábban, de ezt majd máskor. Fogok még írni az együttesről. A lényeg az, hogy Lady Gagánál ilyen mély érzelmeket nem látok.

Ahogy utaltam rá, a film azért nem igazán nagy kedvenc, mert maguk a beszélgetések sem igazán mélyek. Vannak jó mondatok egyébként, főleg Jacksontól. De hogy mint blues-rock énekes mennyire másképp látja a zenei világot, mint Ally popénekesnőként, ez onnan látszik, hogy megrökönyödött azon, hogy Ally körül táncosok voltak és hogy olyan tanácsot adott neki, amik alapvetően eléggé elcsépeltek. Igen, erre a “légy önmagad és azt fejezd ki, ami belülről jön” frázisra gondolok. A popszakma nem így működik már azon a szinten, ahol Ally volt már akkor. Ekkora népszerűséget már csak úgy lehet elérni, ha adnak a külsőségre és ezáltal a tömeget szólítják meg. Azt a tömeget, akit nem a mély mondanivaló érdekel, hanem az, amit a színpadon látnak. Nagyon ritka manapság az, hogy valakiből úgy lesz igazi sztár, hogy csak a saját gondolatait adja elő, azzal a körítéssel, ahogy azt ő maga éli meg. A külsőségek a mai világban elengedhetetlenek. Mindazonáltal Jackson a saját szemszögéből teljesen jó és valós tanácsot adott, hiszen azt a zenét játszotta Blues-rock énekesként, zenészként, amit ő maga is szeret és a szövegein is azt érzékeltem, hogy tényleg arról énekelt, amit ő gondol a világról, ahogy látja azt. Úgyhogy abból a szempontból hiteles volt a tanácsa, hogy azt mondta, ahogy ő is cselekszik, csak az a zenei műfaj nagyban nem így működik, amiben Ally mozgott.

Igazából nagyon sokat kellett gondolkodnom azon, hogy hol lehet az igazság abban, amikor Jackson azt mondta a bátyjának, hogy igazából őt istenítette, nem az apjukat. Ezt sokáig hazugságnak, vagy fogalmazzunk úgy, hogy “filmes elemnek” gondoltam. Hogy ezt Jackson azért mondta, mert tipikus Hollywoodi dramaturgia, ennek benne kell lenni, mint egy mély, elrejtett érzés, egyszerűen nem maradhat ki. Mert eleinte azt gondoltam, hogy erre semmi nem utalt. Aztán, ahogy többedjére néztem vissza a filmet, megütötte a fülemet az a 12-13 éves kori (ha jól emlékszem…) öngyilkossági kísérlet, ami végül nem sikerült. Na az vajon miért lehetett? Meg aztán, amikor Jackson bátyja mondta, hogy ő az apjának csak azért kellett, hogy az ivócimborája legyen. Ez úgy elég erős mondat volt ahhoz, hogy ne legyen igaz, ha közeli hozzátartozónak mondják. Aztán így folyamatosan összeállt, hogy Jackson valójában szerette az apját azért, mert megmutatta neki a Blues zenét és általa lett énekes-zenész. De valószínűleg a korai öngyilkossági kísérlet arra utal, hogy valójában tudott arról, hogy miért is szerette valójában az apja, de hogy nem sikerült… utána meg soha nem akarta még magának sem beismerni, hogy mi is történt valójában és ott a bátyja mondta ki az igazságot. És valójában végig érzékelte, hogy a bátyjának van igaza és hogy ezt ő meglátta, ezért istenítette őt. De amikor eljutott erre a felismerésre már annyira mélyen volt az alkohol- és drogfüggőségében, hogy esélye nem volt kijönni belőle. Főleg segítség nélkül. És ahogy láthatjuk, Jackson igyekezett segítséget kérni, de tökéletesen megértem, hogy miért nem tért vissza ahhoz a terapeutához. A film nagyon jó példát mutat arra, hogy milyen egy rossz szakember. És igazából azért nem tudott kimászni a saját poklából, mert abból a mélységből már nem megy egyedül és nem kapott megfelelő támogató közeget, segítséget.

És többek között itt jön ki az, hogy Lady Gaga, vagy az általa alakított Ally (nekem tényleg részint egy és ugyanaz a kettő) miért nem mély érzelmű személyiség. Mert akkor jobban felismerhette volna, hogy mi az, amivel segíthetett volna Jacksonnak. Egy részről nagyon jó, hogy végig kitartott mellette, segített rajta és nem hagyta el, de hogy olyat mondott, hogy “legközelebb egyedül mászol ki a szarból” meg “gyere, leszek az ivócimborád” ebből nyilvánvalóan lejön, hogy nem adott valódi támogatást Jacksonnak. Az aggódás, a támogatás, hogy kitartott mellette, azok mind pozitívumok és fontosak, de nem adott neki aktív segítséget. Akárcsak úgy, hogy beszélgetett volna erről a problémáról, vagy ő maga javasolta volna neki, hogy kérje szakember segítségét. Nem is tudom, hogy végül ki által került Jackson arra a terápiára, az nem derül ki a filmből. És ugyanígy problémás volt a film végén, hogy Ally láthatóan nem vette észre, hogy Jacksonnal komoly baj van. A film egyébként nagyon jól láttatta a nézővel, hogy Jackson ott már egy végzetes dologra készült. Látszott az arcán, hogy nagyon el van merülve a gondolataiban és ez az Allyvel való kommunikációjában is érzékelhető volt. Azt gondolom, hogy ezt Ally is láthatta volna. Ha látta volna, legalább azt megkérdezte volna, hogy “Nincs valami baj?” Erre Jackson még válaszolhatta volna, hogy nincs semmi és akkor Ally nem firtatta volna tovább a kérdést. Sőt, azt is el lehetett volna mondani, hogy akár saját magát is meg akarta nyugtatni azzal, hogy azt mondja magában, hogy biztos, hogy tényleg nincs semmi baja Jacksonnak. De hogy erre rá se kérdezett, abból érzékélhető volt, hogy nem tudta, nem látta a férjén, hogy mire készül. A harmadik ami miatt nem gondolom Ally-t mély érzelműnek, hogy nem ismerte fel a menedzser valódi személyiségét és hogy fogja keresztbe tenni a kapcsolatát a férjével. Én azt az embert az első pillanatban úgy lepattintottam volna, mint annak a rendje. Annyira látszott rajta a beképzeltség, a gőg, ahogy beszélt Ally-vel, és ahogy a végén beszélt Jacksonnal, amivel végül az öngyilkosságba sodorta, az az én szemszögemből undorító volt. Nagyon nem bírom az ilyen embert. De sajnos fontos eleme volt a filmnek, sokban hozzájárult ahhoz, hogy a történet úgy alakult, ahogy.

Nagyjából ennyit tudok hozzátenni a filmhez. Ami még Lady Gaga személyiségének kettősségét illeti, annak örülök, hogy a Shallow az a dal, ami ismertté vált a filmből és ezt játszották a rádiók. Azt tudom, hogy a film szempontjából kulcsfontosságú a dal, hiszen egyrészt ez hozta össze Ally-t és Jacksont és nagyon jól leírja kettejük érzelmi világát, ennek is nagyon örülök, meg annak is, hogy egy olyan dal lett a legismertebb a filmből, ami még Ally nagy sztársága született meg, ahol még a természetes énjét láthatjuk. Hiszem, hogy ez Lady Gaga egyik, sőt a valós oldala és ha ilyesféle dalai lettek volna, akkor tiszteletre méltó lenne az énekesnői karrierje. Azt egyébként elárulom, hogy ma már annyira nem tartom gyűlöletesnek Lady Gaga énekesnői karrierjét, mint korábban. Egyrészt a film is egy kicsit “megszelídített”, másrészt meg az MBTI személyiségtípusok folyamatos tanulmányozása is sokat segít abban, hogy jobban elfogadjam azt, aki más és másképp látja a világot, mint én. Igazából a menedzser is olyan, hogy az ő saját szemszögéből semmi rosszat nem csinált. Annyira karrierista, annyira a munka az első számára, hogy bárki, aki ezt gátolja (mint például Jackson a függőségével), azon kegyetlenül átgázol. Tipikus törtető személyiség, aki nem engedi, hogy bármi is a karrierjének útjába álljon. Hiszen ha derékba törik Ally karrierje, azzal az ő menedzseri megítélése is sokat csorbult volna és ezt nem akarta. Vannak ilyen emberek a világon és fontosnak ezeket felismerni, hogy a saját világomból ki tudjam zárni. Mert ahogy ők élik az életüket, az teljességgel ellentétes az értékrendemmel és az elveimmel.

Ezzel egyébként meg is van mind a három kiadás a filmből, amit szerettem volna megvenni.

2021. május 2., vasárnap

Kazettagyűjtemény

Az elkövetkezendő időkben több ilyen képet is ki fogok tenni. Egyrészt miért is ne? Másrészt ha kimegyek Hollandiába és összejönnek a dolgok, egy darabig nem fogom látni őket. Így kicsit magamnak is emlékbe. De mindent megteszek azért, hogy ne lássam egy darabig. Aztán majd kint.

Mondjuk, kíváncsi leszek, hogy tudom majd bővíteni a gyűjteményemet, mert jóval kevesebb kazetta van eladóba és drágább lett, mint a CD. Valószínűleg arról van szó, hogy a kazetta iránt sokkal hamarabb csappant meg az érdeklődés, hamarabb gyártottak kevesebbet a kazettából és ma kevés kazettagyűjtő maradt, ők viszont sok pénzt adnának a kazettáért. Egyszer láttam: The Corrs: Borrowed Heaven kazettát 7.000 forintért... Hát ez nagyon nem nekem szól.

2021. március 7., vasárnap

The Corrs videoklipek 15 év után

Gondoltam, hogy fent vannak a YouTube-on a The Corrs videoklipjei, de csak ma szántam rá magam hogy megnézzem őket. Össze is állítottam egy saját lejátszási listát a videoklipjeikből.

https://www.youtube.com/playlist?list=PLBSNi5wvZXtGAGCdkO92PTkR-WA2zR2f3

Nem teljes, néhány dal nincs rajta, de amik megvannak, azokat igyekeztem megjelenési sorrendjük szerint összeállítani.

Érdekes volt újra látni ezeket. Sok emlék visszajött, egy rövid időre olyan érzésem volt, mintha 15-20 évet visszarepültem volna az időben. Annak ellenére, hogy van néhány dal, amit problémásnak tartok tőlük, összességében jó érzés volt újra látni őket. Így egybe látni az összes videoklipjüket adott egy olyan érzést, hogy van egy életútja a karrierjüknek. Óvatosan bánnék az "életmű" kifejezéssel, azt inkább olyanokra mondanám, akik úgy alkottak egyenletesen magas színvonalú karriert, hogy komoly hatással voltak a zenei iparra. Ez a The Corrs esetében nem teljesen igaz. De nagyon örültem, hogy újra láttam, olyan érzésem van, hogy több lettem ezektől a videoklipektől és ez a fontos. Vissza fogom nézni többször is.

2021. március 6., szombat

The Corrs: Talk on Corners CD

Végre megvan a The Corrs második albuma is, a Talk on Corners. Úgy örültem neki, mintha egy nagyon hiányolt CD-t vettem volna, pedig ez az együttes legrosszabb albuma. Legalábbis számomra. Nincs egységes mondanivalója, a dalok is populárisabbak, gyengébbek, mint az első album dalai. De azért néha jó lesz hallgatni, hiszen azért vannak rajta jó dalok, de azért rossz, hogy van ilyen albumuk is, mert tudható, hogy ennél sokkal több van bennük.

Az annyira nem lepett meg, hogy sokféle kiadás van ebből a CD-ből, az viszont igen, hogy van 13 dalos verzió is. Először ugyanis a Dreams nélkül adták ki az albumot. Azt soha életemben nem láttam még. Az egy feldolgozás, jó eséllyel a szerzői jogok miatt kerülhetett csak egy későbbi nyomtatában az albumra. Szerencsére ez a 14 dalos kiadás. És nem is szeretném a 13 dalosat, mert pont a Dreams a legjobb dal az albumon. Az teszi valamivel jobbá. A másik dal, amit szeretek erről az albumról, az a Paddy McCarthy. Aztán jó még az Intimacy, de amiről már beszéltem korábban, hogy a When He's Not Around és az I Never Loved You Anyway nagy átkok. Nagyon jó zenéje van mindkét dalnak, de a szöveg borzalmas. Az I Never Loved You Anyway szövegét egyébként többen is kritizálták. Most is csak azt tudom mondani, hogy egy olyan együttes, amelyik komolyan veszi magát és vannak jó gondolatai, nem engedhet meg magának önigazoló dalszöveget. Vagy ami szintén gyengíti az albumot, hogy ha van olyan dal, ami ugyan jó lenne szövegileg, de érzelmileg nem jön át. Nagyon jó példa erre a Little Wing, ami egyébként gyönyörű szép dal, már-már tragikus, de az ének miatt nem érzem át, hogy mit akarnak közvetíteni ezzel a dallal. Sőt, ismerek egy másik Little Wing című dalt, ami hát...

The Corrs: Little Wing <<<<<<< JAM Project: Little Wing

Nem is kérdés, a JAM Project Little Wing-je egy nagyon vidám, kedves dal, kiváló reggeli dalnak, mert teljesen optimistán indítja el a napot. És pont most van szezonja a dalnak, mert tavasszal nagyon jó hallgatni. Teljesen libabőrös lettem, ahogy eszembe jutott a JAM Project dala.

Kár, hogy egy The Corrs album esetében egy másik együttes daláról kell beszélni, hogy milyen lenne az ideális dal. Mindenesetre jól állok The Corrs CD ügyében, már csak 4 album hiányzik a gyűjteményből:

  • Talk on Corners Special Edition
  • In Blue Special Edition
  • White Light
  • Jupiter Calling

Valamint tudok még a Live in Dublin koncertalbumról is, ami csak Amerikában jelent meg. Azon egyébként mindig is csodálkoztam, hogy egy Live in Dublin album miért csak Amerikában jelenik meg. Mindegy, azt jó eséllyel csak úgy tudom megvenni, hogy Discogs-on találok egy Európába került példányt, hogy a posta ne legyen annyira drága. De ezt majd... Ja, meg van a 2006-os válogatásalbum a Dreams, mely után közel 10 évre visszavonultak. Az sincs feltétlen prioritásban.

Egyébként tényleg kár, hogy van néhány olyan dalszöveg, amivel degradálták a karrierjüket, pedig tény hogy sokkal többre hivatottak. És pont a napokban találtam valamit, ami felkeltette az érdeklődésemet és kicsit megmagyarázza számomra, hogy miért is szeretem mindennek ellenére a The Corrs-t. Az utóbbi időkben sokat foglalkozok az MBTI személyiségjegyekkel, van is egy weboldal, ahol amely sok híresség és fiktív karakter személyiségjegyeit elemzi. És meglepett, hogy az énekesnő, Andrea Corr is INFJ-s, mint én. De aztán kicsit továbbgondolva rájöttem, hogy nem meglepő. Mert tényleg képes mély érzelmekkel énekelni és az énekével plusz jelentést adni a dalnak. Mert egyébként nagyon szépen énekel, és sok esetben szeretem azokat az érzelmeket, amiket a hangjával közvetít. Csak nem mindegyikkel tudok azonosulni. De ez már egyéniség kérdése. A jövőben tervezek a blogban is komolyan foglalkozni a személyiségjegyekkel, különböző párosításokkal is, mert erről is sokat olvasok manapság. A lényeg az, hogy ha mondjuk két INFJ-s találkozik egymással, az nem jelenti azt, hogy egyből megütötték egymással a főnyereményt akár barátság, akár párkapcsolat terén. Pont azért, mert a személyiségjegy egyik sajátja, hogy magasak az elvárásaik a másik személlyel szemben, ahogy egyébként saját magukkal szemben is (nagyon sokat tudom emészteni magam, ha kudarcot vallok vagy rossz döntést hozok) és erősen ragaszkodnak az értékrendjükhöz. És ha két INFJ-snek különböző értékrendje van és nem tudják összehangolni, akkor az életben nem lesznek még barátok sem. Ezért van az, hogy a személyiségjegyekről szóló leírást útmutatásként érdemes olvasni, és nem tényként kezelni, hogy ha valaki ISFP-s (hogy ne mindig ugyanazt írjam), az csak a hobbijának él, csak a mának, egyébként meg művészlélek. Vannak árnyalatai, amik a különbözőségeket adják két azonos személyiségjegyű ember között is.

Mindenesetre ez a személyiségjegy megmagyarázza nekem, hogy miért szeretem az együttest. Ahol meg nincs egyetértés, az meg olyan, hogy különbözők vagyunk.

2021. február 6., szombat

The Corrs: Forgiven, Not Forgotten

Egy ideje szeretnék már egy The Corrs albumról részletes ismertetőt írni. És hogy szinte csak pozitívat írjak az együttesről, ezért arról az albumról írnék, amelyiket a legjobbnak tartom. Érdekes az, ha egy együttesnek az első albuma bizonyul a legjobbnak. Általában valamelyik későbbi szokott lenni a legjobb album, amikor már van tapasztalatuk zeneszerzésben, így a zenei stílusuk is kellőképpen kiforrott. Általában azon együttesek első albuma szokott a legjobb lenni, melynek későbbi albumai beépülnek a mainstream zenei irányzatba, és inkább trendeket követnek. A The Corrs esetében valamivel árnyaltabb az összkép, de az biztos, hogy az első album a legjobb tőlük.

Ebben az albumban mutatja meg leginkább az együttes, hogy miért szeretem őket és ad egy átfogó képet is arról, hogy általánosságban milyen zenét szeretek. Alapvetően nem egy nagyon különleges zenei világú albumot kell elképzelni, de kellőképpen egyedi a dalok hangzása ahhoz, hogy sajátságos legyen az egész album atmoszférája. Az pedig különösen becsülendő, hogy a ’90-es évek zavaros zenei korszakában valami egyedivel jöttek elő. Kis túlzással, mint a lótuszvirág a koszos, sáros vízben. Persze, nem egy tökéletes albumról van szó, de már itt érzékelhető volt, amire utaltam már korábban is az együttes kapcsán, hogy tudnak zenét írni, szeretnek is zenét írni, Andrea pedig nagyon szépen énekel. És valahogy ennél az albumnál állt össze minden. A zene szinte minden esetben harmonizál a szöveg mondanivalójával, a dalokat nagyrészt élő hangszerekkel élő hangszerekkel vették fel és kellőképpen változatos az album. A 15 dal összesen 49 perc hosszú.

  1. Erin Shore (Traditional Intro)
  2. Forgiven Not Forgotten
  3. Heaven Knows
  4. Along With The Girls
  5. Someday
  6. Runaway
  7. The Right Time
  8. The Minstrel Boy
  9. Toss The Feathers
  10. Love To Love You
  11. Secret Life
  12. Carraroe Jig
  13. Closer
  14. Leave Me Alone
  15. Erin Shore

Alapvetően szeretem az album fő témáját. Az egész albumnak van egy kellemes atmoszférája, amiből az érzékelhető, hogy a The Corrs tagjai magánemberként tényleg pozitív személyiségek. Érdekes, hogy pont a legfájdalmasabb dal lett az album címadó dala, mintha az lenne az album fő témája. Én inkább úgy értelmezem magamban, hogy az a dal az album kiindulópontja, mint a “forgiven, not forgotten” érzés adná az egész album alaptémáját, minden más érzés, ami a többi dalt inspirálta, csak utána jöttek. Mintha annak lenne a következménye. Mind az ének, mind a zene komoly érzelmi fejlettségről árulkodik. Ez a nagy előnye annak, ha valaki saját maga írja a dalokat, mert az óhatatlan, hogy beteszi a saját érzéseit, ezáltal lesznek a dalok személyesek és aki tud azonosulni velük, az jobban át is tudja élni a mondanivalót.

Bár teljesen nem alkot egységet az album. Egyrészt már itt is hallhatók olyan dalok, melyek szövege erősen problémás, nehezen értelmezhető. Erre jó példa a “Runaway”, amit elég nehéz értelmezni, hogy miért is futna el, ha a srác nem szeretkezne vele? Ráadásul pont Andrea az, aki erőszakoskodik, hogy feküdjön le és tegye a dolgát, különben elszalad. Ráadásul zeneileg is mély érzelműre akarták kihozni, de nálam még az se sikerült. Tehát már itt is kapunk példát arra, hogy mi lesz később a probléma az együttessel. Meg az egységet erősen megkérdőjelezi az is, hogy a címadó dalban arról énekelnek, hogy el vagy bocsátva, de soha el nem felejtelek, rá pár percre, meg a “Someday” című dalban már az a fő téma, hogy egy nap el fogsz felejteni. Ugyanígy rettenetesen disszonáns az, hogy a “Closer” című dalban az intimitás jelentőségéről énekelnek, rögtön utána meg hogy “Leave Me Alone” … Mind a kettő lehet érvényes, csak ha hallhatóan egy koncepcióra terveznek egy albumot, akkor ott nehezen fér meg két egymásnak ellentmondó témájú dalszöveg. Ez az egész “Someday, you’ll forget me” és “Leave Me Alone” jellegű szöveg pont egy olyan együttesnek áll rosszul, akik nemcsak hogy komolyan gondolják a zenélést, egy koncepcióra tervezik az albumukat, ráadásul láthatóan és hallhatóan érettebbek érzelmileg.

És az, hogy ez az együttes legjobb albuma, azért érezteti, hogy ezek a problémák később komolyabban előjönnek. Pedig pont azért nagyon jó ez az album, mert itt hallható a leginkább az együttes egyénisége, hogy akik rajongtak / rajonganak értük, azok pontosan miért is szeretik őket annyira. Ez az album nemcsak hogy többségében élő hangszerekkel lett felvéve, hanem ezen az albumon használják a legtöbbet azokat a hangszereket, melyek által kicsit népi hatásúak a dalaik. Mintha ezzel az albummal azt is akarták volna demonstrálni, hogy mennyire hűek a gyökereikhez. És ez nagyon jól áll nekik, hallhatóan lubickolnak a dalokban. Élmény volt nekik feljátszani a dalokat, élvezték a felvételeket. Ráadásul az első dalokat (demófelvétel, talán?) egy házi stúdióban vették fel a szülővárosukban, ahol már 8 dalt rögzítettek. Ez is jelzi azt, hogy kész tervük volt az albumhoz. Azt talán érdemes lenne tudni, hogy a problémás dalokat mikor vették fel. Ha később, Amerikában (a későbbi dalokat ott vették fel), akkor az már jó eséllyel produceri ráhatással történt meg.

Összegezve a gondolatokat, pont az erényei miatt kár, hogy komolyabb hibái vannak az albumnak, mert akár a ’90-es évek legjobb albumai között is jegyezhetnénk a Forgiven, Not Forgotten-t. Hiszen nagyon szép dalt választottak fő témának, ráadásul a mondanivaló is érvényes, hiszen sokan átéltek olyan, vagy ahhoz hasonló érzéseket, amiről az a dal szól, hallhatóan több dal is annak utóhatásaként születhetett, de az a három dal, ami a problémát okozza, azok rontják az összképet. Ráadásul a “Someday” és a “Leave Me Alone” dalokért azért is nagy kár, mert zeneileg azok is nagyon jól meg vannak írva. De ha kiemeljük pozitívumokat, akkor egy kiváló albumot hallgatunk. Érdemes tenni vele egy próbát, aki érzi a dalok mondanivalóját, az nagyon fogja szeretni ezt az albumot.

Ének: 9/10
Zene: 9/10
Szöveg: 7/10
Hangszerelés: 9/10
Borító: 7/10
Hangulat: 9/10

+ Komoly koncepcióval készített album, egyedi és nagyon kellemes hangszerelés.
– Már itt megjelennek azok a hibák, amik később “védjegyei” lesznek az együttesnek.

83%

The Corrs: Forgiven, not Forgotten CD

Újabb The Corrs CD tért vissza a gyűjteményembe, méghozzá a debütáló albumuk. Ennek külön örülök, mert nagyon szeretem ezt az albumot. Továbbra is azt gondolom, hogy egy ígéretes karriert vezetett be ez az album. Nagyon jó dalokat írták és szeretem, hogy élő hangszerekkel játszották fel azokat. Ezen az albumon igazából csak egy olyan dal van, amit annyira nem szeretek, ez pedig a Runaway. Ez az a dal ezen az albumon, melynek olyan kusza a szövege. Igazából átérzem, hogy miről van szó, de nem az én érzésvilágom. Az énekkel is úgy vagyok, hogy szépen el van énekelve, van munka a dalban, de nem engem szólít meg. Ezt leszámítva a Forgiven, Not Forgotten egy kiváló album. A címadó dal az, ami igazán megszólít érzelmileg és nagyon át tudom érezni. Illetve a Closer az, ami közel áll hozzám (ha már ez a címe), illetve izgalmasnak tartom még a Someday és a Leave Me Alone dalokat is. Az instrumentális dalok közül pedig a Toss the Feathers a nagy kedvenc. De ennyi legyen is elég, majd írok az albumról részletesen is.

Egyébként a bolhapiacon vettem, ugyanattól az eladótól, akitől az In Blue CD-t is vettem. És ez is teljesen jó állapotban van, a borító nagyon jól néz ki, a lemez is szinte teljesen karcmentes. Úgyhogy elégedett vagyok vele, számíthat rám a jövőben is. Eddig hat The Corrs CD-m van, tehát az újakkal együtt hiányzik még hét. Csak hogy az istenbe találom a kazettákat annyira nehezen. Kellenek azok is a gyűjteménybe.

Egyébként tetszenek a borítón a képek.

2021. január 2., szombat

2 album 2000-ből

Ritkán találok értelmes dolgot Békéscsabán a bolhapiacon, de most úgy alakult, hogy találtam egy CD-t és egy kazettát, amit kerestem, és előérhető áraiknak köszönhetően meg is vettem őket. The Corrs: In Blue CD és Natalia Oreiro: Tu Veneno kazetta.

Ezen két albumban nemcsak az a közös, hogy mind a kettő 2000-ben jelent meg, hanem mind a kettő úgymond első volt nálam. A The Corrs: In Blue album volt az első, ami megvolt nekem annak idején tőlük, ahogy Natalia Oreirótól is a Tu Veneno volt az első, amit megvettem. Arra konkrétan emlékszem, hogy 2000. december 2-án vettem meg, mert egy időben naptárban jegyeztem, hogy mely albumokat mikor vettem meg, és a Natalia Oreiro kazettát ezen a napon, ráadásul az is megvan, hogy 2100 forint volt. Most szerény 400 forint volt, ennyiért pedig bőven jöhet. Nosztalgikus volt nézni a kazetta borítót, összességében most is pozitív véleményem van az albumról. És ott van a többi kazetta között. Körülbelül 230 kazettát őriztem meg, és ha megveszem a hiányzó Thalía, Natalia Oreiro és The Corrs kazettákat (amik prioritást élveznek), akkor ez a szám felmehet 250-re is.

A The Corrs: In Blue album is szinte az első mivolta miatt különleges számomra. De amúgy szeretem is, mert annak ellenére, hogy ugyanúgy populáris, mint a Talk on Corners, de lényegesen jobb dalok vannak ezen az albumon. Bár ezen az albumon is van néhány olyan dal, ami úgymond "helykitöltő", tehát számomra nem hordoz akkora értéket. Az At Your Side, No More Cry és a Give It All Up azok, amiket ugyan nem ugrok át, de nem lenne kevesebb az album, ha hiányoznának ezek a dalok. Illetve a Hurt Before az, ami nem jön át érzelmileg. Nekem az olyan semmilyen. De összességében jó album, egységesebb a hangzása, mint a Talk on Corners albumnak. Szeretnék The Corrs albumokról is írni kritikákat, csak az nem mostanság lesz, tekintve, hogy vizsgaidőszak van.

2020. november 16., hétfő

Három The Corrs CD

Újabb három The Corrs CD-vel bővült a gyűjteményem:

  • Unplugged
  • The Best of the Corrs
  • Home

A Best of és a Home biztos, hogy megvoltak régen, az Unplugged-ban nem vagyok biztos. Inkább nem, mert teljesen új volt a borító számomra, ahogy lapozgattam. Egyébként hihetetlen jó érzés lapozgatni a borítót, ez is oka annak, hogy szerintem életem végig CD-gyűjtő leszek. Meg több CD-lejátszóm is van, tehát tudom hallgatni őket. Bár azt elismerem, hogy nekem is könnyebb PC-ről vagy akár Spotify-ról elindítani a zenét, de a CD-nek, mint a zene fizikai változatának, örökre értéke lesz számomra.

Szeretem az Unplugged albumot, tetszik, hogy áthangszerelték a dalokat akusztikus hangszerekre. Sőt, vannak dalok, mint például a Radio, melynek jobban is tetszik az Unplugged verziója, mint az eredeti. Bár nem nehéz az Unplugged verziónak "jobbnak lennie", mert az In Blue album, melyen az eredeti változat hallható, túlzottan rádióbarátra sikeredett. És a Radio is olyan, hogy az eredeti változat túl egyszerű. Olyan érzésem van, mintha az Unplugged lenne a végleges változat, mert annyival jobban ki van dolgozva a dal. Több hangszer szólal meg, és csak az akusztikus hangzása ellenére sokkal gazdagabb zeneileg. Még most is libabőrös leszek, ha eszembe jut, hogy Caroline mekkora erővel és átéléssel veri a dobot a dalban. És ehhez képest az In Blue változat teljességgel vérszegény.

Meg az egész koncert miliője teljesen családias. Az Unplugged DVD-n is megvolt nekem, az egyik legtöbbet nézett koncert volna általam annak idején. Pont azért tetszett, mert kis teremben volt a koncert, lehettek kb. 50-en 100-an rajongók, és a Corr testvérek is játszottak a hangszereiken, énekeltek, és semmi extra. De teljes mértékig átjött a zene szeretete. Arra a mai napig emlékszem, amikor a Runaway dalban Caroline zongorázott és a végét elszúrta. A legutolsó hangot fél hanggal lejjebb ütötte le. Nagyon megütötte a fület, de jól elpoénkodták. Úgyhogy nagyon kedves ez a koncertalbum, kifejezetten kellemes hallgatni.

A Best of the Corrs meg válogatásalbum, az együttes addig megjelent ismert dalaik kerültek fel az albumra. Illetve van két új dal is. A Would You Be Happier? rendben van, szívesen hallgatom, de a Make You Mine sokkal jobban tetszik. Ötletesebb zeneileg, és tetszik, hogy Andrea mélyebb hangszínben énekel. Egyébként meg szeretem a válogatásalbumokat, akkor szoktam hallgatni, amikor nem egy adott albumot van kedvem hallgatni egy együttestől, hanem lényegében bármit. Ekkor veszem elő a válogatásalbumot. Úgyhogy sokat fogom ezt az albumot is hallgatni. Illetve a borító is tetszik, hogy képek vannak videoklipekből, illetve az addig megjelent kislemezek borítói.

A Home egy érdekes album több szempontból is. Egyrészt személyes okból, hogy 2005 szeptemberében jelent meg az album, tudtam róla, és már a megjelenés napján megvettem a CD-t. Még arra is emlékszem, hogy 4.500 forint volt. És nagyon odavoltam a kelta dalokért. Másrészt meg ezáltal zeneileg is visszatértek a gyökereikhez, eltértek a Talk On Corners és az In Blue rádióbarát hangzásától, ami csak jót tett a daloknak. Kifejezetten kellemes az ének, nemcsak azt lehet hallani, hogy tényleg szeretik ezeket az ír népdalokat, hanem hogy büszkék a gyökereikre. Az egyedüli dolog, ami nem tetszik, hogy Andrea túl sokszor "hajlítgatja" a hangját, ami egyszer-egyszer jó, hogy érzelmeket fejezzen ki ezáltal, de túl sokszor már érzelgőssé válik. De ettől függetlenül nagyon tetszik az album, kifejezetten üdítően hat a rádióbarát albumaik után. Ami még érdekesség, hogy az album napra pontosan 2005. szeptember 26-án jelent meg, a Forgiven, Not Forgotten pedig 1995. szeptember 26-án, tehát a debütáló albumuk 10. évfordulójára időzítették a megjelenést. Azt gondolom, hogy méltóképp emlékeztek meg a debütálásukról.

Szóval lehet látni, hogy van miért szeretni a The Corrs-t. És pont ezért vagyok szigorú velük szemben, mert igazából ők olyanok, ahhoz tudnám hasonlítani a zenei munkásságukat, mint az iskolában egy nagyon jó képességű tanuló, aki a buta hibái miatt képtelen ötös dolgozatokat írni, pedig bőven meg tudná írni jelesre. Ezért fájdalmas, és részint ide vezetem vissza azt, hogy nem maradtak meg annyira a köztudatban. Csak a Breathless-t hallani a rádiókban, azt is ritkán, illetve több fiatalabb barátomnak is beszéltem az együttesről, egyikük sem nem tudott róluk. Mindegyik tőlem hallott róluk először. Azért ez is árulkodó. A Home album már nem volt annyira sikeres, gondolom, ide is vezethető vissza az, hogy visszavonultak, nemcsak a szólókarrier, a magánélet és a családalapítás miatt. Egészen pontosan 10 évig nem jelentettek meg közös albumot. Tudok a 2015-ös White Light-ról, és a 2017-es Jupiter Calling-ról, meg is hallgattam többször is, de egyelőre nem tudok velük mit kezdeni. Vannak jó dalok, de nem érzem, hogy lenne komoly mondanivalójuk, meg lenne koncepciója az albumoknak. Hátha egyszer meg fogom szeretni azokat is, csak tudok valami jelentést társítani hozzájuk.

És akkor képek következnek. Tehát eddig négy The Corrs CD-m van.

Mondhatni, hogy a jobbak, de ilyen élesen nem jelenteném ezt ki, mert akkor a Forgiven, Not Forgotten komoly hiány lenne a gyűjteményből. És aminek örülök még, hogy mindegyik CD-ben (amihez eredetileg mellékelve voltak) benne voltak a kis promóciós papírok a korábbi Corrs albumokról.

És így tudok CD-lejátszón hallgatni CD-t.

Ha lesz lehetőségem több CD-t is venni, akkor gyakran lesz használva a CD-lejátszó.

2020. november 3., kedd

The Corrs: Borrowed Heaven CD

Újra van The Corrs CD-m! És esküszöm, nem hittem volna, hogy valaha is eljön az az idő, hogy ugyanazzal a lelkesedéssel fogok The Corrs dalokat hallgatni, mint 15 éve. De hát úgy tűnik, hogy ennek most jött el az ideje. Bár egyébként volt ennek előjele nálam, ugyanis néhány hónapja megjelent álmomban az együttes. Amikor felébredtem, még csodálkoztam is, hogy hogy jelentek meg, amikor régesrég nem hallottam a zenéjüket, a rádiók csak a Breathless-t játsszák. Azzal is úgy vagyok, hogy szóljon, ha épp nincs más, de soha nem foglalkoztam velük azóta komolyan. Aztán ezt azzal rendeztem le magamban, hogy a tudattalanomból ezt halászta elő az elmém, és nem is foglalkoztam vele többet. És most tessék.

500 forintért nyertem a Vaterán, ezzel a CD-vel is úgy vagyok, hogy ha már egyszer megvettem, akkor másodjára ne vegyem már meg nagyon drágán. Főleg, hogy annak idején az eladott példányomból én sem gazdagodtam meg. Na de megvan. És kifejezetten szeretem ezt az albumot, mert a rádióbarát Talk on Corners és In Blue albumok után komolyabb, érettebb albummal jelentkezett az együttes. Jobban meg vannak írva a dalok, zeneileg gazdagabb a hangzás, és szövegileg is összeségében jobb, mint az előző két stúdióalbum. Már annak idején is különleges volt ez az album számomra, érzékeltem a fejlődést. A producer Olle Romö, az első Corrs album, amit szárnyai alá vett. Jó eséllyel neki is az volt a célja, hogy érettebb gondolatokkal álljon elő az együttes. Ami még csak nem is rossz ötlet, mert két rádióbarát album után az együttes kellőképpen ismert lett ahhoz, hogy egy másik oldaláról is megismerje a zenekedvelő közönség. Emlékeztem a producer nevére, de csak innen, úgyhogy utánanéztem, hogy mely albumoknál volt jelen. Soknál tényleg nem, de ami meglepő volt számomra, hogy Shania Twain: Come on Over (egyszer erről az énekesnőről is kéne írnom, az ő is dalait is imádtam egy időben) albumán működött közre.

Először essünk túl a Borrowed Heaven negatívumain, hogy mi számomra a probléma az albummal. Szerencsére kevés, igazából csak két dallal van problémám. Ezek pedig a Long Night és a Goodbye. A Long Night számomra túlzottan érzelgős. Olyan érzelmekkel írták meg, amivel már nem tudok azonosulni, és igazából Andrea hangja sem tetszik ebben a dalban. Túlságosan tragikus az a bizonyos hosszú éjszaka, mert hideg van a szerelme nélkül.

It's gonna be a long night,
It's gonna be cold, without your arms.

Persze, ismerem az érzést, meg áttételesen is lehet értelmezni, de mégsem ez az én érzelmi világom. A Goodbye is is túlzás számomra, főként a dal vége, amikor Andrea annyira felviszi a hangját. Az igazából nem szép tőle. Én legalábbis nem szeretem, ha valaki fejhangon szédeleg a magaslati levegőben. Amit Anastacia művel, ahogy ő viszi fel erőből a hangját, az igen! Az számomra sokkal átélhetőbb, de a fejhangon való éneklés nem, mert nyávogóssá válik az ének. Meg a szöveg is kicsit zavaros:

Where are you now?
Could I get there somehow?
It's time to say goodbye...

Tudja, hogy nincs esély, de csak azért is keresi. Jó eséllyel nagyon friss a szakítás élménye, akkor van az embernek belső háborúja, nem akarja elfogadni, hogy vége, de közben meg nagyon is tudja, hogy nincs folytatás. Ez is olyan, hogy tudom, hogy milyen érzés, ismerős, de ez sem az én világom. Más dallammal énekelnék ilyen érzésekről.

És akkor most jöjjön a hosszabbik rész, ami miatt szeretem az albumot. Öt dal is van rajta, ami miatt emlékezes számomra, ezeket veszem át egyesével:

  • Hideaway: Ez a szám nálam nagyon komoly versenyben van a Forgiven, Not Forgotten dallal a legszebb The Corrs dalának címéért. Ugyanolyan csodálatos és fájdalmas a dallama, de talán abból a szempontból jobb ez a dal, hogy erősebb a hangszerelése, és hihetetlenül elementáris, ahogy kitör a refrénre. A szövege is alapvetően nagyon jó, és van is érvényessége. Meglátjuk egy bizonyos embernek a valódi értékét, amit mások nem, és bíztatja, hogy ne bújjon el, mert lehet az, aki lenni akar. Még jobban zanzásítva önmagad felvállalásáról szól a szöveg, de ez így már-már profán, de többről van itt szó. Bár személyes tapasztalatból kiindulva annyiból árnyalnám a képet, hogy meg lehet látni egy ember értékét, de fontos tudni, hogy valójában minden egyes embernek megvan az angyali és az ördögi oldala. De hogy melyikkel él, az mindig az egyén döntése. Velem is előfordult, hogy megláttam egy ember pozitív értékeit, és nagyon azt akartam, hogy azt hozzuk ki belőle (ezért tudom nagyon átérezni a dalt), de ez sok esetben nem sikerült. Többszöri sikertelen próbálkozás után jöttem arra rá, hogy mindig az egyén döntése, hogy melyik utat választja, és semmire nem lehet kényszeríteni. Mégis érvényes lehet ez a dalszöveg akkor, ha olyan emberről szól, aki ki akarja hozni a pozitív értékeit, de nem tudja, merre induljon el. Nekik lehet segítséget nyújtani, és mondhatjuk, hogy ez a dal róluk szól. Egy biztos: Zeneileg gyönyörű, és Andrea is olyan érzelmeket énekel ki, amik emelik a dal hitelességét.
  • Even If: Nagyon tudom szeretni az ilyen bolondos dalokat! Megint arról van szó, hogy szövegileg ugyan túlidealizálja a szerelmet, de ez most azért más, mert az ének is teljesen játékos. Mintha maga Andrea is tudná, hogy semmi nem valós abból, amit itt énekel, de ha játékosan, már-már viccelődve énekel, akkor megállja a helyét. És azt kell mondjam, hogy igaza van. Ilyen szöveget nem lehet komolyan gondolni:
    Even if the sun came tumbling down
    You light the ground, I walk on.
    De ezt tökéletesen kivágja az énekstílussal. Ilyesmit még én is mondanék nagyon szerelmes, romantikus hangulatomban. Miért is ne lehetne élni az I'm in heaven right now, and I don't wanna come down érzéssel? A legszebb érzés az egész világon. A zene is nagyon kellemes, ez az egy dal sokat old az album komoly hangulatán, és mégis odaillik a többihez.
  • Confidence for Quiet: Ezt a dalt sokáig félreértettem, ami abból fakad, hogy még most is problémáim vannak az angol szöveg értésével. Csak még akkor sem foglalkoztam a szöveggel, amikor meglett az album CD-n (sokáig csak kazettán volt meg, amin nincs szöveg). Mert csak azt értelmeztem a szövegből, hogy
    What day, that I've left behind
    You forgave...
    ...
    I'm not hopeless
    Ebből arra következtettem, hogy visszatért egy régi nagy szerelem, és boldog benne, és nem érzi magát reménytelennek. Holott valójában arról van szó, hogy ő már elengedte azt a szerelmet, és már nem kíváncsi a srácra. És nem foglalkozik azzal, hogy mások azt mondják, hogy nem ez a szabadság, ő továbblépett. Mondjuk, hogy erre hogy jön a bizalma a csendben, erre a mai napig nem sikerült rájönnöm. De az biztos, hogy a zene és a dallam itt is nagyon szép. Az istenit neki, ha lett volna egy jó szövegírója a Corrs-nak, akkor olyan karrierjük lehetett volna, mint a legjobbaknak. A szövegnél buknak el! Ha az lett volna, hogy visszatér ahhoz a szerelemhez, akkor szerintem jó lett volna a szöveg. Mert miért ne történhetne meg ez bárkivel? De a zene nagyban ellensúlyozza, és igazából, ha azt a szöveget gondolom el mellé, amit ideálisnak tartok, akkor imádom ezt a dalt.
  • Baby Be Brave: Ennek a szövege sokban hasonlít Hideaway szövegéhez, csak a zene nem annyira tragikus hangulatú. Ugyanolyan bátorító, mert akihez szól, az fél kimutatni a gyenge pontját, de a refrénben megkérdezi, hogy fél a kudarctól? A szöveg egyébként a versében eléggé áttételes. Főleg a második verse, amit nehéz is értelmezni... Megint oda jutunk, hogy adjon valaki egy szövegírót az együttesnek! Zenét tudnak írni, azt ebben a dalban is bizonyítják, mert a dallam emlékezetes. És nagyon jó a hangszerelés is, ezért nagyon jó hallgatni a dalt.
  • Silver Strand: Ez az album is instrumentális zenével zárul. Csodálatos a zene. Csodálatos, egyben nagy fájdalmat érzek benne. Azt érzem, hogy egy múltban megtörtént eseményt síratnak el. Olyan a zene, mintha egy régen történt, egyébként nagyon szép eseményről emlékezne meg, de nem annak örül, hogy az megtörtént, hanem azt síratja el, hogy az már nincs többé. Az tudható, hogy egy múltbéli eseményt a fentebb említett kétféle módon zárhatjuk le. Persze, hogy ki melyiket választja, az egyéni döntés. Az biztos, hogy nagyon szép a zene, mély érzelmek hallhatók és csodálatosan zárja le az albumot

Azért látható, hogy a negatívumok sem teljesen rosszak, a pozitívumok sem teljesen jók. Jobb szövegileg ez az album, de még mindig gyenge pontja az együttesnek. De a jelen árát megérte, és ha lesz lehetőségem ezen az áron további Corrs albumokat venni, akkor élni fogok a lehetőséggel.

2020. október 31., szombat

Egy összeállított válogatásalbum

Durván zártam le a The Corrs visszaemlékezős, elemzős blogpostot. Kicsit helyrehozom, írok most a jó oldaláról az együttesnek. Az az igazság, hogy azokat a dalokat, amiket annak idején szerettem, azokat most is nagyon szívesen hallgatom. Tetszenek azok az egyedi ötletek, amikkel színesebbé teszik a dalaikat. Egyrészt nagyon színesek zeneileg. A dalok döntő többsége nagyon jól meg van írva zeneileg, tartalommal van megtöltve, és mindegyik tag lehetőséget kap, hogy megcsillogtassa zenei tudását. Másrészt a háttérvokál sokat hozzáad a dalaikhoz. Vélhetően azért erős a vokál, hogy ne csak Andrea érvényesüljön az énekével, hanem Sharon és Caroline is. Főleg a mélyhangú vokálok tetszenek, van ugyanis egy olyan sajátosságom, hogy néha jobban tetszik a háttérvokál éneke, mint a fő ének. Ezért is van az, hogy szeretem a japán kislemezeken hallható dalok karaoke verzióit hallgatni, és akkor kerülök flow-ba egy dallal, ha teljes átéléssel éneklem a háttérvokált. Például a "Say" című dal ilyen, illetve nagyon szeretem a "Confidence for Quiet" háttérvokál részét énekelni, amikor azt hallgatom.

A másik, amit nagyon tudok szeretni egy dalban, ha a végén van egy egyedi hangszeres játék. Ilyet egyébként nagyon ritkán csinálnak általában, de a Corrs dalához is írt egy extra zárótaktust, amivel sokat hozzáadnak a dalaikhoz. Például az előző postban annyira szidott "When He's Not Around", vagy az "I Never Loved You Anyway". Ezért haragszom nagyon ezeknek a daloknak a szövegeire, mert a zenéjük nagyon jó, és a dalok kiválók lennének, ha nem lennének olyan bugyuták a szövegek. De ugyanezt megcsinálták később a Home album két dalában, a Spancill Hillben és a Moorlough Shore-ban. Ezek a dalok viszont nagyon jók, és a dal végén hallható hangszeres játék csak emeli a hangulatot.

Mindenesetre összeállítottam egy listát a jobb dalokból:

  1. Forgiven, not Forgotten
  2. Someday
  3. Toss the Feathers
  4. Closer
  5. Leave Me Alone
  6. Dreams
  7. Paddy McCarthy
  8. No Frontiers
  9. Say
  10. Irressistible
  11. All in a Day
  12. Rain
  13. Rebel Heart
  14. Hideaway
  15. Even if
  16. Confidence for Quiet
  17. Baby Be Brave
  18. Silver Strand
  19. My Lagan Love
  20. Moorlough Shore
  21. Make You Mine

Ha egy ilyen The Corrs album elkészülne, akkor lenne egy kiváló albumuk. Az a baj, hogy mindegyik albumon van úgymond, "helyet kitöltő" dal, ezért van az, hogy legfeljebb jó, vagy nagyon jó albumról lehet beszélni, de olyan nagyon kiemelkedő album nincs. Mindenesetre, aki jobban ismeri a dalaikat, az felfigyelhetett arra, hogy instrumentális dal is van a listában. Ez is bizonyítja, hogy nagyon is tudnak zenét írni. A Rebel Heart és a Silver Strand már annak idején is olyanok voltak, hogy nagyon megérintettek, és most is átérzem, hogy miért is szerettem ezeket a dalokat annyira.

És azért felkerült 2 dal a Talk on Corners albumról is, de alapvetően azért haragszok arra az albumra, mert az első albumuk, a Forgiven, Not Forgotten hihetetlenül ígéretesre sikeredett. Ott van máris a címadó dal, ahol hitelesen és átélhetően énekel Andrea az elengedés fájdalmáról, a reményvesztettség és az üresség érzéséről, ehhez pedig nagyon szép zene társul. Ehhez képest fájdalmas a második albumon tinipop stílusában hallani az "I can't breath, I can't sleep, when he's not around" szöveget.

Mindenesetre megcsináltam a dallistát Spotify-on, aki nem ismeri az együttest, de nyitott feléjük, annak itt a link:

A jó dalaikért megéri. Fogok még írni róluk és inkább a pozitívumokra fogok fókuszálni.

2020. október 25., vasárnap

Második album szindróma

Újabb együttest vettem elő, akiket szintén nagyon rég hallgattam. Ír, kelta elemekkel ötvözött pop-rock zenét játszanak, ők a The Corrs. Volt egy komoly The Corrs korszakom 2004-2006 között. De utána szinte soha, csak most. Ha megszólalt a rádióban a Breathless, azt meghallgattam, de amúgy nem volt igényem arra, hogy nosztalgiázzak velük. Most azonban velük is úgy voltam, hogy meghallgatom az albumaikat, kíváncsi vagyok arra, hogy most milyen érzetet kelt. Röviden összefoglalva azt tudom mondani, hogy van néhány nagyon jó daluk, de megértem, hogy miért "váltottam le" őket annak idején.

Hogy mi a probléma velük, azt leginkább a második albumukkal, a Talk on Corners-szel tudom érzékeltetni. Szerintem ez a legrosszabb albumuk. Már annak idején sem szerettem, de most, kétszer is végighallgatva, megerősödött bennem az érzés, hogy ez kifejezetten rossz album. Alapvetően zeneileg jó, de kevés rajta a jó szám. Többek között az énekben sem éreztem át, hogy az énekesnő tudja, hogy mit énekel, másrészt meg a dalszöveg itt-ott rettenetes. Amikor ezt meghallottam:

I can't sleep, I can't breath, when he's not around.

Majdnem felordítottam, hogy MI EZ??? Ez nem csupán a gagyi szerelmes dalszövegek legigénytelenebbike, hanem a társfüggőség minősített esete, melyek pszichológusok (jobb esetben) vagy pszichiáterek kezelnek. És nem ez az egyetlen eset. Az "Only When I Sleep" és az "I Never Loved You Anyway" dalokhoz írt szövegeket is borzalmasnak tartom. Az "Only When I Sleep" a fentebb idézett példához hasonló, az "I Never Loved You Anyway" pedig a hamis önigazolás magasiskolája. A cím erősen arra utal, hogy a srác szakított az énekesnővel, erre írta a szöveget, kezdésként, rögtön ezt:

You bored me, with your stories.

Akkor miért volt vele? Addig jó volt, amíg szerette őt, de utána, ahogy szakított vele, hirtelen unalmas lett a srác? Dalszövegben sem szeretem a következetlenséget. Most vagy tényleg rossz volt vele akkor is, amikor együtt voltak, de akkor felmerül a kérdés, hogy miért volt vele, vagy valójában fáj a szakítás, de ezt elfedi, és azt mutatja magáról az énekesnő, hogy mennyire jól van, és már semmit nem jelent számára... Egy biztos, nem konzekvens a dalszöveg.

A What Can I Do dalnak már a címe is problémás. Az önmagában komoly probléma, ha felmerül kérdésként, hogy mit tegyen azért, hogy szeresse őt. Ha nem tudja önmagát adva elfogadtatni magát a sráccal, akkor halva született kérdés a "What can I do to make you love me?", mert nincs miről beszélni. Vagy megszereti őt úgy, ahogy van, minden erényeivel, hibáival együtt, vagy felejtős a téma. Hej, de más mostani fejjel szerelmes dalokat hallgatni. Amikor már vannak az embernek tapasztalatai...

Azért gondolom ezt komoly problémának, mert szerintem tőlük azért várható el egyfajta minőség. Zenét tudnak írni, az énekesnő, Andrea tud énekelni, csak dalszövegnél néha úgy kisiklottak, hogy erősen rontja az egész album összképet. De nemcsak a dalszövegekkel van a gond a Talk on Corners album esetében. Vannak olyan dalok az albumon, amiket lelkileg nem érzek át. Ilyen például az album utolsó dala, a Little Wing, aminek kapcsán már annak idején is úgy voltam, hogy ezt most minek? Mire ez a túlérzelgősség? Azt értem én, hogy a gyengeséget és a törékenységet akarták az énekstílussal átadni, csakhogy az egész erőltetettnek tűnik, és szinte már átmegy abba, hogy jaj, szegény, ártatlan kis lény, ne bántsa senki, mert nem érdemli meg. Mintha mindig védelmezni, oltalmazni kellene, mert egyedül magatehetetlen. Ezt már akkor sem szerettem.

Utána is olvastam, hogy ez mégis hogy gondolták ezt az albumot, találtam egy-két érdekes információt. Az album komoly nyomás alatt készült, mert a kiadó cég, az Atlantic Records azt akarta, hogy a második album legyen olyan, hogy kövesse az első album sikerét. Ez egyébként nem egyedi eset. Több nyugati előadónál is hallottam, hogy kiadnak egy nagyon jó első albumot, ami innovatív, egy-kettő talán még progresszív is (Dido első albumát szerettem nagyon), de a második album sokkal populárisabb. Erre szerintem Anastacia nagyon jó példa, akinek az első albuma (Not That Kind) kifejezetten jóra sikeredett, aztán másodjára (Freak of Nature) meg kijött egy rádióbarát, inkább populáris albummal. Azt tippelem, hogy úgy akarják sikeressé tenni a második albumot, hogy rádióbaráttá téve a dalokkal akarják a szélesebb tömeget megszólítani. Csak aki meg az első album miatt szerette meg őket, annak csalódás a második album. A The Corrs esetében is egyébként hasonló történt. Mert az első album ezekkel az ír-kelta elemekkel kifejezetten jó lett, de a második... Szóval nagyon érződik, hogy annak nyomása alatt készült az album, hogy hoznia kell az első album sikerét. Az albumnak több producere is volt, akik egyébként segíteni akarták a Corr testvéreket, hogy a dalok a lehető legjobbra sikeredjenek. Csakhogy 5 producer segítette az albumot, de mindegyik más dalban segédkezett. Ez azt hozta magával, hogy az egész album zavaros lett az elején, és nehéz volt elérni, hogy valami konzisztencia legyen a dalok között. A lényeg, hogy amennyire lehet, az album legyen egységes. Ezt rétegeléssel próbálták megoldani. Az a lényege, hogy előbb feljátsszák az alapzenét, majd amikor visszajátsszák, arra megy rá a többi hangszer kvázi rétegenként. Ezt akkor szokták alkalmazni, amikor egy albumon kevesen dolgoznak, így tudják elérni, hogy olyannak tűnjön a dal, mintha egy komplett zenekar dolgozott volna rajta. Itt vélhetően az volt a cél, hogy az összes dalnál megfeleljenek produceri igényeknek, így lett az album egységes.

Az volt még az érdekes, hogy amikor elkészültek a felvételek, és az együttes elvitte az Atlantic Records-nak a felvételt, a kiadónak viszont egyáltalán nem tetszett, és követelték, hogy vegyenek fel újabb dalokat. A The Corrs ezt visszautasította, a kiadó meg a megfenyegette őket, hogy beperli őket szerződésszegésért. Itt gondolom, az számít szerződésszegésnek, hogy a kiadó elgondolása szerint nem olyan dalok készültek, mely hozta volna a várt sikert. Ez végül úgy lett megoldva, hogy az egyik produer, John Hughes egy személyben vállalta a felelősséget, ha nem hoz a Talk on Corners nyereséget a kiadónak.

Az album végül sikeres lett, így senkinek nem kellett semmiért felelősséget vállalni. Ezt az albumot egyébként én is visszaküldtem volna, bár mivel én nem anyagilag nézek egy albumot, hogy mekkora pénzt hozhat, hanem minőség terén, ezért nyilván más okból, de hogy két oldalról bukik az album, az azért szép teljesítmény... Zeneileg is gyengébb album, mert annak ellenére, hogy vannak benne nagyon jó hangszeres megoldások. Nagyon tetszik például a fentebb szidott "When He's Not Around" dal vége, ahol külön hangszeres játékot mutatnak be a testvérek, és nagyon jót! Csak az, hogy hiába az élő hanszerek, a dalok hangzásának többsége egyszerű, populáris. Amíg az első album (Forgiven, not Forgotten) szinte innovatív volt az ír, kelta hatású dalok által, itt-ott rockos hangzással, addig a második album az a túlságosan könnyed popzene, amit ugyan élő hangszerekkel vettek fel, de olyan érzetet adnak, mintha a dalok nem lettek volna komolyan megírva. És hogy erre rájönnek a dalszövegek, amik itt-ott a gagyi minőségét ütik meg.

De azt azért hozzátenném, hogy van néhány nagyon jó dala az együttesnek, nem véletlen voltam The Corrs rajongó 2 éven át. Még most is komolyan megérint például a "Hideaway" dal érzésvilága, amit ott jegyzek a legszebb szerelmes balladák között. A "Say" című dal témája is nagyon tetszik. Összességében azt tudom mondani, hogy több jó albuma van a The Corrs-nak, de egyik sem kiváló. Nem tudok olyan albumot mondani, ami úgy jó, ahogy van. Mindegyikben találok valami kivetnivalót, és azt hozzátenném, hogy annak idején is úgymond "hiányérzéssel" voltam rajongó. Ezért van az, hogy amikor 2006 augusztusában találkoztam a japán könnyűzenével, és megszerettem, akkora lendülettel váltotta le nálam a The Corrs-t, hogy teljesen leakadtam az albumaikról. Vettem tőlük CD-ket, kazettákat annak idején, eladtam az összeset.

Úgyhogy ez így történt. Jó volt visszahallgatni Spotify-on az albumaikat, kicsit visszaemlékezni, itt-ott örülni a jó daloknak, itt-ott szörnyülködni a rosszakon. Most úgy képzelem el, hogy alkalomadtán fogom hallgatni őket, és hogy aztán újra megveszem-e az albumaikat? Talán... Angliában, 1 fontos boltokban.

2013. február 20., szerda

Ismét kiárusítás a Media Marktban

Voltam ma 10 óra után, kicsit szétnéztem, de nagy érdekességet nem találtam. Motion Plus-os Wiimote 10.000 forint, a Wii Fit Plus Boarddal 15.000 forint. Játék nincs leárazva, meg amúgyis inkább a DVD-ket kerestem, 500 forint volt darabja, reméltem, hogy találok-e Disney DVD-t. Egyet találtam: Az Oroszlánkirály 3: Hakuna Matata. Sok jót nem hallottam róla, meg ez az újabb kiadás, de talán megér ennyi pénzt. A DVD-k esetében elhatároztam, hogy az első kiadásokra fogom helyezni a hangsúlyt. Egy párnak még most is lehet az első változatát kapni üzletekben, például Mulan, Eszeveszett Birodalom, Lilo & Stitch, Aladdin, Pocahontas, Notre Dame-i toronyőr. Amúgy mindegyiket bevonják egy idő után, és új borítóval adják ki őket. Erre sem rég jöttem rá, ha sikerül megszerezni az eredeti kiadást azokból, melyekből a második van meg, valószínűleg eladom az újat. A film egyébként annyira rossz nem volt, kifejezetten a nézhető kategóriába tartozik nálam. Igazából rossz volt az ötlet, az egészet csak azért találták ki, mert Timon és Pumba nagyon népszerű karakterek, és akkor kitalálták, hogy mutassuk be az ő szemszögükből az Oroszlánkirály 1. részének a történetét. Hatalmas hülyeség, mert ezzel el lett bagatellizálva az egész főtörténet, én egyébként sem tudok azonosulni Timon és Pumba humorvilágával. Jó volt viszont az eleje, hogy megmutatta, hogy Timon honnan jött. Sablonos történet, százszor láttunk ilyet, meg hasonlók, de nekem bejött. Ami viszont nagyon tetszett, az a vége, hogy az összes Disney karakter összegyűlik, hogy megnézzék újra a történetet, ez nagy durranás volt. Meg a végefőcímzene is tetszik. Pont jó ár volt érte az 500 forint, többet nagyon nem is ér.

Érdekes dolog az, hogy régen mennyire rajongtam egy együttesért, most meg minden szívfájdalom nélkül eladom a kolleckiómat. A The Corrs-ról beszélek, a CD-ket sikerült eladni, a DVD-ket most tettem fel vaterára, és semmilyen hiányérzetem nincs, hogy megváltam / megválok tőlük. Sokal jobban hajt az, hogy én is gyűjtsek pénzt azért, hogy minél többel hozzájáruljak ahhoz, hogy minél hamarabb vissza tudjak menni Pestre.