Animagazin 56. szám

Tegnap megjelent az Animagazin 56. száma (a link alatt ingyenesen letölthető), melybe három cikket írtam:

• Given
• Hidamari ga Kikoeru
• Game Boy korszak

Ezzel két új sorozatot kezdek el, az egyik a Nintendo konzolok bemutatása. Nem úgy lesz, hogy mindegyik konzolnak lesz külön-külön cikke, hanem csoportokban lesz. Hatrészes cikk lesz, az alábbiak szerint:

1. Game Boy korszak (GB, GBC, GBA)
2. Nintendo DS korszak (DS, 3DS)
3. Nintendo Entertainment System (NES, SNES) Ennek majd még kigondolok egy jó nevet.
4. Nintendo 64 és GameCube (N64, GC) Valamit majd ennek is.
5. Wii korszak (Wii, Wii U)
6. Nintendo Switch

Ebből a Game Boy olvasható a jelenlegi számban, és már készül is a következőre a Nintendo DS. Lesz itt is miről írni. Már a 4. oldalnál járok, de még csak az elején. O_O Mit fogok kapni, ha ez is hosszú cikk lesz...

A Hidamari ga Kikoeru-vel és a Givennel pedig egy olyan sorozatot kezdtem el, ahol azokról a BL-animékről és mangákról fogok írni, melyeket érdemes szélesebb közönségnek is nézni. Egyébként egy időben elgondolkodtam azon, hogy a Junjou Romantica és a Sekaiichi Hatsukoi nevű szörnyűségek már a címükben is óriási hazugságok. Miért kell "tiszta szerelmet" és "világ legnagyobb első szerelmét" hazudni oda, ahol szó nincs erről? Aztán rájöttem, hogy ez olyan, mint gyerekkorunkban volt a finomfőzelék. Tudtuk, hogy nem finom, de azért ott volt a nevében, hogy legalább annyira legyen finom. Na körülbelül ennyire hiteles a Junjou Romantica és a Sekaiichi Hatsukoi. De azért írok olyan BL-animékről, mangákról, amelyeket tényleg érdemes nézni, olvasni, mert sokkal valósabban mutatja be a homoszexualitást. És bizony van jó néhány olyan mű, amit érdemes ismertebbé tenni. Azt elárulom, hogy tervben van a Doukyuusei és a Shimanami Tasogare, és szerencsére az utóbbi bő egy évben találkoztam több meleg és biszexuális sráccal, akik mutattak néhány tényleg jó BL-mangát, úgyhogy lesz miről írni.

Van két cikk, amit nem én írtam, de kiemelnék. Az egyik, a Grand Blue anime ismertetője, amit el is fogok kezdeni ezen a hétvégén. Necces a dolog az ismertető alapján, nagyjából a Danshi Koukousei no Nichijou egyetemi változatának képzelem el. Most hallottam róla először, a címlapon lévő két csinos csaj is a Grand Blue-ből van. Arra leszek kíváncsi, hogy csak szórakoztatni akar (és mint szórakoztatás, milyen lesz számomra), vagy van esetleg komolyabb üzenete is? Olyan üzenetre gondolok, hogy a mai, reményvesztett, egyes kritikusabb látásmódok szerint gazdátlan generáció ökörködését látjuk, akik ilyen minden mindegy elven élnek a nagyvilágban, mert tudják, hogy az egyetem után úgyis szívni fognak az életben, ezért most kiélik önmaguk "állat-mivoltát", már-már tét nélkül. Egyáltalán érdemes-e ilyet belelátni? Most szombattól kiderül.

A másik cikk meg az Ahegao ruházat, aminek nagyon örülök. A legutóbbi MondoConon láttam egy ilyen pulóvert egy bizonyos személyen, és nem akartam hinni a szememnek. Konkrétan azt gondoltam magamban, hogy újabb mély gödröt ásott magának az animés közösség. Voltak először a Naruto-rajongók, akik gyönyörűen demonstrálták, hogy kell igénytelenül rajongani egy animéért. Aztán ahogy bejött a Gravitation, és általa egyre több BL-anime, vele együtt a mindenféle fiúpárosra elélvező fujoshik (akinek nem inge, nem veszi magára a minősítést, de az ő ellenpontjuk az a "BL-sorozat", amit elkezdtem). Harmadik újabb gödör, az "I love loli" "I love yaoi", "I love hentai" szájmaszk (nem is értem, hogy miért nem látok most ilyeneket az utcákon, most, hogy járvány van...), és most meg ezek a ruhák... Nem részletezném, hogy mi ez, a cikk jól összefoglalja, érdemes mindenképp elolvasni. Mert nagyon jókat ír, de itt kiegészíteném saját gondolatokkal, hogy miért végtelenül ártalmas ez a ruházat, és hogy miért szörnyű ilyet viselni. Azt jól összefoglalta a cikk írója, hogy ideális esetben, ha a gyerek már nagyobb, és találkozott a szexualitással, többek között megtanítja a gyerekének azt is, hogy a szex és a szexualitás megélése jó dolog, de ez a te privát szférád, amit a partnereddel élsz meg, és legfeljebb a közeli barátaiddal beszéled meg, de nem hozzuk nyilvánosságra, még kevésbé ízléstelen módon (miért gyűlöljük Madonnát...). Márpedig egy ilyen ruha viselője ízléstelen módon hozza nyilvánosságra, hogy hentai-függő vagyok. Ezzel nemcsak az a baj, hogy kurvára nem vagyunk rá kíváncsiak, és hogy rossz színben tünteti fel az animés közösséget (amire szintén kitért a cikkíró), hanem hogy az ilyen ruha viselője valójában saját magát hozza szégyenteljes helyzetbe. Erre nem tért ki a cikk, és fontosnak tartom, hogy erről is szó legyen. Mert mit üzen egy olyan pulóver, póló, nadrág, stb., melyet elélvező animés csajok lepnek el? Azt, hogy nincs szerencsém a hús-vér csajoknál, ezért hentaira verem ki a faszomat, mert ennyi nekem is jár. Ha azt gondolja magáról az ahegao ruha viselője, hogy csak ennyi jár neki, azt gondolom, hogy ennél valósabb képet nem is adhatna a saját nyomoráról. És van kereslet ezekre a ruhákra? Már hogyne lenne, amikor a japán pasik 10%-a még 40 éves korára is szűz marad... És az a baj ezekkel a ruhákkal, hogy azáltal, hogy viselője ezáltal nyíltan vállalja, hogy hentai rajongó, ezzel vállalja az identitását, hogy önazonos, és azt gondolja, hogy ezzel nincs is semmi baj. A hentai rajongók ilyen téren piaci réssel szolgáltak, amit ezekkel a ruhákkal foltoztak be. Az a szörnyű ebben, hogy ezek a ruhák tényleg egyfajta büszkeség-érzetet adnak, hogy nyíltan vállalhatjuk a hentai-rajongásunkat, ezáltal a viselőjük nem érzi, hogy mennyire kellemetlen ilyen ruhát viselni, és belekonzerválja őket egy rossz életmódba. Emiatt is tartom szörnyűnek ezeket a ruhákat, nemcsak azért, amit a cikkíró felsorolt a cikkben.

A világmegváltó középiskolás élet

Három éve ősszel kezdtem el nézni a Danshi Koukousei no Nichijou-t. Nem voltam már tőle akkor sem elragadtatva, és nem értettem, hogy miért van ekkora felhajtás az anime körül. Aztán a 7. rész volt az akkor, amikor már annyira rossznak tartottam az egészet, hogy egy hangos átkozódással kikapcsoltam az animét, és dobtam az egészet. Akkor természetesen 1 pontot kapott.

Sokáig nem is változtak az érzéseim irányába, de most olyan érzésem volt, hogy megéltem annyi változást az életben, hogy el tudom fogadni az animét. El is kezdtem, ma néztem meg a 3. részt. Azt most sem mondanám, hogy nagyon jónak tartom az animét, de sokat javult a személyes véleményem róla.

Három középiskolás srác mindennapi életébe nyerhetünk betekintést. Tipikus középiskolások: csak élnek a mindennapokban, szemmel láthatóan semmilyen vágyaik, álmaik nincsenek. Azt tippelem, hogy azért népszerű és kifejezetten pozitívan értékelt az anime, mert sokan magukra ismernek. Akár a mostani tinédzserek esetében a jelenüket látják az animében, akár az idősebbek a gondtalan kamaszkorukat látják a fiúkban. Én is személyes ok miatt gyűlöltem az animét. Lényegében összefoglalva, nekem nem adatott meg ez az élet. Ugyan volt volt társasági életem gimnáziumban, beszélgettem, barátkoztam, de ha összefoglalnám magamban ezeket az éveket, nem szívesen emlékszek vissza erre az időszakra. Talán lehet azt mondani, hogy legbelül hiányzott nekem ez. És el is tudom fogadni, hogy ezek a tények. Ezért is van az, hogy az utóbbi időkben (főleg a párkapcsolatból való szakítás hatására) elkezdtem dolgozni magamon, és oda jutottam magamban, hogy el tudom fogadni, hogy ez hiányzik nekem, és így az animét is másképp látom.

A maga módján ugyanis kiválóan jeleníti meg a fiúk mindennapi életét. Ahogy írtam feljebb, céltalanul élnek a nagyvilágba, csinálják a maguk dolgait, nem tűnik úgy, hogy lennének álmaik az életükben. Igazából ez is ok volt arra, hogy akkor miért nem szerettem az animét. Mit lehet érdekes történetet kihozni három ilyen semmirekellő srácból? Erre csak egy választ tudok elképzelni: Önreflexió. Sokan magukra ismernek. És így, hogy sok mindent másképp látok, már én is azt tudom mondani erre az animére, hogy vannak ilyen fiúk, és miért is ne nézzek róluk egy történetet? De azt gondolom, hogy nagyon jónak semmiképp nem fogom tartani ezt az animét, de érdekességként mindenképp jó nézni.

Három anime is befejezve egy nap alatt

Pénteken úgy alakult, hogy három animének is az utolsó részére értem (egy nap egy részt nézek meg), méghozzá az alábbiak:

• Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade
• Ouran Koukou Host Club
• Ghost Sweeper Mikami

Mind a háromnak tetszett az utolsó része, meg is lepődtem, hogy három olyan animének értem a végére egy nap alatt, mely nagyon jól lezárta a történetet. Az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade is nagyon jól le lett zárva, a történet egy kerek egészet alkot, nem maradt kérdés a végére. A minőségről pedig sokat elárul az, hogy annak ellenére, hogy nem vagyok a sci-fi, mecha, futurisztikus sztori híve, tetszett, amit láttam. Az Ouran Koukou Host Club sokaknál alapműnek számít, én csak most, 2017-ben szántam rá magam, hogy végignézzem. Alapvetően tetszett, ebben még az a fajta hülyeség van, amibe beleállnék, és bár nem állt jól az animének az utolsó részekben az érzelgősködés, mégis azt gondolom, hogy egészen jó dolgot hoztak ki belőle. Némileg hasonlít (mondanivalójában) a Danshi Koukousei no Nichijou-ra, de ebben már olyan marhaságok voltak, hogy a 7. résznél már csak felidegesítettem magam az egészen, és kikapcsoltam, én ebből többet nem kérek. De az Ouran Koukou Host Club még szerethető formában mutatja be a fiatalság-bolondság dolgát. A Ghost Sweeper Mikami-nak mivel epizodikus története van, ezért ennek egy nagyobb szabású utolsó részes sztorit képzeltem el lezárásnak. Extra poénokkal, emlékezetes sztorival. Ha úgy vesszük, kamatostul megkaptam. Nemcsak annak kapcsán, hogy az utolsó rész is nagyon jó lett, hanem az utolsóelőtti két rész egyben egy nagyobb hatású történetet dolgoz fel. Nem hittem volna, hogy most is találkozok olyan animével, ami ennyire emlékezetes, és szinte élmény volt végignézni minden egyes részét megnézni. A Ghost Sweeper Mikami ilyen, az utolsó részek pedig tesznek róla, hogy egy életre szóló emlék legyen, amit ott jegyzek a valaha látott legjobb, legszórakoztatóbb animék között. Továbbra is csak ajánlani tudom. Ezzel a három animével együtt már 216 befejezett anime van a listámon.