A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mario Golf: World Tour. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mario Golf: World Tour. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. június 18., szerda

Apák napja és némi újdonság

Mert Angliában ilyen is van, június 15-e apák napja. Miután tele voltak az üzletek emlékeztetőkkel, ezért nyilván marketing tekintetében annyira fontos, mint bármelyik más ünnep. Másfelől meg jó dolog, hogy a férfiakról is ugyanúgy megemlékeznek, mint szülők, hiszen ők is sokat tesznek a gyerekekért. Már csak azért is, mert manapság ugye egyre inkább felborulnak a szerepek, hiszen egyre gyakrabban az apák maradnak otthon a gyerekkel, egyre nagyobb szerepet vállalnak a nevelésben, és nemcsak az van, hogy hazahozzák a pénzt.

Szombaton este voltunk egy étteremben vacsorázni. Nem olyan nagyvonalú dologra kell gondolni, Bidston-ban a Tescóban a pizzéria helyett nyílt egy új, nagyobb étkezde DECKS néven, itt ettünk. Ugyanaz a fajta étterem, hogy kivágnak 1-2 szelet húst, amit választasz, és zöldséget, szószt te szedsz magadnak amennyit akarsz. Nem volt rossz most sem, két szelet marhahúst ettem, valamilyen öntettel, ami eléggé sós volt. Meg krumplipürét szedtem mellé. Egy tányérral elvoltam. Ezután átmentünk Liverpool-ba, itt nővérem meglepetéssel szolgált nekünk. Egy olyan étteremben voltunk, mely a 34. emeleten volt. Igazából csak a kilátásban jöttük gyönyörködni, meg ittunk egy-egy üdítőt. Amellett, hogy félelmetes, nagyon szép is, egész Liverpool-t be lehet látni a környező településekkel együtt. Kár, hogy nem hoztam a fényképezőgépet. Legközelebb, amikor nővérem mondja, hogy meglepetés, hogy hova megyünk, mindig viszem magammal.

Hétfőn megérkezett az egyik rendelésem, Game Boy Advance doboz védő műanyagokat vettem. Ezek rendkívül masszív műanyagból készültek. A képen több kilós súlyt ráhelyezve illusztrálta, hogy mennyire strapabíró. És tényleg, még hajtogatni is nehéz volt. Azért vettem meg, mert ha hazamegyek, és ha hazaviszem, vagy postázom, akkor ne sérüljenek meg a dobozok. Addig is védelemben tartja a külső behatásoktól. Öt darabos csomag volt 5 font.

Így érkezett meg. A többi három már a dobozt védi rendeltetésszerűen:

Lehet látni, hogy be vannak fedve. Így már haza lehet vinni őket.

Valamint még több mint egy hónapja vettem egy Nintendo 3DS tartó tokot, hogy ne a nagy obentós doboz szerűséget cipeljem magammal állandóan. 5 fontért nem is volt olyan sok. Azért is menő, mert nemcsak egy, hanem két kézikonzol is belefér, ily módon:

Játékokat a hátuljába lehet tenni, összesen 12 darab fér be (az előzőbe 6 fért).

Olvastam a CeX weboldalán, hogyan lehet az általuk kiállított kupont felhasználni internetes vásárláshoz. Eléggé bonyodalmas, mivel a papíron nincs kód, és úgy lehet felhasználni, hogy postán kell megküldeni a kupont, addig leveszik az egész összeget a számláról, és ha megkapják, akkor visszautalják a kuponnak megfelelő összeget. És ha elvész? Azt is írták, hogy a papírt, amit kapunk nagyon vigyázzunk rá, mert ha elvész a kupon, akkor az összeg rajta is elvész. Na ez például hülyeség. Miért nincs egy internetes adatbázis, ahol a nevem alatt látható, hogy mekkora összeg van? Kaptam kártyát, amikor visszavittem a Mario Party: Island Tour játékot, de ennek akkor lenne értelme, ha az eladó bescanneli a kártyát, és megjelenne neki az összeg, amit levásárolhatok. Inkább úgy döntöttem, hogy ugrik a Mariós kiadású Nintendo DSi XL, ellenben eszembe jutott egy játék, amire szintén kíváncsi vagyok, és szinte biztos voltam benne, hogy tetszeni fog. Íme:

Úgy voltam vele, hogy ha ez a játék sem fog tetszeni, akkor végleg feladom. Hála istennek, nem kell. Ez igen! Valahol itt kezdődik nálam a játék fogalma, amikor izgalmas, érdekes az egész produktum, és azt érzem, hogy meg fog izzasztani, de élmény lesz utána elkönyvelni, hogy sikerült. A tesztjeimben szoktam kihívást is értékelni. Ezt a nagyon régi 576 KByte magazinokból vettem át, rájöttem, hogy ezt most is lehet alkalmazni. Azt nem tudom, hogy ők milyen irányelv alapján értékelték, én a játék nehézségét szoktam vele mérni, de csak az kap 10 pontot, mely úgy nehéz, hogy ha sikerült, azt érzed, hogy megérte végigcsinálni. Másképpen fogalmazva inspirálóan hat. Ugyanakkor ez részint egyesíti a többi értékelési irányelvet is, ugyanis egy játék többek között akkor tud inspirálóan nehéznek hatni, ha tetszik a zene, bejön a hangulata, és akinek fontos, annak, hogy szép a grafikája, nem utolsó sorban az irányítás is elsajátítható. Eddig flottul teljesít a játék, csak legyen inspirációm végigjátszani. Olyan hangulata volt a SNES-es első résznek (csak ezzel játszottam), hogy szinte belefeledkeztem a játékba. Ez is hasonló tüneteket mutat. Wii-n nincs meg ez a játék nekem (Donkey Kong Country Returns), csak próbálgattam, ezért a 3DS-es változat némileg újdonságként hat. És nagyon bejön, tökéletesen reprodukálták az SNES-es hangulatot, a sok új ötlet is bejövős. Az már csak a hab a tortán, hogy ez a játék 22 font volt, így 6 fontot visszakaptam kupon formájában, azt is le lehet vásárolni. Azon mosolyogtam, mutatta is az eladó csaj, hogy nem kell aggódni, mert bármikor levásárolhatom. Konkrétan rá van írva a kuponra, hogy 3014. június 18-áig érvényes. Azt hittem, hogy csak viccelt azzal, hogy 1000 évig érvényes, de tényleg. Úgyhogy sikerült megoldani a problémát, most már teljesen nyugodt vagyok.

És a 3DS-es Mario Golf-ot továbbra is nagyon szeretem. Teljesen minőségi spin-off, élvezetes játéklehetőségekkel. Az ilyenekre egyáltalán nem sajnálom a pénzt.

2014. május 2., péntek

Mario Golf: World Tour

És végre megjelent! ^_^ Nagyon vártam már, mert már a demo alapján is bejövős volt. Gondolkodtam azon, hogy előrendeljem-e, és végül mellette döntöttem, hogy biztosan meglegyen, meg a Nintendo 64-es elődnek köszönhetően bizalmat szavaztam neki. A Grainger Games-ben kicsit olcsóbbak az új játékok, ezért itt tettem meg. Itt £3-at kell fizetni előlegben, a többit, majd ha meglesz a játék. Természetesen már nyitásra elmentem érte, ugyanakkor kicsit megijedtem, mert a polcon még mindig csak az előrendeltek borítóját láttam. De beálltam a sorba (ami most hosszú volt, nyilván több játék is ma érkezett a boltokba). Érdemes volt kivárni a soromat, mert megjött. Most már csak azon izgultam, hogy £30 vagy £35 lesz az ára, de az alacsonyabbat logikáztam ki, mert láttam, hogy azok a játékok, amik eShop-on £34.99-be kerülnek, azokat £30-ért adják. És valóban 30 volt. Bár kicsit nézelődött a srác a számítógépnél, és dörmögött magában egy 32-t angolul, de szerencsére rosszul hallottam, csak £27-et kellett fizetni. Nagyon izgatott voltam, bár kicsit árnyalja a képet, hogy leírás, mint olyan, egyáltalán nincs már hozzá. Melyik kardomba dőljek? T_T Én, aki imádja a forgatni őket, úgy tűnik, hogy most már végleg nélkülöznöm kell őket. Különben gondolkodtam már azon, hogy mivel a Nintendo weboldaláról is le lehet tölteni a leírásokat, tehát nemcsak a játékban van benne, valamit lehetne bűvészkedni velük, hogy úgy szerkeszteni, kinyomtatni őket, mintha eredetiben ott lennének. Mert a digitálisak is mind totálisan egy sémára épülnek. Ugyanaz a betűtípus, ugyanaz a stílus. És valahogy feldobni, és kinyomtatni olyan papírra, nem venném rossz néven. Most is megnéztem a Mario Golf leírást, de gondoltam, hogy ugyanaz az egész.

De egyelőre az a lényeg, hogy a játékra nincs panasz. Nagyon tetszik, hozza a Nintendo 64-es hangulatot, és tetszik a sok karakter, és ahogy elnézem, itt is fellelhetők a dicső előd játékmódjai, méghozzá úgy, hogy egy része az alapjátékban van benne, így akár kombinálni is lehet őket. Meg láttam a videókban, hogy tárgyakat is lehet használni. Én szerintem ezeket ki fogom hagyni, nekem ez csalásnak számít. Pont az volt a Mario Golf egyik varázsa, hogy teljesen szabályszerűen megy a játék. Szerencsére a tárgyak használata választható lehetőség, így mindig ki lesz kapcsolva nálam. Legfeljebb egyszer-egyszer, hogy lássam, hogy milyen. A hangulat egyelőre megvan, remélem, hosszú távon is élvezni fogom. Majd később írok róla tesztet.

És ma jelent meg az új Official Nintendo Magazine. És mit ad isten? Óriás Mario Golf poszter lapul benne. Nagyon menőség, nem is volt kérdés, hogy a magamévá tegyem. Csak sajnálom, hogy nemcsak, hogy megszűnt az NGamer Magazine (illetve a pénztárcámnak jó), hanem már ez az újság is megcsonkult. Ugyanis korábban mindig kartonban, vagy fóliában jelent meg sok-sok extrával megspékelve. Most meg csak az újság, és mellé esetleg a poszter, mint ahogy most is. Vagy a múlt haviban Pokémon X, Y TCG booster volt. De amúgy nemcsak olvasnivalóként veszem az újságot, hanem innen veszek cikk-ötleteket a Mariós oldalhoz is, vagy hogy mikről lehet tesztet írni. A mostaniba is bekerült a Super Mario Kart, valami ilyen szöveggel: "Ez apád Mario Kart-ja" Még szerencse, hogy a játék most is időt álló, és legalább annyira fantasztikus, mint régen volt. Amúgy természetesen benne van a Mario Golf és az új Kirby játék tesztje is, ahogy látható a borítón is.

Ja, ha már Mariós oldal: megmutatta a nővérem, hogy mivel csinálja a Kung Fu iskola weboldalát: wix.com. Egészen jó, sok mindent lehet benne szerkeszteni ingyenesen is. Talán jobban is, mint a Wordpress-nél. Szabadabb kezet kapunk, és csak kevés extráért kell fizetni. Például azért, ami engem érint: Létező domain csatolása az oldalhoz... Milyen egyszerű lenne már a költöztetés. Egyelőre kísérleti stádiumban próbálgatom a dolgokat, hogy mennyire lehet szerkeszteni rajta a dolgokat, aztán meglátom: Ha úgy látom, hogy megéri, akkor befizetek a prémiumra.

2014. április 15., kedd

Heti Hetes okozta jókedv

Egész végig nagyon jókedvem volt, csak az 1996-os Játék határok nélkül első adása elrontotta a hangulatot. Nagyon remélem, hogy ez a két műsorvezetőnek álcázott egyén csak egy baki volt, és a másodikra visszatér Gundel Takács Gábor, mert nemcsak arról van szó, hogy Gundelt senki nem helyettesítheti, akkora egyéniség, hanem egyáltalán nem szimpatikusak.

A jókedv és a nevetés tárgya az volt, hogy Huicong megjegyezte, hogy a tegnap esti nevetésem olyan volt, mintha egy ördög a kezében tartaná az elkészült tűzlabdát és örül neki. És ezen röhögtek egész idő alatt a bátyám nevelt lányával Barbival. Amikor már kinevették magukat, akkor jön át az egyikük szólni, hogy legyek csendben. De nagyon szép, lágy hangon. Csoda, hogy bírta nevetés nélkül... Az volt, hogy néztem a Heti Hetest, és olyan jó volt a tegnapi adás, hogy szénné röhögtem magam rajta. A sok idétlen vicc, meg a megjegyzések egymásra, de kétségtelen, hogy az a legviccesebb, amikor Farkasházy meséli a maga történeteit, melyeknek általában vagy az a végük, hogy bizonyos szituációból milyen szerencsétlenül jött ki, vagy hogy kiderült, hogy valamelyik rokona micsoda híresség, vagy híresség kapcsolatában áll. És ahogy a többiek heccelik, és mindig beleszólnak, az legalább kitesz egy 20 percet. A tegnapi adás végére jutott ez, és nagyon nehezemre esett, hogy ne röhögjek hangosan, mert annyira vicces, ahogy komolyan tálalja a maga szerencsétlenkedéseit, meg mintha nem értené, hogy miért történik az, ami történt. Ezzel kitehetnének egy külön adást. Mint ahogy Váncsa István is kitehetne egy külön adást, ő múlt héten volt vendég. Benne az a vicces, hogy milyen hasonlatokkal jön egy-egy hírhez.

De ma meg az történt, hogy az egyik lány előttem háttal állt, és nem tudtam, hogy melyik volt, mert mindkettejüknek sötét, hosszú haja van. Elkezdek magyarul beszélni, mert szent meggyőződésem, hogy Barbi volt. Erre Huicong fordul hátra buta arccal, hogy mit akarok én? Úgyhogy készek vagyunk teljesen. Angliában ezen a héten kezdődik a tavaszi szünet, ezért a nővérem kitalálta, hogy tavaszi nagytakarítás lesz, én az előszobát kaptam. Angliában hosszabbak az évközi szünetek, de a nyári szünet csak július közepén kezdődik. Hogy ez a jobb-e, vagy ami nálunk van, azon lehet vitatkozni, de tény, hogy nálunk a júniusnak különleges varázsa van, amikor érdemben már senki nem tanul. Itt egy nap 9-re mennek a gyerekek iskolába, és 15 órakor végeznek.

Ja, meg ne felejtsem említeni, hogy reggel azért itthon is megünnepeltük a születésnapomat, kaptam gyümölcstortát. Finom volt, ízlett mindenkinek. Takarítás után meg Birkenhead-be mentem át, hogy gazdát keressek a ma kapott £20-nak, de nem akadt jelentkező. A CEX-ben van Mario Tennis Open £12-ért, sokat gondolkodtam, hogy megvegyem-e de eszembe jutott, hogy annyira idegesített a gép csaló mivolta, hogy úgy döntöttem, hogy nem bosszantom magam vele. Végül egy DVD-t vettem magamnak 1 fontért az egy gésa emlékiratait. Még soha nem láttam, de nagyon kíváncsi vagyok rá, mindenki dicséri. Időt még nem tudtam szakítani rá. Amúgy az egyik boltban korábban láttam Mrs. Doubtfire DVD-t 3 fontért, azt kerestem, de nem emlékeztem, hogy melyikben volt. Nem is lett meg, pedig nagyon szeretem azt a filmet. Végül átbuszoztam Liscard-ba, hátha itt találom meg, de csak egy másikat vettem meg. Ugyanis a Cashgenerator üzlet nagytévéjén egy film ment, ami felkeltette az érdeklődésemet, ugyanis a kínai küzdősportokról szól, ez pedig a karatekölyök. Eleinte nem akartam megvenni a DVD-t, mert megjártam már többször is, hogy hirtelen jött impulzus alapján vásároltam, és annak nem mindig volt jó vége. De végül csak megvettem, de a Cashconverters-ben, mert itt 1 font volt (a másikban 1,20), és jobb állapotú is volt a borító. Na erre már időt szántam otthon, és megnéztem. Határozottan jó film, és még attól is eltekintenék, hogy klisés, mert a kivitelezés tetszett. Aki nem ismerné, a történet lényege, hogy egy néger srác anyja Pekingben kapott állást, így Kínába repülnek. És itt egyből a mélyébe zuhan, ugyanis egy kínai tizenéves kung fu csapat laposra veri a gyereket, aztán hogy most csak azért, mert szemet vetett a csapatvezető srác szerelmére, vagy mert nem tetszett neki, hogy néger, az nem derült ki számomra. Emellett nekem nem tetszik, hogy nincs más kínai karatés csapat, ami azért problémás, mert rettenetesen negatív színben mutatja be őket. A kínai srác ugyanis úgy tapossa össze a szerencsétlen négert, mint egy üres flakonos üveget, emellett végig bosszús, már-már gyilkos tekintettel néz rá. És más kínai csoportot nem nagyon mutat be a film. Persze kiderül, hogy az edzőjük arra tanítja a fiúkat, hogy a megszerzett fizikai képességüket arra használják, hogy másokkal elbánjanak, ha kell eltörjék a lábát. Lábtörés épp hogy nem lesz, de aztán a néger fiú is talál magának egy edzőt, aki saját módszerrel farag belőle Kung fu harcost. Gyakorlatilag az egész film a két fiú közötti csatározásról szól, melynek szerintem sejthető, hogy ki lesz a győztese, de a vége nagyon idealista. Bár tömegével lenne ilyen a valóságban is. Ilyen jellegű történetet Disney klasszikusok csokrai mutatnak be, de a filmet nézhetővé teszi, hogy szimpatikusak a szereplők. Persze megvannak a szükséges váratlan fordulatok is, és persze az is értelmet nyer, ami első látásra furcsának tűnik.

Itthon örömmel vettem tudomásul, hogy jól tettem, hogy nem vettem Mario Tennis Open-t, ugyanis Nintendo 3DS-re az Epic Mickey 2: Power of Illusion akciós lesz digitálisan. Az lesz az a Disney játék, mely játékmenetre a klasszikus Magical Quest-féle Mickey egérre hajaz, és valamennyi Disney szereplő jelen van. Így megér nekem £8.99-et. Nagyon várom a csütörtököt. A Mario Golf: World Tour demo miatt is!

2013. február 18., hétfő

Nintendo Direct


A Nintendo direkt úgy csinálja a bejelentéseit, hogy beleszeressek a legújabb játékaikba. Én csak ma reggel jutottam el odáig, hogy megnézzem a 2013. február 14-i Nintendo Direct-et, és teljesen lázba hozott. Új Mario Golf játék... Ne vicceljetek már, videót kellett volna csinálni annak idején, milyen átszellemülten játszottam Nintendo 64-en a Mario Golf-fal, egyszerűen imádtam! És most itt az új rész. Az előzetes képek alapján nagyon ígéretesnek tűnik, aztán remélem, hogy nem úgy járok majd vele, mint a Mario Tennis Open-nel. Erre elég kicsi az esély, mivel valószínűtlennek tartom, hogy csaljon a gép. És ha vissza tudják hozni a Nintendo 64-es hangulatvilágot, akkor én leszek az, aki be fog zárkózni egy hétre a szobájába, és addig ki nem jön, amíg rongyosra nem játszotta a játékot!

A Luigi's Mansion: Dark Moon remélem, hogy lesz olyan menő, mint amilyennek ígérkezik. Tetszik nekem, hogy a porszívó képességet jobban kihasználhatjuk, olyan dolgokat mutattak meg a videóban, ami már inkább a (pozitív értelemben vett) vicc kategória. Ami nagy újdonságnak tűnik, az a Mario & Luigi: Dream Team. Nem sokat játszottam az eddigi részekkel, de azt már ennyiből is meg tudom állapítani, hogy totálisan megreformálták az egészet. Nem csak grafikailag, hanem sok új játékelem látható. Kedvencem az volt, amikor rengeteg sok Luigi egymás hegyén-hátán lerohanja az ellenséget. New Super Mario Bros. U letölthető tartalma lesz a New Super Luigi U, ahol Luigival vadonatúj pályákon mehetünk. Az egész videó egyébként Luigi debütálásának 30. évfordulójára emlékezik meg, Mario testvérével ugyanis 1983-ban a Mario Bros. játékban találkozhattunk először. Azt gondolom, hogy ennél méltóbban meg sem ünnepelhetnék ez a neves évfordulót, és még nincs vége! Mario vs. Donkey Kong: Minis on the Move. Ha jól vettem ki az angol szövegből, akkor Donkey Kong most segítő lesz, sőt Mini Donkey-Kongokat is irányíthatunk! Szintén nagy durranás a Donkey Kong Country Returns 3D. Avagy a Wiis játék 3D-s átirata. Nekem ennél nem kellett több, hogy a Nintendo megvesztegessen! Ha találok valami menő munkát, ezek itt mind az enyémek lesznek! Szerintem ezzel önmagában kimerítették a 2013-as évet, és még év elején vagyunk!