2. N-Con

Nagy izgalommal vártuk a 2. Nintendo napot, ami tegnap megrendezésre került. Sokat dolgoztunk rajta, sokat szerveztük, és mindent egybevetve elégedettek vagyunk az eredménnyel. Megkaptuk a nagytermet, ezzel úgy éreztük, hogy egy nagy lehetőséget arra, hogy a rendezvény dinamikusan nőjön. Mi meg ahol csak tudtuk, vittük az N-Con hírét: Fantasy Expo, Regamex Retro Videojáték kiállítás és társai. Tegnap pedig befutottunk a célba.

Végül kevesen értek be pontosan. Nekem a vonatom késett negyed órát, a többiek közül az egyik elaludt, a másik nem találja a cuccait, a harmadik útját vonat állja. Áh, ki van rúgva az egész bagázs! Csak kemény kézzel lehet rendet tartani. Komolyra fordítva a szót, szerencsére rendben ment a készülődés. Mindenki tette dolgát, így 10-re rendben elkészültünk.

A fő témakör alapvetően a Nintendo World Championships volt, ennek a témájára kreáltuk meg a plakátot. Plusz mostanra alkotta meg egyik fő segítőnk, Krisse az esemény két mascotját, Joyce-t és Connort, akik mint látható, izgatottan készültek a Super Smash Bros. versenyre.

Az emberek szépen gyűltek, a konzolok körül is hamar megtelt a létszám. Három verseny volt, az első volt a zenekvíz. Azért kezdtünk ezzel, mert papíralapú volt a kitöltés, és legyen elég idő kijavítani. Mivel szerencsére voltak jelentkezők rendesen, ezért kellett is rá az idő.

Megosztanék néhány tapasztalatot:

• Általánosságban ment a Super Mario témakör. Jó volt látni a sok mosolygó, magabiztos arcot, ahogy felcsendült egy-egy zene a szériából.
• Ezzel szemben a The Legend of Zeldánál messze nem voltak annyira magabiztosak a tekintetek. Nem is születtek annyira jó eredmények. Az felettébb meglepett, hogy az Ocarina of Time-nál Water Temple és a Spirit Temple zenéjét módszeresen összekeverték! Talán több tipp jött a Spirit Temple-re, pedig a másik szólt. Nem véletlen volt egymás alatt a két választási lehetőség. Mind a kettő az Ocarina of Time legemlékezetesebb dungeonja. A Water Temple hirdedten az egyik legnehezebb dungeon a játékban. A magam részéről szeretem, csak az zavaró, hogy Link többet vált benne cipőt, mint egy óvodás. A Spirit Temple meg talán az egész Zelda széria egyik legkedveltebb dungeonja. És nem feltétlen azért, mert annyira könnyű, mert annyira flowban van az egész, hogy ott lehet igazán érezni, hogy eggyé válsz a játékkal. Ettől válik annyira könnyűvé.
• A Mario Kartnál volt egy beugratós rész, ahol egy Mario Kart 64-ből vett Mario Kart 8 zene szólt (így az utóbbi a helyes megoldás). Arra viszont nem számítottam, hogy duplán beugratják magukat a játékosok, és egy harmadik választási lehetőséget ikszeltek be. Az is meglepett, hogy a Piranha Plant Cove zenéjét talán csak egy vagy két ember ismerte fel... Úgy tűnik, nagyon keveseknek van meg a Mario Kart 8 Deluxe DLC-je, így nem tudják, hogy az a mobilos Mario Kart Tour-ból volt. És hát a mobilos Mario Kart sem ismert errefelé.
• A Super Smash Bros. résznél nem születtek annyira rossz eredmények. De itt külön ügyeltem arra, hogy a játékok egy bizonyos aspektusból hasonlítsanak egymásra. Így nehéz volt pusztán a zene hangulatából megtippelni, hogy melyik játék zenéje szólt. Bizonyos esetekben a kérdést is úgy tettem fel, hogy több logikus válasz is lehetséges. Sikeresen be is dőltek egy néhányan.
• A hardcore szerencsére annyira nem izzasztotta meg az embereket. Sőt, az volt a nagy meglepetés, hogy voltak néhányan, akik az előző négy kategóriában nem értek el kimagasló eredményt, de a Hardcore-ra annyira belehúztak, hogy ezzel az egy kategóriával megduplázták az összpontszámaikat. A pontok duplán számítottak, tehát a helyes válasz 2 pontot ért. Itt az volt a furcsa, hogy a Metroid és a The Legend of Zelda zenéjét keverték össze.

60 pont volt a maximum. Szerencsére olyan nagyon siralmas eredmény nem született, még a leggyengébb eredmény is 22 pont volt. A nyertes pedig Ölveczky Péter volt 57 ponttal. Csak a The Legend of Zeldánál tévesztett egyet, meg a hardcore-ban. A többinél maximálisat teljesített.

A zenekvíz dokumentációja (feladatlap, megoldások, videók) itt elérhetők.

A Super Smash Bros. Ultimate verseny ug barátom szervezte le. Ezt másra bíztam, mert a SSB nem a specialitásom. Meg addig volt időm kijavítani a zenekvíz feladatlapokat. Illetve a technikai részben segítettem ug-nak, mert sehogy nem akart hangot adni a dokkolója. Azt hitte, hogy elromlott az övé, mire kiderült, hogy a jack csatlakozó volt az én laptopomhoz csatlakoztatva. De azt pont eltakarta a függöny, úgyhogy nem láttuk. Ez is csak úgy derült ki, hogy lejátszottam a hardcore kategória első zenéjét, amikor javítottam, mert olyan sokan adták meg a The Legend of Zeldát eredményül, hogy azt hittem, hogy én kevertem össze és rosszul adtam meg a megoldókulcsban a Metroidot, mint helyes válasz. De kiderült, hogy nem én hibáztam, ugyanakkor ug felfigyelt arra, hogy a zene, amit bejátszottam a hangfalból szólt. Így derült ki, hogy hol volt a baj forrása.

Ennyi technikai izgalom után pedig elkezdődhetett a Smash Bros. verseny. Az volt a nagyon jó, hogy erre a találkozóra már jöttek kiállítók is, az egyik közülük a Zúzás Fivérek, akik hardcore Smash Bros. versenyeket szerveznek. Az egyiküknek átadta ug a lehetőséget, hogy kommentálja. Nagyon jól kommentálta az eseményeket, igazi versenyhangulat volt. Egyébként volt egy diskurzus arról, hogy a verseny tárgyakkal vagy nélküle menjen, de azért döntöttünk a tárgyak mellett, hogy legyen valami meglepetés-faktora a versenynek. Tehát ne az legyen, hogy elárasztják a rendezvényt a hardcore Smash Bros.-osok és a kezdő versenyzők levegőt se tudjanak venni, hanem legyen valami esélyük. Nem utolsósorban a tárgyakat is tudni kell jól használni. Ellenben a Zúzás fivérek szívesen szerveznének a következő N-Conra egy tárgyak nélküli, ténylegesen hardcore Smash Bros. versenyt. Végsősoron én benne vagyok. Az csak nekünk jó, ha minél többen jönnek el.

Én annyira nem figyeltem a versenyt, csak itt-ott néztem a kivetítőt. De örömmel konstatáltam, hogy jól érezték magukat a versenyzők. Borzalmasan fárasztó volt javítani a zenekvízt. Nem irigylem a tanárokat, akik folyamatosan javítanak dolgozatokat, agyilag fárasztó munka. Többször belezavarodtam én is, de szerencsére hamar észrevettem, ha rosszul javítok, így végsősoron mindenkié jól lett kijavítva.

És micsoda véletlen, pont akkor lettem kész a javítással, amikor befejeződött a Smash Bros. verseny. És nagyjából addig tartott, hogy időben el tudtuk kezdeni a Nintendo World Championships versenyt. Összesen 6 nevező volt, plusz kettő jött, így összesen 8-an voltak. Ez pont egy elődöntőre futotta és a legjobb négy ment a döntőben. Nyolcan egy fordulót mentek a Challenge Pak-ben, itt a négy legtöbb pontot összegyűjtött játékos egy nagyversenyt ment a Mario Master küldetésben, ahol a cél a Super Mario Bros. speedrun végigjátszása volt. Ez a verseny is okozott némi zavart, és sajnos én is oka voltam ennek, mert nem beszéltem világosan. Többen nem értették, hogy a "hetes" játékos alatt a 7. helyen végzett játékost értem vagy a 7. controllert birtokló játékost. Látszik, hogy nincs gyakorlatom játékvezetésben, meg kommentálásban, legközelebb ezt javítani fogom.

A versenyt végül Solt Barnabás nyerte. A Super Smash Bros. Ultimate verseny dokumentációja ug-nál van, de emlékeim szerint Szöghy Richárd nyerte meg. Gratulálunk a nyertesek és köszönjük mindenkinek a részvételt. Remélem, elégedett mindenki a nyereménnyel.

Reményeim szerint nemcsak a dokumentációt kapom meg ug-tól, hanem a videókat is (felvette a versenyeket). Kreálunk majd egy N-Con YouTube csatornát és felkerülnek oda a verseny videók.

A versenyek után kötetlen játék volt. Örömteli volt a jó hangulat, meg végsősoron eljöttek az emberek, de ami csalódás volt, hogy nem sikerült elérni a 100 résztvevőt, amit célul tűztünk ki. 67 jegyet adtunk végül el, amit eddig beszéltünk, ennek több oka is van.

• Mégsem jó a vasárnapi nap. Mindenképp akartam ősszel is egy N-Cont, de már csak vasárnap volt hely. Viszont azért tartottam jónak ezt a napot, mert egyrészt csak egy napos volt a rendezvény. Tehát nem az van, hogy szombaton látott mindenki mindent, aztán vasárnap már csak a fele jön el. Ráadásul pont őszi szünet volt, így az iskolásoknak se gond, hogy másnap nem kellett készülni. De nem jó azoknak a vidékieknek a vasárnapi nap, akik másnap mennek dolgozni.
• Az jó volt, hogy jött végül négy kiállító, de ők is csak az utolsó egy héten értesültek a rendezvényről. Így ők sem tudták hatékonyan promotálni, hogy jelen lesznek a rendezvényen. Az ajtó természetesen a következő alkalomra is nyitva áll számukra.
• Változatosabb többjátékos játékok kellenek. Eddig is igyekeztünk a többjátékos mókára helyezni a hangsúlyt, hiszen az a cél, hogy együtt érezzük jól magunkat egy közös játék keretében, de többféle játékra van szükség. Jöjjön akkor a Just Dance vagy a Nintendo Switch Sports.
• Nem hangoltuk össze jól a TV és a konzolmennyiséget, így voltak üres helyek. Tehát nem tudtuk jól kihasználni a nagyterem adta lehetőségeket. Ez a legnehezebb része az szervezésnek, mert ki tud konzolt hozni, ki nem, mennyi TV lesz. Nintendo Switch controllerekből meg soha nem elég.

A hibáinkból tanulunk, én is fejlesztem a beszédkészségemet. Alapvetően szeretek beszélni közönség előtt, csak ezt sajnos még magam előtt is titkolom. Visszajelzésekből is az jött le, hogy jó, amit csinálunk, de nem használjuk ki eléggé a lehetőségeinket. A Smash Bros. versenynek örülnek, és mivel a Zúzás Fivérek bevállalta, hogy a következőt ők szervezik meg, ezért hardcore Smash Bros. verseny várható. Vannak, akik Pokémon bajnokságot akarnak, ezt átruházuk bagszi Pokémon Professzornőre. A legérdekesebb kérés egyértelműen a Philips CD-i-s Nintendo játékok voltak. És Sakmannak van is ilyen gépe, meg játék... Beszervezem a következőre.

Képekkel sajnos nem tudok most szolgálni, mert kevés képet csináltam, azok többsége is kriminális lett. Konkrétan a két használhatót publikáltam itt.

Keményebben dolgozunk a következő alkalomra, hogy minden jobb legyen. Találkozunk 2025. február 1-jén!

Return to myself

Tervek szerint ez egy hosszabb, magánjellegű post lesz, úgyhogy akit ez zavar, az ugorja át nyugodtan. ^^'

Az eleje még annyira nem is, mert bagszi elhívott a Petőfi Csarnokba a piacra, hogy menjek el szétnézni vele. Pénzem alig van, de elkísérem. ^^' Most is az 1-es villamossal mentem az Erzsébet Királyné útjáig, de már a megállónál összetalálkoztam bagszival és LL-lel, ők a hármas villamossal jöttek. A bejáratnál vártak Cseri, Spartacus, és az egyik barátja. Igazából sok újdonság nincs, ugyanazok az árusok, ugyanazok az áraikkal. Volt ma is az a srác, aki az eBay-re hivatkozik mindig, és sérült matricájú SSB-t adott 8.000 forintért. Bagszi meg mondja, hogy az övét 4.000 forintért szerezte be. A srác nyilván nem ismerte be, hogy drágán áraz, ehelyett azt mondja, hogy vannak akik nem tudják, hogy mennyiért lehet játékot eladni, hogy haszna is legyen belőle, ezért náluk nagyon jó üzletet lehet kötni. Jó, ez ilyen "köszönjük szépen" alapú beszéd nálam. Úgy elbeszélgettünk, eltelt az idő, jó volt.

A piacon kettévált a társaság, én, bagszi, LL, mentünk a hármas villamoshoz. LL ment haza, mi meg bagszival kb. 4 hónap után ismét találkozunk a zsidával. De mivel még kb. 15 órára ígérkezett, és még elig múlt dél, ezért az Árkádban időztünk, olyan 14 óra fele indultunk. Először nem akart jönni, de végül csak eljött. Örültünk neki, bár én az elején annyira nem kapcsolódtam be beszélgetésekbe, valahogy érződött az a néhány hónap kiesés, nem volt meg benne a lendület. Bagszi azonnal orvosolta a problémát, elővette a Nintendo 3DS-t, és megmutatta, hogy mire képes a konzol (mintha még soha nem látta volna. ^^') És szépen lassan visszatért a régi önmaga, ahogy szerettük. Ekkor van meg benne az az igazi életérzés. És máris sokkal oldottabb lett a hangulat. 18 óra fele átjöttünk hozzám, és itt is nagyon jó volt a hangulat. Amikor a zsida meglátta a Wario Land 4-et, és a Metroid Fusion-t valósággal beletemetkezett a játékokba. Érdekes, hogy annak ellenére, hogy a Zelda és a Metroid egy ugyanazon évben kezdte a pályafutását 1986-ban, tavaly a 25. évforduló alkalmából sokkal nagyobb megemlékezés volt a Zeldáról, a Metroidot meg totál elfelejtették. A Metroidnak valóban sokkal kisebb a rajongótábora, ám abban a kisebb rajongótáborban sokkal nagyobb kultusza van a játéknak, a Zelda ehhez képes sokkal populárisabb, igaz nagyon is megérdemli a népszerűséget. 22 óra fele mentek haza.

Igazából tényleg nagyon rossz dolog az, ha választani kell az emberek által kitalált elvárások, és aközött, amik mi valójában vagyunk, főleg, ha a kettő korántsem kompatíbilis egymással. És azért a videojátékok esetében még mindig az az általános tévhit, hogy gyerekeknek van (főleg a Nintendo), és nagyon sok pénzt elvesz, és a mi korunkban illő lenne már a családalapítással foglalkozni. A zsida elmondása szerint ezt akarták csinálni vele. És nagyon régen nem játszott igazi Nintendo játékkal (mostanság Final Fantasy-zik), és az elején tényleg látszott, hogy nem volt az igazi, hiányzott belőle az, ami miatt igazán szerettük őt, ezért se nagyon folyamodtam bele a beszélgetésekbe, de amikor Metroidozott, ismét a régi önmaga lett, és teljesen feloldódott.

Én egész életemben valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag, velem nem lehetett soha megjátszani azt, hogy ne játszak, ne nézzek animéket, illő lenne komolyabb dolgokkal foglalkozni. Én ezt az egész átneveléses dolgot, hülyeségnek tartom. Én bármilyen gyerekkori dolgomból (vegyük egyszerű példának a gyerekdalok hallgatását) magamtól nőttem ki, és saját magamból kiindulva azt gondolom, hogy nagyon sok esetben a gyerek érzi, hogy mikor jön el az idő. Én hadakoztam sokmindennel, régen bántottak is érte többen, de most, ahogy látom az embereket magam körül az utcán, arra jövök rá, hogy megtérül az, ha nem felelek meg az emberek által kitalált elvárásoknak, hanem megmaradok aki vagyok: Tudok őszintén és oldottan mosolyogni. Erről már írtam korábban, hogy erre nagyon kevesen képesek.

Erre főleg néhány hete jöttem rá, amikor 1 hetes diákmunkán voltam. 5 munkanap borítékolás, a lényeg az, hogy öten voltunk diákok, és a legelején, ahogy szokás, még mindenki csendben végezte a dolgát, figyelte, hogy na, milyen lehet a másik. Pár óra múlva a maga múdján oldódott a beszélgetés, én elhatárolótam tőlük, mert rádiót hallgattam külön fülhallgatóval, bár egy pár érdekes dolgot kiszúrtam fél füllel. Azt tudni kell, hogy a munkáltatónk nagyon jófej volt, hihetetlen rendes, és azt mondta, hogy ha 1 nap alatt 500 darabot megcsinálunk, akkor nagyon jók vagyunk. Igazából nem tudom, hogy vagy nekem fekszik nagyon az adatrögzítős, borítékolós munka, vagy a többiek voltak túl lassúak, de én fél nap alatt megcsináltam az 500-at. A többiek közben beszélték, hogy amikor meglesz a szükséges darabszám, akkor majd ilyen fél órával a munkaidő vége előtt szólnak, hogy készen van, hogy ne adjon több munkát. Na én ezt nem voltam hajlandó így csinálni, mivel hogy legalább 2 és fél óra hátra volt, és semmi értelmét nem láttam annak, hogy ott üljek, és ne csináljak semmit. Lementem a portáshoz, megkérdeztem, hogy tudom elérni a munkáltatót (nem voltunk felügyelet alatt), és felhívta nekem. Beszélek vele, megmondja, hogy mit kell csinálni. Visszamegyek, előhozok egy újabb stóc borítékot, ami nem volt benne a napi tervbe, azonnal láttam az arcukon, hogy megijedtek, hogy mit csinálok. Én elmondtam nekik, hogy felhívtam a főnököt, és elmagyarázta, hogy mit csináljunk. A többiek olyan szinten ki voltak akadva, hogy én utána szabályosan közellenségnek számítottam, hogy én munkamániás vagyok, és hogy ne írjam bele az önéletrajzomba, hogy jó csapatszellem. Nem vagyok az a megmondóember, de utólag bánom, hogy nem mondtam nekik, hogy nálam nem azt jelenti a csapatmunka, hogy csak ülök, és nem csinálok semmit, hanem együtt dolgozunk, együtt csináljuk a munkát, és ha valaki nem tud valamit, akkor segítünk egymásnak. Erre én is kiakadtam, és mivel amúgyis beteg voltam, visszavittem a borítékokat, és szépen elmentem az orvoshoz. És ezzel még nincs vége. Ugyanis néha bejött hozzánk egy középkorú férfi, aki szintén kiszúrt magának, hogy én hogy képzelem el, hogy csak úgy elmegyek. Elmagyaráztam neki, hogy ha én azt látom, hogy ha ilyen laza a munkamorál, és a főnök sem veszi rossz néven, akkor nekem sem esik nehezemre felvenni ezt a ritmust. Ő meg mondja, hogy nekem tanárnak kellett volna elmennem, hogy milyen jól ki tudok magyarázni mindent. De ez az igazság. Egy munkahelyen általában fél óra szünet jár, ez a normális. De én 2 órában voltam távol kedden. Na ezt egyrészt számon kérték a többiek, másrészt az öreg még jobban rám szállt. Az volt a durva, hogy a nap végén, amikor megmondtam a főnöknek, hogy elnézést kérek, 2 órát voltam szüneten, neki erre az volt a reakciója, hogy nem baj, csak nem mondd el. Kacsintás. A fejemhez kaptam, minden feszültség elszállt. :D Van ilyen egyébként, persze, ahogy látom, hogy megkövetelik, hogy normálisan dolgozzunk, akkor ott tudok lenni. Az az érdekes még, hogy egyébként annak a férfinak nagyon alacsony érzelmi intelligenciája volt. Csak mondta a magáét a többieknek (nekem nem, mert én semmit nem hallottam a fülhallgató miatt), nem esett le neki, hogy az esetek többségében senki nem reagált neki. És egyszer, amikor kiment, akkor mondja egyik a másiknak, hogy nem érti, hogy miért van itt, csak mondja a hülyeségeit. Akkor már az az "I don't want to live in this planet anymore" kép jutott eszembe. Na ha ennyire hitelesek az érzelmek itt egymás iránt, akkor semmit nem fogok veszíteni, ha pénteken munkanap végén boldogan elkönyvelhetem magamban, hogy soha többet nem látom őket.

Igazából ezt csak azért írtam le, mert érzékeltetni akartam, hogy fontos az, hogy az ember megmaradjon önmaga, még olyan helyen is, ahol ezt nem feltétlen honorálják. Azt majd az élet lerendezi. A másik nagy tapasztalatom meg az, amit itt láttam meg igazán, hogy tényleg igaz az, hogy férfiak általánosságban nincsenek arra szocializálva, hogy beszéljenek az érzéseikről, és erre tényleg rábasznak, mert meg lehet fogni őket a hiúságuknál, ha nincsenek az érzelmekre szocializálva, így nem veszik észre az esetleges érzelmi manipulációkat. A másik két srác az öreggel olyan jól elbeszélgettek a politikáról, fociról, bulizásról, akkor nagy volt náluk a lendület. Nekem annyira nem áll ez az arcoskodás, menőzés, vigyorgás, és nem is tudok ilyen lenni, úgyhogy én úgy voltam vele, hogy ha nekik így jó, akkor megmaradok magamnak. És nem bánom, mert így tudok őszinte lenni.

Tehát több tapasztalat is azt támasztja alá, aki feladja a hobbiját, álmait, hogy megfeleljen a társadalmi elvárásainak, az képletesen öngyilkosságot követ el.

Sunao na Kimochi

Istenem, ez a hőség. -_- 23 órakor aludtam el, és már 3.20-kor felébredtem, és egyszerűen képtelen vagyok visszaaludni. Na mindegy, ma úgysincs semmi dolgom, majd alszok, ha fáradt vagyok.

Tegnap mentem el a Wiiért, Lam'O-ékhoz. Már 6 órakor felébredtem, összekészülődtem, és elvileg 7.15-kor terveztem indulni, de 7.20-kor indultam el. Ez aztán a késés! Olyan 8.15-re értem a Határ útra (most a rövidebb úton mentem), és ha bár Lam'O azt mondta, hogy tök mindegy mikor érkezek meg, mert Duong már úgyis korán fent van, azért ilyen korán még nem akartam menni, ezért az Europarkban voltam egy kicsit. De nem maradtam sokáig, szálltam fel a 42-es villamosra. Elmegyek hozzájuk, felhívom őket (mivel nem jó a csengőjük), kijön Duong. Istenem, csak nem felébresztettem őket? Sajnos de. Kicsit kellemetlenül éreztem magam emiatt, de gyorsan felmentünk játszani, addig is ébredeztek. Kipróbáltuk a Wii Playt. Érdekes játék, 9 játékot foglal magában a pakk:

1. Lövészet (Shooting Range)
2. "Miitaláló" -> [én találtam ki most spontán ezt a szót, azt hiszem, nem érdemes szabadalmaztatni. ^^'] (Find Mii)
3. Asztalitenisz (Table Tennis)
4. "Miipóz" -> [ez talán kicsivel jobb, de csak nem az igazi] (Pose Mii)
5. Lézerhoki (Laser Hockey)
6. Billiárd (Billiards)
7. Horgászat (Fishing)
8. Rodeó -> [Biztos, hogy így hívják, amikor tehénen versenyzünk?] (Attack)
9. Tank! (Tanks!)

Először az asztaliteniszt próbáltuk ki. Tény, hogy érdekes az irányítás fizikája, de ez komplexen az egész Wii kezdeti koráról elmondható. Most komolyan elgondolkodtam azon, hogy a Wii Motion Plus-szal jobb a Wii Play irányítása? Akinek van tapasztalata írja meg. Ahogy az általam várható volt, legtöbbet a Tankkal játszottak. Hát igen, a régi szép emlékek. Ugyanis ez egy régi NES játék újragondolt változata. Épp most keresem a játékot, de sehol nem találom. Pedig emlékszem, hogy piaci Nintendo-utánzaton sokat játszottam vele. Megmondom őszintén eredetiben NES-en még soha nem láttam. Laciék (ez Lam'O magyar neve) nagyon sokat játszottak a tankkal, és csak azért jutottak el csak a 10-es szintig, mert néha élvezetet láttak abban, hogy egymást is kilőhetik. Ó, a megható a testvéri szeretet... ^^'

Aztán lementünk, itt töltöttem fel Suara: Towa ni, valamint Megumi Hayashibara: Shuuketsu no Sadame dalokat YouTube-ra, meg az adarnára feltettem Suara dalának kfn változatát. Ezt még egy kicsit csinosítottam képekkel, közben Laciéknak nagyvonalban elmondtam hogy kell kfn-t csinálni, majd feltöltöttem a végleges karaoke fájlt. Tudom, hogy nincsenek oda azért, ha only vocalt énekel valaki, de az őszi conon mindenképp szeretném előadni. Különben nem náluk írtam meg a Suara blogpostot, csak késett egy napot. Itthon próbáltam meg feltenni a YouTube-ra, de sehogy sem sikerült, a képekkel is meggyűlt a bajom, csak Firefoxon sikerült normálisan megoldani. De mindenképp be akartam a videót is tenni, hátha így jobban érdekli az olvasót maga a szöveg is. Beszélgettünk egyszerre több mindenről is, erre annyira nem emlékszem, de mentek utána ebédelni. Addig én nézelődtem egy kicsit a neten. Amikor visszajöttek, az volt a nagy szám, hogy van egy "Cat shit" nevű anime. Nem tudom, honnan van a cím, nem tudtuk megfejteni, de a YouTube-os előzetes alapján nekem nem bejövős.

Amíg Laci csinált valamit a gépen, mi Duonggal felmentünk Brawlozni, 10 perces idővel. Érdekes, egy-két kivétellel mindig én nyertem. Amikor meglátta a Metroidot (magát a karaktert), akkor nagyon elgondolkodott, hogy az honnan lehet. Ekkor megmutattam neki Virtual Console-ról a Metroid játékot, a régi 1986-osat. Egyből meglátta, hogy mi a "probléma" a játékkal. Azért tettem idézőjelbe, mert valaki pont ezért imádja a játékot. Az a lényege, hogy nemigen lehet tudni, hogy merre lehet menni, több kijárat is van, és ahogy elnéztem (persze nem értek hozzá), mindegyik helyes. Utána jött egy kis ExciteBike. Mondta, hogy ezt játszotta régen. Nem is tudtam, hogy ezt is lehetett játszani piaci gépen. Megmutattam neki a WiiWare-es felújított verziót. Tök jó vagyok, sikerült bronz kupában az összes pályán megszerezni az S-rangot. ^^ Így jött egy új motor. Ezután WiiWare-en Dr. Marióztunk. Érdekes, azt hittem, hogy mennek neki az ilyen észjátékok (mivel egyszer még régebben megemlítette, hogy jól tud sakkozni), ehhez képest elég sokat hibázott. Vagy lehet, hogy a Dr. Mario másképp mozgatja meg az agyat? Semmit nem tartok kizártnak. Lehet, hogy ha többet játszik vele, rájön, mi a játék lényege. Ekkor jött fel Laci, aki átvette tőlem az irányítást. Poénból kipróbálták milyen lehet a legmagasabb, 20-as szint. Természetesen nem bírták sokáig. ^^' Majd amikor Duongtól átvettem az irányítást, és pár bemelegítő-menet után komolyabbra vettük a figurát, elég sokáig eljutottunk, de hiába maradt nekem kevesebb vírus, én veszítettem, mert szép kis tornyot építettem a kapszulákból, és szépen betöltötték a kémcsövet.

Majd lementünk megint, a gépen megmutattam azt a kfn-t, amit tegnap este csináltam, majd megmutattam nekik az egyik legdurvább kfn-t, amiről itt is írtam, az Animelo Summer Live: Yells ~It's a beautiful life~ dalt. Nagyon tetszett nekik, egyáltalán nem vetették el azt az ötletet, hogy a karaokén egy csoportos ének. Sőt, úgy kéne, hogy a karaokés "keménymagból" mindenki vállaljon el 1-2 sort, és énekeljük szépen el. Szép is lenne. ^^' De nagyon ők sem tudtak mit mondani arra a problémára, hogy a neveket hogy csináljam, hogy ne legyen zavaró. Ezért is várom, hogy Tukeinon kitegye, véglegesítse, mert akkor a többit annak alapján fogom megcsinálni. De készek arra, hogy megtanulják a dalt.

Majd kicsit ki kellett menni, mert pakolászás kezdődött, ugyanis az egyik régi szekrényt szedték ízeire, és lepakolták a pincébe. Egy kicsit én is segítettem vinni. Amíg ott eltakarítottak utána, addig Duonggal néztük, ahogy a kutyák... khm... játszanak. Ugyanis a héten találtak egy kutyát, és befogadták, így a "régi" kutyának van játszótársa. De nagyon aranyosak voltak. Meg beszélgettünk egy kicsit a kutyák lélektanáról, amikor visszamegyünk azt látjuk, hogy Laci Megasztár videókat néz a válogatásokról. Csak lestem, hogy kik hiszik magukat énekes-jelöltnek. Különben én már nem követem figyelemmel ezeket a tehetségkutatókat. Nekem megvannak a Megasztárjaim. ^^ Bár mutatott egy nagyon jót, aki tényleg jól énekelt. Mondtam Lacinak, hogy írjon blogot, mert szerintem jókat írna. De ő azt mondta, hogy nem vállalná el, mert elsősorban kritikákat írna, és esetleg animéket oly módon kritizálna, ami a rajongók szemét bántaná. Én mondtam neki, hogy a kritikával soha nincs baj. Ami baj szokott lenni, az a stílus, ahogy megírja. Majd nagyon mondogatta a Girls Dead Monster együttest, akik az Angel Beats! anime betétdalait énekelték. Már előző alkalommal is emlegették az animét, azon gondolkodtam, hogy honnan ennyire ismerős? És most esett le, ahogy mondta a Girls Dead Monster nevű együttest. Hát persze, hát erről is mennyit beszéltünk Leeával, hogy az énekesnő annak ellenére, hogy most debütál, mit ad ki magából. Különben tényleg nagyon jó hangja van.

Laci hív, hogy menjek én is vacsorázni, hogy nem ettem semmit, legalább egy kicsit. A hús nem volt rossz, megint próbáltam evőpálcikával enni. Érdekes, ő egy kicsit másképp mutatta, mint Duong (vagy az ő módszerére emlékszem rosszul), hogy kell fogni, így se könnyű. Az a gond, hogy mindig megcsúszik a pálcika, de ez sokaknál probléma, majd belejövök. Miközben ettem, ismét a blogírás rejtelmeiről beszélgettünk. Mondta, hogy ezek döntő többsége valóban negatív hangvételű, de valahány véleményt olvas (a téma mindegy) igazából nem lehet ezen írásokból, hogy pontosan mi is a baj az adott dologgal. És ez tényleg így van. És divatosabb negatív dolgokról írni, és olvasni. Az oka egyszerű lélektan, az ember saját negatívumait érzi, hogy "eltörpülnek", ha olyan emberről, vagy bármi dologról olvas, aki/ami eléggé negatív. Ez véleményem szerint jellemgyengeség. Mert ha az ember küzdene a negatív dolgok ellen valamilyen úton-módon, rájönne arra, hogy pozitív dolgokról sokkal jobb olvasni, még akkor is, ha az életünk nem éppen vidám, mert valamilyen szinten felemel lelkileg. Ez saját tapasztalat. Én is ezért vagyok ennyire pozitív gondolkodású, mert az évek során felismertem, hogy ez tényleg így van. Lacinak megmutattam azon blogpostomat, amikor az Animelo Summer Live-ról írtam, azt akartam demonstrálni, hogy lehet a pozitív dolgokról is sokat írni. Ekkor kiszúrta Hatsune Mikut, igen az első vocaloid "énekesnőt", aki nem ember, csak géppel generáltak. Nem az bosszantja őt (mint ahogy engem sem, de ezt szerintem már akkor is megírtam), hogy van ilyen, mert jó, legyen, jó dolog is kisűlhet belőle, hanem az, hogy ennyire népszerű. És elkezdtük elemezni, hogy az jó dolog, hogy van ilyen, aki képes olyanokat is kiénekelni, amit ember nem, de pont ettől vész el az a fajta varázs, hogy ember énekel valódi érzelmekről, amiket lehet, hogy meg is élt. Meg az, hogy játszik a hangjával egy igazi énekes, szóval jó dolog az ilyen gépi énekes, de vannak dolgok, amikre csak ember képes, és semmi más nem pótolhatja. Aztán megnézték a supercell együttest, hogy mégis kiféle-miféle, számomra is rejtély egyébként, csak van egy nagyon jó kislemezük a Kimi no Shiranai Monogatari, de érdekesek. Az volt a vicces, amikor Laci rákeresett Google-ön a supercell-re, azt képként mindenféle szupercellákat adott ki. ^^' Adtam neki meghívót a Jpopsuki oldalra, most már szabadon szerezhet be magának olyan zenéket, amiket szeret. Végső fázisként megnéztük az Animelo Summer Live 2009-ről egy olyan videót, ahol az előadók beszélnek az érzéseikről, meg gondolatairól. Összesen hármat láttunk, nem jutott sokra idő. Az első Kageyama Hironobu volt, ő elég érdekesen fejezi ki magát, sokat gondolkodik, mintha ez egy spontán beszélgetés lenne, és keresné a legjobb szót, amivel a leginkább ki tudja fejezni önmagát. A második Okui Masami, aki nagyon lazán beszél, és tök vidám. A saját vidámságával képes másokat is jókedvre deríteni. A harmadik Yonekura Chihiro volt, aki különösebben nem keltett bennünk semmilyen benyomást, csak meglepte őket, hogy ő énekelte a Kaleido Star 2. openinget. Összehasonlították, és furcsa volt nekik, mintha nem illene össze a két hang. Pedig az egy és ugyanaz.

Na de ők elkezdtek játszani online PC-n, ezért úgy döntöttem, hogy megyek, már csak azért is, mert akkor eszméltem fel, hogy már lassan 21 óra van, és már kezd sötétedni! O_O Szóval mentem. Majd látjuk mikor találkozunk legközelebb, nincs fix időpont lebeszélve. De jó nap volt ez is.

Egy új szemlélet

Sajnos elszoktam manapság a blogírástól. Ennek nemcsak az az oka, hogy manapság nem játszok Zeldákkal, hanem megváltozott a gondolatom a játéksorozatról. Egyszerű a képlet: Véget ért az a nagy csoda, amivel előtte néztem a Zeldákra. Ennek nemcsak az az oka, hogy sok idő telt el, hanem nemrég kipróbáltam a Pikmint, és arra döbbentem, hogy a Nintendo többi szériája is fantasztikus! Tehát a bűnös a Super Smash Bros. Brawl. Ha az nem lenne, ügyet sem vetnék a Pikminre, nem kezdenék el ismét Marióval foglalkozni, valamint nem néztem volna ki a Vaterán a GBA-s NES Classics Metroidot. Már azon is elgondolkodtam, hogy alakítsam át ezt a blogot Nintendós bloggá? Már így is kezd affelé hajlani, bár Zelda-téren még korántsem írtam le mindenkit, mint amit terveztem, úgyhogy ez csak egy távlati ötlet lenne. Majd idővel kiderül, hogy mi lesz, de ha sokáig állni fog a blog, akkor muszáj leszek a közeljövőben átalakítást tervezni rajta. Majd meglátjuk mit hoz a jövő, most egyelőre így állunk.